110. rész: Miért bántasz?....
Bill a teraszon állt, az üvegajtón túl egy szál vörös
rózsával a kezében. Szemével hívogatott, én gondolkodás nélkül, szinte már már
rohantam felé. Tekintetem megakadt a gyönyörűen megterített asztalon, azonban
Bill látványa most sokkal jobban lenyűgözött. Fekete haja lágyan hullott
vállaira, ingje hanyagul ki volt gombolva. Lelassítottam lépteimet, mire ő csak
félénken nyújtotta felém a rózsa szálat. Gondolom tartott a reakciómtól, attól,
hogy esetleg vissza utasítom. Pedig ha tudná, hogy ismét megbocsátottam neki?!
- Ez a Tiéd!
Direkt nem válaszoltam neki, csak szemeibe nézve
bámultam őt. Arcra riadt volt még, de mikor egy apró kis mosoly kúszott a szám
sarkába, ő is megkönnyebbült. Ezt a jól eső érzést már csak egy öleléssel
kellett megtoldani, és máris jobban éreztük magunkat. Hangos sóhaj szakadt fel
belőle, tudta, hogy megenyhültem…
- El sem hiszem, hogy ismét a karjaimban tartalak.
- Szoríts erősen és sose engedj el kérlek!
Furcsa érzések szöktek egyetlen pillanat alatt a
szívembe. Ragaszkodtam hozzá, de úgy, mint eddig még soha. Gyerekesnek
tűnhetek, de nem tudok mit tenni, mindig előjön ez az érzés, újra és újra.
Egyszerűen nem tudok mit tenni a feltörő kételyeimmel, amik mindig azzal
ijesztgetnek, hogy elfogom veszíteni őt, ismét… és magányos leszek.
- Éhes vagy? Rendeltem vacsit.
Fél szemmel a megterített asztalra néztem, majd
bólintottam egyet. Felnéztem az arcára, és egy apró puszit adtam ajkaira…
gyerekes vagyok, tudom.
- Nem kellett volna egy ilyen drága lakosztályt
lefoglalni. Lefogadom, hogy nem két fillér volt.
- Ez a legkevesebb amit érted tehetek, sőt ennél többet
is megérdemelsz.
- Akkor miért cselekedsz úgy néha, hogy szenvedjek?
Szemét lesütve kezdte piszkálni az ételt.
- Sosem szándékosan teszem, elhiheted. Sajnálom, hogy
eddig mindig úgy jött ki, hogy a szeretkezéseinket sosem tudtuk befejezni
teljes egészében.
- Bill, most nem csak a szexről van szó. Az már csak hab
a tortán. Én azokra a helyzetekre gondolok, amikor te nem veszed észre mennyire
is megnehezíted kettőnk kapcsolatát. Néha az jár a fejemben, hogy neked csak
egy tartalék vagyok, akinek bármikor hasznát veheted. Ezt nem bírom elviselni,
az a tudat, hogy te kihasználsz, megőrjít!
- A világ összes pénzéért sem használlak ki. Nem lennék
hű önmagamhoz, ha téged csak pótlékként kezelnélek. Te az első helyt foglalod
el a szívemben.
- Nem sokszor érzem így sajnos.
Könnyeimet visszatartva próbáltam bele kortyolni
ásványvizembe, de nem sikerült… könnyeim patakokban folytak végig arcomon.
- Miattam kérlek ne sírj, inkább pofozz fel, vagy
ordítozz, csak ne kelljen látnom, hogy szomorú vagy. Megszakad a szívem…
Átnyúlt az asztal fölött, és ujjaival törölgetni kezdte
könnyeimet. Lehunytam szemeim, és meleg tenyerébe hajtottam fejem. Átsétált
mellém, majd éreztem ahogy letérdel és szorosan magához ölel. Ezt a Bill
Kaulitz-ot akarom visszakapni, akit még ott a ruhaszalonban ismertem még
áprilisban. Akkor annyira szép volt minden… még csak próbálkoztunk szárnyaink
bontogatásával, szabadok voltunk, csak tettük amit a szívünk diktált. De most
is úgy cselekszem azzal, hogy megbocsátok neki? Kell –e egyáltalán harcolnom
ezért a kapcsolatért? Vagy hagyjam veszni, hisz ismét meg fog bántani? Már
magam sem tudom…
- Figyelj Tom! – nem is köszönt testvérének a
fiatalabbik Kaulitz, hirtelen támadta le mobilon keresztül. – Egy hatalmas
szívességet szeretnék tőled kérni! Épp egy szállodába tartok, Anitával együtt
fogjuk tölteni ezt a hétvégét.
- És mi lenne az én feladatom?
- Kérlek, ha Nat felhívna, hazudd azt, hogy az Elba
partján vagyunk az egyik közös ismerősünk nyaralójában. Kicsit kikapcsolódunk
és beszélgetünk egymással…
- Ennyi lenne az egész? Ez könnyű lesz!
- Remélem is, parázok, hogy valahogy lebukok előtte! Még
arra is megkérlek, hogy vasárnap este úgy körülbelül 6-ig ne is mozdulj ki a
házból, nem akarom, hogy Nat, vagy valamelyik barátnője meglásson!
- Sima ügy Öcsi!
- Nagyon szépen köszönöm, majd valahogy meghálálom!
- Csak szexelj helyettem is egy jó nagyot! – nevetett
fel az idősebbik a vonal túlsó végén.
- Hoztam magammal óvszert, de nem hiszem, hogy
felhúzásra lesz ítélve. Nem a szex az elsődleges dolog, hanem az, hogy
megbocsájtson és újra bízzon bennem.
- Egy békítő szex nem elég neki?
- Tom, Anitáról van szó. Ez nem ilyen könnyű… ő annál
érzelmesebb és érzékenyebb, a sértettségről nem is beszélve, mint sem hogy egy
szex feledtetni tudja a bánatát.
- Hát akkor nehéz napoknak nézel elébe. Egy nagy
kalappal.
- Köszi tesó! Na de most el is köszönök, leparkolok és
elfoglalom a lakosztályt.
- Lakosztály? – ismételte Tom.
- Igen-igen. Mindent megér Nekem Anita. Most már tényleg
leteszlek. Szia!
Útban a Golden szálloda felé felhívtam Benit is, és
beszámoltam az elkövetkezendő kis hétvégémről. Jó ötletnek tartotta ő is, úgy
gondolja, hogy a Billel közös kapcsolatunkat most már biztos alapokra kellene
helyezni. Meg kellene hozni egy olyan döntést, amely mindkettőnk életében egy
fordulópont lenne. Benjamin arra ösztönzött, hogy ne halogassam tovább, és
állítsam Billt kész tények elé. Vagy Én, vagy Nat! Csak egy név kell, ami
mindent megváltoztathat kettőnk között. Tudat alatt rettegek Bill válaszától,
úgy érzem, hogy Natalie-t választaná. A szívem darabokra hullana szét, talán a
csalódottságnál még a szeretői „cím” is jobb. Fogalmam sincs… Tanácstalan
vagyok. Hallgassak Benjaminra, vagy csak a szívem által diktált érzéseket
kövessem? El tudnám-e viselni azt a tényt, hogy esetleg Bill válasza után még
szeretők sem lehetünk? Hülye egy élethelyzet…
- Jó estét! Egy bizonyos Bill Kaulitz szoba számát
szeretném elkérni! Ha jól tudom, már megérkezett.
- Egy pillanat, és felhívom Herr Kaulitz-ot, hogy
fogadja-e Önt!
A kedves recepciós hölgy néhány pillanat alatt le is
rendezte a telefon hívást. Hatalmas léptekkel indultam el a lift felé, majd a
megadott emeletszámot nyomtam meg. Végig néztem magamon a lift ajtaján lévő
tükörben, elégedett voltam a látottakkal. Egy gyönyörű, saját tervezésű bézs
színű nadrág kosztüm volt rajtam, amit egy kis vékony csipke szegély tett még
finomabbá. Táskámból elővéve a parfümöm, fújtam egy leheletnyit a nyakamra,
majd mikor megállt a lift, és kinyílt az ajtó, emelt fővel lépdeltem az emelet
egyetlen hatalmas ajtója felé. Vettem egy mély levegőt, majd kopogni akartam,
de mire hozzá értem az ajtóhoz, kinyílt. Heves szívdobogással léptem beljebb,
nem is az, hogy féltem, hisz mitől félhetnék?! Inkább az izgatottság dolgozott
bennem és az a tudat, hogy ő itt lesz, előttem fog állni, érezni fogom ahogy
lassan veszi a levegőt, és ajkaival apró, bocsánatkérő puszikat lehet a
nyakamra… Sajnálom Benjamin, de most nem kell döntést hoznia Billnek… már
megint nem, és kitudja még hányszor nem!
„ Szia! Egy hosszú hétvégére lefoglaltam a berlini
Golden szálloda egyik lakosztályát. Péntek este 6 órától lehet elfoglalnunk.
Kérlek gyere el, én ott foglak várni!”
- Jól teszed, hogy elmész. Rád fér egy kis pihenés, mind
amellett pedig végre tisztázni tudjátok a történteket.
Vikivel már az egyik kisebb bőröndömet pakoltuk péntek
délután. Kicsit izgultam, miként is fog majd alakulni ez a hétvége.
- Mi lesz, ha újra csalódni fogok benne? Lehet, hogy
gyönyörű lesz a hétvége, de hétfőtől minden a régi lesz. Ő haza megy
Natalie-hoz, és élik tovább az életüket.
- Ha meg sem próbálod, akkor nem fogod tudni, hogy mit
nyerhetsz.
- De veszíthetek is Viki, értesd meg. Nem akarok
cinikusnak tűnni, de Bill mindig tesz azért, hogy megbántson engem.
- Hidd el, hogy nem szándékosan teszi. Tudatosan sosem
okozna neked fájdalmat.
- Annyira nehéz vele a szerelem. Néha úgy érzem, hogy
nekem már küzdenem is felesleges érte, hisz Nat-ot mindig előtérbe fogja
helyezni velem szemben. És tudod, hogy mennyire utálom, ha csak tartalékként
kezelnek. Nem sokáig fogom tűrni, hogy egy játékszerként kezeljen.. Ez lesz az
utolsó esélye.
- Anitám, ne legyél nevetséges! Te is nagyon jól tudod,
hogy Billnek akár ezerszer is fogsz bocsátani. És ezt nem azért mondom neked,
hogy azt hidd, gyenge nő vagy, aki mindig vissza táncol, hanem azért, hogy
belátsd, szereted Őt!
- Igen, szeretem Őt! Teljes szívemből. És lehet, hogy
mazochistának tűnök, de kell Bill, még úgy is, hogy tudom, ismét meg fog
bántani. Ezt érzem… előre félek, mégis neki vágok. Megfogom szerezni őt,
harcolni fogok érte. Érzem, hogy kemény harc áll előttem, hisz Natalie erős
ellenfél, de nem hátrálok meg.
Teljesen lázba jöttem, hajtott a vágy, hogy Billt
magaménak tudjam. Sokan naiv kis libának gondolnának, hogy minden egyes alkalom
után megbocsátok neki, és szemet hunyok a gerinctelenségei fölött. De én ezt
csak azzal magyarázom, hogy menthetetlenül belé vagyok habarodva... Nem az
eszem irányít, hanem a szívem... az a szív, ami mély érzelmeket táplál iránta,
és egy kis "szemellenző" van rajta... talán amiatt nem látok semmit
sem?
- És hova mentek ikerhétvégét tartani?
Natalie erős gyanakvással kérdezte férjét, aki már
szorgalmasan pakolt bőröndjébe.
- Az Elba parton lakik az egyik ismerősünk és oda adta
hétvégére a lakását. Rég volt már időnk egymásra, úgy gondoltuk, hogy ránk fér
egy kis kikapcsolódás.
Bill vígan pakolta a ruháit, néha néha be is ment a
fürdőszobába, amit Nat leleményesen ki is használt. Finoman túrt csak a ruhák
közé, nem akarta, hogy szerelme észre vegye, kutatott utána.
- Kurvák nem lesznek, ugye? - kérdezte meg nemes
egyszerűséggel.
- Miről beszélsz Kincsem?! - teljesen higgadtan fogadta
Bill a kérdést, még saját magán is meglepődött. - Minek nekem más nő, ha te itt
vagy?! Gyere, csókolj meg inkább!
Bill hangja mézes mázosan csengett, azonban a szíve
lassan kezdett keserűvé válni. Kényszeredetten csókolta meg az elé álló nőt,
Nat élvezte, hogy férje csókolni szeretni ajkait. Azonban tudja, hogy mire megy
ki a játék... figyelem elterelés, még pedig azon célból, hogy még csak vajmi
sejtése se legyen egy esetleges viszonyról. Hiába leplezi Bill, Nat tudja... és
nem csak tudja, de érzi Bill bőrén, jelenlétén a másik nő személyét. De Natalie
eldöntötte, hogy vár. Várja a megfelelő alkalmat, azt az apró kis momentumot,
amikor végre le csaphat... úgy, ahogy az állatok szoktak áldozatukra.
Kegyetlenül, és igen... félelmetesen.
Halk léptekkel közelített az ágy mellé, majd helyet
foglalt óvatosan az egyik közeli széken, nem szerette volna felébreszteni.
Kissé oldalra döntötte a fejét, és úgy nézte az alvó nőt. Haja lehunyt szemeire
bukott, Tom legszívesebben oda lépett volna hozzá, és gyengéden kisimította
volna arcáról. Annyira gyönyörű volt, a férfi még életében nem találkozott egyetlen
ilyen nővel sem mint Viki. Az eddigi össze nője sem érhet Viki lábnyomába. Azok
a lányok komolytalanok voltak, első szóra megkapta őket, nem volt bennük
tartás… ellenben Vikiért küzdeni kellett, harcolni, és talán ez az erőfeszítés
kellett ahhoz, hogy Tom végleg bele bolonduljon.
- Hé Haver! Hát te?
Tom ijedve pattant fel a székről, zavartan nézett
Georgra.
- Csak bejöttem megnézni Vikit, Anita említette, hogy
egy kicsit elfáradt.
- Én is azért jöttem egyből, hogy megnézzem az
Angyalkámat. Nem olyan mint egy istennő? És ha látnád a kis gömbölyödő hasát,
totál be lennél ájulva.
- Gratulálok Georg…
A „leendő” apuka büszkén fogadta Tom ölelését, mióta
tudta, hogy kedvese áldott állapotban van, azóta a mennyekben jár. Szülei könnyektől áztatott arccal
fogadták, hogy nagyszülők lesznek, ez a kis gyermek lesz az első unokájuk.
Georg teljesen megváltozott a tudattól, hogy kevesebb mint 6 hónap múlva
édesapa lesz. Az eddig szeleburdi énjét felváltotta egy gondoskodó és törődő
férfi képe.
Tom keserű féltékenységet érzett a szívében. Ahogy Georg
Vikiről mesélt, áradozott, teljesen elveszett a gondolataiban. Bántotta a
férfiúi büszkeségét, hogy nem ő szerezte meg Vikit, nem ő mondhatja el magáról,
hogy egy istennő fekszik mellette. Pedig azon a mámoros estén, amikor egymáséi
lettek, úgy érezte, hogy nyert ügye van, most már menthetetlenül magába
bolondította Vikit. De úgy látszik, hogy tévedett, több esélyre már nem lesz
lehetősége. Ha most is kikezdene Vikivel, - és talán súlyos következményekkel
járó perceket töltenének el ismét kettesben, -azt már sosem bocsátaná meg
magának. Hisz nem csak gerinctelen lenne újra Georggal szemben, de undorító is,
hogy a kettejük gyermekére nem gondolva létesítenének szexuális kapcsolatot.
- És apás szülés lesz?
Tom próbálta leplezni nem kis zavartságát.
- Még ne szaladjunk annyira előre. Bár már gondolkoztam
valamin. Tudod Haver, hogy sosem adunk egymásnak ajándékot születésnapra, de én
most mégis szeretnélek meglepni valamivel!
- Nőt rendeltél?
- Nem igazán, úgy érzem, hogy ennek most nagyobb
jelentősége van! Szóval, megszeretném kérdezni, hogy lennél-e a gyermek
keresztapja?
Hatalmas ütésként érte Tomot ez a felkérés. Az első
pillanatokban nem is tudta realizálni a hallottakat. Hogy ő legyen a
keresztapa, az a férfi, akinek példát kellene majd mutatnia a kisgyermek felé?
Ha van egy kis lelkiismeret furdalása a múltban történtek miatt, akkor heves
fejrázással nemet intene a kérdésre, és valami bugyuta kifogással megúszná ezt
az egész dolgot. Bármennyire is hatalmas volt a lelkiismeret furdalása és a
bűntudata, most mégis a világ legboldogabb emberének érezte magát. Hisz Georg
őt kérte fel erre a felelősség teljes szerepre, nem Billt, vagy nem Gustavot,
hanem őt, a legjobb barátját. Keser-édes büszkeséggel, de elvállalta a rá
kiszabott szerepet. Ő lesz a leendő kisgyermek keresztapja, azonab ezt Viki még
nem tudja, és talán lesz majd néhány ellenvetése ezzel kapcsolatban. Hisz
melyik nő bírná elviselni azt a tudatot, hogy egy olyan férfi legyen gyermekének
keresztapja aki valójában az édesapja? Ekkora színjátékra már nem lesz képes,
nem lesz annyi tartalék ereje, hogy még azt is el kelljen viselnie, hogy Tom
mint keresztapa fogja élni mellettük az életét. Mert az bizonyos, hogy több
időt fognak együtt tölteni… na de azt már Viki nem fogja tovább elviselni. El
fog gyengülni, össze fog omlani…
- Menjünk el egy hétvégére, csak mi ketten és beszéljünk
meg mindent.
- Egy kis nyaralás semmit sem old meg.
- Ezzel tisztában vagyok, de ott, nyugodt körülmények
között minden kérdésedre tudnék válaszolni. Tudom, hogy össze vagy zavarodva,
én is ugyanígy érzek. Most hétvégére ha kell, lefoglalom Berlin legelőkelőbb
szállodájának egyik lakosztályát.
- Szerinted minden csak az anyagiakon múlik? Nekem nem
kell egy luxus szálloda, én csak azt akarom, hogy őszintén tudjunk beszélni a
kettőnk kapcsolatáról!
Éreztem ahogy a nyakamba szuszogott és ujjaival
simogatta karom. Minden egyes alkalommal, amikor erősnek kellene lennem, és
határozottan kellene fellépnem, elgyengülök. De mivel tudnám magyaráni
ezt a gyengeséget? Talán elvakított a szerelem? De egyszerűen folytatni akarom,
úgy is, hogy a lelkem mélyén tudom szenvedni fogok! Mazochista lennék?
Mikor Bill könnyei végig folytak csupasz hátamon,eldöntöttem
mit is szeretnék...
- Töltsük együtt azt a hétvégét. Csak mi ketten!
- Bill! Nem akarok mindig állandó készenlétben lenni,
hogy Neked mikor kell Natalie-hez rohannod. Nem szeretem a bizonytalanságot.
- Nem kell félned! Ígérem, mobilt sem viszek ha kell,
teljesen elszigeteljük majd magunkat a külvilágtól. Bízz bennem…
- Ezt már annyiszor hallottam tőled, de mindig
eljátszottad a bizalmam. Hogy higgyek így neked?
Szembe fordultam vele, a szemeibe akartam nézni.
- Kérlek…
Csak halkan súgva kérte bizalmam, láttam, hogy
könnyeitől képtelen megszólalni is… Utálom a lágy szívűségemet, azt, hogy nem
tudok parancsolni az érzéseimnek… De egyszerűen egy boldogtalan pillanat emléke
sem feledteti azt a sok józ, amit már átéltem Vele.
- Értesíts, hogy hova menjek, melyik szállodába!
- Köszönöm, köszönöm.
- Most indulok… fáradt vagyok. Szervusz!
- Szia Kincsem…
Letöröltem az eddigre kibuggyanó apró kis könny cseppet
az arcomról, majd óvatosan, - alaposan körül nézve-, kilopóztam. Kicsit magam
alá kerültem, rengeteg érzés kavargott bennem…
- Anita, egy pillanatra!
Tom szólított meg, nem sétálhattam csak ki az ajtón,
mintha meg sem hallottam volna a hangját.
- Mondjad Tom! Mit szeretnél?
- Viki komolyan terhes? Tényleg gyereket vár?
- Amint hallottad Georgtól, igen… állapotos.
- De hát hogy? Mármint… - zavartak voltak a szavai,
szemhéjait többször lecsukta beszédközben, majd idegesen nyitotta fel újra és
újra őket.
- Nem hiszem, hogy el kellene magyaráznom egy baba
fogantatását. És ha most nem haragszol, fáradt vagyok, indulni szeretnék!
- Ok, menj csak, persze. Várj, Viki hol van?
- Alszik, Georg szobájába kísértem fel előbb. Kérlek ne
zavard, nagyon kimerült.
- Rendben. És szép éjszakát neked!
Köszönt el tőlem… Vett egy mély, és megfontolt sóhajt,
majd kettesével szedve a lépcsőfokokat, felsietett az emeletre. Félve nyitott
be barátja szobájába, nem akarta, hogy felébredjen Viki. Most csak nézni
akarta… hisz gondolkodni, és egyáltalán, beszélni sem volt ereje. Annyi
gondolat cikázott fejében… Viki terhes. Georgtól…
Körül nézett mielőtt belépett volna Vikihez, nem igazán
szeretett volna magyarázkodni senkinek sem. Ahogy megpillantotta az alvó nőt,
valami furcsa keser-édes érzés kúszott szívébe.
Egy cseppet sem bántam, hogy így viselkedtem Billel.
Bármennyire is szerettem, - és talán még most is oda vagyok érte - , még sem
járathatja velem a bolondot.
- Georg! Egy picit elrabolhatom Vikit?
- Persze, csak nagyon vigyázz Rá!
Viki könnyes szemekkel szaladt be a házba, egyenesen
Georg szobájába. Kibukott, ismét…
- Nyugodj meg kérlek, ne zaklasd fel magad!
- Annyira szörnyű volt a szemébe nézni… ha egy kicsit is
ismer Tom, akkor leolvashatta minden gondolatomat az arcomról. Undorító vagyok,
nem érdemlem meg Georgot.
- Ilyet sose mondj! Most csak össze vagy zavarodva ,
azért gondolod így. Pihenj le egy kicsit, árt a babának is ha idegeskedsz!
-Félek Anita, értsd meg!
Remegve suttogta, kétségbe estem én is. Megpróbáltam
úrrá lenni a félelmeimen, rajtam nem láthatja, hogy tényleg baj van. Hogy
egyszer tényleg le fog bukni, és akkor fog mindent elveszteni, ami egykoron
fontos volt számára. Óvatosan befektettem az ágyba, majd ráterítettem a
hatalmas takarót.
- Aludj szépen. – nyomtam egy puszit homlokára és magára
hagytam.
Megakartam keresni Tomot is, hisz tudom, most össze
lehet zavarodva! Ha van egy cseppnyi esze is, rájöhet, hogy akár Ő is lehet az
apa…
De sajnos hiába volt a feltétlen igyekezet, nem jutottam
el Tomig... Egyik pillanatban két kar fonódott a derekam köré, majd hirtelen
berántott egy kis helyiségbe. Felfogni sem volt időm a történteket, ahogy ránk
csukta az ajtót, máris vadul kapott ajkaim után. Ismertem az illatát, az
ajkait, de számomra eddig ismeretlen volt ez a már-már vad csókolózás Tőle.
Akire én gondolok az érzelmes, bár tetszik ez a fajta énje is, most még sem
számítottam ilyen heves érzelmekre a történtek után.
- Engedj el! Hallod? – finoman megcsaptam a mellkasát.
- Miért nem válaszolsz az üzeneteimre? Miért kerülsz
folyamatosan?
Halkan nyögte a fülembe, miközben csókjaival a nyakamat
kényeztette. Szorosabban magához húzott, éreztem, hogy egyre kevesebb az oxigén
ebben a kis helyiségben. Lihegve eltoltam magamtól, muszáj volt szemeibe néznem.
- Ötleted sincs? Gondolkozz el egy kicsit, most pedig
engedj ki!
- Nem, amíg őszintén be nem vallasz mindent. Miért nem
állsz szóba velem? Megbántottalak?
- Ezt most komolyan kérdezed? Nincs benned annyi
önismeret, hogy rá jöjj, most Te vagy minden bajom okozója?
Kicsit talán hisztérikusnak tűnhettem, de felidegesített
a tudatlanságával. Tényleg olyan nehéz felismernie, hogy most csak Ő a hibás?
Mert igen, az egyedüli bűnös itt csakis Bill. És ne akarjuk szépíteni a
dolgokat, ő teszi folyamatosan problémákkal telinek a kettőnk kapcsolatát. Egyszer
van Nat, másszor nincs Nat. Ezt nekem már nem veszi be a gyomrom… nagyon nem.
- Ezt mire érted Kicsim? – suttogta halkan, éreztem a
hangján, hogy rosszul estek neki szavaim.
- Nem bírom Bill ezt az örökös hazudozást,
elviselhetetlen az a tudat, hogy Te mindkettőnket kihasználod. Bármennyire is
utálom Natot, szívből sajnálom, hogy ezt teszed veled is. Te mit szólnál ha
melletted lenne egy másik férfi is, akivel csalnálak téged? Te hogy tudnál
azzal a tudattal lefeküdni, hogy Engem abban a pillanatban épp egy másik pasi
csókol?
- De én nem szórakozok veled Anita, szeretlek!
- Akkor mégis, miért bántasz folyton?
Könnyes szemekkel fordultam el tőle, majd elléptem
előle. Nem kaptam válaszokat, csak szaporán kapkodta a levegőt. Nem tudom, hogy
mit érezhet, mit gondolhat most, de egy biztos! Rá kell ébrednie, hogy mit is
művel valójában…
- Szia Anita! – köszöntött két puszival Gustav. –
Örülök, hogy el tudtál jönni. Hagy mutassalak be a kedvesemnek.
- Szervusz Anita, Lisa Merker vagyok!
- Én pedig Anita Smith!
- Akkor Te tervezted Bill öltönyét? Csodálatos volt,
minden elismerésem a Tiéd!
Kedves nőnek néz ki, nálam talán 1-2 évvel idősebb.
Gustavhoz remekül illik, első pillantásra látszik, hogy kiegészítik egymást.
- Köszönöm szépen! Ha meg nem haragudtok, most
megkeresném Vikit, és persze az ajándékokat is lepakolnám.
- Menjél csak nyugodtan, és köszönjük az ajándékokat!
Miután megtaláltam a hatalmas doboz ajándékokkal
megrakott asztalt, és letettem az én csomagjaimat, Viki keresésére indultam.
Nem is kellett messzire mennem, a büfés sátorban meg is találtam egy hosszú
asztal mellett. Épp egy hatalmas szelet pizzát eszegetett...
- Én is kapok? – mosolyogva egy nagy puszit nyomtam az
arcára.
- Annyira jó, hogy itt vagy! Georg egy helyre hív minden
vendéget, hogy bejelentse. Annyira pánikba estem, segíts kérlek! Úgy félek az
emberek reakciójától!
- Főleg Tométól?
- Ne is mond. Már több hete kerülöm, mindig Georg jön
hozzám, nem akarok vele találkozni, főleg kettesben nem maradni. Most meg rá vagyok kényszerítve, hogy
elé álljak, és boldognak kell tettetnem magam. Pedig egyáltalán nem vagyok az…
- A kicsivel még nem békültél meg?
- Nem! Pedig próbálkozom, hidd el. Néha, mikor egyedül
vagyok, beszélni próbálok hozzá, de ahogy eszembe jut, hogy Tomé, elfog a
viszály és a félelem.
- Pedig fontos lenne, hogy már most éreztesd vele, hogy
szereted, hisz már mindent érez.
- Tudom Anita, de iszonyúan nehéz!
Néhány könnycsepp potyogott végig az arcán, majd
szorosan magához ölelt.
- Szedd össze magad kérlek, Georg pont felénk tart.
- Kicsim gyere! Most szeretném bejelenteni, már mindenki
izgatott. Hé, te sírtál?
- Csak meg van hatódva. – füllentettem helyette is.
A kert egyik nyugodt szegletében álltam meg, nem akartam
Billel összetalálkozni. Bár így sem tudtam elkerülni a szemkontaktust, többször
is egymás szemeibe pillantottunk. Próbáltam ügyet sem vetni Rá, azt akartam,
hogy zavarja Őt a viselkedésem, az, hogy még a szemkontaktust sem kívánom fent
tartani vele.
- Kedves vendégek! Köszönöm, hogy eljöttetek barátaim
születésnapi bulijára, remélem jól érzitek magatokat. Bár én most nem kaptam
egyetlen ajándékot sem, de nem búsulok, hisz a Kedvesem, - Viki – hatalmas
boldogsággal lepett meg. Nem gondoltam, hogy ilyen fiatalon, - bár kinek mi
számít fiatalnak, - 28 évese fog bekövetkezni életem egyik legnagyobb forduló
pontja. Ezúton szeretném bejelenteni, hogy a szerelmem 3 hónapos terhes a kis
babánkkal.
Hatalmas üdvrivalgás tört ki a kertben, mindenki
önfeledt és boldog volt… csak néhány ember nem. Kezdjük velem. Én sebes
szemmozgással próbáltam analizálni egyes emberek reakcióját. Láttam, hogy Viki
kétségbe esetten könyörög a szemeivel, segítsek neki elszabadulni. Mindjárt
indulok is! De rá pillantottam Tomra, és úgy éreztem, Ő hozzá is szaladnom
kellene. Arca falfehérré sápadt, kétségbeesést és tanácstalanságot tükröztek
szemei. Vajon most, hogy érezhet? Egyáltalán van-e vajmi sejtése is arról, hogy
talán Ő az apa? Egymásra pillantottak Vikivel, majd Tom egy hitetlen
fejrázással eltűnt a tömegből.
Elindultam feléjük, törtetve az emberek között, de puha
ujjak kulcsolódtak hirtelen a csuklómra. Ijedeten néztem hátra, tudtam az illatából,
hogy Bill... ne fél, hogy csak úgy karon ragad, nem is gondolva arra, hogy akár
Nat is megláthat? Némán figyeltük egymást, egy szót sem szóltunk, de most
igazán, Ő az utolsó ember akivel beszélni akarok. Viki és Tom állapota jobban
érdekel és hogy őszinte legyek, várjon Bill. Legalább egy kicsit átérzi azt,
amit én érzek már hosszú hetek óta. Ne várja el tőlem, hogy az első adandó
alkalomkor máris lihegve a szolgálatban álljak. Faképnél is hagytam, várja ki a
sorát...
Úgy érzem, nem veszi komolyan az érzéseimet, úgy tekint
rám, mint egy már jól megszokott „tárgyra”, akihez bátran jöhet, ha a
házasságában valami nézet eltérés van, hisz nálam úgyis békére talál, nem kell
foglalkoznia a hétköznapokkal. Sértve éreztem magam, úgyhogy egyik üzenetére
sem írtam választ. Gondolkodjon el egy kicsit, hogy mi is lehet a bajom. Hogy
valaha is be fogja-e ismerni mennyi fájdalmat okozott? Nem hiszem... és tudom
is miért! Hisz Ő csak saját magát védi ezekkel a hazugságokkal, ezzel a titkos
viszonnyal. Ha én nem lennék, - és ez most talán egoistán hangzik, de így igaz,
- akkor össze omlana. Nat önkényuralma elől nem tudna senkihez sem menekülne,
mélyre süllyedne... de az, hogy én itt vagyok neki, erőt ad és biztonságot.
Csak egyet nem értek. Talán én csak én nem értem, ő tisztában van mindennel.
Miért nem vál el tőle, miért nem engedi el örökre, és miért nem ragaszkodik
csak ÉN hozzám? Ahhoz a nőhöz, aki mindig mellette van, szereti,
felkarolja, annak ellenére is, hogy hogy bánik vele, hogy játszadozik az
érzéseivel... ilyen ez a szerelem... Vak. Aki benne van, az nem látja a
rosszat, csak a kívül állók, akik nap mint nap szembesülnek azzal, amit én egy
életen át nem veszek észre...
- Hallo, tessék? – vettem fel kutya futtában a mobilom.
- Szia, Gustav vagyok. Nem zavarlak?
- Nem, dehogy! Épp dugó van a belvárosban, szóval
ráérek, mondjad csak.
- Azért hívlak, hogy megkérdezzem ma estére van-e már
programod?
- Ha Te tudsz valamit ajánlani, ami jobb lehet a
dvd-zésnél, akkor nincs!
- Tartunk egy kis születésnapi bulit, nekem illetve az
ikreknek, csak a szűk baráti kör lesz itt. Amibe persze Te is bele tartozol.
- Kedves vagy. – találkoznom kell Billel. Pedig még nem
készültem fel rá, kell egy kis idő míg kitudom heverni az egyes csalódásokat,
amiket ő idéz elő. De még sem bánthatom meg Gustavot azzal, hogy nem fogadom el
a meghívását. – Köszönöm a meghívást, ott leszek! Hova menjek?
- Ide a stúdiónkhoz este 8-ra.
- Rendben, ott leszek és még egyszer köszönöm a
meghívást.
Úgy látszik, hogy nem fogom elkerülni a Billel való
találkozást. Tudom, hogy rossz lesz Nathalie oldalán látni, és eljátszani, hogy
semmi sincs köztünk, de megpróbálom jól viselni a szituációt. Végül is egy erős
nőnek gondolom magam, egy kis színjáték nem fog ki rajtam.
Miután kiszabadultam a forgalmi dugóból, a város központ
felé hajtottam. Milyen ajándékot szokás venni 3 férfinak? Az ajándékozás terén
nem vagyok valami fantázia dús, ezért 3 darab jó minőségű pezsgőt vettem nekik,
bele gravíroztatva a nevüket. Este 7 óra felé már útra készen álltam a
fürdőszobámban, egy rövid koktél ruha, és egy fekete blézer volt rajtam. Kicsit
kisminkeltem magam, majd a kedvenc nyakláncomat feltéve kiléptem a lakásom
ajtaján, kezemben a 3 ajándékkal.
- Anita, ugye te is jössz?
Viki köszönés nélkül támadt le a telefonban, hangja
kissé zaklatott volt.
- Itt vagyok már a ház előtt. Valami baj történt? Olyan
idegesnek tűnsz!
- Azt leszámítva, hogy a múlt hetekben megtudta Georg a
terhességem, és most beakarja jelenteni mindenki előtt, hogy apa lesz, ahhoz
képest elég jól vagyok. Gyere gyorsan, szükségem van rád!
- Leparkolok és megkereslek. Vigyázz addig is magadra!
Ismét egy tartalmas éjszakának nézünk elébe, nem fogunk
unatkozni, abban biztos vagyok! De milyen unalmas lenne az életünk, ha nem
lennének benne megoldandó feladatok?! Emelt fővel léptem be az udvarra, ahol
már halk zene szólt. Egyből megpillantottam Billéket, mintha Isten direkt elém
teremtette volna őket, hogy még jobban fájjon a szívem. Natalie valamit Bill
fülébe súgott, mire Ő hangosan felnevetett. Undorítónak találom Bill
színjátékát, ha egyáltalán az még. Lehet hogy újra teljesen boldogok? Ha igen,
akkor miért kell engem bántani, becsapnia Billnek? Miért szeretem az egyik
pillanatban és miért gyűlölöm a másikban? Miért nem lehetek végre boldog egy
férfi miatt? Miért kell egyedül maradnom? Annyi kérdésem lenne... de ki fog rá
válaszolni? Bill? Vagy én saját magam? A jelen pillanatból ítélve Bill, hisz
ahogy össze találkozott tekintetünk elsápadt, és ajkai elváltak egymástól.
Készülj Bill Kaulitz, felelned kell néhány kérdésemre!
- Te honnan tudod? Tudtad végig?
Könnyes szemekkel felnéztem arcára, szemei lehunyva
voltak. Egyenletesen szuszogott, arca rezzenéstelen volt.
- Fontos ez?
- Igen, mond el kérlek! Mióta tudod, és egyáltalán
honnan?
- Összeraktam a képet néhány apró momentumból. – hangja
nyugodtan csengett már, nem éreztem sem haragot, sem megvetést. – Emlékszem,
amikor az esküvője volt, te késő este értél haza, láttam, hogy pirosak voltak a
szemeid a sírástól. Azon az este felettébb különös voltál, reszketett a tested,
mikor hozzád értem.
- Ennyiből rájöttél?
- Nem! Pár hónapja eljött Bill, ide a lakásodra. Egy
átlátszó és gyenge ürügyet talált ki, valószínűleg nem Rám számított. Éreztem
rajta, hogy hazudott és minden erejével azon volt, hogy ne bukjon le. Miután
távozott, ti találkoztatok a parkolóban.
- …. És Te minden hallottál! – eszméltem rá a valóságra
– Emlékszem, amikor feljöttem, Te a teraszon álltál… te jó ég!
- Hallottam a veszekedéseteket, láttam hogy mennyire
felzaklatott Bill jelenléte. Akkor bizonyosodott be a gyanúm, Ti szerelmesek
voltatok egymásba. Már az első alkalommak, ahogy bemutattál engem Neki, olyan
furcsa csillogás volt a szemeidben. Amit csak akkor láttam, ha velem voltál...
Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fájt a szívem, dehogy is nem… Csak rájöttem,
hogy én is ugyanazt tettem veled, én is megcsaltalak a hátad mögött, szóval nem
ítélhettelek el.
- Még most sem, hogy csak ennyi idő után vallottam be?
Rám nézett azokkal a gyönyörű szemeivel, majd
összekulcsolta kezeimet az övéivel. Az ölébe húzott, és homlokon puszilt. Nem
is volt fontos a válasza, ez a puszi ezerszer többet ért.
- Olyan különösen viseljük el a másikkal történő
dolgokat. Más épeszű ember már ordítva rohant volna ki a világból, de mi
kiálltunk egymásért és bele törődtünk a sorsunkba. Ben, én annyira szeretlek!
- Hidd el Anita, én is. Minden ember furcsa, csak nem
merik felismerni és belátni, hogy ők is sebezhetőek.
- El is felejtettünk rólad beszélni, azt mondtad, hogy
van egy kis probléma.
- Nevetségesnek fogok tűnni, de muszáj valakinek
elmondanom a félelmeimet Thomas-sal kapcsolatban. Szeretem… én szeretem Őt, de
az Ő esetében ezt már nem tudom elmondani. Vannak olyan pillanatok, amikor úgy
érzem, hogy már megszűnt az, ami eddig közöttünk volt… Félek, hogy
elveszíthetem…
- Mióta érzed így?
- Talán egy – két hete. Tudod, hogy sosem voltam az a
féltékeny típus, de most megváltoztam mióta vele vagyok. Volt, hogy
kihallgattam a beszélgetéseit, vagy bele olvastam a leveleibe. Attól tartok,
hogy neki csak ennyit jelentettem és véget akar vetni a kapcsolatunknak.
- Említetted már neki a félelmeidet? Tudtára adtad, hogy
úgy érzed, megváltozott valami köztetek?
- Még nem… abban reménykedem, hogy ez csak egy buta
képzelgés és néhány napon belül újra minden a régi lesz. Szeretnék bízni a
kapcsolatunkban…
A napok csak egyre
közeledtek az ősz felé. A
reggelek hűvösek voltak, sokszor volt borús is az ég. Már szeptember első
napjait írjuk. Bill csak néhány nappal a szeretkezésünk után írt egy rövid
üzenetet, amiben mentegetőzni próbált. Szánalmasnak éreztem az üzenetét, úgy
jött le, mintha csak a saját érdekeit próbálná védeni, azzal nem is törődve,
hogy nekem fájdalmat okozott. Talán már nem is azzal, hogy ismét ott hagyott az
aktus után, ezt már volt időm megszokni, hanem amiatt, ahogy ehhez a
kapcsolathoz hozzá áll.
Muszáj őszintének lennem hozzá, hisz csak úgy tudok
lelkiismeret-furdalás nélkül a szemeibe nézni.
- Benjamin, el kell valamit mondanom. Hallgass végig
kérlek!
- Mi a baj Anitám?
- Hűtlen voltam hozzád, megcsaltalak. – első mondatommal
tudatni akartam vele, nem tudtam volna kertelni és kibúvókat keresni. –
Megcsaltalak egy olyan férfival, akinek már volt egy menyasszonya. Bűnös
vagyok, nem kérem, hogy elnézd ezt nekem, hisz nem is tudnád. Fogalmam sincs,
hogy bírtam eddig is hazugságban élni, de most rájöttem, hogy ezt nem bírom
tovább művelni. Azt akarom, hogy tudd, fájdalmas volt az a viszony, mindig
előttem lebegett az a tudat, hogy Te bármikor rájöhetsz, illetve, hogy én bele
őrülök a bűntudatba. Sajnálom, de már nem tudom meg nem történtté nyilvánítani.
Az a férfi azóta megházasodott, ezzel hatalmas sebeket ejtve a szívemen.
Emlékszel arra, amikor leutaztam anyáékhoz? Akkor nem csak miattad mentem,
hanem amiatt a férfi miatt is. Pár nappal azelőtt volt az esküvője, tudtam,
hogy a kettőnk kapcsolata már halott. Miután bejelentetted, hogy Neked van
Thomas, én besokalltam. Fájt, hogy egy férfinek sem kellettem, fájt, hogy az a
másik férfi is csak játszott velem. Szerencsétlennek éreztem magam, kellett
néhány nap, míg rájöttem néhány dologra. Az eszem azt diktálta, hogy vesselek
meg, de a szívem tiltakozott ez ellen, hisz szerettelek és még mindig nagyon
szeretlek annak ellenére is, ami történt. Fájó szívvel engedtelek el, úgy
éreztem, hogy legalább Neked legyen jó, ha velem már ilyen kegyetlen is a sors.
Miután a nászútról haza érkezett az a férfi, rá pár hétre eljött hozzám és
meglátogatott. Őszintének és meggyötörtnek tűnt, a szívem legmélyén már tudtam,
hogy megbocsátok neki. Egyszerűen elgyengültem és minden sérelmet elfeledve
hullottam a karjaiba. Még afölött is szemet hunytam, hogy az első
szeretkezésünk után magamra hagyott, mert rájött, bűnös dolgot tett az esküvője
előtt egy nappal. Most úgy állunk, hogy én vagyok a harmadik fél, a szerető,
akinek be kell érnie csak a második hellyel. De nem! Ezt már nem bírom
elviselni. Úgy gondolom, hogy annál többet érdemlek, mint sem hogy egy tartalék
legyek számára. Teljes értékű nő akarok lenni, vagy mellette, - csak ketten -,
vagy nélküle, egyedül talán egy másik férfi oldalán aki meg is becsül.
Sajnálom, hogy most így Rád zúdítottam mindent, nem kérem, hogy maradj, el is
mehetsz, illetve el is ítélhetsz, minden okod meg lenne rá.
Nem tudtam leírni, milyen is volt látnom most Ben-t.
Ahogy szemei csak meredten bámultak előre, ahogy szaporán vette a levegőt és
látszólag agyában ezer és ezer gondolat cikázott.
- Megéri harcolnod Bill Kaulitz-ért?!?
Ledöbbentem. Szemeim
kidülledtek a meglepedtségtől, szívem felvett egy eddig ismeretlen ütemet. Hát
tudta végig, még sem szólt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése