10.: Fél év... - 13. rész

Már hosszú percek óta csak lihegtem, és próbáltam megemészteni, mi is történt közöttünk. Óvatosan az oldalamra feküdtem, majd szemembe bukó hajtincseim hátra simítottam ujjaimmal. Ő is az oldalán feküdt, arcára már rászáradtak az előbb még hevesen csordogáló könnycseppjei. Meg kellett érintenem, egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá, hogy meg ne simítsam, így hát felemelve bal kezem finoman végigsimítottam arcélén. Először furcsa volt, hogy hagyta közeledésem, de akkor újra könnybe lábadt a szeme.

- Megbántad?

- Nem – szipogta halkan, nyakáig felhúzva a takarót.

- Nekem bármit elmondhatsz! Szívesen meghallgatlak.

Mellkasa szaporán kezdett zakatolni, és még a szorosan melleire tapasztott anyagon keresztül is láttam, milyen vadul dobog a szíve. Ismét megszólaltam volna, de gyorsabb volt, és szinte kiéhezve ugrott Rám. Nem tudtam mire vélni hevességét tekintve az előbbi állapotát, így egy kicsit eltolva magamtól feleletre próbáltam bírni, de minduntalan utánam kapott. Imponált a hevessége, az, hogy akart, hogy megint akart, de elejét akartam venni a találgatásoknak, így finoman megfogva karjait eltoltam magam elől. Ismertem már a nők effajta viselkedését, sokan így akarják kihúzni magukat a válaszadás alól.

- Anna! Ezt ne csináld! – finoman az ágyra nyomtam, és fölé magasodtam. Zihálva meredt Rám, miközben szemei furcsán vibráltak.

- Mit ne csináljak?

- Ne háríts… mond el, hogy mi a baj!

- Elég nagy baj, ha nem jössz rá.

Újból visszatért az az Anna, akivel már rég találkoztam. Nagyon rég.

- Nem szeretem, ha mellébeszélnek az emberek, úgy hogy mond ki egyenesen, hogy mi bajod! – láttam, hogy gondolkozott, valóban elmondja-e az igazságot, de végül kiszakadt belőle.

- Te vagy a bajom!

- Hogy Én? – kérdeztem értetlenül.

- Igen, Te. Utálom, hogy ilyen kedves vagy és úgy bánsz velem, ahogy eddig még senki más. Ki nem állhatom, hogy folyton Rád gondolok, és nem tudok más férfit észrevenni, mert csak Te jársz az eszemben. Az pedig csak hab a tortán, hogy szexeltünk, és annyira összhangban voltunk…

Vallomása hallatán nem tudtam mit tenni, elmosolyodtam magam. Hisz mit tehettem volna? Bevallotta, hogy mit érez irántam – igaz, az Ő kicsit furcsa stílusában.

- Ne merj vigyorogni! – parancsolt Rám, ahogy az a bárgyú vigyor még hosszú percek után is az arcomon ült.

- Nem tudok mit csinálni egy ilyen vallomás után.

- Ez nem vallomás volt… csak… közöltem a tényeket.

- Az elég tartalmas, és érzelemdús tényeket – helyesbítettem, amit nem vett jó néven.

- Nem volt benne érzelem – jelentette ki dacosan, oldalra fordítva a fejét.

- Ha Te mondod – újból felnevettem, mire csak még morcosabban meredt az ablak felé. Nyakára hajoltam és orrhegyemmel finoman végigcirógattam a bőrén. Teljes testét elöntötte a libabőr, a mellbimbói is egy pillanat alatt keményedtek meg mellkasom alatt. – Egyébként köszönöm, hogy elmondtad.

- Nem szívesen, elhiheted – apró mosolyt éreztem a  hangjában, ahogy lágyan a fülébe haraptam.

- A sírás miért volt?

Kérdésem hallatán szemeimbe pillantott és még az a halvány mosoly is eltűnt az arcáról, amit nagy nehézségek árán sikerült odavarázsolnom.

- Mert nem fogom tudni megadni neked azt, amit szeretnél.

- Már megkaptam – jelentettem ki magabiztosan.

- Csak a testem kellett?

- Nem arra értem. A vallomás nekem elég bizonyíték.

Megrázta a fejét, és kicsúsztatva csuklóit szorításomból felhúzta lábait a mellei elé.

- A vallomással nem sokra mész.

- Ha szeretnél adni nekem, akkor kivárom.

- Ez nem így megy, Bill – hajába túrt és lemondóan felsóhajtott. Visszafeküdtem a hátamra, majd megsimogattam a derekát. Talán érthette, mit is szerettem volna, hisz leereszkedett és mellkasomra fektette a fejét.

- Akkor mond el, hogy megy! Mert nálam így… ilyen könnyen. Ha akarok valakit, akkor azt teljes szívemből akarom, és nem tántorít el semmi sem. Nem kérem, hogy már Te is azt érezd, amit Én, egyszerűen csak akard érezni valamikor. Nekem annyi bőven elég.

- Nem várhatom el, hogy áldozatot hozz értem, főleg nem úgy, hogy…

- … hogy lehet, hogy nem leszel belém szerelmes? – kérdeztem rá a nyilvánvalóra. – Az is benne van, számtalanszor gondoltam már rá Én is, de sokkal erősebb bennem azaz érzés, hogy meg akarlak ismerni és meg is foglak. Ha nem alakul ki benned akkor el fogom fogadni, mert nem tudok mást csinálni. Sosem erőszakolnám Rád magam, hisz ellenkező esetben Én sem bírnám elviselni.

- Nem lehetsz ennyire megértő.

- Ojaj, sok minden vagyok még, amiről Te nem is tudsz – jóízűen felnevettem, mire az Ő arca is felderült. Finoman megsimogattam a vállát ezzel is apró köröket leírva a bőrén.

- Milyen hirdetést adnál fel magadról egy társkereső oldalon? – kérdése hallatán csak még hangosabban felnevettem, imádom ezt a nőt. Mindig tudja, hogy és mikor kell más mederbe terelni a beszélgetést, hogy ne váljon számára kínossá.

- Kérlek szépen – ismét hátára fordítottam és combjai közé simultam. – Jóképű, intelligens, humoros pasi szerelmét keresi fejtörést okozó, néha az idegein táncoló nő személyében. A külsőt illetően körülbelül 160 centiméter magas, és 50 kg legyen. Előny a hosszú, szőkés-barna haj illetve zöld szem. Ezek mellett vágjon az esze, legyen éles a nyelve és…

- … és hívják Annának?

- Bingo!

Már Ő is Velem együtt nevetett, nem tudtam megállni, hogy meg ne ölelgessem. Annyira sz… annyira kedvelem, imádom a bonyolult észjárását, és a kissé aggódó természetét. Valahogy kiegészít ezekkel a tulajdonságokkal, hisz amíg Ő mindent százszor átgondol és megfontol, addig Én szeretek a mának élni, és nem törődve a következményekkel kiélvezni minden pillanatot.

*

Szinte nem ismertem magamra, mikor bevallottam Bill-nek, mit is érzek iránta. Mintha egy mázsás súly omlott volna le a vállamról, annyira megkönnyebbültem. Nem mondom, hogy könnyebb lesz a helyzetem – hisz így még sebezhetőbbé váltam -, de egyszerűen muszáj volt elmondanom, különben felemésztett volna, nem viccelek.

- Mihez lenne kedved? Mit csináljunk holnap, mielőtt visszarepülünk? – épp a mellkasán támasztottam az állam, miközben Ő ujjbegyeivel cirógatta a hátam. Jóleső érzés volt a közelében lenni, érezni az illatát, és a belőle áradó megmagyarázhatatlan elfogadást. Megnyugodtam a szavaitól, attól, ahogy a hülyeségemhez állt. Melyik pasi viselne el egy ilyen kirohanást? Ki harcolna egy ilyen flúgos nőért, mint amilyen Én is vagyok?

- Ötletem az van sok, úgy, ahogy most is – maga alá gördített, és mellkasával leszorította a testem. Pajkos fény csillant meg a szemében, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. – Kezdjük azzal, hogy Én híve vagyok az utójátéknak is.

Ekkor finoman a hajamba túrt, és nyakát nyújtva ajkaimhoz hajolt. Édesen, és lassan csókolt ezzel talán csak még nagyobb szenvedélyt váltva ki belőlem. Be kell, hogy valljam, nem igazán vagyok a lassú, szeretgetős percek híve – természetesen szép dolognak tartom – de jobban szeretem vadul és szenvedélyesen kiadni magamból azt, amit a másik iránt érzek.

Akárhogy is próbáltam, egyszerűen nem tudtam átvenni az irányítást sem a csókban, sem a pózban. Minduntalan erősen tartott karjai rabságában, amibe egy idő után beletörődve már ellenkezés nélkül hagytam. Érezvén lágyulásom, Ő is engedett béklyóján, majd lejjebb csúszva testemen araszolva indult meg ajkaival a köldökömtől kiindulva a mellemig tartó apró mélyedésig. Ismét hihetetlenül nagy büszkeséggel töltött el, ahogy megéreztem combjaim között feszülő tettrekész férfiasságát. Kellek valakinek, aki talán nekem is kell… érzelmileg is.

Épp, hogy végig tudtam futtatni ezen gondolatom, mikor egy apró, feszítő érzést éreztem az alhasamban. Bill ijedten pillantott hirtelen megránduló arcomra, de mikor megráztam a fejem nyakamba bújt, és ugyanolyan szenvedéllyel és intenzitással tett ismét magáévá, mint néhány órával ezelőtt. És most nem voltak könnycseppek…

*

Reggel már nyoma sem volt a tegnap este még önfeledt perceknek. Hasamban görccsel figyeltem, ahogy nyugodtan szuszogott, miközben karjaival szinte gyerekesen láncolt magához. Annyiszor végigpörgettem minden egyes mondatát, arckifejezését, hogy ahányszor csak újra és újra eszembe jutott, szinte elöntött a kétségbeesés. Hogy várhatom el egy férfitől, hogy várjon Rám, várjon arra, hogy esetleg szerelembe esek iránta? Érzem, hogy komolyan gondolja, amit tegnap este mondott, és nem is benne kételkedem, inkább magamban. Mi lesz, ha valóban nem leszek képes szerelembe esni? Ha nem fogok tudni, mert egyszerűen nem merek? És igen, megint ugyanaz a bakelit lemez megy újra és újra, de nem tudom kiűzni a fejemből azt, ami a múltban történt.

- Nekem ez nem megy, Bill – már ébredezhetett, hisz szemei azonnal kipattantak, és tekintetem után kutatott.

- Tessék?

- Ez… ez nekem nem fog menni! – kapkodva hajamba túrtam és az összegyűrődött lepedőt testem köré fonva kiugrottam az ágyból.

- Anna, ezt már megbeszéltük!

- Nem Bill… egyszerűen nem várhatom el, hogy üres ígéretekre alapozz.

- Anna, el tudom dönteni, hogy kit, vagy mit akarok! És az pedig Te vagy!

- És ha nem kellesz majd nekem?

Szinte a hideg is kirázott rideg hangom hallatán. Nem így akartam… nem ilyen hangnemben és nem ilyen tartalommal.

- Akkor azt is el fogom fogadni, megígértem – felelte halkan és utánam mászva elém állt. Nem bírtam a szemébe nézni, egyszerűen már az sem ment.

- Nekem már annyi mindent ígértek…

- Ha hiszed, ha nem, Én más vagyok. Csak adj egy esélyt, hogy bebizonyíthassam; ha pedig nem fog működni, akkor is legalább megpróbáltuk.

- Bill, nekem idő kell! Idő kell ahhoz, hogy egyáltalán tudjam, valóban adni akarok-e valakinek magamból.

- Tudod, hogy ezt is elfogadom! – közelebb lépett, majd arcával végigsimított arcomon. Erőset nyelve szegtem fel a fejem ezzel is visszatartva a könnyeim.

De hirtelen eltávolodott Tőlem. Arcvonása megváltozott, úgy tűnt, mintha teljesen máshol járna a gondolataiban.

- Megadom, amit kérsz! – alsónadrágja után nyúlt, majd felhúzta magára. Háttal állt nekem, de még így is láttam zakatoló mellkasát. Remegő kezekkel pólóját is magára vette, majd ismét felém fordult. – Nem így, és nem most akartam elmondani, de most már muszáj – ajkába harapott, és tett egy lépést felém. – Néhány napja megkeresett egy neves német lap és állást ajánlott Nekem.

- De hisz Neked van állásod!

- Anna, hagy fejezzem be! – csitított finoman, de már sejtettem, mit is akar mondani. – Rengeteget gondolkoztam az ajánlatukon, hogy elfogadjam-e, vagy sem, de úgy érzem, ez a reggel eldöntötte bennem.

- Nem mehetsz el! – karon ragadva rántottam magam elé, szinte éreztem a vesztem. – Nem hagyhatsz itt!

- Időt kértél és meg is adom… fél évre szerződtetnének Berlin-ben.