9:. Lost - 3. rész

Tom alsó ajkát harapdálva térdelt egy hatalmas bokor tövében. Vele szemben Manhattan egyik elit szállodája állt, talán még életében nem látta, de még kívülről sem. Taszította a fényűzése. Szánalmasnak tartotta azokat az embereket, akik magukon kívül másokra sem gondolva szórják a pénzüket és élik nyugodtan a mindennapjaikat, miközben Neki és társainak néha arra sincs pénze, hogy egy szelet vajas kenyeret a törött tányérba tegyen.

Kicsit megpofozta magát, majd újra a szállodát kezdte figyelni. Még egy olyan fél óra volt hátra a férfi érkezéséig, addig lesz még alkalma átgondolni mit, hogyan és mikor fog tenni. Josh-tól pár órával ezelőtt megtudta, hogy a modell nem mindig jár testőrökkel és ez most sem lesz másként; minden bizonnyal csak egy sárga cab-bel fog megérkezni a szálloda elé. Tom főnöke nem tévedett, hisz a modell az előre betervezett időpontban érkezett meg. A fiú látta, amint a kocsiban ülő, fején kalapot viselő srác pénzt nyújt a sofőrnek, majd kabátján felhúzva a cipzárt kinyitja az ajtót és kiszáll az autóból. Tom tudta, hogy amint elhajt a kis taxi neki utána kell iramodnia. Ahogy a modell hátat fordított az úttestnek és lassú léptekkel a szálloda előkertje felé indult Tom arcára húzta a maszkot, kezébe fogta a már kloroformmal átitatott anyagot és átrohanva a magas sráchoz az arcához szorított a ruhacafatot. Nem gondolta, hogy abban a messziről vékonynak és nyüzügének tűnő alakban annyi erő lesz, hogy megpróbál ellenszegülni és elmenekülni; de a kábítás megtette a hatását és a férfi ájultan hullott a karjai közé. Gyorsan elcibálta onnan, beültette egy roncs autóba, majd gázt adva elhajtott. Szíve őrült vágtában járt, nem gondolta, hogy a félelem és az ideg mellett ekkora adrenalin fog felszabadulni a testéből. Élvezte, hogy fölényeskedhetett a srác fölött, és úgy irányíthatta a dolgokat, ahogy csak akarta.

Már Harlem környékén járhatott. Halkan morgott alatta gép, óvatosan araszolt előre a kis sikátorokban. Tudta, hogy még van egy kis ideje, amíg a modell magához tér, mégsem akarta, hogy idő előtt feleszméljen. A lakóépülettől egy-két saroknyira hagyta magára a lopott kocsit, majd kapta maga mellé a vékony, eszméletlen testet. Hamar haza ért, ahol nem oltva villanyt azonnal a kis szobába vezette a még kábult embert. Miután az ágyra lökte és a már kikészített bilincsekkel az ágy elnyűtt fakeretéhez szegélyezte, magára hagyta..

*

Bill fáradtan, iszonyú fejfájással ébredezett néhány órával később. Már hajnalodott, egy-két napsugár is beszökött a néhol lyukas sötétítőn. Először a jobb, majd a bal szemét nyitotta fel. Nem ment könnyen, hogy realizálja, hol is van; beletelt néhány percbe. Nyaka hatalmasat roppant, ahogy felkapta a fejét és megnézte, mi is gátolja a mozgásban. Mi a franc?!

Csuklóján keményen szorult a fém perec, még a bőrét is felsértette. Kezdte nagyon frusztráltan és kényelmetlenül érezni magát, ezért megrántotta a bilincset, de nem ért el vele semmit sem, csak hogy halkan, mégis fájdalmasan felnyögött. A fém nem mozdult. Szemeit újfent végig futatta a koszos sárga színű falakon, az egyszerű deszkákból álló polcokon, majd érezte, ahogy orrát megcsapja a szoba állott, dohos levegője. Kezdett nagyon elege lenni ebből a barbár környezetből.

- Hé!

Nem kapott választ hangos kiáltására. Nem is tudta, hogy volt egyáltalán hangja, hisz teljesen száraznak érezte a torkát. Szinte porzott.

- Valaki!

Tom szemeit forgatva fordult át a másik oldalára és húzta magára a vékony takarót. Nem hatotta meg, hogy a mellette lévő szobából segélykérő hangok szűrődtek ki, miért is kellene ezzel törődnie? Josh nem mondta, hogy pátyolgassa is, csak, hogy legyen nála, amíg a megfelelő mennyiségű váltságdíjat ki nem csikarják valakiből. Hát Ő nem is fog többet tenni, az egyszer már biztos!

- Hey! – Tom álmát ismét felverte a percek óta szűnni nem akaró hang. Bármennyire is egy béketűrő ember volt, kezdett kijönni a sodrából. Korán reggel van, emberek!

Gyorsan felkapta a nadrágját, majd nagy elánnal megindult a szoba felé. El fogja hallgattatni azt a férfit, az egyszer már biztos. Nagy erővel lenyomta a fém kilincset, majd szinte betört a kis helyiségbe. Bill felkapta a fejét a hirtelen jövő robajra, s még a lélegzete is elállt. Azonnal elkapták egymás pillantását, a szőke hajúnak már akkor megakadt a tekintete a fekete rasztás férfin. Hatalmas gombszemei voltak, vastag szemöldöke és alsó ajka. Látta, amint pólója alatt vadul emelkedik a mellkasa és ujjai erőszakosan szorongatják a kilincset.

- Befognád végre?

Tom természetesen tudta, hogy lehetetlen, amit kér, hisz ki az a hülye, aki nem kiáltana segítségért egy ilyen helyzetben? Mégsem tudott mást mondani… Zavarban volt. Ahhoz képest, hogy milyen vékonynak látszott az éjszaka, most ott az ágyon fekve szélesnek és erősnek hatott. A feje fölé feszített karjai is izmosak lehettek az alatt a vékony ing alatt. Szemei nem voltak ijedtek, esetleg félelemmel telik, Tom érezte is, hogy a srác rajta felejtette a tekintetét, ahelyett, hogy félve kiút után keresett volna.

- Hogy fogjam be? – kérdezett vissza azonnal Bill, és megpróbált felemelkedni, de mindhiába. – Ha nem lennék megbilincselve egy idegen pasi ágyában, akkor talán nem kérdezősködnék.

- De mivel ott fekszel, ahol; ezért befogod a pofád, amíg szépen mondom.

Bár Tom-nak önkéntelenül, zsigerből jöttek ezek a szavak, mégsem érzett akkora dühöt a fiú iránt, mint ahogy az neki tűnhetett.

- Ugye ez nem az, amire gondolok? – Bill szemeivel újra végig pásztázta a falakat és a csuklóját szorító bilincset, majd az előtte néhány méterre álló férfire pillantott. – Nem raboltál el, ugye?

- Nem mondták még, hogy túl sokat kérdezel? Ez nem egy elcseszett klub délután, ahol fecseghetsz. Hagyj aludni!

- Amíg ez rajtam van, addig nem hagylak békén – erőszakosan megrántotta a fém karperecet, de Tom szenvtelenül állt vele szemben.

- Így most már biztosan elalszol – az egyik kis komódhoz lépett, majd a felső ajtót kinyitva előhúzta a rablásokkor használt kézifegyverét. Bill látványosan nagyot nyelt, majd belesüllyedt az ágy matracába. Nem hagyta nyugodni, hogy a raszta hajú férfi rászegezve a fegyver csövét magára akarta hagyta. - Ha egy hangod is meghallom, jövök és…

- Meg sem szólalok!

Tom ajkán elalvás után is ott bujkált az a kis féloldalas mosoly. Még látta maga előtt, ahogy a kezdetben nagy pofájú modell teljesen meghunyászkodik előtte és mint egy veréb, összehúzza magát. Pancser. Bár azt nem értette, miért is nem félt tőle, vagy ettől a helyzettől? Nincs eléggé túszul ejtős feelingje? Na majd tesz arról, hogy életre szóló élményei legyenek a férfinek.