10.: Fél év... - 5. rész

Mardosó könnyekkel az arcomon vezettem a kis lakásom felé. Mellkasom még mindig szenvedett a rá nehezedő tompa súlytól, amit ha akartam volna sem tudtam volna megmagyarázni, miért is jött elő. Mi ez az egész? Mi ez az egy nap után jelentkező furcsa kettősség bennem egy ember iránt? Hogy kezeljem ezt a keserűséggel vegyült érdeklődést? Ki a fene ez a Bill Kaulitz?

Mire lakásomhoz értem, már nem folytak a könnyeim. Jól voltam… körülbelül addig pillanatig, míg hátam mögött be nem csukódott az ajtó és újra lehetőségem nem nyílt arra, hogy eleredjenek a könnyeim. Tudtam magamról, hogy érzékeny vagyok, túlságosan is bonyolult; azt mégsem hittem, hogy ez a férfi még jobban fel tud zaklatni a létezésével. Azzal, ahogy Rám néz, vagy ahogy hozzám szól egyszer éllel a hangjában, máskor pedig kedves törődéssel. Miért viselkedik így velem? Miért ébreszt bennem olyan érzéseket, amiket jó mélyre el akarok ásni magamban? Miért éri el akár öntudatlanul is, hogy Rá gondoljak, és Ő töltse ki a gondolataim? Pedig ezt nem akarom. Nagyon nem…

*

Reggel álmosan és gyűrötten ébredtem fel. Szemeim alatt éktelenkedő karikák és felpüffedt szemhéjaim aggodalomra adtak okot, hisz nem akartam, hogy akár csak egy szavával is, de gúnyt űzzön belőlem sejtvén az okát, miért is nézek ki úgy, ahogy. És már megint Ő. Rémisztő, hogy ilyen gyorsan és ilyen intenzitással tudott bűvkörébe vonni. Mert ez az igazság, tagadni sem tudnám. Egy nap elég volt neki ahhoz, hogy elérje azt, ami másoknak csak hosszú hetek, hónapok alatt sikerül. És ettől féltem. Féltem, mert tudtam, milyen kiszolgáltatottá tudok válni egy ilyen helyzetben. Ismertem már magam, a ragaszkodásom és a feltétel nélküli szeretetem a másik irányába gyengévé és sebezhetővé tud tenni. Ezt pedig nem akartam újra átérezni az után, ami néhány hónappal ez előtt történt. Ezért érint olyan rosszul a Bill-el való kapcsolatom, mert érzem, ha nem vigyázok eléggé, ismét rabul ejt az a gyönyörű, mégis fájdalommal teli érzés.

*

Az irodaházba már magabiztosan – vagy csak annak tüntetve fel magam -, sétáltam be. Udvariasan köszöntem a portán ülő öregúrnak, majd a lifthez sietve beszálltam és megnyomtam a négyes jelzésű gombot. Arról, miként is fogok Bill-lel viselkedni illetve, hogyan fogom tudni megmagyarázni – ha esetleg meg kell -, a tegnap esti kirohanásom még nem gondolkodtam.

Vettem egy mély lélegzetet, majd kilépve a liftből az irodánk felé tartottam. Sejtettem, hogy már bent tartózkodik, hisz nyitva volt az ajtó, így hát halkan ugyan, mégis erélyesen Rá köszöntem:

- Jó reggelt!

Nem kaptam választ, amit kezdtem is faragatlanságnak elkönyvelni magamban, azonban mikor az asztal túl oldalára sétáltam megértettem, miért is nem köszöntött. Vagyis miért nem Ő köszönt.

- Jó reggelt Neked is! – felelte mosollyal az ajkain egy ismeretlen férfi.

Arca már az első pillanatokban ismerősnek tűnt – túlságosan is ismerősnek – hisz szemei és ajkainak formája azonnal elárulta ki is ül velem szemben. Valahol már olvastam, hogy Bill-nek van egy ikertestvére, azt azonban nem gondoltam, hogy ennyire különböznek egymástól. Hisz a mandulavágású szemein és ajkain kívül semmi hasonlóságot nem véltem felfedezni bennük. Ez a férfi jóval férfiasabb volt, mint Bill, erről tanúskodtak a széles vállai, erős felkarjai és az éles arcéle. Erélyes kézfogása csak még inkább megerősített az előbbi gondolatomban.

- Tom Kaulitz – felállt a helyéről (ezzel is fölém magasodva), majd karját nyújtotta bemutatkozásképpen.

Elfogadtam a gesztust, és keze közé csúsztattam a jobb kezem, amit Ő egy szempillantásnyi időre markába fogott, majd mutatóujjával tenyerembe simítva hagyta, hagy húzzam el a kezem. Húha.

- Az öcsém hamarosan megérkezik, csak még a büfében szerencsétlenkedik. – hangja mélyen és karakteresen csengett, az arcán lévő mimika pedig tökéletesen illet a már első pillanatban is megigéző tekintetéhez.

Biccentve helyet foglaltam vele szemben. Vizslató tekintetét már a kezdetekkor testemen éreztem, mégsem zavart, amin igen csak meglepődtem. Tetszett, amit éreztem magamban és láttam az arcán, hisz már most tudtam, hogy amit Ő váltott ki egy nézésével merőben különbözik attól, amit a drágalátos testvére tett velem egy kerek napja.

- És mi járatban, ha szabad kérdeznem? – muszáj voltam felvenni a beszélgetés fonalát.

- Csak gondoltam megnézem, hol üti el az idejét a kis öcsém, meg hallottam, hogy egy igazán csinos kolleginája van.

Bókjától és fürkésző tekintetétől halvány pír ülhetett ki arcomra, hisz vigyora csak még szélesebb lett borostás arcán. Hangos trappolást hallottunk a folyosó felől így rendeztük arcvonásainkat. Én a magam elé tett mappába mélyedtem, míg Tom a Bill asztalán lévő apró dolgokat kezdte rakosgatni.

- Figyelj Tom, még nem… ? Oh…

- De öcsi, már itt van, ha ezt akartad kérdezni – szemem sarkából láttam, amint Tom felállt és átadta Bill-nek az ülőalkalmatosságot. Szinte makacskodva nem emeltem Rá a tekintetem. – De Én már megyek is, örülök a találkozásnak, Anna!

Felém tartott, és kezét nyújtva búcsúzni készült Tőlem. Most már igazán nem kerülhettem el a szemkontaktust Bill-el, hisz valahogy végig Tom mellett állt. Csak egy pillanatra akadt össze a tekintetünk, az mégis tartalmas és beszédes volt. Az Ő kérdő pillantása és az Én érdektelen, szinte már-már ridegnek mondható arckifejezésem feltűnő lehetett Tom-nak, hisz köhintve egyet előrébb tolta a kezét.

- Örülök a találkozásnak! – csak messziről, nagyon messziről hallottam Tom hangját, Bill tekintete foglyul ejtett. Nem tudtam mit kezdeni ezzel a kínos helyzettel, mert ez az volt, nagyon is. – Anna! – Tom újfent megszólított, mire végre rá emeltem a tekintetem.

- Igen?

- Nem lenne kedved ma este velem vacsorázni?

Nem tudtam eldönteni, hogy Bill vagy az Én döbbenetem volt feltűnőbb. Mindenesetre Bill el is fehéredett, így szerintem Ő nyerte a versenyt. Szárazon nyeltem egyet, majd Bill arcáról elvéve a tekintetem Tom-ra néztem és így válaszoltam:

- Miért is ne?

Láttam a Bill arcán való újbóli döbbenetet, most mégis valami olyan felettes erőt éreztem magamban, ami arra ösztökélt, hogy ne bánjam meg az invitálást. Szinte éreztem, ahogy erőt nyertem ebből az egy pillanatból is, amíg azt a furcsa keserédes érzelmet láttam átsuhanni az arcán.

- És mikor végzel?

- Négy óra után. A fél öt megfelelne neked? – már könnyedebben ejtettem ki a szavakat.

- Tökéletes, akkor fél ötkor lent várlak. Jó munkát, szevasz öcsi! – amint elengedte a kezem megveregette testvére vállát, majd kisétálva az irodából kettesben hagyott Bill-el.

Szinte tapintható volt a szobában gomolygó feszültség. Bill még mindig némán, ajkait tátva állt tőlem nem messze. Nem szólalt meg, mit is mondhatott volna? Épp elég beszédes volt az arckifejezése és az, amit a teste közölt non-verbálisan. Szinte minden izom megfeszült a testén (már amennyi a púder színű ing alól látszott), az ádámcsutkája pedig erősen megrándult, ahogy szárazon nyelt egy hatalmasat.

- Ezt Te sem gondolod komolyan!

- Mármint? – valami furcsa hitetlenséget éreztem a hangjában és ez tetszett, kimondottan tetszett. Végre nem Én voltam alul.

- Nem mehetsz el Vele – vágta rá azonnal egy pillanatnyi időt sem hagyva Nekem arra, hogy tovább kérdezősködjek. Egy lépést tett felém, majd folytatta: - Tom nem gondolja komolyan.

- Mit nem gondol komolyan? Talán átvág este, és nem jön el értem?

- Tudod, hogy nem így értettem.

- Akkor fejtsd ki, felettébb kíváncsi vagyok rá.

Melleim előtt karba font karjaim kicsit fellengzősnek tűnhettek számára, hisz arca fintorba rándult.

- Tom csak szórakozik veletek. Jönnek-mennek nála a nők, nem becsüli Őket.

- Te hallod magad, Kaulitz? A testvéred ellen beszélsz. Nem szép dolog.

Fejemet rázva dorgáltam, miközben végig azon tűnődtem magamban (persze a tökéletes álarcom alatt rejtőzködve), hogy miért is akar lebeszélni a testvérével való vacsoráról.

- Mindenki tudja Róla, hogy milyen! Nem újdonság. És ez nem is zavarja Őt.

- Akkor engem miért kellene, hogy zavarjon? Nem feleségül akarok menni hozzá. – egy apró, ám de annál élesebb nyilallást éreztem a halántékomban. Szemeim előtt hirtelen képek jelentek meg, füleimbe pedig undorító hangok férkőztek be. Nem, annak már vége.

- És ha csak szexre kellesz neki, az sem érdekel? Hogy úgy fog kezelni, mint az összes többi nőt?

Tudtam, hogy ne tudtam volna, hogy mi a szándéka? Már az első pillanatban láttam, milyen férfi is Ő. De nem zavart. Miért is kellett volna?

- Engem inkább az érdekel, hogy Téged miért érdekel, Kaulitz!