10. rész: Azok a szörnyű kételyek…
- Egyáltalán nem… Nat teljesen megváltoztatta Őt. Már nem
az a vagány, „szegjünk meg minden határt” pasi mint rég. Olyan befolyásolhatóvá
tette ez a nő. Bill úgy érzi hogy kötelessége elvenni, és feláldozni a
fiatalságát. Csak azért mert kamaszkorában sokat kapott tőle. És így akarja
úgymond meghálálni neki.
- De mi a baj azzal hogy hálás neki?
- Felőlem lehet neki hálás, vegyen neki ékszereket, nekem
teljesen mindegy. Csak ne magát adja oda. Még olyan fiatal, hogy elkötelezze
magát egy ilyen nővel. Olyan kétszínű lett az évek során. Emlékeztek arra mikor
ellenem fordította? Elhitetette Billel hogy meg akartam fektetni őt. Hát nem
abszurd ez a nő?
- De, igazad van mindenben, amit mondtál… de mit
csináljunk ha Bill szereti őt?
- Ebben már nem vagyok olyan biztos Georg. Szerintem van
egy másik nő az életében.
- Nee… ezt nem hiszem el. – hitetlenkedett Gus.
- Hidd el nekem. Beszélt arról a nőről, bár még elég
kezdetleges a kapcsolatuk, én úgy érzem hogy lesz köztük valami.
- Van barátja a nőnek?
- Bill még nem említette, de ha van is? Az öcsém bárkit el
tud csábítani…. – vigyorgott önelégülten a gitáros.
Bill csak tétlenül bolyongott Berlin utcáin autójával.
Fejében ezer és ezer gondolat cikázott a múlt napok történéseiről. Mióta
Nat-tal beszélt, teljesen össze zavarodott. Biztos akarja ő ezt? A házasságot,
az elkötelezettséget? Bal karjára nézett, amin a 18. születésnapjára
készítetett tetoválás tündökölt. Szabadság… talán az lenne a szabadság számára,
hogy Nathalie-t ott hagyja, és egy új életet kezd felszabadultan, kötöttségek
nélkül? Ha eszébe jutnak ezek a gondolatok, mindig kétségek fogják el a jövőjével
kapcsolatban.
A legutóbbi beszélgetésünkkor nem kapott válaszokat tőlem.
Furdalja a kíváncsiság, vajon én milyennek képzelem el őt. Épp a szalonom előtt
hajtott el, majd leparkolt. Bár nem beszéltünk meg időpontot, ő mégis bejött
hozzám.
- Szervusz Monica. Anita bent van?
- Szia Bill, igen bent van, csak a barátjával beszélget.
De szólok neki, egy pillanat.
- Nem kell köszönöm, ráérek, megvárom itt kint.
Az egyik bőrfotelhez sétált, majd helyet foglalt. Hogy
fent tartsa a látszatot, egy újságot vett a kezébe és úgy tett, mintha olvasott
volna. A figyelme rögtön elterelődött, ahogy meghallotta a felszabadult
nevetésem. Keserű érzés szökött a szívébe, megmondani sem tudja hogy mikor
nevetett ilyen felhőtlenül?! Ráadásul Nathalie-vel…
- Most már menj Ben. Téged is várnak az irodádban. –
toltam ki nevetve az ajtómon.
- Mikor érsz haza?
- Úgy 6 körül. Várjál ám otthon.
- Meg lesz hölgyem. Szeretem önt. – csókolt meg finoman,
majd elmosolyodott.
- Vár csak Ben, ott van az egyik megrendelőm, Bill
Kaulitz. Gyere, bemutatlak neki. – fogtam kézen szerelmem és Bill elé
sétáltunk. – Szia Bill. Hagy mutassam be a páromat, Benhamin Steph-t.
- Szervusz Benjamin, örülök a találkozásnak.
- Én is Bill, szia. – nyújtottak egymásnak kezet.
- Nem akarlak zavarni Anita, csak megszeretném kérdezni
hogy hogy áll a ruhám.
- Egész jól, már össze vannak varrva a fontosabb részek,
gyere be, megmutatom.
- Nem vagyok a terhedre?
- Dehogy, Benjamin is már épp indulni készült. Őt is
várják a megrendelők… - elköszöntünk Ben-től, majd beléptünk közösen az
irodámba. Hátra néztem hozzá, mire csak halványan elmosolyodva a szemembe
nézett... ne kezdje már most...
9. rész: Nathalie hitetlenkedik?
...
Bill megijedt ettől a kérdéstől. Nathalie jogosan teszi
fel neki, van oka ennek a feltevésnek. Közel 7 éve együtt vannak, nagyon hosszú
idő ez. Volt alkalmuk megismerni egymást. Billnek Nathalie volt az első nagy
szerelme, vele veszítette el a szüzességét is. Azon az első éjszakán Bill
Nathalie-hoz való kötődése csak még jobban megerősödött. Úgy érezte, hogy egy
menedéket talált a nő személyében. A 6 év korkülönbség nagyban befolyásolta a
kapcsolatukat.Ahogy teltek az évek, Nathalie úgy vált egyre
elviselhetetlenebbé. Billt úgy kezelte, mintha a tulajdona lett volna.
Kiközösítette Őt, többször befolyásolta őt a döntéseivel. Bár az énekes önfejű
és makacs volt, Nat hatására inkább visszahúzódó és magába zárkózó lett. A nő
elnyomta az énekest, többször is volt hogy Tom ellen fordította. A sok
negatívum ellenére Bill sokat köszönhetett Nathalie-nak. Végig mellette volt a
Tokio Hoteles évek alatt, ez a támogatás és odaadás kellett neki. De most
valami mégis hiányzik az életéből… nem tudná pontosan megfogalmazni, csupán
csak érez egy mardosó hiányt, amit már hosszú hónapok óta a szívében érez.
Talán a boldogság hiányzik?
- Szeretlek Nathalie… - szólt fájdalmas hangon. A nő
felsóhajtott és a karjai közé bújt. Érezte leendő férje heves szívdobogását, tudta
hogy nem mond neki igazat.
- Sose hagyj el Bill. Én nem élném túl…
Nathalie már több hónapja érzi Bill ellenszenvét. Ezt az
egész házasság dolgot is csak ő erőltette, úgy
gondolta hogy ezzel magához láncolhatja örök életre a férfit. Fél egyedül maradni,
fél a magánytól. Ennek elkerülése érdekében mindent megtesz… akár úgy, hogy
csak ő jár jól, és Bill nem…
- Kész vagy Beni?
- Egy pillanat. – kiáltott ki a fürdőből, majd pár perc
múlva meg is jelent a hálóban.
Imádom a testét. Igazi csókolgatni való. Hatalmas barna
szemei vannak dús szempillákkal. Egyetlen mosolyával képes levenni a lábamról.
Rövid hajából néhány víz csepp a mellkasán landol, ez nagyon őrjítő látvány.
Hogy úgy mondjam, a kettőnk szexuális kapcsolata eléggé különös. 2 év párkapcsolatban
élés után, 21 évesen veszítettük el a szüzességünket egymással.
Tapasztalatlanok voltunk, mégis a legszebben telt az az éjszaka. Mindketten
félénken nyúltunk a másik testéhez, a legjobbat akartuk nyújtani a másiknak. A
2 év alatt teljesen megismertük egymás testét. Sosem voltunk vadak szex terén,
mindig gyengéden és órákba nyúlóan kényeztettük egymást.
- Nagyon szeretlek Benjamin. Ugye tudod?
Nem tudom hogy ezt most miért vallottam meg. Persze,
mindig elmondom mit érzek iránta, hogy imádom és nagyon sokat jelent nekem. De
mi van, ha érzi, hogy egy más pasi iránt is érzelmeket táplálok? Hogy kezd egy
olyan érzés eluralkodni rajtam, amit legszívesebben elfelejtenék? Igen, miért
kellett találkoznom Billel. Pár nap elég volt hogy ekkora hatással legyen rám?
De hát miért, Istenem miért kell most ilyen helyzetbe hoznod? Nem akarok hűtlen
lenni Benjamin-hoz... de sajnos, közömbös sem tudok Billhez lenni. Akkor
meghazudtolnám az érzéseim...
- Tudom Anitám, érzem. Köszönöm az eddigi éveket. – felém
hajolt és megcsókolt.
Nedves teste egy pillanat alatt áztatta át a hálóruhám,
amit nem olyan rég vettem fel. De minek, hisz tudtam hogy pár perc múlva úgyis
lekerül rólam Benjamin jóvoltából.
- Tom, Bill miért nem jött át énekelni?
- Nem tudom Gustva, biztos Nathalie-val szervezi az
esküvőjüket.
- Nem örülsz nekik?
- Meg mondjam az őszintét
Georg?
8. rész: Mit is gondolok
Billről? ...
- Szóval selyem, szatén, kord-bársony, pamut és durvább
szövésű anyagból is választhatsz. A színt csak utoljára hagyjuk, az a
legkevesebb.
- Te mit tudnál elképzelni Nekem?
- Egyértelmű hogy selymet. Nagyon szép bőröd van, illene
hozzá.
Ő csak nevetve megsimogatta puha arcát és elismerően
mosolygott. Levakarhatatlan mosoly ült ki az arcára, úgy érzem hogy egy
javíthatatlan egoista került az utamba.
- Látom, önkritikád az van, az egoizmusod pedig határtalan.
- Jól mondod, és ezekre büszke is vagyok. De azért
megnyugtatlak, nem vagyok egy „önös” férfi. – vette komolyabbra a hangnemet - Talán hiúnak és magamnak valónak
tűnhetek a kívülállóknak, de ha megismernek egy kicsit jobban, rájönnek hogy
egy odaadó és feláldozó pasi vagyok.
- Tudtad hogy nagyon jó tulajdonságod a reális önismeret?
- Eddig még sosem mondták. Mit értesz ez alatt?
- Általában a sztárok egy rózsaszín felhős világban élnek
ahol ők a legmagasabb pozíciót foglalják el. A sztárságuk miatt feljebb valónak
és sérthetetlennek gondolják magukat, elvárják hogy mindenki csak a jót lássa
meg bennük. És ezért mindent meg is tesznek. A legjobb arcukat mutatják, habár
néha ez már egy görcsös cselekvés. De látom hogy te „természetes” vagy. Mármint
a viselkedésedre és a jellemedre értem. Nem akarsz folyton egy állarcot magad
előtt tartani, azt akarod hogy az emberek a valódi énedet ismerjék meg. És ezért
te mindent meg is teszel.
- Mi mindent szerinted? – kérdezte halkan és csodálkozva.
Láttam rajta hogy érdekli a véleményem, és az, hogy mit is
gondolok róla. Egy őszinte nőnek érzem magam talán néha ebből adódnak a
problémáim. Az őszinteség csak egy bizonyos szintig építő jellegű, és van
amikor már átlépem ezt a szintet. Nem szándékosan, és tudatosan, egyszerűen
csak hamarabb nyitom ki a szám, minthogy elgondolkodnék. Sokan ezért nem is
kedvelnek, bunkónak és egy érzéketlen nőnek gondolnak. Sokszor bánom, hogy
elhamarkodottan szólaltam meg… de aki ismer, az így fogad el. És – hogy ne csak
negatívumokkal jellemezzem magam – meg kell említenem a lelkiismeretem. Van
bennem annyi önkritika hogy felismerjem a bűneimet. Mindig bocsánatot kérek az
incidens után, még ha nem is tűnik őszinte vallomásnak a másik fél számára…
- Elmondjam őszintén hogy a pár nap alatt mit is szűrtem
le a viselkedésedből?
- Hálás lennék érte, tudod, nagyon sokan csak kertelnek,
és nem merik a szemembe mondani a véleményüket. Pedig elvárom az emberektől,
legyen az nő, vagy férfi. Úgyhogy csak nyugodtan Anita. Minden kritikát
szívesen fogadok.
- Miből gondolod hogy kritika lesz? – lepődtem meg a
kijelentésén. – Kritikát nem is szerettem volna mondani rólad.
- Tényleg nem?
- Nem Bill. Benjaminra esküszöm, hogy csak építő jellegű
gondolataim vannak rólad. – mosolyogtam.
- Akkor hallgatlak és bocsánat a hitetlenkedésem miatt.
Egy kicsit mintha elszégyellte volna magát.
- Egy pillanat. – vette fel csörgő mobilját. – Szia
Nat…Most…De még bent vagyok a szalonban… Rendben… 10 perc és otthon vagyok… -
nyomta ki a készüléket.
- Menned kell? – kérdeztem kicsit csalódottan.
- Igen, hozzák a menü ajánlatot, most kell választanunk.
Majd jöhetek még? Vagy hívhatlak?
- Persze, csak nyugodtan. Akkor gyorsan még tisztázzuk.
Selyem anyagból fogom megvarrni a rajz mintájára. De milyen színű legyen?
- Hófehér… - kiáltotta még utoljára, majd eltűnt a
hatalmas ajtóm mögött.
- Bill, már 20 perce elmentek a menüsök. Mégis miért nem
bírtál haza érni? Tudod milyen kellemetlen volt?
- Sajnálom Nat, dugóba kerültem.
- Még hogy dugóba? Elég szánalmas kifogás. Miért nem
mondod hogy nem érdekel ez az egész esküvő?
- Ez nem igaz…
- Ne hazudozz nekem. Úgy érzem hogy már csak én akarom,
hogy össze házasodjunk. Szeretsz még egyáltalán?
7. rész: Bill túlzott
szóáradata…
- Szervusz Bill. – köszöntem rá halkan, nem akartam
megijeszteni őt.
- Szia, Monica engedett be hozzád.
- Jó, rendben, nincs semmi baj. – mosolyogtam majd a
blézeremet felakasztva a fogasra, mellé léptem. Még a kezében tartotta a képet,
lehet hogy ijedtében elfelejtette letenni.
- Ő a barátod?
- Igen, Benjamin.
- Szépek vagytok együtt. – felelt halkan és rám nézett.
Valami furcsa volt a tekintetében. Mintha segítségért
kiáltott volna az a barna szempár. Nem tudtam mire vélni a tekintetét, de
szomorúságot láttam bennük. Nagyon jó emberismerő vagyok, apró jelekből is
megtudom állapítani valaki lelkiállapotát. És Bill szemei árulkodtak… ismerősek
voltak már ezek a képsorok. Szomorú férfi arc, barna, hatalmas szemek, amik
fájdalmat tükröztek. Benjamin… igen, Bill olyan mint Ben.
- Azt hittem hogy a mennyasszonyod előtt lebuktál és nem
engedett el hozzám . – próbáltam megtörni a csendet. Ő csak gyengéden
elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Nem tudja… de ha tudná is? Mi lenne? Nem szabhatja meg,
hogy kivel varrassam meg a ruhám.
Már nagyfiú vagyok…
- Kérdezhetek valamit?
- Persze, csak nyugodtan.
- Hány év van köztetek?
- 6. Kereken 6 év. Még 16 évesen ismertem meg, ő volt a
sminkesem a turné alatt.
- Akkor ez egy munka szerelem?
- Úgy is mondhatjuk. Az évek során nagyon jól megismertük
egymást, megbíztam bennük. Tudod, nem volt lehetőségem igaz barátokat találni,
túl szkeptikus voltam az új emberekkel kapcsolatban. Nat mindig velünk volt,
jókat beszélgettünk egymással. Imponált ez a korkülönbség. Úgy éreztem hogy már
én is igazi felnőtt vagyok mellette, pedig akkor még csak 16 éves voltam. Jó
volt valakihez kötődnöm, jó volt hogy mindig volt mellett valaki.
- Ezeket most miért mondtad el nekem? – kérdeztem cseppet
sem leplezve meglepődöttségemet.
- Csak úgy jött. Jó volt kiadni magamból, sajnálom ja
ezzel untatlak.
- Nem untatsz, egyáltalán nem. Csupán csak furcsa volt,
hogy megosztottad ezeket velem. Hisz még alig ismersz engem.
Láttam rajta hogy mennyire zavarba jött, arca teljes pírbe
borult. Szemeit lesütve kezdte lapozni a rajzokat. Éreztem hogy ez csak egy
kényszercselekvés a részéről, hisz 1: női ruhákat tartalmazott a mappa, 2: már
megtaláltuk a megfelelő ruhatervet számára. Tetszett ez a fajta kis félénkes
arc kifejezése, hogy nem szégyelli elrejteni az érzéseit.
- Nem kell zavarban lenned.
- Nem vagyok zavarban, csupán csak egy kicsit meghúzom
magam nehogy idegesítőnek találj emiatt. – mosolyodott el őszintén, először
amióta belépett az irodámba.
- Szeretek én is beszélgetni, a jó partner pedig sosem árt. Nyugodtan beszélj,
amennyit csak akarsz. Én mindig meghallgatlak.
- Ez jól esett, köszönöm. – bólintott hálásan – Amúgy
azért jöttem hogy kiválasszuk az anyagot. Ráérsz most?
- Igen, persze. Gyere a raktárba, és megmutatom a
lehetséges anyagokat. Utána még ihatunk egy teát, ha ráérsz.
Igenlően bólintott a meghívásomra, amit igazából nem is
tudom hogy miért tettem. Csupán csak udvariasságból? Igen, ezt csak ezzel tudom
magyarázni…Semmi vonzódás, semmi hátsó szándék...
6. rész: Mi hiányozhat egy
sztár életéből?
- Bill, Te is tudod hogy a házasság örök életre szól… jobb
esetben. Nem vagy még fiatal hogy elkötelezd magad egy idősebb nővel?
- Nat és köztem csak 6 év van.
- Gondolj bele. Ő most 30 éves. Talán úgy gondolhatja hogy
kicsúszik a terhesség normális időszakából. Mi lesz ha majd gyereket akar? Te
még fiatal vagy egy gyerekhez. Nem gondolod… ?
- De, lehet… de már eldöntöttük, összefogunk házasodni
nyáron.
- Biztos, hogy Nathalie az igazi nő az életedben?
- Igen… azt hiszem. – tette hozzá halkan.
- Na látod Bill? Te sem vagy biztos az érzéseidben. Ha már
egy kicsit is gondolkodsz, akkor már nem 100 %-osak az érzéseid.
- Te most le akarsz beszélni róla?
- Én nem, dehogy. Csak arra kérlek, hogy jól gondold meg.
Az embernek csak egy élete van. Ha azt elbassza, akkor annak lőttek. Hány olyan
esetről hallottunk már, hogy a férfi a házasságot követően úgymond beleőrült a
házas életbe, mert a felesége megszabott bizonyos szabályokat, amiktől a pasi
nem élhette az álmait, a vágyait?
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Csak azt, hogy még élj egy kicsit. Vagy Nathalie nélkül,
egyedül, vagy egy másik nővel, egy szabadabb kapcsolatban.
- Na jó, totál nem értelek. Hagyjam el azt a nőt, akit már
eljegyeztem, akit már majd 7 éve ismerek, csak azért hogy az álmaimat szabadon
élhessem?
- Bill, mi van a karodra tetoválva? Freiheit… szabadság.
Az igazi nagybetűs, tiszta szabadság. Ne
dobd el az elveid egy nő miatt…
Teltek a napok, Bill még nem érdeklődött az öltönye felől.
Lehet hogy Nathalie valahogy megtudta, hogy mégis velem varratja és kiverte a
balhét? Talán… ebből a nőből ezt is kinézem. Sőt, még azt is, hogy mondjuk
elnapolja az esküvő napját is, csupán csak mert nincs, megfelelő mennyasszonyi
ruha számára…
- Hova mész drágám?
- A ruhatervezőmhöz.
- Hogy hívják? – kérdezte gyanakodva Nat.
Billnek két lehetősége volt. Vagy egy álnevet ad be
kedvesének, vagy őszintén elmondja neki, hogy valójában hozzám jár, ahhoz a
nőhöz, akit már az első pillanatban leírt magában.
- Tommy Hilfiger-hez. – füllentett nevetve, majd egy
csókot adva mennyasszonyának, elhajtott BMW-jével.
- Szervusz, Anita bent van? – köszöntötte titkárnőmet.
- Most házon kívül van, de egy 5 perc és jön. Addig
nyugodtan fáradj be hozzá. Valamivel megkínálhatlak?
- Nem, köszönöm.
Ahogy belépett a kicsi, de hangulatos és napfénytől
világos irodámba, egy kellemes érzés járta át a testét. Olyan megnyugtató volt
minden. A bézs színű bútorok, a halvány lila festett falak, és a rengeteg
virág. Az ő, illetve Nat lakása teljes ellentéte ennek. Ott erős színek
dominálnak, vörös, bordó, kék… talán kicsit nyomasztó is az a környezet a
énekes számára, de Nathalie mindenféleképpen ragaszkodott az elképzeléseihez.
Az évek során mintha Bill egy kicsit megnyugodott volna, makacssága és
önfejűsége egy bizonyos mértékig le is csökkent…
Lassan sétált az íróasztalomhoz, óvatosan megfogott egy
bekeretezett képet, majd hosszasan vizsgálni kezdte. Benjamin és én voltunk
rajta, emlékszem az utolsó karácsonyunkor készült. Hatalmas sapkával és sállal
bebugyolálva öleljük egymást. Öleljük? Inkább szorítjuk egymást… Úgy ahogy az
igaz szerelmesek. Boldogan, önfeledten, gyermekien. Egy hidegség futott végig
Bill testén. Hiánya valaminek. De hogy minek? Ezt még igazából ő sem tudja…
talán a jóleső, meleg karok ölelése hiányzott neki?! Igen, Nathalie-től ezt
sosem kapja meg...
5. rész: A zavartság első
jele
- Halljam, miért kellett ide rohannom. – ültünk le az
egyik kedvenc kávézónkban. Intettünk a pincérlánynak, majd néhány perc múlva
már hangos duruzsolásba kezdtünk.
- Mit csinálnál, ha egy vonzó és izgalmas pasi a közeledbe
kerülne?
- Flörtölnék, ez egyértelmű.
- És ha felesége lenne, illetve neked egy kapcsolatod?
- Kiről van szó? Ismerem?
- Bill Kaulitz. A Tokio Hotel énekese…
- Oh, Bill? – csodálkozott mosolyogva – Mindennapi
beszédtéma a szerkesztőségben.
- Akkor ismered Őt?
- Személyesen nem, de sokat hallottam róla. Többször is
kezembe került egy egy velük készített interjú.
- És milyen benyomást keltett? Helyes, vagy ellenszenves
neked? – kérdeztem már már túlzott buzgósággal.
- A reakciódból következtetve, te nagyon helyesnek találod.
- Én? Dehogy… vagyis. Na, én kérdeztem hamarabb.
- Jó, nyugi van nagylány. Igen, szimpatikus nekem, helyes
srácnak tűnik. A sok szitkozódás és lejárató cikk ellenére is.
- Nem fogadják így el?
- A kinézetet már évek óta téma. Kicsit talán kihívó és
provokatív, nem?
- Én nem gondolom annak. Bár a fekete sminkje engem is
meglepett az első találkozáskor, de valahogy…
- …. Valahogy elvesztél a szépségében?!
Na most erre mit mondhatnék? Igen, teljesen letaglózott a
férfiúi szépsége, a gyönyörű barna gyermekien csillogó szemei, illetve a telt
ajkai, amiket hosszú percekig szemléltem az irodámban. Vagy! Tagadjak mindent,
hisz semmilyen hatást sem keltett bennem ez a férfi, hazudjak Vikinek is, és
magamnak is…Magamnak nem tudok hazudni…
- Így is mondhatjuk.
- Bele zúgtál?
- Még csak kétszer találkoztam vele.
- Nem ezt kérdeztem, ne térj ki a válasz elől.
- Nem zúgtam bele, hisz hogy zúghatnék bele egy olyan
pasiba, aki esküdni készül? Ja és nem mellékes, hogy nekem itt van Benjamin,
nem tudnám megcsalni őt.
- Soha?
- Soha. Imádom őt, egy esetleges fellángolás nem fogja
romba dönteni a kapcsolatunkat. Nem hagynám…
- Így legyen Anitám.
- Nem bízol bennem?
- Hogy ne bíznék. Csak tudom hogy érzékeny lelkű vagy, és
ez a pasi sem egy csúnya fazon.
- Hol voltál Öcsi? – köszöntötte az éppen akkor érkező
testvérét Tom. Ő ledobta a vékony kabátját, majd leült a kanapéra.
- Egy ruha szalonban voltam.
- És Nat hogy hogy nem ment veled?
- Nem vittem… semmibe veszi azt a divattervező lányt, akivel
én varratom az öltönyöm. Jobb is hogy nem tudja hogy Anitánál készíttetem el.
- Jó nő?
- Jajj Tom. – forgatta meg szemeit az énekes – Attól függ,
hogy kinek mi a jó nő.
- Neked bejön? Szőke, fekete, vörös, nagy mellű, kisfenekű?
- Magas, rövid barna hajú, zöldeskék szemű… kedves mosolya
van és pozitív a kisugárzása. Ennyit tudtam 2 nap alatt megismerni belőle.
- A mellei milyenek?
- Majd legközelebb velem jössz és megnézed. Te vagy a
szakértője, nem én. – válaszolta kicsit ingerülten az énekes.
- Nyugi Tesó. De felhúztad magad. Talán lecseréled
Nathaliet?
- Most fogok házasodni júliusban Tom. Szerinted ez mit
jelent? Azt, hogy lecserélem Nat-ot? Csak mert találkoztam egy kedves nővel?
- Akár… biztos vagy te ebben a házasságban?
4. rész: A 100 %-os
vonzerő....
- Hallo, tessék?
- Szervusz, Bill Kaulitz vagyok. Csak azért hívlak hogy
bocsánatot kérjek a tegnapiért Nat nevében is.
- Szia, igazán nem kell magyarázkodnod, nem tetszhet
mindenkinek a kollekcióm. Nathalie nem fog csődbe vinni, nyugodj meg. –
nevettem fel.
- Nekem igazán tetszettek a rajzaid. Ha jól tudom férfi
kollekciókat is tervezel?
- Igen, de csak öltönyöket és nadrágokat.
- Ha most lenne időd, akkor beugornék az irodádba keresni
egy megfelelőt az esküvőre. Van rá esély?
- Persze, gyere csak nyugodtan.
- Rendben, akkor fél órán belül ott leszek.
- Várlak, szervusz.
Te jó ég, úgy köszöntem el tőle, hogy várom. Miért várnám
őt? Persze ez csak egy sima ruha választás lesz, semmi több. Bár… bár izgalmas
pasinak tűnik. De el is hessegetem a gondolatot hisz Ő most nősül, én pedig egy
tartós párkapcsolatban vagyok. Úgy érzem, szükségem lesz egy beszélgetésre
Vikivel…
- Szia. Az asszisztensed beengedett. – pillantott be az
irodámba, majd kezet fogtunk és helyet foglaltunk egymással szemben.
- Előkészítettem már a mappát, nyugodtan lapozgasd át.
Készítsek kávét?
- Igen, köszönöm.
Egy halvány bólintás után felálltam, majd hozzá láttam a
kávéhoz. Háttal ült nekem, és valami furcsa érzés arra készetetett, hogy
bámuljam. Szó szerint bámuljam… Ámulattal néztem a nőket megszégyenítően
selymes haját, ami olyan szépen omlott keskeny vállaira. Éreztem hogy egy kis
mosoly ült ki az arcomra, de a kávé főző jelzése visszarántott a földre.
- Azt hiszem meg van a kiválasztottam. Nézd csak.
- Jó választás, a jövő évi kollekció egyik kiemelkedő
darabja lesz.
- Van érzékem a divathoz. – széles mosolyával
nyomatékosította a nem épp csekély egoizmusát.
- Nathalie választott már ruhát? Amúgy tessék, a kávé.
- Köszönöm. – óvatosan bele ivott, majd letette az üveg
asztalra. – Még nem választott, pedig elhiheted nekem hogy már minden
divatcégnél voltunk.
- És ő hogy hogy nem jött most veled?
- Nem tudja hogy itt vagyok.
- Nem tudja? – lepődtem meg.
- Nem akarlak megbántani, de nem tart téged egy tehetséges
divattervező nőnek. Túl elfogult az új tehetségekkel szemben. De nekem semmi
bajom veled, ezért jöttem ide. És nekem tetszik, ahogy bánsz az anyagokkal és a
színekkel. Ezért szeretném, ha te terveznéd az öltönyöm.
- Nagyon szívesen.
Nem akarom áltatni magam. Ez a Nathalie nem bírja a képem.
Különösképp nem lepett meg Bill vallomása, valahogy már az első pillanattól
éreztem magamon az ellenszenvét. De nem kell mindenkinek szeretnie…
- Hahó, Anita? – lengette meg hosszú karjait előttem
- Bocsi, csak már a ruhádon gondolkoztam. – füllentettem
enyhén piros arccal
- Nincs semmi baj. Akkor mikor jöjjek legközelebb?
- Nekem teljesen mindegy, amikor van időd-
- Akkor még ezen a héten benézek. Köszönöm, hogy fogadtál.
- Igazán nincs mit, ez a dolgom.
- Nem is zavarlak tovább. Majd hívlak.
- Rendben. – bólintottam.
- Hja és kérlek, ha érdeklődne Nat, akkor engem nem
láttál. Nem akarok feleslegesen veszekedni vele. – kacsintott, majd távozott az
irodámból.
Ez a kacsintás? Talán megbabonázott… Ez a pasi tisztában
van a vonzerejével, ebben 100 %-ig biztos vagyok. De hogy még aljasul fel is
használja érzékeny nők megőrjítésére?!? Nem, ez így nem mehet tovább, ide Viki
kell… Ő tudja, hogy mi a megoldás az ilyen
3. rész: Nathalie Franz…
Köszönöm, nem kérek belőle…
- Nem igazán. Nem az én világom ez a habos-babos költemény.
- Nat, Anita már 2 mappáját is megmutatta, arról nem is
beszélve hogy eddig csak neked kerestünk ruhát.
- Mondtam Bill, hogy ne ide jöjjünk. – sziszegte halkan
leendő férjének.
Úgy érzem hogy határtalan empátiával és tűrőképességgel
áldott meg a jó Isten. Szükségem is van rá, hisz Nathalie egy igazán rigolyás
nőszemély. Vettem egy mély levegőt, és egy újabb mappa után kutattam irodám
túlsó felében. Nem akartam hallgatózni, csak fél füllel kaptam el egy egy
párbeszéd részletet.
- Kérlek Nat, ne járass le Anita előtt.
- Mit foglalkozol mások véleményével? Nem úgy ismertelek
meg, mint akit egy picit is érdekel más véleménye. Nem de?
- De, igaz. De akkor sem lehetsz ennyire válogatós. Tudod
milyen rosszul eshet neki?
Nem vártam meg Nathalie válaszát, - valahogy láttam magam
előtt, ahogy teljes közönnyel megrántja a vállát – ezért inkább egy újabb
mappát nyomtam a kezükbe.
- Amúgy meg sem kérdeztem, kávét parancsoltok?
- Nem köszönjük. – pillantott fel Bill a rajzok közül,
mire a tekintetünk összetalálkozott. Egy bocsánatkérő pillantást küldött felém,
majd Nat felé biccentett. Halk kuncogásba kezdtem, de amikor Nathalie hirtelen
összecsapta a mappát, enyhén szólva lefagyott a mosoly az arcomról.
- Azt hiszem Bill, távozhatunk.
- Ennyi volt?
- Nem tetszik egyik sem. Bőven van még divatszalon itt
Berlinben. Nem kötelező itt vásárolnom.
- Sajnálom, hogy nem elégíthettem ki a vágyaidat.
- Én is sajnálom, elhiheted. – szólt egy cinizmussal a
hangjában, amit én nem igazán érthettem, hisz én nem olyan célzással mondtam.
- Azért köszönjük szépen. – állt fel Bill a fotelből, majd
zsebébe nyúlva egy névjegykártyát nyújtott át.
Egy kicsit meglepődtem ezen, nem értettem ezt a
cselekedetét. Kérdően rá néztem, mire ő csak ennyit súgott. „ Hívlak majd a
saját ruhámat illetően.”
- Ok.
És már ki is iszkolt leendő felesége után. Nem túlzok, ha
azt mondom, tátva maradt a szám. Már nem is a névjegykártya miatt, vagy az
üzenet miatt, hanem ahogy súgta. Az a mimika, gesztikuláció valami fergeteges
volt. Mintha egy kis srácot láttam volna magam előtt, aki épp rosszban
sántikál, csak nem meri elmondani az anyukájának. Ez nekem furcsa… nagyon
furcsa…
- Szia Szívem. Hogy telt a napod? – köszöntött egy finom
csókkal Benjamin. Épp a vacsit főzte, ez mindig az ő feladata hétköznaponként.
- Ne is mond. Volt szerencsém megismerkedni egy
unszimpatikus, beképzelt, és öntelt nővel, illetve az ő leendő, extravagáns
férjével.
- Extravagáns?
- Biztos hallottál már Bill Kaulitz-ról. Hát vele illetve
velük volt egy találkám.
- Ahogy kiveszem a szavaidból, nem volt kellemes.
- A pasi teljesen aranyosnak tűnik, igazán egyszerű a
sztárságához képest, de ez a nő?
- Jól van, ne idegeskedj. Gyere és együnk együtt…
- Neked milyen napod volt?
- Átlagosnak mondható. Felvettek egy grafikust, Thomast,
őt kellett körbe vezetnem a galériában. Ezenkívül nem történt semmi különös.
Vacsorát főztem, és vártalak hogy végre együtt legyünk.
- Aranyos vagy, szeretlek. – hajoltam át az asztalon, és
megcsókoltam szerelmem.
Igazán tudja Benjamin,
hogy is vehet le a lábamról. Egy két elejtett bók, és máris többnek és
megbecsültnek érzem magam. Ez igazán jó tulajdonsága Ben-nek, talán a túlzott
érzékenységének köszönhető az effajta fokozott érzelem megnyilvánulás.
2. rész: A sztár pár…
Ismét egy újabb napra ébredtünk. Gyönyörűen süt a nap, már
április közepét írjuk. Kedvesem időbeosztása és napi rendje lazább, általában
én indulok el hamarabb dolgozni, ő még egy kicsit pihenhet. Egy gyors puszit
nyomtam az ajkaira, sietősen felöltöztem, halványan sminkelte, és már indultam
is be a szalonba.
- Jó reggelt Anita kisasszony. – intett boldogan a portás.
Egy hetvenes éveiben járó, jó kedélyű bácsi Joseph, mindig szakít időt a
bókolásra. Felesége már 20 éve meghalt, azóta egyedül él a kutyájával.
- Magának is jó reggelt Joseph.
Mikor kezét nyújtotta, én megfogtam majd bíztatóan rám mosolygott. Ez egy
egyfajta biztatás, mindkettőnk napjához szervesen hozzátartozik.
- Szia Monica. De csinos vagy.
- Köszi főnök, te is.
Boldogan nevettünk össze, Monica az első számú segítőm és
két lábon járó határidő naplóm. Ő tartja számon a fontosabb tárgyalásokat, szól
ha egy megrendelőm egyeztetett vele időpontot, hoyg esküvői ruhát szeretne
velem terveztetni, illetve kivitelezni. Ahogy beléptem a tágas irodámba, egy
cetli fogadott az asztalomon. „ Bill Kaulitz, Nathalie Franz, déli 12 óra, ebéd
az irodádban.”
- Monica, tudnál jönni egy egy pillanatra?
- Igen, jövök… Mit szeretnél Anita?
- Honnan lehet a nevük olyan ismerős? Mintha már hallottam
volna róluk.
- A nőről még nem hallottam, de Bill Kaulitz nevének
ismerősen kellene hangoznia. Azt hiszem a Tokio Hotel énekese.
- Hja, vagy úgy. Egy énekes palánta. Remélem, nem lesznek
pontatlanok, nem szeretem ha késnek az emberek.
- Sztárok, szóval lehet hogy megengedik maguknak.
Ezzel rám kacsintott, majd kilépett az irodámból. Leültem
a laptop-om elé, majd beírtam hogy Bill Kaulitz. Tessék, 12.640.000 találat.
„Németország méltán híres rock együttesének énekesét elérte a házasság szele.„
Gyorsan átfutottam a szemeimmel a cikket, majd egy kicsit összébb húzva magamat
csúsztam le a székemben. 8 év óta egyszer sem hallottam volna felőlük? Ne ez
egy kicsit kellemetlen, így német állampolgárként. De az arcukat láttam már,
igen, jó az arcmemóriám. És mit ne mondjak, eléggé figyelem felhívó kinézetük
van. Főleg az énekesnek…
- Bill, Donatellához miért nem mehettünk?
- Kicsim, nem muszáj mindig a legnevesebb márkát hajtani,
Anita is biztos remekül tervez. Itt is vagyunk. Jó napot, Bill Kaulitz vagyok.
- Jó napot. Anita már várja önöket, fáradjanak beljebb.
Remélem nem vették észre a döbbenetet az arcomon. Azt a
döbbenetet, amikor beléptek hozzám és én a szemükbe néztem. Vagyis Bill
szemébe. Te jó Isten… ez a pasi leírhatatlanul szép. Nem sok emberre mondom
ezt, de ő kivétel. Magas termete méltóságot sugároz, öltözködése kellően
elegáns. Sötét farmert illetve egy hófehér ing és egy fekete zakó volt rajta.
Haja finoman omlott a vállára. Ahogy gyermekien mosolygó szemeibe néztem…
inkább abba hagyom. Csak annyit írok, hogy furcsa… kellemesen furcsa bizsergés
futott át a testemen.
- Szervusztok. Ugye tegeződhetünk?
- Persze, csak nyugodtan. Én Bill Kaulitz vagyok, leendő
feleségem pedig Nathalie Franz.
Na puff… felesége lesz. Egy ilyen helyes pasinak, egy
ilyen undok nője van. Nincsenek nagyon előítéleteim az emberekkel kapcsolatban,
de ez a nő már most kiváltotta az ellenszenvemet. Eddig egy mosolyt sem küldött
felém, kézfogása rideg és automatikus volt. De Billé? Puha és törékeny, mégis
erélyes, és magabiztos.
- Akkor kezdjünk is neki.
Sóhajtottam fel színpadiasan, majd helyet kínálva a
vendégeknek, elővettem a rajzaimat tartalmazó mappámat.
1. rész: Az életem nagy
vonalakban…
Anita Smith vagyok. Berlin egyik híres esküvői
ruhaszalonjának divat tervezője. 22 évesen csatlakoztam a szalonhoz, miután
elvégeztem a kötelező tanulmányaimat. Lehetőségem volt kijutni egy méltán híres
Amerikai egyetemre, ahol több mint 1 évig tanulhattam a ruhatervezés minden
mozzanatát. Ezt követően visszatértem Németországba, és itt fejeztem be
tanulmányaimat. Most 24 évesen eljutottam abba a pozícióba, ahova mindig is
vágytam. Világszerte elismert ruhatervezőkkel dolgoztam együtt. Keményen
megdolgoztam ezért a munkáért, reméltem és hittem magamban és a képességeimben.
Egy akaratos nő lévén nem hagytam eltéríteni magam, mindig csak a saját
álmaimnak éltem. A szüleim mindenben támogattak, a családi hátterem mindig is
egy biztos pont volt az életemben. Most érzem csak igazán, hogy mit is jelent
megbecsülve lenni. A kollégáim, munkatársaim tisztelnek engem, persze ez
kölcsönös. Nem érzem magam egy zsarnok főnök asszonynak, nem hozok értelmetlen
szigorításokat. Csupán csak elvárom , hogy mindenki a saját képességeinek
megfelelően teljesítse a rá kiszabott munkát. Megpróbálok mindenkivel egy
egészséges főnök-beosztott kapcsolatot kialakítani, és úgy érzem hogy ezért
mindent meg is teszem. Akár csak néhány szóra, vagy egy kedves mosolyra mindig
van időm. Magamat talán úgy tudnám jellemezni, hogy egy spontán, de ambiciózus
nő vagyok, cseppnyi szigorral és elvárással a beosztottaimmal szemben. Néha
talán zordnak tűnhetek a kívülállóknak, de alapjába véve egy kedves nőnek
gondolom magam álmokkal és néha már már túlzottan szentimentális lélekkel.
Párommal 4 éve élek boldog párkapcsolatban. Még Amerikában
ismerkedtünk meg, Ő grafikusként és enteriőrként tanult. Benjamin-nak nehéz
gyermek kora volt. Szülei 8 évesen elváltak, ő egyedüli gyermekként
édesanyjával maradt. Édesapja egy jóval fiatalabb nőért hagyta el a családot. A
válás az apa makacssága miatt egy hosszú és keserves időszakot hozott magával.
Évekig húzódott a válóper, Benjamin édesanyja mondhatni bele bolondult a válás
okozta stresszbe és álmatlan éjszakákba. A válást követő években Maria
megpróbált a lehető legtöbbet megadni egy szem fiának, aki komoly lelki sérüléseket
szenvedett. Hosszú évekig járt Ben pszichológushoz, gyerek korát megpecsételte
szülei válása. Magába forduló, félénk és gátlásos kamasz volt, valahogy
bizalmatlan volt az idegen emberek felé. Egy szörnyű pénteki napon édesanyját
begyógyszerezve találta meg lakásuk nappalijában. A búcsúlevélben csak annyit
írt, hogy nem bírta elviselni hogy nem csak a saját, de a fia életét is tönkre
tette. Durva szavakkal ostorozta magát, már már megvetéssel beszélt saját
magáról. Úgy érezte, hogy így lesz a legkönnyebb mindkettejüknek… Ekkor
találkoztam én Benjamin-nal. Egy sötét, esős napon rohanva botlottam belé egy
Amerikai parkban. Felocsúdni sem volt időm, már épp szitkozódni készültem, de
amikor megláttam a meggyötört és fájdalmas síró férfi arcot, valahogy letaglóztam.
Még életemben nem láttam egyetlen férfit sem ilyen keservesen zokogni. Igen,
zokogni, mint a kisgyerekek. Fátyolos szemeibe néztem, és ott elkezdődött
valami. Mintha egy hirtelen jövő isteni sugallat járta volna át a testem. Nem
szólaltunk meg, egyikünk sem tudott volna. Ő a torkát mardosó könnyektől nem,
én pedig a mérhetetlenül nagy döbbenettől és talán a sajnálat miatt sem. Mi
visz rá egy huszon éveiben járó férfit, hogy a lesajnáló szemeket, és a
kárörvendő mosolyokat – amelyeket egy „gyenge” férfinak szoktak címezni –
felrúgva, mindenkit kizárva gyermekien zokogva járja a város leghíresebb
parkját? Nem törődött a megvető pillantásokkal, csak így tudott megszabadulni a
gyötrő fájdalomtól… Ott a Central park egy padja előtt kezdődött el a mi történetünk.
Én óvatosan magamhoz öleltem reszkető testét, és tudtam, nekem küldetésem van.
Benjamin-nak szüksége van rám. Azon az este felvittem a lakásomra és kiöntötte
a szívét. Egy teljesen ismeretlen nőnek megnyílt. Azt mondta hogy látott
valamit a szemeimben, és érzett valami különlegeset abban az első ölelésben,
amivel akkor én annyi erőt adtam neki ott a parkban. 19 évesek voltunk, mikor
találkoztunk Amerikában, és most itt vagyunk Németországban. A fájó emlékeket
ott hagyva velem jött Európába, hogy ezzel is egy új, tiszta életet kezdjen.
Viktória Klein. Bár 7 év van
köztünk, fantasztikusan megértjük egymást. 31 évesen a szinglik táborát erősíti
most, bár nagyon szeretne egy komoly kapcsolatot. Úgy érzi, hogy már nem lenne
értelme a flörtölős egyéjszakás kalandoknak, felesleges időpocsékolásnak tartja
Egyet értek Vele, hisz a komoly kapcsolat mindkét fél számára egy biztos pontot
jelent a mai világban. A Berlini székhelyű Bravonál dolgozik, mint újságíró.
Lelkisegítő rovatával és hasznos tanácsival ismerté vált országszerte a neve,
tervezgeti egy saját könyv kiadását is. 8 éve ismerem Őt, a blogja kapcsán
ismertem meg. Ha jellemeznem kellene Őt, talán ilyen szavak jutnának az
eszembe. Magabiztos, célra törő, intelligens, érzékeny közösségi ember, és hihetetlenül
empatikus. A mai világból ez az empátia hiányzik, talán ezért is tűnhet
lelkileg sivárnak a társadalmunk. Mindig egy idősebb nővérként tekintettem Rá,
tanácsai, gondolkodás módja jelentős mértékben hozzájárult a szellemi
fejlődésemhez, ha ezt így mondhatjuk. Benjamin-nal fantasztikusan megértik
egymást, van hogy sokszor együtt ebédelnek a közeli étteremben. Hogy féltékeny
lennék? Nem igazán. Megbízom mindkettejükben, tudom hogy a beléjük vetett
bizalmamat sosem játszanák el, és adnák fel egy flörtre, esetleg egy éjszakára.
Ez vagyok én, Anita Smith.
Élem a mindenapjaim, szorgalmasan végzem a munkaköri teendőimet, ápolom a
barátnői kötelességeimet, és végül de nem utolsó sorban szeretem az egyetlen,
érzékeny lelkű szerelmemet, Benjamin Steph-et.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése