Néma csendben telt el az a néhány óra. Én egy könyvbe bújva
hallgattam, míg Bill mellettem egy divatlapot lapozgatva fülén fülhallgatóval
dúdolt. Próbáltam elveszni a betűk kavalkádjában, de nem igazán jártam sikerrel, hisz
ha arra gondoltam, hogy majd két egész napot fogok vele tölteni
elöntött egy furcsa érzés. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem, egyfelől
tartottam ettől az egésztől, másrészről viszont a fellegekben éreztem magam. Szó szerint. Féltem, mi lesz, ha
elrontom a kirándulásunk? Bevallom, nekem nem könnyű valamit is elrontani,
főleg ha hangulatról van szó, hisz elég egy mondat és máris vérig tudom sérteni
az embereket. Nem akartam újfent Bill-be marni – habár elég jól bírta eddig, és
ez imponált -, mégis ha arra gondoltam, hogy szinte önmegtartóztatásra kárhoztat
máris rossz szemmel néztem Rá. Igenis megérdemel egy-két csípősebb beszólást,
hogy annak ellenére, hogy Ő is akar mégis szenvedni hagy. És hogy miért? Mert
neki érzelmek kellenek… olyan érzelmek, amik bennem soha többé nem fognak
kialakulni férfi iránt. Nem, egyszerűen nem.
- Hahó, csipkerózsika! – halk kuncogásra riadtam fel – úgy
látszik, elaludhattam -, hisz Bill finoman a vállamat böködve figyelt engem.
- Már meg is érkeztünk?
- Meg ám! Úgyhogy ideje lenne indulnunk, hogy taxit fogjunk
és menjünk is a koncert helyszínére – válla fölött hátra hajolva beszélt
hozzám, miközben lassan elindultunk a gép fedélzetéről és a szalagok mellé
sétálva a csomagjaink után lesekedtünk.
- Mi lesz a bőröndökkel? – érdeklődtem.
- Úgy gondoltam, hogy itt hagyjuk az egyik szekrényben, és
mikor vége a koncertnek, visszajövünk értük. Az úgy megfelel?
- Hát, szerettem volna letusolni, meg átöltözni.
- Így is tökéletes vagy – úgy jelentette ki, mintha ez
valami magától értetődő, mindenki számára egyértelmű dolog lenne. – Hé, Anna?
Gyere már, nem kevés pénzt hagytam ott a jegyirodában, illene nem elkésni.
- Megyek, csak…
- … csak gondolkodsz, hogy miért mondtam azt, amit, ugye? –
nevetve betuszkolta a már kezében lévő bőröndöket, majd zsebébe csúsztatva a
kulcsokat újfent felém fordult. – Mert igaz, és kész! Ne gondolkodj annyit!
És nem is gondolkodtam, amit Ő is észrevett őszinte mosolyomból.
Jól esett, amit mondott, az azonban még jobban tetszett, hogy belém látott, és
tudta, min jár az agyam.
*
Hosszú percekig gondolkozva révedtem Las Vegas utcáira. Be
kell, hogy valljam, nem a város adta látványosságok és színesebbnél színesebb
világító csodák adtak álmélkodásomra okot, hanem azaz intenzív érzés, amit
magamban éreztem. Még mindig megborzongtam Bill kijelentésétől, illetve
attól a jóleső érzéstől, amit szavai váltottak ki belőlem. Mi ez már megint? Újbóli
álmodozásomból ismét Ő rántott vissza. Feleszmélni sem volt időm, máris kézen
ragadva a bejárat felé kezdett húzni. Szinte nevettem sietős léptein, de mikor
az ajtó felett lógó órára néztem, Én is gyorsabban kapkodtam a lábaim. A
jegyünket gyorsan előhalászva jutottunk be a koncert helyszínéül szolgáló
terembe, majd gyorsan megkeresve székeinket helyet foglaltunk. Mind a
környezet, mind a légkör, és már maga a színpad is egy olyan hangulatot teremtett,
amit eddig csak a laptop-om képernyője mögött tudtam átélni. De most? Most
minden érzés ezerszeres erővel cikázott bennem, egyszerre voltak jéghidegek az
ujjaim és tűzforróak a füleim. Izgultam, ehhez kétség sem fért.
És akkor felcsendültek az első akkordok. Mindenki a hang
irányába fordult és arcunkon megjelent a mosoly hangja hallatán. Életem
legszebb pillanatait éltem át, ahogy elkezdődött a koncert. Szinte a zenével
együtt lüktettem, éreztem minden egyes szó erejét, minden egyes dallam
pulzálását az ereimben. Az az energia, az a megmagyarázhatatlan biztonság, amit
fellépése sugárzott feltöltött, mi több szinte hittel, tenni és élni akarással
töltött el. Tudom, hogy mindig reménytelien kellene a jövőbe néznünk, néha mégis elfeledkezve erről a földre esek, azonban, ahogy újra és újra értelmet nyernek ezek a dalok, és átélem a sorok között
megbúvó mondanivalót feltöltődök. Imádom
ezt a nőt!
Bill-re most csak néha-néha pillantottam Rá, de ahányszor
láttam, mindig önfeledten érezte magát. Vigyorgott, karjait lengette, és néha
még azt a vékony kis csípőjét is megmozdította. Örültem, hogy Ő is jól érezte
magát, azt nem szerettem volna, ha csak kényszerből hoz el, hogy örömet okozzon
ezzel nekem.
Hirtelen finom szorítást éreztem a derekamnál. Azonnal
odakaptam a tekintetem és megláttam a már olyan jól ismert karokat. Talán
tudatosan, vagy önkéntelenül – már Én sem tudom -, de ujjaimmal körül fontam
hasamon pihenő ujjait. Hátra pillantottam Rá és mosolygó szemeibe néztem:
- Mi az? – hajoltam füleihez és hogy hallja is, kicsit
hangosabban szólítottam meg.
- Semmi, nyugodtan táncolj tovább.
Nevetése csak még inkább fokozta a már amúgy is
fokozhatatlan extázist, és mikor csípője megmozdult mögöttem, azt hittem,
szétrobban az univerzum. Olyan intenzíven tört Rám a már korábban is érzett
érzés, hogy ismét elvesztve az önkontrollt szinte furakodtam az ölelésébe, hogy
minél többet és többet kapjak belőle. Csípőm egy ritmusra táncolt a dallal és
az Ő testével, olyanok voltunk, mint két feldarabolódott puzzle darabka, amik egykoron összepasszoltak. Éreztem, ahogy ajkaival végigsimított a már
pár napja ízlelgetett bőrfelületen, majd picit belém mélyesztve fogait a nyakamba
csókolt. Cicásan összehúztam magam, majd hagytam, hagy adjon újabb
csókokat a tarkómra és az ejtett vállú blúzom alól kikandikáló bőrömre.
- Finom vagy! – forró lehelete ismét a fülem érintette, majd
megszűnt az addig kellemes szorítás és karjaim már egyedül lógtak testem
mellett. Ő már a hatalmas piros borítású fotelben ült, könyökeivel a karfán
támaszkodva arcán egy igazán szemtelen és kihívó pillantással. Körülöttem már
majd mindenki ült, mikor észrevettem, hogy egy lassú dal felkonferálásán
foglalatoskodik B. Nem tagadom, teljesen a hatása alá kerültem. B-nek. Bill-nek.
Míg a szavak ugyan nem jutottak el az agyamig, addig az elém
táruló látvány máris emlékeztetett a következő dalra. Torkom azonnal kiszáradt,
ahogy meghallottam annak a dalnak a
címét. Szinte lerogytam a Bill melletti székre, majd ajkaimba harapva próbáltam
visszafojtani feltörni készülő könnyeim. A sorok hallatán újra és újra
előjöttek annak az estének az emlékei, a hangok, az illatok; szinte mintha
minden egy diafilm lett volna újra lejátszódott előttem. Éreztem Bill
szorítását az ujjaimon miközben vállaira próbált húzni, de egyszerűen nem
bírtam megmozdulni, szinte csak belesüppedtem az emlékek okozta ingoványosba, és megint egy kicsit megtörtem.
*
Már a reptérről tartottunk a szálloda felé, Bill gyorsan
felvette a bőröndjeinket a reptéri szekrényből. Némán ültem mellette a hátsó
ülésen, talán még elköszönni sem köszöntem el a sofőrtől, annyira magamba
voltam ismét zuhanva. Talán mégsem volt jó ötlet ez a koncert… bár minél
többször nézünk szembe a fájdalmainkkal annál erősebbek leszünk egy idő után.
A liftben állva úgy éreztem, végre meg kell szólalnom.
Bill-re pillantottam, mire arcára kedves mosoly kúszott.
- Jól vagy?
- Mondhatjuk!
- Örülök neki!
Biccentettem, majd kiléptünk a liftből. Bill maga mellett
húzta a bőröndöket, a kulcsok nálam voltak. A bilétán láttam, hogy
két egymás melletti szobát kért – végül is logikus. Gyorsan kinyitottam Bill
ajtaját, hagytam, hagy tolja be a saját bőröndjét, majd visszasietve mellém az
enyémet is elhelyezte az előtérben.
- Köszönöm!
- Semmiség. – legyintett, de Én folytattam.
- Mármint mindent. Köszönök mindent!
- A minden is semmiség, Anna!
- De…
- Anna, ne akadékoskodj. Megérdemelsz minden törődést és
kész – kedveskedve végigsimított a vállaimon, majd az ajtó felé lépett.
Utána kaptam a levegőben, de nem érintettem meg.
- Nekem mégis sokat jelentett – hátra pillantott a vállai
fölött válaszom hallatán és újfent elmosolyodott. Ez a pasi képes mindent
elgyengíteni bennem egy mosolyával.
Ujjai ismét a kilincsre fonódtak, de akkor már nem
tántorodtam meg, és finoman visszarántottam. Meglepetten kapta hátra a fejét,
de mikor ajkaim ajkain érezte mozdulataiban már nem éreztem értetlenkedést.
Forrón, készségesen és odaadóan csókolt, arcom tenyereibe véve és testem a
falhoz nyomva szinte teljesen magához préselt. Ahogy megéreztem a hideg falat a
csupasz bőröm alatt, felnyögtem, arról már nem is beszélve, mikor ajkai az
egyik gyenge pontomra siklottak. Ott és úgy csókolt, ahol nekem a legjobb volt,
ahol minden egyes pillanattal elérte, hogy akarjam, és csak még jobban vágyjak
rá. Ujjaim inge alatt forró bőrére simultak, megérintve ezzel csípőcsontját,
bordáit és szegycsontját. Csókja elfúlóbb, légzése pedig szaporább lett, így
Őt sem kínozva tovább elhúzódtam tőle, és az ágy felé tettem egy lépést. Láttam
a szemeiben a vágyat, azt, hogy Ő is akar, mégis még megtorpanva állt a falnál.
Bármennyire is ködös volt minden gondolatom, eszembe jutott, hogy mit mondott
korábban, hogy csak akkor kapom meg Őt, ha Ő is megkap engem. Érzelmileg.
- Próbálkozom Bill. Hidd el!
És akkor mintha megértett volna mindent megmozdult. Ellépve a faltól és felém téve néhány
lépést megfogta a kezeim. Nem akartam a szemébe nézni, egyszerűen nem tudtam,
mégis elérte, hogy találkozzon a pillantásunk, hisz állam alá téve ujjait
felemelte a fejem.
- Tudom Anna, és ez elég is nekem!
Újra megcsókolt, de most édesebben és finomabban, mint eddig
bármikor. Készségesen engedtem kényeztetésének, illetve karjainak, amik combjaim
alá nyúlva magára emeltek, hogy az ágyra térdelve hátra dönthessen. Ezernyi
megválaszolatlan kérdés cikázott bennem, de most - életemben talán először -, nem akartam gondolkodni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése