2.: Van élet Natalie Franz után... (141-150)

150. rész: "Most valahogy nem tudom sajnálni őt !"....

Fátyolos tekintettel szemeibe néztem, mire egy árva könnycsepp csordult ki szemeimből. Tudta, hogy most csak az ölelése kell, nem is cselekedett másként, magához húzott és jó szorosan, szeretet teljesen megölelt, majd egy finom homlok puszit adott. Jól esett, viszonozni akartam és egy apró, de most tényleg csak egy leheletnyi szájra puszival viszonoztam.

- Ezt nem kellene többet csinálnod.

- Billt nem zavarná, tudja , hogy fontos vagy nekem. Én nem szeretnék megválni ettől a jó érzéstől.

Láttam szemeiben, hogy ő nem így gondolja, ő az én helyemben ezt nem tenné. De én tudom, hogy nem vagyok bűnös és kétszínű. Ha Bill megkérdezné, én bevallanám neki...

Ismételten lábujjhegyre álltam és egy újabb puszit nyomtam, de most már csak az állára.

- " Szia Tom! Merre vagy? "

- " Épp a kórházból jövök. Megvannak az eredmények. "

- " És? " - kérdezte a fiatalabbik Kaulitz izgatottsággal a hangjában.

- " Tesó, apa vagyok. 99,99 %, hogy az én gyerekemet hordta a szíve alatt. Itt van mellettem a papír, épp Vikihez tartok vele. "

- " Ne, azt nem teheted. Nem vallhatod be neki! "

- " Adok neki még max. egy hetet. Most csak azért megyek, hogy azt az éjszakát tisztázzuk. "

- " Mit vársz tőle? Hogy a karjaidba borul ismét? "

-  " Dehogy. Csak magyarázatot szeretnék valamire. "

- " Mint például? "

- " Ha nem lenne Georg, velem lenne-e? Vagy hogy miért áltatta Georgot a szerelmével, ha az első adandó alkalomkor a nyakamba borult?! "

- " Tudod mit gondolok? Hogy egy büdös szót sem fog neked mondani. Az érzéseit meg pláne nem fogja bevallani neked, erről jobb ha le is teszel. "

- " Tudom, de akkor is kíváncsi vagyok a reakciójára. Minden pénzt megérne, ha gyötrődni láthatnám őt. "

- " Megijesztesz Tom.  Nem lehetsz ennyire aljas!? "

- " Mert ő milyen volt velünk 8 hónapon keresztül?"

- " Nem ismerjük az érzéseit, Anita azt mondta, hogy szenvedett. "

- " Most valahogy nem tudom sajnálni Őt. "

149. rész: Ismét hazudik, újra és újra...

- A válásunk Natalivel még folyamatban van. Tudom, hogy miként reagálna, ha tudomásásra jutna, hogy egy kapcsolatban élek, sőt össze is költöztem a szerelmemmel. Félek, ha ez kitudódna, akkor kárt tenne benned… én azt nem élném túl.

- Megtudom védeni magam Bill! – simítottam végig puha arcélén.

- A lelkiismeretemmel sosem tudnék elszámolni, ha neked valami bajod esne. Értsd meg kérlek.

- Persze, hogy megértelek, Te ne haragudj rám, hogy csak úgy rád zúdítottam az érzéseimet.

- Aranyos voltál. – vont karjai közé – És tudod mit? Magammal viszem a kulcsot, hogy bármikor betudjak jönni, és esetleg valamivel meglepjelek.

- Valamivel? – kacéran elmosolyodtam magam, majd a kanapéra ültetve az ölébe másztam.

Túl tettem magam azon, hogy visszautasított, meg lehet őt is érteni. Félt és ez jó érzéssel tölt el...

- Bármivel, amivel csak szeretnéd. - súgta hátborzongató szenvedéllyel a hangjában.

- Esetleg majd egy tejszínhabos-epres kényeztetéssel is Szilveszter környékén?

- Még csokit is fogok rád csorgatni....

Több sem kellett nekem, mohón falni kezdtem ajkait. Ujjaimmal utat törtem pulóvere alatt, és érzéki, gyengéd simogatásba kezdtem libabőrös mellkasán. Talán még most nem költözünk össze, de tudom, hogy a válása most már végleg mindent le fog zárni kettejük között.

- Szóval nem fogadta el a kulcsot. Jellemző...

- Ezt mire érted Ben?

- Fontos döntésekkor mindig meghátrál, elbizonytalanodik. Ez tudod mit jelent Hercegnőm? Hogy nem gondolja komolynak a kettőtök között lévő kapcsolatot.

- Erről szó sincs. Kizárólag miattam teszi, hogy megvédjen az őrült volt felesége ellen.

- Biztos vagy benne, hogy már csak a volt felesége?

- Természetesen tudom, hogy még nem zárultak le a tárgyalások, de ő már véglegesítette az akaratát. Hisz megtette az első lépést.

- Van is róla papírja? Mutatott bármi féle iratot is arról, hogy mikorra vannak kitűzve a tárgyalás időpontjai, például? Vagy csak a levegőbe beszél?

- Ezt most fejezd be kérlek. - álltam fel az asztaltól - Miért gyanusítod? Miért hiszed azt, hogy csak a bolondját járatja velem ismét?

- Járj nyitott szemekkel, és te is rájössz.

- Nem, elég! Semmire sem akarok rájönni, egyszerűen csak kiakarok zárni minden negatív véleményt vele kapcsolatban. Bízok benne, ebbe jobb ha beletörődsz. Kérlek Ben, legalább te állj mellém.

148. rész: Billt letaglózza az ajándékom...

Meglepődhetett a hevességemen, de egyszerűen már nem bírtam magammal. Előjött belőlem az a kis gonosz vadmacska, szépen szólva felakartam falni, annyira vágytam már rá.

- Héhé Életem, egy kis levegőt is hagyj! -  nevetve a nyakamba csókolt majd átölelte a csípőm.

- Nem bírod a tempót?

- Dehogy nem, csak nem akarok idő előtt elfáradni.

- Igazad van, ráérünk még. - adtam egy utolsó kis puszit arcára, majd a konyhába siettem.

- Szép a fenyőfád! - kiáltott utánam.

- Még szebb az ajándékom. - jöttem ki mosolyogva, kezemben a karácsonyi vacsorával.

- Nem bírom kivárni míg megvacsorázunk, szóval most kérem!

- Először az enyémet akarom. - cseleztem ki én, mire elmosolyodott. Benyúlt nadrágzsebébe, majd egy kis hosszúkás dobozt húzott elő.

- Ne ijedj meg, jegygyűrűnek túl hosszú lenne a doboz. Remélem ennek is örülni fogsz. - intett a fejével, hogy forduljak meg, mire engedtem kérésének. Hallottam, ahogy felpattintja a dobozt, majd előhúzván a nyakláncot, óvatosan nyakamba helyezi és egy apró csókot nyom a nyakamra. Letekintettem, és egy összefonodó A és B betű lógott az ezüst láncon.

- Ez gyönyörű, köszönöm! - fordultam hátra, majd markolmba fogva a medált, hosszan megcsókoltam Őt. Miután elváltak ajkaink, felálltam mellőle és a karácsonyfához sétáltam. Leguggoltam, vettem egy mély levegőt és felvette a kis dobozt. Ez minden bizonnyal már félelmetesebbnek tűnhetett, hisz picike volt, én mégis tudtam, hogy nem fogja eljegyzési gyűrűnek gondolni.

- Tessék, ez a tied Életem!

Átvette, majd szemeimbe mosolyogva bontani kezdte a csomagolást. Fogalmam sincs, hogy miként is fog reagálni, ezek a momentumok mindig is nagy fordulópontként szoktak szerepelni egy egy párkapcsolatban.

Felnyitotta a kis fedelet, majd a szemei szépen szólva elkerekedtek, majd lassan szomorúvá váltak. Nem tudtam mire vélni a helyzetet, persze minden embert meglep egy ilyen felkérés, hogy költözzön oda a szerelméhez. Igen, Billnek egy kulcsot adtam, nem csak a szívemhez, hanem a  lakásomhoz is, a minden napjaimhoz is. De úgy látom, nehezebb lesz a dolgom, mint gondoltam...

- Tudtam, hogy elhamarkodom. Sajnálom.

- Nem, nem te tehetsz róla Kicsim... de, nem fogadhatom el!

Huhh... erre azért így nem számítottam. Persze, tudtam, hogy győzködni kell, még sem gondoltam, hogy egyből rávágja, hogy nem fogadhatja el. De hisz miért nem? Nat-tal már nem kell együtt élnie, Tomékkal lakik egy fedél alatt. Sokkal egyszerűbb lenne a közös életünk, ha már együtt laknánk, sokkal könnyebben megismernénk egymást. De Ő nem akarja... csak azt nem tudom, hogy miért?!?

- Ne haragudj Életem, nagyon szeretlek, de ezt még nem kellene... miattad nem!

Majd megszakadt a szíve, de ki kellett mondania. Egyszerűen muszáj volt, nem cselekedhetett másként. Tisztában van azzal, hogy bárhogy is döntene, egy szerelme hiányt szenvedne a törődéséből. Most mérlegelnie kell, mi is lenne a legmegfelelőbb megoldás. Nat állapotában nem teheti ki őt egy újabb megterhelő lelkiválságnak, gerinctelenség lenne tönkre tenni az utolsó hónapjait. Megfogadta saját magának, hogy a végsőkig ki fog mellette tartani. Ennyit megérdemel!

De a másik oldalon itt vagyok én... Én, akinek még néhány hónappal ezelőtt vallott teljes egészében szerelmet, kijelentette, hogy fel szeretne hagyni a szeretői kapcsolatunkkal, és egy teljes értékű, boldog párkapcsolatban szeretne velem élni. Döntött... nem éri hideg zuhanyként már, tudja, hogy elég nehéz helyt állnia két kapcsolatban, két nő oldalán...

Olyan indokot kellene kitalálnia, ami nem hagyna kételyeket bennem, fontos, hogy  szikla szilárdan elhitessen egy verziót, miért is nem lakhat velem. Nem gondolja a kapcsolatunkat komolynak? Ez hazugság... hisz a kettőnk szerelmében talán most a legbiztosabb. Vagy esetleg bevallja, hogy Nat még erőteljesen részese a mindennapi életének? Veszett ügy lenne... Hisz tudja, hogy nem csak nem költöznék össze, de meg is szakítanék minden nemű kapcsolatot vele...

147. rész: Fontos a precíz alibi...

- Vikim, kész vagy a pakolással? Ruhák, tusfürdő, baba kellékek?

Georg serényen intézkedett a kórteremben, már csak percek kérédése, és haza mehet a kis családjával. Elkezdhetik a  szülők felelőségteljes életét...

- Igen, kész vagyok.

Viki hagja még mindig érzelemmentesen csengett, ahogy karjára tette a kis utazó kosarat, benne Emmával, nem nézett rá. Egyszerűen képtelen volt a kicsi szemeibe nézni. Próbálná szeretni őt, megakarja adni neki a legjobbakat, de a bűntudat és az önmarcangolás mindig eluralkodik rajta, és az anyai ösztönein. Talán majd az idő begyógyítja a sebeket.

- Tudod min gondolkoztam? Hogy a Szentestét töltsük együtt, csak hárman. Te, Emma és én. Ez lesz az első karácsonyunk. Már el is képzeltem, hogy milyen karácsonyfát fogok venni holnap délután. Sok teendőnk van még addig, már csak 5 nap...

- Bill az ezüst, vagy az arany gömböket tegyem fel?

- Amelyikkel szeretnéd Nat, Rád bízom.

A nappaliban ültek, Bill már valósággal megijedt a hatalmas, ezüst lakkal lefújt fenyőfától. Valahogy taszította ez a fényűzés, legszívesebben az én kicsi, de annál hangulatosabb lakásomban lett volna, ahol apró gyertyák égnének, és finom fenyő illat lengené be a szobákat.

Pontosan meg kell terveznie az elkövetkezendő napokat, ügyesnek kell lennie, hogy mindig naprakész alibiket találjon ki. Mind nekem, mind Nat-nak. Az nem lehet, hogy pár nap leforgása alatt romba dőljön az eddig hatalmas erőfeszítést igénylő munkája. Nem bukhat le, sohasem...

- "Szia Benjamin."

- "Szia Hercegnőm! Még nem feledkeztél el a jó öreg barátodról?"

- "Ne viccelődj kérlek, hogy felejtenélek el? Ezúton szeretnélek meghívni Szentestére, gyere át és vacsorázzunk együtt."

- "Nem akarok zavarni, Bill biztos ott lesz."

- "Sajnos Ő csak délután ér rá, utána mennek a szüleikhez. Szóval számíthatok rád este, vagy visszacsomagoljam a kacsa részedet?"

- "Kacse lesz?"

- "Igen, a kedvenced. - mosolyodtam el magam. - Nagyon várlak."

- "Vigyek valamit?"

- "Csak az ajándékom."

- "Már réges rég be van csomaggolva."

Elmosolyodtam, de a hangjából ítélve Ő is.

Még a kapcsolatunk elején megfogadtam saját magamnak, hogy történjen bármi, legyünk bármilyen  messze is egymástól Benjamin-nal, a Szenteste az szent és sérthetetlen számunkra. A legelső közös karácsonyunkkor mesélte el azt, hogy gyermekkorában rengeteg alkalommal imádkozott, hogy legalább egy olyan karácsonya hagy legyen, amikor a szüleivel együtt lehet békességben és nyugalomban. Édesapjának jöjjön meg az esze, és menjen vissza hozzájuk... de ezt sosem kapta meg.

Akkor döntöttem el, hogy teljesen minden, hogy milyen élethelyzetbe kerülünk, együtt fogjuk tölteni a Szentestét. Muszáj, egyszerűen "küldetésemnek" érzem azt, hogy mellette legyek és támogassam őt.

- Igen, ki az? - kiáltottam ki a konyhából, majd a bejárati ajtóhoz siettem.

- A Mikulás, Cica! - hallottam meg azt a hangot, amire már annyira vágytam. - Meghoztam az ajándékod.

- Nem kellenek az ajándékok, csak a Mikulás. - nyitottam ki az ajtót és Bill karjai közé ugrottam.

- A Mikulás bácsi szereti a rámenős kislányokat.

Felnevetett, majd végre, oly régóta, de megcsókolt. Szenvedélyesen és érzelmesen...

146. rész: Hazugságok áradata...

- Én sajnálom Bill, de ezt kellett tennem.

- Megértelek Kicsim. Ne sírj kérlek. De sajnos egyszer úgy is minden ki fog derülni.

- Tudom… - szorítottam még erősebben magamhoz, kell a közelsége. – Tom megfogja gyűlölni őt, Georg pedig elfogja taszítani magától. Egyedül fog maradni a kicsivel, akit nem fog szeretni… őt fogja mindenért hibáztatni.

- Ilyenre ne is gondolj! Miért hibáztatná?

- Alig tudtam lebeszélni az abortuszról. Szerinted, ha akkor nehéz volt, akkor most milyen lesz neki elviselni azt, hogy a pici miatt fog kiderülni minden?

- Nem foghatja arra a kis életre. Egyedül csak ő a hibás, ezt be kell látnia…

- Nehéz lesz Bill, nagyon nehéz…

- Itt vagyok Kicsim, segítek ahogy csak tudok! Ne félj!

Egy apró puszit adott a fejem búbjára. A legnagyobb kincs most az ölelése, a csókja, az ittléte. Lassan leültetett a kanapéra, és egy picit hátra döntött. Egy kicsi csókot adott az ajkaimra, csak most eszméltem rá, hogy milyen rég voltunk ilyen kontaktusban… Mikor lassan magamra húztam a testét, ő is érezte, hogy mit is szeretnék. De a mobiljának éktelenül, fülsértő csengőhangja megzavarta az idillt.

- Egy pillanat! – csak ennyit mondott, ahogy meglátta a kijelzőt, majd leszállt rólam és a fürdőbe sietett. Hogy őszinte legyek, utána mentem volna, de tudom, hogy most már a kapcsolatunk alapköve az őszinteség, szóval meg kell bíznom benne.

- „ Szia Nat! Mondjad! ” – súgta.

- „ Mikor jössz szívem? Nagyon hiányzol már. „

- „ Egy 5 perc és indulok…”

- „ Miért suttogsz? ”

- „ Csak… csak Tom már alszik. Nem akarom felébreszteni. ”

- „ Ja, értem. Idegeskedtem már… ”

- „ Nem kellene felzaklatnod magad. Na de sietek is.”

- „ Várlak Billie! ”

Ezzel le is tette a készüléket, majd a mosdó feletti tükörbe nézett. Arca teljesen ki volt pirosodva, ajkait cserepesre harapdálta idegességében.

- Most már indulnom kell Életem! Tom volt az. - jött vissza hozzám.

- Ha ő volt, miért mentél ki? – kérdeztem rá erre az igen egyszerű kérdésre.

- Én sem tudom . –vallotta be zavartan. - De most már tényleg mennem kell. Majd hívlak…

- Kérlek Bill, a ma esti dolgokról ne beszélj Tomnak.

- Rendben, szia…

És már szinte ki is viharzott tőlem. Egyetlen puszi nélkül… maga mögött hagyva ismét számos megválaszolatlan kérdést.

145. rész: Az elterelő hadművelet...

- Olyan büszke vagyok rád Viki. Megszületett a kislányunk.

- Láttad már? – a nő hangja érzelemmentesen csengett, valahogy ő még képtelen lett volna arra kérni az ápolónőket, hogy hozzák be hozzá a kicsit.

- Nem sajnos. Inkubátorba tették és eltolták. De Tom azt mondta, hogy gyönyörű.

- Látta már?!?

- Igen, Ő adott vért, muszáj volt a vérátömlesztés. Ő segített a gyerekünkön, hát nem csodás ember?

Vége, itt eltört Vikinél az a bizonyos mécses. Kiborult és sírni kezdett. Georg ezt még mindig csak a hangulat ingadozásnak és az örömnek tudta be, de ha tudta volna az igazságot? Azt, hogy a könnyeknek sokkal mélyebb jelentésük van, már kínozzák a nőt. Viki tudja, hogy egyszer le fog bukni, ezt nem lehet a végtelenségig titkolni, mégis egy kicsit, még néhány pillanatig hagy higgyen, hagy reménykedjen abban, hogy semmi sem derül ki.

- Már nagyon rég volt kettőnkre idő. Viki terhessége most mindenkit lekötött.

A kanapémon ültünk, 2 pohár bor mellett, pokrócba takarózva.

- De akkor is gyönyörű volt. Milyen furcsa. Az Georg haverom apa lett. A legnagyobb gyereknek lett először gyereke. Georg, mint apa. Hát még mindig furcsa.

Felettébb különös volt Bill viselkedése, az, ahogy az utolsó mondatokat hangsúlyozta. Félek bevallani saját magamnak is, de szerintem rájött az igazságra valahogy. Tudja, hogy nem Georgé a gyermek…

- Anita, ha most kérdezek valamit, akkor őszintén fogsz válaszolni? – felemelte az állam, és a szemeimbe nézett. Ki kell valahogy mentenem magam a kérdése alól, el kell terelnem a figyelmét.

- Miért kérdezel olyan sokat, hmm?

Fölémásztam, és lassan arcához hajoltam. Szemeztünk egymással, olvashatott a gondolataimban, hisz komolynak tűnt. Csókom most nem váltott ki belőle hatalmas érzéseket, simogatásaim nem remegtették meg a testét. Próbáltam minél szenvedélyesebb lenni, elakartam érni, hogy csak rám figyeljen és kérdése merüljön feledésbe. De hiába volt minden...

- Tom az apja, ugye?

Hosszú másodpercek csak néma csendben teltek. Nem szólalt meg, tekintetét elvette rólam. Mikor lehajtottam fejem, eltolt magától és a kandallóm elé sétált. Éreztem a jelenlétén, hogy haragszik és neheztel rám, de nem cselekedhettem másként. Viki a barátnőm, az ő baja az én bajom, az ő öröme az én örömem. Nem hagyhattam cserben élete egyik legnehezebb időszakában.

- Hogy tudtad eddig magadban tartani? – hangja rideg, stílusa kimért volt.

- Te is ugyanígy cselekedtél volna az én helyzetemben. Muszáj volt!

- Muszáj volt? Komolyan ezt mondod? 8 hónapon keresztül titkolózni előttem, végig hallgatni Georg boldog perceit? Jó volt nevetnetek a 4 balfácánon, aki mindent bevesz a nőknek?

- Ezt ne csináld kérlek! Hogy mondhattad, hogy nevettünk rajtatok? Sírtunk, rengeteget sírtunk, hisz nem tudtuk, hogy mi is lett volna a legmegfelelőbb megoldás.

- És végül ezt találtátok a legjobbnak? Georgot kijátszani, Tomot pedig becsapni? Hát gratulálok… - felém fordult, majd a kijárat felé indult el. Dühös voltam rá, hogy mer Ő ítélkezni? A keze után kaptam, és magamhoz rántottam.

- Miből gondolod, hogy csak nektek nehéz? Miért hiszed azt, hogy olyan könnyű egy gyermek sorsáról dönteni? Szerinted Viki hány éjszakán át gyötrődött, szerinted hányszor kellett azt hallgatnom, hogy elveteti a magzatot? Ti mindig csak magatokra gondoltok, arra sosem, hogy egy nő mit érezhet egy ilyen helyzetben. Egy gyermek élete nagy felelősség Bill…

Már patakokban folyt a könnyem, egyszerűn kitört belőlem az eddig felgyülemlett idegesség, feszültség. Látszódott Billen, hogy megértette, mit is szerettem volna vele közölni, átérzi, legalább egy kicsit, hogy mi mit éltünk át. Még közelebb lépett hozzám, majd karjai közé fonta a testem.

- Sajnálom…- lehelte.

144. rész: Bill nagybácsi lett...

- Mi történt Tom? - támadta le egyből Georg.

- Hogy van Viki? - kapcsolódtam én is a párbeszédbe.

- Viki már a kórteremben van, nagyon megterhelte a szervezetét ez az egész. A kicsi inkubátorban van, vérátömlesztésen kellett átesni. Tőlem vettek le vért.

- Miért nem tőlem? Hisz én vagyok az apja. - elégedetlenkedett Georg.

- Gyorsan kellett cselekedni haver. És az én vércsoportom pont passzolt...

Tom menten lesütötte a szemét, ahogy barátja apának hívta magát, egyszerűen nem tudott a szemeibe nézni. Ha tudná az igazságot, hogy 8 hónapon keresztül csak hazugsában élt, mindent másként látna. Tom eldöntötte, hogy DNS tesztet fog csináltatni, egyszerűen muszáj meggyőződnie az igazságról. Nem kis pénz ellenében elfogja érni, hogy még most, míg a kicsi itt van a kórházban, kezdjék meg az ekkor szükséges teendőket. Viki bármi nemű informálása nélkül, hisz Tom tudja, hogy ellenezné...

- És kislány, vagy kisfiú lett? - kérdeztem már öröm könnyekkel szememben. Hát megszületett Viki kis élete.

- Kislány. Császármetszés volt, ahogy mondtam, természetes úton nem élte volna túl.

- Már láttad is Tom?

- Igen Georg, gyönyörű kislányotok van. - keserű érzés kúszott szívébe - Bár csak 48 cm és 2200 gramm, de nagyon szép.

- Vajon bemehetek Vikihez? Biztos szüksége van rám...

- Kérdezd meg az egyik ápolót Georg. - ajánlotta Gus.

- Köszi haver, hogy segítettél nekünk. Örökké hálásak leszünk neked. De amúgy figyelj már... mit keresel te egy szál boxerben, és Viki, hogy került hozzád?

-Képzeld, rám törte az ajtót még éjfél előtt. - kínos mosoly ült ki arcára, majd folytatta - Szépen szólva leordította azt a kevés kis szőrt is a mellkasamról, hogy miért cipelteletek el a sztriptízbárba. Majd egyszer csak begörcsölt, és jöttünk ahogy csak tudtunk.

- Milyen kis buta, de mennyire szeretem! - őszinte és gyermeki megnyugvás jelent meg a férfi arcán. Pedig ha tudná az igazságot...

- Anita, nem jössz el velem kávét venni? - ajánlotta Gus, majd mellém sétált.

- De menjünk! Srácok? - néztem feléjük, mire pillanatra pontosan megrázták a fejüket.

Amint elsétáltunk, Tom szinte lerogyott egy műanyag székre.

- Jól érzem, hogy nem csak egy szimpla letolás volt Viki részéről?

- Ne tudd meg Bill... Viki mellett csak veszekedni tudok, de hát kiváltja belőlem! És tudod, hogy mi gerjesztbe mindig, ha szidnak, ha látom, hogy majd szét vet a düh valakit miattam. Látnia, ahogy vadul kapkodja a levegőt és majd rám ugrana... fuh.

- Lefeküdtetek?

- Dehogy! Addig nem jutottunk volna el, meg nem is szerettem volna. Csak csókolgattam a testét, de hirtelen összerándult alattam, és olyan nyögést adott ki, mint amilyet én még egy nő szájából sem hallottam. Pedig megéltem már egy két aktust... Szóval úgy ahogy voltunk, egyből bevágtam magunkat az utómba és vágtattunk ide. De Öcsi, berosálsz ha megtudod, mit nyögött ki önkívületében.

- Mit, te jó ég?! - hűlt el a fiatalabbik Kaulitz.

- Az a nagy francos helyzet állt elő, hogy Vikit én ejtettem teherebe, és te egy újdonsült Billy nagybácsi lettél.

- Ezt nem hiszem el. Hazudott mindenkinek?

- Anita biztos tudta…

- És nekem nem mondta el… -eszmélt rá a fekete hajú.

- Szerinted mekkora dicsőség lett volna azt híresztelnie, hogy a legjobb barátnője félre dugott a barátja háta mögött és még teherbe is esett? Én csak azon csodálkozom, hogy Viki hogy bírta ki ezt a 8 hónapot? Hogy volt annyi bőr a képén? Az hagyján, hogy engem kizárt mindenből, hisz hülye lett volna beavatni, de az, hogy a legjobb barátomat az orránál fogva vezette és szerintem még egy jó ideig ugyanezt fogja csinálni, az kiveri nálam a biztosítékot. Ki ő, hogy megengedjen egy ilyen horderejű dolgot magának?

- Mit fogsz csinálni Tom? Ugye nem fogsz mindent bevallani?

- Komolyan ezt kérdezed? Persze, hogy elfogom mondani. Nem fogom engedni neki, hogy továbbra is távol tartson a lányomtól. Plusz, ha a drága ellenkezne, még egy apasági tesztet is az orra alá fogok dörgölni, már folyamatban vannak a dolgok, ne félj.

- Fájni fog mindenkinek… - nézett testvérére, aki csak elszántan magyarázott.

- Nekem is fájni fog, hidd el... de muszáj megtennem.

143. rész: Valami baj történt?...

Hosszú percekig kattogott agyában Viki utolsó mondata. Valóban ő lenne az apja a most születendő gyermeknek? Szorongató érzés telepedett a szívére, ami kettős, egyben ellentétes érzéseket váltott ki belőle. Forrt a dühtől, attól a csalódottságtól, hogy majd 8 hónapon keresztül nem vehetett részt a kicsi fejlődésében, nem lehetett ott az első ultrahangos vizsgálatkor, nem hallhatta az első szívdobbanását a picinek. Nem szoríthatta meg könnyes szemekkel Viki kezét, amikor szüksége lett volna rá…

Kihagyta mindenből, eltaszította magától. A megvetés és a gyűlölet mellett gyermeki izgatottság és kíváncsiság is ellepte a szívét. Apa lett, 25 éves korára egy ilyen jelentőség teljes feladattal kell szembenéznie. Most már nem élheti az eddig jól megszokott csapodár életét, nem tölthet minden egyes éjszakát italtól mámorosan idegen nők ágyában. Most már feladata van, gyermeke életében jelentős szerepet fog betölteni. És ezt vagy elfogadja Viki, vagy nem… de egy biztos, harcolni fog a kicsiért.

- Utat, engedjenek előre. Egy műtőt, egy orvost!

Az éjszaka csendjét Tom segélykérő kiáltása törte meg. Néhány perc múlva már orvosok serege vette őket körül.

- Hányadik hétben van a kedvese?

- Maga az orvos, én honnan tudnám? … - háborodott fel Tom, majd realizálta, hogy elég bunkó volt. -  Mármint ha jól tudom, 31.-ben.

- Mit érez Kedves?

- Hogy mentem szét szakadok... bele fogok halni.

- Készítsék elő a kettes műtőt, császármetszés lesz úgy érzem. – adta ki a parancsot az orvos, majd Vikit eltolván a műtőbe becsukódott Tom előtt a hatalmas ajtó.

Minden olyan gyorsan történt a férfi számára. Néhány órája még békésen aludt, majd szenvedélyesen csókolózott és végül megtudta, hogy gyermeke fog születni. Az az éjszaka… hogy nem jött rá hamarabb? Hisz Bill is kérdezősködött arról az estéről, annak is fel kellett volna tűnnie, hogy Viki folyamatosan kerülte őt, és állandó ellenséges volt vele. Hát emiatt volt minden. Távol akart maradni Tőle, az igazságtól…

Tom remegve hívott fel mindenkit a recepción, Georg lélek szakadva tette le a készüléket. Szörnyű érzés volt hallani Tomnak, ahogy Vikiből szinte állatisan nyögések szakadnak elő a fájdalomtól. A férfit csak még jobban felzaklatta az a látvány, hogy egyre több orvos járt fel s alá előtte.

- Mi folyik bent? Hogy van Viki és a kicsi?

- Kérem nyugodjon meg, minden tőlünk telhetőt megteszünk!

- Hogy mi a francot mond?! Látni akarom Őt!

- Maradjon kint, kérem!

Tom úgy félt, mint még eddig soha. Miért nem láthatja őt, egyáltalán a kicsi már megszületett? Ha meg is született, akkor miért nem sír már fel? Bár csak oda ért volna már Bill, ő biztos megtudta volna vigasztalni. De senki sem jött, csak egyetlen nővér.

- Mi vércsoportja?

- Tessék? – nézett értetlenkedve a gitáros. –Mármint… nah, A pozitív.

- Akkor kérem, jöjjön velem most. – kézen ragadta a nő az ijedt férfit, majd ők is eltűntek egy félelmetes fém ajtó mögött.

Közel egy időben érkeztünk mindannyian a kórházba. Bill és én csak egy gyors csókot váltottunk, majd én a recepciónál próbáltam információt szerezni. Georg teljesen letargiába esett, ilyen feszültnek még sosem láttuk. Gustav próbálta nyugtatni... Hosszú percek teltek el néma cselekedetekkel, egyszerűen felfoghatatlan volt ez a helyzet számunkra. Hisz Viki még csak a 8 hónap elején tart, kora szülött lesz a kicsi?

Egyszer csak kinyílt egy ajtó és Tom sétált felénk félmeztelenül, karján egy hatalmas vattacsomóval.

142. rész: Tom megtudja az igazságot...

- Emlékszel még arra az éjszakára? – zihálta Tom, miközben ujjait Viki ujjaival kulcsolta össze.

- Hogy ne emlékeznék? Életem legszebb éjszakája volt. Még most is hallom, ahogy a fülembe nyögtél, ahogy még erősebben csókoltál. Éreztem, hogy nem csak a szex utáni vágy hajtott.

- Akkor láttam be, hogy csak te kellesz nekem. Basszus, beléd szerettem…

Tom már nem érezte megvetendőnek ezt az érzést, amit néhány évvel ezelőtt még kinevetett. Eddig csak Billtől hallott olyat – számára csak felesleges dolgokat, mint például, hogy annál szebb érzés nincs is, mint amikor megtalálod a társad, a szerelmed ebben a világban, akire rábízhatod magad, akiben feltétül nélkül megbízhatsz. Most már belátja, hogy szavainak mekkora súlya és jelentése volt. Bár Vikivel még nem került igazi lelki kapcsolatba, de úgy érzi Tom, - hogy ha testileg mindig egymásra vágynak, és akárhányszor csak egyedül maradnak egy szobában,  vad csókokba fulladnak… -, akkor ez a kapcsolat tartogat valamit a jövőre nézve.

Mint most is. Ennek már jelentenie kell valamit. Valami feléled bennük minden egyes alkalommal, az nem lehet, hogy állandóan csak a vágy hajtja őket… ez már több, muszáj Vikinek is éreznie.

A nő nem tudta megfogalmazni azt az kellemes és égető érzést a szívében, amit Tom szavai idéztek elő. Szerelmes lenne belé? Az a férfi, aki csak játszik a nőkkel, akitől már az első pillanatokban a falra tudott volna mászni?

Tisztában voltak azzal, hogy mire is vágyik a másik. Testük némán árulkodott, ereik vastagon kidülledtek. Tom mézédes, telt ajkai forrón súrolták végig Viki nyakát, majd mikor felhúzta ujjaival a pulóvere alsó szegélyét, a hasát is kényeztetni kezdte. A férfi látta, hogy megemelkedik a nő teste alatta, de ezt csak a kéjnek tudta be. Azonban amikor karjai már kimerülten hulltak le teste mellé, illetve már nyögései nem szenvedélyesek, hanem fájdalmasak voltak, Tom is megijedt. Vikit szörnyű zsibbasztó érzés lepte el, szemei előtt minden összemosódott, majd hangosan felsikított a hasába vágó fájdalomtól.

- Te jó ég, mi történik veled?

- A baba… a baba…

- Úr Isten, azonnal indulunk.

Tom egyből felugrott a kanapéról, majd Viki kabátja után kapva ráterítette a nőre, és úgy ahogy volt, egy szál boxerben vitte karjaiban az autójához.

- Nem fogom kibírni. – tört Vikire a pánik, ahogy betette az anyósülésre.

- Dehogy nem, az én autómban nem szülhetsz. Ez nem arra való… - hirtelen Tom is kétségbeesett lett.

Gyorsan még hátraszaladt és kikapott egy régi pulóverét a csomagtartóból, majd magára öltve bepattant a vezető ülésre, és szépen mondva, száguldani kezdett a legközelebbi kórházig. Egyik kezével Viki combjait simogatta, ezzel is remélve, hogy megnyugtatja.

- Már csak egy két percet bírj ki.

- Iszonyatosan fáj… - sziszegte.

- Megnyomhattam a hasad? Istenem, ha a farkamnak ellen tudok állni, most nem lennénk itt. Miért támadtam rád annyira…?

Viki már nem igazán tudott reagálni, feszült és lüktetett az egész teste.

- A kis babánk… Tom a gyerekünk bajban van... - egyszerűen magán kívül nyögött a fájdalomtól.

Hogy mi van? Csak ennyi futott át Tom agyán. Neeemm... Nem hazudta volna hosszú hónapokig, hogy nem Ő az apja. Azt nem tette volna meg, sem Vele, sem Georg-gal. Annyira álnok és számító nem lett volna. Nem tehette meg, egyszerűen kell, hogy legyen benne annyi tartás...

141. rész: Ismét vágy és izgalom?...

- Tom!!! Nyisd ki az ajtót!

Viki jómodort félre téve kezdte püfölni az ajtót, nem figyelt az ekkor szokásos etikettre. A hatalmas házban egyenként gyúltak ki a fények az egyes helyiségekben, majd néhány pillanat múlva kattant a zár és Viki maga előtt láthatta Tomot. Teljes életnagyságban, álmos tekintettel és egy árva boxerben.

- Mégis hogy képzelted?

- Mit? Hogy aludni szándékoztam éjfélkor? - mosolyodta el fáradtan magát.

- Nem te idióta... hanem hogy Georgot sztriptíz bárba cipelted.

Fújtatva vonta kérdőre barátnőm, majd a nappali felé vette az irányt. Csak most tekintett végig Tomon, kívánatos teste teljesen libabőrös volt, kemény mellbimbói hívogatták Viki tekintetét. De nem szabadott elgyengülnie, nem hagyhatja, hogy úrrá legyen rajta ismét a vágy, amit Tom látvány idéz elő.

- Szóval színt vallt a kis mimóza lélek. Még szórakozni sem tud.

- Mert az szerinted szórakozás, hogy idegen nőket dugsz meg, ki tudja, hogy hol? Téged komolyan csak a farkad hajt, semmi más?

- Hagy emlékeztesselek a mosdóban történtekre. Te is lefeküdtél velem, nem ellenkeztél. Hisz nem is tudtál volna, úgy rám izgultál. És amúgy is, mi a francokat keresel itt ilyenkor? Nyugalomban kellene otthon ülnöd, még ártasz valamit a kicsinek.

- Mit érdekel téged az én gyerekem?

- Ha jól tudom, a keresztapja leszek, szóval én is felelőséggel tartozom érte.

- Egyedül csak Georg akarja, ha rajtam múlna, Te lennél az utolsó ember, akire a gyerekemet bíznám.

- Mi a fasz bajod van Velem? De őszintén! - most már Tom sem bírta tovább magában tartani a nem tetszését és dühét.

- Nem bírom a nyálas, képmutató képed. Nem volt bűntudat amikor elvállaltad ezt a szerepet? Hogy bírtál Georg szemeibe nézni?

- Pont Te kérdezed? Neked nagyobb okod lenne a szégyenkezésre, nem hogy meghúztad volna magad, még fel is csináltattad magad a haverommal!!!

Itt telt be Vikinél az a bizonyos pohár... minden eddig felgyülemlett vágyát és dühét egy hatalmas pofonnal csillapította. Tom egy pillanatra meg is szédült, váratlanul érte az ütés.

- Azt hiszed, hogy neked mindent szabad Tom Kaulitz? Hogy mersz Te mocskolódni?

A férfit mindig is felizgatta, ha Viki ilyen mód reagált, ez most sem volt másként. Végig nézett a nőn, ahogy mellkasa szaporán jár fel s alá, majd egy pillanatot sem várva, magához rántotta. Teste túlfűtött érzelmekkel telt meg, gátlásokat félretéve kezdte csókolni Vikit. Barátnőm csak egy pillanatra tántorodott meg, de amikor Tom ajkai már a nyakát érintették, nem tudta megállítani vágyát. Erősen a férfi fenekébe mart, - aki csak jólesően felnyögött, - majd a legközelebb eső kanapé felé kezdte el tolni.

Nem gondolkodtak, leginkább Viki nem. A Tom iránt érzett dühe átváltozott egy magasfokú szenvedéllyé és vágyakozássá. Már a kanapéba süppedtek, Tom félmeztelen teste remegett a hidegtől, azonban a szenvedély és a rég felgyülemlett kéj égette a bőrét...

Ajkaik egy pillanatra sem váltak szét, még akkor sem, amikor Vikiről szinte lerángatta a kabátot Tom. Zúgott a testükben valami finom bizsergés, olyan kéj, amit csak akkor éreztek, amikor először igazán megkívánták egymást. Finoman felültetette a nőt a kanapén, majd hatalmas tenyereit befúrta vastag pulóvere alá. Tom szintén bele remegett, pedig csak Viki reszketését érezte. Mégis, az ő testét is megszállta a kontrolálhatalan vágy és szenvedély,ami megállíthatatlanul ösztönözte valamire... hogy szerezze meg magának a nőt.