11.: 1+1 = 3 (?) - 2. évad / 9. rész

Furcsa hangulatban telt az elkövetkezendő egy hét. Mindhárman izgatottak voltak;  Bill próbálta túl tenni magát azon, hogy senki sincs mellette, mikor felébred reggel és elalszik este. Tudta, hogy Lil jó helyen van, mégis az, hogy nem lehetett mellette minden percben kicsit nyugtalanította. Imádott gondoskodni Róla, azt pedig még jobban szerette, mikor újra és újra hozzábújt ezzel is kifejezve azt, amit sosem tudott igazán hangosan kimondani: megköszönni azt, hogy törődik Vele.

Mindeközben New York egyik forgalmas utcájában csendesen teltek a napok. Lil - bármennyire is furcsállta először Bill ajánlatát-, Tom-hoz költözött. Nem igazán tudta lerendezni magában az elmúlt napokat; a betegségét, Bill hatalmas lépését a kapcsolatukkal kapcsolatban és Tom szándékát a jövőjüket illetően. Míg először azt hitte, hogy Bill csak túl akar adni rajta, mostanra már belátta, hogy az, amit érte tett sokkal több volt, mint amire valaha is gondolt, hogy valaki érte meg fog tenni. Azt, amit Bill iránt érzett, semmi, még Tom szerelme sem tudta túl szárnyalni. Az a fajta biztonság, amit számára nyújtott mind azokban és a korábbi napokban egyaránt erőn felüli támogatást jelentett Neki. 

Tom-mal újra kellett kezdeniük mindent és fel kellett építeniük azt, ami egykoron összeomlott. Hogy hibáztatta-e még Tom-ot? Fogalma sem volt. Egy éve természetesen igen, hibáztatta, hisz mindent, amit iránta érzett semmibe vette és elhagyta, nem becsülte meg azt, amit tőle kaphatott volna. Akkor egyáltalán nem érdekelte, hogy esetleg mindent érte tesz, hisz a harag, amit iránta érzett minduntalan eluralkodott rajta és nem engedte, hogy tisztán lássa a kettejük között lévő furcsa viszonyt. Azonban így, hogy majd' egy év eltelt, mindent máshogy látott. Talán a betegsége is közre játszhatott ebben a szemléletváltásban. 

Magát illetően sokkalta tudatosabb lett, emellett megtanulta értékelni azt, ami mellett eddig csak elment. Bill megtanította, hogy semmi az életben nem fontos annyira, mint tartozni valakihez. 
Neki köszönhette azt is, hogy majd' 7 év után hazatérve ismét apja karjaiban érezhette magát, aki úgy ölelte magához, mint még életében soha. Az a nap- mikor apja ismét apaként gondoskodott Róla -, életének egyik legszebbike volt és ha talán már nem is forgathatták vissza az idő kerekét, mégis megígérték egymásnak, hogy mindenben egymás mellett lesznek és sosem fogják elkövetni ugyanazt a hibát, hogy hiúságuk és makacsságuk miatt ismét megromoljon a kapcsolatuk.

A betegsége egy nem várt fordulatot hozott az életébe. A Tom-mal való elválást követő hetekben, hónapokban továbbra is érezte a már korábban tapasztalt gyengeséget, azonban ezen fájdalmak napról napra csak erősödtek. Mikor orra vére egyik pillanatról a másikra eleredt és visszatérő jelenség volt a mindennapjaiban, érezte, el kell mondania Bill-nek, hogy úgy érzi, valami baj van. Bill bárminemű találgatást kizárva azonnal orvoshoz vitte, a vizsgálatok  végkimenetele pedig minden addigi tünetére választ adott. Abban a pillanatban, mikor meghallotta azt a bizonyos szót - amit a mai napig nem mer és tud kimondani -, úgy érezte, hogy megnyílik alatta a padló és a Föld mélyére csúszik. Hitetlen volt kezdetben, úgy gondolta, hogy ez mindenki mással megtörténhet, csak Vele nem, azonban ahogy az első kemoterápiás kezelésen feküdt karjában egy infúzióval tudta, minden valós és Vele történik. Az idő múlásával kezdte belátni és talán elfogadni azt, ami teljes mértékben elfogadhatatlan egy ember számára. Mindig is hitt a sorsban, abban, hogy mindennek és mindenkinek meghatározott szerepe van az életében, így mélyen valahol az agyában tudta, hogy ennek a betegségnek is életének egyik lépcsőfokának kell lennie. 

*

- Min gondolkozol, Lilli? - szólította meg a nőt Tom, mikor Ő már hosszú percek óta csak térdeire hajtva fejét ült a téli kertben.

Lil hátra pillantott, majd elmosolyodott. 

- Csak úgy mindenen - rántotta meg a vállát.

- Elmondod? - Tom tartózkodással a hangjában kérdezett rá, emlékezett Bill szavaira, miszerint sose legyen túl sok a számára, hisz azt nem viseli jól.

- Persze, de nem különös. Csak végigvettem magamban az elmúlt hónapokat, hogy mi miért történhetett.

- És mire jutottál? - óvatosan mögé ült a kis kanapén, majd karjai közé húzta. Arcát nyakába temetve tudta, hogy mi hiányzott Neki őrülten: a narancsos illata.

- Hogy jó... hogy most jó. Hogy akármi is történt, most boldog vagyok - nem pillantott hátra Rá, helyette vállára hajtotta a fejét és úgy kémlelt ki New York egyik kisebb utcájára. 

Tom tudta, hogy kettejükre gondolt. Annyiszor bocsánatot akart már kérni tőle, mégis mindig visszahúzták Bill szavai. 

- Örülök, hogy boldog vagy! - súgta, majd egy puszit nyomott a füle mögé. Barátja fején az egyik, régen olyan sokat hordott fullcap-je árválkodott. Egy pillanatra ismét összeszorult a torka, hisz eszébe jutott, miért is hordja valójában, mégis megpróbálta visszanyelni azt a keserű érzést a torkában. - Mit szólnál ha lemennék a boltba és hoznék valamit vacsira?

- Ma már nem kell bemenned?

Tom már több hónapja egy grafikus mellett dolgozott, aki mellékállásként háttér vásznak festését vállalta; Tom nem is lehetett volna megfelelőbb társ erre a munkakörre.

- Ha be is kellene, lemondanám - Lil ekkor már rosszallóan  hátra nézett Rá. - Oké, oké, nem mondanám le, de amúgy sem kell bemennem. Nem szóltak.

Lil - míg Tom lement a boltba -, ismét rosszul érezte magát. Hányás helyett csak hányinger kerülgette, azonban orra kétszer is elindult rövid időn belül. Próbálta minél gyorsabban eltüntetni a piros foltokat a fehér színű kagylóból, nem akarta, hogy Tom aggodalmaskodni kezdjen miatta. Épp elég volt a saját félelme, amit az utóbbi napok egyre gyakoribb gyengeségei és fájdalmai idéztek elő.

- Kész is a személyre szabott vacsora! - kiáltott be egyszer csak Tom.

Lil észre sem vette, hogy visszaért. Gyorsan vetett még egy pillantást magára a tükörben, majd arcára mosolyt erőltetve átsétált a konyhába. Tom háttal állt Neki, épp a konyhaszekrényben matatott  valami után mikor a tekintete hirtelen a tányérokra tévedt. Azonnal könnybe lábadt a szeme, ahogy meglátta, hogy a tányérján egy egész kakaós csiga és két, a sütemény legcsokisabb közepe fekszik egy pohár tejjel. Keserédes érzés volt visszaemlékezni arra a momentumra, amikor minden jó volt közöttük, talán még ennél is jobb is. 

- Szeretlek - bújt hozzá hátulról, majd nyakába csókolva még erősebben magához szorította karjaival.

*

Pár nappal később Lil állapota még mindig változatlan volt. Próbálta minden egyes rosszullétét elrejteni Tom elől, habár sosem tudta az éjszakai lázálmokat kibeszélni. Látta a férfin, hogy aggódik miatta, ezért hát tényleg megpróbált mindent, hogy ne részesüljön abban, amiben Bill-nek kellett hónapokig.

Egyik délután a közös alvásuk után már korábban felébredt, mint Tom. Nem akarta felébreszteni, az éjszaka későn ért haza, hisz nem csak egy megrendelés húzódott el sokáig, de egy fellépése is egy közeli bárban. Hihetetlenül örült, hogy végre volt munkája, úgy érezte, hogy megérte annyit rágnia a fülét régen. 

Először a fülkagylóján, majd az állkapcsán simított végig. Annyira szerette az éles vonásait, a kemény arcélét, a vastag szemöldökét és a dús szempilláit. Az elmúlt egy évben csak még férfiasabb lett, karjai és a teste is teljesen átváltozott. A haja... titkon mindig a haját figyelte. Szégyellte bevallani, talán még maga előtt is, de irigy volt Rá. Férfi létére gyönyörű haja volt, vastag szálakkal és apró göndör kunkorokkal néhol. Imádta a babahaját is, most is elmosolyodott látván a repkedő hajszálait.

- Hé! - kapott arcához nevetve Tom, ahogy megérezte, hogy lassan homlokára fúj. Szemei csillogtak, mikor meglátta, hogy Lil ajkai  is mosolyra görbültek. - Rosszalkodsz? 

- És ha igen? - bökte meg a vállát, mire Tom fölé mászott és orrára egy puszit adva az ajkaira hajolt. Mióta újra együtt vannak, az érintés sokkal nagyobb értelmet nyert mindkettejük életében. Míg eddig mindig hevesek voltak, legyen szó akármiről, addig mostanra mindketten lelassultak. Tom megpróbálta felvenni Lil ritmusát, egy idő után úgy is érezte, hogy sikerült. 

Lil látta, hogy Tom elkalandozik a gondolataiban. Nem akarta kirángatni a kis világából, így ujjaival tincsei közé túrt és ujjbegyeivel masszírozni kezdte a fejbőrét. Ez mosolyra késztette Tom-ot, aki lehunyva szemét egy pillanatra felsóhajtott, azonban mikor ismét Lil-re pillantott eltűnt a jó kedve, hisz szomorú látvánnyal találta magát szemben.

- Miért sírsz, Lilly?

A nő csak megrázta a fejét és elpillantott Tom arcáról, Ő azonban álla alá nyúlt és visszafordította maga felé.

- Mondd el, kérlek!

- Butaság az egész... de Neked annyira szép hajad van - mondata végére ismét beletúrt a félig szétbomló lófarokba.

Tom nem tudta, mit mondjon. Egyáltalán, lehetne-e valamit is erre válaszolni?

*

Késő este lehetett már, mikor Tom hazaért. Lil mosolyogva emelte fel a fejét, ahogy meghallotta Tom közeledő lépteit, azonban ahogy belépett a hálószobába ajkai elváltak és szája elé kapva tenyereit könnybe lábadt a szeme.

- Te őrült vagy, Tom! - súgta ujjai közül. Még akkor sem hitte el a látottakat, mikor Tom mellé állt és ujjaival végigsimíthatott az alig egy centiméteres haján.

- De őrültként is jól nézek ki, nem? - rántotta meg nevetve a vállait, majd hozzá hajolt és lecsókolta a könnyeit.

*
Tom idegesen járkált fel s alá a kórház folyosóján, Bill tőle nem messze egy sárga műanyag széken ült. Néhány órával korábban nem várt fordulatot vett mindhármójuk élete. Lil egy nyugodt nappalt követően éjszakára belázasodott és az eddigi kezeléseket követő napokkal ellentétben nem ritkult a hányás gyakorisága, sőt, gyengébb volt, mint eddig bármikor. Mikor sírt, nem amiatt tette, mert félt volna az újabb tünetektől, sokkalta inkább amiatt, hogy nem akarta, hogy véget érjen az, ami körül veszi Őt. Nem akarta, hogy máris az utolsó napjait kelljen töltenie, élni akart még.
- Uraim! - Bill és Tom egy emberként fordult az Őket megszólító orvos felé. 
- Mondja doktor úr, hogy van? Rendbe fog jönni? - Tom lélekszakadva tette fel a kérdéseit. Az orvos először Bill-re, majd Rá pillantott.
- A kollégáimmal úgy véltük, hogy a meglévő kemoterápiás, emelt dózisú kezelés már nem bizonyul hatásosnak.
- Ez mit jelent?
- Azt, hogy muszáj elkezdenünk a sugaras kezelést is.