Chained - 7/7 - rész...

7/7

- Vagy Ő, vagy Bill – a kamera másik oldalán lévő hang látszólag minden udvariasságot a hangjába erőltetve szólalt meg.

Tom lenézett a tehetetlen lányra, aki hallva a parancsot, remegni kezdett. Ez nem volt a tervben. Kissé előre hajolt és torkára tette a kezeit, majd megfeszítve alkarjait kidüllesztette az izmait. Egyáltalán nem szorított rá a nyakára, hisz ujjai csak nyugodtan feküdtek rajta, alkarjának hosszú izmai azonban kidomborodtak, erei pedig kitüremkedtek. Pár pillanatig tett csak így, majd elengedte, mire a lány színlelve harcolni kezdett ellene és a béklyói ellen. Azok a faszfejek a kamera mögött majd’ 2 percig hagyták ezt az egészet, mire végül újra megszólalt a hang. – Mr. Kaulitz, maga talán csak színlel, de úgy hiszem, Bruno nem! Az öccse kékülni kezdett egy perc negyvenegy, negyvenkettő, negyvenhárom másodperccel ezelőtt. Itt ezt nem látom. Azt akarom, hogy megfojtsa!

Tom nem gondolkozott többet. Kezeit a lány nyaka köré fonta, majd szorítani kezdte azt. Remélte, hogy nem kérik meg arra, ölje meg, hisz akkor nem fog megvalósulni a szökési tervük. Hülyére vették.
Nem tudta, valójában kínozzák-e a testvérét a saját engedetlensége miatt, mindenesetre eldöntötte, többet nem lesz hülye, és még ha nem is akarja bántani az alatta fekvő lányt, nem tudja Őt választani Bill helyét. Nem engedheti meg, hogy bántsák a testvérét, egyszerűen nem adhat esélyt erre, még akkor sem, ha ez mindkettejük halálát fogja okozni. Legalább együtt halnának meg, ahelyett, hogy Bill csak azért haljon meg, mert nem tudta lenyelni a büszkeségét. Behunyta a szemét és szorítani kezdte a lány nyakát, amit még akkor is szorított, mikor a nő ellenkezni kezdett vergődve alatta, ellene, a béklyói ellen, a halála ellen.

- Ennyi elég is lesz, Mr. Kaulitz! Szép munka volt, most már elengedheti! Mennyire felizgult!

Tom kábultan lenézett magára; szinte alig észlelte lüktető erekcióját a lába között. Most nem érzett undort szétterjedni a testében, hisz az egyetlen kép, ami a szeme előtt lebegett az Bruno volt, ahogy sikító és síró testvére mögött térdel, akit durván lefog, majd beléhatol. Tom-nak elborult az elméje.

Mikor a hang azt kérte üsse meg, Ő megütötte: mellkasához emelte az egyik karját, majd lendített és arcon csapta. Látta, hogy vékony sávban vér csordogál a lány orrából, majd el is tűnik a szájzár mögött. Mikor azt mondták, dugja meg, megtette. Érzelemmentesen hatolt belé újra és újra ezzel is minden dühét és félelmét kiélve rajta. Erősebben kínozta, s mikor elélvezett szinte öntudatlanul hanyatlott előre. Fogalma sem volt arról, mennyi ideig feküdhetett ott; azt is csak alig érezte, hogy valakik bejöttek és lehúzták a lányról.

***

Tom arccal a hideg betonnak esett. Az első dolog, ami feltűnt Neki az az volt, hogy nem volt kikötözve. Egyszerűen csak kinyitották az ajtót, belökték rajta és ott hagyták, ahol elesett. Egyetlen egy dolog járt az eszében, ahogy négykézlábra állt. Bill.

Körbemászott a fal mentén majd először - mióta bebörtönözték Őket-, megpillantotta az öccsét. Nem tudta, mire is számítson, ha megtalálja, mindenesetre nem olyan volt, mint amit gondolt.

Ahogy Bill mellé rogyott, Ő hirtelen rákapta a tekintetét. Tom szinte felismerhetetlen volt. Arca nyúzott és keskeny volt, szemei pedig hatalmasak, semmi fénnyel bennük. Tom kezei közé fogta testvére arcát, s szemével őrült módjára végignézett vonásain.

- Tom… mi van… - Bill tanácstalan volt, Tom miért is tapogatja az ajkait, az orcáját, szemhéját. Ujjbegyét álla alá téve megemelte az arcát, kezét pedig végigfuttatta a torkán. Bill tartva Tom-tól nagyot nyelt.

- Hozzád se értek – suttogta Tom. – Nem bántottak, Ők… még csak itt sem voltak, ugye?

Bill elhúzta a fejét Tom kezéből. – Tomi… miről beszélsz? Mi történt? Mit csináltak Veled?

- Még csak itt se voltak, ugye? – ismételte Tom, hangja szinte suttogásnak tűnt.

Bill leplezve egyre növekvő félelmét tanulmányozni kezdte Tom-ot. – Senki sem volt itt, Tomi, Ők… bejöttek, elvittek Téged, és utána… és utána. – Tom zokogni kezdett.

Bill néma csendbe burkolózott, ahogy Tom hirtelen lenyúlt és megragadta a dereka körül feszülő béklyókat. Hevesen húzni és rángatni kezdte őket, ezzel is állatias erővel megpróbálva, hogy kiszakítsa a földből. Még a fejét is hátravetette, majd egy olyan hangot adott ki magából, amiről Bill sosem gondolta, egy ember képes ilyenre. Hosszú, torokhangú sikoly volt. Bill szinte azt is látta, ahogy Tom nyakán kidüllednek a hangszalagok a sikítástól; nem is csoda, hogy halálra volt rémülve. A zár hirtelen kattant egyet, majd egy halk kaparó hang ütötte fel a fejét, ahogy kinyílt az ajtó.

A lány látta, ahogy Tom lehajtja a fejét és felé fordul; ösztöne azt súgta, meneküljön, hisz Tom elméje végleg elborult s nem volt már emberi, mindinkább állatias így leláncolatlanul, azonban a nő ahelyett, hogy elfutott volna a falig hátrált, majd maga elé tette a kezeit.

Azon az éjszaka másodjára voltak a férfi kezei a torkán, ahogy fejét a falba kezdte verni. A nő elkapta a csuklóját és megpróbálta elhúzni azokat, de sokkalta erősebb volt nála. Az utolsó erejével azonban így suttogott: Tom, kérlek… mennünk kell. Ki tudnád… ki tudnád szabadítani innen Bill-t.

Lassan, nagyon lassan Tom engedett a szorításán, majd teljesen elengedte. A lány a koszos ruhájához nyúlt, majd kihúzta a kulcsokat, hogy felemelve őket Tom is lássa. Pillantása kitisztult, majd kábultan hátra lépett tőle. A lány feljebb emelte a kezét és nyakára simítva azt levegőért kapott.

Ahelyett, hogy időt vesztegetett volna, azonnal Bill-hez futott, majd kinyitotta a bilincseket és segített Neki talpra állni. Tom utána sietett és félre lökve Ő maga tette karjait öccse köré ezzel is tartva Őt, miközben kiszabadította a béklyói közül.

- Gyerünk – sürgette Őket. – Nincs több időnk!

Tom akart még valamit mondani, de semmi érdemlegest nem tudott, így hát megragadva Bill karját az ajtó felé húzta, amit kinyitva egy sötét erdőt pillantott meg.

- Várj – kiáltotta Bill, miközben megpróbálta visszahúzni Tom-ot. – Várj… ezt nem tehetjük… Tom! Állj meg!

De Tom nem állt meg. Keresztülráncigálva Bill-t az ajtón futni kezdett maga után vonszolva az öccsét. Bill ellenállt egy pillanatra, hogy válla fölött vissza tudjon még tekinteni az ajtóban álló koszos, sáros lányra. Visszafordulni is csak akkor fordult vissza, illetve vette fel a tempót bátyjával, mikor a lány becsukta az ajtót és végleg megszakította a szemkontaktust Vele. Vissza sem nézve eszeveszett tempóban kezdtek el futni a fák közé, a sötétségbe, a szabadság, az élet felé.

Vége lett, de csak egy kis időre…