2011. szeptember 6., kedd

4.: Álom az álomban... (41-51)

51. rész: Nincs többé álom az álomban...


Ahogy összehajtottam a papírlapot, halántékomba úgy telepedett meg egy kínzóan szorongató érzés. Szúrt és zsibbadt egyszerre, szinte majd szétrobbant a fejem. Sebesen kezdtem kutatni fájdalomcsillapító után, kell, hogy mindent elfelejtsek, hogy ne fájjon, hogy ne érezzem a kínt. 6 szem. Ennyi borult tenyerembe, amiket egyetlen pillanat alatt egymás után dobtam nyelvemre majd nyeltem le egy nagy korty vízzel. Tudat alatt kezdett életbe lépni a placebo hatás, úgy éreztem, hogy kezdek tisztulni. Pedig nem így történt! Hirtelen fordult minden az ellenkezőjére. Az utolsó hang amit még képes voltam ép ésszel felfogni az szerelmem köszönő hangja volt, majd minden elhomályosult és elhalkult.

- Hahó Norah, merre vagy?

Bill óvatosan nyitott be a fürdőszobába miután nem találta szerelmét a hálószobában. Furcsán nézett körül a kis lakásban, valami ijesztő légkör lepte el a szobák falait. A férfi letette a földre a nagy zacskó alapanyagot, majd Norah keresésére indult. Mikor a nappaliba ért, a földön megpillantott egy félbe hajtott papirost. Lehajolt érte, leült a kanapéra majd olvasni kezdte.

„ Szerelmem!
Nem tudom hol is kezdjem, de neki látok, mert muszáj, mert köteleznek rá. Hogy kik? Én magam sem tudom… - Bill-nek fogalma sem volt, hogy is kellene ezen sorokra reagálnia. Mi ez, egy búcsú levél?

- Norah, ez rossz tréfa! Gyere elő, hallod?

Idegesen hajába túrt, majd ismét útnak indult a lakásban. Még Samantha-hoz is benyitott, ott sem találta a nőt, de mikor megfordult és tekintete a konyha padlójára tévedt, teljesen megmerevedett a látványtól. Norah eszméletlenül feküdt a pepita mintás padlón, arca a hideg kövön pihent. Bill azonnal térdre borulva kezdte rázni szerelmét, illetve pofozgatni arcát. Nem tudta helyre tenni a látottakat és a levélben olvasottakat. Ujjait levezette Norah csuklójára, hogy megnézze pulzusát, azonban hideg zuhanyként érte, hogy alig alig pulzál. Most esett csak igazán kétségbe.
Feljebb húzta magához a tehetetlen testet, ekkor pillantotta meg az üres nyugtatós dobozt. Szemei elkerekedtek, ajkai szétváltak a döbbenettől. Teljesen össze zavaradott, agyára furcsa képzelgések szálltak. Öngyilkos akart lenni Norah? Elakart menekülni ebből a világból, ezzel is mindent maga mögött hagyva? Mi vitte rá a lányt, hogy megtegye ezt a szörnyű lépést?
Egyik keze még szorosan Norah kezét fogta, de a másikkal már mobilján hívta a mentőket. 5 perc, ennyit mondtak a központban. Bill-nek minden egyes pillanat is  óráknak tűnt. Próbálta nyugtatni magát, azonban képtelen volt higgadtnak maradni. Tovább folytatta a levelet, minden egyes sor után arra eszmélt rá, hogy bár Norah szerelme volt, még sem ismerte igazán az életét. Hisz milyen férfi az, aki nem látja kedvesén, hogy megakar halni? Hogy volt annyira vak, hogy nem vette észre az árulkodó jeleket? Zúgó agyában millió kis kép keringett, kérdések hada teljesen elborította elméjét. Mik azok a mocskos kis titkok? Miről nem tudhat Ő? Mi miatt ment el a kedvese? Miért ne sírassa? Miért ne szeresse tovább? Miért, miért, miért, miért, miért?!?
(...) - képszakadás - (...)
Bill Kaulitz szemei hirtelen pattantak ki, íriszei erősen a plafonra meredtek. Zihálása nem hagyott alább a percek elteltével sem, mellkasában dobogó szíve őrülten zakatolt. Végtagjai reszkettek, akár a nyárfalevél, ajkai teljesen kicserepesedtek. Homlokán gyöngyözött az izzadtság, érezte, ahogy megfeszült teste csak hosszú percek árán kezdett lazulni.
Oldalra pillantott. Szerelme nyugodtan aludt mellette, nem mozdult, csupán csak hatalmas fekete pillái rebegtek. Azonnal nyakához hajolt, hogy forró ajkait végig húzva állkapcsa alatt megérezze a nő pulzáló erét. A lány mozgolódni kezdett a férfi hatalmas sóhajaira, majd mosolyogva vette tudomásul, hogy szerelme óvó karjai hirtelen magához láncolják.

- Ez aztán a kellemes ébresztés, Bill!
- Norah, Norah…

A férfi mély hangja most halk és remegéstől meggyengült volt. A nő felemelte szerelme fejét mellkasáról, majd szemeibe pillantott. Azok furcsán csillogtak a bennük ülő lomha könnycseppektől.

- Ugyanaz Norah, ugyanaz az álom volt ismét!

A nő már ennyiből is megértette a férfit.

- Ugyanazok a képkockák voltak mind?
- Igen. Minden megint ugyanott kezdődött azon a partin, majd folytatódott abban a kis panzióban, és étteremben ahol jött az ál bátyád. Láttam magam előtt, ahogy Alex-xel kéjelegsz, tudtam minden gondolatod és érzésed. Éreztem a fájdalmad, tudtam, hogy semmit sem önszántadból tettél, hanem azok a hangok parancsolták neked. És megint azzal lett vége, hogy te benyugtatózva fekszel a karjaimban, és sehogy sem tudtam segíteni neked. Szinte belebújtam minden szereplőbe, a jóba, a  rosszba... – a férfi egy szuszra próbálta elmondani egész álmát, de Norah csendre intette.
- Ne is folytasd, mert ismét felzaklatod magad! Látod, nincs semmi baj!

A férfit már többször elérte ezen rémálom. Norah már hozzá szokott szerelme baljós álmaihoz és számtalanszor tanácsolta a férfinek, hogy keressen fel egy pszichológust,  Ő azonban minduntalan elutasította a lány kérését, mondván, hogy ezt saját magának kell megoldania.

- Most már jobb egy kicsit?
- Igen – felelte kurtán a férfi, majd fejét a nő melleire hajtotta.

Muszáj volt éreznie a nő nyugtató szívverését, teste melegét és jelenlétét. Minden egyes idegszálával azon volt, hogy elfelejtse mindörökre ezeket az álmokat. Mert így nem lehet élni. Egyszerűen nem élheti át ismét az álom az álomban való jelenséget… nem! Egyszer s mindenkorra vége! Nincs többé álom az álomban…

VÉGE

50. rész: A levél...


