7 Tage / 7 Days - 7 - A pair for every day of the week

HÉTFŐ ESTE

„Használhatnám a sminked?” Ez egy olyan mondat volt, amit korábban egyetlen férfinak sem mondtam. „Csak, hogy ne kelljen visszamennem a szobámba.”

Bill mögém sétált, miközben a szoba tükör előtt álltam.

Vállaimra tette a kezeit és összeráncolta a homlokát. „Összementél.”

„Mit értesz azon, hogy ’összementél’?”

„Határozottan magasabb voltál korábban, mint most.”

„Ez a cipők csodája, Bill.”

Derekamra fonta a karjait, ahogy folytattam a sminkelést.

„Amúgy ez probléma?” Kacsintottam Rá a tükörbe nézve.

A hátamnak nyomta magát.

„Baj a magasságom?”

„Nem, mikor vízszintesen vagyunk.” Mosolygott és közelebb húzott magához. „De mi van, ha állva akarlak megdugni…?” A nyakamra hajolt és megcsókolta azt.
 

„Megakarsz?”

„Mit?”

„Állva akarsz megdugni?”

„Ja!” Nevetett fel. ”Tulajdonképpen minden lehetséges módon meg akarlak dugni… de most állva fogunk.”

„Hát… ha ez probléma…” Felé fordultam. „Akkor csak egyetlen módja van, hogy kivitelezzük.”

Lábujjhegyre álltam és nyaka köré fontam a karjaim. Nevetve megragadott a derekamnál fogva, majd finoman hátrébb vezetett, és nem olyan gyengéden a falnak lökött.

„OH!”

Miközben arra koncentrált, hogy kikapcsolja a csatját és lehúzza a cipzárt, addig Én a fején keresztül lehúztam Tom pólóját. Ahogy kezével becsúszott a nadrágomba vállába haraptam ezzel is kis foltokat hagyva a puha, fehér bőrén.

„Mmmm.” A bugyimon keresztül dörzsölgetett ezzel is vonaglást kiváltva belőlem, majd visszahúzta a kezét. A felsőmmel babrált. „Vedd le.”

Levettem és a földre dobtam.

„Emeld a fejed fölé a kezeid.”

Úgy tettem, ahogy kérte, mire egy kezével összefogva a csuklóim a falnak szegezve Őket. A felfedett testemet nézte, mire érthetetlen módon elpirultam. Szabad kezének ujjait végigfuttatta az arcélemen, majd körmeivel végigszántott le a nyakamon tovább a kulcscsontomra.

Egy pillanatra abbahagyta, majd éles körmeivel a melleimig karmolt végig.

„Aiee…” Nyöszörögtem, majd élvezettel felnyögtem, ahogy újra megcsinálta piros nyomokat hagyva maga után. „Oh, Istenem.”

„Ez tetszik?” A keze durván megszorított. „Tetszik?” Egy újabb erős szorítás.

„Igen.” Halkan elcsitultam. „Igen.”

Ahogy elengedte a kezeimet azonnal lenyúlt és letolta a nadrágomat. Gyorsan kiléptem belőle, és a bugyimat készültem levenni.

„Ne. Hagyd magadon.”

A nadrágjánál fogva magamhoz húztam, és benyúltam, hogy szoros boxerjéből kiszabadítsam őt. De nem volt rajta boxer. Önelégülten elmosolyodott a megdöbbenésemen, majd lehajolt és agresszíven megcsókolt. Megfogtam a fejét és a hajánál fogva megrántottam Őt.

„Igen.” Súgta. „Csináld.”

Megrántottam a hosszú hajfürtjeinél fogva, mire a csókunk még állatiasabb lett, ahogy szívtuk és harapdáltuk egymást.

A fülemhez emelte a száját. „Kész vagy? Mert csinálni fogjuk.”

Felegyenesedtem és vállain támaszkodva megpróbáltam olyan magas lenni, amennyire csak bírtam. A kezét a lábaim közé vezette, majd egy kicsit lehajolva a bugyimat az egyik oldalra húzta. A kezébe fogta a farkát, és nekem nyomta. Ahogy megragadta a fenekem ezzel is segítve engem az egyik lábam felemeltem és köré fontam.

Egyetlen erőszakos lökéssel már bent is volt, majd belém furakodva erősen dugni kezdett a falnak lökve.

Intenzív volt az érzés, a szög mindkettőnk számára új szenzációt keltett, ahogy szenvedélyesen dugtuk egymást.

Égni kezdtek az izmok a lábaimban. „Bill… Nem tudok tovább állni…”
 

Grimaszolt. „Én sem… Oh, tarts ki…” 

„Nem tudok!”

Erősen lökött a csiklómnak dörzsölődve ezzel is meglepve engem.

„Oh, Istenem… basszus… oh, el fogok… oh, basszus!”

„Bírd ki!” Utolsó erejével megragadott, majd elemelt a földről, ahogy megrándultam rajta. 

Mélyen belém döfött, majd egy hangos kiáltással elélvezett.

Gyorsan kihúzta magát belőlem és a szőnyegre omoltunk.

„A lábaim! Istenem, a lábaim!” Megragadta a vádlijait és dörzsölgette, hogy visszahozza őket az életbe. „Ez az élvezet. A lábaim sosem fognak már úgy hajlani.”

Vádlóan Rám nézett. „Miért kell olyan kicsinek lenned?”

„Hé, ne hibáztass engem!” Feltérdeltem és áthúztam a fejem fölött Tom pólóját. „Te vagy az egyetlen, aki állva akart dugni.”

„Huh.” Lehúzott magához és megcsókolt. „Talán be kellene szerezünk néhány új cipőt a következő alkalomra.” A szemei felragyogtak. „Néhány nagyon magas cipőt.”

--

HÉTFŐ ESTE - VACSORA

Korán lementünk vacsorázni, hisz holnap utaznak. Örültem neki, mert így több időt tudok majd együtt tölteni Bill-el az utolsó éjszakán. Csak úgy, mint az egész bandával, Jost-tal, Natalie-val és az olasz PR-ossal is  összegyűltünk, aki magával hozta egy barátját is.

A barát már letesztelte Natalie-t, így most most felém fordult.

„És, te ki vagy?” Kérdezte egy kicsit gorombán.

„Én, err, Én a, err…” Hablatyoltam.

Jost ugrott is, hogy megmentsen. „A fiúk angol oktatója.”

„Igen! Az angol oktató vagyok!”

„Oh, és mit tanítasz nekik?”

„Én, err, a szókincsükben segítek nekik. És a kiejtésükben.”

Georg közbeszólt. „Bill extra segítséget kap.”

„Igazán? Miért?” Bámult Bill-re.

„Egyedi igények.”

Eldöntötte, hogy nem jelentek veszélyt számára, így folytatta a munkáját az asztal körül és arcátlanul mindenkivel flörtölni kezdett valószínűleg olyan szándékkal, hogy megkaparintsa egyikőjüket. Senki sem volt biztonságban.

Az olasz PR-os halálosan zavarban érezte magát a barátja viselkedése miatt, ezért a főétkezés után elnézést kért és elcibálta tőlünk. Mindannyian megkönnyebbülten sóhajtottuk fel.

--

A desszertre és a kávéra várunk. Tom, Georg és Gustav együtt kezd sugdolózni.

„Te csináld.” – „Nem, Te.” – „A Te ötleted volt.” – „Én csinálom.”

„Ahem.” Georg felköhögött és megérintette a kezem, hogy felhívja a figyelmem. „Van valamink a számodra.”

“Oh?”

„Valami, hogy emlékezz Ránk.” Egy gyönyörűen becsomagolt csomagot nyújtott át, és mindannyian rám mosolyogtak.

„Oh. Oké. Köszönöm. Kinyithatom most?” Mielőtt esélyük lett volna válaszolni széttéptem és kinyitottam.

„Várj!”

Elpirultam, és kezeimmel eltakartam az arcom. „Tokio Hotel-es bugyik… Tokio Hotel-es bugyikat adtatok nekem?”

„Tokio Hotel-es BUGYIK!”

Bill odanyúlt és kivett egy párat, majd feltartván kíváncsian szemügyre vette Őket.

Csípősen a bandatársaira nézett. „Honnan tudtátok a méretet?”
 

„Szakértők vagyunk, ha a lányok fenekének méretezéséről vagy szó…” Georg még be sem fejezte a válaszát, mikor Bill a sértő darabbal arcon legyintette.

Most már kevésbé zavartan ugyan, de megvizsgáltam az ajándékom. „Nagyon szépek. Köszönöm. Kár, hogy nincs az arcotok rájuk nyomtatva.”

„A hét minden napjára van egy-egy pár.”

Megszámoltam Őket. „Ez csak hat pár.”

„Hát, azt hallottuk, hogy hétfőn nem hordasz.”

„Micsoda! BILL!” Bámultam Rá.

„Mi az? Senkinek sem mondtam el. Csak To… Oh. Bocsánat.”

--

Tom próbálta bevetni a báját a gyönyörűséges fiatal pincérlánynál, de tudomást sem vett róla. Ő csak Gustav-ot figyelte, és hozta a konyhából a kóstolókat, amik kis edényekbe sorakozva feküdtek előtte. Minden egyes alkalommal megköszönte, mire Ő  kacarászott egyet és kisietett. Gustav elnézést kért, majd követte Őt a konyhába. Még több kuncogást hallottunk, majd egy lefirkantott telefonszámmal, egy elégedett vigyorral és egy tálka Tiramisuval tért vissza.

Tom ellenszenvesen felmordult.

Rá nevettem. „Túl kellene adnod Miss Italy-n.”

„Nem az esetem.”

„Nem tudtam, hogy van eseted.”

“Proletár az esete.” Ugratta Bill.
 

„Menj a picsába! Legalább van kiből választanom."

„Te menj a picsába. Féltékeny vagy…”

„Jah, igen.”

Egymásra meredtek.

--

„Gyerünk, menjünk”. Oldotta Josh a feszültséget.

Mindannyian az étterem bejáratánál gyűltünk össze.

Egy ártatlan javaslatot tettem. „Miért nem sétálunk?”

Bizonytalanul Rám néztek.

„Alig vannak kint. Nagyon csendes. Biztos vagyok benne, hogy el tudjátok hárítani a… nem is tudom… a nemkívánt figyelmet.

„Hideg van kint! Bill lebiggyesztette az ajkait és túlzóan megremegett.

„Ne legyél már ilyen lekvár.”

„Tessék, itt a kabátom. Nat és Én megyünk és taxit fogunk. Valaki akar velünk jönni?”

Bill Rám pillantott. „Kérlek.”
 

„Nem. sétálunk. Úgy csináld, ahogy parancsolják Neked.”

Mindenki nevetni kezdett. „Egyáltalán nem vagy a tanárunk, tudod, ne ragadtasd el magad!”

"Még egy szemtelenség Tom és büntiben leszel.”

„Ez egy ígéret?”

Bill újfent Tom-ra meredt.

--

Karjaimat Bill dereka köré fontam és felnéztem Rá. „Gyere, felmelegítelek. Nincs olyan messze sétálva, és szeretném kivilágítva látni a Duomo-t.

„Hát… oké.” Lehajolt és megcsókolt. „Érted.”

Elhúzódtunk és a többiekhez fordultunk, akik mindannyian bolondos vigyorral az arcukon bámultak Ránk.

„Mi az?”

„Mi az?”

Még több vigyor. „Awww.”

--

A csendes után csatangoltunk, állandóan megállva a boltok ablakai előtt, ahol Bill számtalanszor rámutatott egy-egy dologra, amiről azt hitte, meg kellene, hogy legyen neki.

Észrevett egy jégkrémes árust. „Nem vehetnénk egyet?”

„Azt hittem, hogy fázol.”

„És az hogy jön ide?”
 

Kiválasztottuk a kedvencünket és folytattuk a sétánkat markolva a hatalmas fagylalttölcsérünket. Ahogy sétáltunk, kezembe csúsztatta a kezét.

Elhúzódtam. „Nem kellene.”

„Ne. Rendben van.” Újra megfogta a kezem, és finoman szorongatni kezdte.

A Piazza-n még mindig nyitva volt néhány kis bódé, ahol rengeteg turista vicket-vackot árultak.

„Elmegyek és veszek valamit.”

Vártam, miközben Ő az egyik bódé árussal egyezkedett.

„Tessék!”

„Köszönöm!” Kivettem a tasakból. „Mi ez?”

"Egy emlék Milánó-ról. Magamnak is van egy.”

„Tudom, hogy az, de mi ez?”

Mindketten a kis ajándékot néztük.

„Hát, ez… ez egy… hát, nem is tudom igazából, hogy mi ez, de mindig, amikor rá nézel rám fogsz emlékezni.

„Ezt Te is tudod Bill, hogy így fog lenni.”

Georg, Gustav és Tom utolért bennünket. Mindannyian egy szelet pizzát csámcsogtak.

„Már megint esztek?”

„Oh, bocsánat MISS!” Nevettek mindannyian.

„Amíg együtt vagytok, készíthetnék egy fotót?”

„Persze.” Álltak is be egy sorba.

„Err, mit csináltok?”

„Pózolunk.”

„Ez nem a piros szőnyeg.”

Zavartan szétszéledtek.

„Nagyszerű. Most pedig egyet nyuszifül nélkül.”

Készítettem még néhány fényképet, majd a katedra elé sétáltunk, hogy szemügyre vegyük.

Bill mögöttem állva magához ölelt, éreztem, ahogy egy kis keménység a hátamnak nyomódik. „Ez nagyon lenyűgöző, nem?”

„Hát hogyne…” Megfordultam és a  legromantikusabb csókba bonyolódtunk.

--

„Elnézést? Elnézést, Bill Kaulitz?”

Bill elugrott mellőlem.

„Nem hiszem el. Ez Ő. Bill Kaulitz!”

Két amerikai lány közeledett felénk, olyan izgatott álltak ott, hogy talán be is pisiltek.

„Kérlek, írd alá a könyvünk.”

Bill megkérdezte a nevük és barátságosan dedikálta nekik.

„Tudnánk egy fotót készíteni?”

Vonakodva nézett.

„Oh, tudnánk?” Esedeztek.

“Oké.”

„Megcsinálnád?”

Elmosolyodtam és az egyik lány odaadta a telefonját.

“Uh, Oké.”

Lefényképeztem Őket és visszaadtam nekik.

„A többiek is itt vannak?” Néztek körbe buzgón.

„Err nem, nincsenek itt.” Távolodtunk tőlünk. „Jó volt találkozni. Viszlát.”
 

Leléptünk és karon ragadva a többieket visszasiettünk a hotelbe.

„Sajnálom, nem kellett volna azt javasolnom, hogy sétáljunk.”

„Nincs baj. Örülök, hogy elmentünk.” Bill összedörzsölte a kezeit, hogy az enyéimet felmelegítse. „Természetesen most ki kell találnunk, hogy is jussunk vissza a hotelbe.”

A túloldalról egy kis csapat lányt láttunk, akik türelmesen vártak arra, hogy a transzparensüket és az ajándékaikat aláírassák.

Oh, Istenem, tényleg sajnálom… nem gondoltam volna.”

Tom felnevetett. „Minden rendben. Nem tudhattad. Te menj az oldalsó ajtón. Megoldjuk ezt.”

„De biztonságban lesztek?”

„Nincsenek olyan sokan. Jól leszünk; fel is hívom Jost segítségért.”

Bill-re nézett. „Te menj vele.”

Bill visszanézett a testvérére, mindenféle civakodást elfelejtettek már. „Úgy akarod?”

„Igen, úgy akarom. Engem akarnak látni amúgy is. Készen álltok fiúk?”

Sikítás tört ki, ahogy átsétáltak az úton.

--

HÉTFŐ ÉJSZAKA

A liftben vagyunk.

Bill körém fonja a karjait és megpuszilja a fejem búbját. „Össze kell pakolnom a dolgaimat holnapra.” Nézett le Rám szomorúan.

Próbáltam vidám maradni, így megszorongattam Őt. „Oké. De ne maradj olyan sokáig, hisz sok mindent kell még csinálnunk."

Gyengéden elmosolyodott, ahogy kilépett.

--

Bent a szobában üresen álltam a forró zuhany alatt. „Élvezd, ameddig tart.”