Minél előbb el akartam innen
menekülni, egyszerűen nem tudtam tovább egy légtérben lenni Vele. És csak, hogy
még félelmetesebb legyen az egész történet az érzéseim is megrémisztettek, hisz
percről percre egyre többet kezdett jelenteni Nekem. Hogy szerelmes voltam-e
már belé? Nem tudom, hisz minden olyan gyorsan történt. Egyik pillanatban még
kielégülve feküdtünk egymás karjaiban, majd hirtelen hullámok csaptak össze a
fejünk fölött, kiabáltunk, könnyeztünk, hogy utána ismét egymásba olvadva
lenyugodjunk. Talán igaza, kell az a kis idő…
Visszaérve New York-ba már
úgy-ahogy megnyugodtam. Mélyen, agyam egyik eldugott kis bugyrában tudtam, hogy
valóban értem teszi azt, amit, és a felajánlott munkalehetőség csupán csak hab
a tortán; mégis féltem. Féltem attól, hogy fél év múlva esetleg nem tér vissza,
vagy nem olyan érzésekkel fog már felém közeledni, mint amilyenekkel szeretném;
de megfogom érteni. Hisz mit tehetnék? Így is rengeteg mindent áldozott fel
értem és az önzőség, amit a fejéhez vágtam bugyuta egy ötlet volt. Talán
ha bevallottam volna az érzéseim, ha valóban azt mondom, ami bennem érlelődik
most nem itt tartanánk. Ennek így kellett történnie; mégis ha hétről hétre
egyre csak emészteni fog a hiánya és érlelődni fog bennem az iránta érzett
vágyódás, vonzódás, szerelem (?), akkor nem fogok meghátrálni és be fogom
vallani Neki.
*
Bill
Kicsit megtörtem az utolsó
együtt töltött percektől. Igenis nehéz volt meghoznom a döntést, azt, hogy itt hagyva Őt fél évre szinte
önmegtartóztatásra kárhoztatom magam. Természetesen nem a testi részére értem, hisz
sokkal nehezebb lesz elviselni, hogy ahelyett, hogy mellette lehetnék és rengeteg
időt tölthetnénk együtt most egy egész óceán fog elválasztani bennünket. De
most már kár siránkoznom, hisz meghoztam a döntést és tudattam is vele. Ami a legjobban fájt az az volt, hogy nem marasztalt, szinte nem is próbált hatni Rám,
hogy maradjak és próbáljuk meg együtt. Ha most nem érezte, hogy akar engem,
akkor fél év múlva mi változna? Te jó ég, fél év anélkül, hogy látnánk egymást, hogy érezném a bőrét az ujjbegyeim alatt, hogy hajának édes illatába szippanthatnék?
Nem, nem fog menni! Nem fogom
tudni megadni Neki azt, amit kér! Képtelen vagyok tétlenül ülve várni, hogy leteljen
a fél év, és esetleg ugyanazt érezze irántam, amit Én most. Igen, igaza van,
tényleg önző vagyok, mert most akarom, testestől-lelkestől. Ha esetleg vissza
is utasít nem bánom, mert legalább megpróbáltam, és félévig nem kell azon
töprengenem, vajon viszont szeret-e, vagy sem?!
Amilyen gyorsan csak tudtam
felöltöztem, majd a recepcióra siettem, hogy
leadva a kulcsokat kijelentkezzek és a legelső géppel visszarepüljek New
York-ba.
- Szia Tom! Ki tudnál jönni
értem kettőkor a reptérre?
- Nem este jöttök? – tudtam,
hogy semmit sem ért, mégsem nem volt időm elmesélni mi is történt.
- Csak gyere ki, majd akkor
elmondok mindent. Kettőkor landolok, várj a reptér melletti Starbucks-nál.
- Te aztán tudsz
meglepetéseket okozni, Öcsi!
- Nekem mondod? Nem is ismerek
magamra, Anna teljesen kiforgatott önmagamból.
- Na ez érdekes lesz, siess
és vigyázz magadra!
Már nyomtam is ki a mobilom,
hogy minél előbb taxit fogva a reptérre siethessek.
*
- Nem hiszem el, hogy pár óra
alatt ennyi minden történt Veletek!
Szemei hatalmasra tágulva
meredtek felém, nem is bírtam türtőztetni magam és elnevettem magam vicces
ábrázatát látván.
- Hát pedig így volt minden,
ahogy elmondtam. Szeretkeztünk, majd veszekedtünk és újra egymásnak estünk.
Tudom, hogy sok minden kavarog benne - ennyire már kiismertem -, így nem
hagyhatom, hogy bármit is a fejébe vegyen, hogy esetleg nem akarom Őt vagy
csak játszok vele.
- De csak nem hiszi, ha ezt a
félévet megadod!
- Önzőnek nevezett, Tom –
keserűen elmosolyodtam és kinéztem az ablakon.
- Szerintem csak mérgében
mondta, hogy megbántson, miközben nem is akarta, hogy elmenj. Egyszerűen csak nem merte bevallani.
- Ez baromság – jelentettem
ki azonnal.
- Kössz!
- Mármint, tegnap éjszaka
elmondta, hogy mit érez irántam, nem hiszem, hogy ma reggel már nem merte volna újra bevallani. Mit veszíthetett volna?
- Öhm, talán a becsületét? –
kérdőn felhúzta a szemöldökét, majd leparkolt Anna lakása előtt. – Te mit csinálnál,
ha az egyik percben még időt kérnél valakitől, majd a másik pillanatban
rájönnél, hogy mégis Őt akarod? Olyan mintha segget csinálna a szájából.
- Na ez szép hasonlat volt,
Tom – beleöklözve vállába kikapcsoltam a biztonsági övet, majd kezembe véve a
mobilom kiszálltam az autóból.
- Sok sikert, öcsi!
Bólintva becsuktam az ajtót,
majd felsiettem a lépcsőn, hogy az épp érkező néninek kinyissam az ajtót.
- Köszönöm aranyos!
- Szívesen! – szóltam, majd előre
engedve a lépcsőn felsétáltam Anna emeletére.
- Annácskához jön? –
érdeklődött kedvesen, megállva a saját ajtaja előtt.
- Igen, remélem itthon van!
- Reggel, mikor kimentem a
piacra – tudod, venni kellett egy kis paradicsomot meg burgonyát a levesbe,
tegnap az összes elfogyott itthon. Szóval délelőtt mikor hazaértem, láttam,
hogy sírva jött fel a lakásába.
- Akkor jobb lesz, ha minél
hamarabb bekopogok hozzá és megtudom, hogy érzi magát.
- Menj csak! Viszlát!
- Csókolom.
Mély lélegzetet véve megálltam
az ajtaja előtt, majd kettőt kopogva türelmesen vártam. És csak vártam…
*
Nem tudtam mit kezdeni magammal, a
délelőttöm szinte csak vegetálással telt. Mikor rávettem magam, hogy valamibe is belekezdjek fáradtan a konyhába támolyogtam. Épp egy kis salátát szerettem volna
felvágni, mikor halk kopogást hallottam a bejárat felől. Unottan felsóhajtottam, majd a nem is olyan régen még szorgosan csordogáló
könnyeim letöröltem az ujjaimmal. Egy gyors pillantást vetettem a tükörbe, majd
szélesre tártam az ajtót. Az, ami - pontosabban aki - fogadott szinte letaglózott.
Testemet elkapta egy émelygő, mégis jóleső érzés. Hogy mit éreztem, mikor újból
megpillantottam? Beleremegtem a tudatba, hogy újra a közelemben volt, hogy újra
éreztem az illatát, hogy ismét láttam Őt. A hasam merő görcsben állt, a szívem
pedig a torkom felé araszolt szép lassan, hogy ott torokszomjat idézzen elő
nálam. Ábrázatomon jót mosolygott, amiért igazán megfedni sem tudtam. Igaza
volt, biztos vicces ábrázatot nyújthattam. De Ő? Kifogástalan volt, mint
mindig. Arca szinte ragyogott ajkain megbújó vigyorától, szemei pedig
csillogtak, ahogy Rám nézett. Nem tudom, mégis mennyi ideig bámulhattuk
egymást, hisz hirtelen már csak arra eszméltem fel, hogy meleg tenyereivel
közrefogja arcom és homlokát homlokomnak támasztva közel szuszog hozzám.
- Annyira szeretlek, Anna! –
forró volt a lehelete, szinte égette a bőröm. Minden egyes szavát apró
puszikkal toldotta meg, miközben arcáról sosem tűnt el azaz édes vigyor.
- Még így is? – kérdeztem
vissza elfojtott, szinte élettelen hangon.
- Bárhogy Anna, bárhogy.
Olyan odaadó és érzelmekkel teli volt minden egyes mozdulata, hogy a
korábban fejéhez vágott önzőség azonnal elillant a fejemből. Hogy is lehetne
egy ilyen ember önző?
- Sajnálom, de nem fog menni
– hirtelen pottyantam vissza a realitás talajára, szinte mintha jéghideg vizet
zúdítottak volna Rám.
- Tessék?
- Jól hallottad! – erősített
meg, mire a már így is mardosó torkom csak még kínkeservesebb lett. – Nem fog
menni, egyszerűen nem tudom megadni Neked a kért időt! Szeretlek, és szeretni
is akarlak, de nem hat hónap után. Visszamondtam azt a munkaajánlatot is!
- Hogy mit csináltál? – hátrahőkölve
mellkasomhoz kaptam. Ez tényleg velem történik?
- Igen, visszamondtam. Nem bírom ki, hogy ne
legyek melletted, bele sem akarok gondolni, hogy mit kezdenék magammal, míg nem
látlak. Úgyhogy most már tényleg a fejemhez vághatod, hogy önző vagyok, de – és
itt betapasztottam a száját. Egy pillanatig még morgott valamit a markomba,
majd mikor belekezdtem elhallgatott.
- Sajnálom, hogy önzőnek
neveztelek, nem gondoltam komolyan, egyszerűen csak dühömben mondtam. Talán az, hogy
megadtad nekem az időt – főleg annyit, amennyit… - gondolkoztam el egy pillanatra
-, szóval akkor láttam be, hogy mit jelentek Neked.
- Ez azt jelenti, amire
gondolok? – kérdése hallatán akaratlanul is elvörösödtem, amit Ő egy szoros
öleléssel fogadott.
- Nem tudom, mire gondolsz –
zavaromban ajkamba haraptam és elkaptam a tekintetem Róla. Túlságosan is
vigyorgott, szinte már a fejét is körbe érte a szája.
- Mondjuk arról, hogy Te is
akarsz, esetleg meg akarod próbálni Velem, mi több…
- Sokat beszélsz, Kaulitz!
Hatalmasat nevetett, majd
karjaiba kapott és a közeli kanapéhoz sietett Velem. Megérezvén hátam alatt a
puha anyagot magamra húztam, hogy egy éhes és forró csókkal útjára indítsam közös történetünk.
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése