6.: Én Te vagyok, Te Én vagy... (21-30)

30.

Már egy hét eltelt azóta a bizonyos találkozó óta. Hazudnék, ha azt mondanám, már nem jut eszembe mit is csinált Lily, mégis túl tettem magam rajta. Vagy inkább úgy mondom, hogy tovább kellett lépnem. Nincs annyi elvesztegetni való időm, hogy azon bosszandkodjak, esetleg pityeregjek, mit is tett velem. Eltaszított magától, és semmibe vette a barátságunkat. Ilyen emberért egyetlen könnycseppet sem ejthetek.

A pénteki napom (már február elejét írunk) szorgos készülődéssel telt. Frau Mona-t megkértem, hagy legyen ez a pénteki napom a szabadnapom, hisz ma este lesz a nagy nap, mikor is bemutatsz a kis öcsédnek. Fogalmam sincs miért, de meg szeretnék felelni neki, azt akarom, hogy jó véleménnyel legyen rólam, és Te még büszkébb legyél. (Bevallom, félek attól a ténytől, hogy a testvéred esetleges rossz véleménye befolyásolni tudna Téged és a kapcsolatunk.)

Így hát sürögtem, forogtam a konyhában, hogy el tudjam kápráztatni az egyik kedvenc süteményetekkel, aminek a receptjét még néhány héttel ezelőtt mesélted el. Az egyszerű étcsokoládés finomságot egy hatalmas tányérra pakoltam, majd alufóliával lefedve pihenni hagytam. Még volt egy órám az érkezésedig, addig gyorsan letusoltam, és kiválasztottam az aznapi ruhám. Sötétkék blézerem alá egy egyszerű, hófehér trikót vettem, halványkék farmernadrágomhoz pedig egy magas sarkú bokacsizmát húztam. Reméltem, hogy mindkettőtök tetszését elnyerem.

Mikor ajtót nyitottam csengetésed hallatán, Te csak mosolyogva végig vezetted a tekinteted rajtam. Pirulva megböktem a mellkasod, mire Te utánam kaptál és karjaiddal magadhoz rántva szenvedélyesen megcsókoltál. Még mindig nem tudom megszokni a hevességed, azt, ahogy egy pillanat alatt képes vagy felizgatni pusztán a csókjaiddal.

Mintha tudtad volna, mit is akarok, csípőddel a legközelebbi falhoz toltál és combjaiddal combjaim közé furakodva az ágyékodra emeltél. Blézerem alá nyúlva azonnal rámarkoltál a jobb mellemre, mondanom sem kell, hogy teljesen elvesztettem a fejem. De Te is…

Lassan indulnunk kellene.Rekedten és tagoltan súgtam a füledbe, Te még szorosan karoltad csupasz testem. Ismét csak a kanapémig jutottunk, túlságosan is akartuk egymást.

Már a kocsidban ültünk, néhány perc kellett csak, hogy megérkezzünk hozzátok. A kellemes nyugodtság érzése (ami az aktus után töltött el) most egy pillanat alatt elillant, ahogy felhajtottunk a garázsotok elé. Észrevéve idegességem áthajoltál hozzám, majd egy puszit nyomva arcomra csak ennyit mondtál: Bill már most szeret, hisz boldoggá teszed a nagy és okos bátyját.

29.

Éreztem, ahogy a tenyereim között lévő papír zsebkendő lassan darabjaira hullik. Tépkedtem, csócsáltam mérgemben. Erősen meredtem felétek, Te még mindig a csizmáját fogtad, míg Ő azzal a szemtelen vigyorával pásztázott téged. Nem mozdultatok, talán úgy egy percig, mégis annyi minden történt azokban a néma pillanatokban is. Már leengedted a lábát, és amennyire csak tudtál, hátrébb húzódtál a székeddel. Mellkasod előtt összefont karokkal ráztad a fejed, talán motyoghattál neki valamit, hisz mozogtak az ajkaid. Arcizmaid többször megrándultak miközben Lily-nek beszéltél, Ő azonban csak haját dobálgatva nevetett az arcodba. Legszívesebben mellettetek teremtem volna, és a hajánál fogva rántottam volna a bár padlójára, hogy mindenki szeme láttára meg tudjam Őt tépni.

Mégsem tettem. Nem alázkodom meg az emberek előtt.

Egy pillanatra lehunytam szemeim, tüdőmbe friss oxigént szívtam, majd kissé bizonytalan léptekkel, de elindultam felétek. Te már a kabátodat öltötted magadra, Lily a táskájában kutakodott, majd mikor észrevette, ahogy az asztalunkhoz értem mézesmázosan Rám mosolygott. Hányni tudtam volna tőle.

A búcsúzkodást egy fél perc alatt lerendeztem (arra hivatkozva, hogy úgy érzem, valami bacilus lappang bennem és nem akarom, hogy elkapja Tőlem), de ahogy láttam, Őt sem érdekelte annyira a búcsúpuszink. Neked adott egy arcra puszit, amit feszengve fogadtál el, majd nyitottad is ki előttem az ajtót, és beszálltunk autódba.

Vigyél haza. Csak ennyit súgtam és Te teljesítetted a kérésem. Egész út alatt kavarogtak bennem az érzések, dühöt, csalódottságot és keserűséget éreztem. Nem irántad, Lily iránt. Bár az nagyon érdekelt, hogy elmondod-e, mit tett Lily, vagy inkább elhallgatod gondolván, hogy miért idegesíts fel, ha nem is történt semmi sem? Igazad lett volna, ha így teszel, mégsem így tettél.

Mikor már házam előtt parkoltál le, halkan megkérdezted, feljöhetsz-e hozzám, hisz szeretnél valamit elmondani. Biztos voltam benne, hogy az este történtekről szeretnél beszámolni, így azonnal rábólintottam a kérdésedre. Autód bezárván fellépcsőzünk a lakásomig, majd belépvén oda egyből a kanapéra telepedtünk. Idegesnek láttalak, az ujjaid is jéghidegek voltak, mégsem kérdezősködtem, inkább megvártam, míg Te kezdtél bele.

Némán, egyetlen szó nélkül hallgattam, ahogy elmeséled, mit is tett Lily, és bár láttam egy kis félelmet a szemeidben, mégsem firtattam kilétét. Talán azt hihetted, hogy azt gondolom Rólad, élvezted amit csinált, és Te is folytatást akartál volna?! Nem, annál jobban szeretlek, minthogy ne bízzak meg benned.

Kicsit alább hagyott a görcsösséged, mikor elmeséltem neked, hogy mindent láttam a mosdó melletti kis oszlop mögül. Csodálkoztál, hogy nem olvastam be neki, hogy bírtam ki rezzenéstelen arccal azt, amit tett? Erre csak azt válaszoltam: Magamban szeretem lerendezni az ilyesfajta dolgokat!

Büszkén elmosolyodtál, majd mikor én kiscicásan öledbe másztam, hagytad, hogy szorosan megölelgesselek. Karjaid védelmezően vontak a testedhez, úgy érzem, sosem fogom elhinni azt, hogy az enyém vagy, és ennyire szeretsz.

Ezt nem ronthatja el semmi és senki sem. Mégis Rám cáfolt az élet, mégpedig Lily és egy másik személy újbóli felbukkanásával.

28.

Bár Lily minden szavára figyeltél, mégsem engedted el a kezem. Finoman összekulcsoltad ujjainkat, majd egyszer csak feltetted az asztalra, talán azért, hogy a Téged furcsán méregető Lily-nek is világossá váljon a helyzet: Te hozzám tartozol.

Talán megérthette Lily, hisz a találkozónk második felében már nem vettem észre rajta azt a számomra kicsit zavaró és frusztráló viselkedést, ami néhány órája még aggodalomra adott okot. Könnyedebben ment a társalgás, felszabadultabb voltam én is, és ezt Te észrevéve már nem szorongattad annyira az ujjam (de azért még finoman rajta tartottad a tenyered).

Érdekes volt Lily-t hallgatni. Engem már csak hallomás révén is elkapott a hidegrázás, ahogy a koleszos élményeiről számolt be. Örülök, hogy inkább a munka világát választottam ahelyett a bulitól, italtól és talán drogtól hemzsegő élettől, amit Ő élt (bár azért bevallom, szívesen tanultam volna, ha az anyagiak megengedték volna).

Mikor barátnőm végre kettőnkre terelte a szót, én csak elpirultan Rád néztem. Te kezdtél bele a kis történetünkbe, abba, ahogy az első pillanatban megláttál a virágboltban, majd ahogy teázni, vacsorázni vittél engem. Láttam rajtad, hogy boldogsággal a hangodban mesélsz Lily-nek, kell nekem ennél több tanúbizonyság, hogy szeretsz? Mert, hogy én szeretlek, az biztos, bár még nem mondtuk egymás szemébe a bűvös szót, de talán nem is kell. Tudatjuk azt máshogy egymással.

Lassan éjfélt ütött a közeli harang a kis templomban, úgy gondoltuk, ideje lenne indulnunk. Mindketten helyeseltetek, majd én még elnézést kérve kisiettem a mosdóba (kicsit sok volt a bor és a fejembe is szállt – muszáj voltam megmosni az arcom). Épp egy zsebkendőbe törölve kezeim lépkedtem vissza az asztalunkhoz, mikor hirtelen megtorpantam és egy vastagabb oszlop mögé álltam.

Lily az asztalra könyökölve, arcát kézfejeire támasztva pislogott feléd. Talán ez nem is lett volna akkora baj, ha nem láttam volna, mennyire próbálja karjaival összepréselni a természetesen is nagy kebleit a kivágott blúzában. Éreztem, ahogy arcomat pirosság önti el, füleim égni, lábaim, pedig remegni kezdenek. Nem Rád voltam mérges, hogy hagytad, Lily hagy illegesse magát, inkább a barátnőmre! Barátnőmre? Nem, egy ilyen embert nem lehet barátnőnek hívni, aki az első adandó alkalommal rástartol a barátja kedvesére. Undorító.

A több éves barátságunkat egy pillanat alatt lerombolta. Majd 6 évet eldobott egy kis flört kedvéért, azért, hogy esetleg egy újabb férfit tudjon behálózni. Felháborító és szánalmas. Ilyen barátnőre nem tartok igényt.

Mérgem iránta csak még inkább fortyogni kezdett, mikor lábfejével az asztal alatt lassan, a bokádtól kiindulva végig vezette a lábszáradon át a combodig. Néhány másodpercig mintha észre sem vetted volna, hagytad Őt, egyszer csak mégis elkaptad a bokáját. Farkas szemet néztetek egymással, és míg Te zavartan fújtattál, addig Lily lassan végig nyalt felső ajkán. 

27.

Nem lehetett levakarni azt a mosolyt az arcomról, amit azzal okoztál, hogy szeretnél bemutatni a szeretett testvérednek. Ez mégis csak megtiszteltetés, már ha úgy vesszük!

Hat órakor (már oly sokadjára) egy dudaszóval jelezted megérkezésed. A bolt kulcsát a táskám mélyére süllyesztettem, majd hatalmas boldogsággal a szívemben elindultam az autód felé. Édes, kisfiús mosollyal az ajkaidon hajoltál át az anyósülés fölött, hogy kinyitva nekem az ajtót és felém hajolva azonnal megcsókolhass. Hevességedtől bent rekedt a tüdőmben a levegő, ez hiányzott a leginkább. Hogy érezzem, kellek neked!

Forrón csókoltuk egymást, én lefont tincseid közé fúrva ujjaim simogattalak, míg Te mohón csak az ajkaimmal voltál elfoglalva. Ha nem lettünk voltak időhöz kötve, azonnal arra kértelek volna, hogy máris menjünk haza, és zárkózzunk a hálószobámba. Azonban nem mondhattam, és ezt Te is nagyon jól tudtad, így gyengítve csókodon lassan elszakadtál Tőlem.

A következő két órát egy hangulatos étteremben töltöttük a bárhoz közel. Te grillezett zöldségekkel és egy kis hallal csillapítottad az éhséged, míg én egy nagy adag rakott burgonyát rendeltem. Még a vacsora alatt is a hétvégi élményeidet osztottad meg velem, szorgosan ecsetelted, milyen közös programokat fogtok szervezni a testvériskolával a nyár folyamán. Büszke voltam Rád, ugye tudod?

Nyolc óra előtt néhány perccel fizettünk, majd a pár száz méterre levő kis bárba sétáltunk. A kissé füstös helyiség tömve volt iszogató emberekkel, de megjegyzem, nem részegen dőlöngélő egyedekkel.

Lesegítetted a kabátom, majd az érkező pincértől magadnak csak 3 deci kólát kértél (vezetsz, s azért nem akartál inni), nekem pedig egy kis fehérbort rendeltél. Épp az elsőket kortyolgattuk a poharainkból, mikor Lily alakja felsejlett a bár ajtajától nem messze. Egy rövid, derékig érő dzsekit viselt, combjait rövidke szoknyája alig takarta. Lábfeje magas sarkú csizmába volt bújtatva, aminek oldalán számomra giccses strasszkövek díszelegtek. Az ízlésünk ilyen téren sosem egyezett.

Látván a bárpult előtt ülő férfiak éhes pillantását önkéntelenül is Rád néztem, és Te ugyan félszemmel, mégis Őt nézted. Nem tagadom, elkapott a pulykaméreg, mégis vettem egy mély levegőt és boldog mosollyal fogadtam a barátnőm.

Lily kecses mozdulatokkal lépkedett előttünk (megjegyzem, alig-alig a szemeimbe nézve, inkább téged szuggerált), majd mikor az asztalunkhoz ért két puszit adott az arcomra, neked pedig a kezét nyújtotta. Illendően felálltál és mosolyogva bemutatkoztál Neki. Bár láttam, hogy Lily igenis hatással volt Rád, mégis ahogy végig simítottál a kézfejemen az asztal alatt azonnal eloszlattad minden kétségem.

26.

Frau Mona már az egyszerű, őz barna szövetkabátjában várt Rám. Halk köszönésemre Ő csak halványan elmosolyodott, mire az én arcomon is felsejlett egy piciny mosoly. Bár nem kérdezősködött, mégis biztos voltam benne, hogy átlát rajtam, és az örömömön. Bár ha érdeklődött is volna, szívesen válaszoltam volna Neki.

A pénteki napom nem csak hogy unalmasan, de felettébb lassan is telt. Nem igazán volt kedvem naphosszat a boltban ülni, talán azért, mert tudtam, nem fogsz hat órakor az ajtó előtt várni. Mégsem szabadott elégedetlenkednem, hisz már így is sokat kaptam az élettől. Téged. A szereteted. Tudom, felelőtlenség és meggondolatlanság ilyen nagy szavakat használni, melletted mégis minden az ellenkezőjére fordult. Teljesen megváltoztattál. Az eddigi, kicsit pesszimista Ann-ből egy életvidám nőt faragtál, aki alig akar magára ismerni, annyira idegen tőle ez a túlzott szeretni akarás (habár az előző barátomat is nagyon szerettem, mégis azóta már eltelt néhány év).

Már épp a vasárnap délutáni desszertemet kanalaztam, mikor megcsörrent a mobilom. Sejtettem, hogy nem Te lehetsz az, hisz veled délelőtt beszéltem. A kijelzőre pillantva Lily barátnőm nevét láttam meg. Azonnal felvettem a készüléket, hihetetlenül megörültem neki. Majd’ fél órán át csacsogtunk, Ő az egyetemi életről mesélt (a kollégiumos görbe estékről és a mámoros reggelekről) én pedig Rólad számoltam be. Mondanom sem kell, hogy dagadt a mellem, mikor nevetve csak annyit mondott: Mázlista egy dög vagy!Aj, és akkor még nem is látott Téged!

Így jött a gondolat, hogy bemutassalak Téged Lily-nek. Az igaz, hogy először tanakodtam, nem lenne-e túl korai, mégis ott bujkált bennem a kis ördög, hogy megmutassam, milyen férfit rendelt mellém sors. Hétfő este nyolc órára beszéltük meg a találkát egy közeli kis bárba. Mondanom sem kell, mennyire vártam már a találkozót!

A hétfői napomat a Te hívásod ragyogta be. Hihetetlenül lelkes voltál a hétvégéddel kapcsolatban, azt mondtad, mindent elmesélsz majd ha találkozunk. Ekkor említettem meg az aznap esti programunkat, amit Te azonnal el is fogadtál. Válaszul csak ennyit feleltél:Akkor ezen a héten még megejtjük a Kis Öcsémmel való találkát is.

25.

Ölelésed erősebb lett derekam körül, mégsem bántam, hisz tudtad, mennyire imádok a béklyódban lenni. Furcsa melegséggel a szívemben hallgattam, ahogy a fülembe suttogtál, és még mindig nem akartam elhinni, hogy rólam beszélsz?! Mikor ezen gondolatomnak hangot is adtam, rosszallóan megcsóváltad a fejed, és kacér mosoly kíséretében magad alá parancsoltál a kanapén. Szemeimből kibuggyanó könnycseppekkel nevettem fel Rád, mikor ujjaid csiklandozásba kezdtek bőrömön, és ajkaid nyakamhoz nyomva arról érdeklődtél, hogy is tehetnél magabiztosabbá (igen, sajnos bennem nagyon csekély önbizalom veszett el)?

Talán, ha megmutatom, mennyire is kívánlak végre elhiszed, hogy csak Téged akarlak, és senki mást. Levegővételnyi időm sem volt realizálni a hallottakat, ajkaid máris forró bilincsként fonódtak ajkaimra, miközben tested jólesően Rám nehezedett. Éreztem minden mozdulatodban azt a vágyódást, amit tegnap este, sejtettem és akartam is, hogy ismét megtörténjen az a csoda. Mert az az volt, ha elhiszed, hanem…

Jéghideggé vált tenyeremet a homlokomon pihentettem. Szemeim hatalmasra tágulva meredtek a plafonra, miközben nyakam ívén éreztem megfáradt sóhajaid. Ismét magadévá tettél, és én magamba fogadtalak. Azt hiszem, többször kell hangoztatnom, hogy önbizalom hiányos vagyok.

A reggeli idillt és mámort lassan felváltotta a valóság undok képe, még pedig az, hogy délre már a boltban kell lennem, hogy leváltsam Frau Mona-t. Igazán nem panaszkodhattam, hogy csak délre kellett bemennem dolgozni, mégis inkább a karjaidban maradtam volna egész nap. Amíg én letusoltam, addig Te főztél egy kis kávét és pirítottál néhány szelet kenyeret. Mondanom sem kell, hogy mindig is ilyen csodálatos reggelekről álmodtam…

Már a bolt előtti parkolóban üldögéltünk. Még volt tíz percem délig, úgy döntöttem, hogy kihasználom és nem hagylak azonnal magadra. Mikor arról érdeklődtem mikor is láthatlak utoljára, sajnálkozva közölted, hogy a hétvégéd nem lesz szabad, hisz a zeneiskolában tanuló gyerekekkel mentek egy közeli város zeneiskolájába, hogy a két intézmény közti testvérkapcsolatot még jobban elmélyítsétek és a gyerekeket megismertessétek egymással.

Büszke voltam arra, hogy így a szíveden viseled a tanítványaid sorsát. Már épp egy búcsúcsókot hintettem volna ajkaidra, mikor telefonod megcsörrenve félbe maradt a búcsúzásunk. Hangos bocsánatkérések közepette halásztad elő a készüléket, majd mikor rápillantottál szinte szétnyíltak az ajkaid. Megint azt a körülírhatatlan ijedelmet véltem felfedezni rajtad, amit reggel, ám most rá is kérdeztem, miért lettél ennyire ideges?

Válaszodból kiéreztem a rögtönzést, ami ugyan rosszul esett, mégsem vetettem a szemedre…

A bolt ajtajából még visszapillantottam Rád, ám nem tetszett a látott kép. Ujjaid idegesen repkedtek arcod előtt, jól láthatóan ideges és feszült voltál. Legszívesebben visszaszaladtam volna hozzád, hogy megnyugtassalak, de erőt kellett vennem magamon, hisz nem akartam máris az agyadra menni a túlzott anyáskodásommal.

24.

Hosszú percek óta csitítgattál mit sem sejtve a sírásom okáról. Nem kérdezősködtél, és nem akadékoskodtál, miért nem vallottam be az igazságot. Egyszerűen csak ültél mellettem, és ujjaid arcomra fonva simogattál, miközben az egyik karod a derekamon pihent.

Hogy lehettem olyan buta, hogy azt feltételeztem Rólad, itt hagytál? Hisz csak telefonálni mehettél ki, hogy ne kelts fel engem. Én bolond meg elrontottam mindent!

Már nem sírtam, csupán csak az arcomra száradt könnycseppek helyét törölgettem. Kedvesen Rám pillantottál, amolyanBiztos minden rendben van?tekintettel, majd mikor én halványan bólintottam csak elmosolyintottad magad. Tudtam, hogy be kell vallanom, mi is bántott, mégsem akartam, hogy azt hidd, nem bíztam benned. Mégis mikor egy nagy bögre meleg tejet behozva ismét mellém ültél megfogtam a csuklód, és magam felé fordítottalak. Kíváncsian Rám pillantottál, majd mikor halkan (és szemlesütve) bevallottam, hogy azt hittem, csak egy éjszakára kellettem neked, mintha kilelt volna a hideg. Ujjaim alatt erősebben dagadtak ki a kézfejeden lévő erek, sejtettem, mi is játszódhat le benned. Tudom, ostobán viselkedtem, és rosszul eshetett a feltételezésem.

Nem mertem a szemeidbe nézni, ahhoz túl gyáva voltam. Mégis el szerettem volna mondani, hogy miért lett úrrá ennyire a testemen a kétségbeesettség (természetesen azért, mert mélyen érintett, hogy nem kellek neked, pedig én majd megbolondulok érted), mégsem vallottam be. Talán attól csak még szánalmasabbnak gondoltál volna, ha tudod, hogy mennyire kötődöm hozzád.

Így halkan ostoroztam magam tőled néhány centiméterre ülve, szinte már láttam magam előtt, ahogy felállsz, és egyetlen pillantás  nélkül kilépsz az ajtón hátra vetve még néhány bántó szót: Flúgos liba.

Mégsem így tettél. Mutatóujjaddal állam alá nyúltál, majd felemelted azt, hogy szemeimben kutatva kiolvashasd mit is érzek és gondolok. Merengve bámultam csokoládébarna íriszeidbe, mindig megbabonázott, ahányszor csak szembe kerültem velük. Te némán ingattad a fejed, majd halkan így szóltál: Kis buta…

Melegséget és gyöngédséget éreztem a hangodban, nyugtatóan próbáltál simogatni is. Remegni kezdtem, de nem is magától az érintésedtől, hanem attól a tudattól, hogy megbocsájtottad hitetlenkedő gondolataim. Önkéntelenül fektettem arcom tenyereid közé, majd mikor magadhoz húztál a nyakad illatos szegletében kerestem menedéket.

Ha csak egy éjszakára kellettél volna, nem vásároltam volna fel a fél virágboltot, hogy minden alkalommal láthassalak, Szépségem.

Kiszáradt torokkal hallgattam, ahogy beszéltél hozzám. Megeredt a nyelved (talán azért, hogy megnyugtass) és arról kezdtél el mesélni, hogy mit érzel irántam. Nem mertem elhinni azt, amit és ahogy mondtál. Még hogy megtetszett volna az egyszerű külsőm? Hogy aranyosnak találtad, ahogy minden egyes alkalommal, mikor  beléptél a boltba én elpirultam Tőled? Hogy életedben először nem az hajtott, hogy valakit minél hamarabb megkapj, hanem az, hogy minél tovább magad mellett tudj?

23.

Sós könnyekkel az arcomon kopogtattam be a fürdőszoba ajtaján, remélve, hogy megtalállak végre, de mikor már a kis konyhába is bepillantottam és még ott sem voltál valahogy éreztem, ennyi volt. Véget ért egy olyan kis csoda (mert én csodának hittem ám), ami ugyan rövid életű volt, mégis életem legszebbike volt. Szeretve voltam egy olyan férfi által, aki teljes mértékben megbecsült, és éreztette velem, hogy igazi nő vagyok. Most mégis magamra hagyott…

Utálatot, haragot kellett volna éreznem irántad, mégsem ment. Talán el kell telnie egy kis időnek, míg realizálom, mit is tettél velem. De most még nem tudtam neheztelni Rád, esetleg megvetni Téged. Hisz még elevenen élt bennem minden egyes mozdulatod, sóhajod, érintésed. Orromban keringett az a megmagyarázhatatlanul finom narancsos illatod, amit akkor éreztem, mikor ajkaim önálló életre kelve bebarangolták a  mellkasod.Akkor még szép volt minden…

Csalódottságomban és hitevesztettségben pakolgatni kezdtem a mosatlan tányérokat, illetve poharakat. Lábaimon mintha ólomsúlyok nehezedtek volna, alig vittek előre. Mindig csak a kanapé mellett marasztaltak, és szinte azt parancsolták, hogy hunyjam le a szemeim, és idézzem fel ahogy bronz barnás bőrödön megtörik a lámpa fénye, és lomhán végig siklik a hátad izmos ívén. Kelletlenül felnyögtem, majd arcomra újabb könnycseppek telepedtek. Lassan kezdett felsejleni, hogy ennyit értem neked.

Lábaim magam alá húzva kuporodtam le a kanapé egyik végébe, hogy fejem a karfára hajtva egy kis nyugalomra leljek, azonban a bejárati ajtó felől jövő halk nesz és kulcsmoraj nem engedte, hogy megpihenjek. Tekintetem vadul oda kaptam, majd szinte reménykedve (talán kicsit naivan is), arra vártam, hogy Te lépj be az ajtón. Bár erre elég csekély volt az esély, hisz miért jöttél volna vissza, ha éjek éjjelén kiszöktél  mellőlem?

Buta képzelgéseim mégis alaptalanok voltak, hisz még ugyan csak a cipőd orra sejlett fel az ajtó mögül (valamit a mobiloddal bíbelődtél, hallottam, ahogy halkan bosszankodsz és káromkodsz), majd beléptél az előtérbe.

Mikor összetalálkozott a tekintetünk kicsit megmerevedett a tested. Valami volt a levegőben, már az első pillanatban éreztem egy megmagyarázhatatlan feszültséget rajtad. Mobilod azonnal zsebed mélyére süllyesztetted, majd ujjaid látványosan ökölbe szorítottad. Arcodra egy esetlen mosolyt varrtál és köszöntél nekem. Néhány lépés után megláttad a könnyes szemeim, és sietve előttem teremtél, hogy kezeid puha selyemként fonódjanak arcom köré miközben ujjaiddal gyámoltalannak tűnő arcom cirógatod. Mi történt, Kicsim?– súgtad halkan, de én a válasz helyett csak hevesen ráztam a fejem, hisz nem akartam bevallani, mit is feltételeztem Rólad. 

22.

Nem tudtam hány perc, esetleg óra telhetett el. Talán háromnegyed óra, igen. Pilláimra furcsa ólomsúly telepedett az eget rengető orgazmust követően, magamban sajnálkoztam is, hogy nem csíptem jó erősen a karomba, hogy ellent tudjak mondani az álommanóknak. De azt hiszem, ide még egy csípés sem lett volna elég, hisz ujjaiddal aprókat simogatva a lapockámon, és gerincemen lassan elaltattál. Nem szóltál hozzám, és Én sem hozzád, úgy éreztem, hogy elcsépelt dolgokkal csak elrontottuk volna ezt a csodát.

Így történt meg, hogy egyetlen szó nélkül tértünk nyugovóra. Széles kanapémon Te a hátadon feküdtél, miközben egyik karod a derekam alatt, míg a másik a fejed alatt volt. A testünkre húzott vastag pokróc ellenére is fáztam, így mikor éjszaka valami folytán felébredtem csak még inkább a meleg testedhez bújtam. Férfias illatod szimatolván nyugodt, békés mosoly szaladt át az arcomon, még jó, hogy nem láttad. Túlontúl is szentimentális volt…

A másnap reggel szürkés fénnyel köszöntött be a nappalimba. Hátamon hideg szellő futott végig, tudtam, hogy csak Te lehetsz az. Bár még nem nyitottam ki a szemeim, mégis tudtam, hogy ajkaid pár centire a gerincemtől repkedhetnek. Egy valami mégsem stimmelt, nem állt össze a kép. Éreztem a leheleted a bőrömön, az illatodat mégsem. Pedig imádom, nagyon is.

Lassan megemeltem a fejem, és oldalra pillantva ijedten realizáltam, hogy nem talállak magam mellett. Ruháid, amik este még lomhán a kanapé mögé voltak hullva már csak hűlt helyük lenyomatát hagyták maguk után. Szemeim sebesen kezdtek fel s alá járni, próbáltam visszaemlékezni az este történtekre. Csak álom lett volna, vagy valóban itt voltál? Az üvegasztalon két boros pohár hagyott lenyomatot, a két villa is csak arra engedett következtetni, hogy márpedig ezt a rakott zöldséget nem egyedül ettem neg.

Akkor itt hagytál volna? Ennyi lett volna minden? Egy éjszaka, egy búcsúszó nélküli elválás? Hát ennyit jelentettem neked? Hol vagy, Tom?

21.

Ritkán közölték velem ilyen nyíltan a férfiak, hogy a saját boldogságuk helyett az én gyönyörömet akarják, így nem csoda, ha még nagyobbra nőttél a szememben és még jobban beléd zúgtam (ajaj, elég néhány ilyen szó és máris úgy gondolok Rád, hogy beléd zúgtam?)

Pillanatok alatt lett testünk anyaszült meztelen, amíg Te egy óvszer után kutattál a nadrágod hátsó zsebében, addig én ujjaim hegyével simítottam többször is végig a hátad kecses ívén. Egy halk Végre! szócska után lehunytam a szemeim, és úgy vártam a gyönyör kezdetét (egyszerűen tudtam, hogy nem fogsz csalódást okozni). Tenyered becsúsztatván combjaim közém tettél még türelmetlenebbé, majd mikor egy apró, gyengéd kis csókot nyomtál az ajkaimra, lassan belém hatoltál.

Az eddigi szenvedélyességed szinte pillanatok alatt változott át gyengéd szeretgetésbe, amit már csak azért is furcsálltam, mert azt hittem, hogy érzelmek nélkül, állatiasan fogsz birtokolni, ehelyett (megjegyzem azért, hogy örömömre) lassan juttatsz el a beteljesedés felé. Hosszan, mélyen csókolva mozogtál combjaim között, miközben ujjaid hajamba fúrva simítottál végig a fejbőrömön. Az irántad érzett vágyamat és vonzódásomat nem tudtam máshogy kifejezni, minthogy erősen öleltelek, és készségesen csókoltalak, amíg ki nem fulladtam.

Hosszú percek édes játékát követően kezdett kibontakozni bennem az, amire már olyan régóta vágytam. Combjaimat erősebben fontam csípőd köré, karjaim szorosabban karolták a nyakad és azt hiszem, a szívverésem is a duplájára ugrott. Szemhéjaim szaporábban kezdtek repkedni, csókolni egyre kevesebb erőm maradt, de Te épp most kezdtél vadabb lenni, mikor én már alig bírtam türtőztetni magam. Hidd el, próbáltam, mégis elért a beteljesedés és magasra emelve testem tested alatt hangosan elélveztem. Újabb lökéseid hatására még meg-meg emelkedtem alattad, de már a lassú bizsergés és zsibbadás fázisában voltam. Te még egy utolsót löktél, majd talán az én élvezetem láttán is, de azonnal elélveztél.