Amint meghallottam ezt a dalt és elolvastam a szövegét,
tudtam, ez lesz a mi dalunk. Az a könnyedség, amivel a zongorista játszik, az a
játékosság, ami az énekes torkából hallatszik minden egyes alkalommal
megbabonáz.
Tudom, hogy még a csukott templom ajtaja mögött is meg fogok
borzongani, ahogy fel fog csendülni az első akkord. A szívem heves vágtába fog kezdeni, gyomrom pedig diónyi méretre fog összezsugorodni.
Eljött hát ez a nap is – fogom suttogni magam elé, mire egy erős szorítást
fogok érezni az ujjaimon. Tudom, hogy életem egyik legfontosabb férfija fog az
lenni, az a férfi, aki mosolyogva ugyan, de biztosan szorító torokkal fog
átengedni neked az oltárig vezető utunk végén. Fel fogok pillantani rá, venni
fogok egy mély levegőt és mikor kinyílik az ajtó, meg fogom tenni feléd az első
lépést.
Hirtelen kitárul előttem a robosztus fa ajtó és rájövök,
eljött az a pillanat, amiről korábban még csak ábrándoztam.
Mintha több száz méter választana el bennünket, olyan messze
állsz tőlem. Kezdeti lassú lépteim felgyorsítanám, csak hogy minél hamarabb a
te kezed foghassam, de uralkodok magamon, hisz a mellettem álló férfira
tekintve elönt valami. Valami, amit talán nem is hálának, szeretetnek,
tiszteletnek hívnak, hanem valami többnek. Többnek, amit nem tudok igazán
megmagyarázni, többnek, amit talán nem is lehet nevén nevezni. Hagyom, ez a pár
pillanat hagy legyen még a mi kettőnk közös pillanata, engedem, hagy szívjuk
mindketten magunkba azt a hihetetlen erőt, amit egymástól kaptunk egész életünk
során. A könnyfátylon keresztül látom, az ő szeme is könnyes, és küszködik
azzal, hogy ki ne buggyanjon akár csak egyetlen könnycsepp is a szeméből.
A hozzád vezető út hirtelen véget ér, és megtorpanok. Ő - mint életében eddig mindig - tartva magát még egyszer utoljára megszorítja a kezem és
feléd nyújtja azt. Sosem gondoltam volna, hogy az a momentum, mikor kezem az ő érdes
kezéből a tiédbe fog simulni ilyen nagy hatással lesz rám. Jelentőségteljesen rád néz, feléd biccent, majd hátralép egyet és ott maradunk
ketten az oltár előtt. Annyira szeretlek – suttogod, mikor könnyezve feléd
fordulok és ujjaddal végigsimítod az arcom. Könnyáztatta arccal tenyeredbe simítom
az arcom egy röpke pillanatra, majd mély levegőt veszek, és újra kinyitom a
szemem.
Jöjjön hát életem egy új szakasza.
Nem akarok imádva lenni,
első sem akarom lenni,
vagy magamat hallatni.
Csak egy kis fényt akarok hozni az életedbe,
csak azt akarom, hogy szeretve érezd magad.
Nem, nem akarok az egyedüli lenni, akit ismersz,
az a hely akarok lenni, amit otthonnak hívsz.
Többet adtam, mint amit én valaha is kértem tőled.
Látsz ott a végnél?
Vagy csak időpocsékolás az egész,
hogy a barátod legyek?
Csak ragyogj, ragyogj, ragyogj,
ragyogj egy kis fényt.
Ragyogj az életemben, melegíts fel újra.
Bár butaság, hisz azon is csodálkoznék,
ha egyáltalán saját magad ismernéd.
Annyira könnyű lenne így minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése