20. rész: Party Ben nélkül…
Május első hetén ünnepli Nat
a születésnapját. Számszerűleg a 31-et. Ilyenkor hatalmas partival élteti
magát, barátait, ismerőseit összehívja a hatalmas lakosztályukba, és hajnalig
tartó buliba kezdenek. Ez most sem történhetett másképp, lakásuk nyitott
ajtóval várja a vendégeket. De ott lesz néhány nem kívánatos személy is, akire
nem is gondol…
- Igen, tessék. Anita Smith
beszél.
- Szia Anita, Tom Kaulitz
vagyok. Emlékszel még rám?
- Hogy ne emlékeznék, te vagy
Bill testvére. Na de miért hívtál?
- Szeretnélek Téged, és a
kedves barátnődet egy buliba elhívni. Ráértek ma este 9-kor?
- Viki biztos, én még nem
vagyok benne biztos. Ha minden igaz, a párommal együtt töltjük ezt a napot.
- Hívd el őt is. Biztos nem
zavarna sok vizet.
- Figyelj Tom, te nem csak
Viki miatt hívsz? – tettem fel nevetve a kérdést.
- Én, Dehogy…csak szeretnék
egy szép esté két gyönyörű nőnek. Hja és egy férfinak…
- Majd még megbeszélem
Benjamin-nal és Vikivel. Később visszahívhatlak?
- Persze, csak nyugodtan.
Várom a hívásod, szia.
- Szia Tom.
- Mi jót szeretnél csinálni
Beni?
- Sajnálom Kicsim, de ma el
kell utaznom Milánó-ba. 2 hetes továbbképzés lesz, nem hagyhatom ki.
- Mit fogok én 2 hétig
nélküled csinálni? – szomorodtam el, majd hozzá bújtam.
- Hidd el hogy gyorsan el fog
telni. Minden nap beszélünk majd telefonon, nem lesz olyan hosszú.
- Hiányozni fogsz.
Már többször volt Ben távol
tőlem, azonban azok csak pár naposak vagy egy hetesek voltak. Nem arról lenne
szó, hogy nem bízok meg benne, hanem hogy nehéz 2 hétig magányosan kelni és
feküdni. Rossz jó reggelt puszik nélkül ébredni, és még rosszabb az ölelő és
simogató karok nélkül álomba esni. Ki fog így halkan suttogni hozzám
félálomban? Ben mindig hősiesen megvárja míg én elalszom, ő addig simogat, és
dédelget. Bármennyire is gyerekesnek tűnhetünk, nekünk ez kell… ez a gyerekes
ragaszkodás, és a feltétel nélküli, önzetlen szeretet.
- És meg ne tudjam hogy nőket
környékezel meg. – viccelődtem, mikor már a bőröndjét húzta maga után.
- Rájuk sem fogok nézni. Csak
egyetlen nő van az életemben, és az te vagy. – csókolt meg hosszan, majd egy
búcsú ölelés után elhajtott.
- Szépen kérlek Viki, biztos
jól fogjuk érezni magunkat. Rossz hogy Benjamin sincs velem… legalább te tarts
ki magányos barátnőd mellett.
- De miért pont Tommal kell
mennünk? Tudod hogy az a pasi a tűrőképességemet feszegeti.
- Légyszi, légyszi. –
könyörgtem mobilon keresztül.
- Rendben, de csak egy feltétellel.
Ha egyszer is egoista kijelentéseket fog tenni, én lelépek.
- Ezt megbeszéltük Vikim. Na
de én hívom is, hogy eltudunk menni. Fél 9-re gyere fel, addigra kész leszek és
együtt indulunk el.
- Ok, szió.
- Szia Tom. Hova szól a
meghívásod? Ha még érvényben van…
- Persze. Gyertek a Hilfe
Strasse 28 alá. 2. emelet, 5-ös ajtó. Várunk titeket.
- Ott leszünk, szia. Várj,
valamit vigyünk?
- Csak magatokat.
Ezzel le is tette Tom.
19. rész: Viki gyanít valamit…
- De örülök hogy ilyen
gyorsan tudtál jönni. Olyan sok mondanivalóm van. – invitáltam be a lakásomba
barátnőmet.
- Ben itthon van?
- Még az irodában, úgyhogy
tudunk nyugodtan beszélni kettesben.
- Ben-nek nem szabadna
hallania?
- Úgy gondolom hogy nem… vagyis
hallhatná, hisz semmi sem történt, vagy mégis? Igazából én sem tudom…
- Bill van a dologban?
Én csak némán bólintottam,
majd bele kezdtem.
- Múlt kedden eljött a
szalonomba, hogy fel tudja próbálni a neki tervezett ruhát. Bement a
próbafülkébe, a zakóját már fel is vette, csak a nadrággal nem boldogult.
- A lényeget Anita. -
nevetett fel.
- Ok, rendben. Szóval én
segítettem neki, mármint a cipzárt felhúzni. ÉS miközben ott ténykedtem a
lábainál, véletlen hozzá értem.
- Hova?
- Te is tudod nagyon jól.
„Oda”. És tudod hogy milyen zavarba jöttem, De ez még nem minden… megfogta a
kezeimet, oda emelte az ajkaihoz és bele csókolt a tenyerembe… na nekem ott
volt végem.
- Ekkora hatással volt rád ez
a pasi?
- Ne is mond… - sóhajtottam
fel fájdalmasan. – És tudod hogy mi volt a legijesztőbb és talán a
leggusztustalanabb? Hogy élveztem, hogy bele remegtem abba az egyetlen pusziba
is.
- Miért van bűntudatod? Nem
csináltatok semmi tilosat. Csupán csak egy köszönő puszi lehetett.
- Te nem láttad Bill szemeit.
Azok mindent elárultak… csillogtak.
- Végül is, a szem a lélek
tükre. Szóval lehet benne valami. De mit gondolsz, ő hogy érzett?
- Bárcsak tudnám…
- Most mást kérdezek. Mit
szeretnél, hogy érezzen?
- Ezt még nehezebb
megválaszolnom…
- Szerelmet, vonzódást?
- Talán… de igazából én sem
tudom. Ilyenre gondolnom se szabadna, nekem egy komoly kapcsolatom van, neki
pedig egy mennyasszonya. Nem lenne szívem megcsalni Benjamin-t, sokat jelent
nekem. Olyan mintha a lelki társam is lenne egyben, nem csak egy átlagos férfi,
hanem a másik felem.
- Te szerelmes vagy még belé?
– tette fel a cseppet sem hétköznapi kérdést.
- Hogy kérdezhetsz ilyet?
Igen, szeretem…
- De nem ezt kérdeztem Anita.
Valakit szeretni és szerelmesnek lenni belé, nem ugyanazt jelenti.
- Mindig össze zavarsz, pedig
azért hívtalak, hogy rendbe tedd a gondolataimat.
- Egy jó barátnőnek ez is a
feladata. Mindig csak őszintén kell beszélni a másikkal. Én pedig őszintén
megmondom, hogy érzek valamit köztetek. Bár még nem láttalak titeket együtt,
nem tudom hogy miként viselkedtek egymás között, de úgy gondolom hogy
kialakulóban van valami köztetek.
- Jaj, Viki nem tudom. –
kétségbe esett hangon felsikoltottam, majd a tenyerembe hajtottam a fejem.
Olyan nehéz ez… ez az egész
kapcsolat. Én nem akarok hűtlen lenni Benjamin-hez, ez nem lenne fair vele
szemben. Ő annyira tiszta és nemes lelkű, nem érdemelné meg hogy megcsaljam.
Nem akarom elveszíteni a legkedvesebb lelki társam… már tényleg csak lelki társ
lenne??? És Bill? Hódoló? Egy álmodozó férfi, aki szabadulni akar? Mi lesz ha
szeretőkké válunk? Onnan már nem lesz kiút.... és hogy én szerető akarok-e
lenni? Sajnos úgy érzem, hogy igen!!! Úgy, mint eddig még soha...hogy a veszély
miatt-e? Nem, csupán csak Bill miatt és amiatt az érzés miatt, amit mindig
érzek, ha a közelembe kerül...
18. rész: Ismét veszekedés lett a vége…
Bill bármennyire is
tiltakozott a kényeztetést illetően, pár perc múlva már behunyt szemekkel
élvezte Nathalie vad csókjait. Egy ilyen helyzetben egy férfi sem tudja
meghazudtolni férfi mivoltát. Ha valaki kényeztetni kezdi őket, akkor teljesen
kikapcsol az agyuk. Nem gondolnak semmi másra, csak a kielégülésre, és a
beteljesedésre. De Billnél ez másképp volt… nem arról van szó, hogy nem szereti
a szeretkezést, dehogy. Ő imádja az együttléteket, de csak akkor ha kellő időt
szánnak egymásra, és az aktusra. Nem igazán híve a gyors numerának, ahogy
testvére nevezi, ő inkább szereti kiélvezni a pillanatokat, szereti ha ő is, és
kedvese is lassan és gyengéden jut el a beteljesülésig. De Nathalie-val más
volt a helyzet. Ő nagyon ritkán vágyott hosszú, elnyújtott szeretkezésekre,
inkább vad és követelőző volt…. Talán Bill ebbe is bele fáradhatott már az évek
során. Hogy mindig csak a teljesítményre koncentrált, arra hogy Nat-nak a
legjobb legyen, a saját érzéseit pedig háttérbe szorította.
- Most ne Nathalie. – nyögte
halkan.
- Nem kívánsz?
Most erre mit mondjon? Ha azt
válaszolja hogy „Nem”, akkor megbántja Nat-ot, de ha „Igen”-t mond, akkor még
úgy sem lesz kiút számára.
- De kívánlak, csak fáradt
vagyok.
Nathalie kérdően ránézett,
majd összefogta szőke haját, és lemászott Billről.
- Ki lesz az én férjem? A
leendő feleségét megtagadja. De sebaj Bill, leszel te még kanos, majd vissza
kapod a mostanit tőlem.
Egy kárörvendő mosoly után
végig húzta a mutató ujját Bill szaporán mozgó mellkasán, majd végig az
ágyékán, és besétált a fürdő szobába.
- Te jó ég. – nyelt egy
nagyot, és hátra szegte a fejét a párnán. Ott feküdt a hatalmas francia ágyon,
letolt selyemnadrágban, és egy kép, egy momentum ugrott be neki.
Lehunyt szemekkel újra
átfuttatta az agyán az irodámban történteket. Ahogy megszeppenve álltunk egymás
előtt, ahogy ő megfogta a két kezem, és gyengéden bele puszilt a tenyerembe.
Egy jóleső, bizsergés lepte el a testét, ilyet most Nat sem tudott kiváltani
belőle. Csupán csak az az egy pillanat, ahogy ő bele csókolt a bőrömbe…
- Hogy lehet hogy az az egy
pillanat jobban izgalomba hozott, mint bármi más? – tette fel halkan magának a
kérdést és bele borzongott.
- Kész vagyok, mehetsz Te is
tusolni.
- Ne haragudj Nat. – kért
őszintén bocsánatot.
Azonban ez sem volt igazán
őszinte gondolat. Mármint a kifogás, hisz az irodában történtek után olyan
lett, mintha kicserélték volna. Szárnyalt attól a pár pillanattól is, amikor
hozzám érhetett. Talán csak fél ezt bevallani magának? Hogy a jelenlétem ekkora
hatással van rá? De hisz ez olyan abszurd dolog lenne. Ezzel megcsalná
Nathalie-t… és ha én pedig viszonzom a gesztusait, akkor nem csak ő lenne
bűnös, hanem én is….
- Semmi baj Bill, mondtam már
hogy vissza fogod még kapni.
- Ne légy ilyen ellenséges
velem. – kérlelte a férfi.
- Még hogy én ellenséges? Ha
nem utasítottál volna vissza, akkor most nem itt veszekednél velem.
- Hogy én veszekszem? Na
inkább elmegyek tusolni!!! – csapta be maga után az ajtót. Kezdi elveszteni a
türelmét Bill...
17. rész: Mi ütött Nathalie-ba? …
- Végre szerelmem… azt hittem
már sosem jössz. – ugrott egyből a nyakába, majd egy hosszú csókot nyomott a
férfi ajkaira… - Már nagyon vártalak…
- Kész lett a ruhám, azért
mentem el.
- Felpróbálod?
- Szeretnéd?
- Nagyon. – szólt búgó
hanggal a nő.
Bill gyorsan magára kapta a
fürdőszobában, majd a hálóba lépett, ahol már mennyasszonya várta izgatottan.
- Egész jó lett.
- Ennyi? Nem tetszik?
- Túl selyemfiús, nem? De
rajtad ez is jól áll.
- Úgy gondolod hogy buzis? –
nézett végig magán és értetlenül tekintett Nat-ra.
- Hát nem… csak. – húzta a
száját a nő. – De neked ez passzol, ilyen a stílusod.
- Most ezzel azt akarod
mondani, hogy egy feslett buzinak nézek ki? – emelte fel a hangját az énekes.
- Én egy szóval sem mondtam,
miért kell kiforgatnod a szavaim? Most mérges vagy rám?
- Nem, hagyjuk… hagyjuk ezt
most.
- Hé, Billie fiú, nem úgy
értettem. Ne kapd fel mindig a vizet. Olyan érzékeny lelkű vagy, hogy tudnálak
kiengesztelni?
Karjaival átfonta a férfi
nyakát, aki egy kicsit félre biccentette a fejét. Nat érezte Bill
passzivitását, azt hogy most nem igazán kíván bele lenni. De a nő eltökélt
volt, ezért maga felé fordította Billt, és vadul megcsókolta. A férfi szemei
kikerekedtek, nem számított ilyen heves érzelem kitörésre.Talán zavarban is volt,
nem tudta hogy igazából, mit is kellene csinálnia?! Ez bizonyára mindenkinek
különösen hangzik, de így van. Bill csak hagyta magát, „élvezte”
Natkényeztetését, azonban ő nem viszonozta. Pár éve még ő kezdeményezett volna
egy ilyen szituációban, azonban mára már kihűlt a kapcsolatuk. És nem csak a
szexualitás terén, már megmondani sem tudná, hogy mikor beszélgettek igazán,
mikor voltak igazi lelki kapcsolatban. Gyakorivá, mondhatni mindennaposakká
váltak a veszekedős, szóváltós szituációk, amiknek állandó kiváltója Nat volt.
Kis apróságokért képes volt hatalmas balhét szítani, ha valami nem úgy történt,
ahogy ő szerette volna, sértődés lett a vége. Bill ezeket megunva, mostanság
már csak tűr… hogy mégis miért akarja összekötni az életét Nathalie-val, vagy egyáltalán
akarja-e még? Ezt már igazából ő sem tudja…
- Te miért nem csókolsz
vissza? Miért nem kényeztetsz?
Szenvedélyesen bele harapott
Bill nyakába, majd még szorosabban magához húzva, simogatni kezdte a tarkóját.
Egyik kezét bevezette a zakó alá, majd gombolni kezdte azt. Ahogy lassan
lehúzta azt, szeme megakadt valamin. Hatalmasra tágultak a pupillái, nem akarta
elhinni a látottakat. Bill zakójába bele volt varrva az én ruhaszalonom neve.
”Anita Smith’s Fashion” Düh öntötte el az egész testét, mérgében a fotelbe
dobta.
- Óvatosabban, finom darab.
Nat nem válaszolt semmit sem,
csak az ágyra lökte Billt, aki meglepődve tekintett rá. A nő arcán kaján mosoly
szaladt át, majd lassan bontani kezdte a fehér selyem nadrágot.
- Hé, hé, ne olyan vadul.
- Most én irányítok Bill . –
sziszegte fülébe Nat, majd erősen bele harapott a nyakába.
- Au, ez fájt Nathalie. Ezt
ne csináld.
- Maradj már csendben, mindig
annyit beszélsz, nem hogy cselekednél is. - nyögte, majd vadul a férfi ajkainak
esett.
16. rész: Azok a tanácstalan, kellemes pillanatok…
Miért jöttem ennyire zavarba?
Miért öntötte el forróság a testemet? Annyi kérdésem lenne most, de tudom
hogy ezekre nem lenne válasz. Sem magamtól, sem Billtől…. Vajon ő most mit
érezhet? Mi játszódik le benne?
- Sajnálom. – nyeltem egy
nagyot és lassan elhúztam a kezemet a testétől.
Ő nem szólt semmit sem,
kezeim után kapott gyorsan. Meleg tenyere közre fogta az enyémet… a nadrágja
ismét a földön landolt, de ez most valahogy egyikünket sem zavarta. Csak
álltunk egymással szemben, miközben Bill finoman tartotta a kezeimet. Vajon
most mit fog csinálni? Lassan – végig a szemeimbe nézve – az ajkaihoz
húzta azokat, majd lehunyta szemeit, és gyengéden tenyeremhez érintette forró
ajkait. Az egész testem bele bizsergett, megmagyarázhatatlan érzés szökött a
szívembe. Egy kellemes, melengető érzés, mégis bűnös és tiltott. Egy apró
puszit lehelt rá majd a tekintetét rám emelte. Körülírhatatlan csillogást
láttam szemeiben, eddig még sosem tapasztaltam ilyet nála. Mi ütött belé? És
belém, hogy elgyengülve hagyom,hogy csapdájába csaljon?
- Ezt nem kellene Bill. –
súgtam erőtlenül, és kicsúszattam kezeim kezei közül.
Még pár pillanatig fürkésztük
egymás tekintetét, majd én kiléptem a próba fülkéből. Hallottam ahogy hangosan
sóhajt, majd nadrágja után nyúl és felhúzza. Mi lesz ha kijön, és elém lép? Mit
fogunk egymásnak mondani?
- Fantasztikus lett, szavakat
sem találok rá.
- Gyere ki légy szíves, hagy
nézzelek.
Kilépett, és végem volt.
Gyönyörűen nézett ki.
- Hát én sem találok szavakat.
- Ma már haza vihetem?
- Igen, természetesen.
Megírom a számlát és készen is vagyunk. Addig nyugodtan öltözz vissza.
Bement, én pedig addig
kitöltöttem a számla tömböt, a bankszámla számom, ahova át tudja utalni az
összeget és már kész is voltam. Letéptem a csekket és vártam. Vártam, hogy újra
kilépjen, és lássam őt. Válaszokat szerettem volna, vagy csak egy egyszerű megjegyzést,
hogy miért is csinálta azt a próbafülkében?! Az ilyen dolgok nem minden napiak,
főleg nem egy leendő férj esetében.
- Kész vagyok. – lépett elém,
vállán a hatalmas ruhazsákkal.
- Tessék a számla.
- Köszönöm, minél előbb
utalom. Hát akkor én megyek is…
Láttam hogy kereste a
szavakat, hogy is búcsúzzon el tőlem. Már már kis izgatottsággal néztem az
ajkait, hátha újra megszólalnak és halkan elsuttogják, miért is tette azt előbb…
- Használd egészséggel.
Csak egy ilyen hülye
elköszönés jutott az eszembe, semmi más. Ő biccentett a fejével, majd az ajtóm
felé vette az irányt.
- Bill még egy szóra!
- Igen? – fordult vissza
kedves mosollyal.
- Legyél boldog, megérdemled.
Na ezt a mondatot sem kellett
volna kiejtenem. Láttam az arcán, hogy egy fájdalmas mosoly végig fut rajta,
majd egy utolsót a szemembe nézett, és halkan behúzta maga mögött az ajtót.
Talán most láttam utoljára? Lesz még alkalmam találkozni vele? Én szeretném….
Nagyon….
15. rész: A forróra sikeredett hangulat…
Hogy újra lássam, érezzem a
bódító illatát és bele nézhessek a gyönyörű szemeibe. Talán túl csöpögősnek
tűnhetek az érzéseim miatt és már már gusztustalannak is, - hiszen nekem van
egy szerelmem, Benjamin, és Billnek is ott van a leendő felesége – mégis olyan
nagy izgatottsággal várom…
- Oh végre.
Sóhajtottam fel, ahogy
megláttam leparkolni a metál fényű BMW-jével. Hatalmas napszemüveget viselt,
ahogy kiszállt a cabriójából, a szél belekapott dús hajába…. Na jó, ezt nekem
nem kellene végig néznem, el is megyek az ablaktól. Ezt ép ésszel nem lehet kibírni…
- Szia Anita. – lesett be az
ajtómon.
- Gyere csak, jövök mindjárt,
előhozom a ruhádat. – kiáltottam a hátsó pórba fülkéből. – Itt is vagyunk. Bill
hagy mutassam be az esküvői kollekciódat.
Lassan lehúztam a próba
babáról a ruhazsákot és Bill felé fordítottam. Az az önfeledt mosoly és
gyermeki meglepődöttség mindennél jobban esett. Kukába a sok díjjal és
kitüntetéssel, ez az arckifejezés 1000-szer többet jelent.
- Gyönyörű lett Anita. – finoman
megfogta a hófehér selyem anyagot.
- Felpróbálod?
- Már mióta erre várok. –
csillant fel a szeme.
Átraktam két külön vállfára,
és a kezébe adtam. Gyors léptekkel sietett a próba fülkéhez, majd eltűnt az
egyikben. Már egy bő 5 perce is bent lehetett, nem tudom hogy mi tarthatott
neki eddig. Pedig még az inget sem, a mellényt sem, és a nyakkendőt sem
adtam be neki.
- Hogy állsz Bill?
- Nem jön fel rám.- hallottam
kétségbe esett hangját. – A cipzár beakadt.
- Bemehetek hozzád?
- Igen, gyere.
Lassan elhúztam a függönyt és
ránéztem. A zakó már rajta volt, tökéletesen passzolt a felső testére. A
nadrággal már tényleg volt egy kis baj, a 2 kezével tartotta, hogy ne csússzon
le. Legszívesebben végig néztem volna az egész testén, tetőtől talpig, de félek
hogy zavarba jöttem volna és elindult volna a fantáziám.
- Leengeded? – nevetve néztem
rá, majd leguggoltam elé. – Vagy szégyenlős vagy?
Ő csak zavartan megrázta a
fejét, majd elengedte a nadrágját. Egy pillanat alatt csúszott le a bokájához,
láttam hogy milyen kellemetlenül érzi magát ebben a szituációban. Boxer
nadrágja elé tette összekulcsolt kezeit, ezzel is takarva a testét.
- Bill, nem fogom leharapni,
ne félj tőlem.
- Nem félek, csak furcsa a
helyzet.
Én a szemeibe néztem, majd
újból a cipzárját kezdtem vizsgálni. Legszívesebben felnéztem volna rá
ismét, bele néztem volna a szemeibe, de azért ez most nem lett volna igazán
előnyös egy ilyen szituációban. Vajon ő most nézhet? Lehet hogy teljesen
zavarba jött ettől a helyzettől, hisz mit ne mondjunk kivül álló szemmel elég
félre érthető... De mindegy is, én most más miatt vagyok itt. Ismét szemügyre
vettem a nadrágot, belülről bekapta két oldalt az anyagot, valószínűleg ezért
nem bírta felhúzni.
- Meg is oldottam.
Felálltam előtte, majd
felhúztam a nadrágját is egyidejűleg. Talán ezt nem kellett volna csinálnom.
Kezem akarva akaratlanul is, de hozzá ért az eddig féltve őrzött testrészéhez.
Most már nem csak ő volt zavarban, hanem én is. Minden vér az arcomba szállt,
égett az egész testem. Csak álltunk egymással szemben, mindketten teljesen
leblokkoltunk. Láttam ahogy a szemei megcsillantak ahogy arcunk egy
szintbe került, majd végig nézett az arcom vonalán, és az ajkaimon. Nem tudtam
megmozdulni, még a kezeimet sem húztam el a boxerjától. Valahogy egyikünknek
sem volt ereje most…
14. rész: Viki túlzott nőérzete…
Tom érezte, hogy nem
kívánatos személy, de nem tudta hogy miért. Nem tett egyetlen sértő mondatot
sem, úgy érzi hogy nem bántotta meg. De akkor mégis miért ilyen Viki vele?
- Bill említette, hogy most
egy kicsit pihentek a turnézással. Mivel foglalkozol akkor nap mint nap?
- Gustav stúdió zenészként
nyomul, egy híres hamburgi stúdióban. A nevelő apánk, Gordon ajánlotta be őt
oda. Georg tervezgeti egy hangszer bolt megalapítását, de ebben még nem 100
%-ig biztos. Én pedig? Élem a minden napjaim. Semmi különöst nem végzek,
bulizok, csajozok. – lehengerlő mosolyával toldotta meg a nem épp dolgos
napjairól szóló beszámolóját.
- Nem érzed magad egy kicsit
haszontalannak? – bukott ki nem épp túl sok kedvességgel Vikiből.
- Haszontalannak?
Semmiképp… boldogítom a női társadalmat, ha érted mire gondolok.
- Azt hiszem igen. –
fancsalodott el.
- Nem akarlak megbántani Tom,
de Te az egyéjszakás kalandokban hiszel?
- Miért ne Anita? Fiatal
vagyok még, előttem az egész élet, mottóm, Élj a pillanatnak.
- És gázolj át a nőkön. –
tette hozzá félhangosan Viki, nem leplezve ellenszenvét.
Szúrós szemekkel néztem rá,
próbáltam nyugtatni. Feltűnően csipkelődős hangulatban volt, igazából nem is
tudom megmondani, hogy miért. Talán Tom stílusa miatt, - ami mondjuk meg
őszintén, néha kellően öntelt és egoista – de én már megszoktam Billtől.
Ahányszor eddig találkoztam Billel, mindig elejtett néhány „ öndicsérő”
megjegyzést. Én ezeket a megnyilvánulásokat elég jól fogadom, sőt jó
kedvre is derítenek ellenben barátnőmmel. Ő valahogy nem díjazza a beképzelt és
nyálasszájú pasikat, főleg ha a női nemet néha alárendelik maguknak. Hát Tom,
most mindegyik unszimpatikus jelzőt a magáénak tudhat Viki szemében.
- Azt hiszem hogy lassan már
indulnom kell. Örültem hölgyek a találkozónak.
- Mi is örültünk Tom. –
álltam fel, és kezet nyújtottam neki. – Ugye Viki, te is örültél Tomnak?
- Természetesen, hisz ki ne
örülne Tom Kaulitznak.
- Tetszik, hogy pikkelsz rám.
– kacsintott és egy üdvözlettel elsétált az asztalunktól.
- Mi lelt téged?
- Ez a pasi már minden
idegszálamon táncolt már az utolsó percekben. Hogy beszél a nőkről? Kihasználja
őket, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga? Hát nem. Jó lenne a
tudtára adni, hogy mi nők nem vagyunk rongy babák, akiket bárki kénye kedve
szerint megkaphat egy éjszakára.
- Nem vagy te túlságosan
feminista?
- Én? Dehogy… csak nem tűröm
az ilyesfajta alárendeltséget. Eltölt néhány kellemes éjszakát és utána már azt
hiszi, hogy övé minden nő a világon. Hát téved…
- Viki, szerintem csak a
kiéhezettség beszél belőled. Mióta is nem voltál pasival?
- Ez most nem lényeges…
- Dehogynem… na halljam. 1-2
hónap?
- Már majd’ fél éve. – szólt
leplezett zavartsággal.
- Szóljak Tomnak? – próbáltam
jobb kedvre deríteni.
- Igen, még mit nem. Inkább a
szingliség, mint sem hogy Tom Kaulitznál elégüljek ki.
- Na majd meglátjuk.
Kicsit furcsának tűnhetnék,
ha kívülálló szemmel figyelnének engem. Itt vagyok az irodámba és – vagy az
órámat lesem fél percenként, vagy a hatalmas ablakomhoz megyek kukkolni.
Mégis miért teszem ezt? Egyszerű, deegyben nagyon különös is a válasz. Billt
várom…
13. rész: Egy váratlan ismerős…
Lassan már április végét
írjuk, rövidesen itt a nyár. A szombati napomat általában Vikivel töltöm, ez
amolyan csajos nap. Reggelente elmegyünk futni, majd utána beülünk a kedvenc
kávézónkba és kibeszéljük az előző hét történéseit… ma sem volt ez másképp…
-2 péksütit, és 2 bögre
kakaót kérünk. – rendeltük meg a pincértől, majd helyet foglaltunk egy sarokban
lévő eldugott asztalnál.
A pincérlány hamarosan meg is
érkezett, kezében egyensúlyozva a hatalmas tálcával. Már épp tette volna le
elénk, amikor hirtelen valaki neki botlott, és a bögrék tartalmát az
asztalunkra illetve egy kicsi részét a melegítő ruhánkra borította.
- Nagyon sajnálom. Kifizetem
nektek és hozok újat. – mentegetőzött ijedten az újonc pincérlány.
- Hagyjad, én voltam a hibás,
másfelé néztem és beléd botlottam. – hallottunk meg egy mély, férfi hangot. –
Hozd ugyanezt a kisasszonyoknak, állom a számlát.
Mikor megláttam a hang
tulajdonosát, halványan elmosolyodtam. Látásból már ismertem ezt a pasit,
vagyis az újságok címlapjáról, de ha a létezéséről sem tudtam volna, akkor is
ismerős lett volna. A szeme, a szája, az orra, az arc formája…
- Jobban is vigyázhattál
volna. – szólt ingerülten a ruhájára kényes barátnőm.
- Hagyjad Viki, nem lettél
annyira kakaós. – legyintettem, majd felálltam és bemutatkoztam – Anita Smith,
és a durcás barátnőm, Viktória Klein.
- Tom Kaulitz. Örülök a
találkozásnak. Te nem a Bravo-nál dolgozol?
- Deh… - mosolygott
meglepetten Viki, elfeledve az előbbi incidenst.
- Nem ülsz le hozzánk? –
ajánlottam fel.
- De, nagyon szívesen ha nem
zavarok. Jha, és tényleg bocsánat az előbbiért. – húzott maga alá egy széket,
és helyet foglalt a társaságunkban.
Ez idő alatt a pincér lány is
letörölte a kiömlött kakaót és új reggelit is hozott mindhármunknak.
- Tipikus szombati nőcis
napot tartotok?
- Ennyire látszik? – nevettem
fel.
- Tréning ruha, kevés smink,
együtt reggelizés. Elég egyértelmű számomra.
- Nem tévedtél sokat. –
váltott flegma hangra Viki.
- Kiket tisztelhetek a
hölgyekben, mivel foglalkoztok? Viki, azt hiszem, te újságíró vagy.
- Igen. – válaszolta tömören.
Tom jobbnak látta nem
feszegetni Viki türelmét, ezért inkább felém fordult.
- Na és te Anita?
- Van egy kis esküvői ruha
szalonom, itt Berlinben. Tervező és varró vagyok.
A gitárosnál valamiféle
megvilágosodás játszódott le. „ Rövid barna haj, zöldes kék szem, bájos
mosoly.” Emlékezett vissza öccse szavaira. Összeállt neki minden.
- Nem te vagy a testvérem
ruhatervezője?
- Attól függ, hogy Bill
Kaulitz-e a testvéred? Mert ha igen, akkor én vagyok az.
- Örülök a találkozásnak. Már
mesélt rólad.
Kicsit meglepődtem ezen a
kijelentésén. Bill beszélt volna rólam? Lehet hogy csak képzelődöm, és
semmilyen indíttatása sem volt annak a beszélgetésnek. Vagyis hogy csak
elmondta, én varrok neki ruhát. És nem beszélt a hozzám fűzött érzéseiről.
Egyáltalán mit gondol rólam? Talán már többet érez irántam, mint egy átlagos
barátságban? Lehet hogy szerelmes? Hogy is gondolhatok erre, hisz ez nonszensz,
neki felesége van…
- És hogy halad az öcsém
ruhája?
- A zakója már teljesen kész,
a nadrágot még be kell igazítanom. Ha találkozol vele, mond meg kérlek, hogy
jövő héten bejöhet és felpróbálhatja.
- Ok, rendben. – kacsintott,
majd Viki felé fordult, aki a kakaóját keverte unottan.
12. rész: Kell egy kis pihenés...
- Milyet szeretnél? Mars,
Boci csoki?
- Igazán nem kell.
- Dehogy nem, megígértem.
- Rendben, akkor Mars, de
elfelezzük, jó?
- Ok. – kacsintottam és
óvatosan kettétörtem. Csillogó szemekkel kezdte el falatozni, miközben leültünk
a kanapéra.
- Kérdezhetek valamit?
- Csak nyugodtan.
- Még pár hete elakartad
mondani hogy milyennek gondolsz, hogy mi jött le a viselkedésemből. Elmondod?
- Nem fogod segg nyalásnak
venni?
- Nem. – kacagott fel jó
ízűen, mire török ülésbe helyezkedett el mellettem. Otthonosan érzi magát, és
ez jó...
- Tudod mikor először
megláttalak Nathalie-val belépni az ajtómon, valamilyen megmagyarázhatatlan
melegséget és kisugárzást hoztál magaddal. Szerintem mindenki megfordult utánad
itt a szalonban , annyira vonzod a tekinteteket. Egy attraktív pasi vagy, aki
ki is használja ez az előnyös tulajdonságát. De látom rajtad hogy ez nem egy
görcsös szokás, hogy mindenkinek megfelelj. Belőled árad ez a magas fokú
szépség, úgymond.
- Szépnek gondolsz?
- Nem sok férfira mondom ezt,
de igen. Nagyon puha az arcéled, telt ajkaid vannak és hatalmas szemeid, amit
még a fekete smink is kiemel.
- Szerinted nem buzis ez a
szemfestés dolog? A körmeimet már nem festem több éve, lehet hogy erről is
lekellene szoknom?
- Azért sose szokj le
valamiről, csak mert másoknak nem tetszik. Tegyél magasról rájuk, nem kell
mindenkinek megfelelned.
- Pedig a show biznisz mindig
ezt várja el tőlem hogy a legszebb mosolyomat mutassam. Sokszor pedig semmi
kedvem ehhez az egészhez.
- A Tokio Hotel –lel most mi
van? Szüneteltek egy kicsit?
- Így is mondhatjuk. Az az 8
év nagyon fárasztó volt. Persze akkor a legcsodálatosabb éveinket töltöttük,
zenélhettünk, utazhattunk, estéről estére koncertezhettünk, de mára már
mindannyian megfáradtunk. A pénz és a csillogás ellenére hiányzott mindannyiunk
életéből egy kapcsolat.
- A többi tagnak is van
barátnője, vagy felesége?
- Felesége? – fancsalodott el
halványan. – Egyedül Gustav-nak van egy 2 éves kapcsolata, Tom és Georg még
csak flörtölgetnek.
- Miért fancsalodtál el?
- Ezt hosszú lenne
elmesélnem. Meg nem is szeretnélek untatni.
- Nem untatnál, de tényleg.
- Talán majd máskor, ígérem
hogy elfogom mondani.
- Rendben, én nem erőltetem.
Amúgy még meddig szüneteltek?
- Nem tudjuk igazán. Talán 1
hét, 1 hónap, 1 év. Senki sem tudja. De miért kérdezed?
- Csak szeretnélek titeket
élőben látni.
- Még nem voltál egy koncertünkön
sem?
- Bármennyire is meglepő,
nem. Ezért szeretném bepótolni.
- Majd ha jövök legközelebb,
akkor hozok DVD-ket, és megmutatom magunkat. – nevetett majd felállt a
kanapéról. – Azt hiszem, hogy most már lassan indulok. Nathalie már biztosan
vár.
- Jó volt beled beszélgetni.
– segítettem le róla az öltönyt.
- Nekem is veled. Igazán jó
társaságra leltem a személyedben.
Mélyen a szemembe nézet, én
azt hittem hogy ott omlok össze a lábainál. Őszintének tűnt az utolsó mondata,
ami annyira jól esett a szívemnek…
11. rész: Én, mint cukros néni?...
- Na akkor lássuk. – mentem
hátra a próba fülkéhez, majd előhoztam a már majdnem kész öltöny-nadrágot.
- Ez csodaszép. Fel is
próbálhatom?
- A nadrág még nincs teljesen
kész, de az öltönyt igen. Bár a pontos karhosszat most fogom lemérni, de azért
nyugodtan felveheted.
Gyorsan lehúzta a bőr
kabátot, eldobta a kanapéra, majd hagyta hogy óvatosan feladjam rá. Jó volt
látni, ahogy boldog mosoly ült ki az arcára, és illegeti magát a tükörben.
- Mindjárt lemérlek, addig
gyönyörködj magadban. Egy perc és jövök,
- Hejj, nem vagyok önimádó. –
fordult tettetett dühvel felém, majd csípőre tette a kezét. Én csak nevetve
turkáltam a varrós dobozomban, mire megtaláltam a centit.
- Na gyere Bill. – mutattam
az ablak felé.
Ő mosolyogva sétált felém.
Először a jobb karját nyújtotta ki, a vállától kiindulva lemértem a hosszát.
Vettem egy gombostűt a számba, leguggoltam elé és 1-2 centit felhajtottam az
anyagból. Lassan körbe tűztem a csuklójánál, majd a bal karján is ugyanígy
jártam el. Mikor felegyenesedtem, ő még mindig mosolygott. Telt ajkai
gyönyörűek voltak, és ez a már már lányosan bájos, kedves arc?!
- Nyújtsd ki kérlek a nyakad.
– mondtam kissé pirulva, még a hatása alatt voltam.
A centit körbe fontam a nyaka
körül, leszerettem volna mérni, de ő kuncogva ugrott el előlem.
- Csiklandós vagyok. –
nevetve simogatta meg a nyakát.
- Egy pillanat alatt kész
vagyok.
- De nem fogom kibírni.
- Kapsz tőlem egy csokit.
Láttam hogy fontolóra vette,
nyelt is egyet a csoki hallatán.
- Anyukám mindig azt mondta
hogy sose fogadjak el idegen néniktől és bácsiktól édességet. – mondta gyermeki
arckifejezéssel.
- Megígérem Bill hogy nem
foglak elrabolni és megerőszakolni.
Egymásra néztünk, majd hangos
nevetésbe törtünk ki. A szája a füléig ért, olyan felszabadultan nevetett. Jó
volt őt így látni, hogy őszinte legyek a majd 3 hét óta, mióta ismerem őt
egyszer sem láttam ilyen vidámnak. Lehet hogy én váltom ki belőle?
- Kell az a csoki, vagy sem?
– szigorúan, mégis komolytalanul kérdeztem ismét.
Ő csak hevesen bólogatott.
- Mondták már neked hogy jó
hatással vagy az emberekre? – szólt őszintén.
- Nem igazán. – néztem fel
rá, és gyorsan lemértem a nyakát – Sokan az első benyomásnál már leírnak engem.
- Ezt nem hiszem el. Olyan
kedves vagy mindenkivel.
- Pedig igaz Bill. Szigorú és
munkamániás főnök asszonynak gondolnak.
- De az nem baj, hogyha
erélyes vagy. Csak így tudják, hogy mi a dolguk ha magabiztos vagy és eltökélt.
- Ez lehet, sőt biztos is… A
másik dolog amiért nem szeretnek, az a fene nagy őszinteségem. De igazából nem
érdekel mások véleménye. Na de gyere, Bill. Megkapod a csokid és beszélgetünk
még egy kicsit. – mosolyogtam rá, és a kanapé felé mutattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése