12.: Through with Love - 1. rész

#szingliség#

Manapság egyre divatosabb szinglinek lenni. Megoszlik a vélemény rólunk, van, aki legyint azt gondolván, hogy Mi csak azért nem szerzünk magunknak pasit, mert annyira önállóak akarnánk lenni. Van benne igazság, belátom, azt azonban butaságnak tartom, hogy minden egyes sorstársamnak ez lenne az egyedüli oka, amiért ezt a magányos, mégis nagyon érdekes életmódot választja.

Hogy Én miért lettem szingli? Sok minden vezetett ehhez kezdve a rossz tapasztalatokkal az exekkel kapcsolatban, át a túlzóan hímsoviniszta megnyilvánulásokig, amikkel úton út félen találkozik az ember lánya. Igenis meg akartam mutatni nem csak magamnak, de mindenkinek körülöttem, hogy van élet kapcsolat nélkül. Azért nem azt írtam, hogy van élet férfi nélkül, mert alkalomadtán van, hogy egy éjszakás kalandokba bonyolódok. Nem vagyok rá igazán büszke, meg is fogadom minden egyes éjszaka után, hogy nem lesz több ilyen. Valahogy megalázónak tartom, ahogy reggelente kisurranok vagy egy hotelszobából vagy egy férfi lakásából. A saját kis lakásomba sosem hoztam még haza férfit, túlontúl is viszolygok attól, hogy valaki belépjen a személyes kis közegembe, bármennyire is furcsán hangzik ez azt tekintve, hogy van, akivel egy éjszakás kalandba bonyolódok.

Milyen az ideálom? Sok nővel ellentétben majd’ minden férfi típus bejön. Sosem voltam annak a híve, hogy kategorizáljam Őket és csakis az álom pasit keressem bennük. Külsőt illetően talán csak annyi kikötésem van, hogy legyen magasabb nálam, adjon magára, és legyen ápolt. Ki tudok borulni a magukat elhagyó, sörhasat eresztő és kanapén tespedő férfiaktól, akik szinte még Ránk vannak kiakadva mondván, hogy teljesíthetetlen elvárásaink vannak Velük szemben. Néha már ha csak nem sörszagú a lehelete valakinek, nyert ügye van Nálam.

Vicces vagy sem, de a már olyan sokszor megfilmesített amerikai szingliség valóban úgy zajlik a való életben, ahogy a tévé képernyőjén. Sok nő rohangál reggelente New York utcáin magas sarkúban, egyik kezükben egy pohár kávéval, másikban a kis aktatáskájukkal, hogy időben a munkahelyükre érjenek. Lift helyett inkább kettesével lépcsőznek fel az emeletükig az irodaházban, csakhogy csökkentsék a reggeli sminkelésből fakadó késést. Természetesen mikor felérnek az adott részlegre lassítanak és magabiztosan végigsimítanak a ceruzaszoknyájukon. Állukat felszegve lejtenek végig a folyosón, és bájosan odaintenek az újonc, jóképű munkatársaknak. A mosoly persze lefagy az arcukról, ha meglátják örök ellenségüket egy asztal mögött ülni, mégis rendületlenül folytatják tovább az útjukat a saját maguk által berendezett irodai részlegükhöz. Általában keretes fotók, zöldellő növények és rikító ragasztós papírkák tömkelege borítja az asztalukat, de van, hogy néhány katalógus és körömlakk is helyet foglal az egyik kis eldugott szegletében az asztalnak.

Az ebédjük nagy része természetesen csakis fehér húsokból és salátákból áll, amit épphogy csak van idejük bekapni, miközben átfutják a beérkező e-mailjeiket. Persze mikor kinéz Rájuk az általában sármos főnök, idegesen zárják be az éppen megnyitott honlapot és bájosan rámosolyogva arról érdeklődnék, tudnak-e valamiben segíteni?! Természetesen ezek a majdhogy nem tökéletesnek tűnő percek sokszor feledésbe merülnek hisz van, hogy hatalmas, kinyúlt pólóban és bolyhos zoknikban ülnek a Tv előtt ölükben egy doboz csokoládé fagylalttal mellettük egy százas papír zsebkendő csomaggal. Kellenek Nekik az ilyen magánpercek az állandó megfelelési kényszer elől való menekülés gyanánt, persze a péntek esti csajos vacsorák szentek és sérthetetlenek. Ilyenkor nem csak a pasik - mint az egyik, húszas-harmincas éveiben járó nők legfelkapottabb beszélgetési témája jön elő -, hanem olyan dolgok is, mint például az egészséges életmód, sportolás, világbéke, és minden ehhez hasonló fontos téma.

És hogy ezeket mind honnan tudom ilyen jól? Mert Én is a szinglik táborát erősítem immáron több, mint egy éve. Egyik barátnőmnek sem vallottam be, hogy az elmúlt hónapokban egyszer-egyszer megfordult a fejemben, hogy jó lenne ismét kapcsolatban lenni, hisz Ők valahogy a kemény maghoz tartoznak. Ők szinte függetlenségre születtek, arra, hogy Nekik senki se mondja meg, hogy mikor, mit és hogyan csináljanak. Én ezeket a dolgokat illetően kilógok a sorból, hisz néha szükségem lenne egy erős férfi akaratra. Nem azt mondom, hogy nincs önálló akaratom, de szeretnék néha gyengének tűnni és levenni azt a kemény maszkot, amit hónapok alatt magamra öltöttem. Igen, szeretnék most már egy kapcsolatot!

#az első pillantás#

A péntek esti csajos vacsorát már csütörtök reggel lemondtam. Főnököm, Mr. „Tudom, hogy jól nézek ki és ezt néha ki is használom” Thomson bejelentette, hogy a péntek este tartandó céges rendezvényen Rám is számít, mint jobb keze. Természetesen elvállaltam, ellenkezni sem mertem volna, az ingyen ital és étel pedig csak még ösztönzőbben hatott. 

Este egy menta színű peplum ruhát húztam magamra egy bézs színű magas sarkúval; hajam kiengedve hagytam, hagy fedje be vállaim. Isten lássa lelkem, időben indultam el, de hát a péntek kora esti forgalom nem épp a leggyorsabb New York belvárosában, így hát sikeresen késtem néhány percet a megbeszélt időpontot tekintve. Próbáltam higgadtságot magamra erőltetve belépni az irodaház földszintjén lévő hallba, talán sikerült is, hisz senki sem méltatott rosszalló pillantásokkal. Azonnal megláttam a főnököm, intettem is Neki mire a mellette álló férfi - akivel addig feltehetőleg beszélgethetett -, felém fordult és Rám nézett.

*

A férfi erőteljes remegést érzett végigszaladni a gerincén. Ujjaival erősen a poharára markolt, majd megemelve azt a nő felé biccentett. Ő szintúgy biccentett, majd kissé nyitott ajkakkal hátat fordított és elsétált.

- Ki volt az a nő? – kérdezte barátjától, aki csak fecsegve ecsetelte problémáit.

- Charlize? A személyi titkárom.

- Nem is említetted, hogy ilyen csinos beosztottad van – jegyezte meg még mindig azt a helyet szuggerálva, ahol először megpillantotta.

Erőset nyelt, majd barátja felé fordult.

- Utálom, mikor így nézel! – nevetett fel Jamey, mikor a mellette álló férfi hosszan és keményen kezdte fixírozni az arcát.

- Be fogsz Neki mutatni!

- Mondtam már, hogy nem szeretem ezt a stílusod? – Jamey rosszallóan nézett Rá, de barátját hidegen hagyta, mit is gondol a stílusáról.

- Mondtam már, hogy utálom, ha ezzel jössz? – utánozta a hanglejtését.

- Nem akarom, hogy behálózd! A legjobb munkaerőm.

- Felnőtt nőnek tűnik, szerintem el tudja dönteni, hogy mit akar! – a grimasz eltűnt az arcáról, ahogy ridegen felelt, majd nagyon kortyolt a pezsgőjéből.

- Hálát adok Istennek, hogy nem vagyok nő, hogy Rám indulhatnál.

- Attól még féltheted a segged, ha nem mutatsz be Neki.

- Te állat – hőkölt hátra Jamey, majd megadóan feltette a kezét. – Kemény dió lesz, azt már most megmondom Neked.

- Miért, van valakije?

- Nincs tudtommal, de hithű szingli!

- Csak ennyi? – a férfinak épphogy csak mosolyra húzódtak az ajkai. – Tudod, hogy bárkit megszerzek magamnak, Ő sem lesz különb!

- Néha komolyan félek Tőled, Bill!