170. rész: Ő az,
aki megölte a szerelmünk...
Csak álltam és néztem őt. Néztem, ahogy arca
holt sápadttá válik, ajkai szétnyílnak a döbbenettől, majd az addig gyönyörűnek
vélt barna szemei megtelnek sós könnyekkel. Megállt a külvilág körülöttünk.
Semmit sem érzékeltünk akkor ott ketten, csak azt a mérhetetlenül nagy
fájdalmat, ami egy tátongó mélységet szült közénk. Felemelkedett volna a
székről, de Nat szorosan tartotta a karjánál fogva...
Hogy mit éreztem? Mi minden tört darabokra
egyetlen pillanat leforgása alatt? Képek ugrottak elő, ahol gyerekek módjára
csókoltuk, ölelgettük egymást. De mindez csak egy színjáték volt a részéről,
játszott az érzéseimmel, minden egyes szava hazugság volt, érintései csalóak
voltak. Szívembe szúrta a legélesebb pengét, ami a legnagyobb fájdalmat tudja
okozni.
Nyakamból letéptem az általa kapott láncot,
majd a lábai elé dobtam. Hangosan szólalt meg az összefonódó A és B betű, ami
halk reccsenéssel adta mindenki tudtára, hogy nem csak a medál tört ketté,
hanem a két szív is ami egykoron egykét dobogott. Hogy mit érzek most Bill
iránt? Megvetem, egy aljas féregnek tartom, egy gerinctelen férfinek, aki
képtelen volt döntést hozni. Nyugodt szívvel hazudt szemeimbe, hogy velem akar
egy kapcsolatot kialakítani, miközben Nat-tal élt együtt? Hát milyen férfi az
ilyen? Megmondom én... megvetendő, szánalmas és leköpni való...
Utoljára fátyolos szemeibe néztem, majd hátat
fordítva nekik rohanni kezdtem ki az étteremből, abból a pokolból, amit ő
idézett elő.
- Ez meg mit akar jelenteni Bill? Mit dobott
neked?
Natalie kérdő hangja el sem jutott Bill
füléig, szíve heves dobogása és vérének dübörgő áramlása megszüntetett minden
kívülről jövő hangot. Gondolkodás nélkül pattant fel az asztaltól, majd
felkapva a nyakláncot, ő is rohanni kezdett utánam. Én eközben remegő ujjakkal
próbáltam előhalászni a kulcsom a zsebemből, de hihetetlenül nehéz volt. Teljes
erőtlenség uralkodott el rajtam.
- Várj, hagy magyarázzam meg kérlek. - hangja
egyre közelebb hallatszott. - Ígérem, mindent bevallok neked.
Hogy mit kér? Be akar mindent vallani? Több
hónapot leakar rendezni egy - két perces beszélgetéssel? Hát mit képzel? Mit
hisz magáról ez a szerencsétlen? Az a szerencsétlen, akit hónapokig szerettem
teljes odaadással, szívvel... és cserébe mit kapok tőle? Megaláztatást, és
mocskot...
Hirtelen megfordultam, és az arcával találtam
magam szemben. Zihált és remegett, arca tiszta nedves volt a patakokban folyó
könnyeitől. Mérhetetlenül nagy dühöt éreztem iránta, gyűlöltem, megvetettem őt.
A karomba eddig ismeretlen ördögi erő szökött, fellendítettem, mire ő csak
némán állva várta, hogy megérezze a rá kiszabott ütést...
169. rész: "
A képébe röhögök, hogy Bill engem választott."...
- Bill! Kész vagy? 8-ra rendeltem
asztalt.
- Nem vagy fáradt Nat? Ne maradjunk
inkább itthon? Pihenésre lenne szükséged. Most is olyan fehér az arcod, jól
vagy?
Pedig ha tudná, hogy csak a
különböző kozmetikumok miatt olyan az arca, amilyen?
- Hidd el, jól vagyok. A legjobban
akkor érzem magam, ha veled lehetek. Gyere édesem, induljunk.
Szorosan Billbe karolt, aki csak
fáradtan és unottan zárta be lakásuk ajtaját. Nat hangja feltűnően vidám volt
az egész út alatt, de Bill egyik fülén be, a másikon kiszállt minden egyes
mondata.
Ma estére nem ezt a programot tervezte,
megszeretett volna látogatni. Tomtól értesült arról, hogy mi történt Vikivel,
illetve arról, hogy én milyen csalódott voltam a hiánya miatt. Tudja, tisztában
van azzal, hogy ismét bántott, még ha nem is szándékosan. De mit fog mondani?
Milyen idióta ürüggyel fogja ismét, már oly sokadjára tisztára mosni
magát? Azt nem hazudhatja, hogy a fiúkkal volt, hisz mindhármuk a kórházban
volt. Mi lesz ezután az este után???
*
Mi miatt hívna oda, abba az étterembe? Miért
lennék bolond? Egyáltalán mi köze van még Billhez? Hisz már vállnak, most már
nem lehetne semmi beleszólása az életébe. De mégis az a hang egyre jobban
eluralkodott rajtam. Talán Billel kapcsolatban akar valamit mondani, vagy
mutatni? Vagy csak csapdába akar csalni? Ki ő, hogy félelemben tartson? Nem
félek tőle, elmegyek abba az étterembe és a képébe röhögök, hogy Bill engem
választott.
Nem mondanám, hogy rohantam a megadott címre.
Komótosan autóba ültem és elvezettem az étterem címére. Amint leparkoltam,
kiszálltam és beriasztottam az autóm, majd magabiztosan és eltökélten
elindultam a bejárat felé. Ez a nő nem fogja a bolondját járatni velem, nem
engedem, hogy félelemben tartson. Hogy mit vártam ettől a találkozástól?
Fogalmam sincs... talán megvilágosodást, azzal kapcsolatban, hogy miért gyötör
még az után is, hogy Bill már majdnem elvált tőle. Ennyire nem tudja
feldolgozni, hogy elveszítette azt, ami egykoron az övé volt?
Az étteremben több tízen is
lehettek, hatalmas volt a hangzavar. Ugráló tekintettel néztem át az asztalok
felett, mindenhol csak ugyanazok az unalmas sznob arcok ültek. El is kaptam a
tekintetem róluk, az ajtó felé pillantottam volna, azonban visszakaptam a fejem
az egyik asztalhoz. Egy ébenfekete hajkoronát véltem felfedezni magam előtt...
már az első pillanatokban egy képtelen zúgás szökött a fülembe, éreztem ahogy a
szívem a torkomban kezd dobogni. Ez csak egy buta véletlen, nem lehet az, akire
gondolok. Vadul kapkodtam a fejem, hogy meglássam azt a személyt, aki a fekete
hajúval beszélt. Milyen beszélgetésről beszélek?!! Épp most hajolt át hozzá egy
szőkeség, és vadul csókolta meg.
Gyomorforgató érzés volt végig
nézni azt a pár pillanatot, majd mikor a nő felemelte a fejét, ledermedtem.
Felismertem, Natalie volt az, keserű mosolya most is olyan utálatot váltott ki
belőlem mint tavaly áprilisban. A szemében kárörvendő vigyor égett, ujjaival
maga felé intett, arra kérve, hogy menjek oda hozzá. Pillanatnyi elmezavar lepte
el az agyam, és mardosó, már már kínzó fájdalom szökött a szívembe, ahogy
megfordult a fekete hajú....
168. rész: Natalie
titkos levele...
- Még mit írhatnék?
- Ez valami fantasztikus. Várj,
tegyél valami apróságot Billről, amiből majd sejtheti a dolgot. Akár egy kis
tárgyat, karkötőt, nem tudom.
- Ehhez mit szólsz?
Gyorsan felugrott az íróasztal
mögül, majd az éjjeli szekrény fiókjából elővett egy óvszert. Kezébe vett egy
alkoholos filcet majd írni kezdte. " Nem nagyon szerette Billy boy, úgy
ahogy téged sem Te ribanc."
- Gyerünk gyorsan zárd le, hogy
minél hamarabb eltudjam neki vinni. Már nem bírom ki, hallani akarom tőled,
hogy miként is reagált az étteremben. Látom a lelki szemeim előtt ahogy
hatalmas könnyeket ejt majd.
- Jessica drágám, ne legyél
kárörvendő, majd ha már Bill is szenved, na akkor koccintsunk.
A két nő keserűen felnevetett, már
tudják előre, hogy édes lesz a bosszújuk...
*
A két férfi csak állt, és
hallgatták Vikit. Hallgatták, ahogy könnyeivel küzdködve próbál bocsánatért
esedezni. Halkan suttogta el, hogy a két férfi mennyire tökéletes számára, ami
az egyikben nincs meg, azt a másikban találja meg. Tudja, hogy bűnös dolog volt
mindkettejüket áltatni, és játszadozni az érzéseikkel, de azokban az időkben
nagyon kilátástalan volt az élete.
Még most sincs egy tiszta kép a
jövőét illetően, még mindig zavaros, mihez is fog kezdeni. Mit szeretne a
jövőben? Elvárja-e egyik férfi szerelmét is azok után, ahogy viselkedett velük?
Emma élete melyik férfi mellett fog elkezdődni? Viki még mindig csak vonzódást
érez Tom iránt vagy esetleg feléledtek benne anyai ösztönök, hogy gyermekének Ő
az édesapja? Válaszokat még nem tud, csak azt, hogy a lelke és a szíve
megtisztult. Már nem érzi azt a keserűséget maga iránt, már nem tűnne el a
világ szemei elől. Most már csak előre akar nézni, és a kislányával
foglalkozni.
Georg még idegenkedik az újabb
találkozástól, Tom azonban kifejezetten örül annak, hogy Viki már nem
utasítja el teljesen elméjével a közeledését. Bele egyezően bólogatott, amikor
arról kérdezte a gitáros, hogy szabadon látogathatja-e a lányát. Hogy mi vár a
három fiatalra? Hogy lesz ezek után a jövőjük? Az idő majd eldönti...
*
Szomorúan értem haza, ma valahogy
semmi sem akart összejönni a szalonban. Egy két fontos megrendelőm lemondta az
előre elkészített ruhaterveket, így azokat dobhattam ki a kukába. Plusz nem
szállították le az előre megrendelt anyagokat nekem. Szóval minden összejött.
Erre még egy lapáttal az is rátett, hogy Bill már régóta nem jelentkezett.
Őszintén mondva, fogalmam sincs, hogy miért. Én egy szavammal sem bántottam
meg, szóval konkrét oka nincs arra, hogy miért is nem keres. Néha bele fáradok
ebbe a z egész kapcsolatba, ha egyáltalán lehet még úgy hívni. Úgy érzem, hogy
Bill nem vesz részt teljes szívével ebben a szerelemben. Bár lehet, hogy a
válás felemészti őt, és hatalmas nyomást érez a szívén, mégis tűrnie kell. Ő
döntött a válás mellett végül, én nem kényszerítettem rá, csupán csak válaszút
elé állítottam. Talán már megbánta, hogy feladta a házasságát Nat-tal?
Mikor lakásom ajtaja elé értem,
meglepődve fogadtam, hogy egy hófehér boríték árválkodik a lábtörlőn. Gyorsan
felvettem a földről, de kiesett belőle egy kis csomag. "Nem nagyon
szerette Billy boy, úgy ahogy téged sem Te ribanc." Zavartan olvastam át
újra és újra. Tényleg nem szeretett volna? A levélen is többször átfuttattam a
szemem, fogalmam sincs, hogy Nat miért szívja még mindig a vérem. Már többször
ért általa atrocitás, biztos vagyok benne, hogy képtelen felfogni, hogy
elveszítette Billt.
- Ez őrült. - súgtam magam elé, és
beléptem a lakásomba.
Egy furcsa kis hang motoszkált a
fejemben. Ami arra késztetett, hogy elmenjek... hogy megtudjam, miért zaklat...
167. rész: Nat-tal
kéjelegve...
Tudta, hogy Natot ez az aktus
hihetetlenül boldoggá tenné, szeretné ha utolsó heteiben semmiben sem szenvedne
hiányt. Mégis a szex egy olyan dolog volt számára, amit nem igazán adott volna
meg neki. Hisz már undorodik a testétől, attól a tudattól, hogy engem
többször is megcsalt. Egyáltalán nem élvezte ezt az együttlétet, csak tette a
dolgát, hogy minél hamarabb túl legyen ezen a kéjes, mégis szenvedéssekkel teli
éjszakán.
- Annyi energiát adtál Nekem! A
doboznyi gyógyszerek nem érnek ennyit, mint egy élvezet dús szex. Te is
élvezted?
- Persze, persze Nat!
- Ezek a pillanatok adnak erőt. Nem
kell nekem a gyógyszer, sem a kezelés, csak az általad nyújtott öröm.
- Örülök neki. - kényszeredetten
feljebb húzta csupasz csípőjén a lepedőt majd mobilja után nyúlt.
Ahogy bekapcsolta, hívások és
sms-ek hada fogadta. " Szükségem van rád, de te nem vagy velem. "
" Tesó, Anita nagyon ki van bukva. Viki öngyilkos akart lenni, itt vagyok
a fő kórházban. Gyere ide ahogy csak tudsz, félek, hogy rájön milyen
kettős életet élsz. "
Natalie észrevette, hogy Bill
mennyire felzaklatta magát, biztos volt benne, hogy egy tőlem kapott üzenetet
olvashatott. Érezte, hogy férje legszívesebben most faképnél hagyta volna, és
gondolkodás nélkül rohant volna hozzám. De hát nem tehet semmit sem Bill, hisz
most ő uralja... és ez a tudat Nat szívét csak még inkább melengette.
- Kapcsold ki édes. - kivette a
kezéből a készüléket, majd a szőnyegre ejtette. - Kényeztess még egy kicsit,
kedveskedj Nekem.
Meg sem várta Bill válaszát, ő
máris felette termett, majd a csupasz ágyékán foglalt helyet. Ráhajolt ajkaira
és csókolgatni kezdte, miközben ujjai le le csúsztak a hasa irányába. Majd ő is
csúszni kezdett Bill testén, mikor már combjain ült, csókjai a köldökét
érintették. Bill csak hátra vetette a fejét, nem akarta, hogy látni is kelljen
felesége önelégült arcát, épp elég volt éreznie, ahogy az ujjai rákulcsolódnak
férfiasságára. Fogait összeszorítva tűrt, teljes teste tiltakozott Nat ellen,
mégis szinte lebénulva feküdt alatta.
Másnap csak este lehetett bemenni
ismét Vikihez. Én egész hajnalig bent maradtam vele és beszélgettünk. Megkért,
hogy Tomot és Georgot küldjem be, beszélni szeretne mindkettejükkel.
Eldöntötte, hogy bármennyire is nehéz lesz a szemükbe nézni, bocsánatot fog
kérni minden egyes tettéért. Azt nem várja el, hogy megbocsátsanak neki, csupán
csak azt szeretné, ha tudnák, mélységesen sajnálja a történteket.
- Sziasztok. - felelt halkan, ahogy
megpillantotta a két férfit.
- Hogy vagy? - kérdezte feszélyezve
Georg.
- Még gyengén, de már gyógyulgatok.
Néhány másodperces csend állt be,
majd Tom megszólalt.
- Miért hívattál?
- Bocsánatot szeretnék kérni
tőletek, gusztustalan voltam, beismerem.
*
- Mit csinálsz barátnőm? -
érdeklődött Jess, amint megpillantotta Nat-ot.
- Csak betűket vágok ki egy
újságból, muszáj megírnom egy levelet.
- Ismét egy fenyegető levél lesz?
- Ez már több annál. Sajnos le kell
buktatnom az egyetlen kis Billünket. Már unom ezt a színjátékot.
- Befogsz mindent vallani a
betegségedről is? - Jess szemei szinte elkerekedtek a meglepettségtől.
- Azt majd a szituáció fogja adni.
Most csak felnyitom drága Anita szemét, hogy Bill két lyukra játszik. Úgy
érzem, bajtársi kötelességem. Nem így gondolod?
- Nagyon gonosz vagy! - nevetve
kikapta a nő kezei közül a levelet, majd olvasni kezdte. " Este 8-ra gyere
a Hilfe étterembe, hogy meglásd mekkora bolond vagy. Hja, és a zsebkendőidet ne
hagyd otthon, szükséged lesz rájuk."
166. rész: "
Georg is itt van? "
- " Georg, azonnal ide kell
jönnöd! "
- " Mi történt Anita? És hova
kell mennem? "
- " A Saint Isabelle
kórházba... Vikit behozták. "
- " Te jó Isten! Mi történt
vele? "
- " Öngyilkos akart lenni,
felvágta az ereit. "
- " Ezt nem hiszem el... -
hirtelen elcsuklott a hangja, de még válaszolt nekem. - Sietek. "
Lassan teltek a percek, nem
engedtek be bennünket Vikihez. Billt többször is próbáltam elérni, de
minduntalan csak hosszan sípolt a készülékem. Fogalmam sincs, hogy miért nincs
itt velem ebben a kegyetlen helyzetben, aminek most mindannyian áldozatai
vagyunk... legfőképpen Viki...
- Doktor úr! Hogy van Viki? -
ugrott fel egyből Tom, ahogy meglátta a főorvost.
- Stabilizáltuk az állapotát, a
gyors beavatkozás miatt nem vesztett sok vért.
- Bemehetünk hozzá? - érdeklődtem.
- Csak egy ember... és kérem ne sok
időre.
- Anita menj, most rád van
szüksége. Addig én itt maradok Emmával... a lányommal.
Óvatosan átadtam a karjaiba a
kislányt, majd elmosolyodtam halványan magam. Egymásra találtak...
- Oh, Vikim! - hatalmas
könnycseppek törtek utat a szemeimből, ahogy megláttam őt. Csak feküdt maga
tehetetlenül, karjaiból vékony csövek álltak ki. Fáradtan rám pillantott,
szemeivel segély és bocsánatkérően nézett rám - Én vagyok a hibás. Miért nem
törődtem veled?
- Ne sírj. - még gyengén beszélt. -
Csak magamat okolhatom mindenért.
- De éreznem kellett volna, hogy
milyen nehéz most neked. Ha több időt töltöttem volna veled, mindez nem történt
volna meg.
- Hogy kerültem ide? - tért ki a
válaszadás elől. - Csak arra emlékszem, hogy valaki dörömböl az ajtómon, de én
csak az üveg darabok után nyúltam és... én megakartam szabadulni a fájdalomtól.
- De tudod, hogy ez semmire sem
volt megoldás... - neheztelően néztem rá könnyeim mögül, de nem tudtam
haragudni rá. - Tom hozott be. Ő talált rád.
- Biztos csak megszánt, és ismét
csak egy szánalmas és nevetséges nőnek tart.
- Tévedsz. Ha láttad volna az
arcát... még sosem láttam ilyen riadtnak. A szemei is könnyesek voltak.
- Sírt miattam?
- Próbált erősnek tűnni. Főleg a
barátai előtt.
- Itt van Gus és Bill?
- Billt nem tudjuk elérni, egész
nap ki van kapcsolva a mobilja. Gus még úton van... egyedül Georg érkezett már
meg.
- Eljött?
Szemei tündöklő csillogást
sugároztak.
- Igen, kint beszélgetnek.
- Ugye ők kibékültek? Ugye nem
gyűlölik egymást?
Georg és Tom néma csendben ültek egymás
mellett. Tudták, hogy örök életre nem maradhatnak némaságban, muszáj egyiküknek
megtörni a csendet. De mégis, a férfiúi büszkeségük tiltakozott az ellen, hogy
kezdeményezzenek.
- Jó újra látni Téged!
Tom nem bírta tovább a nyomasztó
csendet, kimondta amit a szívén érzett. Georg csak biccentett egyet, majd ismét
a fehér falra pillantott.
- Találtál valami munkahelyet?
- Egy helyi kis rádió
főszerkesztője vagyok.
- Az jó!
Tom érezte, hogy a Georggal való
beszélgetés egyre inkább kezd kínossá válni mindkettejük számára, ezért túltett
a büszkeségén, és bátran hozzá fordult.
- Haver, bocsáss meg! Egy undok
állat vagyok, aki még hazug is. Tudom, hogy csalódtál bennem, elhiszed, hogy
legszívesebben leköpném magam? Megbotlottam, sajnálom. Férfi vagyok én is,
kérlek jelentsen valamit az a rengeteg idő, amit együtt töltöttünk. Ha
tehetném, visszapörgetném az idő kerekét, és nem feküdtem volna le Vikivel.
- Tudod.... utáltalak. - tűnődött
el pár pillanatra - Gyűlöltelek, legszívesebben a földbe döngöltelek volna, de
beláttam, hogy a történtek ellenére meg kell neked bocsátanom. És tudod miért?
Mert a nők jönnek-mennek, de a régi barátok pótolhatatlanok, ha egyet
elveszítünk közülük, akkor sosem találunk még egy olyan értékeset. És te
bevallottál mindent, becsüllek érte.
Bill hatalmasakat lihegve feküdt
felesége mellett. Teljesítette Natalie kívánságát, újból együtt volt vele. Bár
mindenféle módon próbálta hárítani feleségét, egyszerűen már képtelen
volt kitalálni még egy ép eszű kifogást az aktus ellen...
165. rész: "
Mit tettél Viki? "...
Ahogy megállt Viki ajtaja előtt,
újból végig pörgette a gondolatait. Kimért és undok lesz vele, egy cseppnyi
kedvesség sem lesz hangjában. Csupán csak a lányához jön. Többször csengetett,
erőteljesen kopogott is, de nem volt visszajelzés. Kivette a mobilját a
zsebéből, majd tárcsázni kezdte a nő számát. Hallotta, ahogy a lakásban cseng a
telefon, még sem nyit senki sem ajtót. Füleit az ajtóra tapasztva kezdett
hallgatózni, szíve egyre hevesebben kezdett dobogni. Hirtelen rémület ült ki az
arcára, ahogy egy hangos, tompa puffanást, majd vázák csörömpölő hangját
hallotta meg.
- Viki! Itt vagy? Hallod? Nyisd ki,
vagy rád töröm az ajtót!
Egyetlen árva hangot sem hallott
Tom, úrrá lett rajta valami megmagyarázhatatlan félelem és görcs. Összeszedte
minden erejét, majd berúgta az ajtót. Szemei vadul keresték Vikit, berohant a
fürdőbe, nappaliba is, de a konyha padlóján találta csak meg. Eszméletét
vesztve feküdt, arca hófehér és sápadt volt, ajkai ki voltak száradva.
Csuklójára pillantott, majd eltátotta a száját rémületében. Lassan szivárgott a
vér, üvegszilánkokkal sebesre vágta magát.
Megakart szabadulni a fájdalomtól,
elakart örökre tűnni ebből a világból?
- Mit csináltál? Hallod! Mit
tettél?
Tom hisztérikusan kiabált, képtelen
volt felfogni a látottakat. Pillanatok alatt kapta le a fejéről a kendőt, majd
kötötte szorosan Viki karjára. Ideje sem volt értelmezni mi is történt,
karjaiba véve kiviharzott a lakásból, és úgy, mint a szülés estéjét,
száguldozni kezdett a legközelebbi kórház felé.
Minden gyűlöletét és ellenszenvét
felváltotta a félelem és a kétségbe esettség. Elakarta dobni magától az életet?
Ilyen mély lelki traumát okozott neki azzal, hogy mindent bevallt Georgnak? Ő a
hibás, hogy öngyilkos akart lenni?
- Hol van Viki? Mi történt vele?
Reszketve kérdeztem Tomot, aki csak
sápadt arccal ült a folyosón. Rohantam, ahogy csak tudtam. Emmával a karomon
érkeztem meg Tom hívása után úgy 10 perccel.
- Már az infúziót kötik be,
kitisztították a sebét.
- Megakart halni? - csak most fogtam
fel - Hol van Bill? Szükségem van rá.
- Nem tudtam elérni őt.
- De hisz egymással laktok, hogy
nem tudod, hogy hol van?
- Nyugodj meg kérlek.
Miért nincs itt Bill? Miért nem
veszi fel a telefonját? Itt kellene ülnie mellettem, fognia kellene a kezem, és
nyugtatni, hogy minden rendben lesz. Ehelyett egyedül vagyok kicsi Emmával, aki
szegény még semmit sem fog fel a történtekből. De talán jobb is...
Hogy nem vettem észre, hogy mire
készül? Ennyire vakok voltunk, vagy nem törődtünk eléggé vele? Hibás vagyok én
is... milyen barátnő az, aki nem veszi észre, hogy meg akar halni a
barátnője?!?
164. rész:
Reménykedek...
- Szóval ezt akarod? Játszunk
egymással?
Próbáltam a leghalkabban élvezni az
érintéseit, bár ez nagyon nehéz volt. Törekedtem arra, hogy ne gyengüljek el
alatta, ne érezze azt, hogy nyert ügye van. Ezért lassan kihúztam a kezét, mire
ő csak megrázta a fejét. De nem engedtem, hogy újból Ő érintsen meg, most én
akartam kikészíteni őt. Ujjaimat ártatlanul boxernadrágjára csúsztattam,- és
nem törődve, azzal, hogy esetleg ismét hangosan felnyög - hosszanti
mozdulatokat tettem ott. Csak épp hogy rámarkoltam finoman neki. Egy pillanatot
sem kellett várnom, erősen összerándult a vékony teste, majd hallottam a várva
vár kéjes nyögést.
- Vesztettél Baba!
Egymásra mosolyogtunk, de Emma
sírása lefagyasztotta a mosolyt az arcunkról. Nyűgösen sírt, muszáj volt
megnéznem Őt. Kicsúsztam Bill alól, majd a kislányhoz léptem. Ahogy kiemeltem a
kosárból, már tudtam, mi a baj.
- Bill kérlek, hozz egy pelenkát,
és törlőkendőt.
- Jajj ne! Bekakilt?
- Nyugodj meg, majd én megoldom.
Nevetve letettem Emmát a fotelba,
majd bontani kezdtem a pelenkát. Néhány perc alatt már kész is voltam, ránéztem
Billre, vállalná-e a kislány visszaöltöztetését.
- Hogy én?
- Ha rólam letudod varázsolni,
akkor az ellenkezője sem olyan nehéz.
Nem telt bele két percbe sem, Bill
már mosolyogva forgatta körbe előttem Emmát. Beküldtem Őket a hálóba amíg én
egy kis tejet melegítettem neki, majd bebújva melléjük, Bill kezébe adtam a
cumis üveget. Nagy meglepetésemre nem ellenkezett, örömmel elfogadta és a
kislány szájához emelve, itatni kezdte. Próbáltam leplezni a meghatódottságomat,
azt, hogy mennyire is szívembe mar ez a jelent.
- Nézd csak, el is aludt evés
közben. Én viccesen néznék ki, ha elkezdek horkolni pizzával a számban.
Csak elmosolyodtam magam, édes
volt.
- Itt aludjon köztünk?
- Tudod, hogy alszok, szóval inkább
ne.
Halkan elkuncogta magát, majd a
kislánnyal felállva elsétált a hordozható kosárig és beletette, majd betakarta.
Ahogy visszabújt mellém, belőlem azonnal előtörtek a könnycseppek. Ha ismer,
akkor tudja, hogy mi bajom...
- Hidd el, idővel nekünk is lesznek
gyermekeink. Csak még egy kicsit várjunk, legalább amíg le nem zárul a válás.
Rezzenéstelen arccal szórta a
szavakat, én annyira akartam hinni neki... Az a tudat, hogy ő is az én
álmaimat akarja élni, felemelő érzés.
Tom lassan lépkedett Viki
lakásához, az alatt az egy hónap alatt Ő is rendbe szedte a gondolatait,
érzelmeit Vikivel kapcsolatban. Makacs és önfejű emberként eldöntötte, hogy
mint nő, sosem fogja már többé érdekelni, hisz gonosz módon becsapta őt,
játszott az érzéseivel és kegyetlenül megfosztotta a kislányától. Sosem fog
megbocsátani neki, örök életre elérte azt hogy már soha többet ne legyen nő a
szemeiben. Csak egy közös pont van az életükben, még pedig Emma. Akiről sosem
fog lemondani, akit most már életének szerves részeként akar tudni.
163. rész: Bill és
a gyerekek kapcsolata...
Melengető érzéssel a szívemben hagytam őket
kettesben. Hallottam, ahogy halkan énekel neki, majd suttog a kislánynak. Könny
szökött a szemembe, vajon a közös gyermekünkkel is ilyen lenne? Egyáltalán,
szeretne-e tőlem kisbabát? Az én életemben egy komoly fordulópont lenne egy
gyermek megfoganása, feladnék mindent azért, hogy anya lehessek. De vajon Bill
mit tenne meg azért, hogy szülők legyünk? Egyáltalán biztosra gondolja-e a
jövőnket? Fogalmam sincs, vele kapcsolatban néha érzek homályos és
megfejthetetlen dolgokat…
- Kész is vagyok, most már átveszem!
- Ne, még ne. Egy kicsit hagy maradjon még
nálam. Olyan kis finom teste van!
- Szereted a kicsiket Bill? – kérdeztem
őszintén.
- Eddig azt hittem, hogy semmilyen gyerekekkel
kapcsolatos dologhoz nem értek, de ez úgy látszik hülyeség. Szóval igen,
szeretem Őket, és szerintem ők is szeretnek engem. – néhány pillanatra
elhallgatott, majd rám tekintett. – Valami baj van Életem?
- Csak gondolkodom.
- Elmondod? Vagy nem
szeretnéd?
- Néha úgy érzem, hogy
kicsúszok az időből. Majd fél év és 26 éves leszek. Ezzel nem akarok semmire
sem célozni, nehogy azt hidd, hogy most azonnal gyereket szeretnék. Csupán csak
jó eljátszani a gondolattal, hogy belőled és belőlem egy gyermek fog születni
valamikor.
Láttam az arcán, hogy semmit sem tud erre
válaszolni. Bár mit is mondhatna? Fogalmam sincs, hogy a gyerekvállalást
illetően milyen elképzelései vannak.
- Ne gyere zavarba, nem azért hoztam fel ezt a
témát.
- Csak tudod, bármit is terveznék a jövőmmel
kapcsolatban, egyenlőre még meg van kötve a kezem. Amíg ki nem adják a végleges
papírokat, addig nem szeretném, hogy bármi bántódásod is essen azért, mert
esetleg Nat nem bírja türtőztetni a haragját.
- Még meddig fog tartani a válóper?
- Őszinte legyek? Fogalmam sincs… Már többször
voltam az ügyvédemmel a tárgyalásokon, de sosem jelent meg. Megteszek minden tőlem
telhetőt, hidd el.
- Szeretlek. – mélyen szemeibe néztem, és
kimondtam ami a szívemen volt. Akartam, hogy érezze, mit is gondolok.
- Most legszívesebben oda mennék hozzád, és
hosszan megcsókolnálak…
- Ha jól látom, Emma már alszik a karjaidban.
Vigyorogva az alvó kislányra nézett, aki csak
hangosan szuszogott a karjaiban. Felállt, majd óvatosan a kis hordozható
kosárba helyezte, ráterített egy kis takarót, majd elém lépkedett halkan.
Letérdelt, mire én combjaimmal átfontam a derekát és úgy húztam közelebb a
testemhez.
- Ez így kényelmetlen, két szempontból is.
- Még pedig?
- Nem tudlak igazán kényeztetni a
szintkülönbség miatt, illetve a derekam is befog csípődni egy idő után, ha
továbbra is így maradok.
Nevetve a karjaiba kapott és a
szomszédos kanapéra fektetett. Egyik kezemmel a nadrágjától fosztottam meg -
övet csatoltam, gombot gomboltam, cipzárt húztam-, a másik kezemmel pedig
felsőtestét fedeztem fel. Szíve erőteljesen vert, pulzusa csak még inkább az
egekbe szökött, amikor már csupasz combjaimmal simogattam belső combjait.
- Még rosszra fogok gondolni, ha
tovább játszol velem. - bele nyögött a fülembe, mire meghallottuk, hogy Emma
ébredezni kezd.
- Fel ne nyögj még egyszer, hátha
visszaalszik az édes.
Hosszú percekig csak egymás szemibe
néztünk, levegőt is alig mertünk venni, nehogy teljesen felébresszük. Kajánul
elvigyorodott, majd puha tenyerével benyúlt pántos toppom alá. Én csak hevesen
ráztam a fejem, tudtam, hogy mit fog csinálni. Megérintette jéghideg ujjaival a
kebleimet, mire én csak a vállába haraptam. De őt ez nem tántorította el, talán
csak még inkább a bőrömbe mélyesztette ujjait és úgy kezdte masszírozni a
testem. Lassan, és érzékien csúsztatta fel őket még inkább csupasz melleimig,
már ahogy az első pillanatban megéreztem nedves ujjait, teljes libabőr lepett
el. Nem is vettem észre mikor nyalhatta meg az ujjait, már csak azt éreztem,
ahogy a mellbimbóimon el el csúszkálnak.
162. rész: "
Vidd el őt, kérlek... "
Széthagyva minden rajzomat rohantam hozzá.
Majd egy hónap telt el azóta a bizonyos este óta, hogy Tom mindent kitálalt.
Egy hónap alatt nem csak az évszakok változtak meg, és kezdett tavaszodni,
hanem Viki kedély állapota is. Az első hetek igazán kétségbe ejtettek
bennünket. Volt, hogy napokig nem adott életjelet magáról, mikor elmentem
hozzá, nem nyitott ajtót, mikor hívtam, ő kinyomta a mobilját. Tudom, hogy
hosszabb időre van szüksége, míg teljes mértékben felfogja, mit is tett.
Megcsalta a szerelmét, hazudott az embereknek, játszadozott az érzésekkel. Ezt
kapta hát büntetésül, a lányának apa nélkül kell élnie…
- Siettem, ahogy csak tudtam. Mi történt?
Gyors két puszi után, a nappaliba kísért.
- Vidd el őt kérlek néhány napra!
- Tessék? Emmát?
- Igen. – hangja remegett a sírástól.
- De hát ő a te kislányod.
- Tudom… szeretem, de most még sem vagyok
képes látni őt. Úgy érzem, hogy ő tehet mindenről miatta vagyok egyedül, és
megtörten. Csak nézem őt, de sokszor nincsenek bennem érzések iránta. Nem
akarom, hogy ezt érezze, így kérlek, néhány napra vidd el magadhoz. Időre van
szükségem…
Kétségbe volt esve. Most láttam csak igazán,
hogy mennyire a szakadék szélén áll. Lelkiállapota labilis volt. Még mindig
képtelen felfogni, hogy mi minden omlott össze egy pillanat alatt, sír azután,
ami már sosem lehet az övé.
- Akkor egyedül maradhatok egy kicsit?
- Igen, persze.
A táska már össze volt csomagolva, ott állt a
kiságy mellett. Mikor már a karjaimban tartottam Emmát, és az ajtóban álltunk,
én még utoljára Viki elé léptem kislányával, de már nem nézett ránk. Mindig
csak az járhat a fejében, hogy ő a hibás, a kis Emma. Ha ő nem fogan meg, akkor
Tomnak sem lett volna oka kitálalni mindent. De lássuk be, Emma az egyetlen
személy, aki bármiről is tehet. Hiábavaló lenne bármit is a kicsire hárítani…
- „ Szia Kicsim! Otthon vagy? Rég voltunk már
kettesben, átugranék. ”
- „ Gyere nyugodtan, itthon vagyok, épp a
fürdővizet engedem. ”
- „ Várj meg engem is, 5 perc és ott vagyok.
Nem szeretnék kimaradni a közös fürdőzésből. ”
- „ El kell hogy szomorítsalak, de Emmának
engedem a kiskádba. Néhány napra én vigyázok rá. ”
- „ Mi történt Vikivel? ”
- „ Még nem tudta teljesen túl tenni magát a
történteken, és Emma mindig arra emlékezteti, hogy mit is tett, mennyi szenvedést is
okozott Georgnak és Tomnak. Tényleg, ők hogy vannak? ”
- „ Georgról azóta semmit sem hallottunk, hogy
kilépett Viki lakásából. Lehet, hogy a szüleinél van, nem tudom pontosan. Tom
pedig gyötrődik, a lányával szeretne lenni, de egyszerűen nem tud Viki
közelében sem lenni… jogi könyveket búj, hogy milyen jogai lennének a kicsivel
kapcsolatban. ”
- „ Ugye nem venné el Vikitől? Azt már nem
élné túl…”
- „ Nyugodj meg, senkinek sem ártana Tom.
Főleg nem a lányának…”
- Szia édes!
Billre nem kellett 20 percnél többet várnom,
már meg is érkezett. Én karjaimban Emmával nyitottam neki ajtót, csak egy gyors
puszit adott, majd levetve kabátját és cipőjét, a nappaliba sétált.
- Épp most próbálom elaltatni.
- Nem megy?
- Nem igazán. Karjaidba adhatom, amíg
letusolok?
- Ne ne … elfogom ejteni, tudod milyen
szerencsétlen vagyok, minden kiesik a kezemből.
- Legalább csak próbáljuk meg.
Lassan és félve kinyújtotta a karjait, majd
mikor kezeibe helyeztem, elmosolyodta magát.
- Nem sír tőlem! - olyan mosoly jelent meg
arcán, amitől én újra és újra belé tudok szeretni.
161. rész: "
A gyerekemet nem vesztettem el..."
Gustav-nak könnyű volt megtalálnia
Georgot, hisz az első kocsmánál tovább nem is kellett mennie. Szörnyen
elkeseredett és magába zuhant volt, ömlött belőle az alkohol szaga.
- Látod Haver! Nem érdemlek én semmit sem. Se
nőt, se barátod, se gyereket. Egy csődtömeg vagyok. - csapta le a poharát a
pultra, majd hirtelen Gustavra emelte a tekintetét. - Akkor ezért
tiltakozott az ellen, hogy összeházasodjunk. Te tudod a legjobban, hogy
mennyire akartam már, hogy a feleségem legyen, hogy Emma is Listing legyen. Hát
ez volt minden hátterében... hogy Emma egy Kaulitz. Becsaptak, érted? Dugtak a
hátam mögött, és Tom még teherbe is ejtette. Ki se tudom már ejteni a nevét a
számon, képtelen vagyok arra a nőre gondolni. 8 hónapon át hazudott, végig
abban a hitben éltem, hogy apa leszek. És most mi van? Nincsen se barátom, se
csajom, se gyerekem…
- Ne beszélj így magadról! És mi itt vagyunk
neked Geo. Hidd el, ha lehiggadsz, mindent másként fogsz látni!
- Mi mindent szerinted? Nincs semmim. Most
pedig menj el, kérlek!
- Dehogy megyek! Nem foglak egyedül hagyni egy
ilyen helyzetben.
- Gustav, menj! – Georg hangja
kilátástalanságot és bánatot sugallt.
Fogalma sincs, hogy most mit is kezdjen az
életével. Vissza nem mehet a Tommal és Gus-sal közös lakásukba, Vikitől is a
leghamarabb kiakar költözni. Egy szerencsétlen alaknak érzi magát, hogy
lehetett ennyire vak? Miért nem ismerte fel, hogy közöttük több van, mint egy
egyszerű barátság? Pedig, most ha jobban bele gondol, annyi árulkodó jel volt.
Tom csak ritkán látogatta meg őket, amikor találkoztak is, Viki szemét lesütve,
mégis ellenségesen viselkedett. Egy kedves szava sem volt a barátjához,
tudhatta volna, hogy ezzel is csak az ellenszenvét akarta kiváltani.
Eljátszották ismét a bizalmát, pedig egyszer már kaptak egy újabb esélyt. Azt a
csókot is felfoghatta volna egy szakító okként, azonban annyira akarta már azt
a kapcsolatot, annyira szeretett volna már szeretve lenni, hogy szemet hunyt
minden felett. De hiába volt minden igyekezete…
- Látod, Georg minden ruháját elvitte.
Tom szomorúan tekintett végig barátja
szekrényében, csak az üres vállfák lógtak magányosan.
- Mit vártál tesó?
- Hogy legalább megüt, leköp, vagy vitatkozik
velem. De semmi! Miért nem hord le minden szemétnek, miért nem veri be a képem?
- Tudod, hogy milyen.. magában forrong, ő csak
így tudja feldolgozni a veszteséget.
- Szerinted meg fog bocsátani valaha is?
- Őszinte legyek? Nem… eljátszottad minden
lehetőséged, a szemében már nem az vagy, aki voltál. Megszűnt a beléd vetett
bizalma, csalódott a legjobb barátjában.
- És ha bocsánatot kérek? Annyi mindent éltünk
már meg együtt, több mint 15 év nem veszhet csak úgy el.
- Várj, én csak ezt tudom tanácsolni. Az idő
mindent megold.
- De öcsi, mire várjak? Hogy elém áll és
viccesen megkérdezi, milyen volt azzal a nővel lefeküdni? Legszívesebben
megkeresném, bárhol is van, és őszintén bocsánatot kérnék tőle.
- Elhiszed, ha most a pokolra kíván? És igaza
is lenne. Szenved, neked is kell, hogy legyen egy kis bűntudatod, hogy lásd mit
veszítettél el egyetlen éjszaka leforgása alatt.
- Nem tudom... hinni szeretnék abban, hogy
Georg-ot visszakapom még, olyan barátom sosem lesz még egy, mint ő volt. A
lányomat pedig még csak most találtam meg igazán.
- „ Anita, áttudnál jönni? ”
- „ Valami baj van Viki? ” – nem hallottam még
ilyennek sosem a hangját.
- „ Csak gyere kérlek! „
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése