7:. Hollywood Whore (38-20)

38.

Egy hét telt el a szörnyű baleset óta. Kiara állapota változatlan volt, teste továbbra is merő görcsben feküdt, szemei még mindig maguk elé meredve bágyadtan révedtek egy vele szemben lévő hófehér falra. Arca sápadtabb volt az elmúlt napokban, de talán csak a levegőszegény környezet tette. Édesanyja minden egyes nap reggel 8 órától délután 6 óráig bent volt, napközben néha a férje váltotta, hogy egy-két falatot tudjon enni a kórház étkezdéjében. Ettől eltekintve azonban nem mozdult a lánya mellől. Segített ott, ahol csak tudott; itatta, simogatta az arcát, fogta a kezét, és halkan beszélt hozzá. Rengeteg közös élményt felemlegetett remélve, hogy a lánya hallja és az élni akarás, illetve az Istentől kapott hite erősebb lesz, mint ez az állapot és legyőzve azt felébred.

Mindeközben Bill-t kiengedték, bár Tom tovább marasztalta volna a kórházban, látva zilált idegállapotát. Úgy érezte, hogy öccse számára szükség lett volna egy pszichológusra, hisz nem tudta, és talán nem is akarta felfogni a történteket, azt pedig még jobban elutasította, hogy egyetértsen Kia szüleinek kérésével. Körme szakadtával harcolt azért, hogy a lány mellett maradhasson, azonban a nő hajthatatlan volt, s minduntalan elutasított bárminemű közeledést.

Bill kimerült. Belefáradt, és úgy érezte, ha nem láthatja többet a lányt, olyan módszerekhez fog folyamodni, amiknek sosem volt híve. El fogja érni, hogy a lány mellette lehessen. Tom-nak nem beszélt a tervéről, de talán jobb is volt így, hisz tudta, testvére ellenezte volna az ötletét. Bill – kihasználva, hogy Tom-nak el kellett utaznia néhány napra -, újra s újra átgondolva ötletét eltökélte, hogy ha csak pár napig is, de a lány mellett fog lenni. Tudta, hogy törvénytelen, amit tenni fog, de ebben a helyzetben már semmi sem érdekelte, csak az, hogy újra kezei közé szorítsa a lány kezeit és éreztesse vele, hogy ott van neki.

*

- Diana, kérem! – intett egy középkorú hölgynek. A nő óvatosan megigazította a takarót Kiara-n, majd a férfi felé fordult és kérdőn Rá tekintett. – Köszönök mindent, amit eddig érte tett.

- Csak a munkám végzem, Uram – felelte csendesen és elhagyta a szobát.

Bill némán végignézte, ahogy a nő kilép az ajtón, majd apró léptekkel a lány felé sétált. Óvatosan tett meg minden egyes lépést, bár tudta, hogy a lány nem érzékeli a külvilágot, mégsem akart hirtelen mozdulatokat tenni. Féltette, még úgy is, hogy tudta, nem eshet bántódása, hisz jó kezekben van Diana mellett…

Lefizette a kórházat. Mocskosul lefizette… Nem látott más megoldást. A kórház főigazgatóját felkeresve egy olyan ajánlatott tett, amit vonakodva és kétkedve ugyan, de elfogadott. Bill-nek meglepő volt látni, hogy pénzzel mi mindent el lehet érni – eddig abban a hitben élt, hogy a kórházban dolgozó emberek tisztességesebbek, mintsem hogy csak úgy megvegyék Őket -, de be kellett látnia, hogy a világot már nem az önzetlenség és tisztesség hajtja, hanem a pénz. Bár fogalma sem volt arról, mégis milyen indokkal fogja magához venni a lányt úgy, hogy a szülei ne fogjanak gyanút, de hallván a főigazgató egy esetleges gyógykezelésről, rehabilitációról szóló ötletét úgy érezte, megmenekült.

Egy esős, keddi napon érinthette meg újra Kiara-t. Könnyeit visszafojtva állt házának ajtajában arra várva, hogy a mentőtisztek besegítsék a lányt, és a már előre elkészített szobába tolják. Diana már akkor a lány mellett volt – a főigazgató rendelte mellé, mint szakápoló. Bill némán figyelve meredt előre, ahogy szerelmét lassan elhelyezték az ágyon és minden szükséges gépet, csövet elhelyeztek az ágya mellett. Bár tudta, hogy Tom azonnal ki fog kelni magából, mikor megtudja, mit is tett; de ez érdekelte most a legkevésbé. Nem akart semmi mást, csak hogy végre kettesben maradhasson Kiara-val.

Már 3 nap is eltelt azóta, mióta Kiara mellette volt, de még mindig nem tudta felfogni. Tudta, érezte, hogy mellette Kia fel fog ébredni ebből a rémálomból. Mert igen, ez az volt. Egy kegyetlen álom, amibe nem csak Kia, de maga Bill is belecsöppent.

*

- Szia Kicsim! – késő reggel volt már, mikor Bill mosollyal az arcán belépett Kiara szobájába. Diana most nem volt a helyiségben. – Hogy vagy? Képzeld, Tom még mindig nem jött haza, tovább kell Párizs-ban maradnia, de talán nem is baj.

Bill beszéde természetes és könnyed volt. Úgy fogta fel, mintha Kia mindent értene és felfogna. A kezelő orvosa tanácsolta, hogy mindenről beszéljen neki, így hát Bill megfogadva a tanácsát, nem is tett másként. Minden egyes este azzal zárta a napot, hogy Kiara mellé ülve és kezei közé fogva a kezeit elmesélte, mi is történt vele aznap. Bár a legtöbb együtt töltött idejüket beszélgetéssel töltötték, volt olyan is, mikor Bill a fejét a lány párnájára hajtva pihent és csak halkan szuszogott. Nem tudta elhinni, hogy a lány nem érzékel semmit sem a külvilágból. Hitte, hogy a hangja igenis hatással van Rá, azokról az apró érintésekről már nem is beszélve, amikkel minden egyes este beborította a testét. Ujjaival mindig ugyanazokat a mozdulatokat tette meg, amit Diana is ajánlott; először ujjbegyeivel a homloka közepétől kiindulva simította végig a szemöldök fölötti területet, majd halántékán végighúzva ujjait az ajkai alatt érintette össze azokat. Ilyenkor mindig érezte, hogy a lány addigi apró szuszogása megerősödött, s mikor újra elvette az ujjait ismét gyengébben lélegzett. Legtöbbször mellette, esetleg vele aludt, hisz nem akart még éjszakára sem elszakadni tőle.

Így teltek a napjaik, nyugodtan és békésen. Diana mindenben Bill segítségére volt, a férfinek sosem kellett attól tartania, hogy esetleg olyan dolog történik a lánnyal, amire nincs felkészülve; egy októberi napon mégis olyan történt, amire egyikük sem számított, legkevésbé Bill nem.

*

Bill épp a reggeli kávéját kortyolgatta Kiara mellett. Most nem beszélt, inkább csak hallgatott és a lányban gyönyörködött. Arca napról napra egyre szebb és szebb lett, a haja is el kezdett nőni ott, ahol le kellett borotválni. Gyönyörűnek tartotta, semmit kétsége nem volt afelől, hogy Ő a világ legszebb nője. Szerelmes volt belé…

A csendes magányát Diana hangja törte meg. A bejárat felől jövő hangok azonban már nem csak az ápolóé voltak, mellette férfihangokat is hallott. A csészét egy kis asztalra helyezte, majd az ablakhoz sietve kitekintett rajta. Azt hitte, hogy menten elájul. Két rendőrautó állta el a ház előtt lévő területet, mellettük Kiara édesanyja és édesapja állt. Tudta, hogy mindennek vége, hisz valahogy tudomást szerezhettek arról, hol is van a lányuk. Nem tudta mitévő legyen, de érezte, nem menekülhet. Szembe kell néznie azzal, amit tett, és vállalnia kell tetteinek következményét; így hát nem tett mást, minthogy Kiara mellé ülve szorosan összekulcsolta ujjait az övéivel és várt. Hallotta, ahogy a hangok egyre élesebbek lesznek, a léptek is felgyorsulnak, majd néhány pillanat múlva kicsapódott az ajtó. Kiara anyja mellett egy egyenruhás férfi állt, mögötte az apja, mellette pedig Diana.

Kia édesanyja azonnal a lányához sietett, hogy karjaiba zárhassa a szőkeséget, és nyugtató puszikat adhasson az arcára. Kia semmit sem érzékelt a körülötte zajló eseményekből, a karjai is csak tehetetlenül hullottak vissza az ágyra, mikor Bill-t elrántotta mellőle egy tiszt. A férfi karjait szorosan hátra fogták, majd kezein hangosan kattant a bilincs.

- Hogy merészelted? Hallod? Hogy merészelted? – a nő dühvel telt hangja élesen csengett a szoba falai között.

- Maga kényszerített ebbe a helyzetbe – köpte a szavakat Bill, habár próbált nyugodtnak tűnni.

- És még van képed Rám kenni. Felelőtlen voltál, hogy merted ezt tenni?

- A főigazgató engedélyével.

- Már nem főigazgató, elintéztem Én fiam. Börtönben fog ülni, úgy, ahogy Te is.

Bill megtorpant a mondanivalójában. Nem tudott mit reagálni a nő szavaira, hisz mélyen magában tudta, hogy büntetendő, amit tett.

A férfi Kiara-ra pillantott. A lány arcán furcsa fény suhant át, pillái egy pillanatra megrebbentek. Bill nem tudta levenni szemeit a lány arcáról, az sem érdekelte, ahogy a nő Őt szidva kiabál hozzá. Érezte, amint a férfi erőset ránt a karjain, és előre löki, azonban lábai földbe gyökerezve álltak a lány ágya előtt. Minden egyes pillanatban újabb s újabb dolgot vett észre a lányon, megváltozott a viselkedése is. Légzése felgyorsult, mellkasa a takaró alatt vadul emelkedett, homlokán halvány verejték tűnt fel, arcán pedig gyenge pír jelent meg. Bill mélyen a szívében tudta, hogy mi történik…

- Vigyék, vigyék már innen – Bill-t a nő mérges hangja húzta vissza a gondolataiból. Bill Rá pillantott, majd vissza Kiara-ra és hangosan felkiáltott.

- Követ a szemeivel!

A szobában lévő emberek figyelmen kívül hagyták, mit is mondott.

- Követ a tekintetével – kiáltotta el ismét magát, mire most már Kia édesanyja is a lányára szegezte tekintetét.

A szőkeség pillantásai tényleg megváltoztak, s míg eddig csak élettelenül révedtek előre, addig most szemgolyóját mozgatva Bill-re emelte a tekintetét. Kia anyja ajkaihoz kapva kezeit hőkölt hátra, míg Bill kiszakítva magát a rendőr karjai közül a lányhoz sietett, és térdre borult az ágya mellett. Meg akarta volna fogni a kezeit, de a bilincs nem engedte; helyette csak könnyes szemekkel figyelte a lányt, ahogy szemeivel körbetekint a szobában lévő embereken, majd az Ő arcán állapodik meg. A lány most már nem csak nézte, de látta is Bill-t.

*

- Hé-hé, óvatosabban! – Bill hangosan nevetve ugrott Kiara elé, aki egy kisebb, ám annál nehezebb dobozt szeretett volna kezei közé kapni, hogy bevigye a házba.

- Nem kell ennyire óvatosnak lennem, már jól vagyok – korholta le finoman, majd átadta a kartondobozt a srácnak.

1 évvel később járunk már. Kia ébredése az élet csodája volt. Az orvosak csodálkozva álltak a tény előtt, miszerint a nő kevesebb mint 4 héttel a baleset után felébredt, habár ez az orvosok szerint nem a megfelelő kifejezés volt, hisz az agy működése rendeződött vissza, nem pedig felébredt. Gyógyulása nagyban függött attól is, mennyi időt töltött kómában, mozgássérülés nem, csupán csak egy bizonyos fokú memóriazavar jelentkezett nála. Habár a kóma alatti időszakból semmire sem emlékezett, a balesett előtti veszekedésük tisztán élt benne. Minden egyes hang, illat újra s újra megjelent előtte, mikor Bill-el leülve hosszasan beszélgetni kezdtek.

Adtak egy új esélyt maguknak. Átértékelve az addigi életüket úgy érezték, nem szabad veszni hagyni azt, amit egymás iránt éreznek. Minden egyes fájdalmas perc, amit a másiknak okoztak a múltban jó tanuló pénz volt. Kia úgy érezte, hogy felépülése egy jel volt onnan fentről, kapott még egy esélyt, hogy boldoggá tehesse nem csak magát, de Bill-t is. Nem akarta elszalasztani a boldogságot, hisz annyit kellett már nélkülöznie az ilyesfajta örömet.

- Emlékszel, hogy mit meséltél nekem a repülőgépen, mikor Milano felé tartottunk?

Bill halkan kérdezett Rá, miközben karjait még szorosabban fonta a nő dereka köré. A kertjük végében álló hintaágyon ültek, mögöttük egy hatalmas, két szintes családi ház állt, előttük pedig az Északi-tenger. Bill – hogy teljesítse Kiara ki nem mondott kívánságát -, meglepte ezzel a kis ajándékkal.

- Olyan rég volt már Bill, de biztos valami sületlenségről beszéltem – legyintett nevetve Kia, majd még inkább Bill-hez bújt. Lábait felhúzta maga alá, fejét pedig a férfi mellkasának döntötte.

- Azt mondtad, hogy reggel arra akarsz ébredni, hogy a labrador kutyád az ágyunkba ugrik. Ez azt hiszem meg is van, csak nem a Te kutyád, hanem Scotty ugrik közénk – egy képzeletbeli pipát húzott ujjaival a lány előtt. – Reggelenként szerettél volna a konyhába sétálni, hogy reggelit készíthess valakinek. Azt hiszem, ez is meg van – kacsintott bájosan, majd folytatta. – És emlékszel, hogy mi után sóvárogtál még?

Kiara csak megrázta a fejét, mire Bill egy picit eltolta maga elől a testét és a zsebébe nyúlt. Ujjaival érezte már a puha, bársony tapintású kis dobozt.

- Valami olyasmiről beszéltél, hogy feleség akarsz lenni, nem de? – szemöldökét kérdőn felhúzta, majd a kis dobozt felpattintva a lány elé csúsztatta.

- Te jó Isten! – Kia zakatoló szíve már a torkában dobogott. – Nem akarhatsz elvenni. Pont engem? – nevetve, mégis kétkedve tette fel a kérdését.

- Majd én azt eldöntöm, mit akarok Veled csinálni – súgta halkan a fülébe, majd egy apró csókot adott a nyakára - Ráadásként mit szólnál egy kis Kaulitz-hoz is?

Kia azonnal eltolta magától a mosolygó férfit, és hatalmas szemekkel így kérdezett:

- Ennyire szeretsz?

- Hát nem azért költöttem Rád a fél vagyonom, mert nem szeretlek!

Kia csak nevetve vállon ütötte a hangosan kacagó fiút, majd újfent hozzábújt.

- Nagyravágyó leszek, és mindent akarok Tőled!

VÉGE

37.



Bill minden érzékét elvesztette a hír hallatán. Tom arca elmosódva jelent meg előtte, a hangját sem hallotta már olyan tisztán. Minden olyan szürreális és félelmetes volt, képtelen volt bárminemű cselekedetre is. A torkában ülő gombóc duplájára nőtt, légzése felgyorsult és érezte, menten elájul a hír hallatán.

- Hazudsz! – rebegte elfúló hangon, s Tom-ra emelte a tekintetét. – Kibaszottul hazudsz!

Testvére lemondóan megrázta a fejét.

- A főorvos nem olyan rég közölte velünk.

- Akkor Ő hazudik – vágta Rá kitágult pupillával, majd ujjaival a takaró szélébe mart.

Tom felállt, hogy öccséhez hajolva átölelje, de Bill ellökte a testét. Tekintete kemény és sötét volt, a sokk, ami a hír hallatán lett úrrá rajta csak még jobban fokozódott.

- Mind hazudtok! Látni akarom. – kapott a karjához, hogy a bekötött kanült kitéphesse és lábra állhasson.

- Hé, állj le! Nem mehetsz most át hozzá! – kapott Tom a kezeihez és az ágyhoz szegezte a testét. Érezte, hogy fájdalmat okoz Bill-nek.

- Engedj el, látnom kell Őt!

- Azt mondtam, hogy nem. Még nem! – tartotta még mindig az ágyhoz szorítva. Fájt ezt csinálnia öccsével, mégis tudta, hogy lelkileg még nem készült fel arra, hogy úgy lássa Kia-t.

- Nem a Te szerelmed halt meg majdnem – köpte és tovább küzdött Tom szorítása ellen. Érezte, amint szemei ismét megtelnek sós könnycseppekkel, de már nem tudott küzdeni ellenük. Egyre jobban eluralkodott rajta az a tudat, hogy a nő Ő miatta esett éber kómába, Ő miatta lett egész életére életképtelen.

- Értsd már meg, hogy él, és most csak ez a lényeg!

- De hogy kell élnie, Tom? – kiáltotta még hangosabban majd messzire taszította bátyját.

Tom hitetlenül pislogott öccsére.

- Lehet, hogy egész életét ágyhoz kötve kell leélnie, úgy, hogy valamit is érezne. És ez mind miattam van. Érted? Csakis miattam.

- Ne vádold magad! Ez egy közúti baleset volt! – felelte keményen, remélve, hogy testvére megérti végre.

- De nem érted mit akarok mondani? Ha nem jászok vele tegnap este, akkor most minden másképp lenne.

- Tudod, hogy már nem forgathatjuk vissza az időt – szólt már csendesebben.

- Nem vagyok kisegítve a hülye gondolataiddal.

- Akkor mégis mit vársz Tőlem? Hah? Mondd meg, mit csináljak, hogy segíteni tudjak, és ne érezd magad ilyen kibaszottul?! Engedjelek át? Nem, azt Te sem akarhatod – lengette meg hosszú karjait tiltakozásképp – Még nem mehetsz át hozzá… - Bill mintha nem is hallotta volna testvérét némán, összeszorított ajkakkal ült – Figyelsz Te Rám egyáltalán?

- Feladom magam.

- Hogy mi van? – hőkölt hátra Tom, mint aki egy hatalmas ütést kapott az arcába.

- Feladom magam. Ennyi. Leülöm azt a pár évet és utána nem lesz bűntudatom – felelte olyan könnyedséggel és közönnyel, hogy Tom szavakat sem talált Rá.

- Ezt nem csinálhatod. Nem lehetsz gyáva.

Bill gúnyosan felhorkant és előrébb dőlve Tom-ra pillantott.

- Egész életemben gyáva voltam. Hát nem emlékszel, nagy tesó? Gyáva voltam, mikor hagytam a bandát veszni. Gyáva voltam, mikor első alkalommal nyúltam anyaghoz és szintúgy gyáva voltam, mikor először bántottam meg Kia-t, csakis azért, mert nem mertem bevallani, mennyit is jelent nekem. Soroljam még? Vagy ennyi is elég volt?

- Ne legyél kegyetlen magadhoz. És mi az, hogy csak úgy feladnád megint? Hallod Te, hogy mit mondok? – Tom megelégelve öccse elborult elméjét előtte termett és vállait ismét keményen markába fogta. – Nem hiszem el, hogy nem viselnéd a sorsát, annál már jobban ismerlek. És mi az, hogy már megint magamra hagynál? Nagyon figyelj arra, amit most mondok. Soha, érted? – erőszakosan megrázta vállainál fogva miközben ajkába harapott, hogy feltörni készülő könnyeit visszatartsa – Soha nem engedem, hogy megint elszakadjunk egymástól. Addig fogok a döntésed ellen menni, amíg Te is be nem látod, hogy itt kell maradnod. Érted? – hangja egyre jobban remegett, az ujjaiból is lassan kiszállt minden erő – És nem csak magadért, a családért, vagy Kia-ért kell itt maradnod. Miattam is!

*

Bill könnyes szemekkel tekintett ki a kórház kertjére, Tom szavai még órák múltán is kísérték. Olyan érzéseket ébresztett fel benne, amit már nagyon rég nem érzett. Küzdeni akart. Minden egyes félelme és aggálya ellen akart menni, megmutatni nem csak a világnak, de saját magának is, hogy képes túllépni egy igen nehéz és fájdalmas időszakon. Megrökönyödve emlékezett vissza a szavaira, nem csoda, hogy Tom ennyire kiakadt. Ő is ugyanígy érzett és cselekedett volna ellenkező esetben. Ő sem engedte volna, hogy Tom feladja, mikor valakinek a legnagyobb szüksége lenne Rá.

Kia… Bill nem tudta elrejteni a könnyeit. Többször sírt, volt, hogy csak halkan szipogott, de volt, mikor szinte állatiasan üvöltött. Nem tudta feldolgozni a tényt, hogy a szerelme az Ő önzősége miatt fekszik magatehetetlenül. Hogy éljen ezzel a tudattal, hogy a nő akár örökre ágyhoz kötve fog feküdni? Hogy dolgozza fel, hogy azt a nőt tette életképtelenné, akit életében először  szeretett igazán? Nem tudott tovább tétlenül ülni, ezért óvatosan kiszállva a kórházi ágyból és megfogva az állványt, amin az infúziós tasakja lógott lassan elhagyta a kórtermét. Bár nem tudta, merre is kellene keresnie Kiara-t, mégsem csüggedett. Folyosóján végig sétálva belesett minden egyes kis ablakon, de egyikben sem találta ott. Már épp egy újabb ajtón lesett volna be, mikor meghallott néhány elejtett szót. Két férfi beszélgetett egymással, hallotta, amint épp egy, a 203-asban fekvő éber kómába esett lányról tanakodtak. Nem volt benne biztos, hogy Kiara-ról volt szó, így hát, hogy elejét vegye a további találgatásnak megindult az említett kórterem felé. Érezte, ahogy pulzusa minden egyes lépés után egyre jobban és jobban az égbe ugrik; de tudta, szembe akar nézni tetteinek következményével.

203. Hangosan kifújta a levegőt, majd be sem pillantva a kis ablakon halkan lenyomta a kilincset. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, majd még jobban rámarkolva a vékony fém csőre belépett a tágas, világos kórterembe. Tudta, hogy keserves látványt fog nyújtani a lány (Tom felkészítette Rá), mégis ami a szemei elé tárult szinte a velejéig hatolt. Kiara teste, mint egy farönk úgy feküdt magatehetetlenül a gondosan bevetett ágy közepén. A takaró a mellkasáig volt felhúzva, ahol a takaró vékony anyaga a hóna alá volt begyűrve. Karjai a teste mellett feküdtek, jobb karján vastag gipsz ült. Bill tekintetével lassan feljebb vándorolt a lány testén, és a legrosszabb talán még csak akkor következett. Egy élettelen és kifejezéstelen arc jelent meg előtte. Hófehér arcbőrét millió kis vágás és heg borította, homlokát egy vékonyabb géz szalag fonta körbe. Koponyája néhol kilátszott a leborotvált szőke tincsei mögül, az ott lévő bőrfelület több öltéssel volt összevarrva. Ajkai néhány milliméterre szét voltak válva, közülük nagyon halk és finom sóhajok szöktek ki. Az eddig csintalan fényű akvamarin kék szemei kopárak és sötétek voltak; semmiféle érzelmet nem sugalltak. Egyszerűen csak meredtek előre, egyetlen rebbenés, vagy pislogás nélkül.

Bill szorító mellkassal és remegő végtagokkal lépett közelebb a nőhöz. Minden egyes lépésnél úgy érezte, hogy valami azonnal a mélybe húzza, és onnan sosem marasztalja; talán ez lett volna a pokol egyik bugyra? Érezte, amint a kezdeti ereje tovaszáll és helyébe egy kínzó érzés száll: az utálat, még pedig maga iránt. Ujjaival egy szék után nyúlt, feneke alá húzta, majd helyet foglalt. Kia nyílt pillantással révetegen meredt előre, a férfi érkezését nem is észlelve mozdulatlanul feküdt tovább. A modell megemelve a kezét lassan felé nyúlt, hogy arcát megsimítva hozzáérjen, de a felismerés, hogy egyáltalán nem érez semmit sem, és nem reagál semmire, felemésztette. Arca újra könnyes lett, érezte, amint orcáján keresztül könnyei az ajkain, majd a nyakán folynak végig.

- Kius, – rekedt, reményvesztett hangja idegenül hatott még saját magának is. – hallasz? - semmi válasz nem jött a nőtől. - Hercegnőm, én vagyok az, Bill! Annyi mindent szeretnék elmondani neked.

Nedves szemei vékony csíkká szűköltek össze, majd ajkaira félénk mosoly szökött. Ujjaival ismét arcához ért, majd ujjbegyeivel a nyakát kezdte simogatni.

- Szeretlek. Nem tudom és már nem is akarom tagadni. Sajnálom, nagyon sajnálom, hogy így, ilyen körülmények között kell megtudnod; de annyira féltem, annyiszor gyáva voltam bevallani az igazságot és abba hagyni a veled való játékot. Féltem, őrülten féltem, hogy nem fogsz szeretni, a csalódástól való félelem helyett inkább elkomolytalankodtam mindent. Pedig ha tudtam volna… - hangosan felnyögött, és elmaszatolta könnyeit – ha tudtam volna, hogy szerelemmel szeretsz mindent másként csináltam volna. Hallod kicsim? Mindent máshogy csináltam volna. Tenyeremen hordoztalak volna, úgy szerettelek volna, mint még eddig egy nőt sem az életben. De elrontottam mindent, és tudom, hogy most már semmi sem lesz a régi. – fejét lassan a nő párnájára helyezte, és lehunyt szemekkel folytatta a simogatást. – Szeretnélek örökre magam mellett tudni. Azt akarom, hogy melletted ébredhessek fel reggel, és melletted aludhassak el este. Semmi másra nem vágyom, csakhogy tudjam, most már végre biztonságban vagy mellettem. De tudod, mit mondok? – hirtelen eszébe ötlő gondolat reménnyel töltötte el – Ha megengedik az orvosok és a szüleid – mert Ők is itt vannak ám, Tom mondta -, akkor haza viszlek hozzám. Gondoskodni fogok rólad, mert ugye tudod, mit ígértem éjszaka? Azt, hogy mostantól Te leszel a jövőm.

- Arról ne is álmodjon!

Bill hirtelen felkapta a fejét és egy kisírt szemű, apró nővel találta magát szemben. Kék szemei, pici orra és vastag ajkai Kia szakasztott mása volt, szőkés haját néhol már ősz tincsek tarkították.

- Felejtse el a lányomat, mindörökre!

- Hölgyem, kérem! Hagy magyarázzam meg…

A nő keserűen végig pillantott a már előtte toporgó fiún, majd így szólt:

- Kia jól mondta, fiam. Állandóan csak magyarázkodni tudsz! Magyarázkodni, hogy tisztára mosd magad!

- Ez nem igaz, én csak…

- Ne szakíts félbe! – felelte ingerülten, majd beljebb lépett a kórterembe. – Soha, érted? Soha többé nem lesz a lányom a Tiéd. Nem adom, neked soha. Szerinted nem tudom, mennyi fájdalmat okoztál neki?

- Szeretem.

- Hallgass! – intette újfent csendre – Akkor kellett volna szeretned, mikor legelőször belé rúgtál. Akkor mit éreztél?

- Féltem!

- Egy férfi nem fél, ha szeretni kell a nőt – okította miközben hevesen gesztikulált.

- Asszonyom, kérem, egy esélyt adjon, hogy bebizonyítsam magának, mennyire is szeretem a lányát.

- Nem esélyt adok neked, fiam, hanem majd egy beidézést a helyi kapitányságra. Ugyanis feljelentelek, amint kiteszem innen a lábam.

Bill megütközve nézett a nőre.

- Ne merjen fenyegetni! Nincs joga beleszólni a kettőnk életébe.

- Még hogy nincs? – keményen megfogta Bill állát, majd a lány felé fordította – Látod Te, hogy mit tettél? Látod?

A férfi nem tudott válaszolni a felbőszült nőnek, mit is mondhatott volna? Az arcán végig rohanó könnycseppek mindent elárultak. Látta, hogy ne látta volna, mit is okozott? Hogy ne tudta volna, mekkora egy féreg? Tudta, nagyon is jól tudta; mégis túl lépve a tettén új életet akart kezdeni úgy, hogy szerelméről gondoskodva talán egyszer feloldozást nyerhet. Valakitől. Talán magától Kia-tól.

36.

Hangos kiáltások törték meg az éjszaka csendjét. Hány sebesült lehet? Hogy történhetett? Mikor lehetett a baleset? A kérdéseiket feltevő emberek azonban nem kaptak válaszokat, egy férfi mégis képes lett volna válaszolni, de nem bírt, nem mert és már nem is akart. Senki ne zaklassa Őt, mikor ép a szerelme mellett fekszik.

Torkára forrt minden szó, amit a lánynak mondott volna. Annyi érzés kavargott benne, annyi félelem, kétely, remény, hogy érezte, nem bírja tovább magában tartani. De nem akarta felzaklatni a buta gondolataival, ezért csak egyetlen kérdést tett fel: Ugye még nem vagy fent? Tekintetét az égre emelte, majd ujjaival még erősebben szorította tincseinek végét. Érezte, ahogy szemei előtt újra összemosódik az égbolt.

- Tudod Kia, szeretlek – egyszer csak nagyot nyelt, majd oldalára fordult és véres ujjaival a lány arcát kezdte simogatni. A nő meg sem rezzent az érintésre. – Tudom, hogy nem hiszel nekem. Hogy is hihetnél, mikor azt érezted, csak játszottam Veled? Sajnálom – nyögte elfúlóan, miközben szorító mellkasára tette a jobb kezét. Minden megmaradt erejét összeszedve letépte a nyakán lógó láncot, majd óvatosan - nehogy megsértse Kiara-t -, a teste mellett heverő markába csúsztatta, s ujjait finoman ráhajtotta. – Ő segíteni fog neked, bízz bennem. Engem is Ő mentett meg mindig, hallod Kicsim? – forró könnyei ismét kibuggyantak szemeiből, hogy véres arcán végigfolyva lecseppenjenek a koszos aszfaltra. – Tudod, mit mondok Neked? Azt… - hirtelen megakadt, és megpróbálta a torkában lévő hatalmas gombócot leküzdeni – azt, hogy veled leszek, bármi is történjék. Most már Te leszel a jövőm, oké? – nevetve felzokogott és arcát még közelebb tette a lány merev, mozdulatlan testéhez. – Nem szabadulsz ám meg ilyen könnyen tőlem.

Ott van még két ember, gyertek srácok! – Bill agyát hirtelen hangok ezrei lepték el, majd a léptek egyre hangosabbak és közelibbek lettek. Fejét felemelve nézte, ahogy egy sereg férfi hordággyal, táskákkal és egyéb eszközökkel lerogy melléjük, majd Kiara-hoz hajolva lassan megérintik.

- Ne érjenek hozzá, hagyják aludni! – Bill kérlelő szavait senki sem hallotta meg – Nem hallják? Hagyják…

- Uram, meg kell vizsgálni a hölgyet! Önt is megvizsgáljuk – két erős kar a hóna alá nyúlt volna, azonban erőszakosan eltaszította magától.

- Nem, nem megyek el mellőle. Kia kelj fel, hallod? – kiáltott a lány felé – El akarnak szakítani Tőled, Kia, segíts!

De a lány nem válaszolt. Még mindig rezzenéstelen volt, arcát alvadt vérrel keveredett kosz és apró üvegszilánkok borították. Teste egészen furcsa, kicsavarodott pózban hevert a betonon. Egy férfi ujjaival elsöpörte a nyakára lógó tincseket, majd nyaki ütőerét megnézve egy aprót bólintott. Az egyik mentős tisztnek több sem kellett, előkapva egy nyakmerevítőt óvatosan a lány nyakára csatolta, majd finoman, minden mozdulatára odafigyelve egy hordágyra helyezte. Bill látta, ahogy a lány ujjai közül a nyaklánca a földre hullik, ezért utána nyúlva felkapta azt, azonban már nem engedték, hogy hozzá szaladva oda is adja neki.

*

- Uram, mire emlékszik?

Miközben vizsgálták, s arcát, tenyereit fertőtlenítették, egy idősebb hölgy ült közelebb hozzá kezében egy kis füzettel. Bill nem válaszolt, csak az előtte lévő orvosi táskát bámulta. Szemei még mindig könnyesen rebegtek, kezei reszkettek az egyik ápoló kezei között. A testén a sokkhatás következtében hirtelen némaság és cselekvőképtelenség lett úrrá. Nem felelt, nem pislogott, egyszerűen csak ült és rezignáltan meredt előre. A kedves hölgy az ápolóra nézett, majd vissza a férfire. Nem tudták megmondani mennyi ideig is ültek ott tehetetlenül, mikor Bill füleit ismerős hang ütötte meg. Az eddig merev testtartásából kiszakadva a hang felé fordult, s mikor meglátta ikertestvérét a mentőautó hátuljában keservesen felzokogott. Hangosan nyelte a könnyeit, szinte fuldokolva rázkódott, s mikor Tom karjai közé húzta még jobban elhagyta magát. Tom néma pillantásokkal kérte a két mellettük ülő személyt, hogy hagyják magukra.

- Shh, itt vagyok – nyugtatta simogatva a hátát, és óvatosan, szinte öntudatlanul is, de ringatni kezdte. Kis korukban is így nyugtatta meg.

- Miattam… miattam.

- Nem, biztos nem – felelt Tom, mintha tudta volna, öccsei mit is akar mondani.

- De-de… én hajszoltam bele. Én… - légzése hirtelen felgyorsult, majd rázkódva mellkasához kapott és zihálni kezdett. Tom megijedt öccse reakcióján, ezért azonnal ápolóért sietett, aki néhány pillanat múlva nyugtató injekciót adott be a fiúnak.

*

Az éjszaka és az elkövetkezendő nap sorsdöntő volt a lány életét tekintve. Berlin legnevesebb kórházában küzdöttek az életéért, mert igen, már küzdeni kellett. Több csontja eltörött, életfunkciói kritikusan lecsökkentek, szívműködése alig volt. Aznap délelőtt megérkezett Kiara édesanyja és édesapja is, akik a kórháztól kaptak telefonos értesítést arról, mi is történt. A nő menthetetlenül csak zokogott, még férje sem volt képes megnyugtatni Őt, csillapítani a fájdalmát.

Kiara-ra majd' 7 órás műtét várt s bár az orvosok felkészültek a legrosszabbra is, valamit mégsem kalkuláltak bele. A pontos diagnózis: az agykéreg súlyos károsodása illetve az agykérgi és agytörzsi összeköttetések megszakadása. A műtétet követően a lányt visszatolták a kórterembe, míg a főorvos az ajtó előtt toporgó könnyes arcú barátokat és családtagokat nyugtatgatta.

- A legrosszabbtól már nem kell félniük, - ekkor szinte mintha mindenki szívéről egy hatalmas kőtömb zuhant volna le – azonban…

*

Tom falfehér arccal menetelt előre Bill kórterme felé. Nem tudta, hogy is mondja el öccsének, mi történt élete szerelmével. Tétova mozdulatokkal nyitott be a kórterembe, testvére már félig nyitott szemekkel ébredezett. Arca sírástól meggyötört volt, szemei feldagadtak, ajkai kiszáradtak. Fejét nem fordította a hang irányába, csak a szemeivel pillantott oldalra. Nem szólalt meg, helyette visszanézett maga elé és a vele szemben lévő hófehér falat bámulta. Akár menyire is hallani akart már Kia felől félt, elmondhatatlanul félt. Tartott a legrosszabbtól, attól, hogy örökre elveszíti; de félt attól is, hogy olyan maradandó sérüléseket szenvedett, amik az egész életét meg fogják keseríteni.

- Hogy vagy?

Bill nem válaszolt, csak megrántotta a vállát. Tom érezte, hogy testvére most nem csak üres beszédet akar, helyette inkább a színtiszta igazságot. Ő is ilyen volt, sosem szerette, ha csak áltatták valamivel kapcsolatban csakis azért, hogy ne fájjon neki annyira. Így hát még közelebb lépett hozzá, maga alá húzott egy kis puffot, és Bill jobb kezét kezeit közé fogva halkan belekezdett.

- Kiara él.

Bill ujjai megremegtek bátyja szorításában, tekintetét azonnal Rá emelte. Szemeiben furcsa fény ült, talán remény csillant meg, azonban mikor Tom egy de szócskával folytatta mondanivalóját azonnal elsötétült a tekintete. De amputálni kellett a lábait, a kezeit. De lebénult. De, de, de…

- ... de éber kómába esett.

35.

Kiara még látta az utcájából kikanyarodó hófehér Audi körvonalát. Gyorsan a társasház előtt parkoló autójába pattant, majd nem is figyelve olyan apróságokra, mint a biztonsági öv, esetleg a megengedett sebesség korlát; Bill után hajtott. Forrt a dühtől, érezte, ahogy ereiben vadul vágtázik a vére. A kormánykerékre is erősebben fonódtak az ujjai, de egy idő után – mikor ráhajtott a főútra -, rá kellett jönni-e, hogy dühének oka már nem csak Bill. Hanem Ő maga is. Annyira gyenge és befolyásolható volt. Hogy nem bírt ellenállni Bill játékának? Mert igen, ez az volt, egy nagyon kegyetlen játék. Talán ha a férfi is látja rajta, hogy a kettejük között lévő viszony már halott ügy; nem próbálkozott volna ilyen agyament és szánalmas dologgal, mint az újbóli drogozás. Tisztában volt azzal, hogy Bill így akarta előcsalogatni az érzéseit irányába. És, hogy miért ment utána? Mert nem akarta, hogy baja legyen a férfinek, oh, hogy kívánhatná ezt annak, akit szeret? Szeret minden elkövetett bűne ellenére is?

Bill vigyorogva tekintgetett a visszapillantó tükörbe, ahonnan Kiara pislákolóan jelző lámpafénye megállásra akarta kényszeríteni, azonban Ő csak kapott az alkalmon, és még jobban rátaposott a gázra, ezzel is tovább hergelve a nőt. Nem tagadja, hogy élvezte a helyzetet, hisz a tudat, hogy Kiara abban a szent pillanatban utána indult, ahogy Ő egy badarsággal – miszerint újból anyaghoz nyúlik -, sarokba szorította; igazán legyezgette a hiúságát. Hihetetlen erők szabadultak fel a testében, teljes bódulat lett úrrá rajta. Kiara szereti Őt! Lehúzva minden egyes ablakát hagyta, hagy tépje a haját a késő szeptember esti hűs levegő, a cd lejátszójában lévő lemezek közül is egy pörgősebbet tett be. Ismét a kis tükörbe nézve látta, hogy a nő már olyan tíz-tizenöt méteren belül volt, ezért újra gázra lépve lassan már a 160 km/h-s sebességet is átlépte. Nem félt, helyette élvezte, és még többet akart a játékból.

Kia kezdte elveszíteni a türelmét. Ajkai kiszáradtak, hisz szája tátva maradt a hatalmas hévben, ahogy autója száguldozott. Még sosem tapasztalta meg a sebesség ilyen fokú erejét, de be kellett vallania, hogy nem is akarja többet. Félelem szaladt át a testén, egyenesen a feje búbjától a lábujjáig. Önkéntelenül is erőszakosabban ragadta meg a kormányt, nehogy elveszítse az uralmát az autója felett, majd – hogy végre véget vessen ennek az őrültségnek -, még több gázt adva beérte Bill-t és mellé hajtva hevesen gesztikulálva parancsolta, hogy álljon le a leálló sávba. Bill nevetve kapta oda a fejét, szórakoztatta, ugyanakkor fel is izgatta a nő idegessége; így hát még többet akarva csak megrázta a fejét. Ismét előre fordulva az útra pillantott, majd látván, hogy kanyar következik, lábát levette a gázról és keményebben kezdett összpontosítani. Talán a nő érezte, hogy most esélye lenne Bill-t megállásra kényszeríteni, így előre hajtott, hogy kocsija elé vágva útját állja; azonban a tizedmásodperc töredéke alatt olyan dolog történt, ami mindent megváltoztatott.

Kiara a kanyarban való előzéskor körültekintés nélkül hajtott ki, azonban már nem fért be elé és egy szemben érkező kisbusz frontálisan ütközött a kocsijával. Felfogni sem tudta a történteket, nem hogy elkapni a kormányt, s már csak annyit érzett, hogy a hatalmas sebesség következtében teste kiszakadt az ülésből és a szélvédőn keresztül kirepült az autójából.

*

Bill erősen megdörzsölte a szemeit. Csak egy rossz álom – kacagott fel kényszeredetten, majd várta, hogy kinyitva szemeit a szobájában találja magát, miközben a plafonra szegezi a tekintetét. De nem így lett. A kellemes tojáshéj színű festékkel lekent falai helyett merő sötétséget és kietlenséget látott maga körül. Kocsija egy helyben állt, mellette egy kies táj volt néhány fával és bokorral. Fényszórójának erős fénye az előtte lévő több tíz, vagy akár több száz métert pásztázta, a kocsijában üvöltő zene pedig még mindig az agyáig hatolt. Orrát furcsa, kesernyés égett szag csapta meg, a lehúzott ablakokon keresztül szinte beömlött a füst szag. Lassan, minden mozdulatát megfontolva tekintett körbe – talán már sejthette, mi is történt -, majd mikor az előtte elterülő aszfaltra emelte a tekintetét tudta, baj van. Nagyon nagy baj.

Temérdek üvegszilánk csillogott a megvilágított betonon, mellette egy leszakadt oldalsó tükör és egy kiszakadt kerék hevert árván. Lassan nyelt a torkában dobogó szívétől, majd fejét oldalra fordítva kinézett maga mellé, ahol még több szilánk és autó alkatrész feküdt autójától nem messze.

Ujjai remegni, lábai látványosan reszketni kezdtek, érezte, hogy nincs ereje kiszállni a vezető ülésből; mégis a kilincs után nyúlt, majd résnyire kinyitva a hatalmas ajtót szinte kicsúszott a kis helyen. Szemeit már most sósan maró könnycseppek lepték el, pedig még semmit sem látott abból, mit is okozott. Döbbenetéből a hangos rock számon átkúszó gyereksírás rántotta ki, majd fejét a hang irányába fordítva azt hitte, hogy ott helyben meghal. Egy feje tetejére állt bordó kisbusz füstölt, egy kereke kiszakadva feküdt nem messze tőle. Az anyós ülés melletti ajtó lassan himbálózott, látta, ahogy onnan egy erős férfikar lógott ki.

Erőt véve magán bordái közül kiszakadó tüdővel menetelt előre, szinte öntudatlanul is; mikor egyszer csak egy betonon heverő kis amulettre lett figyelmes. Fejét megrázva és könnyes szemeit megdörzsölve lépett még közelebb a fényét vesztett amuletthez, amit, ahogy közelebb lépett, azonnal felismert. Kiara autójában látta lógni.

- Nem, nem, nem, nem… - halk, kétségbeesett szavai fokozatosan váltak át hitetlen, mégis hangos, szinte már állatias üvöltésbe.

Minden egyes pillanat újabb és újabb arcon csapás volt számára, hisz útját egyre több vércsepp, szilánk és autó maradvány állta. Hitt, próbált a legutolsó pillanatig hinni abban, hogy elméje csak egy bolond játékot űz vele, és most is éppen beszívva fekszik egy bár kanapéján, de az agyában lévő kis hang megcáfolta: Miattad történt minden.

Elfúlva esett térdre, hogy utána négykézláb mászva – nem is figyelve arra, hogy felsérti-e valami a kezeit -, keresse azt, akit az életénél is jobban szeretett. Kiáltani próbált, sikítani, hogy a lány meghallva ott teremjen előtte és mosolyogva mondja, hogy Hé, itt vagyok!, de nem kapott választ. A síri csendet csak az autókból áradó fülsüketítő sípolás szakította félbe, illetve egy gyermek még mindig tartó keserves sírása. De nem akart ezekre a hangokra figyelni, egyes egyedül egy arcot akart meglátni, egy gyönyörű hófehér, telt ajkú szépséget.

Gyomra nagyot fordult, ahogy pár méter után hófehér autó roncsokat látott maga körül. A motorháztető a kanyar belső ívén feküdt, két ülés pedig egy közeli facsoport tövében hevert. Légzése minden egyes újabb kép láttán megduplázódott, és érezte, szíve hamarosan felrobban a torkában, úgy ver lassan, lassan, gyorsan, gyorsan, gyorsan, lassan. Némán ordítva mászott tovább, mikor hirtelen megmerevedett a teste. Ujjai a néhol felforrósodott aszfaltba martak, szemei hatalmasra tágultak, légcsöve pedig egyre csak összeszűkült. Néhány méterre tőle egy apró női test hevert, aranyszőke haját kosszal vegyült vér piszkította. Bal keze a teste alatt hevert, jobb karja kicsavarodva feküdt szőke hajzuhataga mellett. Bill ujjait felé reptetve csúszott még közelebb hozzá, hogy egy koordinálatlan, mégis finom mozdulattal elsöpörje az arcába bukó tincseket. Mikor arcára tekintett az utolsó csepp ereje is elveszett, és teste szinte megtébolyodva egy hatalmas vértócsába hullt miközben ujjai még  mindig a lány tincseit fogták.

34.

- Miért tetted, Bill?

Tom már sokadjára tette fel ezt a kérdést, de újfent csak fejrázást kapott.

- Fogalmam sincs. Menekülni akartam, talán.

- De miért nem hozzám fordultál? Tudod, hogy bármiben segítettem volna – dorgálta meg finoman, majd kezére tette a sajátját.

- Nem akartam, hogy Te is megundorodj Tőlem!

- Mert ki undorodott meg Tőled?

- Kia, és én magam is. Annyira mocskosan bántam vele, Te jó Isten – kezeit a magasba lendítette, majd tenyereibe mélyesztette az arcát – ezt sosem fogja megbocsátani nekem.

- Az biztos, hogy sokat kell küzdened, de szerintem semmi sincs veszve.

- Ezt Te sem gondolod komolyan – kínosan felnevetett, majd végig simított vékony alkarján.

- Beszéltem vele! – jelentette ki amolyan mellékes információként, mire Bill hatalmas szemeket meresztve Rá emelte a tekintetét. Szinte látta maga előtt, ahogy a lány sírva meséli el bátyjának, mit is tett vele, hogy is alázta meg napról napra egyre jobban - Szeret Téged.

- Maximum csak szeretett, hisz mondta is, hogy már nem érez irántam semmit sem.

- Akkor úgy látszik, hogy hazudott nekem.

Tom egy mosollyal a szája szélén széttárta a karjait. Látta Bill megrökönyödött arckifejezését, így jobbnak látta, ha mihamarabb megosztja vele, mit is hallott Kia-tól.

- Szerelmes beléd.

- Tom, ne játssz ezekkel a szavakkal – kérte ki indulattal a hangjában, de mikor testvére még mindig ugyanazzal a vigyorral az arcán meredt Rá hirtelen légszomja lett. – Tényleg?

Tom csak felnevetett, majd gyerekesen öccse arcába csípett, mire Bill csak idegesen lesöpörte a kezeit. Sosem szerette, mikor így játszott vele.

- A tesómra Rá vannak gerjedve.

- Nekem ennél több kell.

- Hidd el, több van Kiara-ban, sokkal több.

- Oh.

Bill ajkaiba harapva kapta el tekintetét bátyjáról. Tehát jól érezte. Kia érzett valamit iránta, de hogy az maga a szerelem lett volna?

- És én meg így játszottam vele, hogy szerelmes volt belém. Azt hittem, csak vonzódik hozzám…

- Lehet, hogy neked csak a vonzalmát mutatta ki; de nekem bevallotta.

- Még miket mondott? Gyerünk, mond el!

- A többit már Te fogod megkérdezni. Ugyan is, amint hazaérünk meglátogatod, bocsánatot kérsz Tőle és mindent átbeszéltek.

*

Két nappal a show-n történt incidens után Bill-ék maguk mögött hagyták Los Angeles-t. Ez alatt a néhány nap alatt Dan és Dean is meglátogatta a modellt, aki mély megbánással kérte bocsánatukat, amiért elrontotta az utolsó show-jukat. Az ikerpár nem a show félbeszakadása miatt neheztelt Rá, inkább azért, mert Baptiste-tól megtudva többször is anyagoztak. Tom – ugyan sejtette, hogy nem egyszeri alkalom volt -, mégis görccsel a testében hallgatta végig a divattervező párost. Kíméletesen, mégis magabiztosan jelentették ki, hogy a sajnálják, de a közeljövőben már nem tartanak igényt Rá. Bill teljes mértékben egyetértett főnökeivel, azt sem engedte, hogy a fizetségét átutalják a bankszámlájára. Egyetlen kérése volt csupán, hogy Kiara-t továbbra is alkalmazzák, és nézzék el neki, hogy ott hagyta Őket.

*

A kórházból való távozást követően Tom írt egy sms-t Kiara-nak, amiben tájékoztatta, hogy az öccsével minden rendben van; és már Németország felé tartanak. A nő nem tudta leplezni még saját maga előtt sem izgatottságát, már maga a tudat is, hogy egy országban és városban lesz Bill-el azonnal kettős érzéssel töltötte el. Tisztán emlékezett minden egyes undorító szóra, és mosolyra; valahogy ezek az emlékek mélyebb hatást gyakoroltak Rá, mint a boldog pillanatok.

Tisztában volt azzal, hogy még egyszer az életben, de találkozni fognak egymással; csak azt nem tudta, hogy milyen kimenetelű lesz ezen találkozás. A legnagyobb gondot mégis az jelentette, hogy Ő maga sem tudta, milyen befejezést is szeretne ennek a barátságnak. Már több nap, talán egy hét is eltelt mióta megkapta Tom üzenetét, azonban azóta semmit sem hallott felőlük. Talán csak pihennek, igen – nyugtatta magát, azonban az élet egy kora őszi napon Rá cáfolt.

Épp a nagy bevásárlásból ért haza (előtte edzeni volt barátnőivel az egyik helyi edzőteremben), mikor valaki halkan bekopogott az ajtaján. Elképzelni sem tudta, hogy ki lehet az ilyen késő este, de nem is találgatott tovább, az ajtóhoz sietett, majd az a lendület, amivel ajtót nyitott azonnal el is illant. Ujjai erősen markolták a fém kilincset, örült, hogy volt valamibe kapaszkodnia, hisz biztos volt benne, hogy menten elesne nélküle. Meglepettségének tárgya egy majd 190 cm magas sötét hajú és szemű férfi volt. Arcát eddig nem látott sűrűségű borosta fedte, az illata valamilyen intenzív fűszeres, férfias illat lehetett. És az outfit-jéről már nem is kell szót ejteni.

- Szia!

Bill látszólag könnyedén, mégis erős remegéssel a hangjában szólította meg a lányt.

- Hogy vagy? - folytatta a maga szerint is kínosnak mondható párbeszédet.

Látta, hogy a nő lélegzetét visszafogva markolja a kilincset, miközben szemei vadul járnak a testén.

Kia érezte, hogy nem felnőtt nőhöz méltóan viselkedik, hisz bamba tekintete és semmitmondó arckifejezése aligha mondható érettnek. Bármennyire is próbálta megemberelni magát, furcsa gyengeség kerítette hatalmába.

- Gyere beljebb - invitálta a nappali felé, majd hagyta, hogy a férfi előtte képkedve helyet foglaljon a narancs színű kanapén. Tekintetét gyorsan végig futtatta a takaros kis lakáson,  a rengeteg könyvön és képen, majd újból Kia-ra tekintett. Még mindig a bejáratban állt.

- Oh.

Kiara-t egy arra sétáló szomszéd zökkentette ki gondolataiból, aki lakásába tekintgetve érdeklődött az újonnan érkező vendég felől. A lány kedvesen rámosolygott az idősödő hölgyre, majd becsukva maga mögött az ajtót besétált a nappaliba. Bill ösztönösen húzódott arrébb a kanapén, de Kia csak megrázta a fejét.

- Jobban vagy, Bill?

Bármit is tett a modell, bárhogy is beszélt vele, az illem úgy kívánta, hogy érdeklődjön a hogyléte felől.

- Úgy ahogy - felelte szűkösen, lenézett a cipőjére, majd fel a lány szemeibe - De van, ami miatt még most is rosszul érzem magam.

Kiara tisztán érezte, hogy Bill mire is céloz. Arcán megbánás látszott, Kia azonban tudta, hogy ilyen könnyen egyetlen sérelmét sem tudja elfeledni.

- Ilyen az élet, Bill. Valakit a mások szavai, míg másokat a saját bűntudatuk emészt fel.

- Kérlek - felállt, majd a lány elé lépve kezei után nyúlt, azonban Ő makacsul a háta mögé szorította.

- Úgy érzem, hogy már nincs jogod kérni.

- Utoljára.

De Kia csak nemet intett a fejével.

- Vállald a tetteid következményét.

- Vállalom, bármit megcsinálok; csak hallgass végig.

- Ez egy kicsit szánalomra méltó, nem gondolod? - mérte végig, majd ellépett mellőle, de Bill karon ragadta.

- Igen szánalomra méltó, megvetendő, nevetnivaló, de muszáj... muszáj, hogy tudd, mit érzek.

- Napokkal, hetekkel ezelőtt akartam tudni, de most... - hangosan felszisszent, és kivonta karját Bill szorításából - most már nem érdekel.

- És ha azt mondom, hogy szeretlek?

- Erre én csak azt felelném, hogy elkéstél Bill. Nagyon elkéstél - tett egy lépést a bevásárló szatyra felé, majd pakolni kezdte. - Akkor kellett volna szeretned, mikor én is szerettelek.

- Féltem. Nem mertem kapcsolatba bonyolódni.

- Ahha - erősen az asztalhoz csapott egy pohár tejfölt - Hát most meg én félnék kapcsolatba lépni, de nem mással, hanem VELED!

- Ne félj Tőlem, kérlek.

- Ne féljek, mikor úgy használtál, mint egy koszos zsebkendőt? Ideig óráig jó voltam, utána meg csak eldobtál? Az alkoholról és a fűről már ne is beszéljünk. Én biztonságban akarom érezni magam egy férfi mellett.

- Az csak miattad volt, nem vagyok drogos. - szabadkozott, mire a lány még dühösebb lett.

- Rám ne merd kenni, hogy miattam anyagoztál.

- Pedig így van. El akartam felejteni, miket is teszek veled, mennyire is megbántalak. Azt akartam, hogy ne szeress! Egyszerűen nem szerethettél úgy.

- Kérlek szépen, el is érted, amit akartál. Nem szeretlek, most pedig kifelé az otthonomból.

Bill dermedten hallgatta Kia ellentmondást nem tűrő hangját, érezte, hogy most már tényleg kicsúszik a talaj a lábai alól és minden elvesztett.

- Megint szerhez fogok nyúlni.

Kiara csak felnevetett Bill próbálkozásán.

- Ne merj fenyegetni, ezzel semmit sem érsz el.

- Valóban? - Bill szemeiben újra az a semmivel sem összetéveszthető ördögi tűz lobbant fel. - Mibe fogadjunk, hogy utánam jössz?

- Ne játssz velem.

- Dehogy nem - ezzel már az ajtóhoz sietett, majd még utoljára hátra fordult hozzá - A sztrádán találkozunk!

- Ne merj itt hagyni!

Kia kiáltása még visszhangzott a lépcsőházban, mikor Bill már az autóját indította a ház előtt.

- Istenem, ez az állat!

Haját copfba kötötte, majd a kis asztalon heverő kocsi kulcsa után kapott.

33.

Tom már a hajnali gépen ült. Egy nyugodt perce sem volt azóta, hogy látta öccsét összeesni a kifutón. Nem tudta még egy nap eltelte után sem felfogni, hogy testvére megszegve a drogról tett ígéretét ismét anyagozott. Hogy tehette? Hogy lehetett megint annyira felelőtlen és önző, hogy családjára, barátaira és Rá nem is gondolva elkábította magát? Hogy tehette?!

A férfi - hogy kicsit nyugtassa zilált idegállapotát -, Kia és testvére kapcsolatán kezdett el gondolkodni. Nem tudott dűlőre jutni és nem csak öccse, de a lány érzelmeivel kapcsolatban sem. Egyik pillanatban látta azt az összetéveszthetetlen vágyat a nő szemeiben, de volt, mikor csak megvetés és utálat sugárzott a szavaiból. Testvére ennyire elrontott volna mindent, hogy a lány érzelmei ilyen szélsőségesek az irányába? Nem hiszi. Vagyis inkább reméli; hisz azt, ami kettejük között kialakult nem lenne szabad hagyni veszni. És ha rajta múlik, hát nem is fog elveszni.

*

- Kérem, várjon egy pillanatot – egy kedves, középkorú hölgy nyugalomra intette a férfit – Megkérdezem a kezelőorvosát, hogy fogadhat-e látogatót.

Tom csak gunyorosan elmosolyodta magát. Ha nem is fogadhat látogatót öccse, Ő akkor is bemegy hozzá. Körülbelül öt perc telhetett el, mikor a nővér újból feltűnve a folyosón Tom mellé lépett, majd egy ajtóra mutatva óvatosan benyitott. Halkan odasúgta, hogy csak öt percet engedett a doktorúr, de Tom már nem hallotta a hölgy szavait.

Amint belépett a hófehér, furcsa szagú kórterem ajtaján, máris összefacsarodott a szíve. Öccse most is úgy feküdt a halvány sárga lepedővel letakart ágyon, mint néhány hónappal ezelőtt. Alabástrom színű bőrén mindenhol átütöttek sötét lilás, bordó színű erei. Nyúzott arcán halvány borosta látszott, ajkai cserepesre voltak száradva. Tom alsó ajkát beszívva figyelte, ahogy élete másik fele elesetten, gyengén fekszik előtte. Mérhetetlenül nagy aggodalmán és sajnálatán felülkerekedett az iránta érzett dühe és elfojtott haragja. Még most is lepergett előtte az a momentum, ahogy egy pillanat alatt összecsuklik a törékeny test, és a kifutó padlója keményen felsérti a fejét. A homlokán lévő kötésre pillantott, majd a karjába vezetett kis csőre, és érezte, ezt nem tudja tovább nézni. El kell mennie és nem csak maga miatt, hanem Bill miatt is, hisz tudta, hogy olyan szavakat vágna öccse fejéhez, amit a későbbiekben teljes mértékben megbánna; így hát óvatosan megfordult, majd halk léptekkel az ajtó felé indult.

- Tom.

Azonnal megdermedt mozdulatában. Ujjait ökölbe zárta, szinte érezte, ahogy húsába marnak körmei.

- Hagyj most kimenni, nem sokára visszajövök! – nem fordult testvére felé, helyette a hófehérre festett ajtót fixírozta.

Bill-en azonnal pánik lett úrrá.

- Ne hagyj el Te is! – gyenge hangján könyörögve kérte bátyját, aki még mindig hátat fordítva neki egy helyben állt.

Tom csak gúnyosan és hitetlenkedve felhorkant.

- Szóval ne hagyjalak el… értem – lassan ízlelgette öccse szavait, majd fellendítette az öklét és a mellette lévő falba ütött. A hirtelen jött fájdalomtól összeszűköltek a szemei, ujjaiba is kínzó fájdalom sugárzott, de érezte, hogy ez a fájdalom nem fogható ahhoz, amit a szívében érzett.

Bill megrökönyödve kapott ajkaihoz, majd ujjait szájára tapasztotta. Megrémisztette Tom tette.

- De Te elhagyhattál volna, ugye? – a lendület, amivel megfordult még saját magának is eszelősnek tűnt, nem hogy Bill-nek – Te önkényesen eldobhattad volna nem csak a saját, de az én életem is? Feltudod Te fogni, hogy mit csináltál megint? – sietős léptekkel öccse ágya mellett termett, majd erős kezeivel vállaiba kapaszkodva többször is megrázta. – Ha meghaltál volna én is meghalok. Hát nem érted?

Tom minden egyes szava hideg zuhanyként érte Bill-t, hisz mint korábban is, most sem gondolt semmire sem, mikor szerhez nyúlt; csakis önön magára.

- Sajnálom – nyelte nehézkesen könnyeit.

- Kibaszottul nem sajnálod – lökte vissza párnái közé, majd fejét fogva hátrébb lépett tőle. – Nem sajnálni kell a dolgokat, hanem nem megtenni. De tudok róla, hogy Te mindent csak megbánni tudsz. Önző módon megbántasz mindenkit, hogy azután magad tisztára mosva sajnálkozhass. Szánalmas vagy Bill, szánalmas.

- Ne legyél dühös, kérlek!

- Milyen elcseszett helyzetben lehetek dühös, ha nem most? Minek kell történnie, hogy dühös lehessek végre? Nem tán akkor, ha meg is halsz? – tette fel tettetett ámulattal -  Akkor már lehetnék dühös és kétségbeesett?

- Sajnálom… - felelte újfent, azonban Tom-tól már csak egy megvető pillantást, és talán egy annál is fájdalmasabb megjegyzést kapott.

- Én néha azt sajnálom, hogy a testvérem vagy.

*

Tom könnyekkel az arcán rótta a kórház hátsó kis kertjét. A testében munkáló düh és csalódottság még hosszú percek múltán sem enyhült, talán csak még jobban erősödött benne. Szánakozva gondolt vissza Bill szavaira, az élet egyszerűen nem állhat csak bűneink megbánásából, néha muszáj lenne egyszerűen csak nem bűnbe esni…

Két óra telt el a beszélgetésük óta, Tom-on most furcsa bűntudat lett úrrá. Nem szabadott volna így beszélnie a vérével, az egyetlen emberrel a világon, aki mindennél többet jelent neki; mégis érezte, hogy muszáj volt kiadni a dühét. Muszáj volt tudnia Bill-nek, mekkora fájdalmat és csalódást okozott neki.

Halkan nyitott be a résnyire nyitva hagyott kórterem ajtaján. Csak az infúzió monoton csepegését és öccse halk szipogását hallotta. Lehunyt szemei között kiszökött egy könnycsepp, de durván odanyúlt és letörölte az arcáról. Már két lépést is tett az ágy felé, mikor Bill feléje fordult és csodálkozással teli szemekkel rápillantott. Az idősebbik utálta magát azért, amiért ilyen súlyos dolgokat vágott a fejéhez, így hát azonnal mellette teremve erős mellkasához vonta, és most már nem tudván megakadályozni, hogy elsírja magát hangosan felzokogott.

- Annyira féltettelek.

 

32.

A show helyszínét először síri csönd, majd másodpercek múltán hangos morajlás, s robaj lepte el. A sorok között ülők ahelyett, hogy a modell segítségére siettek volna tenyerüket arcuk elé téve sajnálkoztak s találgattak a rosszullét oka felől.

Mindeközben az első sorból színpadra ugró Dean és Dan – és még néhány szervező -, azonnal Bill segítségére indult. Volt, aki a mentőket hívta, ameddig pofozgatni és élesztgetni kezdték a fiút; de volt olyan is, aki a rémült modelleket nyugtatta és kérte, hogy vonuljanak vissza a backstage-be. Egyedül Baptiste állt még hosszú percek után is barátja teste mellett; úgy érezte, hogy menten megnyílik alatta a föld. Nézni, ahogy egy ember az Ő szere miatt fekszik öntudatlanul és eszméletlenül a padlón valami gyomorforgató és szívszorító érzés. Agyában ezer meg ezer hang cikázott, főnökei kétségbeesett kérdezősködése, hogy mégis, mi történhetett vele, mit ehetett, mennyit pihenhetett, csak még inkább kikészítette. Úgy érezte, hogy muszáj bevallania az igazságot.

- Amfetamin.

Kezdetben nem figyelt fel Rá senki sem, de mikor már erősebben és mélyebben kiáltott fel Dan felkapta a fejét.

- Tessék?

- A szertől… a szertől lett rosszul.

- Miről beszélsz, Baptiste? – erre a kijelentésre már a Dean is hátrafordult.

- Nagyon ki volt délután – látványosan nagyot nyelt, majd ajkát harapdálva folytatta – Anyagot kért tőlem, és én adtam Neki.

- Ti drogoztok?

- Ez nem a legjobb időpont, hogy kérdőre vonjuk – csitította testvérét Dan.

- És az amfetamin mennyire veszélyes? Mármint – kereste a szavakat a fiatalabbik iker – hogy hat az emberre?

- Kezdetben ingerlékeny, hiperaktív lesz tőle a használó, Ő is az volt hátul; remegni, izzadni, viszketni kezd és...

- Fogd be, ennyi elég!

- Engedjenek, itt vannak a mentők – szólalt fel egy zaklatott hang, majd Baptiste-t kiszorítván a modell teste mellől azonnal hordágyra tették.

*

- Vedd fel, vedd fel, vedd fel – Tom merő görccsel a testében járt fel s alá, hosszú percek óta nem tudta Kiara-t elérni.

- Hallo!

- Oh, végre. Mi történt az öcsémmel, már a kórház felé tartotok? Mit mondanak az orvosok?

Kia válaszolni sem tudott Tom kérdéseire, hisz érezte, ahogy idegességében szíve lassan a torkába kúszik. Hogy mondja el neki, hogy nem vigyázott a testvérére?

- Tom, nyugodj meg, kérlek! Nekem sem könnyű!

- Dehogy nem, legalább téged nem egy kibaszott óceán választ el Tőle, nem úgy, mint engem – hadarta egy szuszra.

- De.

- Mit de? – kérdezett vissza ingerülten, majd öklével a falat kezdte ütögetni.

- Én is itt vagyok Berlin-ben.

- Most csak viccelsz! – a lány szinte látta, ahogy a férfi arca hitetlenséget sugároz – Kia, így is teljesen ki vagyok, ne tetézd még Te is!

- Ez az igazság. Ott hagytam a munkát.

- De mi történhetett egy nap alatt, mióta beszéltünk; és amúgy is, mit ígértél nekem? Hallod, mit ígértél?

Kia nem bírta könnyek nélkül, teljesen kiborult. Tom mérge és fájdalma csak még jobban növelte zaklatottságát.

- Tudod mit, nem is érdekel. – felelte hosszú, néma percek után, mikor a nő még mindig nem volt képes válaszolni. – Az első géppel odarepülök.

- Tom!

- Nem, nincs Tom! Az öcsém egyedül fekszik egy elcseszett L.A-i kórházban, és nincs ott vele senki sem. Egyáltalán mi baja? Kimerült, nem aludt eleget az utóbbi időkben? Tudtam, hogy ki fog merülni, annyiszor mondtam neki, hogy vigyázzon magára.

- Tom – szólította meg finoman a nő.

- Mi van?

- Drogozhatott.

Tom kínjában felnevetett a vonal túlsó végén.

- Ez képtelenség, az Én öcsém nem drogozik.

- Sajnálom – lehelte Kia, és érezte, ez a vallomása most szíven ütötte a férfit.

A srác levegő után kapadozva lépett jobbra-balra, nem hitte el a hallottakat, úgy, ahogy azt a kis hangot sem, ami a fülében újra s újra felcsengett: Megint megtette, megint megtette.

- Mond meg, hol laksz, és oda megyek!

*

Kia – az ájulást követő három órán belül -, kapott egy sms-t Dean-től. Tom szinte kezei közül kitépve a készüléket olvasta fel a sorokat. A férfi megnyugtatta Őket, hogy nincs komoly baj, az orvos pihenésre és nyugalomra intette Bill-t, aki még mindig kábán, félálomban feküdve az ágyán várta, hogy kiürüljön a szervezetéből a szer. Bár még nem tudott tisztán gondolkodni, azt azonban már most érezte, hogy mélységes depresszió süllyedt. Szinte már fizikai fájdalmai voltak, pedig csak az izgatószer okozta rosszkedvűség és pszichotikus állapot uralkodott el rajta.

Kiara őszintén válaszolt Tom minden egyes kérdésére. Bár nem akarta bevallani, mégis mi lehetett a kiváltó ok, mégis úgy érezte, hogy ebben a helyzetben már nem lehet elhallgatni a történteket. Tom elhűlve hallgatta öccse pálfordulását, ami hatalmas meglepődést váltott ki belőle, hisz azok a levelek, melyeket testvére küldött neki az utóbbi hetekben pont a hallottak ellenkezőjéről tanúskodtak. Szíve szerint bevallotta volna testvére valós érzelmeit, mégsem tudta, szabad-e. Nem akarta Bill érzelmeit ilyen mértékben kiadni, talán Ő sem örült volna neki ellenkező esetben; így csak némán hallgatva, és néha közbe kérdezve kísérte figyelemmel a történetüket egészen a legelső show-tól a legutolsó incidensig, az aktusukig.

Kia nem félt Tom előtt sírni, de ha tartott volna is a férfi rosszalló pillantásaitól, akkor sem tudott volna megálljt parancsolni a könnyeinek. Hihetetlen terhek nyomták a vállát, érzelmileg teljesen kikészült a hetek alatt. Bill keser-édes huzavonája minden egyes nappal egyre mélyebb sebeket ejtett a szívén, még ha próbálta is érzéketlennek és erősnek mutatni magát.

- Holnap odarepülök hozzá, és haza hozom. Kérlek, Kia – itt egy pillanatra megtorpant a mondanivalójában, majd újra gondolva szavait folytatta – várj Bill-re!

- Tessék?

- Ne neheztelj Rá.

- Azok után, amiket elmeséltem neked, még arra kérsz, hogy várjak Rá? Ezt Te sem gondolhatod komolyan.

A nő felállva a férfi mellől ideges léptekkel a konyhába sietett, majd egy pohár vizet engedett magának. Nagyokat kortyolva tüntette el a folyadékot, s félvállal a hűtőnek dőlt. Nem tudta, mit tegyen; minden olyan kesze-kusza volt körülötte. Jó szerivel az elmúlt nap még Amerikában szeretkezett egy olyan férfivel, aki iránt gyűlöletet kellett volna éreznie (és talán érzett is) most pedig Berlin egy kis lakásában arra kérlelik, hogy várjon Rá, és adjon neki még egy esélyt? Ez teljességgel abszurd.

31.
 

Kia sietve intette le a szálloda előtt álló taxit. Ismerte már magát annyira, hogy tudja, amilyen gyorsan tud dönteni, olyan gyorsan el is tud bizonytalanodni. Így hát, hogy elejét vegye annak, hogy meggondolja magát sürgetve kérte a sofőrt, hogy mihamarabb hajtson a LAX repülőtérre. Bár négy óra még hátra volt az indulásig, mégis jobbnak látta, ha inkább kint szobrozik, mint sem hogy megkockáztassa, hogy Bill újfent magyarázkodni és bocsánatért esdekelni kezdjen. Már a hócipője is tele volt vele… Lassan teltek az órák, az összes magával hozott újságot is átlapozta, és már 3 pohár kávét is megivott. Nyűgös volt, s nem találta a helyét, a sorokat is csak felületesen futotta át, egyszerűen nem tudott koncentrálni. Más járt az eszében.

*

Bill reggel tíz órakor már a fürdőszobájában állt. Fáradtságtól meggyötört arcát többször is leöblítette vízzel, azonban érezte, hogy ez sem segít neki. Talán egy-két pofon kellene, igen, az talán felébresztené. Hogy mekkora egy állat volt tegnap este! Még mindig képtelen volt felfogni, hogy végleg megutáltatta magát a nővel. De mégis miért lepődik meg ezen? Ő akarta elérni, hogy a lány ne szeresse; tessék, most megkapta.

- Bill, nyisd ki! – hirtelen egy mély, öblös férfihangra lett figyelmes. Gyorsan megtörölte az arcát, majd az ajtóhoz sietve kinyitotta azt. Dan állt vele szemben.

- Jó reggelt!

- Neked biztos jó a reggeled, de nekem nem annyira – tessékelte arrébb a modellt, majd belépett a lakosztályba – Tudod-e, hogy merre van az asszisztensed?

Bill meglepődött a kérdés hallatán.

- Gondolom, már készülődik, úgy ahogy mindig is szokta ilyen tájt.

- Rossz válasz. Meg mondom én, hogy mit csinál. Ha jól sejtem, épp most jár az Atlanti-óceán fölött, és a stewardessek által felkínált mogyorót ropogtatja.

A férfit azonnal elérte a felismerés. Kia elment.

- Ez csak valami tévedés! – kapott vadul a hajához, majd beletúrt és az ágyára ült. Dan hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Tessék, itt egy levél. Olvasd el!

Bill pillanatok alatt kibontotta az ölébe dobott levelet, majd sietősen olvasni kezdte: Kedves Dean és Dan! Sajnálom, hogy így, ilyen formában kell búcsút vennem tőletek; de feladom a munkám. Kérlek, ne faggatózzatok a miértekről, elég ha én és az a másik személy ismerjük az okokat. A fizetésre természetesen nem tartok igényt, hisz nem végeztem el a munkám. Még egyszer sajnálom, és remélem, hogy az utolsó show is sikeres lesz! Kiara Monti

- Mit mondtál neki, Bill? – támadt egyből a fiatalra, ahogy az felkapta a fejét.

- Én nem akartam, hogy ez legyen belőle… nem is gondoltam, hogy itt hagyna bennünket.

- Teljesen mindegy, hogy mit hittél. Egy nagyon jó munkatársunktól kellett megválnunk; de addig örülj, amíg nem tudok róla, mit is mondtál neki. Éreztem, hogy túlságosan is közel kerültetek egymáshoz az elmúlt időkben; meg kellett volna akadályoznom.

Bill-nek fogalma sem volt, hogy mit mondjon. Egyáltalán bevallja-e, hogy mit érez a nő iránt? Kell-e tudnia a főnökének, hogy szerelmes lett az asszisztensébe?

*

A modellek már izgatottan sürögtek-forogtak a backstage-ben. Ebben az idényben utoljára kell színpadra állniuk, így mindenki a legjobb formáját akarta hozni. Még egy kis pirosító az orcára,  ajakír az ajkakra. De Bill-t hidegen hagyta minden nemű külsőség. Ridegen meredt maga elé, nem tudta túl tenni magát azon, hogy elüldözte a lányt. Hihetetlenül nagy mérget érzett maga iránt, érezte, ahogy pulzusa lassan az egekbe szökik, arcát forróság, ujjait pedig remegés fogja el. Sosem gondolta volna, hogy egy nő elvesztése ekkora fájdalommal fog járni. Bármennyire is meg akart fulladni az önsajnálatba, tudta, hogy ezen az éjszakán még 150 % - osan kell teljesítenie. Az ikrek már így is dühösek rá, nem kell, hogy még a teljesítménye miatt is megkapja a magáét. Azonban ahhoz, hogy teljes mértékben megnyugodjon és lecsillapodjon; csak is egy személyre számíthatott - Baptiste-re -, így hát mikor meglátta a sminkes székben, hozzálépett, majd a fülébe súgott valamit.

*

Kiara reggel kilenc óra körül lépte át lakásának ajtaját. Bár állott szag fogadta, mégsem érdekelte annyira; helyette azonnal a laptopja után nyúlt és a kanapéra kuporodva ölébe helyezte azt. Még kereken fél órája volt a show kezdetéig. Mazochistának érezte magát azért, amiért azt a férfi akarja figyelemmel követni, aki minden bajának a forrása; mégis tudni akarta, hogy is érzi magát. Látszani fog-e rajta bárminemű szomorúság, csalódottság? Igen, az egy csekély elégtétel lenne számára, ha látná, hogy a férfi szenved miatta.

Amerikai idő szerint este fél tízkor megkezdődött a Dsquared2 show utolsó felvonása. Bill most is, mint mindig a show egyik tündöklő fénypontja volt, szemeiben most mégis valami plusz, valami furcsa fény játszott. Kia közelebb húzta magához a laptopját, majd tüzetesebben szemügyre vette a modellt. Testén kifogástalanul állt a hófehér nadrág, és a koromfekete trikó, haja prímán fel volt tupírozva, make-up-ja pedig most is az addig megszokott fényben tündökölt. Mégis volt valami megtévesztő a modellen. Talán a mozgása és a mimikája volt ijesztően gyanús… nagyon gyanús.

Bill érezte, hogy valami nincs rendben vele. A testére aggatott ruhák szorongatni, a nyakára font nyakláncok fojtogatni kezdték. Többször is a karjához kapott, mindene viszketni és csípni kezdett. Homályos tekintettel pislogott Dean-re, azonban nem tetszett, amit az arca közölt. Idegesnek tűnt, szemei szikrákat szórtak, szemöldöke az égnek meredt. Talán már sejtett valamit. De Bill nem is törődve főnöke baljós arckifejezésével menetelt tovább, hogy a catwalk végétől néhány méterre megálljon, egy sokatmondó pillantást vessen a nézőtéren ülőkre és visszasétáljon a színfalak mögé; azonban érezte, hogy addig már nem fog eljutni. Izzadt ujjai közül kicsúszott a Tom-tól kapott kis szerencse amulett, ami után kapva térdre esett, majd megkapaszkodott a kifutó oldalán futó vékony csőben. Vett egy mély levegőt, majd lábaiba erőt invesztálva felállt, és ismét útnak indult. A kezdeti lendület ellenére gyomra émelyegni, feje pedig szúrni kezdett; szemei előtt minden homályba borult és mintha a széken ülő emberek is repülni kezdtek volna felé. Utolsó emléke már csak egy éles fájdalom volt a fején...

30.

 

- Meg ne merj szólalni! – förmedt Kia a férfira, ahogy az magyarázkodásba kezdett volna.

Válla fölött hátra pillantott a modellre, majd egy lenéző pillantással illette.

- Akkor is elmondom, ha akarod, ha nem – az eddig közönnyel az arcán fekvő Bill most felült az ágyban, majd Kia-hoz fordult.

- Már pedig én nem leszek egy jó hallgatóság, ugyanis most azonnal elhúzok innen.

- Várj! – kapta el a karját, aminek következtében a lány visszaesett az ágyra.

Kemény pillantásuk a levegőt is megfagyasztotta, a kettejükben fortyogó feszültség szinte tapintható volt.

- Vártam, rengeteget vártam és nyeltem Bill, de ezt már nem tűröm el! – sziszegte könnyeit visszatartva – Engedj el, mert megütlek!

- Billa, ne hagyd már magad! – Megan egyszer csak felszólalt, azonban nem a várt reakciót kapta válaszul.

- Eltakarodnál innen? Ejtve van a buli.

- Ezt ne csináld velem, Te patkány! - köpte elképedve - Ki a franc hívott fel, hogy könnyíteni kellene rajta? Most meg csak így lepattintasz?

A lány közel volt ahhoz, hogy Kia mellé lépve Ő is lekeverjen egy hatalmas pofont a férfinek, azonban tartása és józan esze megállította.

- Remélem Kia lerendez téged. Mostantól pedig nem ismerjük egymást, Te tapló – ezzel ott is hagyva a párost kirontott a szobából.

Kia visszapillantott a még mindig csuklóját szorongató modellre, majd közönyösen odavetette.

- Látod, már neki sem kellesz!

- Neked viszont igen.

- Nem-nem. Valamit nagyon félre értesz, mert undorodom tőled, érted? – kiáltotta az arcába - Utálom azt a pillanatot, mikor beléptél az életembe, és átkozom magam, amiért elvállaltam ezt a tetves munkát.

Kiara már felfogni sem tudta azt a dühöt, amit a férfi váltott ki belőle. Legszívesebben arcához kapva véresre karmolta volna, hogy ezzel is elcsúnyítva soha senkinek se kelljen.

- Undorodsz Tőlem? – a kérdés fölényes nevetéssel párosult. – Ezt Te sem gondolhatod komolyan. Ki lovagolt rajtam pár perce? Ki nyögte a nevem? Ki kérte, hogy erősebben csináljam? Oh, biztos az alteregód. A nagyszájú, ribanc Kiara Monti és nem a szende  érzelmes kislányka.

Ennyi elég is volt a nőnek, hogy minden erejét és mérgét egy ütésbe fojtva felpofozza a férfi, aki csak néma, ámbár kemény pillantásokkal illette. Nem mozdultak, mellkasuk centiméterekre egymástól feszült a másikéhoz, miközben ajkuk meg-megremegett a dühtől.

- Utállak Bill Kaulitz.

- Ha utálnál – lehelte elszántan – akkor nem ülnél még mindig itt, főleg, hogy már a kezed is elengedtem.

Kia megszeppenve vette tudomásul, hogy a modellnek igaza volt, s a már csupasz csuklója az ölében pihent. De ennyi idő elég is volt ahhoz, hogy realizálja a helyzetet, és felpattanva az ágyban ruhái után kutakodjon és sebesen magára rángassa. Bill most (hogy látta a nő sietős mozdulatait) eszmélt rá életében először arra, hogy elveszítette. Eddig csak játszott vele, színjáték volt minden; az, hogy ne szeressen belé természetesen egy buta próbálkozás volt, mégis elérte a célját. És úgy érezte, hogy ebben a pillanatban mindent elveszett, amiért eddig titkon fohászkodott.

- Szeretlek.

Kia megtorpant. Ujjai erősen a kilincsre fonódtak, s miközben hátra fordult a férfihez csak ennyit súgott:

- Én már nem.

*

Kia szélsebesen dobálta a ruháit, hogy mihamarabb a sötétkék bőröndjeiben lássa őket. Eldöntötte, hogy nem lesz többé Bill Kaulitz kutyája. Nem fog több sértést, megaláztatást eltűrni egy olyan férfitől, aki iránt mély érzelmeket táplált. Persze, hogy tőle fáj a legjobban ez a viselkedés, ha Baptiste, vagy Megan vette volna ilyen mocskosul a szájára hidegen hagyta volna. Na de, hogy attól az embertől kapja, aki annyit jelentett neki? Nah azt már nem, nagyon nem. És még azzal takarózott, hogy azért viselkedett vele olyan távolságtartóan, hogy ne fájjon neki? Még azzal dobálózott, hogy fontos volt neki? Ha igazán szerette volna nem változott volna meg ilyen gyökeresen. Egyáltalán, mikor romlott meg ilyen hirtelen a kapcsolatuk? Melyik volt az a pillanat a közös életükben, mikor minden a feje tetejére állt?

Kényszeredetten felnevetett.

Már nem is érdekli, mi mikor történt. Nem érdekli a múlt, nem érdekli a munkája, épp úgy, ahogy Bill sem. Bár nehéz egy időszak fog következni az életében - mégis csak túl kell tennie magát egy mély, részéről őszinte érzésen -, de tudja, hogy annál, amit most kellett átélnie csak egyszerűbb lesz minden. Minden, Bill Kaulitz nélkül.

 

29.

Nem volt többé helye az elcsépelt finomkodásnak, esetleg az udvariaskodásnak. Így, hogy mindketten tudták, mit is akar a másik, teljes mértékben hangot adtak a vágyaiknak. Még Kiara is, aki eddig ugyan tartózkodott attól, hogy a férfi számára csupán csak egy éjszakát jelentsen; most mégsem volt képes türtőztetni magát. Túlontúl is elragadta a férfi szenvedélyessége, hogy Ő most csak úgy csapot papot ott hagyva kiviharozzon a szobából.

Bill ujjaival asszisztense szőke loknijai közé fúrt, majd markába fogva fejét hátrafeszítette, és úgy csókolta végig a vékony nyakat egészen a kulcscsonttól a fülcimpáig. Bár Kia felszisszent az erős érintéstől, testét mégis perzselte a férfi iránt érzett vágy. Minden percben egyre többet és többet akart a felette feszülő férfiből, ezért eltolva magától azonnal pólója után kapott, hogy tenyerével alácsúszva és végigsimítva a deltás hátat megszabadítsa a textiltől. Bill-nek tetszett Kia sietsége, hisz Ő sem érzett magában annyi önmegtartóztatást, hogy kibírjon egy hosszadalmas előjátékot; így hát a nő blúza után kapva sietősen kigombolta azt. Szinte már csak a tudattól is lüktetett, hogy hamarosan az övé lesz, és az, hogy látja, nem fog ellenkezni talán csak még jobban felizgatta.

- Hogy szereted? – búgta egyszer csak közel, nagyon közel Kia füléhez.

- Ahogy Te! – nyögött fel, ahogy Bill ujjai becsúsztak a farmernadrágjába.

- Pompás… pompás válasz.

Bill részegsége minden egyes percben egyre nagyobb méretet öltött, úgy látszott, akkor gyülemlett fel benne minden. Érintése durvább, tekintete pedig kemény lett. És az ágyéka? Mohón csókolt, mintha érezte volna, hogy nincs több esélye és ez lesz az utolsó éjszakájuk együtt. Felforrósodott testük teljesen összegabalyodott, a nő egyik combja a lábai között, míg a másik a dereka körül pihent.

- Annyira… érted? Annyira – Bill forró ajkai a dekoltázst ízlelték, mikor ezt a furcsa vallomást tette.

- Annyira utálsz? Gyűlölsz?

Bill nem válaszolt, helyette megrázta a fejét és végignyalt egészen a köldökéig. Bár Kiara nem elégedett meg azzal, hogy nem kapott tényleges választ; mégsem akart újabb veszekedést generálni, így hát egy szót sem szólva élvezte, ahogy lassan eltűnik róla az a falatnyi kis bugyi is…

Már meztelenül fonódtak össze, a lepedő teljes egészében gyűrött volt alattuk, a párnák a földön feküdtek. Bill karjaival a lány dereka alá karolt, majd megemelve feljebb tette az ágyon. Kia érezvén a testéhez simuló kemény karokat és izmos combokat csak még inkább tűzbe jött, és egy percig sem tétovázva lehúzta a férfi farmernadrágját. Már csak a boxer állta útját, hogy végre teljes valójában megcsodálja, s Bill látva a szemében ülő vágyat saját maga szabadult meg az utolsó darabtól. Kia csak egy pillanatig tudta élvezni a látványt, hisz Bill időt sem adva neki ismételten az ajkaira tapadt.

- Remélem nem az óvszeren bukjuk el.

- Nem vagyok kispályás.

Kia csak felnevetett Bill válaszán, majd hagyta, hogy kinyúlva egy kisebb táskához óvszer után kezdjen kutakodni. Nem akart elmerülni a gondolataiban, mégsem bírta megállni, hogy Bill-t figyelve el ne gondolkozzon azon, helyes-e, amit tesznek; nem fogják-e megbánni. Bármennyi ellenérvet is tudott felhozni az éjszakával kapcsolatban; az, ahogy Bill hozzáért és csókolta minden rossz érzését elfeledtette. Nem tudott betelni arca egyetlen kis szegletével sem, megmosolyogtatta, ahogy vastag szemöldökét többször is összehúzta, ahogy koncentrált. Felhúzott kezeivel végigsimított a vállain, majd a gerincén és a derekán. Bill kérdőn rápillantott egy amolyan spicces, mégis édes mosollyal; de a nő csak nemet intve jelezte, hogy nem fontos. Szavakkal úgysem tudná elmondani.

(…)

Bill szenvedélyes szerető volt, talán túlságosan is. Minden mozdulatából sütött az érzékiség, az elfojtott vágy és a rejtett agresszió. Csókjai majd’ mindig erősek voltak, úgy, ahogy az ujjai is amik ismételten hátrafeszítették a lány fejét. A nő csak egy hangosabb nyöszörgést hallatott, majd, hogy enyhítse fájdalmát átfordította magát Bill-en, hogy most Ő irányíthasson. Bill nem rejtette véka alá, mennyire is élvezi amit tesznek; de miért is tette volna, mikor a nőn is látta, hogy isteni pillanatokat él át? Már érezték, nem sok van hátra, s nem bírják tovább hajszolni az élvezeteket; mikor egyszer csak megfeszült a testük, ajkuk O alakot formált, szemük pedig penge vékonyságúra összeszűkült.

(…)

Az addig katonás rendben álló lepedő most teljesen a lábukra csavarodva feküdt. Karjuk fejük alatt pihent, úgy nézték egymást. Egyikük sem érzett annyi bátorságot (attól függetlenül, hogy néhány perce milyen intim kapcsolatban voltak), hogy a másik karjaiba bújjon, és úgy aludjon el. És nem csak az érzéseik gátolták ebben Őket...

Halk neszre lettek figyelmesek, habár Bill nem mozdította meg a fejét, Kia mégis mellei elé kapva karjait felült az ágyban, és még mielőtt bármit is tudott volna mondani, megszólalt egy kísértetiesen ismerős hang.

- Nézd mit hoztam, szivi – valaki meglengetett egy Jack Daniel’s üveget a félig nyitott ajtóban, majd necc a harisnyás lábát is megmutatta. – Ahogy hívtál és mondtad, hogy szereted a szexi harisnyákat, előkotortam egyet; remélem csillapítja azt a fene nagy éhséged.

Nagyot nevetett, majd belökve az ajtót szinte berobbant a szobába, ahol Kiara már halálra vált arccal pislogott először Bill-re, majd Rá. A nagy  Megan-ra. Egy pillanat is elég volt ahhoz, hogy összeálljon minden egyes elcseszett képkocka, hisz elég volt ránézni Bill furcsán csillogó szemeire, és a semmit sem takaró köntösben szobrozó Megan-ra.

Ezek itt… együtt… akartak…  Oh, Jesus!

28.

Hosszú percekig meredtek egymásra. Kia kétkedve fürkészte Bill nyúzott arcát; nem hitte el, hogy a férfi azóta, mióta egy légtérben vannak egy rossz szót sem szólt. De tudta, hogy a modell ilyen szempontból kiszámíthatatlan, s míg egyik pillanatban halálra vált arccal mered maga elé, addig a másik pillanatban már fél mosollyal a szája sarkában alázza meg. Mintha skizofrén lenne.

Bill-t mulattatta, hogy Kia szeméből szinte minden érzelem kiolvasható volt. Mind a félelem, mind a kíváncsiság, a vágyakozásról már nem is beszélve. Ezt egyszerűen nem lehetett semmivel sem összetéveszteni, főleg, hogy már tapasztalta a lány esetében. Mikor szemei idegesen kúsznak fel s le a testén, miközben ajkait akár öntudatlanul is, de többször megérinti a nyelvével vagy az ujjaival. Most is épp így tett, habár folyton a haját babrálva próbálta leplezni izgatottságát.

- Érdekes egy eset vagyok, nem de? – a férfi egy fintorral az arcán zökkentette ki merengéséből a lányt, aki tekintetét most a mellkasán pihentette.

- Tessék? – felkapta a fejét és hátrébb húzódott tőle, hogy ismét talpra álljon, de Bill csuklón ragadta.

Jeges borzongás fogta el mindkettejük testét. Pillantásuk mélyebb és sokatmondóbb lett.

- Azt kérdeztem, hogy érdekes eset vagyok-e?! Tudod… mint egy balfasz.

- Balfasznak lenni nem tartozik az érdekes esetek közé – préselte ki penge vékonnyá összeszorított ajkai közül.

- De az, hogy én az vagyok máris unikummá teszi a helyzetet, vagy nem? Nem ezt szoktad meg tőlem.

Mi történt Bill-el? Talán magyarázatot ad arra, miért is változott meg vele szemben?

- Az emberek változnak, Bill. Nem tartozol magyarázattal.

- Másnak tényleg nem tartoznék, neked viszont igen, Kius.

Ujjai picit megszorították a nő ujjait, majd tekintetével végig siklott a testén, hogy utána ismét az arcán állapodjon meg.

- Nekem sem tartozol Bill.  A lényeg, hogy Te tudd mit miért teszel. Ha még Te sem tudod, akkor nekem sem fogod tudni az igazat mondani.

- Látod… ezért tartozom neked magyarázattal. Mert én már tudom, hogy mit miért teszek.

Kia nagyot nyelt, majd megizzadt ujjait öklébe zárta. Lábai görcsösen szegeződtek a bézs színű szőnyegpadlóhoz.

- Akkor mond el! Felettébb kíváncsi vagyok.

- Nem is… - egy pillanatra beleharapott az alsó ajkába, majd feltekintett a nő arcára. – Nem is sejted?

A lány csak felnevetett, majd leült a franciaágy végében álló kis szófára.

- Tudod, már annyi mindent tettél, hogy egy épkézláb sejtésem sincs. Minden összefolyik.

- Sajnálom.

Csönd állt közéjük. Kia mondata, miszerint annyi mindent kellett már átélnie mellette most kétellyel és félelemmel töltötte el. Vajon elbírná-e még ezt a sokkot is?

Talán, hogy megnyugtassa magát, vagy csak hogy még hatásosabb legyen a mondanivalója lassan odamászott a lány elé. Tudta, hogy szánalmasan fest a kócos haja és a gyűrött ruhája; de érezte, ha most nem vallja be, akkor soha sem.

-   Nem sajnálni kell, egyszerűen csak nem megbántani az embereket.

- Tudom-tudom…- masszírozta erősen halántékát, majd ismét ráemelte a tekintetét.

A nő szapora légzése és kitágult pupillája tanúbizonyságot adott felzaklatott lelkivilágáról. Talán most először érezte azt, hogy Bill minden egyes szava igaz; mert bár valósak voltak azok az ocsmány szavak is, akkor mégis érezte, hogy az nem az igazi Bill volt.

- Éreztél már olyat, hogy nagyon haragszol magadra?

- Te most haragszol magadra? – kérdezett vissza habozás nélkül a lány; a tudat, hogy a férfi neheztel magára már egy jó jel volt.

- Kius – gyöngéden csendre intette – válaszolj és ne kérdezz!

- Igen. Mármint haragudtam már magamra… de sosem… – tudta, hogy a srác orra alá fogja dörgölni a történteket, de nem bírta megállni – sosem azért, mert egy hozzám közel álló személyt bántottam meg.

- Te tudod, hogy ezért haragszom magamra? Mert megbántottalak Téged?

- Nincs igazam?

- Kius, felelj és ne…

- … ne kérdezzek, tudom.

Bill elmosolyintotta magát, ahogy Kiara befejezte a gondolatát. Talán nem is lesz olyan nehéz bevallania, hisz félszavakból is meg fogja érteni, mit is akar közölni vele.

- Igen, tudom, hogy ezért haragszol magadra. Vagyis inkább sejtem.

- És még mit sejtesz, hm? – tudakolta nagyra nyitott szemekkel, akár egy gyermek.

- Ne játssz velem, Bill.

- Veled sosem játszanék – kérte ki magának fúlva, majd közelebb hajolt a lányhoz ezzel is teste mellé szegezve  a kezeit.

Pilláik egyre többször rebbentek meg, s ahogy elvétve a másik ajkát kémlelték szinte már a szemük is furcsábban csillogott.

- Nem úgy érzem, Bill.

- Css… - ajkain végig húzott mutató ujja nyugalomra intette, amit a lány most nem is szegett meg.

Elgyengült a férfi gyengéd és kedves viselkedésétől. Bár ha kívülálló szemmel nézte volna a  kettejük között zajló eseményeket, minden bizonnyal erősen megkopogtatta volna a saját vállát és haragosan kérte volna ki, miért is enged egy olyan embernek, aki egyik nap még megalázóan és lekezelően beszél vele, a másik nap viszont már hízelgően…

Bill nem bírt betelni a nő szépségével; duzzadt ajkai többször megremegtek, ahogy ujjbegyével végig cirógatott rajtuk, majd állkapcsán végighúzva ujjait gyengéden maga felé húzta és finoman megcsókolta. Ajkaik éhesen, mégsem erőszakosan kóstolgatták egymást, Bill szinte el sem hitte, hogy azután, ahogy a nővel bánt enged neki, sőt viszonozza is a csókot. Alig akart hinni az érzékeinek, ezért kinyitva szemeit az arcára pillantott.

- Kius, Te sírsz? – hökkent meg, ahogy a lány állán végig folyt egy könnycsepp.

Ő csak némán megrázta a fejét, majd ujjaival hevesen törölgetni kezdte az arcát.

- Ne hazudj nekem, kérlek!

- Hogy én ne hazudjak? – horkant fel dühvel a hangjában – te hazudsz nekem, Bill. És nem csak nekem, de saját magadnak is. Miért kerülgeted a forró kását, miért hagyod, hogy nekem fájjon, hm? Miért kellek neked az egyik nap, és miért löksz el magadtól a rá következő napon?

- Hogy miért löklek el? Tényleg tudni akarod? – immár dühösen felállt, majd tett egy lépést a szoba közepe felé. – Azért, mert érzem, hogy minden egyes szavammal megbántalak; és nem akarom, hogy folyton csalódj bennem. Ellöklek, mert neked így a legjobb!

- Ne tudd, hogy nekem mi a jó, s mi nem. Magam mellett akarlak tudni, nem magam ellen.

A nő hirtelen a szája elé kapta kicsiny kezeit. Bill arcán ámulat és hitetlenség tükröződött; mégis tudta, hogy jól hallott.

- Engedj, engedj elmenni!

Kis termetével utat tört volna, azonban Bill teste feltartotta, sőt a falhoz szorította.

- Mond ki, mond ki még egyszer! – zihálta a modell, miközben csípőjével vadul a falhoz szegezte a törékeny testet.

- Ne is álmodj Róla! – felelte daccal és sértettséggel. – Ha Te akarsz valamit, akkor tessék, mondd!

- És ha nem mondani akarom?

Választ sem várva ölelte át a lány derekát, hogy felemelve és a saját csípőjére fonva a combjait a franciaágy felé vigye. Bár próbált óvatos lenni, izgatottsága mégis felülkerekedett rajta, és egyáltalán nem finomkodva lefektette, majd fölé mászott. Szemei úgy kidülledtek, mint egy áldozatát megszerzett vadnak, aki bármelyik pillanatban átharaphatja a gyengébbik nyakát.  De talán csak az ital  beszélt belőle.

- Még… - felelte fojtott hangon – még most menj el, ha elakarsz.

Kia merész válasza elégedettséggel töltötte el a férfit.

- És ha nem akarok?

27.
                

·                    A kis szófa tövében némán gurgulázva sírt a szőke hajú lány. Karjaival szorosan fonta át a melleihez felhúzott combjait, miközben arcát ezer meg ezer könnycsepp lepte el. Mi történik velük? Mi ez az egész? Csak egy elcseszett álom, amiből reggel felébredve minden a régi lesz? Bill ismét kedves lesz vele, és újból érezni fogja, hogy számíthat rá? Lesz-e még olyan pillanat mikor szeremmel fog tudni ránézni? Érezni fogja-e még azt a biztos meggyőződést, hogy érte akár a munkáját is feladná? Lesz – e még olyan pillanat? Lesz-e?

·                     

·                    Bill-en a lány távozását követő néhány percben jött ki a fű első, erősebb hatása. Görcsös nevetése és jó kedve  - ami abból fakadt, hogy sikerült elérnie, hogy a nő megutálja -, egy szempillantás alatt változott át kétségbeesett remegésbe és félelembe amiatt, hogy elveszíti azt, akiben életében először igazán megbízott. Mit tegyen? Egyáltalán tudna-e még valamit is tenni, vagy már minden igyekezete felesleges időpocsékolás lenne?

·                    *

·                    A másnap reggel néma csendben telt a modellek között. A közös reggeli alatt mindenki álmosan és kótyagosan kente pirítósát, esetleg kortyolgatta a kávéját. Fájdalmas volt rájuk nézni, sokuk arcán még elevenen élt a tegnap este emléke. Baptiste Megan mellett ült az asztal végénél, Bill tőlük nem messze egy vörös és egy szőke hajú lány között foglalt helyett. Mikor Kia belépett az étkezőbe azonnal felkapta a fejét, hogy szemügyre vehesse a lányt. Sem a makulátlan külseje sem a precíz sminkje nem tudta elfedni a lényéből áradó hatalmas csalódottságot és fájdalmat. Mikor összeakadt a tekintetük szinte mintha olvastak volna egymás szemében; némán közölték a gondolataikat. Kia pillantása nyugalmat és megértést kért, Bill tekintete pedig mély megbánást és alázatot sugallt. Többet aznap reggel már nem kommunikáltak.

·                     

·                    Délután helyi tévétársaságoktól érkezett riporterek és újságok által kirendelt újságírók lepték el a show helyszínét, akik rövid interjúkat készíttve hangosan elcsacsogtak a modellekkel. Kia nem érezte szükségesnek, hogy Bill mellett maradjon, így egy almát majszolgatva leült a backstage-ben. Egyszer csak  megcsörrent a telefonja, amit érdeklődve halászott elő a zsebéből.

·                     

·                    - Szia Tom!

·                    - Szia Kius – a fiú könnyed hanglejtése megmosolyogtatta és jó érzéssel töltötte el. – Bocsánat, hogy téged zargatlak, de az öcsémet nem tudom elérni. Gondoltam, egy helyen vagytok és tudnék beszélni vele.

·                    - Most épp interjúja van, nem tudom, hogy mikor végez. Átadhatok valamilyen üzentet?

·                    - Tulajdonképpen nincs semmi különös, három napja írtam neki e-mail-t, de még nem válaszolt; ezért gondoltam, hogy a hívás gyorsabb lenne. Csak azt akartam mondani, hogy láttam a tegnapi show-ról készült képeket, fenomenális lehetett az öcsém.

·                    - Igen, az volt. – felelte szűkszavúan.

·                    - Hé, valami baj van?

·                     

·                    Kia gunyorosan elmosolyogta magát. Most mondja el, hogy a testvére úgy és ott bántja, ahogy és ahol csak tudja? Nem, nem lesz ilyen szívtelen, hisz érzi Tom-on, hogy öccsét mindennél jobban szereti; nem akarja, hogy csalódjon benne.

·                     

·                    - Csak még nem pihentem ki az időeltolódást. De köszönöm, hogy érdeklődsz.

·                    - Igazán semmiség! – nyugtatta – És mikorra várhatlak benneteket?

·                    - Ma és holnap még lesz egy-egy show-juk, utána egyből repülünk is vissza Németországba.

·                    - Tudod mit? Mire hazaértek, főzök valami vacsit és elmesélitek mi történt veletek az elmúlt másfél hétben.

·                    - Köszönöm Tom, de nem akarok a terhedre lenni…

·                     

·                    Természetes cseppnyi igazság sem volt abban, amit mondott; sokkal inkább csak nem akart még egy estét eltölteni azzal az emberrel, aki a legtöbb fejfájást okozza számára. És még, hogy meséljék el, mik is történtek velük? Ezt ő sem akarhatja hallani…

·                     

·                    - Szerinted, ha terhemre lennél, meghívtalak volna? – kicsit feddőn hatott a kérdés, de igaza volt.

·                    - Nem.

·                    - Na látod! – nevetett fel jó ízűen. – Most le kell tennem, ha a kis öcsém végez, mond meg neki, hogy szeretem és csak okosan! Ja, és óvatosan a bulizással!

·                    - Rajta tartom a szemem, nem eshet bántódása.

·                    - Nálad jobb asszisztenst el sem tudtuk volna képzelni. Köszi Kius!

·                    - Ez a dolgom, Tom.

·                    *

·                    A show és azt követő buli a tegnapi éjszakához hasonlóan telt, habár ezen az este nem a Playhouse-ba tértek be. Kiara most végig ott maradt Bill-ék mellett, akik csak iszogatva – és nem füvezve -, jól elbeszélgettek egymással. Egyik fiú sem kóstolgatta Kiara-t, Baptiste még kedves is volt, hisz többször megkérdezte, hogy nem kér-e valami italt. Kia ilyenkor csak megrázta a fejét, és tovább nézve a körülötte táncolókat újból elmélyült a gondolataiban. Bill pillantásait többször érezte a testén, habár ezen pillantások most nem voltak se kihívóak se gunyorosak; inkább esdeklőek.

·                     

·                    Hajnal kettő órakor fogtak egy taxit, amibe a négy ismerős  egykedvűen és fáradtan szállt be. A szálloda halljában is csak egy puszit adtak egymásnak, majd elváltak az útjaik és mindenki ment a saját lakosztályába. Bill többször is elgondolkozott azon, hogy Kia-hoz sietve bocsánatot kér tőle, de józan esze mindig azt kántálta, hogy már késő… nagyon késő. Elkeseredettségében azonnal a mini bárja felé sietett, hogy onnan kikapva egy üveg alkoholt felejteni tudja a bánatát. Először egy kis száraz pezsgőt emelt ki, amit egy üveg vörösbor követett. Tudta, hogy nem kellene innia – főleg nem azok után, hogy a klubban is benyakalt néhány pohár whiskey-t – , de nem érzett más megoldást. El akart menekülni a saját maga által alkotott pokolból, amibe nem csak magát, de azt az embert is belerángatta, akibe menthetetlenül beleszeretett. Mikor belátta, hogy ez nem más, mint szerelem; talán csak még dühösebb lett magára. Hogy játszadozhat egy olyan dologgal, ami után annyit áhítozott életében, mikor pedig itt van előtte szinte eldobja magától?

·                     

·                    Már épp nyúlt volna az utolsó nyeletnyi alkohol után, mikor kopogást hallott az ajtaja felől. Felkapta a fejét, majd csapzott haját hátra simította.

·                     

·                    - Ki az? – kiáltott ki, ahogy leereszkedett az ajtó elé.

·                    - Én vagyok az, Kia!

·                    - Menj innen.

·                    - Bill, engedj be! Telefonáltak a recepcióról, hogy… - picit megköszörülte a torkát – Engedj be, nem akarok egy ajtóhoz beszélni.

·                    - Márpedig így nem fogsz látni, az biztos.

·                     

·                    Kia sejtette, hogy nézhet ki a férfi – néhány perce feltelefonáltak a szobájába, hogy Bill ittasan egy üveg whisky-t rendelt hangoztatván, hogy már minden üveg üresen áll a mini bárjában.

·                     

·                    - Tudod, hogy könnyűszerrel be tudnék jutni hozzád, szóval kérlek, hagyjuk a felesleges köröket.

·                     

·                    Bill belátta, hogy semmi értelme tovább akadékoskodnia a nővel; igaza volt, ha be akar jutni, akkor csak egy pótkulcsot kér és máris bebocsátást nyer. Eközben Kia halkan kopogtatva a körmeivel várta, hogy beengedje Őt a modell. Bár még erősen élt benne a tegnap este emléke mégis tudta, hogy nem fordíthat hátat neki. Már csak a szerződésbe foglaltak miatt sem.

·                     

·                    - Bill, kér... - be sem kellett fejeznie a mondatát, az ajtó egyszer csak kinyílt előtte.

·                     

·                    Ahogy egy lépést tett a nappali felé, azonnal belebukott a férfi kinyújtott, hosszú lábába. Ijedten odakapta a fejét, majd látva, hogy arca tenyereibe van süllyesztve leguggolt mellé.

·                     

·                    - Minden rendben, Bill?

·                     

·                    A férfi kínosan a markába nevetett.

·                     

·                    - Kibaszottul semmi sincs rendben.

·                    - Tudok… esetleg segíthetek?

·                    - Nagyon sokat segítenél azzal, ha elmennél! – súgta merő ridegséggel.

·                    - Tudod, hogy nem fogok elmenni. Ennyire már ismerhetnél.

·                    - Tegnap mégis elmentél, pedig akkor izgalmasabb volt a show, mint most. De tudod mit? Maradj, ha annyira akarsz. Csak tartsuk meg a két lépés távolságot, oké?

·                     

·                    Védekezően felemelte a kezeit, majd lassan leeresztette maga mellé, és a falnak dőlve ismét lehunyta a szemeit. Felzaklatta Kia jelenléte; azonban az még jobban kikészítette, hogy érezte, nem tud tovább álarcot viselni. Be kell vallanom, be kell vallanom…

26.

                  

·                    Kia épphogy csak át tudta adni az álmatag Baptiste-t az egyik recepciósnak, mikor Bill a testére dőlve egyre lassabban kezdett pislogni. Talán nála is akkor jött ki az álmatagság. Sietve a lifthez vezette, majd a tükörnek döntve idegesen várakozott, míg fel nem értek a negyedikre.

·                     

·                    - Édességet akarok – suttogta halkan, majd hirtelen elmosolyodott.

·                     

·                    Kia nem tagadja, hogy megijedt a látványtól. Nem igazán tudta, hogy is kell kezelni egy épp beszívott embert, abban azonban biztos volt, hogy nem lesz könnyű menet az elkövetkezendő néhány perc.

·                     

·                    - Majd megnézem, mi van a mini hűtődben – felelte nyugtatólag, majd kisegítette a liftből. Csak pár méternyit kellett megtenniük, mikor a lakosztály elé érve a beléptető kártya felől érdeklődött.

·                     

·                    - A bal zsebemben van – vigyorodott el eszelősen a fiú, még az orrát is felhúzta.

·                    - És méltóztatnál kivenni onnan?

·                    - Kérj meg szépen! – kiszáradt ajkait csókra formálta, mire a nőtől csak egy lesajnáló pillantást kapott.

·                    - Percről percre egyre jobban csalódok benned.

·                     

·                    Ezzel kivette a zsebéből a kártyát és lehúzva azt benyitott a hűs lakosztályba.

·                     

·                    Bill-t furcsa keserűség lepte el. Látni, hogy az a nő, akit szeret szenved, és csalódik benne; valami pokoli érzés. Akkor mégis miért csinálom?

·                     

·                    - Gyere, segítek levetkőzni! – szólt kicsit hangosabban a lány, mikor látta, hogy a férfi még mindig az ajtóban ácsorog. – Kerestem csokit is, tessék! Edd meg, addig én engedek neked vizet.

·                     

·                    Bill nem válaszolt, helyette csak halkan belépkedett a nappaliba, majd a kis komódra tett csokit lassan majszolni kezdte. Testét percről percre elöntötte a saját maga iránt érzett düh és gyűlölet, egyszerűen nem ismert magára. Hogy bánthatja azt a nőt, aki napról napra egyre többet jelent neki? Egy szánni való féregnek érezte magát.

·                     

·                    - Kész vagyok! – szólalt meg hirtelen a lány, majd mellé lépett.

·                     

·                    A srác már befejezte a csokoládét, igazából fogalma sem volt, miért is kívánta meg ennyire az édes ízt; mégsem foglalkozott ezzel. Túlontúl is mással volt elfoglalva… A nő felé fordulva azonnal szemet ütött a vörös szeme, illetve fújástól piros orra. Nem tagadja, hogy kétségbeesett a látványtól. Tudta, hogy a nő azért viseli ilyen nehezen a kettejükkel kapcsolatos dolgokat, mert érez valamit iránta. Talán csak vonzódást, esetleg többet, nem tudja; abban azonban biztos volt, hogy egy ilyen embert, mint Őt, nem szerethet. Nem szerethet, hisz a jelenlétével és a szavaival fájdalmat okoz neki és a mélybe húzza. Igen, el kell érnie, hogy semmit se érezzen iránta, még akkor is, ha Ő maga belepusztul a tudatba, hogy a nő meg fog undorodni tőle.

·                     

·                    - Gyere, vegyük le a zakód – intette maga mellé, mire a férfi odalépve kényszeredetten ugyan, de elmosolyogta magát. Kezdődjön a játék…

·                     

·                    Némán nézte, ahogy a lány a vállairól vontatottan lehúzza a finom anyagot, majd a székre helyezi és visszalép mellé. Nem tudta elkerülni, hogy farkas szemet nézzenek egymással, így egy kicsit kényelmetlenül ugyan, de az ágyhoz vezette. Leültette és lehúzta róla a pólót. Nagyot nyelve nézett végig a finoman kidolgozott izmokon; szinte megbabonázta, hogy ilyen közelről veheti szemügyre a tetoválásait és bőre minden egyes négyzetcentiméterét. Már épp lépett volna el mellőle, mikor Bill karon ragadta.

·                     

·                    - Így fürödjek le? – mutatott végig magán, mire a lány elszámolva magában tízig ujjaival az övéhez nyúlt és gyorsan kioldotta azt.

·                     

·                    Bill virgoncan csillogó szemekkel követte figyelemmel, ahogy Kia lehúzta a sliccét. Látta a testét fürkésző éhes pillantásokat, amiket asszisztense nagyon is jól akart leplezni; mégis átlátszó volt minden trükk.

·                     

·                    - Érints meg.

·                     

·                    Kérte monoton hangon, majd egy lépést tett a látszólag megilletődött nő felé.

·                     

·                    - Hallod? Érints meg!  – utasította ismét.

·                    - Te beteg vagy Bill – dünnyögte hirtelen, mire Bill idegesítő hangon felnyerített.

·                    - Kanos vagyok, nem beteg.

·                     

·                    Kia egyből megérezte az orcáját elöntő pírt és a testét szétfeszítő vágyat. Kezeit háta mögé rejtette, majd izzadt ujjait ökölbe zárta.

·                     

·                    - Tudod, hogy van a mondás: Segíts magadon, Isten is megsegít.

·                     

·                    Bill csak felhorkant.

·                     

·                    - Nem egy elcseszett szerencse sütibe való jó tanácsot kértem Tőled, hanem azt, hogy érints meg.

·                     

·                    Felelete immár dühösebb volt, mégsem tett erősebb, bántóbb megjegyzést.

·                     

·                    - Sajnálom, de ez nem tartozik a munkaköri teendőim közé – közölte felszegett fejjel, mégis egyre gyengébb idegekkel.

·                    - Pedig hidd el, hogy kibővíteném a foglalkozás köröd… De ha nem, hát nem.

·                     

·                    Lemondóan felsóhajtott és visszaülve az ágyra hátra dőlt a párnák közé. Kia elgyengülve figyelte, ahogy testén minden egyes izomcsoport kirajzolódik, a bal karja a feje alatt pihen, combjai pedig széttárva fekszenek.

·                     

·                    - Emlékszel, hogy első reggel mit mondtál nekem?

·                     

·                    Kiara-nak fogalma sem volt arról, hogy a férfi mire céloz, ezért a fejét megrázva tovább állt egy helyben.

·                     

·                    - Azt, hogy meztelenül olvasgattad a leveleid. Húh… - mordult fel torokhangon, majd jobb kezét a hasára tette. – Ne tudd meg, hogy azóta mennyiszer képzeltelek el anyaszült meztelenül, ahogy a párnák között simogatod magad.

·                     

·                    A nőnek szinte torkára forrt minden szó, fejét tompa szédülés, gyomrát pedig émelygés fogta el.

·                     

·                    - Fogd be a szád!

·                    - Már miért fognám? – nevette ki, majd ujjaival lentebb csúszott a boxer nadrágja felé. – Sőt, nézd csak mit csinálok?

·                     

·                    Ezzel meg sem várva, hogy a nő akár reagálni is tudjon, bevezette ujjait az alsó nadrágjába és látványosan magára markolt. Kia hatalmasra nyílt szemekkel figyelte az elmúlt percek eseményeit, lábai akár egy több száz éves tölgyfa gyökerei olyan szilárdan álltak egy helyben. Pedig Isten a tanúja, hogy legszívesebben elrohant volna.

·                     

·                    - Vedd ki a kezed onnan! – parancsolta erőtlenül, de csak heves fejrázást kapott.

·                    - Nem, hogy nem veszem ki; de még el is kezdem mozgatni a kezem, miközben Téged nézlek.

·                     

·                    És tényleg így volt. Bill erős pillantással végignézett a lány testén, majd apró mozdulatokkal lassan örömet szerzett magának. Mulattatta, hogy asszisztense szemeiben látja a vágyakozást; de tudta, hogy ezen cselekedetének nem az a célja, hogy magába bolondítsa, hanem az, hogy eltaszítsa magától. Mert a nőnek így lesz a legjobb…

·                     

Kiara fejében ezer millió kérdés cikázott. Egyszerűen nem tudta megérteni, hogy Bill mit miért tesz. Talán minden gunyoros mosoly és csalóka nézés a fű mellékhatása? Azokat a gusztustalan megjegyzéseket is csak az anyag mondatta vele? Mi történt velük, hogy az addig boldog barátság (?) ilyen hirtelen változott át rideg sértegetéssé és vádaskodássá?

- Gondoltam, hogy imádni fogod, ha nézheted! – felsóhajtott, majd már nem is fixírozva Őt lehunyta a szemeit.

- Nyisd ki… nyisd ki a szemeid! – kérte gyönge hangon.

- Ha jobbat tudsz mutatni annál, mint amit elképzelek; ám tessék, kinyitom a szemem.

De Kia nem, hogy mutatni, de még megszólalni sem bírt. Zúgott a feje, halántéka szinte kínzóan szúrt, torkát mintha apró tűk borították volna be, amik pillanatról pillanatra egyre csak megnehezítették volna számára a nyelést. És még akkor szót sem ejtettünk az ölében fellobbanó őrületes vágyról.

- Én ezt nem… nem tűröm tovább.

Bill csak felnevetett, miközben bal kezével a hajába túrt.

- Akkor meg mire vársz? Ott az ajtó, el lehet innen menni. Senki sem fog marasztalni, ne félj.

- Egyszer… érted? – elcsuklott a vékony hang – Egyszer még piszkosul visszakapsz mindent –  ingatag lábakkal közelebb lépett az előtte élvezkedő férfihez, majd így szólt: - Az élet meg fog leckéztetni Téged.

- Jobban örülnék, ha Te leckéztetnél meg – ocsmány vigyora hirtelen az egész arcát beterítette.

Kia hitetlenül megrázta a fejét, majd a kijárat felé hátrált.

- Nyuszi vagy, cica! – vetette még utána a modell, majd mikor egy hangos ajtócsapódást hallott hirtelen elkomorodott. A cicák nem is lehetnek nyuszik…

25.

A főpróba és a nagyszabású show zökkenőmentesen lezajlott, a modellek az időeltolódásból fakadó fáradtságot is könnyedén vették és a legjobb formájukat hozták. Kia számára Bill mintha még az eddiginél is ragyogóbban festett volna, szinte mindenkit letarolt; habár ezen észrevételét követően erősen karjába csípett és magára parancsolt, hogy ne nézzen többet olyan szemmel rá.

A bemutató végeztével nem is sietett, hogy megkeresse, helyette unottan kortyolgatott egy kis pohár pezsgőt, majd elszontyolódva nézte, ahogy a modellek már átöltözve elhagyják show helyszínét. Gondolta, hogy Bill is velük akar tartani, azonban neki sem ereje, sem kedve nem volt ahhoz, hogy ismét el kelljen viselnie Baptiste bájolgását. Mégsem tehetett mást…

Hollywood egyik klubjába – név szerint a Playhouse-ba – tértek be. Már éjfél is elmúlhatott, mire mindenki keresvén egy-egy kisebb boxot helyet foglalt és kikérte az első kör italát. Kia-nak szemet ütött, hogy Bill most tisztán kérte a whisky-t; már előre látta, hogy ebből még bajok lesznek. De, hogy Ő nem fog még egyszer a megalázottja lenni részegen, az is biztos! Ezért, hogy elkerülje az összezördülés legapróbb szikráját is kezébe fogta az italát, majd kisétálva a klub hatalmas teraszára áhítatosan kémlelni kezdte az eget.

Bill-nek nem kerülte el a figyelmét, hogy Kiara magukra hagyta, de őszintén be kellett vallania magának, hogy találkozásuk óta  most először nem érdekelte asszisztense kedélyállapota. Miért közeledjen felé azzal, hogy érdeklődik a hogyléte felől, ha egyáltalán nem is áll szóba vele? Felejtős egy ügy…

·                    - Bill, figyelsz Te Rám? – csettintgetett nevetve Baptiste, mire a modell felkapta a fejét.

·                    - Öhm igen, figyelek. Mond csak.

·                    - Gondoltam, megkínállak a frissen sült sütimmel.

·                     

Bill ránézett az asztalon heverő két spanglira, majd megrázta a fejét.

·                    - Nem kívánom.

·                    - Na, ne csináld! Eressz le egy kicsit, nincs itt Kia anyus, hogy szemmel tartsa a rossz kisfiút!

·                    - Nem miatta nem szívok – felelte dacosan, szinte kikérve magának.

·                    - Nem úgy hiszem én azt – replikázott azonnal Baptiste, majd szájába tolta az egyik szálat.

·                     

Bill árgus szemekkel vizslatta, ahogy társa lassan meggyújtja a szálat, lehunyja szemeit, finoman hátra ereszkedik a bőrkanapén, majd arcát egy felszabadult mosoly lepi el. Mélyet slukkolt, pillanatokig tüdejében tartotta, majd lassan, minden pillanatát kiélvezve kifújta. Bill-t megütötte a fű jellegzetes szaga, ami ugyan kicsit kábítóan hatott rá, mégis megmozdult benne valami. Egy slukktól még semmi baja nem lehet… Meg amúgy is! Bármennyire is könnyednek és felszabadultnak tűnhet a kívülállók számára; belülről igenis emészti valami. Sok érzés kavarog benne, ami meglepő, vagy sem, de mind Kiara-hoz köthetőek. Egyszerre érez vágyakozást iránta és távolságtartást tőle; egyik pillanatban a karjaiba zárná, de a másikban már messze lenne tőle, hisz érzi, hogy a nő szenved amiatt, amit a hotelszobában tett, mondott. Ezen dolgokat végig futtatván agyán hirtelen felindulásból kitépte Baptiste szájából a szálat, majd egy erőset beleszívott. A mellette ülő férfi azonnal a tulajdona után nyúlt, majd így kiáltott:

·                    - Faszfej, ez az enyém. Ott a te adagod – bökött fejével az asztal másik végén heverő szálra, amit Bill tétovázás nélkül felemelt  az ajkaihoz, majd zsebéből előkapva egy öngyújtót azonnal rágyújtott.

·                     

És kezdetét vette valami…

*

Talán már fél óra is eltelhetett, mikor Kia megindult az emberekkel tömött tánctér felé, hogy a sokaságon átvágva visszajusson az asztalukhoz. Útközben Megan-ba is belebotlott, épp egy hosszú fekete hajú – szintén modell lány -, szájában matatott. Csodálatos…

Szinte már Ő érezte magát kényelmetlenül, hogy csak egy kis alkoholt elszopogatva nyugodtan élvezte a zenét, miközben mások vad és talán illegális dolgokat művelve kiélvezték az éjszaka minden egyes pillanatát. De mit tehetett volna, ha sem ereje, sem kedve nem volt ehhez a szórakozáshoz?

·                    - Oh, ne!

·                     

Egy pillanat alatt ledermedt, ahogy meglátta a két egymás mellett heverésző modellt, miközben ujjaik között hanyagul lógott a majd’ csonkig égett szál. Azonnal mellettük termett, majd kitépve mindkettejük kezéből a maradékot a hamutálba dobta őket.

·                    - Ti meg vagytok húzatva? – fújtatta, majd ülőhelyzetbe próbálta hozni a két, magukról keveset tudó férfit. – Igyatok, kurvázzatok, de ne szívjatok semmit!

·                    - Hallod, Bap? – sóhajtott fel Bill, majd lassan felnyitotta a pilláit.

·                     

Kia-nak azonnal szemet ütöttek a srác tág pupillái.

·                    - Kius azt mondja, hogy kurvázzunk. Csak teljesíteni kellene a kérését, nem gondolod?

·                    - Haver, add nekem Őt! – áhítozott tátott, száraz ajkakkal Baptiste, majd kótyagos tekintettel közelebb hajolt Kiara-hoz.

·                    - Nem a Te ribancod, kuss legyen! – förmedt Rá a német, ezzel is nyomatékosítva a ki nem ejtett, ám bár biztos kijelentését, miszerint Kia nem lesz az övé.

·                    - Úgy, ahogy a Tied sem vagyok! – jelentette ki ridegen a nő, hisz tudta, hogy Bill milyen töltettel válaszolt társának.

·                    - Ebben én nem vagyok olyan biztos – Bill szinte görcsösen az asszisztense képébe röhögött, aki nem tűrve tovább a megalázó helyzetet, erősen a markába fogta a fiú arcát.

·                    - Ha még egyszer leribancozol, vagy bármilyen megjegyzést teszel Rám, feljelentelek zaklatásért.

·                    - Zaklatásért? – hangosan felszisszenve elvigyorodott, majd arcáról lefejtve a nő törékeny kezét csuklón ragadta. - Már megint csak a szád jár, ahelyett, hogy másra is használnád.

·                     

·                    Kiara-nak nem kellett több, azonnal  arcon köpte a modellt. Bill reflexszerűen összehúzta a szemeit, majd halkan sziszegve így súgta:

·                     

·                    - Egy szerencséd van, hogy nő vagy!

·                    - Igen, én nő vagyok, Te viszont nem vagy férfi!

·                     

·                    Baptiste elámulva nézte a tőle néhány centiméterre zajló eseményeket, nem gondolta – se tisztán, se beszívva -, hogy az a két ember, akik között akkora összhang és egyetértés volt nem is olyan rég, most ilyen szavakat dobál egymás fejéhez.

·                     

·                    - De tudjátok mit? – kérdezte immár könnyed hanglejtéssel a lány – Felőlem innen is bemászhattok a holnap esti bemutatóra, nem érdekeltek!

·                     

·                    Ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést, majd kistáskáját kezébe fogva elindult a kijárat felé.

·                     

·                    - Dean nem lenne boldog, ha megtudná, hogy a kis asszisztensem szem elől tévesztett.

·                     

·                    Kia megtorpant, majd lassan szembe fordult a volt énekessel. Tudta, hogy igaza van, mégis nehezére esett igazat adnia, így hát csak rideg arckifejezéssel visszasétált hozzá, és kézen fogta.

·                     

·                    - Baptiste, jössz vagy maradsz?

·                     

·                    A srác nem akarta még jobban felbőszíteni a nőt, így hát biccentve felállt (egy pillanatra megszédült), majd elindulva feléjük némán követte Őket.

·                     

24.

Sem a hallban, sem a taxiban nem szólaltak meg,  Kia jól leplezte a benne kavargó érzéseket, néha még Ő maga is meglepődött profizmusán; Bill pedig látván, hogy a nő egyáltalán nem nyit felé (természetesen nem gondolta, hogy neki kellene) békén hagyta. Azonban, ahogy a reptér hangosbemondója az ötös kapuhoz irányította az Amerika felé tartó utasokat és Kia célirányosan megindult az embertömeggel, már szükségesnek érezte, hogy megszólaljon.

- Amerikába repülünk?

- Lesz még három bemutatótok Los Angeles-ben – felelte közönnyel a hangjában, miközben az előtte tébláboló turistákat leste.

- És nekem miért csak most szólsz?

- Szerinted matt részegen bármit is felfogtál volna belőle? – vetette oda félvállról, majd mosolyogva konstatálta, hogy Bill már nem tudott válaszolni. – Na én is így gondoltam.

Már több ezer méter magasan járhattak, mikor Kia felkent egy kis balzsamot az ajkaira, majd kezei közé fogta a repülőtéren vásárolt legújabb Cosmopolitan-t. Bill még az utazás elején véget akart vetni a kettejük között lévő éles feszültségnek, így hát  felé fordulva halkan megszólította.

- Tudunk beszélni?

A nő még végig olvasott egy kis bekezdést a kedvenc rovatában, majd lassan összecsukva a lapot felé pillantott. Este még azt hitte, hogy nehéz lesz megjátszani a rideg, kemény nőt; azonban, ahogy a közel került hozzá a férfi, ismét eszelős dühöt érzett iránta.

- Én 24 éves koromra már eljutottam arra a szintre, hogy tudjak beszélni, de a Te képességeidben már nem vagyok olyan biztos.

Bill alsó ajka erősen megvonaglott.

- Tudod, hogy értettem – kérte ki finoman.

- Tudom, de nem érdekel. Nekem így volt jó érteni – nyitotta ki ismét az újságot, majd egy kis Gucci táskát kezdett fixírozni.

Bill érezte, hogy nehéz dolga lesz, így jobbnak látta, ha nem is kertel, csupán csak elmondja mit is szeretne.

- Rosszul érzem magam.

- Oh, kisasszony! – azonnal fel is lendítette a karját, majd magához hívatta a feléjük tekintgető stewardesst. – Az Úr nem érzi jól magát. Megtenné, hogy kikíséri a mosdóba? - kérte a segítségét, miközben jót mulatott azon, hogy Bill milyen arcot vág.

- Felesleges, mármint már jobban vagyok – nyugtatta meg a kisegítőt – Csak nehezen viselem a repülést.

- Oh, értem. Ha valamiben mégis a segítségére lehetek, csak jelezzen és jövök. – felelte kedvesen és odébb állt.

- Huh de készséges egy nő, ilyenekre kellene pályáznod, nem a magam fajta szánalmas, rinyálós cafkákra.

- Kiara! – hirtelen megszorította a csuklóját és úgy tekintett a nő meglepett arcára.

- Ha nem engedsz el, sikítok – felelte egy mély sóhajt követően, de mikor Bill-től csak egy fejrázást kapott, velősen felsikított.

Majd’ minden szempár rájuk szegeződött, amit a modell nem igazán tudott kezelni.

- Csak egy pókot látott, elnézést a zavarásért!

- Öhm, már megbocsáss, hogy megkérdőjelezem a biológiai ismereteid, de nem egy pókot, hanem egy férget látok magam előtt. Az azért nem ugyan az, ezt Te is beláthatod.

- Nah jó, ebből elég legyen – csattant fel Ő is, mire ismételten ideges szempárokkal találta magát szemben – Sajnálom, amit tettem. Egy állat voltam, nem tudtam, miket beszélek.

- Aham… - ásított színpadiasan, mire hirtelen egy, a körmei alatt éktelenkedő kis piszok foltot kezdte el piszkálni.

- Tudom, hogy semmire sem mentség az, hogy részeg voltam, nem is akarok ezzel takarózni, és arra sem kérlek, hogy most azonnal bocsáss meg, egyszerűen csak szeretném, ha végig hallgatnál.

- Figyu Bill, ez itt ugye nem körömgomba?

Dugta az orra elé a mutatóujját, majd aggódva az ajkaiba harapott.

*

Kia utolsó agyament és abszurd kérdését követően Bill egy időre feladta a próbálkozást és alvást színlelve megpróbált lehiggadni. Nem gondolta, hogy a nő ilyen jó színjátékos lesz; de tudta, szinte érezte a zsigereiben, hogy hosszú távon nem lesz könnyű álarcot viselnie. Igenis meg fog törni és szitokszavakat a fejéhez vágva ki fogja kérni a tegnap este történteket. De ha addig játszani akar, ám legyen. Ő nem lesz semmi rossznak az elrontója, benne lesz minden egyes kis huzavonában és csipkelődésben. Az egyszer már biztos, hogy Őt sem kell félteni, ha bunkóságra kerülne sor.

A lány megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy ha még csak a repülőút idejére is, de sikerült leszerelnie a srácot. Igazán nem volt vevő a szánalmas monológjára és a bocsánatért esedező pillantásaira; helyette csak nyugalmat és csendet akart. El is bóbiskolt a nagy nihilben, és minden bizonnyal az egész utat átaludta (az utóbbi időben vajmi keveset aludt), hisz egyszer csak a stewardess gyengéd rázogatását érezte a vállán.

- Hahó, hölgyem! Megérkeztünk.

Magáról alig tudva nyitogatta a szemeit, majd lassan ugyan, de realizálta, hogy rajta és a személyzeten kívül már senki sincs a fedélzeten. Oh, hogy az a …

- Köszönöm, hogy felkeltettél, parasztkám – fújta dühösen, mikor meglátta Bill-t, ahogy az egyik bőröndjén trónol.

- Szívesen máskor is – duruzsolta mézes mázosan, majd egy nagyot harapott a csoki szeletébe.

*

Egy taxit leintve az ikerpár által megadott szállodába vitették magukat. Kia – tekintve a kis termetét és a bőröndjeinek számát -, nehézkesen vonszolta maga után a poggyászait, míg a mellette lépkedő modell virgoncan húzta, fogta és emelte a táskáit. De, hogy segítsen neki? Áh, dehogy…

- Attól, mert én vagyok az asszisztensed, még igazán megerőltethetnéd néha magad – fújtatott, mikor már a  lakosztályaik felé igyekeztek.

Nem volt elég, hogy a sarkát is kitörte a Milánóban újonnan vásárolt szandálja, nehezen viselte az idő eltolódást is – amit a férfin nem vett észre -, ennek tetejébe még nem  is segített neki.

- Ha megkérsz, segítek! – jelentette ki, és megállt a feltételezett lakosztálya előtt, majd eltűnődve megnézte a beléptető rendszert.

- Még mit nem! – csattant fel és még a kézi táskáját is a földre ejtette mérgében.

- Ha nem, hát nem. Bár ha jól emlékszem, a Te lakosztályod egy emelettel feljebb van.

- Na ne mond, nagy okos! – fújtatott, majd lehajolván a földön heverő táskájáért, tovább vágtatott a vékony folyosón.

- Kius, ha ideges vagy, felettébb rázod a csípőd – kiáltott még utána – Ezt, hogy értsem? Násztánc?

- Így értsd, Kaulitz – ezzel fellendítette a bal kezét és a gyönyörűen lakkozott középső ujját többször is meglengette.

- Imádom, hogy ilyen nőies és könnyed vagy.

Hangosan felnevetett, majd lábával könnyedén berúgta az ajtót és maga után húzva a gurulós bőröndjeit lepakolta az előszobában. Épp elszunnyadni készült, mikor mobilja megrezdült a zsebében: Délután 4 órára legyél útra kész, mert a többi modellel indulunk a bemutató helyszínére.

Repülök hozzád, kedvesem!

A gyors választ követően sietősen lezuhanyozott, előkapott néhány tiszta ruhadarabot, majd egy gyors e-mailt írva testvérének máris a szálloda hallja felé vette az irányt. A legtöbb modell már a recepció előtt gyülekezett, köztük Baptiste-tel, akinek a látványa ugyan nem töltötte el jóérzéssel, mégsem tudott Rá haragudni. Nem tehet róla, ha Ő is megbolondul Kia-ért.

- Haver! – pacsizott le azonnal Bap, ahogy Bill mellé ért – Sikerült kiheverned a részegséged?

- Úgy, ahogy… Na és Te? Lebegsz még?

- Ne tudd meg, milyen éjszakám volt. Kiöregedtem, vagy nem tudom mi volt velem, bazd ki.

- Nah este majd regenerálódunk! – veregette meg a vállait, majd figyelemmel kísérte, ahogy Kia feléjük közelít.

- Nem tán Te is?

- Ki tudja? – nevetett fel könnyedén, habár tudta, hogy nem fog szívni; csupán csak jó volt etetni Baptiste-t és kíváncsivá tenni Kiara-t.

- Mit is tervezel estére, Bill? Tudod, hogy tudnom kell minden lépésedről.

- Erről talán most még sem. – kacsintott nagymenőn, majd kilépett a szálloda ajtaján.

Kia-ban természetesen feltört valami csalódottsággal vegyített düh keveréke; fogalma sem volt, hogy Bill miért lett ilyen közömbös vele. Még Ő neki áll feljebb? Hát kérem szépen… 

23.

Bill idegesen szívta egymás után a nikotin szálakat. Egyszerűen nem tudott megnyugodni, talán már az ötödik szálon is túl volt, mikor még mindig érezte a testében munkáló dühöt és csalódottságot. És ezt még tetézte is az émelygése... Amint egyedül maradt a lakosztályában szinte áramütésszerűen érte a felismerés, hogy mekkora egy szemétláda volt. Nem tudta és nem is akarta teljes mértékben az alkoholra fogni, amit tett és mondott; hisz tudta, hogy ebben más is szerepet játszott. Nagyon is…

Már többször kezébe fogta a mobilját, hogy testvérét felhívva tanácsot kérjen tőle, azonban elvetette ezen ötletét. Nem akarta Tőle is hallani, milyen mocskosul bánt a nővel, hisz Ő maga is tisztában volt vele. Oh, hogy ne lett volna? Érezte a lány minden egyes kiejtett szaván, hogy próbált keménynek bizonyulni előtte, de lemerte volna fogadni, hogy amint betért szobájába azonnal kitört belőle a visszafojtott sírás.

Egy balfasz vagyok. Nem, inkább kettő, három, száz balfasz vagyok. – Mormogta halkan, miközben a fejét a fürdőszoba ajtajába ütögette. Hosszú órák eltelte után is képtelen volt megérteni a cselekedetét; természetesen tudta, hogy egyáltalán nem az állt kitörésének a háttérben, hogy a nő nem akart lefeküdni vele. Oh, dehogy! Annál sokkalta nagyobb problémája volt. Egy olyan, aminek a megléte boldogsággal kellett volna, hogy eltöltse, mégis az ellenkező hatást váltotta ki belőle. Megijedt tőle, szinte mintha életében először élte volna át, olyan kétségek lebegték körül. Akarta azt a valamit – amit nem mert kimondani még saját magának sem -, de úgy érezte, hogy már esélye sem lenne, hogy jóvátegye a dolgokat. Nem, ilyen kegyetlen viselkedést Ő sem tudna egy könnyen megbocsátani. Kia nem érdemli meg, hogy egy ilyen férfi (?), mint Ő elszomorítsa és sírásra fakassza...

Holnap reggel az lesz az első dolga, hogy elé áll és bocsánatot kér tőle. Vagyis megpróbálkozik a bocsánatkéréssel, így is örülni fog, ha nem pofont kap válaszul. Bár megérdemelné, hogy ne érdemelné meg?

*

Kia nem gondolta volna, hogy még hosszú órák után is ennyi szomorúság és keserűség lesz benne a férfi iránt. Bár honnan is remélte volna, hogy néhány átsírt óra, és elhasznált több tucat zsebkendő enyhít valamit is a fájdalmán? Természetesen sehonnan. Egyszerűen csak reménykedett…

Milyen szánalmas vagyok.

Egyszer csak keserűen felnevetett, majd a fürdőszoba hatalmas tükrébe meredt. Ujjaival erősen rámarkolt a vajszínű csempével kirakott mosdópultra, és úgy kezdett el halkan, visszafojtott hangon beszélni: Szánalmas vagy Kiara Monti. Állandóan csak reménykedsz, mintha valami elcseszett tündérmesében lennél, ahol minden úgy történik, ahogy Te azt elképzelted a habos-babos kis ruhádban és a göndör fürtjeidben. Hát nem, nagyon nem – megrázta a fejét, majd dacosan letörölte az arcára száradt könnyeket. – Ez a valóság, a maga kegyetlen kis játékaival, amiben Te és a melletted lévő lakosztályban lévő srác vagytok a játékosok. Hogy ki lesz a győztes, és ki a vesztes? Neked kell győznöd, érted? – ujjával önkéntelenül is megbökte a tükörképét – Bill lesz a vesztes. Az a vesztes, aki eltékozolta a bizalmad és a szereteted. Nem fogod neki megengedni, hogy ismét bántson, ismét a padlóra küldjön, és a földbe tiporjon. Bármennyire is akartad, szeretted volna szeretni; mára minden összetört benned. Egyetlen pillanat elég volt neki ahhoz, hogy az a kis világ, amiben olyan gyönyörű volt minden, most az ellenkezőjére változzon. Ha harc, hát legyen harc!

Olyan elszántság sugárzott a hangjából, mint eddig még soha. És milyen ironikus… Egy olyan férfi iránt érez ekkora utálatot, aki néhány órája még a szíve egyik kis eldugott sarkában ücsörgött; most pedig szinte kivetve onnan a sárban fekszik előtte. De hogy is van az a bölcsesség? Azt tudjuk utálni, akit a legjobban szeretünk?

*

Reggel 9 órakor Kiara a londiner segítségét kérve hordta ki a csomagjait, mikor a mellette lévő lakosztály ajtaja lassan ugyan, de kinyílt, és a gyér fényű folyosóra erős fényesség szállt a napsütötte lakosztályból. A nő még nem látta a férfit, máris izgatottsággal vegyített düh lepte el. Most megkapja a magáét. Ha eddig nem hitte el, hogy megbánja, ha gúnyolódik vele, akkor most nagyon nagyot fog koppanni.

- Steve, kérlek! – állította meg a fiatal srácot, majd elé állt – Amint kész vagy a csomagjaimmal, menj át az Úrhoz, és az Ő bőröndjeit is vidd a hallba. Egy negyed óra maximum és Mi is lent leszünk!

- Igenis, asszonyom – hajolt meg egy kicsit, majd a kezébe nyomott 10 eurós után még hálálkodva így szólt – Köszönöm!

Kiara csak biccentett, majd krémszínű nadrágján végig simítva a szálloda étkezőjébe sétált. Érezte, ahogy testét végig borzolta a férfi tekintete; mégsem érdekelte. Vagyis úgy tett, mint akit nem érdekel…

Épp egy kis szelet pirítóst tett a szájába, mikor halk köhögést hallott meg maga mögül. Felesleges volt hátra fordulnia, hisz a férfi jellegzetes illata azonnal felismerhető volt. Nem is reagált, helyette csak tovább eszegetett, miközben egy kis kanállal megkeverte a teáját.

- Szabad?

Nem felelt, nem látta szükségesnek; ha mer, akkor leül, ha nem, akkor pedig máshova ül. Azért fél szemmel végigkísérte, ahogy a férfi hosszú ujjaival kihúzta a mellette levő széket, majd óvatosan helyet foglalt és behúzta azt maga alatt. Haját egy szürke, vékony anyagú sapka alá fogta, arcán két napos borosta árválkodott, szemeit pedig egy nagy lencséjű napszemüveg fedte. Csak ennyit látott belőle, mégis elég volt, hogy mélyen magában megemlítse, hogy ahhoz képest, hogy mekkora egy paraszt, még irtó jól néz ki.

A férfi az ujjait - amiken két hatalmas fekete köves gyűrű ült -, lassan a nő szalvétája felé csúsztatta (talán meg akarta fogni a kezét, vagy csak a szalvétájára pályázott; ki tudja), azonban Kia, mintha észre sem vette volna, közönyös arccal kitolta maga alól a széket, majd felállva és felkapva mobilját az asztalról elindult az étkezőként használt tükörterem kijárata felé.

- Matthias, mondtam már, hogy isteni a lekvárotok? – kérdezte ámulattal a svédasztal mellett álló pincér fiútól, majd mosolyogva elköszönt tőle.

Bill csak lemondóan felsóhajtott, majd végignézte, ahogy formás kis lábaival kilépked a helyiségből.

 

22.

Kia mohón túrt Bill tincsei közé, majd erősen végig karmolva kecses nyakán, ingje gombjaihoz tévedtek az ujjai. Nem tagadta, hogy akár ott helyben letépte volna azt a vékony kis fekete anyagot, de muszáj volt türtőztetnie magát; már csak azért is, mert a lift egy hangos csengéssel jelezte, hogy megérkeztek. A férfi lassan leengedte a lábát, majd még egy utolsó csókot lopva Tőle előre engedte.

Halkan, szinte lopakodva osontak végig a fehér márvánnyal borított széles folyosón. Most megtartották a tisztes távolságot, nem akartak újabb csókokba bonyolódni; helyette minél hamarabb valamelyikük hálószobájában akartak lenni. Bill lassan ugyan, de kinyitotta lakosztálya hatalmas tölgyfa ajtaját, majd azonnal Kia-nek esve folytatta, amit a liftben elkezdett. A nőnek egy pillanatnyi ideje sem volt felfogni a történeket, amint kinyitotta a  szemeit ismét csak Bill kéjsóvár mosolyát látta maga előtt, miközben hatalmas tenyerével a csípőjét illetve a fenekét markolászta. Háta teljesen hozzá feszült az ajtóhoz, a fiú vággyal teli teste szinte felpréselte oda.

- Ezt nem hiszem el… - Kia örömteli hangja megmosolyogtatta és még több erővel ruházta fel az izgatott srácot.

Térdei alá kapva az ágyékára emelte, majd az ágyhoz sétálva letette rá. Pulzáló testtel térdelt fölé, hogy felhúzott csupasz combjain többször is végig simítson egészen fel, a csipkés bugyiig. Kia ölében csak még jobban fellobbant a vágy és már nem csak a férfi ujjait akarta ott érezni, hanem az ajkait és a … Oh!

Bill mintha gondolatolvasó lett volna, lecsúszott a nő lábfejéhez és apró nedves csókokkal először a jobb, majd bal lábát borította be. Könnyű szerrel távolította el a szoknya anyagát is, már semmi sem tudta megakadályozni abban, hogy kedvére ízlelgethesse. Épp bugyijának korcával játszadozott, mikor zihálva így súgta: - Végre megkaplak egy éjszakára!

Hirtelen dermesztő csend állt közéjük. Kiara-ra úgy hatottak a hallottak, mintha arcon csapták volna. Testén önkéntelenül is végig futott egy jeges borzongás és Bill ajkai sem adták már azt a kellemes bizsergést. Ez a kijelentés olyan mértékű bizonytalanságot és kétséget váltott ki belőle, hogy érezte, ez nem fog neki menni. Nagyon nem…

- Engedj, engedj el! – combjait elhúzta a férfi arca elől, majd feljebb csúszott az ágyon.

Bill csak értetlenül állt a történtekhez.

- Talán máshogy akarod? – búgta mély torokhangon, és közelebb mászott hozzá – Mindenre vevő vagyok.

- Sajnos én nem. – felelte több percnyi tétovázás után.

- Hogy mi van?

Kia nem válaszolt Bill kérdésére, helyette csak a szoknyáját igazgatta.

- Nem akarsz? – bökte ki vádlón, erős pillantásokkal a modell.

- Nem erről van szó.

- Legalább ne hazudj!

- Nem hazudok, egyszerűen csak…

- Csak? – csattant fel hangosan, majd kissé meginogott az ágyon. – Az a fasz kell?

- Tessék? Dehogy. Sosem kellene Baptiste.

- Akkor meg mégis mi a franc történik? Ahelyett, hogy vadul szeretkeznénk, Te itt rinyálsz és kéreted magad!

Bill teljesen kifordult önmagából, szájából öntudatlanul ömlött a sok agyament dolog.

- Te meg vagy húzatva! – Kia-t már csak a feltételezés is bántotta, nem hogy még az a hangnem, amiben a fejéhez vágta.

- Felhúzva vagyok, nem meg húzatva! Te lennél meghúzatva, ha engednéd.

- Na ebből elég legyen! – erősen a hátára lökte, majd kiugorva a párnák közül a cipője után kutatott.

Egyszerűen képtelen volt felfogni a látottakat és hallottakat; sosem gondolta volna, hogy Bill ennyire kegyetlenül tud viselkedni, ha részeg.

- Úgy van, menekülj csak el! Igazán bátor lépés a nagy Kiara Monti-tól.

- Ne gúnyolódj velem, mert még megbánod!

- Csak a szád nagy! – vetette oda félvállról, gunyoros mosollyal a szája sarkában. Érezte, hogy kezd túl menni egy bizonyos határon, de nem tudta türtőztetni magát. A düh felülkerekedett rajta.

- Te egy orbitálisan nagy farok vagy, csezd meg!

- Igaza volt Baptiste-nek, izgató, ha mocskosan beszélsz. Gyerünk, mondj még valamit! – a férfi lehunyt szemei és testét kéjesen végig simító kezei nem csak, hogy zavarba, de iszonyatosan nagy dühbe is hozták a lányt.

- Holnap reggel tizenegy órára legyél összepakolva! A viszontlátásra!

- Nem fogom elfelejteni, hogy kielégítetlenül hagytál! – kiáltotta még utána, de már csak az ajtó hangos csapódását kapta feleletül.

Kiara amint végig rohant a folyosón és betért a lakosztályába, azonnal utat engedett a könnyeinek. Nem gondolta volna, hogy Bill kiejtett szavai - miszerint megszerezte egy éjszakára -, ennyire sokkolni fogják. Ő nem csak egy éjszaka akar lenni. Nem, egyáltalán nem. (Bár mégis mit gondolt? Hogy Bill szerelmet vall, mielőtt egymáséi lesznek? Természetesen nem hitte, mégis remélte, hogy többet fog jelenteni számára

21.

Pillanatok műve volt az egész, míg Bill vállon ragadta Baptiste-t, majd maga felé rántva erősen megszorította a mellkasán feszülő anyagot. Bap nem vette komolyan társa indulatos közeledését, helyette csak tovább somolygott néhány centiméterre az arcától.

- Hagyd békén Kiara-t! – súgta elfojtott hangon, majd picit hátrébb lökte.

- Mi van cimbi, Megan uncsi, hogy velünk foglalkozol? – vetette oda közönyösen.

- A tenyérbe mászó képed és a viselkedésed elvette mindentől a kedvem. Még Megan-tól is.

- Sajnálom – emelte fel megadóan a karjait – De ha arra akarsz kilyukadni, hogy adjam oda Kia-t - mert, hogy Ő feldobna téged -, akkor nem, nem adom éjszakára!

- Figyelj Baptiste, nem vagyok egy kibaszott tárgy! - kiáltotta el magát ingerülten a szőkeség, mire Baptiste kacéran rámosolygott.

- Tudod, hogy felizgat, ha mocskosan beszélnek előttem?

- Istenem, mekkora egy szánalmas alak vagy! Bill, hagyd Őt! – tessékelte arrébb a modell srácot, azonban Ő még mindig farkas szemet nézett az enyhén lebegő franciával.

- Meg ne tudjam még egyszer, hogy nyomulsz Rá!

- Mert? – lassan Baptiste is kezdte elveszíteni a türelmét, nem igazán érezte jól magát ebben a szituációban. Egy félig részeg pasi a ruhájánál fogja szorongatja és egyre több ember figyel fel a kis szócsatájukra. – Nem tán  Te akarod megdugni?

- És ha igen, akkor mi van? Höh?

Kia felettébb kellemetlenül érezte magát. A két férfi egymásnak feszülő testtel párbajozik érte, akár egy középkori viadalon; ráadásul még az is világosság vált számára, hogy Bill meg akarja dugni.

- Jól van srácok, most már tényleg legyen vége a kakaskodásnak! Baptiste Te menj vissza Megan-hoz és szívj tovább, Bill, téged pedig visszaviszlek a szállodába, kicsit beálltál.

Kia gyorsan kézen fogta a kissé illuminált állapotban lévő modellt, aki még visszafordulva odavetette Baptiste-nek:

- Jól jegyezd meg, amiket az előbb mondtam!

- Egyszer úgyis az enyém lesz!

De Bill-ék már nem hallhatták Baptiste fölényeskedő mondatát; helyette gyorsan szedve lábukat a klub kijárata felé igyekeztek. Kia azonnal leintett egy szolgálatban lévő taxit, majd kinyitva a férfi előtt, azonnal betessékelte a hátsó ülésre. Már épp közölte volna a szálloda címét az álmoskás férfivel, mikor újfent megérezte Bill ujjait a combján. Nyelt egy hatalmasat, kierőltette magából az úticélt, majd hátra dőlt és fejét a fejtámlának döntötte. Erős késztetést érzett arra, hogy a szemeit is behunyja és átadja magát az érzéki kényeztetésének, mégis józanul kellett viselkednie.

- Tudod, hogy nem kellene!

- Ne tudd, hogy nekem mi kellene, és mi nem – lehelte egészen közel a nyakához, mire Kia felkapva a fejét farkasszemet nézett a sofőrrel. Elszégyellte magát a szemérmetlen viselkedésük miatt, így eltekintve róla Bill-re pillantott.

- Kérlek! – arcuk közel pihent egymáshoz, levegővételük a másik bőrét simogatta.

- Mire kérsz, Kius? Bármit…érted? - egy hangos csuklás szakította félbe a mondandóját – Bármit megteszek.

- Részeg vagy Bill! - felelte gyöngédséggel a hangjában.

- Tudom, épp ezért mondok ilyeneket, mert józanon... mert józanon nem lenne hozzá merszem.

Kia érezte, hogy lesz egyre nagyobb az izgalma, Bill őszinte szavai mindig feltüzelik. Ez most sem volt másképp.

- Holnap reggel józanon majd átbeszélünk mindent, jó? – pici, kedves simogatással ért a férfi arcához, azonban Ő elkapva csuklóját belecsókolt a tenyerébe, és lassan végignyalt az alkarján. Kiara-nak most szállt el minden eddigi önuralma, Bill annyira felizgatta, hogy erősen emelkedő  mellkassal ajkaira tapadt szinte majd' az ölébe ülve...

*

Már a lift felé tartottak, nem futottak, mégis egyértelmű lehetett a portásnak, miért is szedik annyira a lábukat. A liftben már nem tudták visszafogni magukat, egyszerűen izgató volt, amit egymással tettek, ahogy Bill a csípőjéhez felhúzott női combot markolta, miközben ágyékával többször is a lábai közé furakodhatott, és kedvére dörgölőzhetett.

Oh, és még milyen messze volt a másnap reggel…

20.

Furcsa fény suhant át Bill arcán. Alsó ajka megrándult, majd arcát egy addig ismeretlen vigyor lepte el. Kia érezte, hogy ez a vigyor valami újat, izgalmasat, mégis nagyon bűnöset jelent. A hosszú, férfias ujjakat ismét megérezte a bőrébe vájni, majd mikor lepillantott rájuk lélegzetét visszafojtva figyelte, hogy is csúsznak egyre feljebb a szoknyája alá. A puha ujjbegyek már a kemény korcot simították végig, mikor hirtelen megérintette Őket. Bill kérdő tekintettel nézett a szemeibe, majd mikor egy apró fejrázást kapott a lánytól elhúzta az ujjait. Néminemű sértettséget és csalódottságot érzett magában és ezen rossz hangulatát még Baptiste-nek is  sikerült fokoznia. Mikor összetalálkozott a tekintetük, az ifjú egy nagyot slukkolt a füves cigijéből, majd Kiara felé bökve csak megrándította a vállait, amolyan „Ezt baszhatod!” üzenettel. Bill szóra sem méltatta az észrevételét, csupán csak bemutatott neki.

Kia jobbnak érezte, ha elmegy és megmossa egy kicsit az arcát. Túl sok volt ez neki, szeretné tisztán és reális látni a történteket; így hát gyorsan felpattant a hatalmas kanapéról, majd se szó se beszéd megindult a táncolók közé. Bill ijedten nézett utána, remélte, hogy nincs rosszul, vagy nem bántotta meg a közeledésével. Már állt is volna fel, mikor Bap lehúzta az utolsó korty whiskyjét, felállt és maradásra bírva társát a nő után indult. Bill persze forrt a dühtől, attól a ténytől, hogy lehet vele ellentétben Baptiste-nek lesz esélye. Még az sem nyugtatta meg, hogy időközben Megan átcsúszott mellé és mutató ujjával lassan cirógatni kezdte a tarkóját.

*

Kia hosszú percek óta szemezett a tükörképével. Nem volt senki más a kis mosdóban, végre nyugodtan gondolkozhatott, habár a vékony falakon keresztül beszűrődő dübörgő zene mindig kizökkentette a gondolatmenetéből. Még egyszer leöblítette az arcát, majd egy kéztörlővel óvatosan felitatta a bőréről a vizet. Nem tudta mit tegyen… egyáltalán, minek gondolkozik azon, mit is tegyen, ha tudja, hogy a másik fél részéről már szabad utat kapott, és Ő sem szeretne mást? Mégis fél… fél a következményektől, fél magától a ténytől, hogy esetleg csak egy játékszer lenne Bill számára. Tudja magáról, hogy milyen hamar elkezd ragaszkodni valakihez, akinek az elvesztése talán még nehezebb lenne annál, mint hogy most vissza kell fognia magát. Tanácstalansága már sokszor okozott fejfájást az életében, sosem tudott igazán a pillanatok embere lenni. Helyette folyton tervezgetett, álmodozott, minden lehetséges eshetőségre felkészítette magát; csak épp élni nem élt. Mármint úgy, ahogy a korabelieknek szokás…

*

Baptiste türelmetlenül járt fel s alá, hogy amint a lány kilép a kis helyiségből azonnal útját állhassa. Nem is kellett sokat várnia, a nő épp az ajkait balzsamozva jelent meg előtte.

- Jól vagy, Kius? – lépett közelebb hozzá.

- Már miért ne lennék? – felelte egykedvűen, majd ellépett mellőle, de Bap karon ragadta. – Mit akarsz?

- Inkább az a kérdés, hogy kit akarok – súgta a fülébe, habár a lány számára idegesítő kiabálásnak hatott. Sejtette, mit is rejteget Baptiste szellemes mondata, mégis így válaszolt:

- Fogalmam sincs, hogy kit akarsz, de menj és szerezd meg Őt, áldásom Rátok! Engem pedig hagyj békén!

- Naa, nem ezt érdemlem, cicus! – orra hegyével végig cirógatta a nyakát, majd beleszagolt a hajába. – Őrjítő az illatod.

- Figyelj Bap, köszi a bókot, de ennyi elég volt belőled.

- Hidd el, ha jobban megismersz, le sem foglak tudni vakarni magamról.

- Ezt erősen kétlem.

Kia csak megforgatta a szemeit, és készült volna végleg kiszakadni a szorításából, mikor a modell fiú csókolgatni kezdte a nyakát. Lassan húzta végig ajkait a füle tövétől az állkapcsán át a másik füléig. Még talán érzéki is lett volna, azonban Kiara-nal elszakadt az a bizonyos cérna…

*

Eközben Bill unottan hagyta Megan-t, hagy simogassa a nyakát. Nem igazán hozta izgalomba amit csinált, arról nem is beszélve, hogy leheletének erős fű szaga volt. Nem igazán volt nőies.

- Merre jársz, Billy?

Megan unva, hogy Bill rá sem hederít, beszélgetésbe elegyedett vele, már amennyire a hangzavartól lehetséges volt.

- Messze innen.

- És legalább én is veled vagyok?

- Bocs, de ez egy privát nyaralás – tolta el az ujjait, amik épp ingjén csúsztak végig.

- Lazulj már egy kicsit, ne legyél ilyen karót nyelt. Szívj egy kicsit, hidd el… - ujjai ismét a férfi testét cirógatták – minden szebb így.

- Nem vagyok egy köcsög drogos.

- Mert én annak tűnök? – kényszeredett nevetésében hátravetette a fejét, majd megrázta a haját.

- Bocs, de annak.

- Hát akkor bazd meg!

Megan azon nyomban hátrébb húzódott a férfitől.

*

- Na elég volt Baptiste a szórakozásból! Most már engedj, hagy menjek vissza az asztalunkhoz! – Kia megfogta a srác ujjait, azonban nem tudta lefejteni a csuklójáról.

- És ha Én azt mondom, hogy ’Nem’? Ahhoz mit szólsz?

Kia most az egyszer nem tudott frappánsan válaszolni, azonban, ahogy megpillantott egy ismerős alakot, máris megeredt a nyelve.

- Csak annyit mondok, hogy Bill két lépés múlva hátra ránt téged, a földre taszít és bemos egyet neked!

Bap értetlenül a nő arcára pillantott, mire Ő a férfi háta mögé bökött.