210. rész: Az igaz
szerelem minden akadályt legyőz...
- Életem, te tudod hogy mennyi az
az egy hónap? 4 db hétvége, 31 magányos nap.
- Ott lesznek Tomék is veled, nem
leszel egyedül.
- Tudod, hogy az nem ugyanaz. -
elém lépett, és szomorkodó tekintettel rám nézett. - Nem lesz kihez hozzá
bújnom. Ki fog cirógatni?
- Nem vagy te macska, Bill. - jó
kedvűen felkacagtam.
Három hete ismét otthon vagyok.
Kicsit megviseltek lelkileg a kórházban töltött napok.
Most Bill, és a banda többi tagja
turnézni indul. Elkezdődik életük ismét egy olyan szakasza, ami tejes
felfordulást, mégis megnyugvást hoz el az életükbe. Visszatérnek a gyökerükhöz,
az álmaik ismét valóra fognak válni. Egy világ körüli turnéra indulnak holnap,
majd egy hónapig haza sem fognak térni. Mondanom sem kell, hogy nekem is
szörnyű lesz, nem csak Billnek. Azzal a tudattal felkelni, hogy nem fog rám
mosolyogni, illetve nem fog jó éjt puszit adni, kicsit elkeserít.
Ezzel szemben mégis örülök egy
kicsit ennek az egy hónapnak. Végre vissza kerülök én is a megszokott kerék
vágásba, talán úgy telhetnek majd a napjaim, mint 2 évvel ezelőtt, mielőtt még
nem ismertem Őt. Nem arról van szó, hogy bánom a találkozásomat, dehogy. Csupán
csak nekem is kell, hogy önmagam legyek.
Bill az egy hónap alatt szinte
naponta hívott, és nem hazudok ha azt mondom, naponta akár többször is. Volt,
hogy csak bele köszönt, és már tette is le, hisz már a színpad mellett állt,
mégis kellett neki ez a kis löket, plusz. Örülök, hogy Ő is visszatért a régi
önmagához.
Nem vallottam be neki a telefonba,
hogy milyen piszkosul hiányzik. Bár tudattam vele, persze hogy elmondtam,
csupán csak azt a kis körítést nem közöltem vele, amit magamban gondoltam. De
eljött az a nap is, amikor hazaért végre. Gyomrom parányi szűkült össze, ahogy
meghallottam, amint ledobja kulcsait az előszoba üveg asztalára. Sírva rohantam
elé, ahogy megláttam az arcát, azonnal tudtam, hogy mit érzett abban a
pillanatban.
Azon az éjszaka végre ismét együtt
voltunk. Olyan hévvel ugrottunk egymásnak, olyan intenzitással adtuk a másik
tudtára a szerelmünket, hogy időnk sem volt arra gondolni, meg fogan-e a kicsi
vagy sem. A bódító csókok ízében és a mámoros simogatások közepette nem
görcsöltünk rá a baba projektre. Csak szerelmeskedtünk...
(...)
- Bill, kérlek szépen, te nézd meg!
- Miért én? Még véletlen szét
töröm, vagy elejtem.
- Egyszerűen csak pillants rá a
tesztre.
Akadékoskodott volna még néhány percig,
de betoltam a fürdőszobába, hogy nézze meg a terhességi tesztet. Én nem mentem
be vele, most nem bírtam volna. Hosszú percekig nem jött ki, az nem lehet, hogy
megint nem estem teherbe.
- Baba, mond el! Ne idegesíts fel!
Kilépett a fürdőszobából, és rám
pillantott.
- Két csík lett, sajnálom.
Megszédültem. Két csík?
- Tudod Te, hogy az mit jelent? -
hirtelen kivert a víz, és az arcomra egy levakarhatatlan vigyor ült ki. -
Terhes lettem. Gyerekünk lesz, Baba!!!
- Hogy mi csoda? - száját tátva rohant
vissza a terhességi teszt kis dobozáért, majd kitépve belőle a használati
útmutatót, hangosan hadarva olvasni kezdte, és ahogy realizálta, mi is
történt velük, szinte zokogva vont karjai közé...
(...)
Több mint két év. Ennyi idő telt el
a Billel való találkozásom óta. Hogy mi mindenen mentünk keresztül? Hány
csalódást és hazugságot megélt már a szerelmünk? Megszámlálhatatlan. De ezeket
elfeledve kell a boldog pillanatokra koncentrálnunk. Azokra a momentumokra amik
mindig is erőt adtak a folytatáshoz, amik megerősítették a szerelmünk. A Billel
együtt töltött szép percek ébresztettek rá csak igazán arra, hogy ha egy
szerelem valóban igaz szerelem, akkor az minden akadályt legyőz.
VÉGE
209. rész:
Összezavarodva...
Időm sem volt megkérdezni, mit
sajnál, hisz már a kórterem ajtaja csapódott be utána. Bill is elvette kezeit
tőlem, mi történik itt? Tenyerei teljesen befedik az arcát, nem látok semmi
érzelmet rajta.
- Mi a baj Baba? Mit sajnál Ben?
Miért ment el? Mondtál neki valamit?
Hang nélkül bólintott.
- Megbántottad?
- Ezt nem tudom...
- Bill, mi történt?! Mond el, mert
kezdesz felidegesíteni.
- Nagyon sokat gondolkoztam
valamin. Nehéz volt meghoznom a döntést, de muszáj volt. A te érdekedben, a mi
érdekünkben. Végig kellett néznem, hogy fájdalmaid voltak a műtét után,
segítettem volna bárhogy, de sehogy sem tudtam. Akkor megfogadtam, hogy sosem
fogok többé fájdalmat okozni neked.
- Nem értelek.
Fájdalmasan felnyögött, majd
felállt mellőlem Ő is, és az ágy végébe sétált.
- Mivel én nem tudtalak boldoggá
tenni. Ezért... ezért megkértem Ben-t, hogy segítsen, hogy legyen Ő a donor.
- De hisz...
Hirtelen minden zavaros lett. Egy
olyan gondolat jutott eszembe, amit egyszerűen képtelen voltam megérteni. Már
csak azért is, mert abszurd és talán már erkölcstelen is. Az nem lehet, hogy
Bill erre kérte. Egyszerűen nem hozhatott sem Ben-t sem engem egy ilyen
megalázó helyzetbe. Mégis hogy képzelte? Hogy volt bőr a képén a megkérdezésem
nélkül egy ilyen fontos döntést hozni? Teljesen megrökönyödtem.
- Ugye nem kérted meg?
Nem szólt, csak hátat fordított.
- Válaszolj!
- Sajnálom.
- Te nem vagy normális Bill.
- Nem tudtam mást csinálni.
- Dehogy nem! Egyszerűen csak
először engem kellett volna megkérdezned, nem pedig megalázni engem és
Benjamin-t.
- Egyszerűen kilátástalannak láttam
és még látom is a helyzetünket. Tudod milyen érzés nekem nap mint nap azzal
szembesülni, hogy csődtömeg vagyok?
- Tudod, hogy nem vagy az. Ezerszer
elmondtam és azt hiszem, hogy bizonyítom is minden nap.
- Akkor sem tudom elfelejteni, hogy
miattam nem esel teherbe.
Megsajnáltam. Szívembe olyan erősen
martak szavai, hogy azonnal elfelejtettem ezt a kis buta tettét. Kétségbe volt
esve, nem látott más megoldást, muszáj volt cselekednie.
- Gyere ide, kérlek.
- Annyira de annyira sajnálom. -
hatalmas barna szemeivel fátyolosan tekintett rám.
- Hidd el Baba, lesz gyermekünk.
Csak kérlek, nagyon szépen kérlek. Szeresd magad.
Nem is vesszük észre, hogy milyen
gyorsan elszaladnak mellettünk a napok. Tesszük a dolgunkat, a nappalok
éjszakákba váltanak, majd a napok hetekbe, és így tovább. Minden változik, a
levelek ősszel lehullanak, majd tavasszal újakat hajtanak.
Csak egyetlen dolog nem változik
sosem. Talán egy picit gyengül, majd erősödik, de sosem szűnik meg. És ez a
hit. Az a hit, ami minden egyes nap erőt ad a folytatáshoz, ahhoz, hogy soha,
de soha ne adjuk fel, bármi is történjen velünk.
Hisz az élet senkinek sem egyszerű.
Sem nőnek, sem férfinek, sem gazdagnak, sem szegénynek. Minden ember életében
vannak buktatók, amik a mélybe húzzák, de vannak olyan momentumok, amik a
magasba tudnak emelni. Akkor erőt nyerünk, egy olyan magabiztosságot ami mindig
is arra fog bennünket ösztönözni, hogy harcolni kell. Hisz csak úgy érhetjük el
az álmainkat.
208. rész:
Benjamin döntött...
- Ez mellbe vágott Ben. - nyelt egy
nagyot Viki.
- Nekem mondod? Még mindig látom
magam előtt ahogy Bill könyörög, hogy legyek együtt Anitával. Ha tudná, hogy
még mindig mennyire szeretem, nem kérne ilyenre. De azt hiszi, hogy már semmit
sem érzek iránta.
- Ha a szívedre hallgatsz, akkor
mit tennél?
- Hogy mit tennék? Nem engedném el
ezt az alkalmat, hogy vele legyek, szeretgetném egész éjszaka. De mit csináljak
az érzéseimmel? Mit kezdjek azzal a ténnyel, hogy Bill nevelné fel az Anitával
közös gyerekünket? Önzetlenül kellene segítenem nekik, de egyszerűen nem megy.
- Oh, kicsi Ben! Szerinted Anita
hogy döntene? Mármint bele menne ebbe az egészbe?
- Szerintem Ő megtenné. Hisz tudom,
hogy mennyire fontos neki egy gyermek. Ő akarná, de én nem tudom már hogy
szeretném-e azt az éjszakát. Össze vagyok zavarodva. Mi lesz, ha csak még
inkább belé szeretek, és most még azt mondom, hogy letudnék mondani a kicsiről,
de ahogy az idő telik, magamnak szeretném tudni?
- Döntened kell, hogy mi a
fontosabb! Anita boldogsága, vagy az érzéseid, amikről tudod, hogy most már
nincs alkalmad bevallani neki?
- Bárhogy is döntenék, bele
pusztulnék a vágyba.
- Ezt csak te tudod eldönteni
Benjamin. Érett férfi vagy, komolyan gondolkodsz, hidd el, helyesen fogsz
dönteni.
- Bill! Egy pillanatra.
A kórház folyosóján kapta el Ben
Billt, aki nem leplezve izgatottságát fordult felé. Mindketten egymásra néztek,
Bill kérdő tekintete csak még jobban megrémisztette Bent.
- Hogy döntöttél? Megteszed?
- Mond el Anitának, hogy mit kérsz
Tőlem. Valld be neki, tudni akarom a reakcióját.
- Ha igent mond, te is igent
mondasz?
- Ezt nem tudom megígérni neked.
Félig még aludtam, de már
érzékeltem, mi is zajlik körülöttem. Két finom parfüm illat keveredett össze a
levegőben, tudtam hogy Ben és Bill az. Lassan kinyitottam fáradt szemeim, az
ágyamon ültek, miközben kezeimet tenyereikbe fonták.
- Szia Életem. - szólt kedvesen
Bill.
- Szia Baba.
- Hogy vagy Anita? - Ben hangjának
ércessége kissé megrémisztett. Sosem hallottam még ilyennek.
- Még álmos vagyok nagyon. De
örülök, hogy láthatlak titeket. Vikiék?
- Délután haza mentek, Emma már
nyűgös volt. De reggel bejönnek ismét.
Nyomasztó csend állt be közénk, felváltva pillantottam
szerelmemre, és Benre. Mindkettejük kezét megszorítottam, de csak Bill fonta
még erősebbre ujjait enyéimmel. Ben elengedte, majd felállt. Értetlenkedve
néztem utána, mire hirtelen megfordult. Szemei olyan tanácstalanságot és szinte
félelmet tükröztek, mint eddig még soha. Arcát pillanatok alatt lepték el a
könnycseppek, majd megrázva fejét halkan súgta, hogy sajnálom.
207. rész: "
Kérlek, segíts!"
- Kiborult, úgy mint eddig még
soha. Tom próbálja kint nyugtatni, de nem sok sikerrel. Magát hibáztatja
mindenért.
- De hisz semmiről sem tehet. Senki
sem hibás. Ennek így kellett lennie, Isten így akarta.
- Hercegnőm, szeretnél újabb
beültetést?
- Persze, hogy szeretnék, egy
sikertelen beavatkozás után nem fogom feladni. Lehet, hogy fájni fog, lehet
hogy egy újabb fertőzést elkapok, de Bill bízik bennem, nem akarok se neki, se
magamnak csalódást okozni.
Billt minden egyes szó
megremegtette, a jövőbe vetett bizalmam őt is magabiztossággal és hittel tölti
el. Bár abban biztos, hogy nem enged több műtétet végre hajtani rajtam, azonban
arról még fogalma sincs, hogy miként közölje velem és egy harmadik személlyel
az ötletét.
- Szabad ez a hely, Benjamin?
- Persze, foglalj csak helyet! -
mutatott kedvesen maga mellé a büfében. - Ma éjszakára bent maradjak Anitával?
- Nem kell köszönöm, ne fáradj. Itt
leszek vele. - egy pillanatra elpillantott Ben-ről, majd visszatekintett rá. -
Te mit tennél meg Anitáért?
- Tessék? Nem értelek.
- Mit vállalnál be azért, hogy
Anita boldog legyen?
- Meglepsz ezzel a kérdéssel és
igazán nem is tudom, hogy mire szeretnél kilyukadni. De válaszolva kérdésedre,
mindent elkövetnék azért, hogy boldog legyen. Sokat jelent számomra, csak Ő van
ezen a világon nekem.
Bill kipipálhatja az első lépést.
Ben mindenre képes lenne értem.
- Kérlek, most hallgass végig
anélkül, hogy félbe szakítanál. Tudod nagyon jól, hogy már mióta próbálkozunk
Anitával, még sem jön össze. Meddő vagyok, mármint csak csekély az esélye, hogy
teherbe esik tőlem. Fáj, hogy nem tudom megadni neki, amire a leginkább vágyik.
Nem akarom, hogy ismét át kelljen élnie azt, amin most keresztül ment. Ezért
szeretnélek megkérni, hogy legyél Te a donor.
- De hát a leadott spermát, és az
azzal megtermékenyített pete sejtet ismét be kell majd ültetni?
- Szeretném ha... Te jó ég milyen
nehéz kimondani. - arcát fájdalmasan megszorította tenyereivel, majd úgy szólt
Benhez, hogy rá sem nézett. - Szeretném ha együtt lennél vele és természetes
úton foganna meg a kicsi.
Hogy milyen érzések ültek ki Ben
arcára? Döbbenet, öröm, undor, félelem, meglepettség?
- Arra kérsz, hogy szeretkezzek
Anitával? De hisz ez abszurd, hallod Te hogy mit mondasz, ember?
- Kérlek Benjamin, értsd meg a
kérésem. Anitának fájdalmai voltak a műtét után, még ha nem is mondta, én
tudom, hogy szenvedett. Nem bírnám elviselni, ha ismét szenvednem kellene
látni. Ezért fordulok most hozzád.
- Arra nem is gondoltál, hogy
vártok egy kicsit? Néhány hetet, vagy hónapot? Egyáltalán miért vágtatok bele
már most?
- Én erőltettem... - vallotta be
leszegett fejjel. - Már nem bírtam elviselni azt a tudatot, hogy nem lehet
gyereke.
- Tegyük fel, hogy megtenném. Mit
gondolsz, nekem milyen érzés lenne lemondani a gyerekemről? Milyen érzés lenne
azt látni, hogy Te neveled, hogy te viseled a sorsukat, te fogod Anita kezét
mikor szüksége van valakire?
- Kérlek szépen Benjamin!
- Szánalmas vagy, ismét elérted,
hogy csak megvesselek. Úgy, ahogy már rengeteg alkalommal ezelőtt. És most
elmegyek, mert még olyat csinálnék, vagy mondanék, amit később megbánnék.
Ezzel fel is állt Ben az asztaltól, és egyedül hagyta Billt.
Őrült gondolatok lebegtek a szemei előtt, mi tévő legyen? Szeretne segíteni, ha
csak donornak kellene, gondolkodás nélkül igent mondana. De úgy, hogy együtt
kellene velem lennie? Már maga a gondolat is felizgatja, hisz nem is vágyik jobban
semmire sem, minthogy a karjaiban tartson, öleljen, csókoljon, szeressen. Mégis
ez abszurd, és tiltott. Ezt nem csinálhatja meg... ezt már nem.
206. rész: Egy új
gondolat...
Segített felállni, majd karjaiban
vitt ki az ágyig. Óvatosan ráhelyezett, és a mobiljáért nyúlt.
- Ne félj Kincsem, hamarosan itt
lesz a mentő.
Remegő ujjakkal tárcsázott, az
idegesség teljesen ellepte minden érzék szervét. Közben már a nappaliban
rángatott magára egy nadrágot és pulóvert, mikor én még halkan, épp hogy csak
kinyögtem a nevét. De ő már nem hallhatta meg.
Elvesztettem az eszméletem.
- Életem, azonnal indulunk, ne
félj.
Mikor ismét belépett a szobába,
teljesen megdermedt. Elvérezve feküdtem a hófehér ágyneműn.
(...)
- Bill! Hogy van Anita, mit mondtak
az orvosok? Mi történt vele?
Viki Emmával a karján sietett Bill
elé, aki csak kezeibe temetve arcát ült egy műanyag széken. Képtelen volt
megszólalni, agyában állandóan az a pillanat ugrott be, amikor meglátta
eszméletlen testemet.
- Tesó, jöttem ahogy csak tudtam.
Hogy vagy, és Anita? - Tom is megjelent Bill mellett, aki még mindig nem
tekintett fel egyikükre sem.
- Szenvedett szegény és én nem
tudtam neki segíteni.
- A leghelyesebben cselekedtél,
mikor behoztad Őt. Mást nem is tehettél volna.
- De Viki, miattam volt olyan
rosszul. Ha én nem vagyok meddő, ha én megtudom adni neki azt a boldogságot,
hogy tőlem teherbe esik, akkor most nem kellett volna ezen az egészen átesnie.
- Ne ostorozd magad, kérlek.
- Bill Kaulitz? - Bill egyből
felkapta a fejét az ismerős hangra, Herr Thomas állt előtte.
- Hogy van Anita? Ugye nem szenved?
- gyorsan elmaszatolta az arcát elborító könnycseppeket.
- Kérem nyugodjon meg. Most már
stabilizáltuk az állapotát, és infúziót kötöttünk be neki.
- Pontosan mi történt?
- A beültetést során egy fertőzést
kapott el a szervezete. A megtermékenyített petesejt már meg sem tapadt.
- a doktor oldalra pillantott Tomékra, majd vissza Billre. - Sajnálom. De ne
aggódjanak. Egy megismételt beavatkozás már biztos sikeres lesz. Bár még néhány
hétig nem javaslom az ilyen nemű beavatkozást, teljes mértékben fel kell
épülnie Anitának, hogy a szervezete regenerálódni tudjon a fertőzés után.
- Látod mit tettem Tom? Mennyit meg
nem tesz értem, küzd azért a gyermekért, és az lesz a végzete.
- Ilyet ne mondj Bill, butaságokat
beszélsz. Véletlen baleset volt, bármikor előfordulhatott volna. A következő
már sikerülni fog.
- Nem lesz következő alkalom. -
amint megpillantott valakit a kórtermem előtt, magabiztosan ejtette ki a
szavakat.
- Ezt hogy érted Bill?
- Még magam sem tudom Tom. De
Anitának soha többet nem akarok fájdalmat okozni.
Felállt Tom mellől, majd a résnyire
nyitva hagyott ajtóm mellé sétált és síri csendben hallgatózni kezdett.
Összeszorult a szíve gyenge sírásomra, egyszerűen képtelen volt bejönni hozzám,
nem mert volna a szemembe nézni a történtek után. Pedig nem ő tehet róla, ezt
Tom is megmondta neki, mégis bűnösnek érzi magát. Ostorozza saját magát, hogy
férfi létére meddő, nemzőképtelen. Vajon valaha is bele fog nyugodni ebbe az
állapotba? Ebbe a keserves és gyötrő állapotba? Valakinek segítenie kell.
Abszurd már csak a gondolat is, ami most az eszébe jutott, mégis ez az utolsó
remény sugár. És hogy ez a személy segíteni fog-e vagy sem? Érzéseit háttérbe
fogja-e szorítani, vagy sem? Az idő majd eldönti.
(...)
- Úgy féltem Benjamin. Megint
előjöttek a rémálmaim, izzadtam és remegtem. Teljesen magamon kívül voltam, nem
is tudom, hogy Bill mikor hozott be.
- Azt mondta, hogy ájultan feküdtél
és...
Itt elharapta a mondat végét. Tudom
hogy ez rosszat jelent, hogy meg vagyok-e ijedve? Már magam sem tudom.
Annyiszor át kellett már élnem, hogy nem fogant meg a baba.
- ... és elvéreztél. Elkaptál egy
fertőzést, a pete sejt már meg sem tapadt. Sajnálom.
Könnyeimet lenyelve próbáltam túl
tenni magam ismét a csalódáson.
- Bill hogy van? Ő hogy viseli?
Ott állt az ajtóm előtt, könnyei
sebesen csorogtak végig az arcán. Még ebben a szörnyű élethelyzetben és
"tragédiában" is csak az ő hogy léte felől érdeklődöm. Ez hatalmas
lelkierővel tölti el.
205. rész: "
Féltem, nagyon féltem."
Ahogy a nővér megígérte, már négy
nap után újból otthon lehettem. Bill ismét óvott a széltől is, talán néha már
egy kicsit fárasztó volt az állandó kérdezősködésével, de egyébként nagyon
szeretni való volt. Majdnem minden közeli barátom meglátogatott, még Viki
szülei is, az én szüleimről már nem is beszélve. Mikor ők jöttek, Bill nem volt
itthon, nem szeretett volna velük találkozni. Megértettem, nem erőltettem rá,
tudom, hogy anyáék még nem igazán fogadják el a döntéseim Billel kapcsolatban.
Nem tudják, vagy talán nem is akarják megérteni, hogy Billnek hogy tudtam ismét
megbocsátani. De ők nem érzik azt, amit én Bill mellett. Ők nem tudják, hogy
emellett a férfi mellett mekkora boldogságot és szerelmet kapok, nem érzik
minden nap azt a törődést, azt az odafigyelést, mint én. Ők csak azt látták,
amikor szomorú és letört voltam.
- Bill... Bill...
Halkan suttogtam, alig jött ki hang
az ajkaim közül.
- Mondjad Életem! - lassan felült
az ágyban, és felpattintotta az éjjeli lámpa kapcsolóját.
- Nagyon szomjas vagyok. Ki vagyok
száradva.
- Egy pillanat, hozok egy pohár
vizet.
Égett a torkom és az arcom, nem
értem a homlokomhoz, mégis éreztem, hogy szét vet a forróság. Lassan mellém
térdelt, majd hátamat megtámasztva óvatosan megitatott. Szemeimet lehunyva dőltem
vissza a takarók közé, mire ő puha tenyerét arcomhoz érintette.
- Lázad van Anita.
- Semmiség. - leheltem gyengén.
- Teszek rád borogatást.
Időm sem volt ellenkezni, hisz a
következő pillanatban már a homlokomon éreztem a jéghideg vízzel átitatott
törölközőt.
- Mit érzel szerelmem?
- Furcsát. Émelygek, és
összemosódnak a színek.
- Azonnal indulunk a kórházba.
- Ne, kérlek ne. Jobban leszek,
hidd el. Ez... ez ilyenkor természetes, hogy rosszul vagyok. - pedig dehogy
természetes, de nem akartam megijeszteni.
Gyengéden bólintott, majd
visszafeküdt mellém. Tenyerei közé fogta ujjaim, egyszerűen nekem is kellett,
hogy érezzem a jelenlétét. Már hajnalodott, láttam a késő őszi gyenge napsütést
bekúszni az erkély ablakunkon, még sem tudtam neki örülni. Azt a szörnyű
émelygést már a torkomban éreztem, nem gondolkodtam egy percet sem, kiugrottam
az ágyból és a mosdóba siettem, ahol minden eddig belém erőltetett étel egy
pillanat alatt jött ki. Hangosan öklendeztem a wc kagyló felett, szemeim
teljesen megteltek sós könnycseppekkel. Hallottam, ahogy Bill a nevemen szólít,
de képtelen voltam válaszolni neki.
- Úr Isten! Anita!
Zaklatott hangja még inkább
megrémisztett engem is, teljes testemen eluralkodott a félelem. Mi zajlik le
bennem? Mi ez az érzés?
- Kérlek segíts!!!
Ennyit voltam csak képes kinyögni,
ő már mögöttem térdelt és karjaival átölelve fogta gyenge testem. Szemeim
szúrtak, testemen eddig ismeretlen erősségű görcs kúszott végig. Féltem, nagyon
féltem...
204. rész: "
Te vagy a legerősebb nő! "...
Hogy mivel is teltek az
elkövetkezendő heteink? Hosszú és egy kicsit fájdalmas vizsgálatokkal, napi
többszöri hasi injekciókkal, kivizsgálásokkal, majd a petesejt leszívással
illetve sorozatos szédülésekkel, hányingerekkel. Bill minden lépésemre oda
figyelt, elhozta minden egyes félben maradt munkámat a szalonból, hogy itthon
az ágyban betudjam fejezni a rajzokat. Mert még az ágyból sem engedett ki.
Mindent Ő maga csinált, főzni sem engedett, volt, hogy ő próbálkozott, de akkor
csak egy kínos mosollyal az arcán egy pizzát tett elém, ezzel is jelezve, hogy
nem épp jól sikerült a főztje. Tom és Viki sokszor átjött Emmával, kellett is a
társaság, borzasztóan untam magam.
De lassan eljött a beültetés napja.
Elmondani nem tudom, hogy mennyire izgultam, életemben nem kellett még műtéten
átesnem, sőt ilyen komoly procedúrát átélnem. Billel már napokkal a beavatkozás
előtt "kiválasztottunk" egy anonim donort. Számos kitöltött űrlap
fénymásolatát kaptuk meg, csupán csak ezekből tudtunk tájékozódni. Bill
vonakodva olvasgatta a lapokat, tudom, hogy ez neki is egy őrületesen nehéz
időszak. Hisz "apát" választ a gyerekének.
Egy 190 cm magas, 80 kg-os, sötét barna szemű és hajú cégvezető férfi
lett a "szerencsés nyertes." Hobbija az olvasás, karitatív
szervezetek támogatása. Két kisgyermeke van, magát egy türelmes, céltudatos és
érzékeny férfiként jellemezte. Hosszú percekig csak néma csöndben olvastunk és
gondolkodtunk. Mikor kérdően felé pillantottam, nem szólt semmit sem, csak egy
apró bólintott.
- Köszönöm Viki, hogy beviszel.
Billnek a stúdióba kellett mennie, Davidnak halaszthatatlan megbeszélni valója
akadt.
- Tudom tudom, de Bill egyből jönni
fog, Tommal megbeszélték, hogy itt lesznek, mire felébredsz.
- Szerinted sikerülni fog? -
gyomorgörccsel a hasamban lépkedtem a hófehér folyosókon.
- Bízz magadban!
Kedves és türelmes volt velem, még
akkor is mikor már tizedjére kérdeztem, hogy szerinte sikeres lesz-e a
beavatkozás. Herr Thomas ismét felvázolta néhány mondatban az elkövetkezendő
órák forgató könyvét.
- Kérem Viktória, most már
búcsúzzon el Anitától. Itt az idő, hogy átöltöztessük és a betoljuk a műtőbe.
Meg sem szólalt, csak egy hosszú
homlok puszit adott, majd kisétált mellőlem. A nővér segített átöltözni, majd
ahogy betoltak a műtőbe, egy erős altatót kaptam. Vajon könnyebb lett volna ha
tudom, hogy Bill kint idegeskedik? Fogalmam sincs, már nem érzek semmit sem,
már csend van és világosság. Elhalkult minden...
(...)
- Keljen kedves, túl van rajta! -
az ápoló kedvesen simított végig a homlokomon.
- Megfogant? - kérdeztem még kábán.
- A természetben sem megy ilyen
gyorsan. - nevette el halkan magát.
Lehunytam ismét a szemeim, de
egyből felnyitottam, ahogy meghallottam, hogy valaki belép a kórterembe.
- Magunkra hagyna, kérem?!
- Persze, csak ne terhelje le a
kedves barátnőjét, még rengeteg pihenésre van szüksége.
Bill csak bólintott, majd megvárta
míg becsukódik mögötte az ajtó, és csak akkor lépkedett felé. Kezében egy
hatalmas csokor vörös rózsa volt, alig akarta felvenni velem a szemkontaktust.
- Ne legyél zavarban Baba, nézz a
szemembe.
- Biztos fájt, én nem akartam, hogy
ezt kelljen átélned.
- Nem fájt! És ha fájt is volna,
akkor is megérte volna! Bill, lehet, hogy hamarosan szülők leszünk!
- Én fel sem tudom fogni. - könnyes
mégis mosolygó szemekkel arcomra pillantott és leült mellém az ágyra.
- Mit nem hiszel el Baba?
- Azt, hogy ezt is megteszed értem,
értünk! Annyira becsüllek és tisztellek, Te vagy a legerősebb nő, akit valaha
is láttam az életemben.
Mindig is tudtam, hogy Bill
érzelmesebb az átlagnál, de hogy ennyire? Egyszerűen szerelmes vagyok belé,
minden kis szavába, mondatába, mosolyába.
203. rész: Egy
újabb lehetőség...
- Kérlek ne haragudj Rám. Nem
akartam kiborulni ismét, de úrrá lett rajtam a bűntudat, hogy én vagyok a
hibás.
- Nem vagy hibás Bill.
- Kérlek, ezt ne! Nem akarok
szánalmat!
- Szerinted én csak szánalomból
mondtam? - felültem az ágyban és magam mellé mutattam, hogy üljön le.
- Félek, hogy bele fogsz unni a
próbálkozásba. Tudom, hogy egyszer már megbeszéltük, hogy nem fogsz elhagyni,
mégis folyton azt álmodom, hogy mire felébredek, te már nem leszel mellettem,
csak egy kis cetli, amire az lesz írva, hogy " Meguntalak."
- Kezdjük ott, hogy ilyen
gerinctelen módon nem válnék el tőled. Kettő! Sose foglak magadra hagyni.
Három! Ezt már nem ragozom tovább.
- Ha most kérdezek valamit,
megfogsz utálni érte?
- Majd eldöntöm. - átcsúsztam az
ölébe, és úgy vártam kérdését.
- Képes lennél egy anonim donortól
is teherbe esni? Úgy értem, hogy bele mernél vágni ebbe az egész hercehurcába?
Nem gondolnád azt, hogy nem én vagyok a kicsi apja, hanem egy idegen?
- Te lennél mindvégig velünk, Te
viselnéd a sorsunk. Így téged tekintenélek az apának.
Nem szólalt meg, csak erős karjaiba
vont. Puha arcát végig húzta a nyakamon.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
- Holnap már el is megyünk a
nőgyógyászomhoz. Rendben? Nem adjuk fel, ugye Baba?
Heves fejrázással adta tudtomra
véleményét, majd hátra döntve az ágyon, fölém mászott. Finoman beszívta az alsó
ajkam, miközben ujjaival utat tört háló ingem alatt. Éreztem, hogy minden
mozdulatával megakar köszönni valamit.
- Jó reggelt Herr Thomas! Ő itt a
kedvesem, Bill Kaulitz. - mutattam be őket egymásnak.
- Mi járatban kedves Anita?
- Érdeklődni szeretnék a
mesterséges megtermékenyítésről.
- Ahogy a neve is mutatja, nem
természetes úton történik a megtermékenyítés. Az öntől levett petesejtet
megtermékenyítjük egy anonim leadó személy spermájával, majd ez a
megtermékenyített petesejt kerül visszahelyezésre.
- A beavatkozás mennyi fájdalmas és
veszélyes? - érdeklődött Bill.
- Úgy mondanám, hogy a beültetést
megelőző hetek a fájdalmasabbak és fárasztóbbak. A kedvesének injekcióznia kell
majd magát, folyamatos kivizsgálásokon kell majd részt vennie. Pontos képet
pedig nem tudok adni a beavatkozás veszélyeiről, minden egyes nő teste másként
reagál.
Megijedtem egy pillanatra. Idegen
férfitől idegen gyermek? Egy olyan gyermek akinek nem ismerjük felmenőinek
családi-, egészségi állapotát? Aki talán sosem fog szeretni teljes mértékben
bennünket, ha kiderül, hogy nem is Bill az apja? Mi lesz, ha Bill megfogja egy
idővel utálni magát amiatt, hogy nem az Ő gyerekét hordom a szívem alatt?
- Kicsim? - megszorította az
ujjaim, muszáj megtennem érte. Értem.
- Vágjunk bele Bill.
- Biztos?
- A legbiztosabb!
Már nem érdekel semmi sem. Erős
vagyok és mindig elérem a célom. El kell hogy érjem, most is!
202. rész: Félek
haza menni....
Már egy hét is eltelt az utolsó
aktusunk óta. Bevallom őszintén, hogy nem merek egy újabb tesztet megcsinálni.
Már nem is magam miatt, hanem Bill miatt. Mi lesz, ha még jobban összetör ha
azt kell hallania, hogy nem estem tőle teherbe?! Nehéz volt neki az a tudat is,
hogy csupán 10 százaléknyi az esély a foganásra. Nem akarom, hogy magába
forduljon.
- Hercegnőm! Imádom, ha velem vagy.
De most már haza kellene menned Billhez. Nem maradhatsz itt örökre?
- Tudom Ben, de ma este fogjuk
megcsinálni a tesztet. És félek...
- Anitám! Bill is tisztában van
mindennel. Ne féltsd őt, tudja, hogy mi zajlik le a testében. Hidd el, nagyon
erős! Túl fogja tenni magát a csalódáson, úgy ahogy eddig is tette.
- De már annyiszor kellett
csalódást okoznom neki.
- Ezt felejtsd is el. Te semmiről
sem tehetsz.
- Megint hív. - néztem ismét
kétségbeesetten a rezgő telefonomra.
- Menj Hercegnő!
Nem érzem, hogy egy újabb élet
fejlődne bennem. Fáj ezt megmondanom Billnek, mi több megmutatni a tesztet,
hogy ismét negatív lett.
- Azt hittem már sosem érsz haza
életem.
- Siettem.
Kiléptem a papucsomból és elhúzódva
előle, a fürdőszobába mentem. Kezet mostam, majd kiszedtem a tiszta ruhákat a
mosógépből. Ő mindvégig ott állt mellettem, hosszú fekete haja alól fel fel
pillantott néha.
- Nem szeretnéd megcsinálni a
tesztet?
- Van értelme Bill? - néztem fel
szemeibe.
- Kérlek!
Vettem egy nagy levegőt, majd a
fürdőszobaszekrénybe nyúltam és kivettem a terhességi tesztet. Magamra hagyott,
de tudtam, hogy az ajtó elől egy lépést sem tett. Megtettem ismét az ilyenkor
szokásos teendőket, és vártam. Ismét csiga lassan teltek a percek, közben azon
gondolkodtam, hogy is fogom ismét Bill elé tárni a valóságot. Ezt az érzést
éreznem kellene. De hogy most mit érzek? Ürességet és csalódottságot.
- Sajnálom Baba...
Ezt nem akartam... könnyes szemei
szívembe martak, ahogy hátat fordított és kisétált a lakásból, úrrá lett rajtam
a tanácstalanság. Utána fussak, vagy hagyjam egyedül, hogy tisztán lássa a
dolgokat, tisztázni tudja az érzéseit? Igen, ezt kell tennem. Nem erőltethetem
rá mindig a gondolataim, az érzéseim, hisz szüksége van arra, hogy egyedül
legyen, mi több kitudjon békülni önmagával.
- Ez vagyok én Tom. Egy rakás
szerencsétlenség.
- Kérlek ne beszélj így magadról!
- Mi mást mondhatnék? Hogy ez csak
egy egyszeri alkalom, hogy nem fogan meg a kicsi? Már vagy egy tucat terhességi
tesztet megcsinált, mondhatni parancsszóra szexelünk.
- Kérd meg, hogy vegyétek
segítségül az anonim donoros dolgot.
- Milyen megalázó lenne az neki.
- Egy próbát megér! Ha tiltakozik,
még utána is ráérünk gondolkozni.
- Hahó! Alszol már életem?
Gyengéd simogatásra ébredtem,
felnyitottam a szemeim, Bill az ágyunk mellett térdelt. Csak egy kis gyér
világítás szűrődött be az előszobából, mégis láttam, hogy arca meggyötört volt.
201. rész:
"Még, még, még..."
Gyermeki hanggal búgta, ajkaival
falta a bőröm, egészen a bokámtól, végig a combomig. Bele remegtem a tudatba,
hogy csókol, simogat, kényeztet, még sem lép, még sem hozza el a végső gyönyör
édes ízét. Csak felnyögtem, ennyire voltam képes. Az eszemet teljesen
elvesztettem, gondolkodni már nem tudtam, csak érezni és élvezni. Kezeit
összekulcsolta az enyéimmel, felső testét rám engedte, majd merev játékszerével
lassan belém olvadt. Sosem fogom tudni megszokni ezt az érzést, ezt a kéjes és
őrületbe kergető mámort. Csípőmet elemeltem az ágytól, azt akartam, hogy teljes
testével magamba tudjam fogadni. Kezdeti lassú csípőmozgásait gyors és szapora
mozdulatsorok követték, majd ismét gyengédebb énjét csillogtatta meg, Ahogy
felpillantottam szemeibe, mosolygó tekintetével találtam magam szembe. Ezek
szerint boldog... egy kicsit boldoggá teszem.
Hangja mindig felizgat, egyszerűen
bele telepszik füleimbe, és onnan sosem szabadul. Körmeimmel végig karmoltam a
hátát ezzel is csak még jobban ösztönözve. Illetve muszáj is volt valahogy
kiadnom magamból az eddig felgyülemlett vágyat. Fekete haját eltűrtem nyakából,
majd így súgtam füleibe.
- Még egy kicsit Bill. Még, még,
még...
- Fond rám a lábad és a karod. -
felelt kimerülten.
- Tes...tessék?
- Csak tedd, amit kértem. Kérlek.
Úgy cselekedtem, ahogy mondta.
Izzadt combjaimat csípőjére, karjaimat pedig nyaka köré fontam. Vett egy mély
levegőt, karjait hátam alá tette majd elemelve engem az ágytól, ismét a
csípőjére vont. A falnak lökte a testem, basszus, ilyen állatias még sosem
volt. Görcsösen kapaszkodtam a testébe, már kezdtem megfeszülni fölötte.
Ő először csak néhány mély levegőt vett, kellett az erő, hisz nem csak a saját,
de az én testemet is meg kellett tartania. Levegő vételeink erőteljesebbek és
szaporábbak lettek, combjai bele bele remegtek a kéjbe, félő volt, hogy
egyszerűen csak összecsuklik a teste. Éreztem a már erősen pulzáló
férfiasságán, hogy pillanatok múlva ki fog törni és mindkettőnk testét elfogja
lepni az orgazmus ereje. Egy utolsó mély és erőteljes mozdulatával
mindkettőnket egyszerre juttatott el a csúcsra. Azt hittem, hogy szét szakad
mindenem, Bill olyat teljesített most, mint még eddig soha...
Csak feküdtünk és nem szóltunk
egymáshoz. Fejemet vadul verő mellkasára tettem, éreztem ahogy kezei még a
hátam simogatják fel s alá. Egy cseppnyi energiánk sem volt megmozdulni,
kiveszett minden erő a testünkből. Lassan felpillantottam az arcára, mire Ő
csak édesen lemosolygott.
- Na mi az? Mit vigyorogsz?
- Ha ezután az aktus után sem fogan
meg, én kasztráltatom magam. - őszinte, szívből jövő nevetése kissé
megnyugtatott, mégsem szeretném, hogy kósza álmokba ringassa magát. Szerintem
képtelenség, hogy egyből megfogant a kicsi, remélem Bill nem hiszi azt, hogy
most sikerült. Hisz ha ismét negatív lesz a terhességi teszt, csak még rosszabb
lesz neki. Nem... inkább ne is reménykedjen semmiben sem még.
- Baba, ugye tudod, hogy nem
biztos, hogy megfogant?
Elkomorodott az arca.
- Tudom... de reménykedni lehet!
Nem?
Félszegen elmosolyodott, picit
megnyugodtam.
- Csak szeretném, ha nem
kasztráltatnád magad. - csintalanul megcirógattam mellkasát, mire vigyorogva
hátra szegte fejét.
- Szeretnéd, ha nem kasztráltatnám
magam?
- Ez után az éjszaka után szigorúan
megtiltom. Ilyet... ilyet még sosem csináltál. - utaltam pironkodva a kis
mutatványára.
- Tetszett?
- Imádom, hogy még mindig
kiismerhetetlen vagy számomra. Szóval várom a következő ötleted.
- Kocsiban?
- Akár. - kacagtam fel, és a
csípőjére ültem. - Lift? - dobtam fel én is egy ötletet.
- Belefér... - mérlegelt lecsukott
szemekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése