- Nem tudom bevallani.
- De ismerem Őt, tudom hogy fogadná ezt az egészet. Már az apját is elveszítette rákban, az anyja magára hagyta... Ha megtudná, hogy lehet, Én is itt hagyom... - Lil-t kirázta a hideg. - Nem, soha nem tudhatja meg. Inkább választom azt, hogy nem adok magunknak egy esélyt, mint sem hogy végig kelljen néznem azt, hogy omlik össze mellettem.
- Szeretnéd, ha Én mondanám el?
- Azzal semmivel sem lenne könnyebb Neki.
- Lil - Bill kicsit erélyesebben szólt hozzá és felállva finoman karon ragadta. - Egyszer az életben végre csak magadra gondolj! Nagyfiú, túl fogja tenni magát azon, ha... - egy pillanatra elhallgatott, sosem szeretett belegondolni abba, hogy mi lesz, ha nem lesz tovább.
- De szeretem Őt, nem tehetem ki ilyennek... - bukott ki keservesen belőle. Bill egy pillanatra elhallgatott, majd arcára fájdalmas mosoly szökött és magához húzta az időközben felzokogó Lil-t. Halkan csitítgatta, miközben Neki is vigasztaló szavakra lett volna szüksége.
- Annyira sajnálom - szipogta Lil a nyakába suttogva.
- Css, nincs semmi baj! Köszönöm, hogy elmondtad. Most átmegyek hozzá, jó?
Lil belátta, hogy Bill-nek igaza volt a korábban beszéltekről, így hát bólintott és hagyta, hagy csukja be maga mögött az ajtót.
*
Bill nem tudta, hogy is kezdjen bele. Egyáltalán, Neki most hogy kellene viselkednie Tom-mal? Haragudnia kellene Rá, amiért felbukkanásával ilyen sorsra juttatta a kapcsolatukat Lil-el, vagy örülnie, hogy végre boldoggá fogja tenni Őt? Fogát szívva ugyan, de az utóbbinál maradt.
- Bejöhetek? - kopogott be a vendégszoba ajtaján. Tom nem is válaszolt, helyette azonnal kinyitotta az ajtót.
Egy pillanatig tébláboltak az ajtóban, majd Tom félre állt, hogy Bill be tudjon sétálni a szobába. Tom testét talán még nagyobb félelem töltötte el mikor Bill arcát kezdte kutatni, a torkában lévő gombóc pedig pillanatról pillanatra egyre nagyobb lett.
- Nem akartam bonyodalmat - válaszolt Bill még ki nem mondott szavaira. Bill felhúzta az egyik szemöldökét, majd védekezően összefonta a karjait a mellkasa előtt.
- Akkor mit akartál?
- Nem tudom... - súgta. Nem érezte még magát ennyire kellemetlen helyzetben. Igazat is akart mondani, meg nem is.
Bill látta, hogy Tom-nak nehezen jöttek a szavak és kellemetlenül érezte magát a jelenlétében; ez már maga elégtétel volt számára.
- Lil-t akarod, ugye? - tette fel végül a magától értetődő kérdést.
Tom ekkor felemelte a fejét és a szemébe nézett. Úgy érezték magukat, mint két, a nőstényért párbajozó hím. Mindketten egy nőt akartak, mégsem az Ő akaratuk számított és ezt el kellett fogadniuk.
- Még mindig szeret Téged... - folytatta Bill mély hangon. Tom arcán vegyes érzelmeket látott, reakciói - szapora légzése és kitágult pupillája-, egyértelmű bizonyíték volt számára a Lil-hez fűződő érzéseiről. - Nem tudom, hogy mi foghatta meg benned, vagy miért akarhat még mindig Téged, de ez az igazság.
- Ezt nem hiszem el... - Tom szíve hevesen vágtázott, ujjai látványosan remegtek. Minden, amitől eddig félt, hirtelen elpárolgott és helyébe egy sokkalta erőteljesebb érzés szökött. Mindent meg fog tenni azért, hogy Lil-t boldoggá tegye.
Bill némán figyelte Tom örömét, azonban tudta, ez a felhőtlen boldogság nem fog sokáig tartani, ha megtudja, mi is áll döntésének a hátterében.
- Valamit még el szeretnék mondani Neked!
- Mondjad! - tért lassan észhez Tom, majd leült az ágy végébe.
- Remélem tudod, hogy nem csak simán átengedem Neked Lil-t, ennél sokkal többről van szó.
- Ezt hogy érted? - kapta ismét pillantásait Bill-re.
- Azt akarom, hogy Lil végre megkapja Tőled azt, amire mindig is vágyott, talán még a kapcsolatunk alatt is.
- Nem értelek...
- Szeretném, hogy amíg csak lehet, a világ legboldogabb nőjévé tedd.
- Bill! Miről beszélsz? - fújtatva felugrott és a férfi elé állt. Bill egy pillanatig nem válaszolt, próbálta összeszedni a gondolatait, hogy is mondja ki a keserű valóságot, végül csak ennyit mondott.
- Leukémiás...
Tom-nak a válasz hallatán tüdejébe szorult egy pillanatra a levegő. Hitetlenkedve megrázta a fejét és furcsán elmosolyodott.
- Ez nem igaz!
- Sajnálom, Tom! - Bill a vállára próbálta helyezni a tenyerét, de Ő elütötte onnan és ismét az ágy végébe ült. Térdeire támaszkodva próbált meg mélyeket lélegezni, de tudta, ez cseppet sem fog segíteni rajta. Úgy érezte, minta jéghideg vízzel nyakon öntötték volna; velőtrázóan ijesztő volt hallani az igazságot. - Krónikus mieloid leukémiában szenved.
- Az... az mit jelent?
- Hogy fájt volna valamije? - Tom zavartan próbált visszaemlékezni az elmúlt évekre, épphogy csak felsejlett egy-egy olyan eset, amikor panaszkodott volna Neki.
- Nem voltak csontfájdalmai, fejfájása, fogyás, fáradtság...?
- Néha megjegyeztem, hogy fogyott, de Én azt hittem, hogy... hogy amiatt, ami akkor közöttünk volt. Bill, lehet, hogy miattam lett beteg?
- Nem miattad alakult ki, ezt felejtsd el.
- De...
- Nem Tom, ezt hagyd abba! És Lil-nek se hozd fel! Itt senki sem hibás.
- Rendben - belátta, hogy igaza van.
- Most kemoterápiákra kell járnunk, tegnap is azért kellett bemennünk a kórházba, mert rosszul volt éjszaka. Szerencsére a sugárkezelés még nem jött szóba.
- Istenem - fájdalmasan felnyögött és tenyereibe temette az arcát. Egy érzés hatalmas erővel szorította a mellkasát, egyszerre akart sírni és ordítani, mégis egyetlen hang sem jött ki a torkán.
- Tudom, hogy Neked is nehéz... de kérlek, ezt ne lássa rajtad soha!
- Nem fogom tudni leplezni.
- Nem, ezt meg sem akarom hallani - Bill hangja ismét erélyesebb lett. Felbosszantotta, hogy Tom - ahogy maga Lil is mondta-, kiborult, még ha volt is rá oka. - Hallod? Sose láthatja majd rajtad, hogy mennyire nehéz Neked is.
- Te hogy bírtad ki? Hogy nem borultál ki?
- Számtalanszor magam alatt voltam, de sosem látta. Egyszerűen nem láthatta, mert megígértette Velem, hogy nem lehetek szomorú mellette.
- Hogy tudott ilyet kérni? - Tom érezte, hogy szemei előtt fátyolossá válik Bill alakja.
- Makacs, még most is, ebben a helyzetben is. Azt mondta, hogy arra van szüksége, hogy boldog legyen, amíg csak lehet és nem arra, hogy sajnálják Őt.
- Mennyire erős...
- A legerősebb nő, akit valaha is ismertem - látta be Bill is, majd helyet foglalt Tom mellett. Tom egy pillanatra Rá nézett, majd elkapta a pillantásait.
- Nagyon szeretheted Őt, ha még ezt is képes vagy megtenni érte.
Bill erre nem tudott mit válaszolni.
- Csak egyetlen egy dolgot kérek. Ne adj okot arra, hogy ismét csalódnia kelljen benned. Azt... azt nem bírná elviselni még egyszer. Akard most már és szorítsd teljesen háttérbe a saját fájdalmad. Ne sajnáld, ne akard elhalmozni minden jóval, mert érezni fogja, hogy csak sajnálatból csinálod. Egyszerűen csak tedd, amit kér. Meg tudod csinálni?
Tom vett egy mély levegőt, majd testével a férfi felé fordulva így válaszolt: Nem fogom ismét elszúrni.
*
Lil a hálószobájukból nyíló kis erkélyen ült. Rengeteg minden kavargott a fejében, legelőször is az, hogy bevallotta Bill-nek, még mindig szereti Tom-ot. Utálta magát amiatt, hogy fájdalmat kellett okoznia Neki, hisz sosem érdemelt rá. Frusztráltan felsóhajtott, majd ujjaival önkéntelenül beletúrt a hajába. Egy pillanatra megállt a mozdulatban, majd erőset nyelve előrehúzta a kezét. Ujjai között az eddigieknél sokkal több hajszál akadt meg és ahányszor újra és újra hajába túrt, minduntalan több maradt a kezében. Érezte, hogy pánik kezd úrrá lenni rajta, így hát
remegő lábakkal felállt, majd a hálószobájukba sietett, azonban megtorpant, ahogy Tom-ot látta maga előtt állni. Nem szólalt meg, egyszerűen nem tudott mit mondani, így hát csak pillantásaival próbált valamit közölni abból, amit abban a pillanatban gondolt. Csak pillanatokkal később vette észre, hogy Lil kezei ökölbe vannak szorulva és ujjai között rövidre vágott hajszálai lógnak ki. Hatalmasat ugrott a gyomra és az eddig csak mellkasában hevesen dobogó szíve most felmászott a torkába és ott kínozta tovább. Nem tudta, honnan volt annyi ereje, hogy Lil elé lépjen, mindenesetre karjaiba zárta és hagyta, hagy zokogjon fel, miközben a szorítás az öklében enyhült és hajszálai a padlóra hullottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése