6.: Én Te vagyok, Te Én vagy... (31-40)

40.

A hűtőhöz léptél, hogy kiemelj egy palack ásványvizet és egy nagyot kortyolj belőle. Hátad furcsán meg volt feszülve, mikor hozzád bújtam, és azt súgtam a füledbe, hogy De ne félj, nem hittem neki!, Te csak lefejtetted a kezem rólad. Érdekesen pislogva követtelek a nappaliba, ennyire megviselt volna ez a rágalom? Szembe álltam veled, és összekulcsoltam az ujjaim a Tiéddel. Mikor tekintetünk összetalálkozott, valami dermesztő hidegség futott végig a gerincemen. Szemeid most nem árasztottak melegséget és nyugalmat, helyette inkább szuggeráltak, és keményen döfködtek.

Mi a baj, Tom? Picit megráztam a kezed, de nem reagáltál, csak kitartóan meredtél Rám nyitott ajkakkal. Csak egy pillanatra futott át rajtam az, amit Lily hívásakor is hittem, de el is vetettem azonnal. Mégis a tétlenséged, az a mérhetetlenül üres tekinteted rosszat sejtetett, nagyon rosszat. Lily hazudik, ugye? Nem válaszoltál, talán túl halkan kérdeztem és nem hallottad, így ismételten rákérdeztem. Kérdésem már erőteljesebben lengte be a szoba falait, de Te mintha süket lettél volna csak hallgattál. Kezdett eluralkodni rajtam a félelem, a magatehetetlenség, ezért mint egy fuldokló aki az életéért küzd újra és újra feltettem a kérdést. De mindvégig csak néma maradtál...

Összeszorított ajkakkal lassan hátrébb léptem, ezzel is elengedve a kezed, és  fejemet alig észrevehetően, de rázni kezdtem. Éreztem, ahogy a szívem lassan elkezd vándorolni a torkom felé, hogy ott kétszeres erővel dobogva csak még jobban szorongasson a felismerés okozta sokk. Úgy fújtattam, mint egy karámból kitörni készülő bika, körmeimet tenyereimbe vájtam, és nyugodtságot színlelve, illetve artikulálva így súgtam feléd:Takarodj innen!

Most mozdultál meg felém előszöt, de magam elé téve kezeim maradásra kényszerítettelek. Már nem döbbentség ült az arcodon, inkább félelem és kétségbeesettség. Talán már akkor érezted a veszted, azt, hogy mindennek vége? Önkéntelen magyarázkodásba kezdtél volna, de ahogy meghallottam a Bocsáss meg! szavakat fellendült a kezem és egy hatalmas pofont adtam az arcodra. Az ujjaim is bele sajdultak, de nem érdekelt. Egyáltalán nem. Azt szerettem volna, hogy fájjon Neked, ha nem is fizikailag de lelkileg. Akartam, hogy szenvedj, hogy már most lásd, mit veszítettél el egy pillanat alatt, mi hullott szét egyetlen felelőtlen mozdulat miatt. Talán máris beláttad, hisz szemeid könnyesen pislogtak felém, de nem tudtak meghatni, inkább csak szánalmat váltottak ki belőlem. Öles léptekkel a bejárati ajtóhoz siettem, hogy kitárva azt végig nézzem, ahogy kilépsz nem csak a lakásomból, de az egész életemből is. 

39.

Hatalmas düh munkált a testemben, az ideg a lábujjaimtól a fejem búbjáig átjárt. Hogy volt bőr a képén bemocskolni Téged? Hogy vetemedhetett erre az aljas húzásra? Nincs benne egy cseppnyi emberség sem? Szégyellem, hogy valaha is barátnőmnek neveztem ezt a lányt.

Ez a délelőtti telefonhívás az egész napomra rá nyomta a bélyegét és ahogy egyedül maradtam a boltban egy-egy vevő után, máris újra és újra lejátszódott minden előttem. Szinte láttam azt a kárörvendő vigyort az ajkai sarkában, és fülembe csengett egy-egy elfojtott kacaja. Utáltam, megvetettem Őt, szavak sincsenek Rá mennyire gyűlöltem.

Mikor este hat órakor leparkoltál a bolt előtt, tudtam, hogy úgy sem foglak tudni átverni, azonnal rá fogsz jönni, hogy valami nem stimmel velem kapcsolatban. Elég lesz Rám nézned, és minden világos lesz. Az eltelt hónapok alatt már kiismertük ennyire egymást.

Gyorsan felkaptam a tavaszi kabátom, leoltottam a villanyt, majd bezárva magam mögött a rácsos ajtót is, feléd siettem. Egy szürke kapucnis pulóvert viseltél, ami alól kilógott a hófehér atlétatrikód. Fonataidat egy baseball sapka alá rejtetted, de egy-egy néha kikandikált alóla. Hatalmasra tárt karokkal vártál, majd egy pajkos mosollyal azonnal magadhoz szorítottál, és elloptad a jól megérdemelt csókod. Négy napja találkozunk utoljára (öcséddel a szüleiteknél voltatok), így még édesebb és szenvedélyesebb volt a találkozó első pillanata.

Szemeidbe mosolyogva toltalak el, kicsit mindkettőnket elkapta a hév. Udvariasan kinyitottad az ajtót, majd gyorsan megkerülve az autód, bepattantál mellém. Kérdezned sem kellett, máris mondtam, hogy a lakásom felé vegyük az irányt, mire elnevetted magad, és gázt adtál. Talán jól tudtam színlelni, hisz az első tíz percben még semmit sem vettél észre, de mikor én már hosszú pillanatok óta nem feleltem egy kérdésedre, óvatosan leálltál a parkolósávba, és magad felé fordítottál. Mi a baj, kicsim?

Tudtam, hogy nem itt fogom elmondani mi is történt (hisz meg akartam osztani veled, nem hallgattam volna el), így csak azt feleltem, hogy majd otthon, a négy fal között elmesélem. Nem is kérdezősködtél tovább, csupán csak visszasoroltál és ismét útnak indultunk.

Már a konyhámban álltunk, épp egy pizzát melegítettünk, mikor Te szót ejtve a kocsiban beszélt dologról feleletre biztattál. Kezdetben nyugalommal a hangomban meséltem, ki is keresett ismét, ki is gondolta úgy, hogy érdekelne a kis élete, majd megemlítettem, hogy Te voltál Lily hívásának apropója. Furcsán szemlélve engem neki dőltél a konyhapultnak, majd mellkasod előtt összefont karokkal kérted, hogy folytassam. Már gunyorosabban meséltem tovább, kicsit kifigurázva hol is töltötte azt a délelőttjét, majd kibukott belőlem a lényeg, hogy Bella-val látott Téged.

Tudod, hogy találkoztam Vele, elmondtam neked mindent!Azonnal eléd léptem, és megsimítottam a vállad felelvén, hogy Tudom, majd folytattam tovább a sületlenségét, azt, hogy Bella megcsókolt Téged. Te hirtelen elsápadtál, biztos voltam benne, hogy Téged is sokkolt Lily egetrengető sületlensége, és hazugsága. Elléptél Tőlem, de Én utánad léptem.

38.

Lily hívása furcsán érintett. Már majd egy hónap is eltelt azóta a bizonyos bárban történt esemény óta, reméltem, vagy leginkább hittem, hogy nem lesz képe ismét jelentkezni. Mégis kitartóan csörgetett így nem tehettem mást, minthogy felvettem. Megjegyzem, semmi kedvesség esetleg jóindulat nem vezérelt, egyszerűen csak a kíváncsiság hajtott.

Alig, hogy beleköszöntem, máris csacsogni kezdett. Türelmetlenül kopogtattam körmeim az üvegasztalon, idegtépő volt azt hallgatni, hogy  néhány napja melyik kis bárban ücsörgött stb. (szereti a velős körmondatokat, ahelyett, hogy egyértelműen kinyögné mit is akarna valójában). Éreztem, ahogy  a düh lassan kezdett szétterjedni a testem, mikor hirtelen a Te neved ejtette ki. Meg kellett kapaszkodnom.

Most már én kérdezgettem, mit tud rólad, mikor látott téged, mégis mit kereshettél ott? Szinte éreztem, ahogy a tenyerem jéghideg verítékben úszott, a szívem vadul kalimpált és a fülemben erősen lüktet a vér. Minden rossz és mocskos dolog eszembe jutott már, még az is, hogy Lily az orrom alá akarta dörgölni, hogy az övé vagy, hogy megszerzett magának.

De nem. Mikor nyugalomra intett, ismét belekezdett. Azt mondta, hogy végig nézte, ahogy Te és egy nő nem sokat, talán tíz percet beszélhettetek egy félreeső kis boxban. Nyugodtnak és magabiztosnak tűntél, mikor a nő közeledett feléd, Te csak elhúzódtál és távolabb ültél. A hosszú fekete hajú mintha tudomásul sem vette volna mit csináltál, ismét feléd bújt, de Te vállainál fogva visszatoltad.

Valahogy sejtettem, hogy Bella-ról lehetett szó, szinte éreztem a zsigereimben, és az, amiket Bill mondott róla mind-mind erre a nőre illettek. Tovább kérdezősködtem, mégis mit látott még pontosan, hogy viselkedtél vele a találka alatt? Már nem bonyolódott újabb mondatokba, helyette csak ezt nyögte ki: Megcsókolt Téged.

Jeges borzongás futott végig a hátamon, agyamban és szívemben ellentétes érzések és gondolatok kavarogtak. A szívem azt mondta, hogy ez nem lehet igaz, hisz Te engem szeretsz, ilyenre nem lennél képes, hisz annyira boldogok vagyunk. Az eszem mégis azt súgta, mi van ha mégis igaz? Ha megcsókoltátok egymást? Ha esetleg nem tudtál lemondani Bella-ról?

Hirtelen mintha egy vödör víz landolt volna a nyakamban, feleszméltem. Lily csak azért hívhatott, hogy bemocskoljon Téged, és elérje, hogy szakítsunk. Hogy nem jöttem rá hamarabb, hogy hihettem egy pillanatra is, hogy megcsaltál? Mert igen, nekem már egy csók is megcsalásnak számít...

Nem is gondolkodtam tovább, azonnal kinyomtam a mobilkészüléket, és a fotelbe dobtam. Nem köszöntem el, nem kérdezősködtem, hisz értelmetlen lett volna.

37.

Bill kérés nélkül hagyott magamra, láthatta, mennyire is megviseltek a hallottak. Ahogy az ajtó felé indult halkan megköszöntem a segítségét és a kedvességét, majd Ő még visszalépett hozzám, és egy puszit nyomott a homlokomra.

Hosszú órákig csak tehetetlenül ültem a kanapén. Újra és újra felidéztem magamban az elmúlt órákat, Bill minden egyes szavát, mimikáját és gondolatát. Korábban amennyire felfújtam a Bella-val való „kapcsolatod”, most annyira hagyott hidegen.  Megkönnyebbültem attól, hogy Te sosem tápláltál iránta érzelmeket, csupán csak kihasználtad a felkínált lehetőséget.

Szerelmes voltál belém. Ismét jól eső melegség öntött el, és az arcomra egy hatalmas mosoly szaladt. Tegnap este óta talán az első igazi mosoly. És ezt Te okoztad. Te, akire igazán nem is haragudhatok, hisz csak nekem akartál jót azzal, hogy nem hánytorgattad fel a múltad. Pedig hidd el, egyetlen szót sem szóltam volna azért, amit tettél, hisz a Te életed volt, a Te döntésed.

Ahogy teltek az órák, úgy éreztem magamban egyre nagyobb erőt és motivációt, hogy úgy ahogy vagyok azonnal meglátogassalak és kibéküljek veled (még ha igazán nem is vesztünk össze). De nem mentem, megvártam, amíg Te jelentkeztél újra. És jelentkeztél is.

Annyira örülök, hogy beszéltél Bill-el. Nem is tudom elmondani, mennyire haragszom magamra azért, amiért úgy beszéltem veled. Nem érdemelted meg…

Tudtam, hogy erre az sms-re nem válaszolhatok mást csak, hogy:Hiányzol.

Már nem kaptam választ tőled, talán már lefeküdhettél aludni. Hihetetlenül vágytam arra, hogy ismét itt legyél mellettem, és a karjaid közé ölelj, miközben lassan a hajam simogatod. Így váljon minden álmom valóra, a csengő hirtelen megszólalt, a szívem kihagyott egy ütemet és a kukucskán kikémlelve megláttalak téged. Legszívesebben feltéptem volna az ajtót, de nem akartam a lépcsőházban zajt csapni, így hát halkan kinyitva és eléd lépve Rád mosolyogtam.

Szinte hallottam, ahogy az a bizonyos kő leesett a szívedről és azonnal magadhoz vontál nem törődve azzal, hogy esetleg letörsz néhány bimbót az ajándékba hozott virágcsokorból. Mikor magyarázkodásba kezdtél volna ujjaim ajkadra tettem, megráztam a fejem, és mosolyogva megcsókoltalak. Habozás nélkül viszonoztál minden érintésem és csókom, nem hittem volna, hogy ennyire édes lesz a békülés...

Majd egy hét eltelt azóta a bizonyos este óta. Én nem hánytorgattam fel többet és Te sem kezdtél újabb bocsánatkérésekbe (bár azt elmondtad, hogy Bella-val mindent lezártál, Ő is tudomásul vette és most már csak egy múltbéli szórakozásként könyveled el magadban a vele együtt töltött időt).

Nem is lehettem volna boldogabb. Kezdett tavaszodni, egyre többet sétáltunk és bohóckodtunk a szabadban. Bill-el is csak még bensőségesebb lett a kapcsolatom – habár sosem hittem a nők és férfiak közötti barátságban-, és ami a legfontosabb, hogy szerelmesek voltunk egymásba. Nagyon…

Lily mégis tett arról, hogy ismét sötét felhők gyűljenek fölénk.

36. 

Picit hátra hőkölt, talán remélte, hogy nem fogok kérdezősködni Bella-ról, mégis túl akartam esni a nehezén. Végre hallani akartam, hogy valójában ki is Ő? Egy féltékeny volt barátnő, egy munkatárs, egy barát?

Bár láttam rajta, hogy kényelmetlen neki ez a helyzet, mégis válaszokat akartam. Kérdőn Rá pillantottam, mire Ő bólintott és belekezdett. Talán a megismerkedésünk előtt egy hónappal találkozhattatok egy bárban, ahol azonnal felfigyeltetek egymásra. Már mindketten többet ittatok a kelleténél, azok a bizonyos falak azonnal leomlottak és hagytátok, hagy sodorjon benneteket az élet. Aznap este a lány lakásán kötöttetek ki, majd Te, gondolván, hogy ez csak egy egy éjszakás kaland volt tovább is akartál állni, azonban Bella azt felelte, hogy ezt máskor is megismételhetnétek. Te nem láttál benne semmi kivetnivalót – ahogy Bill elmondta, csak a testiség hajtott minden egyes alkalommal-, így hát telefonszámot cseréltetek.

Bár rossz volt hallgatnom a történetedet, mégis mindent meg akartam tudni. Időközben az ablakhoz sétáltam, hogy kitekintsek Rád, de Te már nem voltál a parkolóban.

Bill tapintatosan megkérdezte, hogy folytathatja-e, mire én Rá mosolyogtam és a már korábban behozott teásbögrémbe kortyoltam. Mikor úgy tartotta a kedvetek, összefutottatok, és együtt töltöttetek egy-egy éjszakát szabadon, kötöttségek nélkül. Bár Te tényleg érzelmi kötődés nélkül viszonyultál hozzá, Bella mégis elkezdett érdeklődni irántad és többet is ki szeretett volna hozni abból az afférból. Te ezt érezted is, mégis úgy tettél, mintha minden a régi lett volna, hisz nem akartál szerelembe bonyolódni vele. Néha-néha már frusztráltak a célzatos megjegyzései, így ritkábban találkoztál vele, egészen addig, amíg meg nem ismertél Engem.

Akkor elmaradt minden hívás, amit Bella felé intéztél korábban, azonban Ő egyre többször kezdett érdeklődni felőled. Bill bevallotta, hogy rosszul érezted magad amiatt, hogy nem mondtad el az igazságot, de nem akartál fájdalmat okozni a korábbi viszonyaiddal. A telefonban mindig visszautasítottad Bella-t, volt hogy kinyomtad a hívását, esetleg be sem kapcsoltad a mobilod, mégis mindig megtalált Téged.

És most mi a helyzet vele? Bill lehajtotta a fejét, talán nem akart válaszolni Nekem, mégis választ adott a kérdésemre. Épp Bella-val találkozik! (Azért nem voltál a parkolóban, mert egy találkozót megbeszélve végleg meg akarsz szakítani vele minden kapcsolatot.)

Ismét furcsa érzések leptek el, boldog is voltam, csalódott is, fájt is valami, meg nem is. Sok volt ez így egy nap alatt, azt hiszem lesz mit megemésztenem.

35. 

Nem sírtam el magam (pedig ismét eszembe jutottak a tegnap este történtek), mégsem akartam megijeszteni Bill-t az érzéseimmel. Van, amit az ember nem szívesen ad ki magából, főleg ha azzal sebezhetőnek és esendőnek tűnik egy másik ember szemében.

Így finoman megérintettem a mellkasát, majd eltoltam magamtól. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, és kézen fogva bevezettem a nappaliba. Amíg Ő levette a kabátját, addig én a konyhában vizet forraltam egy kis teához, majd visszasétáltam hozzá. Épp egy Rólad és Rólam készült képet tartott a kezében, emlékszem arra a délutánra, mikor Én kicsit megfázva ugyan, de annál nagyobb szeretettel viseltem gondodat, mikor Te itt betegeskedtél nálam.

Bill látván, hogy elkaptak az emlékek, visszahelyezte a képet a polcra, majd leülve mellém a kanapéra csak ennyit mondott:Mesélj! Bár hihetetlenül jól esett ez a nyíltság és közvetlenség, ami belőle áradt annak ellenére is, hogy még csak tegnap ismertük meg egymást, mégis meggátolt valami abban, hogy tényleg kiöntsem a szívem. Talán az, hogy a testvéred volt és biztos voltam abban, hogy mindent vissza fog mondani neked, amiért természetesen nem haragudhattam Rá, hisz egymásért éltetek. Mégis…

Ő is - mint ahogy már Te is sokszor -, a gondolataimban olvasott és mosolyogva így szólt: Annyit mondok csak vissza, amennyit megengedsz! Így is köszönöm, hogy a bizalmadba fogadsz! Ez volt az a pont, mikor éreztem, megnyílhatok Bill előtt. Percről percre beszámoltam neki a tegnap esti hívásról és arról, hogy is reagáltál, bár ezt már Te is elmondhattad neki. Csendben hallgatott és bólogatott, mikor néha megtorpantam, csak szünetre intett, és hagyta, hagy legyek túl a pillanatnyi érzelmi kavalkádon. Beavattam abba a titkos gondolatomba is, hogy igazán megrémisztettél és félek jövőt építeni Rád. Nem vett egyből a védelmébe, hagyta, hagy öntsem ki teljesen a szívem, ezzel is egy kicsit megnyugtatva magam. Mikor úgy éreztem, teljesen kifogytam a szóból, kedvesen megsimogatta a kézfejem és így felelt:Szerelmes beléd.

Bár még sosem mondtuk egymás szemébe ezt a szót, mégis éreztük a másik törődésében a jelentését. Hihetetlenül meghatódtam, tudtam, hogy Bill nem hazudna csak azért, hogy jobb fényben tüntessen fel Téged. Válaszul azt adtam, hogyÉn is!, mire Ő apró mosollyal a szája szélében beletúrt a hajába: Akkor nincs mitől félned. Tom sosem bántana egy olyan embert, akit szeret, és akitől szerelmet kap. Az életemet adnám azért, amit most mondok!

Újra és újra ízleltem minden egyes szavát, azt, hogy nem bántanál és szeretsz, mégis úgy éreztem, hogy most kell venni egy fordulatot a beszélgetésben. És Bella? Őt is szereti Tom?

34.

A taxiban még sikerült tartanom magam, egy könnycsepp sem csordult végig az arcomon, de ahogy bezártam magam mögött az ajtót és végre az én kis biztonságot nyújtó, csendes lakásomban voltam ismét eltört a mécses. Sírtam amiatt, ami egy órája még szép volt és talán örökre elveszett. Miattad. Vagy miattam?

Talán mégsem kellett volna felvennem a készüléket. Igen, ha tiszteletben tartom a magánszférád, ahogy Te is teszed, most nem tartanánk itt, ahol. Mégis az, miként is viselkedtél egy számodra kellemetlen szituációban sok mindent elárul a jellemedről. Az a düh és harag, ami a testedben munkált szinte sejtjeimig hatolt. Bénítóan hatottak Rám a hallottak és a látottak, efölött nem tudok szemet hunyni, bármennyire is szeretnék.

Lassú léptekkel a nappalim felé indultam, majd egy kis fény gyanánt felkattintottam az állólámpa kapcsolóját. Mardosó érzés kerített hatalmába, ahogy rápillantottam a kanapéra, amin órákkal ezelőtt még szerelmesen bújtunk össze. Akkor még izzott bennem valami, mostanra azonban felülkerekedett rajta egy érzés. Mintha egy vészcsengő szólalt volna meg a fejemben: Vigyázz vele!

Nem tudom hány órakor merülhettem álomba, a másnap reggel mégis hamar Rám köszöntött. A tegnapi ruhámban a kanapén összegömbölyödve ébredtem, jobb lábamat zsibbadtan nyújtottam ki. Mobiltelefonomra pillantva elhűltem, már délelőtt 11 óra volt. Bár láttam egy lomhán villogó kis borítékot a képernyőn, mégsem volt merszem megnyitni. Biztos voltam benne, hogy Te hagytál üzenetet, mégsem akartam felzaklatni magam. Mégis ahogy befurakodott az elmémbe a tegnap esti kétségbeesett arckifejezésed, az, ahogy a barna szemeiddel szinte némán kértél, ne menjek el, meghatott.

Felmehetek hozzád? Nagyon aggódom érted, egy állat voltam. Bocsáss meg!

Nem tudtam mit is válaszolhattam volna. Biztos voltam abban, hogy egy vége láthatatlan levelezgetésbe kezdtünk volna, azt pedig még nem szerettem volna. Mégis visszaírtam.

Még ne gyere, kérlek!

Egy perc sem telt el, már meg is kaptam a választ.

Akkor Bill-t engedd fel, hagy tudjak Rólad valamit!

Bill-t engedjem fel? Azonnal az erkélyajtómhoz siettem, majd kipillantva észrevettem a hófehér autód. Hatalmasat dobbant a szívem, vajon mióta várhattok ott?

Rendben.

Szerettelek volna megnyugtatni, így hát beengedtem az öcséd. Bár nem tudtam, milyen hangvételű lesz ez a beszélgetés, Bill fog-e kérdezősködni, vagy csak hagyja, hagy öntsem szavakba mit is érzek, egy dolgot azonban biztosan tudtam. Rá fogok kérdezni Bella kilétére! Míg eddig szemet hunytam a kiléte felett, most már egyre inkább érdekel.

A morfondírozásomat egy halk kopogás szakította félbe (úgy látszik, Bill-t beengedte egy ép haza érkező, esetleg induló lakó). Ujjaimmal végig simítottam a kissé meggyötört arcomon, ruhámon kisimítottam néhány gyűrődést, majd kinyitottam az ajtót. Egy hatalmas napszemüveg volt az orra hegyére tolva, amit azonnal le is vett, ahogy megpillantottuk egymást. Hátrébb álltam, hogy be tudjon lépni, és a nappaliba sétálhasson, azonban ahogy becsuktam magunk mögött az ajtót, tapintatosan átölelte a vállam és a mellkasára húzott, akár egy atyáskodó báty.

33.

Azonnal előttem teremtél, és karjaid remegő testem köré fontad. Halkan csitítgattál, és nyugtattál, miközben apró bocsánatkérő szavakat suttogtál a fülembe. Nem tudom, hány perc telhetett így el, míg szorosan ölelkezve álltunk a szoba közepén, de hirtelen kibújtam a karjaid közül (talán feleszmélve a kezdeti sokkból) és elléptem mellőled. Te utánam léptél volna, de Én feltartván kezeim maradásra bírtalak. Némán bólintottál, ezzel is elfogadva a kérésem.

Hiába kértél számtalanszor bocsánatot, bennem mégsem csillapodott egy érzés. Nem is a féltékenység érzése (hisz miért ne lehetne az a nő a barátod?), inkább valami más, amit sosem szerettem volna érezni melletted. Még csak bele gondolni sem akartam abba az élethelyzetbe, hogy féljek Tőled, és a viselkedésedtől. Hogy most féltem-e? Igen.

A hetek alatt felépítgetett bizalom irántad szinte egy pillanat hullt a semmibe. Hisz az, ahogy reagáltál egy számomra ilyen csekély mértékű dologra sok mindent elárul. Mi lesz a jövőben, ha Te már egy ilyen aprócseprő dolog miatt is így kikelsz magadból? Hogy merjek én bármit is alapozni egy ilyen kiszámíthatatlan emberre? Ez az én nagy ellenségem. A bizonytalanság, mikor nem tudok feketén-fehéren látni. Kétségek között pedig nem akarok élni.

Haza megyek. Hosszú, némán töltött percek után jelentettem ki, amit Te - ahogy gondoltam -, nem is fogadtál jól. Nem kértél számon miért is kerítek ekkora feneket ennek az egész kiabálásnak, csupán csak halkan, és mintha magadba roskadva kértél volna, hogy ne hagyjalak magadra. Szemeid megbánást sugalltak, ez tisztán látszott a tekintetedből, mégsem akartam, hogy ellágyítsanak és elhamarkodottan megbocsájtsak neked, így hátat fordítva ismét elmondtam, mit is szeretnék.

Nem akartam, hogy kikísérj, esetleg hazavigyél, így hát taxit hívva lassan öltözködni kezdtem. Te végig ott voltál mellettem, és mikor testvéred kezében egy palack ásványvízzel melléd lépett csak ennyit súgtál neki: Segíts, kérlek!

Talán azt akartad, hogy Bill maradásra bírjon, mégsem adtam volna be a derekam, még neki sem. Kedvesen megköszöntem a vacsorát és a szívélyes fogadtatást, majd két puszit adva az arcára kiléptem a kis teraszra. Nem néztem hátra, habár biztos voltam abban, hogy még ott állsz, és arra vársz, hogy esetleg visszaszaladva hozzád meleg ölelésedbe burkolózzam, de nem Tom Kaulitz… sajnos nem! Időre van szükségem...

32.

Tudtam, hogy nem lenne szabad felvennem a készüléket, egy kis hang mégis erre ösztönzött. Hogy a féltékenység testesült-e meg abban a parancsban? Fogalmam sincs…

Egy vékony hangú nő köszöntött Téged. Tommy-nak hívott és idegesnek tűnt. Próbáltam volna félbeszakítani a mondandóját, hogy tudassam vele, most épp nem érsz rá, mégsem hagyott egy szusszanásnyi időt sem a gondolatai között. Szinte már-már parancsszerűen darálta el, hogy holnap melyik kávézóban fog Rád várni, és hogy nem akar még egy kifogást hallani Tőled, majd mikor befejezte a mondanivalóját azonnal bontotta a vonalat.

Hosszú percekbe telt, míg újra s újra visszapörgettem mit is mondott Bella. Természetesen nem akartam elhallgatni előled a hívását, mégis úgy döntöttem, hogy tapintatosan ugyan (csak, hogy még se tűnjek paranoiásnak) de érdeklődni fogok Róla. Mégis ki ő? Miért hív téged este 10 óra után?

Mire visszacsöppentem a valóságba Te már előttem álltál egyetlen boxer nadrágba. Kérdőn Rám pillantottál (gondolom furcsa látványt nyújthattam, ahogy a mobilod kezemben tartva sápadtan meredek előre) majd halkan így kérdezted: Csörgött?

Biccentettem, majd a nő nevét megemlítve feléd léptem. Arcodat ismét az a jéghideg döbbenet fedte el amit az elmúlt hetekben egyre többször vettem észre rajtad. Elnyíló ajkaid közül tompa sóhaj szökött ki, majd szemeid összeszűkítve így szóltál hozzám: De ugye nem vetted fel?

Értelmetlenség lett volna hazudnom neked, így bevallottam az igazságot. De talán nem kellett volna. Olyan erővel kaptad ki kezeim közül a készüléket, hogy szabályosan hidegrázás kapott el. Testem egy pillanat alatt vált libabőrössé, pillantásaid talán még egy lapáttal rá is tettek az ijedelmemre. Elsötétült tekinteted félelemmel töltött el, ilyen feldúltnak még sosem láttalak. Csupasz mellkasod másodpercről-másodperce egyre hevesebben emelkedett fel s alá, a nyakadon levő erek pedig rémisztően duzzadtak ki.

Mikor bocsánatot kértem azért, hogy felvettem, Te mintha meg sem hallottad volna, hangosan kiabálni kezdtél velem, hogy mennyire utálod, ha valaki is felveszi a mobilod, és szinte fröcsögve kértél számon, miért nem adtam át egyből a készüléket, mikor rezegni láttam?! Választ adni alig bírtam a torkomban lévő gombóc miatt, arról már nem is beszélve, mennyire reszkettem.

Azt hiszem akkor eszméltél fel, hogy is beszéltél velem, mikor sírva fakadtam előtted.

31. 

Ujjaid ujjaimra fonva vezettél fel a garázsból a lakásotokba vezető lépcsőfokon. Elmondhatatlanul büszkévé tettél az utolsó szavaiddal, tényleg nem is kívánhatnék többet, mint a szerelmed. Melletted egész vagyok.

A nappaliba érve finom zöldség illat csapott meg. Időm sem volt körbe tekinteni a hatalmas helyiségben, máris elém ugrott a kis öcséd. Az a kis öcséd, aki tőlem majd 3 fejjel magasabb volt. Két hatalmas puszival fogadott, majd egy szoros ölelés után elengedve Rám mosolygott. Ugyanolyan gyönyörű volt, mint Te.

Azonnal a nappaliba terelt bennünket, ahol Te egy kanapéra mutatva hellyel kínáltál. Bill mint egy kis konyhatündér sürgött körülöttünk (bár korábban elmondtad, hogy egyáltalán nem szeret a konyhában vagy a környékén tevékenykedni, most úgy látszik mégis kivételt tett), nekem baracklevet hozott, kettőtöknek pedig egy-egy pohár vörösbort.

Az öcséd hihetetlenül kedves volt, az a mosoly ami mindig megbújt a szája sarkában engem is állandóan mosolyra fakasztott. Te csak csendesen kuncogtál mellettem, engedted, hogy testvéred hagy bontakozzon ki végre valaki előtt, aki egy kicsit is vevő a divatra, így majd fél órán keresztül hallgattuk Őt. Egyáltalán nem találtam fárasztónak, esetleg tolakodónak a későbbi kérdezősködését, inkább jól esett, hogy érdeklődik felőlem, és mikor egyszer elkaptam a sunyi kis kacsintását amit feléd intézett, kellemes melegség árasztott el.

Közvetlensége és vidámsága teljesen eloszlatta a félelmem azzal kapcsolatban, hogy esetleg nem talál majd szimpatikusnak. Még azt is felajánlotta, hogy maradjak ott éjszakára náluk, és reggelire megpróbál egy kis rántottát is összeütni. Ilyen kedves kérésnek nem tudtam ellenállni, annak meg főleg nem, ahogy Te ezt hallván a nyakamba csókoltál és hasamon összefont ujjaiddal ujjongtál akár egy 5 éves.

Már a hálószobádban voltunk, ez volt az utolsó helyiség ahova elkalauzoltál. Egy egyszerű, ám de annál hangulatosabb szobát birtokoltál tele szebbnél szebb gitárokkal, illetve gyermekkori képekkel amik a bézs színre festett falakon lógtak. Mosolyogva meséltél el néhány régi történetet, de mikor én többet szerettem volna megtudni a gyermekkorodról Te csak megráztad a fejed, és közelebb lépve hozzám (ezzel is sarokba szorítva – szó szerint) hosszan megcsókoltál. Egy forró fürdőhöz mit szólnál? Halkan búgva érdeklődtél, majd talán kedvcsinálóként (mintha nem őrülnék meg akár a nézésedtől is) végig nyaltál a fülcimpámon. Nyögésem elégnek bizonyult válaszként, hisz vigyorogva elindultál a fürdőd felé.

A fürdőszobában már hangosan csobogott a víz, talán dúdoltál is valamit, mikor az ágyra helyezett mobilod hirtelen rezegni kezdett. Önkéntelenül is felé léptem, majd a képernyőre pillantottam. Bella…