Ereimben mintha forró láva
csordogált volna, annyira szenvedtem a kimondott szavaktól. Fájt az, aminek nem
kellett volna, gyötört az, amit nem szabadott volna éreznem. Mi ez a hirtelen
változás? Mi ez a reakció? Miért reagáltam úgy, ahogy? Miért érzem, hogy menten
elsírom magam?
- Ezt nem teheted meg, Bill!
Ezt nem csinálhatod!
- Anna, tudod, hogy miattad
csinálom.
- Te nem is akarsz engem… -
hirtelen ért egy számomra is képtelen, mégis ebben a pillanatban
legvalószínűbbnek tűnő gondolat.
- Tessék? – tekintete kérdőn
kutakodott arcvonásaim láttán, de nem engedtem, hogy bármit is kiolvasson
szemeimből.
- Jól hallottad! Igazán nem
kell törnöd magad, egyszerűen csak mond meg, hogy nem kellek, hogy neked sem kellek. Felesleges lefutni a
tiszteletköröket.
Konok, és rideg szavaim
bénítóan hatottak még Rám is, de támadok, mikor védtelennek érzem magam, mikor a
vesztem érzem.
Idegesen kezdtem ruháim után
kutakodni, hogy magamra kapva Őket elhagyjam a szobát. A bugyit is alig bírtam
magamra ráncigálni a lepedő kesze-kusza fodraitól, az pedig, hogy két erős és
ismerős kar ismét derekam köré fonódott csak még inkább nehezítette a műveletet.
Arcát nyakamba fúrva állt szorosan mögöttem szinte egyszerre véve minden egyes
levegővételt Velem. Ajkaim szorosan szorítottam, már-már haraptam is Őket, csak
hogy el ne sírjam magam. Totális érzelmi roncs lettem mellette.
- Tudod, hogy miattad
csinálom. Leginkább miattad! – nem mozdult mögülem, helyette csak még
szorosabban zárt karjai közé. – Időt kértél, és megadom. Arról, hogy pont most
jött az állásajánlat nem tehetek. Ha nem kaptam volna meg, talán nekem is
nehezebb lenne időt adnom, hisz nem lenne, ami lefoglalna, de így könnyebb
lesz.
- Neked, Bill, csak Neked
lesz könnyebb!
Kiszakítottam magam
öleléséből, majd melltartóm után kutattam szemeimmel. Frusztrálva takargattam
magam, mintha nem láttuk volna már egymást meztelenül; de ez a szituáció most
mégis más volt. Nagyon más.
- Önző vagy Te is –
sziszegtem magam elé.
- Csak annak akarsz látni.
- Nem, az is vagy.
- Önző vagyok, mert azt
csinálom, amit kérsz? Hogy időt adok, hogy átgondolhasd a dolgokat? – éreztem a
hangjában mérhetetlenül egyre csak növekvő harag és csalódottság keverékét.
Tudtam,
hogy igaza van, hogy ne lenne igaza? De nem tudtam mit tenni, bántani akartam,
azt akartam, hogy fájjon neki is, úgy, ahogy nekem is fáj, hogy elmegy. Miért
nem harcol értem? Miért teszi, amit kérek? Hogy lehet ennyire mártír, miért
helyez megint maga elé?
Felöltöztem.
Már csak a cipőm volt hátra, Ő azonban még mindig csak ült tőlem nem messze.
Az, hogy nem reagált és nem ellenkezett velem bebizonyította, hogy Nekem volt
igazam…
- Most tényleg így fogunk
elválni? Haragban?
- Én nem haragszok Rád, Bill
– fordultam felé, mielőtt kiléptem volna a szobából. Látszott a tekintetén,
hogy nem így szeretett volna elválni Tőlem, de egyszerűen most nem tudott
meghatni, mit is akart. – Egyszerűen csak megmondtam, hogy ez lesz belőle. De
talán jobb is így. Jobb, hogy nem lesz lelkiismeret furdalásom, hogy váratlak,
vagy hogy egy ilyen helyzetbe kényszerítelek.
- Nem kényszerítesz semmibe,
Anna! – felugrott és elém sietett.
Hátam mögött becsukta az
ajtót, majd fejem mellett megtámaszkodott a faajtón. Nem engedte veszni hagyni pillantásaim, hisz állam alá nyúlva maga felé fordította
az arcom. Erősen szuszogott, miközben tekintete ajkaimról államra, majd nyakamra
ugrált. Érződött a kettőnkben felgyülemlett harag, csalódottság, amit nem
tudtunk máshogy levezetni, mintsem hogy egymásnak ugrottunk. Hangosan ért
földet a kistáskám, ahogy Bill magához rántott, és ellentmondást nem tűrően
vadul megcsókolt. A szuszt is kicsókolta belőlem, de éreztem, ez kell most
nekem.
Hagytam, hogy hosszú ujjai
ismét felfedezzék hátam ívét. Orrával eltűrve a hajam csókolt nyakamba, majd
simított rajta végig nyelvével. Borzongva remegtem meg karjaiban, amit egy
lehengerlő vigyorral konstatált, majd hogy még jobban felcsigázzon,
bebújtatta ujjait a melltartóm alá. Most összekapcsolódott a tekintetünk, ami talán csak
még izgatóbbá tette ezeket a pillanatokat. Finoman, mégis ütemesen simogatott, néha
meg is szorított, de nem éreztem fájdalmat, egyáltalán nem. Az érzés hatására csak
még erősebben nyomtam magam ágyékához, amit Ő újabb kegyetlen szorítással
üdvözölt. Akartam Őt, igen, akartam még egy felejthetetlen alkalmat Tőle.
Nyakánál fogva kezdtem húzni
az ágy felé. Pólójától már rég megszabadult, az alsónadrágja sem jelentett már sokáig
problémát számára. Tettre készen térdelt fel előttem, hogy ölemre hajolva
fogaival húzza le rólam az utolsó ruhadarabot. Éreztem rajta, hogy most nem fog
annyi időt szánni az előjátékra, de nem bántott. Nem akartam még nehezebben
elválni Tőle, pedig az lett volna, ha sokáig kényeztet és szeretget Én pedig
csak még jobban belé habarodok.
Észvesztő érzés volt ismét
magamban tudni, érezni, hogy teljesen egymáséi vagyunk. Fenekénél fogva
húztam még közelebb magamhoz, szinte már fuldokoltam, csak hogy még
intenzívebben, még erősebben érezzem Őt. Ködös tekintettel elmosolyodott, majd
fogait nyakamba mélyesztve lassú, idegörlő mozgásba kezdett. Nem, nem ezt
akartam, nem akartam, hogy finom legyen, hogy kedvesen bánjon Velem, hisz nem
érdemeltem meg. Tarkójánál fogva húztam ajkaimhoz, hogy szájába nyögve kérésem
gyorsabb mozgásra ösztönözzem. Amennyire akartam, hogy elkezdődjön az őrült
hajsza, annyira vártam, hogy vége is legyen, egyszerűen csak hulljon szét,
porladjon szét minden, mert ez így nem… ez így nem megy nekem.
Egy idő után felvette a
csípőm által diktált ütemet, majd végig arcom figyelve kergetett a kielégülés
felé. Ajkain többször is végigsiklott nyelvével, mire nekem görcsbe rándult a
gyomrom és éreztem, nem sok kell az orgazmushoz. Lehunyt szemekkel, erősen
koncentrálva próbáltam húzni az időt, hisz akartam még egy kicsit, egy nagyon
picit élvezni, mielőtt minden véget ér. Minden,
az aktus, a boldog pillanat és maga ez a kapcsolat
Bill-el.
Először Őt érte el a kínzóan
bizsergető és szinte önkívületi állapotba húzó orgazmus, de rá néhány
pillanatra Én is átélhettem még utoljára. Halk kuncogása húzott vissza a rideg
valóságba. Kibontakozva karjai öleléséből kihúzódtam az ágy szélére, és bugyim
után nyúlva ismét felhúztam azt.
- A fürdőszobába mész? –
kérdése közben finoman végigsimított csupasz hátamon.
- Tudod, hova megyek!
Egy pillanat lehetett csak,
míg nem válaszolt, nekem mégis hosszú időnek tűnt, hisz nem tudtam, hogy fog
reagálni. Bár igazán már azt sem tudtam, mit is szerettem volna hallani Tőle.
Kezdjen el ismét kiabálni Velem, hogy mindent értem tesz, vagy egyszerűen csak
hagyja, hogy kisétáljak a szobából és az egész életéből? Egyszerűen már magamat
sem értettem. Mi a franc történik velem?
De nem nyúlt újra utánam. Nem
futott elém, hogy az ajtóban megállítva maradásra bírjon, egyszerűen csak ült ott
tovább az összegyűrt takarók között. Muszáj voltam visszanézni Rá, még egyszer,
utoljára, de amit a szemeibe láttam újra elgyengített.
- Szeretlek Anna és fél év
múlva is szeretni foglak, de ha Te nem, akkor sem lesz semmi baj, megértem.
- És ezt most miért mondtam
el? Csak, hogy még rosszabb legyen Nekem? – könnyes pilláimat erősen
megdörzsöltem ujjaimmal.
- Sosem akarnék fájdalmat
okozni Neked, egyszerűen csak akartam, hogy tudd, mit érzek irántad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése