9:. Lost - 1. rész

Manhattan, Harlem.

Vörös téglás, magányosan álló épületek sorakoznak egymás mellett. Ablakaik néhol betörve merednek az utcafrontra, vannak, amelyek üresen tátongva jelzik, ott már senki sem lakik. A hosszú, kopottas és rozsdás fémlépcsők ijesztően nyújtóznak az ég felé, néhol egy-egy fok leszakadva és megviselten fekszik. Az utcán halmokban az eldobott csikkek, üvegszilánkok, mellettük néhány injekciós tű is előtűnik egy-egy újság papír alól. A kisebb sikátorokban csoportosan állnak a horpadt, ütött kopott fémhordók.

Néhány nagyobb gyárépületet megszálltak az ott élni akaró fiatalok. Vannak, akik csak bandáznak és maguknak rejtekhelyet keresve kiközösítettek egy-egy helyiséget, de vannak olyanok is, akik azokban a penészes, omladozó terekben élik a mindennapjaikat. Nincs más - gondolják, majd elfogadják az elfogadhatatlant, hogy ott, olyan körülmények között kell élniük. Ugyan kitörnének, de hogy is sikerülhetne Nekik? Pont Nekik? Van, aki már megszokta, hogy élete ahhoz a néhány négyzetméterhez van kötve, szinte oda született és ott is fog meghalni. De legalább tartoznak valahova, valakikhez. Ezekben a romos épületekben megannyi sors lakozik különböző háttérrel, múlttal, mégis egy céllal, azzal, hogy életben maradjanak. Életben maradni egy olyan világban, ahol nem tudod, haza érsz-e még aznap este. Lesz-e mit enned? Lesz-e kit barátodként magad mellett tudni? Nem kapsz-e egy lövést hirtelen hátulról, vagy nem lopják-e el azt, amit keservesen, hónapok, évek alatt spóroltál össze magadnak? Mert bármennyire is összetartó néhány klán, vannak, akik velük szembe szállva harcolnak és mindent megtesznek azért, hogy az Ő területükre is kivessék a hálójukat. Ezek amolyan banda háborúk. Mindegy melyik oldalhoz tartozol, mert úgy is lesznek ellenfeleid. És Te is leszel valaki ellenfele. Küzdeni, harcolni kell mindenért, nincs olyan, hogy csak úgy lett valamid. Van, aki boltot, ékszerüzletet rabol, van, aki legálisan szállítja a kis tasakos anyagokat, de akad olyan is, aki öl. Öl, hogy élhessen.

*

Tom Kaulitz fáradtan rogyott le a kanapéjára. Mellőle hatalmas por felhő szállt fel, kicsit felköhögött, majd megdörzsölte a szemét. Lábait feltette a kis asztalként szolgáló alufelnin lévő üveglapra, majd hátra vetette a fejét. Már most fájt a feje az idegességtől, pedig még koránt sem volt itt az ideje, hogy legyen oka valamiért is izgulnia. Most még csak eligazításon volt, mint ahogy a nagy cégeknél szokás. Gúnyosan elnevette magát, majd átgondolta a pár perccel ezelőtt végig hallgatott mondatokat. Nem emlékezett minden egyes apró kis részletre, mindig is csak a lényegre koncentrált, úgy ahogy az élet minden más területén is. Éjjel 2 óra, 58. utca, bolti lopás. Megszokott forgató könyv a megszokott szereplőkkel. Neil és Ő körülbelül 3 éve csatlakozott Josh bandájához. Könnyű dolguk volt (Ők már gyermekkoruk óta ismerték egymást), hisz egyik napról a másikra bekerültek a klánba. Nem volt hitetlenkedés irányukba, esetleg próbatétel, egyszerűen csak bekerültek és Ők is bro’-k lettek. A könnyű kezdés ellenére azonnal mély vízbe dobták Őket, fehéreket. Bolti lopás. Még soha nem raboltak boltot – természetesen utcai lopások voltak, de akkor még csak tinédzserkori csínytettnek fogták fel Ők maguk is -, azonban most minden valószerű volt, olyan, mint a filmekben. Pisztoly a kézben – szükség esetén -, fekete maszk és hatalmas ruhák a testen. Minden bevetés előtt újra és újra átvették a fontosabb dolgokat, ki hol áll, kit fedez, ha szükséges, kivel melyik sarkon találkoznak és adják oda a szajrét. Mindig minden meg volt tervezve, így eddig még egyszer sem vétettek. Nem lehetett, hogy hibázzanak. Saját életükért és egymás életéért voltak felelősek. Vigyáztak egymásra, hisz testvérek voltak mind.

*

Éjjel fél kettő. Tom már a helyén állt, szemeit idegesen kapkodta az előtte elterülő képen. Tőle néhány méterre egy gyéren kivilágított éjjel-nappali, mellette egy redőnnyel elzárt, és lelakatolt fodrász szaküzlet. Oldalra pillantott, és bólintott Neil-nek, hogy minden rendben. Pedig nem volt rendben, nagyon nem. Bár nem ez az első alkalom, hogy Neki kell rabolnia és pisztolyt rántva arra kényszeríteni a pult mögött állót, hogy adja oda a bevételt; mégis parázott. Parázott attól, hogy mi lesz, ha véletlen nem úgy történik minden, ahogy eltervezték? Ha  arra járőröznek és nem lesz elég ideje, idejük elmenekülni? Mi lesz, ha elvét valamit? Erőszakosan megrázta a fejét, és kifújta a levegőt. Ujjaival automatikusan felemelte a nyakában lévő láncot, majd egy apró csókot adott a medálra. Eddig még mindig megvédte Őt!

- Bro’! Te jössz! – maga mögött néhány méterrel Josh hangjára lett figyelmes. Hátra pillantott, biccentett a fejével, majd arcára húzva a sötét maszkot, nem gondolkodott, csak cselekedett. Átszelve a néhány méter széles utat az ajtóhoz rohant, majd berúgva azt a fiatal nőre ordított és rászegezte a pisztolyt. Sosem használta még, talán nem is merné, mégis a kezében kell lennie, hogy hatásosabb legyen az egész rablás.

- Gyerünk, mire vársz még?!

Hangosan és erőszakosan beszélt a megrémült nővel, aki félelemtől remegő kezekkel szórta a zsákba a papír illetve fémpénzeket. Tom többször is oldalra kapta a fejét, hogy megbizonyosodjon, barátai tényleg ott állnak-e még, ahol néhány perccel ezelőtt látta Őket.

- Add ide, add már ide!

Gyorsan kitépte a lány kezeiből a zsákot, majd direkt felrúgva egy pult mellett álló kisebb polcot kiviharzott az épületből. Nem futhatott olyan sokat, talán csak tíz-tizenöt métert, mikor Neil-nek átadva a zsákot behúzódott egy kisebb sikátor menedékébe.

Újból megtette. Bár zaklatott volt, mégsem érzett már bűntudatot. Volt idő – még a kezdetekkor -, mikor többször is  felriadt álmából és egyik áldozatának arcképe jelent meg, ahogy remegő testtel és halálra várt arccal azért könyörög neki, hogy ne ölje meg. Soha, egyetlen egyszer sem fordult meg a fejében, hogy öljön. Sem Ő, sem a testvérei nem ölnek. Lopnak, csalnak, de nem ölnek. Ez náluk szabály.