Úgy érzem, hogy ez lesz a végem. Az a szerelem, ahogy Bill-t szeretem. Hisz ha nem szeretném, ha nem kötődnék annyira a lényéhez, akkor nem fájna, ha ki is derülne minden mocskos hazugságom. De így? Hogy az életet jelenti számomra? Így bele pusztulok…  nehéz, piszkosul nehéz! Nehezebb, mint bármi más ebben az életben! De már nem sokáig. Hamarosan meg fog szűnni ez a kegyetlenül kínzó lelkiismeret, hisz már nem lesz mi itt tartson a földön. Mennem kell, hogy Bill-t csak a hiányom és ne az általam érzett gyűlölete szorongassa.
Másnap reggel puha karok között ébredtem. Hideg volt a szobában, a gyér napsütés sem világított be. Minden szürke volt és komor, úgy ahogy a hangulatom is. Kicsit baljós képzelgéseim támadtak. Szerelmem mellettem feküdt. Nyugodt volt és szép, gyönyörű mint mindig. Nem tudok betelni férfiúi szépségével, lenyűgöző a lényéből áradó báj és természetesség. Gyengéden megcirógattam arcát, mire Ő halványan elmosolyodott, és nyammogott egyet.

- Fent vagy, Életem?

Fülé mögé tűrtem egy hajtincset, majd bele suttogtam füleibe. Igenlően bólogatott, miközben hagyta, hogy párnacsíkos arcára köszöntő csókokat nyomjak.

- Ma mit szeretnél csinálni? Kimenjünk a közeli parkba sétálni? -kérdezte halkan.
- Ne, maradjunk itthon! Nem szeretnék kimozdulni.

Elfogadta kérésem, nem akadékoskodott. Az utóbbi időben nagyon engedékeny, talán az állapotomra való tekintettel lett ilyen figyelmes és előzékeny.
Csak merengtünk egymás tekintetében. Én próbáltam minden egyes kis négyzet centiméterét az eszembe vésni, hogy ha úgy érzem, már nem fogom tovább bírni és mennem kell, akkor legyen csodás emberi mivoltáról emlékképem. Százszor is lefotóztam magamban pilláinak finom rezdülését, szemének kisfiús tündöklését, ajkainak gyönyörű ívét.

- Norah, nincs itthon semmi ehető – már a konyhából kiáltott be. – Leugrok a közeli közértbe, hozok néhány alapanyagot és összeütünk valamit.
- Ne, ne hagyj itt! Inkább akkor menjünk együtt, de ne hagyj egyedül.
- Nem nem, most nem engedek. Sietek ahogy csak tudok.
- Kérlek Bill!
- Nincs apelláta!

Nevetve megrázta fejét, majd a földön heverő nadrágja és pulóvere után kutatott.

- Max egy fél óra, és itt vagyok! – még gyorsan fölém hajolt, egy csókot adott majd ment is volna tovább.
- Még egy csókot! – hirtelen légszomjam lett.
- Imádom, hogy ilyen telhetetlen.

Nevetve még utoljára hozzám hajolt, majd elhagyta a lakást. Vissza szerettem volna aludni, de halk hangokra lettem figyelmes.

- Hogy vagy?
- Ne!!! Menj innen! – kiáltottam fel, hisz tudtam, mi fog következni.
- Neked kell menned!
- Még nem akarok. Hagy tegyem még egy kicsit boldoggá Őt.
- Miért nem gondoltál erre hamarabb?
- Próbáltam, de sosem tudtam a magam ura maradni. Mindig befolyásoltak.
- Mert engedted, gyenge voltál.
- Küzdöttem!
- Ha küzdöttél volna, most nem tartanál itt.
- Még egy esélyt szeretnék!!!

De már nem  kaptam választ. Kétségbe estem, talán úgy, ahogy eddig még soha sem.

Szívemhez kaptam Bill képét, majd térdeimet szorosan felhúztam melleimhez. Libabőr lepte el teljes testem, a hátamon végig folyó hideg veríték foltot ejtett vékony hálóingemen. Összeszorítottam szemeim, féltem látni a valóságot, mégis pilláim mögött vad kép sorok jelentek meg Bill teljesen kisírt szemeiről. Nem bírtam tovább, kikecmeregtem ágyamból, majd papír és toll után kezdtem kutatni asztalomban. Muszáj mindent kiírnom magamból, meg kell szabadulnom ettől a tehertől, ettől az ólom nehézségű lelki tehertől.

„ Szerelmem!
Nem tudom hol is kezdjem, de neki látok, mert muszáj, mert köteleznek rá. Hogy kik? Én magam sem tudom. Először is kérlek, hidd el, az életemnél is fontosabb vagy. A legszebb dolog az volt, hogy találkoztam veled azon a nyári estén. Már az első pillanatokban beléd szerettem, ezt eddig nem mondtam el, nem akartam, hogy furcsa szemekkel nézz rám. Beléd ki ne lenne szerelmes, Egyetlenem? Te olyan férfi vagy, aki akár egy mosolyával is képes gyógyítani. Ha testi sebeket nem is, de lelkieket minden bizonnyal. – itt hirtelen megtorpantam az írásban. – Férfias éned egy sebezhető, gyenge szívű kisfiút rejteget, akit csak nehezen tudtam előcsalogatni a saját maga által alkotott kis erődből. Az, hogy megnyíltál előttem, az, hogy feltétel nélkül megbíztál bennem, számomra felbecsülhetetlen. Pénz nem tudná helyettesíteni azt az érzést…
Pénz. Milyen mocskos egy dolog. Szétzúzza az emberi kapcsolatokat, kötelékeket, szerelmeket, barátságokat. Olyan erővel bír, aminek az emberek képtelenek ellenállni, és végül ez lesz a végzetük. Úgy, ahogy nekem is. Mert érzem Bill, nekem most jött el a búcsú ideje. Reméltem, hogy lesz annyi tartás bennem, hogy bevallom az összes eddig elkövetett bűnöm, de jobb, ha még levélben sem értesülsz róluk. Hidd el, jobb lesz így neked!
Kérlek, ne keress okokat! Ne hibáztasd magad és ami a legfontosabb, hogy ne sirass engem. Nem érdemlem meg!
Örökkön örökké szeretni foglak, a Te Norah-d ”

49. rész: A vallomások...


- Ő Mark egyik barátja – leheltem elfúlva miközben hagytam, hogy ujjaival kitisztítsa sebem.
- Megkértelek, hogy szólj, ha ismét felbukkan!
- Nem Mark jelent meg! Alex hívott fel!
- És miért mentél fel hozzá?
- Beszélni… beszélni akart velem!
- Miről? Kiről? – kérdezte fennhangon. Még utoljára végig simított arcélemen, majd felállt és elsétált mellőlem. – De tudod mit, nem is érdekel!
- Bill!
- Ne Norah, most ne! – intett le kezével, ezzel is belém fojtva a szót. – Nem bízol meg  bennem?
- Tessék? – nehézkesen felültem a párnák között és felé fordultam.
- Azt kérdeztem, hogy nem bízol-e bennem!
- Már hogy ne bíznék, szerelmem!?
- Akkor miért nem avattál be életed ezen szakaszába? Miért nem lehetek részese a múltadnak is? Én mindent bevallottam neked Sandy-ről.
- Féltem!
- Nem Norah, csak gyáva voltál segítséget kérni. Tudod, hogy mi a legfontosabb számomra egy kapcsolatban!
- Az őszinteség!
- Nagy kérés lenne? Sokat várok el tőled?
- Nem!
- Akkor miért tetted Kicsim?

Lehajtván fejem okokat kezdtem keresni, de egy nyomós érv sem jutott el elmémig.

- Hogy védjelek!
- Nekem kellene vigyáznom Rád, nem fordítva.
- De Te sebezhetőbb vagy!
- Hidd el, az sokkal jobban fáj, ha titkolózol előttem. Azért vagyunk egy pár, hogy közösen oldjunk meg mindent, és segítsünk a másiknak.
- Tudom. Ne haragudj rám!
- Norah!

Amint felsóhajtott, éreztem hogy ismét megbocsátotta baklövésem. Láttam, hogy felém közeledett, még sem fogadtam ölelését. Leült és ujjaiba fonta ujjaim.

- Rossz barát vagyok?
- Tessék?
- Nem tudlak megvédeni! Meg sem érdemellek.
- Kérlek ne mondj ilyet, hallod? – közelebb húzódtam hozzá, de hangosan feljajdultam ahogy éreztem megfeszülni sebes testemet. Mégis karjaim közé húztam, nem akartam, hogy mardossa a lelkiismeret-furdalás, illetve az, hogy nem vette észre mi is történik körülöttem. Lassan felemelkedett és egy apró szerelmes puszit adott ajkaimra.
- Miért nyúlt hozzád?
- Fogalmam sincs.
- Bosszú lehetett Mark részéről?
- Ne kérdezd, kérlek szépen!

Bólintott és megértette kérésem.

- Tudod, hogy mennyire szeretlek? – kérdezte halkan immáron ismét mellettem könyökölve.
- Mennyire?
- Ezt nem lehet semmivel sem kifejezni. Ez… ez körül írhatatlan. Imádlak!
- Ezek nagyon nagy szavak Bill!
- Komolyan gondolok minden egyes szót!
- Én még sosem kaptam ennyi szeretetet egy embertől sem.
- Túl sok lennék néha? Nyugodtan megmondhatod, nem fogok megharagudni – tette mellkasa elé kezeit, mire én elmosolyodtam. Talán hetek óta először… őszintén.
- Olyan vagy Bill, mint a drog. Sosem elég belőled.

Finoman végig simítottam haja alatt a tarkóján, felemelkedtem egy csókért. Először csak apró puszikat adtunk a másik ajkára, de ahogy mélyebben felsóhajtottam, Bill egy szenvedélyesebb csókkal kedveskedett.

- Ígérem, hogy soha de soha nem foglak elhagyni. Mindig melletted leszek, történjen bármi is.

Lejjebb csúszott testem felett, de nem nehezedett Rám, egyáltalán nem. Talán nem akart  a sebeimhez érni. Nyakamon erősen kidülledő érhez hajolt és végig sóhajtva rajta lassan csókolgatni kezdte bőröm. Szelíden szeretett, ilyen tapintatosnak még sosem láttam. Egyszerűen nem tudom megfogalmazni az érzéseim Bill-el kapcsolatban. Hatalmas hálát, szerelmet, szeretet érzek iránta. Csupa olyan dolgot, amit én biztosan nem leszek képes sosem viszonozni. Érzem már nincs sok időm hátra. Már nem látom magam előtt azt a biztos képet, ami jövőmet rajzolná ki, egyszerűen sötét minden körülöttem. És talán még sötétebb lesz, ha Bill minden egyes hazugságomról tudomást szerez. De nem, nem akarom átélni a szenvedését, szomorúságát, azt, ahogy elvesz az általam okozott csalódásban és hitevesztettségben. El fogok menni innen!

48. rész: Megmenekültem?


Bill mély hangja teljesen letaglózott. Szívem hirtelen elfelejtett verni. Megint csak azok a kis hangok lehetnek, igen! Bill nem lehet itt, az egyszerűen képtelenség!!!

- Meg ne halljam még egyszer a hangod!!! – Alex fenyegetően sziszegte fülembe, majd az eddig számat ostromló tenyerei most nyakamra csúsztak. Szinte fojtogatni kezdett, önkéntelenül és akaratlanul szorította ki belőlem a kérlelő kiáltásokat.
- Nyissák ki, vagy betöröm az ajtót!

Ezek már nem azok a belső hangok, nem, ez már Bill-é. Bizonyára felismerhette hangom, hisz az elkövetkezendő másodpercekben már a nevemet kiáltozva verte öklével a bejárati ajtót. De lassan kezdett minden elhalkulni Alex erős szorításától. Az utolsó hang, amit még képes voltam felfogni az egy hatalmas robaj volt…
Bill a rúgás előtti utolsó percekben összeszedte minden gondolatát és erejét, majd egy pillanatot sem hezitálva, berúgta az előtte hatalmasodó fa ajtót. Amint az ajtó vadul kicsapódott, Ő farkas szemet nézve állt a férfival szemben. A hirtelen jött döbbenet azonnal görcsbe rándította testét, az a kép, ami szemei elé tárult, teljességgel sokkolták. Szerelme vérfoltokkal tarkított arccal és zúzódás nyomokkal a testén feküdt egy férfi erős szorítása alatt, aki még akkor sem akarta elengedni, mikor a másik megindult felé.

- Takarodj róla, Te állat!!!

Bill hangja utálatot és igen, agressziót tükrözött. Hirtelen húzott vissza érces hangja az életbe, homályosan ugyan, de már kivettem alakját. Egyszer csak éreztem, hogy már nem nehezedik rajtam Alex testsúlya, minden bizonnyal Bill a padlóra rántotta, hisz hallottam a hatalmas teste tompa puffanását. Bill-t még sosem lepte el olyan düh, mint amivel a férfit kezdte el püfölni. Egy olyan felettes ördögi erő szállta meg, hogy még akkor sem volt képes türtőztetni magát, mikor a férfi egyik arccsontja megadta magát.

- Ki vagy Te szemét? – Alex élettelen hangja alig hallatszódott.
- Hogy mertél egy ujjal is hozzá érni??? Most megdöglesz érte!
- Ne Bill, ne…
- Te mocskos állat! – Bill tovább fojtatta az ütlegelést, sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen vékony emberben ennyi erő lakozik.
- Mit… mit véded ezt a… ezt a kurvát?!

Bill ha lehet, még az eddigieknél is erősebb ütést mért Alex testére, aki azonnal elvesztette az eszméletét és fejét beverve a padlóba zuhant vissza. Próbáltam megmozdítani a testem, vagy legalább csak felemelni a kezem Bill-nek, hogy hagyja abba, de nem bírtam, teljesen le voltam gyengülve. De nem kellett semmit sem tennem, hisz két erős kart éreztem testem köré fonódni, amik védelmükbe húztak, majd felemeltek a kanapéról.

- Nyugodj meg Életem! Nyugodj meg Norah!!!

Már nem válaszoltam, nem tudtam volna mit mondani neki. Hogy őszinte legyek a testi fájdalom teljesen eltörpül a lelki sebek mellett. Ezeket a hegeket már semmi sem fogja begyógyítani, ide az idő már nem elég. Erre a szívre, ami még bennem él, napfény már sosem fog vetődni. Már csak a rideg, sötét valóság járja át a testem, érzem, felemésztődik az egész lényem! Bármennyire is keresnék megoldást erre a helyzetre, hiábavaló minden igyekezet. Reménytelen mindennemű próbálkozás, itt már csak az álom marad végső gondolatként. Az örök álom…
Mikor feleszméltem ismét, már a saját ágyamban feküdtem. Bill mellettem ült, talán úgy egy húsz centiméterre. Jobb kezem puha tenyerei között feküdt. Nem mertem szemeibe nézni, egyszerűen nem volt bőr a képemen a történtek után. De Ő folyamatosan az arcom fürkészte, fogalmam sincs, hogy mi is tükröződhetett vonásaimon.

- Hoztam vizet, és egy kis törölközőt! Megtisztítom az arcod!

Némán bólintottam, majd feltekintettem barna íriszeibe. Most először találkozott tekintetünk, szemeiben furcsa nyugalmat véltem felfedezni. Talán azért ilyen békés, mert már mellette vagyok és semmi baj nem érhet engem? Lehet, nem tudom.

- Ki volt az, Életem? – elengedte jobb kezem, majd a kis anyagot vízbe mártotta, kicsavarta és óvatosan a bőrömhöz érintette. – Mit tett veled? Egyáltalán, hogy kerültél hozzá?!

Lenne-e értelme tovább hazudnom a szerelmemnek? Tudnék-e még hihető hazugságot kreálni csakis azért, hogy mentsem a bőröm? Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy hazudnom kell még egyszer... még utoljára.

47. rész: Az ördögnél...


Alex egy olyan felettes hatalmat tart a kezében, amit bármelyik pillanatban felhasználhat ellenem, és olyan dolgok megtételére kényszeríthet, amit magamtól biztos nem tennék meg!
A délelőttöm és a délutánom teljesen automatikusan telt, tusoltam, takarítottam miközben próbáltam nem gondolni az estére. Samantha egész nap lakáson kívül volt, ez némiképp nyugalommal töltött el. Mégis Alex megléte már most is félelemben tartott. Úgy, ahogy azok a kis hangok is. Muszáj voltam ismét bevenni két nyugtatót.
Vészesen közelegtek a perek, már csak fél óra és ismét elé kell állnom. Miként fog reagálni, egyáltalán hogy fog viselkedni velem? Ismét elborult elmével fog rám támadni, és ha nem tudom megakadályozni közeledését, akkor esetleg meg is erőszakol? Azt a mocskot már én sem tudnám elviselni, menekülnék Bill elől és megtiltanám neki, hogy akár egy ujjal is megérintse bűnös testem. Igen, akkor végleg eltűnnék mindenki szeme elől…
Öltözékem visszafogott volt, farmer nadrágom fölé csak egy hosszú kötött pulóvert vettem fel. Az arcomon éktelenkedő ütésnyomot erős púderrel akartam eltüntetni, de sikertelen volt minden igyekezet, hisz az ütés emléke mélyen a szívembe égett. Ahogy kiléptem társasházunk bejárati ajtaján, úgy fogtam össze szorosan magamon a kabátom. Szemem sebesen járt az engem körül vevő környezeten, hisz mindenhonnan csak árgus szemek hadát éreztem bőrömön. Csak hátra nem pillantottam, pedig akkor rájöttem volna, hogy paranoiámnak alapos gyanúja volt. Merengésemből üzenet hangom zökkentett ki.

„ Látlak Te ribanc, meg ne merd gondolni magad!” – felpillantottam Alex erkélyére, és ott állt. Némán, görccsel a hasamban süllyesztettem mélyre mobil telefonom táskámba, majd elindultam a lépcsőház felé. Lassan szedtem a lépcsőfokokat, mélyen az elmém egyik kis rejtett bugyrában mégis úgy éreztem, hogy vissza kell fordulnom és inkább meneküljek el gyáván, minthogy karmai közé vessem magam. De már nem volt más kiút, hisz a lépcső tetején ott állt Ő, az a férfi, aki már most porig aláz tekintetével.

- Csillagom! Végre hogy felértél már! El sem tudom mondani, hogy mennyire vártalak! – erős szorítással maga elé rántott, és arcomba lihegett. – Látom Te is őrzöd az utolsó találkozásunk nyomait!
- Sajnálom Alex! – leheltem, de nem érdekelte bocsánatkérésem csak belökött ajtaján. – Mit akarsz tőlem?
- Szerinted mit, cicám? Minden jót, ami egy férfinek jár!
- Nem kényszeríthetsz Rá! – próbáltam magabiztosnak tűnni, de belül éreztem gyengeségem.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy bármit is megszabhass nekem. Szóval kezdj vetkőzni! Múltkor nem voltál ennyire szégyenlős előttem!

Ő maga kapta le rólam kabátom, majd szemeit forgatva vette tudomásul hatalmas pulóverem. De nem sokáig zavartatta magát, benyúlt pulóverem alá, majd ujjai ugyanott ejtettek lila foltot csípőmön, ahol a múltkori alkalommal is.

- Ha görcsölni fogsz egész éjszaka, még fájni is fog!
- Mondtam, hogy nem leszek a Tiéd! – préseltem ki fogaim közül.
- Naiv vagy angyalom, de épp ez izgat fel az egekig, hogy ilyen kis tudatlan vagy!

Mocskos tenyere erősen szorította állam, a fájdalom egészen kihatott az előzőleg kapott ütés helyére. Vadul végig nyalt ajkaimon, majd nyelvével befurakodva ajkaim közé undorító csókolózásba kezdett. Nem tudtam mit tenni, csak feküdtem, mint egy darab fa, remélve, hogy minden percet csak álmodom. De ezek a pillanatok valósak voltak, minden egyes féktelen érintése és markolása után rádöbbentem, hogy ez a szörnyű valóság a maga igazságtalan perceivel.
Ágyékát combjaim közé simította, karjait karjaimra feszítette.  Remegő pillákkal esedeztem kegyelméért, de nem hatották meg kegyetlen szívét. Az utolsó momentum és kép amire még tisztán emlékeztem az egy erősen a hófehér falra vetődő fénycsóva volt. Semmi más.

- Miért nem élvezed egy kicsit a közelségem? A bárban még kelletted magad!
- Csak a pénzed kellett!

Bevallottam, hisz mi értelme lenne tovább hazudnom neki?! Az életem már nem lesz sem boldogabb, sem könnyebb.

- Annyira tudtam, hogy Te is csak egy olcsó kurva vagy!

Sértegetését már nem vettem a szívemre. Valahogy az az érzékszervem, ami érzelmeket tartalmazna egyszerűen megszűnt, meghalt. Eltűnt a semmiben, kővé dermedt és kezd egyre inkább csak gyengülni egészen addig a pillanatig, míg az utolsót nem fogja dobbantani, ezzel is jelezve, hogy véget ért egy emberi élet.

- Látom passzív vagy ma este, de ne aggódj, egy cseppet sem zavar! Én így is jól érzem magam!

Hangos zihálását kinti zajok törték meg. Az erőteljes léptek lassan elhalkultak, majd teljesen megszűntek.

- Hoztál magaddal valakit, Te szajha? – hangja dühvel és agresszióval telin csengett.
- Nem, senkit sem! Esküszöm!
- Hazudsz! – mire megvédeni tudtam volna magam, ő már egy hatalmas pofont mért arcomra, minek következtében felszakította a múltkori sebem. – Meg ne merj szólalni még egyszer!

Markával leszorította a számat, csak néma sikolyok hagyták el kiszáradt ajkaim.

- Norah!? Kicsim?!

45. rész: " Hagyj!!! Békén!!! Élni!!! "


Halk suttogásra ébredtem. Sam hangja már az első pillanatban agyamig hatolt, valahol Bill-el beszélgethetett. Kint már sötét este volt, úgy látszik jól kiütött a nyugtató.

- Ideges vagyok miatta!
- De miért, mi történt Bill?
- Reggel ahogy leültem mellé az ágyra, észrevettem, mekkora ütésfolt van az arcán. Azt mondta, hogy beütötte, de félek Sam, hogy az nem egy ártatlan ütés – az énekes idegesen túrt fekete hajába, majd ismét mélyet szívott cigarettájából.
- Mire gyanakszol?
- Félek, hogy megtámadta.
- Kicsoda?
- A volt barátja.
- A volt barátja? – Samantha értetlenkedve kérdezett vissza, nem tudta volna elképzelni Norah volt barátjáról – Jason-ről-, hogy képes lett volna bántani Őt.
- Erről nem akarok beszélni, majd Norah elmondja, ha szeretné – a férfi le is intette az ép kérdezni készülő nőt. – Utána kényeztetni szerettem volna, engedte is néhány pillanatig, de ellökött magától és nem érhettem hozzá.
- Biztos nincs nagy baj, mármint ha lenne is valami, elmondta volna már nekem, hisz a  legjobb barátnője vagyok!

Szavai hallatán émelyegni kezdtem. Hosszú percekig kellett mélyen lélegeznem, hogy Sam iránti gyűlöletem ki ne borítson ismét. Mire feleszméltem, szerelmem hangját már nem hallottam. Helyette Sam magaslott ocsmányul az ágyam végében.

- Lassan elrontasz mindent, Te ribanc!

Nem válaszoltam, csak hagytam, hagy mocskolódjon felém.

- Semmit sem tudsz.
- Már hogy ne tudnám! Egy szerencsétlen nő vagy, aki képtelen egy kicsit is megjátszani magát annak érdekében, hogy pénzhez jussunk. Egyáltalán tudod még, hogy miért jöttünk velük össze? Vagy a kis szerelmi életed totál ködöt húzott arra a csökött kis agyadra?

Nem mutattam ki szavaimmal mennyire is gyűlölöm. Az, hogy gyengének lásson sosem adom meg neki. Hallottam, ahogy szitkozódik felém, szemei eddig nem látott undort tükröztek.

- Befejezted végre?
- Majd akkor fejezem be, amikor én akarom!

Lehunytam szemeim, felsóhajtottam, majd reflexszerűen az éjjeli szekrényemen lévő órámhoz nyúltam, és teljes erőmből felé hajítottam. Egyetlen szerencséje volt, még pedig a gyorsasága, hisz ha nem hajol el, akkor rajta tört volna millió kis darabra.

- Te elmebeteg állat!!!
- Hagyj!!! Békén!!! Élni!!! – hogy szavaim nyomatékosítsam elé másztam és egyenként tagoltam minden egyes szót. – Bill-t kerüld el olyan messzire, ahogy csak tudod, mert ha egyszer is gyanút ébresztesz benne, én… én nem fogok gondolkodni mielőtt cselekszem!
- Egy gyáva nyúl vagy, nem mernél semmit sem tenni!
- Akkor nem ismersz még!

Utolsó szavammal én lezártnak gondoltam a beszélgetésünket. Bill képét a párnámra téve hunytam le szemeim, a nyugtatótól ismét zsibbasztó fáradtság lepett el.

„ Még van egy utolsó esélyed Te szajha! Ha holnap este 7-re nem vagy ismét a lakásomon, esküszöm, hogy elfogató parancsot adatok ki ellened. Hisz egy előre eltervezett ember öléssel nem hiszem, hogy szárazon megúsznád! Csókol, a Te Alex-od! „

Valahogy az éjszaka folyamán kaptam meg ezt az üzenetet, melynek valódi tartalmát csak reggel értettem meg, mikor már tiszta fejjel újra és újra átolvastam. Mennem kell... nincs más választásom!

44. rész: Egy darab, két darab, három darab... a pirulák.


A szivacsot erősen dörzsöltem végig testemen, különösen a mellkasomon.

- Kész vagyok Bill! Nézd, a törölköző is hófehér, nem véres!

Ismét a tükör elé álltam. Ha valaki most rám nézne, csupán csak azt a hatalmas ütés foltot vélné felfedezni. Kezeim közé fogva Bill egyik képét bújtam be takaróm alá.

- A pokol tüzén fogsz elégni. Már csak pár napod van hátra!
- Hagyj békén!
- Muszáj tudnod!
- Nem, nem akarom hallani – fejemre szorítottam a párnám. – Menj innen!

Ismét elhallgatott a hang. De hát honnan tud mindenről? Hitetlenkedve megráztam a  fejem, nem akartam, vagy egyszerűen csak nem mertem bevallani még saját magamnak sem, hogy a saját lelkiismeretem szólt hozzám.
Reggel hideg szellőre ébredtem. Mintha egy ember suhant volna el mellettem, éreztem, ahogy a hűvös fuvallat végig szántott bőrömön. Álmosan pillantottam fel a párnáim közül, de nem láttam senkit sem magam körül. Bizonyára csak a szél játszott, ami beszökött a nyitott ablakon.

- Életem!

Bársonyos hang ütötte meg fülem, majd besüppedt mellettem az ágy. Hirtelen két kis csókot éreztem a nyakamon, majd halvány mosollyal az arcomon a hang tulajdonosa felé fordultam.

- Te jó Isten! Mi történt veled? – kétségbeesettsége és szörnyülködése engem is megijesztett. Ujjaimmal a tegnapi ütés helyéhez értem mire erősen felszisszentem.
- Csak megütöttem, nem vészes!
- Még hogy nem vészes? Tiszta vér aláfutás – próbált felém nyúlni, de nem engedtem neki.
- Kérlek hagyd, tényleg nem vészes! Este a fürdőszobában neki mentem a fali szekrény ajtajának.
- De hát miért nem szóltál? – hangja már lecsendesült – Jöttem volna egyből.
- Az is nagyon jó, hogy most itt vagy!

Mélyen szemeibe nézve mosolyogtam rá, úgy éreztem, hogy jelenléte, és lénye életmentő számomra. De hirtelen elkomorult az arcom. Hazudtam neki. Ismét. De már olyan rezzenéstelen arccal, hogy az felháborító.

- Hoztam neked péksütit, mindjárt behozom!

Néhány perc múlva lassan és erősen koncentrálva lépegetett be egy minden finomsággal telerakott tálcával. Mikor leült, egy szeretetteljes öleléssel mellkasára vont, és lassan ajkaimhoz emelt egy kis darab süteményt. Gyerekesen etetett, szinte játszott velem, még sem zavart. Valahogy ha mellette vagyok, semmi sem érdekel.
(...)
Csókolózni kezdtünk. Először finoman, majd vadan. Nem bántam, egyáltalán nem. Kellett ő, és most bármit elviseltem volna tőle. Tudom, ez szánalmasan hangzik. Még sem érzek már szánalmat magam iránt. Csupán csak közömbösséget. Még fel sem eszméltem gondolataimból, mikor Bill teljes testével testemen feküdt. Súlyát még sem érzékeltem, hisz szívemen többszörös erő sújtott le. Mintha ólomból lett volna és szépen lassan kezdett volna megszűnni benne az élet, a dobogás...
Húsos ajkaival ismét gyengéden becézett, nyelve lassan csúszott nyelvem köré. Belőlem mély nyögés szakadt fel, ez biztatta és ujjaival rövid hálóingem alá nyúlt. Nem sejtettem, hogy Bill meddig fog elmenni, de nem is számított, hisz mindent megadtam volna most neki. Puha tenyerét hirtelen combjaim tövében éreztem, eddig sosem volt ilyen kis pajzán és célratörő. De nem ijedtem meg érintéseitől, sőt, csak még inkább ellazultam.

- Szeretlek! – búgta vágytól remegve fülembe.
- Én is… én is.
- Szabad? – nem tudom miért kérdezte meg benyúlhat-e bugyim alá, de meg sem várva válaszom csúsztak ujjai forró húsomra. – Érzem, hogy a tested teljes tűzben ég. Norah, akarlak!
- Engedj, engedj el!!!

Másodpercek alatt tört rám az elmúlt éjszaka egyik rossz emléke. Alex zihálta ezt a  fülembe. Bill-t erősen eltaszítottam magam fölül, úgy éreztem, hogy érintései ugyanolyan durvák és erőszakosak mint Alex-é voltak tegnap.

- Hé Norah! Mi történt? – látszólag nem értette mi is történik velem. – Durva voltam? Nem akartam, sajnálom!
- Hagyjad, nincs semmi baj! – leheltem remegve, karjaimmal szorosan átfogva lábaim.
- Olyan tolakodónak érzem most magam – mellém térdelt, és hajába túrt. – Nem szabadott volna így elragadtatnom magam, de elkapott a vágy irántad.
- Nem haragszom, tényleg!
- Nem volt jogom ilyen akaratosnak lennem!
- A szerelmem vagy! Jogod volt! – hátra fordultam és szemeibe néztem. Meg szerettem volna nyugtatni. Nem akartam, hogy még Ő érezze rosszul magát. Elég ha csak én gyötrődök a múlt borzasztó emlékei miatt. Nem kell, hogy bármit is a szívére vegyen.
- Nem látod, hogy már most is szenved miattad? – ismét az a mély, öblös hang furakodott elmémbe.
- Bill, kérlek hoznál egy pohár vizet!?
- Persze, egy pillanat! – felpattant és már futott is teljesíteni kérésem.
- Hagyjatok békén, elegem van belőletek!
- Tőlünk már nem szabadulsz! Mi leszünk a végzeted!

Szúrni kezdett a halántékom, szemeim előtt összemosódtak a szobában lévő tárgyak.

- Tessék! – nyújtotta át a pohár vizet. – Valami baj van Kicsim? Furcsa vagy!
- Beveszek egy fájdalomcsillapítót – közöltem gondolkodás nélkül, majd a konyhába menekültem.

Sietve kutattam a gyógyszeres dobozunk után, muszáj nyugtatót bevennem, nélkülük kikészülnék. Kiszórtam egy, majd még egy szemet a markomba. Kapkodva nyeltem le Őket egy nagy korty vízzel, de mikor megláttam, hogy egy újabb szem csúszott tenyerembe, azt is bekaptam. Úgy éreztem, hogy azonnal hatni kezdtek az apró pirulák, de arra nem gondoltam, hogy ezt is csak bebeszéltem magamnak.

43. rész: Hangok, képek...


Már vagy 5 perce térdelhettem Alex mellett, de még mindig nem adott életjelet. Próbáltam volna hozzá érni, megrázni, felpofozni, de undorom iránta mindenek felett állt. Nem akartam, hogy bőre ismét bőrömhöz érjen.

- Kelj fel, hallod! – halk kérlelő szavak törtek fel torkomból. – Kérlek, mozdulj meg! – hangom kezdett erőteljesebb lenni. – Nem akarom még egyszer mondani, nem érted?! – már már rezzenéstelen arcába kiabáltam.

Csak néhány pillanat, talán úgy egy perc telt el mikor ujjait lassan mozgatni és hajlítani kezdte. Alig hittem szemeimnek, megmozdult előttem és lassú, fáradt mozdulatok árán pilláit is rebegtetni kezdte. Ajkai mozogtak, azonban néma szavai süket fülekre találtak, hisz én felpattanva a padlóról, illetve kabátom és táskám után nyúlva rohanni kezdtem. Széttépázott idegekkel téptem fel lakásának ajtaját, majd csaptam be hangosan magam után. Szinte rohantam és menekültem, pont úgy ahogy a gyáva, gerinctelen emberek szoktak. Csak futottam a sötét, kihalt utcákon. Fogalmam sem volt arról, hogy Sam otthon lesz-e vagy sem, most még sem számított. Non-szensz képzelgések telepedtek elmémre, kabátom szorosan arcom köré fontam, nem akartam, hogy bárki is felfigyeljen Rám. Bár késő este ki járkálna a kietlen, sivár utcákon? Természetesen senki, mégis a belső kis hangok így parancsoltak. A belső kis hangok…
Lépcsőházunkba érve már lassítottam iramomon, nem ébreszthetem fel a lakókat. Már-már lábujj hegyen osontam fel az emeletünkre, ahol alig hallhatóan elfordítottam a kulcsot a zárban és nesztelenül beléptem az előszobánkba. Mobilom gyér fénye mellett botorkáltam be Sam szobájába, ahol néhány pillanat múlva egy eszelős vigyor kíséretében konstatáltam, hogy hűlt helye van barátnőmnek.

- Megmenekültem – arcomra egy furcsa vigyor szökött.

Apró tánclépésekkel sasszéztam ki fürdőszobánkig, ahol a kezdeti jó kedvem azonnal elillant, hisz a tükörből visszaköszönő képmásom teljesen megrémisztett. Ruhám cafatokra volt tépve testemen, mellkasom Alex vérétől volt beszennyezve, arcomat pedig egy hatalmas ütés folt éktelenítette. Amint megérintettem az ütés helyét, azon szempillantás alatt előjött minden emlékem a ma estéről, testem egyes pontjaiba elviselhetetlen fájdalom költözött. Lassan gombóc keletkezett torkomban, tüdőmbe szorult a levegő és a szorító érzéstől egyszerűen nem tudtam szabadulni. Záporozni kezdtek könnyeim.

- Te ribanc! – hirtelen olyan haragja gerjedtem saját tükörképem iránt, hogy karjaimmal mindent lesöpörtem az ott lévő polcról. Állatias ordítás szakadt fel torkom mélyéből, kezeim önkéntelenül is ökölbe szorultak. Törni – zúzni akartam, kiakartam adni minden dühöm, és nem vezethettem le másként, mint hogy azt pusztítom, ami ehhez a tébolyhoz vezetett. Hajamba túrva, célirányosan futottam Samantha szobájába, hogy ha Őt nem is, de tárgyait és bútorait leromboljam.
- Életem – hirtelen megtorpantam, hisz Bill arcképét a falra vetődni láttam. – Hercegem! Ugye tudod, hogy szeretlek?
- Tudom baba – egyszer csak választ kaptam.
- Itt vagy?
- Mindig veled vagyok! Sajnos.
- Sajnos?
- Láttam, hogy mit tettél ma!
- Nem akartam, véletlen volt! Hallod! Nem szeretem Alex-ot, csak a pénze kellett.

Egy erő a földre sújtott. Magatehetetlenül estem el, de Bill arcát még tisztán láttam a sötét falon, úgy ahogy hangja is visszacsengett füleimbe.

- Kérlek, adj egy esélyt! Soha többet nem fogok butaságot tenni!
- Már késő Norah – lehelte halkan, majd megszűnt minden.

Kétségbeesve sírni kezdtem ismét, majd felpattantam és a fürdőbe rohantam. Őrült hajszába kezdtem az idővel, minél előbb megakartam szabadulni az árulkodó jelektől. Erőre kaptam, hajtott  a megfelelési kényszer, az, hogy Bill-nek a legszebb oldalam mutassam. Gyorsan helyére kapkodtam a leesett tisztálkodási szereket, majd a zuhany alá állva erősen mosdani kezdtem magam.

- Felesleges ezt csinálnod – most egy ismeretlen, félelmet keltő férfi hang szólalt meg.
- Tévedsz. Látod, összepakoltam mindent, már tusolok is. Csak egy két perc és tiszta leszek.
- Ezt a mocskot már nem tudod lemosni magadról, elkéstél.

Szólongattam még néhány pillanatig az ismeretlen hangot, de már nem válaszolt. Bizonyára nem akart zavarni, igen, csak ez lehet a magyarázat.

42. rész: Mit tettem?


- Tommy, holnap elmegyünk vásárolni?
- Sam, annyi ruhád van!

Tom érzelemmentesen ejtette ki ajkain ezen szavakat. Ujjai kelletlenül simogatták a nő haját, valahogy az első aktusuk után megváltozott a kapcsolatuk. Tom-nak vajmi sejtése sem volt azzal kapcsolatban, hogy Samantha irányában miért lett ennyire közömbös és érdektelen. Hogy kiismerte-e, vagy sem? Nem igazán. Mégis férfi ösztönei azt súgják, hogy ez a kapcsolat nem él. Nincs! Még az a kellemes jó vele együtt lenni érzés sem járja át testét, mikor a nő vele tölti szabadidejét. Persze Sam szép volt, csinos, mégis Tom szeméről lassan ugyan, de kezdett felszállni a rózsaszín köd. Már nem akarja magának a nőt, már nem vonzza se testileg, se lelkileg. Sivárnak érzi a nőt, és ha mondhatjuk így, unalmasnak is tartja. Sőt, Sam saját maga tette Tom-ot érdektelenné irányába, hisz miből áll a kapcsolatuk? Érdek dolgokból. Csillogásból, fennhéjázásból és pénzből. Ezt kiszúrja egy rutinos férfi szem.

- Te miért vagy velem, Sam?
- Tessék? Nem értelek!
- Pedig szerintem elég egyértelmű a kérdésem.

Elhúzódott a nőtől, aki csak ijedten nézett utána.

- Csak a pénzem kell, ugye?
- Te bolond vagy Tom – replikázott azonnal Samantha. – Ne általánosíts, nem vagyok az előző macáidhoz hasonló - Sam próbált sértettséget színlelni, de félt, hogy túlzott színjátéka már gyanús lesz a férfinek.
- Tudom, hogy nem vagy olyan! Mégis, mit szeretsz bennem?
- Vicces vagy, jó képű, tudod, hogy mi kell a nőknek.
- Pénz, nem? – kérdezett vissza cinikusan, majd lassan sétálgatni kezdett szobájában.
- Kivételesen a szexre gondoltam. Nem volt még egy ilyen pasim sem, aki ennyire figyelt volna rám is. Szeretek veled lenni, jó társaság vagy!
- Ha el is hiszem, amit mondasz, azt mégis mivel magyarázod, hogy egyre több pénzt kérsz tőlem? Oké, jöhetsz azzal, hogy egy fukar fasz vagyok, de nagyon böki a csőröm ez a sok kölcsönkért pénzt.
- Csak neked akarok tetszeni, Tommy fiú! Muszáj mindig a legjobb formám hozni, és az nem két fillérbe kerül.
- Számomra egy nő nem csak picsamutogatós ruhában nő. Felőlem egy szakadt melegítő nadrágban is flangálhatnál.
- De most valld be őszintén! Nem vagyok kívánatosabb egy ilyen kis ruhában és ilyen fehérneműben?

Mondata végére már feltérdelt az ágyban, és felhúzta az aprócska szoknyát, ami alól elő villant a csipkés tanga bugyi. Tom próbált ellenállni a kísértésnek, most életében először szeretett volna az eszére hallgatni ami azt súgta, hogy ez a nő veszélyes, mégis ágyéka nagyobb hatást gyakorolt rá, és engedett a kísértésnek.

*

- Nem finom a csókom? Többet fizessek, hogy Te is visszacsókolj?
- Engedj…engedj már el, Te szemét állat!
- Tudod, hogy mennyire szexi vagy így? Kidülled minden ered, tested teljes tűzben ég!

Az oldalamon hirtelen végig szakította a cipzárt, félmeztelen testem látványa csak még inkább felizgatta. Mozdulni sem bírtam alatta, combjaimat bilincsként szorították kezei. Próbáltam volna lábszárammal befurakodni combjai közé, de csak gyomron tudtam rúgni. Cifrát káromkodva rogyott le mellém, én amilyen gyorsan csak tudtam, elmásztam mellőle majd a táskámért nyúltam.

- Ezt most megkeserülöd, Te ribanc!

Utánam kapott, bokámat szorosan tartotta markában. Én a padlóra esve próbáltam kúszni előle, de fölém térdepelt és kétszer is pofon vágott. Éreztem a vér ízét ajkaimon, sós könnyeim marni kezdték arcomat.

- Engedj el Alex, kérlek szépen!

Szinte már zokogva könyörögtem neki, de Ő csak még erősebben fonta ujjait immáron csuklóm köré. Hogy változott meg ennyire? Azt hittem, hogy az elmémre telepedő félelem teljesen le fog blokkolni, de nem így lett, sőt az adrenalin hatására csak még inkább éberebb és elszántabb lettem. Fejemet felszegve kutattam egy éles tárgy után, amit meg is találtam egy kristály váza személyében. Mikor csuklóim szabaddá váltak és Ő dekoltázsommal volt elfoglalva, én felnyújtottam karjaim, két kezem közé fogtam a tárgyat, majd teljes erőmből fejéhez vágtam. Hirtelen megszűnt ajkainak csókja, ujjai már nem marták többé combom. Magatehetetlenül hullott testemre teste, eluralkodott rajtam a kétségbeesettség szörnyű érzése, ahogy megéreztem meleg vérét nyakamra pecsételődni. Lelöktem magamról, nem akartam tovább teste fogságában lenni. Lerogytam teste mellé annak ellenére, hogy agyam vadul azt diktálta, meneküljek, rohanjak el innen, még sem tudtam egy tapodtat sem menni, amíg legalább egy kis életjelet nem ad magáról.
Ujjaimat nyakán kidudorodó erére tapasztottam, kissé megnyomtam neki, mintha csak egy kis pulzálást vártam volna. De nem történt semmi sem. Csak az, hogy a percek elteltével nem csak a könnyem, de Alex vére is bőrömre száradt.

41. rész: Egy felettes erő...


- Szia szépségem! – hajolt felém, majd nyakamra kaptam egy erős csókot.
- Szia Alex! – próbáltam nem feltűnően eltolni magamtól. – Rég láttalak!
- Nem hiszem, hogy rajtam múlt. De hagyjuk is, az a lényeg, hogy most itt vagy! Fáradj beljebb szerény kis hajlékomba.

Belépvén a nappaliba, gombolni kezdtem kabátom, mire Ő mögém lépett és előzékenyen lesegítette rólam. Mikor már nem fedte testemet a kabátom, meghallottam egy kisebb füttyszót és egy hangosabb sóhajt. Bizonyára most mért végig szemeivel.

- Ki tettél magadért, Édes!
- Én csak magamért öltözök, nem más kedvéért!

Ő elmosolyodott magabiztos kijelentésemen, majd hellyel kínált maga mellett. Végig éreztem pillantásait testemen, egyszerűen felfalt szemeivel. Talán túl közel ültünk egymáshoz, térdünk összeért, úgy ahogy a karunk is.

- Milyen kellemes illatod van.

Halkan búgva még közelebb bújt hozzám, majd forrón végig lehelt nyakamon. Keze erőszakosan csípőmbe mart, mire én erősen összeszorítottam szemeim. Hirtelen magához rántott, durva mozdulatának hatására engem kirázott a hideg.

- Látom élvezed!

Komolyan azt hiszi ez a pasi, hogy lázba tudok jönni tőle?

- Vacsoráról volt szó, Alex! – mosolyt színlelve elhúzódtam mellőle.
- Igazad van! Még úgy is hosszú az éjszaka, nem kell sietnünk!

Ismét csuklón ragadott, éreztem, ahogy ujjai húsomba vájnak. Miért ilyen erőszakos? Másik kezét combjaimra tette és úgy hajolt ajkaimhoz. Nem akartam megérinteni Őt, de úgy gondoltam, ha ismét rájátszok egy kicsit a szerepemre, akkor hamarabb szakad el tőlem. Így is lett, egy mély, nyelves csók után felhúzott a kanapéról és a terasz felé tessékelt.
A teraszon egy gyönyörűen megterített asztal várt, hófehér abrosszal, illetve porcelán étkészlettel. Mögém lépett, majd kihúzta a széket és betolta azt. Félve foglaltam helyet, már megint az a visszataszító mosoly telepedett arcára. Felfordul tőle a gyomrom már most, mikor még igazán nem is kellett semmit sem átélnem.

- Mesélj egy kicsit magadról! Hogy teltek a napjaid?

Egy kis vörösbort öntött, majd kérlelően rám nézett.

- Szerencsére rengeteg felkérést kaptam! Ugye említettem már, hogy hostesskedem?
- Igen, már az első találkozásunkkor mondtad. Hogy őszinte legyek, nagyon felkeltetted az érdeklődésem!
- Igazán? – igazi női kacaj szakadt ki ajkaim közül, kissé hátra is vetettem a fejem a hatás érdekében. – Nem is gondoltam volna.
- Nem hiszem, hogy nem vagy tisztában azzal, amit kiváltasz a férfiakból.

Mélyen csengő hangja hallatán én csak hátra dőltem székemben. Néhány pillanatig álltam tekintetét, majd visszahajoltam a hús fölé, és levágtam egy darabot belőle.

- Mit nézel? – fakadtam ki egyszeriben, szemei megint olyan dolgokat sugalltak, amitől mindig ellep a libabőr és szívem félelemmel telik meg.
- Enged meg,  kérlek!

Kivette ujjaim közül a villámat, majd a rá felszúrt húst a mártásba forgatta és számhoz emelte. A meleg mártást picit elkente ajkaimon, majd hirtelen áthajolt hozzám és lenyalta azt. Gyomrom öklömnyire rándult össze. Zavartan húzódtam el előle, majd szalvétámmal hevesen kezdtem törölgetni magam.

- Kérlek, Alex! – kértem ki tapintatosan, majd kitolván magam alól a széket, felálltam.
- Sajnálom, de megőrülök a közelségedtől.
- Akkor jobb lesz, ha most elmegyek!
- Ne – nyögte, majd karjaival magához rántott. Érintéseiben ismét azt a vadságot éreztem. – Maradj még!

Hatalmas tenyerei egy pillanat alatt járták be testem vonalát. Maga felé fordítván a nappali felé kezdett vezetni, ahol a legközelebb eső bőrkanapéra fektetett. Annyira lemerevedtem ijedtemben, hogy mozdulni sem tudtam, nem hogy ellenkezni. Még könny se csordult ki szemeimből. Talán ez már a teljes érdektelenség és magatehetetlenség első jele? Kissé oldalra hajtottam a fejem, elég volt hallanom önelégült sóhajait, nem akartam még az arcát is látni.

- Az a tiéd cicám – reagált egyből, ahogy felfigyeltem a mahagóni dohányzó asztalon heverő 300 euróra.

Nem tudtam mit is válaszolhatnék, de hogy őszinte legyek, nem is hiszem, hogy érdeklik szavaim. Bal combomat felhúzta csípőjéhez, és úgy furakodott még inkább lábaim közé. Mikor megéreztem ujjait felcsúszni ruhám alá, eljött az a pont, amikor azt mondtam magamban, elég.

- Ez már fáj Alex!
- Az a jó, nem?
- Nem, egyáltalán nem!

Térdemmel ellöktem mellkasát, és felültem a kanapén.

- Mondtam, hogy nem vagyok kurva!
- A pénzzel mégis szemeztél az előbb!
- Kell a fenének a mocskos pénzed! – ingerült hangomra Ő csak egy ironikus grimasszal válaszolt. – Köszönöm a vacsorát, viszlát Alex!

Hiú ábrándnak tűnt minden egyes elképzelésem már ami a következő pillanatokat illette.  Testemet erőszakosan visszalökte a kanapéra, csuklóimat a fekete anyagba vájta, majd ajkaim közé nyomult. Teljes testtel próbáltam rúg-kapálni, de testének szilárdságát nem tudtam megtörni. Ilyen ördögi erőnek még sosem voltam rabja, körülírhatatlan félelem lepte el a testem.


Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)