180. rész. Natalie
végleg kiborul....
- És végül nem mondtad el! -
reagált Ben mondataira.
- Hogy vallottam volna be neki,
Viki? Lehetőségem sem volt rá, nem bírta volna feldolgozni, hogy mit érzek
ismét iránta. Szenvedett Billtől, nem rakhattam vállaira még egy ekkora terhet.
- Várj, pont hív Anita. - intette
le Bent Viki.
- " Szia Viki."
- " Szia Anita! Hogy vagy?
Mesélj! Ben említette, hogy utánad ment. Mi történt azóta? "
- " Végig hallgattam Őt. Nem
szólaltam meg, csak némán ültem. Őszintének tűnt... " - tettem hozzá
halkan, talán csak magamnak.
- " Ne Anita, ne is folytasd!
Érzem, hogy mi lenne a következő mondatod. Hogy tudsz még ennyi csalódás után
is a megbocsátásra gondolni?"
- " Hidd el, utálom magam,
hogy nem tudom gyűlölni Őt. Mond azt hogy gyenge vagyok, és naiv, aki nem tanul
a saját hibáiból, aki direkt hajszolja a szenvedést. Lehet, bevallom, hogy
sokszor szemet hunytam a hülyeségei felett... de tudod miért? "
- " Fogalmam sincs már ennyi
idő után." - hangja szánalmat tükrözött.
- " Ne legyél cinikus, kérlek,
Ez egy nehéz időszak most, talán sosem éreztem még ilyen tanácstalanul magam.
Szükségem lenne a tanácsaidra, de tudom, hogy csak kinevetnél az érzéseim
miatt... És tudod mit? Én ebből nem kérek. "
Megszakítottam a vonalat,
egyszerűen nem tudtam volna ismét végig hallgatni, hogy milyen befolyásolható
vagyok. Elegem van abból, hogy másokra hallgassak állandóan, és mindig úgy
cselekedjek, hogy mások ne csalódjanak bennem. Most már csak aszerint fogok
cselekedni, ahogy én gondolom.
- " Bill! Azonnal haza kell
jönnöd! "
- " Te jó ég, mi történt Tom?
"
- " Natalie részegen eljött
hozzánk... Téged keresett, mikor mondtuk, hogy elutaztál, kiabálni és
erőszakoskodni kezdett. És tudod mit mondott? Bazz, nem fogod elhinni! "
- " Ne húzd az agyam kérlek!
"
- " Nem rákos... - hatás
szünet - Sőt sosem volt az. Bevallotta, hogy csak egy ürügy volt, hogy maga
mellett tartson. És a legrosszabb, hogy végig tudott a kettőtök
kapcsolatáról... azt mondta, megbosszulja. "
Bill kezéből hirtelen csúszott ki a
készülék.
Natalie végig csak hazudott volna
neki? Ő maga is csak egy áldozat lett volna? Tudat alatt egy kis hang mindig
figyelmeztette, hogy Nat nem az valójában, akinek mutatja magát. Több mint fél
évig gyötredelmekkel teli kettős életet kellett élnie, a bűntudata minden egyes
pillanatban kínozta Őt. És most egyetlen mondat képes megváltoztatni mindent?
Ha hamarabb rájött volna, nem okozott volna olyan sok fájdalmat nekem. De miért
nem járt nyitott szemekkel? Most már olyan egyértelműnek tűnik minden... Az,
hogy sosem mutatott egy leletet sem, arra hivatkozott, hogy széttépte és a
kukába dobta. Nat csak jó ízűt nevethetett naivságán, azon, hogy egyetlen hazugságával
hogy tudta az orránál fogva vezetni. Most már semmi sem tudja meggátolni Billt,
amint visszaér Berlin-be, végleg beadja a válókeresetet. Örökre megundorodott
tőle, fogalma sincs, hogy milyen emberi érték tetszett meg benne. Gyűlöli
Natalie Franzot, teljes szívéből.
Egész nap csak feküdtem az ágyamban
és gondolkodtam. Jó időtöltés, nem? De most csak erre van szükségem, hogy
tiszta fejjel egy nyugodt környezetben dönteni tudjak a jövőmről. Hogy mi is
lenne a legésszerűbb döntés? A megbocsátás vagy a gyűlölet? A gyűlölet mellett
is sorakoznak érvek, úgy ahogy a megbocsátás mellett is. És hogy merre billen a
mérleg nyelve? Nem merem még kimondani magamnak sem, talán azért, mert még
kételkedek. Billben is és saját magamban is...
Már este 10 óra is elmúlhatott.
Muszáj volt egy kicsi kimozdulnom a négy fal közül, ezért felöltöztem és
kisminkeltem magam egy picit. Még sem mehetek teljesen kisírt és meggyötört
arccal az emberek közé. A teraszomról lelépkedve hátulról kerültem meg a
szállodát, nem akartam Billel összefutni a folyosón. Le merném fogadni, hogy az
én szintemre vett ki egy lakosztályt.
A bárban több tízen is lehettek,
halk zene szólt. Felültem a bár pult előtt álló székekre, majd kértem egy
alkoholmentes koktélt. Nem kell, hogy ismét kiüssem magam. Kissé oldalra
pillantottam, éreztem a bőrömön valakinek a tekintetét. Csak remélni mertem,
hogy nem Bill az megint.
179. rész: Miért
olyan nehéz az élet?...
- Szia. - lehajtott fejjel állt
előttem, a földet fixírozta.
Azért van benne bátorság, hogy ide
jöjjön már korán reggel azután, hogy éjszaka elküldtem.
- Szia. - hangom kétség kívül
elárult. Remegett.
- Végre beszélni szeretnék veled.
Még Ő érzi úgy, hogy eddig én
miattam nem beszéltünk? Nem akarja már az első pillanatban megölni az első
reménysugarát....
- Gyere. - nem pillantottam
szemeibe, csak hátat fordítottam neki és kisétáltam a teraszra.
Meglephette az engedékenységem,
félve mégis reménykedve követett a teraszra, ahol leült mellém egy különálló
fotelbe. Próbáltam megtörhetetlennek és keménynek mutatni magam, azt
akartam, hogy lássa rendíthetetlen és magabiztos vagyok.
Láttam amint előhúzott valamit a
zsebéből, egy régi emléket. Azt a nyakláncot a medállal, amit én a földhöz
csaptam. Hirtelen lett úrrá rajtam a régi idők boldog pillanatai, még érzem a
bőrömön, ahogy meleg és puha ujjaival a nyakamba helyezi a láncot, majd egy
puszit nyom a bőrömre. Miért múltak el azok a szép pillanatok? Miért romlott el
minden köztünk?
- Tedd el.
Első kérő szavamra visszacsúsztatta
zsebébe, belátta Ő is, hogy rossz ötlet volt ezzel elő hozakodnia. Miután kezem
után kapott, ujjai közé fonta az én ujjaim. Nem rántottam el, hagy legyen egy
kis öröme.
- Annyira utálom magam, annyira
fáj, hogy szenvedsz miattam. Mikor döntés elé állítottál, tanácstalan voltam,
teljesen összezavarodtam. Rengeteg érv szólt melletted, téged szerettelek és szeretlek
még mindig. Tudtam, hogy melletted mindig boldog leszek, te majd megbecsülsz,
és szeretni fogsz, úgy ahogy Nat sosem tette. Önzetlen voltál, feltétel nélkül
szerettél. Melletted voltam csak igazán férfi, olyannak fogadtál el, amilyen
voltam. Egy szavad sem volt bántó, még ha én többször is megbántottalak. Mindig
szörnyű álmaim voltak, láttam, ahogy magam mellől elveszítelek, még sem hittem,
hogy ez a valóságban is megtörténhet. Bár mindig féltem, hogy egyszer visszaüt
a való életben is. Ezért eldöntöttem, hogy rajtad kívül minden más dolgot
mellékesként fogok kezelni, csak te fogsz számítani és senki más. Akkor már
elszánt voltam, összeszedtem minden erőmet, hogy bevalljam Natnak, téged
szeretlek. De akkor jött a hirtelen csapás. Megtudtam, hogy Nat rákos és már
csak hónapjai vannak hátra. Mit tehettem volna? Megfogadtam neki, hogy boldoggá
teszem, amíg csak lehet, de tudtam, akkor már csak puszta emberiesség tartott
mellette, semmi szerelem. Hiszen te jelentettél nekem mindent. Próbáltam
elhitetni saját magammal, hogy sosem leszek olyan balfék, hogy lebuktassam
magam, hisz mindig figyeltem, hogy sose fogj gyanút.... - itt abba maradt a
monológja, a szorítása kissé erőssé vált. - Tudom, hogy a pokolra fogok
kerülni, nem fogok tiltakozni ellene, az sokkal jobban megrémiszt, hogy örökre
elveszítelek téged.
Mit kellene mondanom? Egyáltalán
hogy kellene reagálnom a hallottakra? Annyi gondolat és érzés cikázik
bennem. Mind mind mást súgnak. " Higgy neki, adj még egy esélyt."
"Soha többet ne bízz meg benne, csak bántani fog ismét." Időre van
szükségem, míg teljesen megértem, hogy mit, miért tett. Hogy valaha is
megbocsátok neki, vagy sem? Nem esküdnék meg az életemre, hogy újból kap
esélyt... de talán az idő mindenre megoldás lesz. Ugye ezt szokták mondani,
nem?
- Hagyj egy kicsit magamra.
Gondolkodnom kell.
- Életem kérlek, higgy nekem!
- Menj el most.
Nem tudtam ránézni, nem akartam,
hogy gyengének lásson. Mert igen, minden szava meggyengített. Csak az ajtó halk
csapódását szerettem volna meghallani, ezzel is jelezve, hogy kilépett a
lakosztályból... és talán az életemből is egy kis időre.
178. rész:
Forró-jéghideg érzés...
- Kérlek ne bánts többet. Menj el
innen!
- Elszeretném mondani az igazságot.
Csak egy percet kérek.
Kezem után nyúlt volna, de én
elhúzódtam előle, és térdeimet felhúzva szorosan összefogtam lábaim. Be
akartam zárkózni, és egy védő burkot szerettem volna magam köré húzni, hogy
soha többet ne tudjon bántani.
- Utoljára mondom, hogy hagyj egyedül!
- Kérlek Anita!
- Tőlem már ne kérj soha semmit
sem. Menj el, vagy hívom a biztonságiakat.
- Egy pillanatot sem kapok?
- Most nem!
Én hülye! Milyen idióta vagyok,
hogy azt mondom, most nem kap. Ebből csak arra következtethet, hogy később lesz
módja tisztázni a dolgokat. Már magam sem tudom, hogy mit akarok. Még ha meg is
bocsátanék neki, akkor is egy hatalmas tüske lenne a szívemben! Egyáltalán
ugyanolyan lenne a kapcsolatunk mint rég? Vagy csak feszélyeztetve éreznénk
magunkat, nem tudnánk többé megbízni egymásban - pontosabban én bennem lenne
állandóan az a félsz, hogy mikor játssza el ismét a bizalmam. Állandóan csak
keserűséget éreznék, ha arra gondolnék, milyen könnyű szívvel vett részt két
szerelemben is. Fogalmam sincs, hogy mit jelentene számára, ha kapna még egy
esélyt Tőlem. Tudom, hogy mindenki nevetségesnek és szánalmasnak gondol engem,
de ők nem érezték azt a szerelmet, amit tőle kaptam. Lehet, hogy két élete
volt, mégis amikor velem volt, nagyon tudott szeretni, feltétel nélkül és önzetlenül...
De abban biztos vagyok, hogy ha még
is kap egy esélyt, bizonyítania kell. Nem feltétlen tettekben... muszáj egy
szilárd alapot ismét felépítenie, mert az biztos, hogy az előző kapcsolatunk
homokra "épült"...
Reggel már kicsit kipihentebben ébredtem
fel, a fejem sem sajgott már annyira. Hideg kezeimmel megsimogattam korgó
hasam, tegnap reggel óta semmit sem ettem, nem csodálom, hisz teljes görcsben
állt a gyomrom. Odahajoltam a szoba telefonhoz, majd leszóltam a recepcióra,
hogy a szobámba szeretném kérni a reggelim.
Csak apró emlékfoszlányok jelentek
meg szemeim előtt ahogy megláttam a karos széket. Bill ebben ült éjszaka...
Várjunk csak. Mit keresett Ő itt? Egyáltalán honnan tudta, hogy ide jöttem? Hát
persze, Herr pletykás Benjamin.
- " Miért árultad el Neki,
hogy itt vagyok?" - idegességemben még nem is köszöntem neki.
- " Ne haragudj kérlek
Rám."
- " Mindenkitől csak ezt
hallom. Miért ne haragudjak, miért ne legyek mérges? Jelen állapotomban senki
se kérje, hogy bocsátsak meg neki. Miért olyan nehéz megérteni, hogy
egyedül akarok lenni? Tudtad, hogy nem akartam Őt látni, mégis ide küldted,
csak hogy még jobban összezavarjon."
- " Még jobban
összekavart?"
- " Ezt most nem szeretném
kifejteni. Még magam sem tudom, hogy mit gondoljak az érzéseimről, először is
túl kell tennem magam a csalódáson. Talán utána, ha már minden letisztult a
fejemben, képes leszek tisztán gondolkodni."
- " Még mindig szerelmes vagy
belé, attól függetlenül, hogy mit tett veled? Ugye?"
Hogy ismer ennyire? Te jó ég...
- " Ha igazán tudnám, hogy mit
keresek még mindig benne, akkor elmondanám neked, hidd el. De fogalmam sincs.
Ilyet még senki esetében sem éreztem. Gyűlölöm mégis szeretem őt valamilyen
szinten, elátkozom azt a napot, amikor megláttam, mégis áldom azt a percet,
amikor összejöttünk."
- " Nagyon nehéz lehet neked
most Anitám. - szólalt meg halkan a vonal túlsó végén. - Úgy megölelnélek, és
segítenék neked. "
- " Azzal is segítesz, hogy
tudom, rád mindig számíthatok. Szeretlek."
Halk kopogást hallottam, reméltem,
hogy a reggelim érkezett meg. Benjamintól elköszöntem, majd magamra kapva a
köntösöm, az ajtóhoz siettem. Ahogy kinyitottam akarva akaratlanul is egy
különleges forró-jéghideg érzés lepett el. Ő állt előttem ismét. Sosem nyugszik
le? Legalább egy pillanatra!
177. rész:
Gondolatok...
Nem ismertem magamra, ahogy még mámorosan,
mégis magabiztosan közel húztam magamhoz, és vadul megcsókoltam őt. Gyűlöltem,
mégis szerettem őt. Könnyeztem, mégis repült a szívem. Miért váltja ki mindig
ezeket a kettős érzéseket? Bennem van a hiba, hogy ilyen labilis lelkiállapotú
vagyok? Nincsenek válaszok, és talán sosem lesznek.
- Héhé,
ezt Te nem gondolod komolyan, ha kijózanodsz, mindent másként szeretnél. Én
élvezem, de tudom, hogy te megfogod bánni.
Eltolt magától néhány centire, a fejem szinte
hátra hanyatlott a gyengeségtől, mire ő elzárta a csapot és kisegített a tus
alól. Lekapkodta a ruháim, majd két törölközőbe bugyolálva és a takarót rám
terítve befektetett az ágyba. Egy pillanat alatt elaludtam.
Miután levette a vizes ruháit felkapta a
lakosztályban található férfi köntöst, majd egy fotelbe leülve felhívta
testvérét.
- „
Azt hittem, sosem hívsz már. Mi történt?”
- „Ülök
a lakosztályában, és nézem ahogy alszik.”
- „Kibékültetek?”
- „Oh
ha már ott tartanánk. Teljesen részeg volt már mire értem, szóval józanon még
nem tudtunk beszélni. A parton megpofozott, elhiheted, hogy mennyire utál.”
- „
De egyáltalán nem tudtál vele beszélni?”
- „
Mondom nem, ahogy megpofozott, én behoztam a tus alá mire ő megcsókolt.”
- " És élvezted?"
- „
Tom… persze, hogy élveztem, de tudom, hogy nem gondolta komolyan. Szegény
semmire sem fog emlékezni, ha felkel."
- " Figyelj, Vikit ne küldjem oda?
Őrülten aggódik Anita miatt, azt mondja, hogy most mellette a helye."
- " Szeretném egyedül megoldani, amit
elrontottam."
- " Rendben, ahogy akarod."
- " Emma hogy van? Rég láttam már a
kislányt."
- " Épp a karomon fekszik, Viki most
melegít neki tejet."
- " Örülök, hogy legalább a Ti kapcsolatotok
a helyére állt."
- " Még én hogy örülök Tesó. Sokat
változtam, úgy ahogy Viki is. Felnőttebben állunk egymáshoz."
Bill örült testvére boldogságának, most már
csak az ő és az én életemet kellene rendbe hozni. De hogy hogyan, azt még Ő sem
tudja. Bár szeretné, hogy most azonnal megbocsájtsak neki, mégis tudja, hogy
sokat kell küzdenie, és bizonyítania, hogy belássam, megérte még egy esélyt
adnom neki.
Lassan rám emelte a tekintetét, majd szomorúan
elmosolyodott. Most milyen nyugodt vagyok az előző állapotomhoz képest. Bár érezte
még magán ütéseimnek nyomait, még sem érdekelte a fizikai fájdalom. Lelkileg
sokkal jobban szenved és szenvedett. Hihetetlen, hogy ennyi ideig bírta úgy
mond. Anélkül hogy összeroppant volna, anélkül, hogy mindent bevallott volna.
Szinte meglepődik magán, hisz az őszinteség számára a legfontosabb dolog, mégis
mintha segget csinált volna a szájából,már elnézést. Egy pillanatra lehunyta
szemeit, majd a helyzetembe képzelte magát. Végig pörgette az agyában, hogy Ő
miként is reagált volna, ha neki kellett volna átélni ezt a megaláztatást és
fájdalmat... összeomlott volna, minden önbecsülése a semmibe veszett volna,
örökre megszűnt volna a nőkbe vetett bizalma...
Felébredtem éjszaka. Kissé émelyegtem, és
rosszul voltam. Fájósan kinyitottam szemeim, és a terasz ajtóra pillantottam
ami nyitva volt. Hogy nem zártam be? Egyáltalán hogy kerültem én be az ágyamba,
hisz amire utoljára emlékszem az még az volt, hogy a parton iszogatok.
Egyáltalán miért vagyok egy fehérneműben?
Ijedten ültem fel, mire megláttam magam előtt
Billt. Összekuporodva ült a velem szemben lévő fotelben, fejére rá volt hajtva
a köntös kapucnija. Mi a francot keres itt?
Felébredt a mozgolódásomra, amint
megpillantott, szinte összerezzent a félelemtől. Farkas szemet néztünk
egymással, szinte meg sem mozdultunk, még levegőt is csak néha néha vettünk.
Most egyáltalán nem akarom beszélni vele, annál gyengébb vagyok még most.
- Kérlek menj el.
Csak nézett rám a hatalmas szemeivel, láttam
minden egyes pillantásában a könyörgést. Lassan az ágyamhoz sétált, és leült a
lábaim elé. Nem akartam Őt érezni...
176. rész: A
gyűlöletnél nagyobb a vágy...
Lábaiból elszállt minden erő, azt hitte eddig
a pillanatig, hogy sebezhetetlen, kibír minden fájdalmat. Tévedet… hisz az
a tény, hogy ismét miatta sírok a szemei előtt, miatta szenvedek már oly
sokadjára, szinte megbénította. Én csak lehunyt szemekkel élveztem ahogy a
magamba erőltetett búfelejtő alkohol megkezdi a hatását. Éreztem, ahogy már
egyetlen könnycsepp sem tudna kicsordulni szemeimből… Az érzékeim teljesen
eltompultak, úgy éreztem, hogy most semmi sem fáj.
- Anita! Kicsim!
Ne!!! Ezt a hangot nem akarom soha többé sem
hallani, elakarom felejteni mindörökre. Itt van előttem néhány méterre, mégis
tudom, hogy a szerelmünk már egy másik világban van… de nem itt, az biztos.
- Hagy magyarázzam meg!
- Menj innen. Az egész életemből tűnj el…
- Te ittál? - lepődött meg, hisz sosem iszom.
- Egyszer el kell kezdeni nem gondolod? Iszok,
hogy ne fájjon, hogy ne tudjak gondolkodni.
- Ne tedd tönkre magad. – szólt gyengéden,
mégis belőlem csak agressziót és ellenszenvet váltott ki.
- Ha bele is döglök, Te leszel egyedül a
hibás. – lassan felálltam a székből, majd botladozva felé indultam. – Teljesen
mindegy, hoyg velem mi történik, ugye? Átgázolsz mindenkin, Te sosem
gondolkodsz? Becsaptál, játszottál az érzéseimmel…
- Nem volt szándékos, hidd el!
Higgyem el? Ezt kéri Tőlem? Abszurd,
nevetséges amit művel, ennyi idő után is van kép a bőrén azt kérni, hogy
higgyek neki? Most megettem, amit a parkolóban nem. Hogy a dühöm, vagy csak az
alkohol befolyásoltságom vitt-e rám, nem tudom. Csak azt, hogy magamból kikelve
egy hatalmas pofont adtam neki. Elvesztettem az egyensúlyom ahogy megütöttem,
majd a homokba estem volna, ha nem kap el egyből. Karjaival szorosan próbált
tartani, de én zokogva verni kezdtem a mellkasát, muszáj volt valahogy
kifejeznem mennyire is utálom őt. De ő hagyta, nem ellenkezett.
- Engedj el, ne érj hozzám!
- Nem engedlek.
- Undorodom tőled, miért nem hagysz ismét
magamra? Magányt akarok, egyedül akarok lenni. Gyűlöllek, érted?
- Csak az ital beszél belőled, tudom, hogy ha
józan lennél, nem gondolnád így. Lehűtelek, hogy józanon tudjunk beszélni.
- Nem akarok veled beszélni, sohasem. Soha,
soha, soha…
Könnyeim ismét utat törtek szemeimből,
éreztem, ahogy karjaiba vett, és a lakosztályom felé indult meg. Próbáltam az
öklömmel is ütni, de erősebbnek bizonyult nálam. Egyszer csak megéreztem a hideg
csempét a hátam alatt, majd a zuhanyrózsából jéghideg víz ömlött rám.
- Zárd el! Hallod? Hideg, te állat!
- Még egy kicsit itt maradsz!
Testével a falhoz préselt, gyenge voltam, a
lábaim összecsuklottak volna ha nem tart erősen. Szemeimet szinte összeszorítottam,
nem akartam látni az arcát, mégis a testét nem tudtam ellökni magamtól. Amiatt
sem, hogy gyenge voltam, arról nem is beszélve hogy a nyakamhoz érő
sóhajai elindítottak bennem valamit. Próbáltam a gyűlöletemet előtérbe
helyezni, de a kívánalom most erősebbnek bizonyult.
175. rész: Életem
akár a tenger...
Bill első gondolata a repülőtér volt,
kihajtott, remélve, hogy még lesz egy járat, de tévedett. Az este 8-as járat
volt a legutolsó, a következő csak holnap délután 5 órakor indul. Tanácstalanul
járkált fel s alá, míg nem eszébe ötlött egy gondolat. Visszasietett az
autójához, majd a GPS-t beüzemelve megnézte, hány kilométert is kellene levezetnie.
673 km… Most éjfélt mutatott a karórája, körülbelül 6-7 óra alatt lent lesz, ha
teljes gázzal hajt. Igen, ez lesz a megoldás. Nem tud még egy percet várni
tétlenül, muszáj cselekednie.
- „ Hol vagy már? Izgultam érted. ”
- „ Sajnálom Tom, de elfelejtettelek felhívni.
Épp a Rügen szigetek felé tartok, Anita oda repült. Benjamin elárulta a
szálloda nevét és címét.”
- „ Nehogy azt mond, hogy leakarsz vezetni 6-7
órát semmi alvás nélkül! Te meg vagy őrülve?”
- „ Ezt már annyiszor hallottam tőled.
Eldöntöttem, hogy levezetek és kész. Nem fogok megint meghátrálni. Több hónapig
kellett őt becsapnom, most már soha többet nem akarok fájdalmat okozni.
Őszintén bevallok neki mindent.”
- „ Miért vagy te abban annyira biztos, hogy
egyáltalán a szeme elé állhatsz? Én az ő helyében látni sem akarnálak.”
- „ De mivel te nem vagy az ő helyében, ezért
fejezd be. Leteszlek, ha odaértem, majd felhívlak.”
Tom néhány pillanatra elhallgatott, majd így
szólt.
- „ Szeretlek Öcsi! Vigyázz magadra!”
- „ Én is szeretlek és ne aggódj.”
Billnek össze kellett szednie minden
energiáját, hosszú út várt rá, de tudja, hogy nem a vezetés lesz a legnagyobb
falat számára. Hanem az, hogy bocsánatkérő szavai gazdára találjanak, és végig
hallgassam őt.
Miután éjszaka leszállt a gépem, az előre
lefoglalt szállodához vitettem magam. A gyors bejelentkezést követően fáradtan
és ismét könnyes szemekkel tértem nyugovóra. Még csak most érkeztem meg, mégis hiányérzetem
van. Hogy mit vagy kit hiányoltam? Elsősorban Benjamint, és Vikit, aki
már minden bizonnyal mindenről tud, nem lepődnék meg, ha megsértődve hívna fel,
hogy miért nem hozzá fordultam segítségért. Jogos lenne a felháborodása…
Reggel a tenger finom illatára ébredtem.
Fáradtan nyitottam ki a szemem, majd felkelvén kisétáltam a teraszra. Csak
néhány 10 méterre lehetett tőlem a tenger, leültem a karos székbe és csak
néztem előre a végtelenségbe. Az életem olyan mint a tenger… egyszer csendes és
nyugodt, máskor pedig viharos és kegyetlen, úgy ahogy most is. A szívem őrült
mód harcolt a megtörtség és a csalódottság ellen, mégis úgy érzem, hogy nem
bírom ki ép ésszel. Minden egyes szó, minden egyes pillanat csak
megjátszott volt, érintései mindig Nat-tól volt bűnös. Nevetséges volt a
kettőnk szerelme, ha egyáltalán nevezhetjük annak. Olyan sokszor játszotta már
el a bizalmam, sosem tartott attól, hogy rájövök a kis játékára? Nyugodt
lélekkel csókolt, rezzenéstelen arccal hazudta a szerelmesek legszebb szavát,
azt, hogy szeretlek?! Csalódott vagyok és meggyötört, teljes szívemből kívánom,
hogy egyszer vele is bánjon így el a sors, élje át azt az érzést, amikor
megtudja, hogy a másik érzései csak hamisak voltak. Szenvedjen!
- Jó reggelt. Egy lakosztály számot
szeretnék megtudni. Még az éjszaka folyamán jelentkezhetett be önökhöz egy
hölgy, Anita Smith.
- Igen, emlékszem a kis asszonyra. A 19-es
lakosztályt kapta.
- Megkérdezhetem, hogy van-e még önöknél
szabad szoba?
- Egy pillanat, megnézem… - pillantott a
számítógép monitorjára. – Igen, a 12-es lakosztály szabad. Felvitessem a
bőröndjeit?
- Nem hoztam semmit sem magammal. Csak azt
kérem Öntől, hogy a Bill Kaulitz nevére kiállított számlát küldje fel, majd
kifizetem. Köszönöm!
Ezzel el is hagyta a recepciót, majd
kisietetett a szálloda elé. Volt már itt, mikor szülei összeházasodtak, akkor
is itt szálltak meg, így tudja, hogy a szálloda mögött már a partot találja.
Remélte hogy hátulról hamarabb el fog érni, majd a teraszajtón keresztül
bekopoghat a lakosztályomba…
De hirtelen megtorpant, - mintha egy mázsás
súly esett volna a lábára, - mikor meglátott a teraszomon ülni.
174. rész: Az én
boldogságom minden áron...
- Bill, mikor fogsz már végre haza menni
Nathoz? Nem arról van szó, hogy nem látlak szívesen, de több mint két napja már
csak a szobádban ülsz, enni is alig eszel. Ez így nem lesz jó Öcsi.
- Kérlek ne kezd elölről! Kell még egy kis
idő!
- Szerinted Nat még nem jött rá a dolgokra?
Nem olyan naiv, hogy nem ismerné fel mi is történt közted és Anita között.
-Nem érdekel Natalie, már meg mondtam neked.
Remélem összerakta a kis emlékfoszlányait és felismeri, hogy végig Anitát
szerettem. Tudom, hogy hűséget fogadtam neki, de nem bírom teljesíteni a neki
tett ígéretemet. Egyszerűen már semmi sem fűz össze bennünket, semmi érzés nem
kavarog benne, ha rá gondolok. Minden gondolatom most csak Anitához fűződik,
hogy vajon hol van most, hogy érezhet, mit csinálhat. Tényleg, Te ma voltál
Vikinél! Mit említett Anitáról? – hirtelen felkapta a fejét a fekete hajú, egy
nagyon apró reménysugarat érzett.
- Szerintem még nem tudja Viki. Egy szóval sem
említette, hogy Anita elsírta volna a bánatát. Lehet, hogy lement a
szüleihez! Nem?
- Várj, biztos Ben-hez ment, a volt
barátjához. Igen, csak ott lehet, elmegyek hozzá.
- Tesó, este 10 óra van. – bökött fejével a
fali órára. – Megőrültél?
- Miatta vagyok őrült, a hiánya tesz őrülté.
Bill úgy ahogy volt, egy farmerben és pólóban
– zsebében a pénztárcájával, mobiljával illetve kocsi kulcsával - , kirohant a
lakásból, majd az udvaron álló autójába pattant. Ez eddig hogy nem jutott az
eszébe?
Tudta, hogy merre kell menni Berlinen belül,
már számtalanszor említettem neki, hogy az én lakásomtól 4 saroknyira lakik,
egy antik bútorokat áruló kis bolt felett. Ahogy leparkolt az autójával, szinte
lélekszakadva rohant fel a nyitva hagyott ajtón a megfelelő emeletre.
Nem finomkodott, egyszerre kopogott és
csengetett, de nem jött válasz hosszú percekig. Idegesen beletúrt a hajába,
majd mire megfordult, Bennel találta magát szemben.
- Te mit keresel itt?
- Hol van Anita? Látnom kell őt, beszélnem
kell vele.
- Ezzel már több mint fél éve elkéstél. Nem
gondolod?
- Nincs szükségem a cinizmusodra. Mond meg,
hogy hol van, és békén hagylak.
- Messze tőled, egy jó helyen. Időre van
szüksége, nem kíváncsi rád és a szánalmas magyarázatodra.
- Fél percet adok, hogy kinyögd! Vagy pénz
kell? Tessék akkor! – kikapta pénztárcáját, majd 20-25 eurót Ben lábai elé
dobott. Idegesítette hogy nem kapta meg a válaszokat.
- Szánalmas vagy… fogalmam sincs, hogy Anita
mit szeretett benned. De végre felnyílt a szeme, csak elég későn… mennyi időt
elpazarolt Rád.
- Nah ebből elegem van! Hol van? – Bill erőszakosan
a falnak taszította Bent, aki hangosan felnyögött fájdalomtól. Bill egyből
megbánta az erőszakosságot, még hallani is rossz volt, ahogy Ben feje hozzá
koppan a színes falhoz. Nem akart durva lenni, csupán csak néhány szóra várt…
- Sajnálom Ben, te jó ég! - karon
ragadta a megszédült fiút, de ő kiszakított magát Bill kezei közül. – Jogos
hogy utálsz, hogy mindenki megvet, de szükségem van rá, muszáj tisztáznom vele
véglegesen a dolgokat. Talán sosem fog megbocsátani nekem, talán örök életre meg
is gyűlöl, de még utoljára bocsánatot szeretnék kérni. Kérlek szépen!
Bill csak azt látta, hogy Benjamin lehunyja a
szemeit. Vajon mire készül? Kinyitja a szemeit, és neki ugrik? Nem… Ben nem
olyan… gondolkodott. Még pedig nem kis dolgon, és miközben gondolkodott,
harcolt is. A saját szíve és érzései ellen. Tudja, hogy Bill rengeteg
fájdalmat okozott nekem, éjszakákat sírtam át miatta… de amikor vele voltam, a
legboldogabb embernek látott az egész világon. És mivel tudja, hogy ő már nem
tehet boldoggá, ezért azt akarja, hogy más tegyen azzá. És ha ehhez Bill kell,
ám legyen…
Felsóhajtott, majd kinyitotta pilláit és az
ajtajához lépett. Bill értetlenkedve nézte ahogy ő csak babrál a zárban a
kulccsal. Nem mert ismét közeledni felé, megszólítani esetleg, ezért csak
remélte, hogy Ben megadja magától is a válaszokat.
- A Rügen szigetekre repült. 8 után szállt
fel.
- Hova ment pontosan? – egy félénk lépést tett
felé most már.
- Az Ocean szálloda kis tengerparti házaihoz,
az északi partra.
- Örökre hálás leszek neked. – szólt volna még
valamit Bill, de nem igazán jött szó a szájára.
- Anitáért teszek mindent, vagy szakíts meg
vele minden kapcsolatod, vagy nagyon szeresd őt.
Bill csak némán biccentett, mire Benjamin az
orrára csapta az ajtót. Most értette meg igazán, hogy én miért kötődtem igazán
Benhez. Mert önzetlen és a saját érdekeit háttérbe szorítva képes mások javára
cselekedni…
173. rész: "
Férfiből vagyok én is... "
Csókjai és érintései rózsaszín ködöt húztak az
elmémre és szívemre, szinte tálcán kínáltam magam Bennek egy kis törődésért
cserébe. Úgy éreztem magam, mint az első szerelmes éjszakánk előtt. Én még
félénk voltam, ő már merészebb és magabiztosabb. Minden egyes akkori mozdulata
biztonságot és kellemes bizsergést váltott ki belőlem. Úgy ahogy most is. Még
folynak a könnyeim Bill tette miatt, még mindig előttem van az a
pillanat, ahogy a csók után hátra fordul és a tekintetünk összetalálkozik.
Mégis Benjamin közelsége lassan, de biztosan megszünteti a fájdalmam. Még ha
nem is teljesen, csak pillanatnyilag... Nem akarom, hogy azt higgye, csak
kihasználom, ha nincs ló, jó a szamár is, mégis… ez a kötődés iránta
megmagyarázhatatlan, és világon túli, már már misztikus és égető.
- Ne hagyd abba! Kérlek! - tudom, hogy
disznóság amit teszek, mind Billel, mind Benjaminnal, de ha Bill-nek nem volt
lelkiismeret furdalása Nat csókjai miatt, akkor nekem miért legyen? Igenis
elfogom felejteni, nem engedem, hogy az emléke gyötörjön... el kell felejtenem!
Segélykérően csengő hangom még jobban
felkeltette benne azt az ösztönt, hogy védenie kell, és gondoskodni kell rólam.
Karjaival derekam alá nyúlt, majd felemelvén a hálószoba felé indult meg.
Nem féltem az elkövetkezendő percektől, hisz tudtam, Ben csak addig fog
elmenni, amíg engedem neki. Nem fog tolakodni, erőszakoskodni…
Ahogy lefektetett a párnák közé, csípőm fölé
térdelt, majd lassan kibújtatott a blúzomból. Várva várt izgatottságot láttam
meg szemeiben, vékony pólója alatt vadul emelkedett a mellkasa. Nyakamhoz
hajolt, és remegő ajkaival lassan simogatni kezdett. Én ujjaimmal pólója alá
bújtam, és végig simított a hátát. Viszonozni akartam azt a sok jót, amit most
jelen pillanatban ad. Ajkaimról lecsúsztak ajkai, nyakam ívét kezdte el
puszilgatni. Talán ha engedtem volna Ben cselekedeteinek, ezen az éjszakán
egymáséi lettünk volna, de nem volt szívem kihasználni őt.
- Ne Benjamin, ezt már ne.
Finoman megállítottam a kezét, ami épp
szoknyám alá bújt volna be. Elszégyellte magát, majd fejét lehajtva bocsánatot
kért.
- Nem kell elnézést kérned. Nem te vagy a
hibás Beni. Szeretlek, szeretek veled lenni, de ez még túl gyors lenne a
történtek után. Nekem most egy igaz barátra van szükségem, nem a testi kielégülésre.
Sebezhető vagyok, nagyon is, amit Bill tett velem, talán sosem fogom tudni
elfelejteni.
- Még egyszer sajnálom, hogy tapintatlan
voltam.
Lassan mellém feküdt, és onnan nézett rám.
Éreztem a viselkedésén, hogy fel van zaklatva, persze pozitív értelemben
szerintem. Szemei még vadul rebegtek, arcomat pontosabban az ajkaimat figyelte,
de volt néhány pillanat, amikor tekintete a dekoltázsomon pihent.
- Elpirultál. - jegyeztem meg halkan.
- Férfiból vagyok én is.
Megmosolyogtatott, talán az este folyamán
először tudtam mosolyogni. Befészkeltem magam a takaró alá, és őt is behúztam
magam mellé. Egy furcsa gondolat kavargott a fejemben. Muszáj tisztáznom az
érzéseimet, először is magammal. El kell jutnom arra a szintre, hogy tudjam,
nem én voltam a hibás, magamat sosem szabad hibáztatnom. Bill volt szerelmünk
gyilkosa, Ő miatta ment minden tönkre. Felejteni akarok...
- Holnap elutazok néhány napra. Szükségem van
egy kis egyedüllétre. Segítesz elintézni a jegyemet?
- Ez csak természetes. Hova fogsz menni?
- Rügenbe, a Balti-tengerhez.
- Fogsz hívni?
- Minden nap Beni!
Nem kérdezett többet, csak miután ismét
könnyeket látott szemeimben, gyerekesen magához szorított. El kell repülnöm
néhány napra innen, mindent magam mögött hagyva...
172. rész:
Benjamin, az igaz barát...
Erőtlenül álltam Ben ajtaja előtt. Annyi
energiám maradt még, hogy halkan bekopogjak hozzá. Csak egy pillanatot kellett
várnom, már nyílt is az ajtó, és megláttam Őt. Azt az embert aki majd
megvéd, aki majd megölel… és ami a legfontosabb. Szeretni fog!
-Hercegnőm, kicsi hercegnőm! Mi történt?
Én csak ajkaimat összeszorítva, könnyeimmel
küzdködve a szívemhez mutattam, mire hangosan felzokogtam. Nem kérdezett már
semmit sem, csak ölelt és nyugtatott. Becsukta az ajtót, majd karjaiban tartva
próbált elvezetni a kanapéig. Lábaimból minden erő elszállt, szinte
magatehetetlenül feküdtem a díványon. Mellém kuporodott, hirtelen beugrott egy emlék
kép, mikor bevallotta, hogy szerelmes Thomasba, akkor is így feküdtünk.
Nem szólt hozzám, csak nézte ahogy potyognak a
könnyeim…
- Igazad volt. Bántott mindvégig. Benjamin,
miért nem szeretett?
- Nem tudom Anitám… mi történt pontosan? –
ujjbegyei óvatosan simítottak végig arcélemen.
- Nem lennék képes elmesélni… kérlek… kérlek,
ne kérd tőlem!
- Ahogy akarod Kincsem, nyugodj meg, itt
vagyok neked.
- Ben, szeress kérlek!
Őszinte szavaim apró zavartságot váltottak ki
belőle. Meleg tenyerét arcomra helyezte, mire én törődésre vágyva szinte puha
ölelésébe bújtam. Lenézett szemeimbe, majd csak egy pillanatot tétovázott
mielőtt megpuszilta volna ajkaim. Bele remegtem abba a tudatba, hogy egyetlen
érintése ilyen magas fokú megnyugvással tud eltölteni. Érezni akartam teste
melegét, szavainak mennybéli hangzását.
Szemeibe néztem hosszan és mélyem, majd most
én csókoltam meg. Szükségem van egy férfire, egy barátra, aki sosem okoz
csalódást, aki csak a jót akarja nekem. Fogalmam sem volt, hogy mekkora
szenvedélyt váltok ki Benjaminból. Emlékezett Viki szavaira, miszerint ha Bill
végleg elveszti minden esélyét, akkor ismét lesz lehetősége, hogy bevallja, még
mindig szerelmes belém. De a jelen lelkiállapotomat nézve nem lenne okos dolog
még inkább felzaklatni, egyáltalán hogy vallaná be? Milyen szavakkal tudná a
tudtomra adni, hogy ismét érzelmeket táplál irántam? Nem… ez most nem megy
neki.
Csak egy mély levegőt vett, és túl tett az
irántam érzett szerelmén. Óvó karjai még erősebben fonódtak testem köré, majd
ujjait összekulcsolta az enyéimmel.
- Anita, bennem mindig megbízhatsz, melletted
vagyok. Kérhetsz bármit, ígérem, hogy teljesíteni fogom.
- Csak ölelj, csak szeretgess… Csak érezzem,
hogy még fontos vagyok valakinek ezen a világon.
- Én imádlak, szeretlek, tudod jól!
Istenem, hogy szeretem ezt a férfit! Mennyi
mindent megtesz a boldogságomért!
- Kérlek Ben, ne érezd azt, hogy
kihasznállak…De…
- Csss… - hallgattatott el gyengéd
ujjmozdulatával, ahogy ajkamra tette azt - Engedd, hogy segítsek
elfelejteni Billt.
Szavai hallatán könnyek lepték el ismét az
arcom, hogy szakadhattam el tőle, hogy érezhettem Bill iránt szerelmet, amikor
itt volt végig előttem az igazi szerelem? Miért kellett érzelmeket táplálnom
Bill iránt, miért engedtem messze magamtól Bent? Hihetetlen, hogy így is
szeret…. Sebezhetően, és megtörten is…
Fölém hajolt és újra megérezhettem puha ajkait
a sajátaimon. Egyszerűen szomjas volt a csókjaira, a törődésére.
Bill miért nem becsült így meg?
171. rész: "
Tudja... vége! Vége mindennek!"
De nem! Nem ütöttem meg őt! Nem
alacsonyodom le az ő szintjére, nem adom meg neki azt a megnyugvást, hogy egy
pofonnal mindent lerendezhetünk. Azt akarom, hogy fájjon neki, de ne
fizikailag, hanem lelkileg. Úgy, ahogy nekem fájt annyiszor. Hányszor
elhitette, hogy a kapcsolatunk most már csodás lesz? Hányszor kérte már a
bizalmam? Naiv voltam, egy befolyásolható kis liba. Hogy nem vettem észre, hogy
kettős életet élt? Végig megcsalt, hazugság volt a válás is. Bár ez
szánalmas... hogy csalt volna meg, hisz még a férje volt Natnak, nekem meg? Már
nem is tudom, hogy milyen viszony volt közöttünk. Hányszor próbálta elhihetni
velem, hogy a szüleinél volt hosszú napokat? Pedig csak a másik életét élte
akkor, teljes lelki nyugodtsággal.
Utoljára a szemeibe néztem, amik
kilátástalanságot tükröztek. De nem... nem hat meg többé, nem lesz egyetlen
olyan indoka, kifogása sem, ami miatt megbocsátanék neki. Meghalt a szememben,
örökre...
- Hé tesó! Te vagy az?
Tom félálomban lépdelt le a
lépcsőn, a nappaliból halk sírás szűrődött ki. Bill ült ott egyedül, szemei már
égtek a sós könnyektől. Ahogy Tom felkapcsolta a láppát, testévre még mindig
csak maga elé meredve nézett a semmibe és sírt... sírt, ahogy a gyermekek
szoktak.
- Tudja... vége! Vége mindennek!
Hangja elhaló volt, teljesen
elrekedt már. Tom néhány szóból is tudta, hogy nagy baj van. Bár ő sosem
tolerálta Bill viselkedését, azt ahogy velem és Natalie-val bánik, most mégis
megsajnálta őt. Szörnyű volt látnia, hogy öccsének fájdalmai vannak. Lelki
fájdalmai, amik talán még a testi szenvedésnél is elviselhetetlenebbek.
- Hogy tudta meg?
- Meglátott bennünket. Egy étteremben voltam
Nat-tal, majd hirtelen megcsókolt és mire hátra pillantottam, ő már ott állt
mögöttem. Sírt, miattam sírt. Egy pillanat leforgása alatt foszlott szét minden
reményem, hogy mi örökre együtt maradunk. Nem mondott semmit sem, csak nézett a
könnyes szemeivel…
- Natalie hogy reagált?
- Fogalmam sincs! Ő érdekelt a legkevésbé
azokban a percekben. Felálltam az asztaltól és egy szó nélkül ott hagytam.
Vissza sem néztem, nem is tudom, hogy milyen reakciót váltott ki belőle ez a
szituáció.
- Már régóta kavarog a fejemben valami Nat-tal
kapcsolatban. Valóban beteg?
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Az emberek nem
viccelnek ilyennel.
- Az emberek lehet hogy tényleg nem, de Nat
biztos. – Tom hangjából kiérződött az utálat. – Olvastál egyetlen orvosi
leletet is? Egyáltalán gyógyszereket szed, vagy csak közönséges vitaminokat?
- Az képtelenség lenne, nem tudna ilyen
mértékben átvágni, és hónapokig színlelni.
- Neked is sikerült elhitetned, mind Anitával,
mind Nat-tal, hogy szerelmes vagy mindkettejükbe. Ő nőből van, látod Viki is
kijátszott mindenkit. Gondolkozz el Tesó…
Hogy valóban csak egy ócska hazugság lett
volna minden Nat részéről? Bolondját járatta vele több hónapon keresztül,
melynek végkifejleteként azzal kell szembe néznie, hogy elveszítette a
szerelmét? Valljuk be, Bill számára most Natalie az utolsó dolog, akire egy
percet is gondol. Lelkiismeret furdalása minden más dolgot kizár az életéből,
csak a bűntudat képes eluralkodni rajta. Semmi pozitívum, csak negatívum… de
talán ez a sors jár neki azután, ahogy bánt velem. Már bánja azt a pillanatot,
amikor amellett döntött, hogy kettős életet fog élni. Döntésképtelensége
megírta végleg a sorsát. Tudja, hogy már minden elveszett, de hogy örökre?
Lesz-e még egy utolsó esélye, hogy mindent bevalljon, most már őszintén, és
tisztán? Fogalma sincs… csak azt tudja, hogy életének talán legnehezebb
időszaka fog következni.
Az egyetlen ember, akire most szükségem van,
az Benjamin. Viki felhánytorgatná, hogy ő bezzeg megmondta, hogy Bill csak
játszott velem. Bár Ben is Viki véleményét osztotta, most még sem kínozna. Csak
magához ölelne, és tudnám, Ő sosem bántana…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése