- És mégis, hogy gondoltad?
Csak kisétálunk a bejárati ajtón és kész?
- Miért is ne?
- Nem lehetsz ekkora pancser
– Bill látta az éles tekintet – Bocsánat, nem vagy az! De ez akkor sem a legjobb
megoldás.
- Akkor mégis, hogy kellene?
Megszöksz tőlem? Az talán még rosszabb.
- Az lenne a
legjobb, ha megvárnánk, amíg megkapjátok értem a váltságdíjat, visszakerülök
oda, ahonnan jöttem és utána eljössz innen.
- Eljövök?
- Nem tudom… majd meglátjuk,
mit hoz az élet. De ugye nem akarsz itt maradni?
Tom egy pillanatig hezitált,
csak épp addig, amíg Neil – a legjobb barátja - eszébe nem jutott, majd így
felelt:
- Nem, nem akarok itt
maradni. De rajtad élősködni sem. – Bill lágy mosollyal az arcán reagált.
- Nem élősködnél rajtam. Ha meg
igen, az sem zavarna. Csak az érdekel, hogy ne legyek többet nélküled.
- Én is veled akarok lenni…
meg szeretnélek ismerni.
Mindkettejük testében
hatalmas kíváncsiság jelent meg, úgy érezték, nem szabad elszalasztani ezt a
hatalmas lehetőséget, ajándékot; hogy is lehetne?
- 3 órakor felébresztelek. Én
még összeszedem néhány dolgomat, papírokat, tartalék pénzt ilyesmi, hogy
akkor azzal már ne kelljen foglalkozni; de Te aludj nyugodtan.
- Szerinted sikerülni fog? –
Tom először nem válaszolt, talán félt elmondani a kételyét, mégis bólintott.
- Igen, sikerülni fog.
Tom magára hagyva Bill-t
kezdett gyors pakolásba. Egyetlen nagyobb hátizsákjába belepakolta a ruháit,
legfontosabb tárgyait, illetve zsebre dugta a megspórolt pénzét. Nem volt sok
minden, amit magával vitt volna, mégis teli zsákot tett le az ágya mellé.
Mielőtt végleg lehunyta volna szemeit, újra végigpörgette agyában az
elkövetkezendő órák eseményeit, akárcsak úgy, ahogy a bevetések előtt szokta. Mindent átgondolva kifújta a tüdejében
rekedt levegőt, majd lehunyta a szemeit.
- Tom! – hirtelen törte meg a
csendet Bill hangja.
- Igen?
- Aludhatok veled?
- Persze! – vágta rá egyből,
majd a felé tartó férfinak felemelte a takarót és hagyta, hogy az bebújjon alá.
- Bill, kérdezhetek valamit?
- Persze, mond csak.
- Te ugye… ugye nem vagy
meleg?
A modell hangosan felkacagott
a kérdés hallatán. Tenyereit szájára tapasztotta, úgy próbálta csitítani éles
hangját.
- Mi olyan vicces?
- Csak az, hogy vártam már,
mikor és hogyan kérdezel Rá. Biztos voltam benne, hogy nem hitted el, hogy
játszok.
- Egy kibaszott játék volt az
egész?
- Hát nem volt jó ötlet? Én
nagyon jól szórakoztam.
- Azt elhiszem. Nem akartam elhinni, hogy egy buzival
hozott össze az élet.
- A modell világban jól kell
improvizálni és felvenni azt a maszkot, amit kérnek Tőled. Hát ez a helyzet azt
kívánta meg, hogy meleg legyek.
- Vérbelinek tűntél –
nevetett már Tom is.
- Na menj a francba! – bökte
oldalba a rasztást, mire az éles hangon felvisított.
- Ez a másik gyenge pontom,
szóval nehogy kihasználd, hogy csiklandós vagyok!
Bill csak tovább nevetett
rajta, meghagyva mindkettejüknek ezt a felhőtlen boldogságot. Mert ez az volt,
egy olyan kincs, amit eddigi életükben még egyszer sem volt alkalmuk
megtapasztalni. Még magának Bill-nek sem, akinek bár minden megadatott – jó
életkörülmények, szerető család, legjobb iskolák, gazdagság -, mégsem érezte,
hogy teljes lenne az élete egészen addig a pillanatig, amíg meg nem pillantotta
a férfi kezében a medált.
*
Hamar eljött a 3 óra. Bill
azonnal felkelt az óvatos mocorgásra, majd úgy, ahogy Tom is Ő is kikelt az
ágyból. Látta rajta, hogy ideges, a háta is keményen megfeszült, ahogy térdére
könyökölve ült az ágy szélén.
- Minden rendben lesz.
Tom
átnézett a válla fölött.
- Tudom,
csak nehéz egy kicsit… mármint itt hagyni ezt a helyet.
- Sokat jelentett neked?
- Az attól függ. Sok minden
köt ide, és most nem a bűnözésekre értem.
- Gondoltam, vagyis inkább
reméltem.
- Tudod, van egy legjobb
barátom, Neil. Őt nehéz lesz magára hagyni.
- Jöjjön Ő is, szólj neki.
- Ez nem ilyen egyszerű Bill.
- Miért nem?
- Mert Mi itt… nem is tudom,
egy család vagyunk. Nem tudom, hogy ki tudna-e szakadni innen.
- Te is kitudsz!
- De nekem van kiért, neki
pedig nincs.
- De itt vagy neki Te.
- Nem tudom – Tom ismét
megingatta a fejét, majd felállt az ágyról. – Gyere, ne vesztegessük az
időnket!
Tom néhány percig még halkan
pakolt, majd felvéve hatalmas pulóverét és vállára téve táskáját az ajtó felé
indult. Hátra nézett, de Bill nem követte.
- Azt hiszem, Én is félek –
Bill még a nappali közepén állt.
- Én nem félek – felelte Tom.
- De, érzem.
Tom nem tudta tovább tagadni
Bill szavait, de talán nem is lett volna értelme. Kinyújtotta az
egyik kezét, mire Bill megfogta és kiléptek a lakásból.
Halkan, figyelve minden egyes
lépésükre hagyták el a romos épületet. Az utcákon csak néhol, foghíjasan
világított egy-egy lámpa – már ha volt benne körte -, a sikátorokban is már
lassan kialudt minden tűz a fémhordókból. Sötét éjszaka volt, nem volt egyetlen
csillag sem az égen. Talán a levegő is hűvösebb volt az ezelőtti éjszakákhoz képest.
Erősen markolva egymás kezét indultak el az egyik sikátor felé, Tom tudta,
merre is tudnának leghamarabb kijutni ebből a kerületből. Nem mehettek olyan
messzire a saját épületüktől, mikor neszre lettek figyelmesek. Bill torpant meg
először, ezzel is megállítva Tom-ot.
- Hallottad ezt?
- Mit?
- Ezt – Bill tovább fülelt,
miközben szemei hatalmasra meredtek. – Léptek.
- Ne baromkodj, rám hozod a
frászt. Nincs itt senki!
- Tévedsz, Tommy K!
Tom testében meghűlt a vér.
Nem fordult hátra, egy helyben állt, és Bill ujjait szorongatta.
- Fordulj meg, Te patkány!
A rasztás nagyot nyelt, majd
megfordult végig teste mögött tartva Bill-t. Teljes megrökönyödéssel az arcán
fogadta az elé táruló képet. Főnöke – barátja – egy, a rablásokkor használatos
kis fegyvert fogott Rá.
- Nem szép dolog átverni engem.
- Én nem…
- Tudom, Te nem vertél át…
bla-bla-bla. – folytatta a férfi, mintha tudta volna, mit is akar mondani a
rasztás. – Ezt már annyi embertől hallottam, hogy nem hiszem el. Még neked sem!
- Pedig -.
- Nem, nincs pedig. Kibaszottul nincs pedig. Már
nincs.
Bill erősen Tom pólójába
mart, arcát pedig próbálta minél jobban a vállaiba temetni.
- A kis selyemfiú, hogy meg
van illetődve. Nem hiszem, hogy lett volna már ilyen helyzetben, lehet, hogy új
neki ez a szituáció. Tudod mit? Bemutatom Neked, ez itt a Harlem, a gengszterek
világa. Ebben a világban élünk – itt széttárta a karjait és az ég felé emelte a
tekintetét -, itt élünk oldalunkon patkányokkal és árulókkal. Kuss!
Még mielőtt megszólalt volna
Tom, Josh azonnal belé fojtotta a szót. Még egy lépést tett feléjük, így már
kevesebb, mint 15 méter volt közöttük.
- Kár bármit is mondanod, már
nem segítene rajtad.
- Josh, Ő a testvérem.
- Oh, valóban? – felhörgött
és vállat vont. – Nem tud érdekelni. Semmi sem tud érdekelni, csak az, hogy
eljátszottad a bizalmam. Eljátszottad azzal, hogy meg akartad szöktetni. Ha
nem figyelem egész éjszaka a lakásod az után, hogy nyitva hagyod a modellnek az
ajtót, akkor talán könnyűszerrel el is menekülhettetek volna, de nincs ilyen
könnyű helyzetetek.
Tom ijedten pillantott
Bill-re, aki akkor már sejtette, hogy el kellett volna mondania, ki is járt ott
aznap este.
- De most már mindegy is.
Lenne egy kérdésem, Tommy K! – a fegyver csövével megvakarta az állát, majd
feltette a kérdést: Emlékszel arra, hogy mit fogadtál meg? Nekünk, nekem. – Tom
bólintott, még mindig maga mögött tartva Bill-t. Természetesen tudta, mit is
ígért, mikor belépett a bandába, most mégis mással volt elfoglalva. Azzal, hogy
megmeneküljenek.
- Szerinted mit kap az, aki
megszegi az ígéretét?
- Nem tudom Josh, csak kérlek,
ne csinálj semmi butaságot! Megkaphatod a pénzt, meg is tarthatod, nem kell a
részem belőle.
- Szerinted minden csak a
pénzről szól?
- Nem, persze, hogy nem – Tom
felemelte a kezét és a rasztáiba túrt. – Sajnálom…
Josh arca nem sugallt semmit,
sem dühöt, sem megbocsátást. Jelen pillanatban közönyt érzett a férfi iránt,
semmi mást. Közönyt, ami talán rosszabb, mint a düh. A mérget kiadhatod
magadból, a közönnyel viszont nem tudsz mit kezdeni.
- Hé, ne szegezd Rám. – Tom
ijedt pillantásokkal fogadta, ahogy Josh felé lépve még egy lépést rászegezi a
pisztoly csövét. Érezte, ahogy Bill teste teljesen megmerevedik mögötte. – Ugye
Te is tudod, hogy mit fogadtunk meg?! Hogy nem ölünk…
- Azt hiszem, nincs jogod
kérdőre vonni – hüvelykujjával élesítette a fegyvert, majd az addigi közöny
helyett valami teljesen más járta át a testét, a harag és az árulás keserű
érzése.
Csupán csak rá akart
ijeszteni, ezért a vállára célzott, de a golyó máshova fúródott. A rasztás a
modell fiút földre húzva vetődött a poros aszfaltra testében a golyóval. Mellkasában a golyóval.
Bill már a lövés hallatán velőtrázóan
felsikított. Először Tom-ra pillantott, majd a férfire, aki falfehérré vált
arccal figyelte, ahogy a társa földön feküdve a mellkasát szorongatja. Nem
tudta felfogni, mit is csinált, megszegte azt, amit Ő maga is vallott. Megölt
valakit. Megölte a barátját…
- Istenem, Tom! Hallasz?
Mondj valamit!
- Ezt nem hiszem el… - Bill
hallotta, amint a férfi tőlük néhány méterre elhűlve suttog maga elé, majd
jéghideggé vált ujjai közül kihull a fegyver és a betonra esik. – Testvérem!
- Az Én testvérem! Az enyém!!
– kiáltott hátra a válla fölött, miközben erősen rázni kezdte a mellette fekvő
testet.
Apró, halk nyöszörgések
szöktek ki a rasztás száján, ajkai még mosolyt formázó görcsbe ugrottak, de már
csak halványan pislogott.
- Ne haragudj!
- Tessék? Nem haragszok,
bármi is legyen az. – Bill hosszú ujjaival finoman végigsimította a sajátjához
hasonló arcélt, majd fejét az ölébe húzta finoman.
- Ne haragudj… - hangosan
felköhögött - … hogy megint egyedül maradsz.
- Nem, nem fogok egyedül
maradni. Hol a mobilod? Hol van? – Bill már a kérdése közben is testvére
zsebében matatott, majd rá találva a készülékre azonnal hívni kezdte a
mentőket. – Nyugi, mindjárt jönnek. – Bill zavarodottan körbetekintett, már nem
látta maga mellett a férfit.
- Bill… szeretlek.
- Én is szeretlek, nem is
tudod, mennyire. Annyira akartam valakit az életembe, annyira meg akartalak már
ismerni.
- Itt vagyok… - nyögte
elfúlva – még egy kicsit!
- Ne, erre ne is gondolj.
Beszélj hozzám, mondj valamit, amit csak akarsz! Mit csináljunk, ha visszamegyünk
a hotelbe? Valami tesós programot kellene, nem? – Bill könnyeit maszatolva
beszélt testvéréhez.
- Csajozni. Menjünk csajozni.
- Úgy lesz, ahogy csak
akarod… Hé, nyisd ki a szemed! Hallod?
- Nem bírom…
- De, erős vagy! – Bill
tovább markolta a vállait. – Te vagy az Én nagy testvérem!
Tom egy hosszú pillanatra lehunyta
a szemeit, majd felnyitotta… még utoljára.
- A testvéred…
Az utolsó szavakat mosolyogva
suttogta, majd végleg lecsukódtak a szemhéjai. Bill felordított, és karjaiban
továbbra is erősen szorítva próbálta elhinni azt, amit egyszerűen képtelen volt.
Volt, nincs. Ennyi ideig kapta volna
meg a boldogságot? Ennyi jutott volna nekik közös életként? Néhány óra és kész?
Újra élje az életét egyedül, magányosan, elveszve? Mégis mivel érdemelte ki ezt
a sorsot? Az egész világra haragudott, legszívesebben tört, zúzott volna, hogy
kiadja a testében tomboló dühöt… de nem tehette, hisz karjaiban kellett
tartania a testvérét addig az utolsó pillanatig, amíg a megérkező mentőtisztek
óvatosan el nem húzták a karjaiból, végleg
elszakítva Tőle…
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése