9:. Lost - 5. rész

- Tom! Gyere ide, Te Isten átka!

A fiatal, vékony fiú összerezzent apja hangja hallatán. Ágyában ült, lábai szorosan fel voltak húzva a mellkasához, feje térdére szorítva feküdt. Kis kezeit próbálta minél erősebben a füléhez szorítani, hogy ne hallja apját, de még így is tisztán hallott minden egyes szitokszót. Hirtelen kivágódott az ajtó, majd megjelent az apja. Minden este ugyanaz a jelenet játszódott le a kisfiú szemei előtt. Apja hazaér a kocsmából, részegen kiabál vele, és kérdőre vonja, hova is tűnt a megspórolt pénzük. Mégis mit tudna tenni egy hét éves gyerek egy ilyen helyzetben? Semmit. Tom sem tudott.

- Hova tetted már megint? – a férfi a kezében lévő üveget a sarokba vágta, majd ingatag léptekkel fia felé indult.

Tom addig hátrált az ágyán, ameddig csak bírt és míg háta el nem érte a hideg falat. Ott maradva még jobban magához szorította vékonyka lábait, hogy apja se a kezeinél se a lábainál fogva ne tudja megragadni Őt.

- Nem hallod!? Hova tetted azt a kibaszott pénzt?

- Nem nyúltam hozzá, apa!

- Hazudsz! – karját meglendítve erősen a takarók közé taszította a fiát.

Tom még mindig összegömbölyödve, arcát védve reszketett és hangosan mormolva imádkozott, hogy minél előbb menjen el az apja.

- Egy semmire kellő gyerek vagy, hallod? Nem csodálom, hogy az anyádnak sem kellettél.

Tom-ot nem az újabb ütés, hanem anyjának újbóli felidézése sújtotta le. Minden egyes alkalommal, mikor apja anyjáról beszélt csak azt kapta, hogy magára hagyta, nem szerette és örökre elfelejtette. Tom nem akart hinni apjának, hitt benne, hogy hazudik… hitt, mint, ahogy egy hét éves gyerek még hinni tud.

*

Tom erősen munkáló szívvel ült a kanapéján. Szemeit erősen összeszorította és kezeivel a térdébe markolt. Muszáj volt lenyugodnia, egyszerűen most már ideje lenne túl tenni magát azon, ami a múltban történt. Azon, hogy apja verte, semmibe vette és mindennek elhordta Őt. Öt éves sem volt, mikor az első pofont megkapta és talán tizenhárom lehetett, mikor ezt megelégelve maga mögött hagyott mindent. Gyerek fejjel vágott neki a nagyvilágnak, mert tudta, hogy annál, ami otthon van bármi jobb lehet.

Annyiszor akart volna akár csak egy jó szót is hallani valaki szájából, aki megbecsüli, aki elismerően megpaskolja a vállát, és azt mondja: Jól van, ügyes voltál! De nem. Ő ezt sosem kapta meg, és egy idő után azt vette észre, hogy már nem is áhítozik utána. Eltűnt az a Tom, aki bármit megadott volna azért, hogy valaki mellette álljon, és büszkén rá pillantson.

Vett egy mély levegőt, lassan beszívta az orrán keresztül, majd ajkai között hosszan kifújta. Idegesítette, hogy a másik szobában lévő férfi azonnal a velejébe látott, és már az első percekben tudta, mivel is teheti gyengévé. 

*

Bill némán járt fel s alá a négy fal között. Ujjait tördelve gondolta végig újra s újra azokat az utolsó pillantásokat és gondolatokat, amik a rasztással voltak kapcsolatosak. Nem tudta, mit is gondoljon. Vagyis persze tudta - egy gyilkossal van egy fedél alatt -, azt mégsem sejtette, hogy is kezelje Őt ezek után. A néhány órával ezelőtti kezdeti félelmét felváltotta a könnyed közöny, gúny egészen addig a pillanatig, amíg meg nem látta azt a tetoválást. 

Fejét felkapva tüzetesen körbe nézett a szobában. Tekintetét a tőle nem messze lévő ablakra emelte, majd lemondó sóhajjal fogadta, hogy az rácsokkal volt befedve. Visszaült az ágyra és kezeibe temette az arcát. Hirtelen neszre lett figyelmes, majd apró cincogásra. Szemeit meresztve futott végig a szoba sarkain, majd megtalálva egy apró kis szürke bundás egeret az ágyra ugrott. Hosszú lábaival kapálózni kezdett, mintha az valamit is segített volna a sarokban mocorgó egér eltüntetésében, majd nem is emlékezve arra, hogy nem volt szabad hangoskodnia ijedten többször is felkiáltott. Tom felkapta a fejét a hangzavarra, majd mosogatóba ejtve egy lecsempült bögrét azonnal a fiú ajtajához indult. Kizárta azt, majd belépett a szoba közepére. Meglepetten fogadta, ahogy a szőke hajú az ágy végében halálra vált arccal mutogat.

- Egy egér! Hallod, egy egér!

Tom apró mosollyal az arcán körbe pillantott, majd kiszúrta Jerry-t. Ha mondhatjuk így, régi társa volt Tom-nak. Bár már többször is elvitte a lakásból, mégis úgy látszik, újra és újra visszatalál. Óvatosan odaosont az állat mögé, majd markába fogta és felemelte. Látta, amint Bill még mindig hófehér arccal mered feléjük, úgy érezte, rá kell egy kicsit ijeszteni a modellre. Közelebb is lépett Bill-hez, majd farkánál fogva meglóbálta a férfi előtt.

- Vidd innen, hallod? – szinte hisztérikus roham jött a modellre, amit Tom csak hangos kacagással fogadott. Még egyszer-kétszer incselkedve elé lógatta, majd visszazárta a markába.

- Úgy látszik, a fegyvertől nem félsz ennyire, mint tőle.

- Ha megakarsz ölni, vele könnyebb dolgod lesz – fogta a mellkasát Bill, majd lecsúszott a fal mentén.

- Köszi a tippet – Tom kacsintott egyet, majd egy szobában álló rozoga ketrecbe csukta Jerry-t.

Kezébe fogta, majd elindult kifelé, de a modell utána szólt.

- Tudnál hozni egy kis vizet?

Tom csak bólintott, majd miután lerakta a nappaliban Jerry-t, egy pohár vízzel visszasétált a fiúhoz. Ő még mindig szívét fogva guggolt a takarókon. Bill óvatosan a férfi felé nyúlt, majd elvette tőle a poharat. Belekortyolt, azonban abban a pillanatban vissza is köpte.

- Ez mi, ember? Mosogatólé? – többször is kiöltötte a nyelvét, majd a rasztás kezébe nyomta a poharat – Ásványvized nincs véletlen?

- Nézz körül hol élek, és csak utána kérdezz ilyen baromságokat.

Bár Tom meg is sértődhetett volna, mégsem tette, helyette csak jóízűen felnevetett, ahogy a szőke fintorogva elhúzta az orrát. Hosszú percekig mosollyal a szája sarkában nézte, ahogy a férfi - mint akin több száz egér mászkál -, vakarózik és izeg-mozog.

- Letörölhetnéd a pofádról azt az idióta vigyort!

- Mégis miért kellene? Vicces, amit művelsz egy kis egér miatt. Amúgy meg szállj le onnan, még az is az Én bajom lesz, ha leesel.

Tom a srác karjai után nyúlt volna, de a modell elrántotta előle. Tom kérdőn Rá pillantott, mire Bill így válaszolt.

- Ne érj hozzám!

- Mi a fasz bajod van?

Bill csak cinikusan felnevetett.

- Talán az, hogy nem akarom, hogy egy gyilkos hozzám érjen. Le tudok ülni magamtól is.

A rasztás tudta az igazságot, mégsem látta úgy, hogy meg kellene osztani a szőkével. Miért is kellene? Féljen csak Tőle.

- Akkor meg kapkod magad! – Tom hátat fordított, majd az ajtó felé indult. Érezte a másik férfi tekintetét a hátába fúródni, kicsit frusztrálta is, mégsem fordult meg.

- Várj – a modell nagyot nyelve szólt utána. Nem bírta ki, hogy ne kérdezze meg. – Te tényleg… mármint – zavarában megvakarta az orrát, majd zsebeibe mélyesztette jéghideggé vált ujjait. Tom természetesen tudta, mire is kíváncsi.

- Hogy öltem-e? Higgy, amit csak akarsz. Nem érdekel.

- Akkor nem öltél – vágta rá azonnal Bill, majd lemászva az ágyról Tom mögé sietett és megfogta a karját. A rasztás lepillantott a karját szorító ujjakra, majd így szólt.

- Engedj el, amíg nem késő.

- Úgy sem bántanál.

- Ne legyél abban olyan biztos. És komolyan mondom, vedd le rólam a kezed.

Bill elengedte. Tom nem mozdult, helyette csak megdörzsölte az erősen libabőrös karját. Látta, amint Bill végig kíséri a mozdulatát, majd mosoly szökik az arcára.

- Le törölhetnéd a pofádról azt az idióta vigyort! – ismételte ugyanolyan hangsúllyal, ahogy korábban a modell is tette; majd kilépett a szobából és bezárta maga után az ajtót.

Erősen dobogó szívvel rogyott le egy székre. Érezte, ahogy füleiben hangosan dübörög a vére és az ujjai remegni kezdenek. Utálta, mikor bárki is kiváltotta ezt a reakciót belőle. Nem tudta kezelni, ha valaki hatással volt rá, és igazán szólva nem is szerette, ha vele kontaktusba kerülve személyeskedni kezdtek akár csak egy ilyen apró dologgal is, mint a karon fogás.

Nem tudta, hogy fogadja az emberek közvetlenséget - mert ez az volt, nem? -, hisz vele soha az életében nem viselkedett így senki sem. Senki sem kérdezősködött felőle, senkit sem érdekelt, mit is tett a múltban. Egyszerűen közömbös volt mindenki számára, de talán azért, mert Ő maga így akarta. Egyedül Neil ismerte, milyen is Ő valójában, hisz már gyermekkoruk óta összefonódott a sorsuk. És, hogy most egy férfi - akit fogva tart -, érdeklődik felőle? Kicsit letaglózta. Bár lehet, hogy ez csak egy taktika, aminek már a pontos végkifejletét is ismeri a modell, és nincs benne más motiváció, mint, hogy befolyásolni tudja ezzel is elérve, hogy könnyebben szabadulhasson.

*

Bill hosszan elnyújtózva feküdt az ágyon. Már nem viszolygott a korábban történtektől, helyette más dolog járt a fejében. Nem ölt. Semmiben sem volt ennyire biztos, mint most ebben a gondolatában. Nem tudta, honnan is volt benne ez a megmagyarázhatatlan magabiztosság, mégsem érdekelte. Deja vu érzése volt. Látta már valahol ezt a férfit, egyszerűen találkozniuk kellett, hisz ha nem így történt volna, akkor nem érezné azt az erős vibrálást a testében, mikor egymás mellett vannak. Nem tudja mihez kötni ezt az érzést, megérzést, ezért mindenképp rá akar jönni arra, honnan is olyan ismerős neki.