I've been waiting, think I wanna make that move now, Baby, tell me if you like it
SZERDA DÉLUTÁN
Bill megfogta a kezem. „Jobban érzed már magad ahhoz, hogy menjünk?”
„Teljesen.” Felálltam, de rögtön le kellett újra ülnöm.
„Talán egy kicsit lassabban.” Felsegített és visszavezetett az autóhoz. Beszálltam, vállam köré fonta a karját, majd újra elindultunk.
Hozzá hajoltam és megcirógattam a mellkasát. „Miért viseled Tom pólóját?”
„Mit gondolsz?”
„Oh. Igen. Bocsánat. Oops.”
--
Ahelyett, hogy egyenesen a hotelbe mentünk volna, a stúdióba mentünk, hogy szegény Bill át tudjon öltözni és fel tudjon kapni néhány ruhát.
Lehuppantam a kanapéra, Gustav pedig egy csésze teát hozott.
Tom - aki most a sapkája nélkül ült egy trikóban, mivel Bill-nek adta a pólóját -, mellettem ült és a kezemet fogta.
„Jól vagy?”
„Ja, csak egy kicsit zizi vagyok.”
Georg zajosan érkezett meg, majd huppant le a másik oldalamra. „Ez igaz? Megrúgtad valamilyen lánynak a seggét?”
„Komolyan megcsináltam.”
„Nagyszerű.”
„Kihagytad, Georg!” Nevetett Tom. „Dögös csaj csajbunyóban!” Összeráncolta a homlokát. „Bár az a csaj nem volt dögös.”
Georg közelebb hajolt az arcomhoz. „Látom, hogy a sebbel tudod is bizonyítani.”
„Micsoda?
„A feldagadt ajkad.”
„Micsoda? Ne!” A tükörhöz rohantam.
Ahogy Georg is mondta, feldagadt az ajkam. Nem annyira volt dramatikus, mint ahogy azt felvázolta, ennek ellenére mégis ott volt.
„Oh, ne!” Jajgattam Tom-nak. „Miért nem mondtál valamit?”
Megvonta a vállát. „Bill mondta, hogy ne.”
Bill épp besétált.
„Miért kérted meg Őket, hogy ne mondjanak semmit a SÉRÜLÉSEMRŐL?” Fordultam hozzá.
„Mert…”
„Mert miért?
„Mert rosszul éreztem magam, hogy miattam megsérültél és akartam szerezni valamit, mielőtt rájössz.”
„Hmm.” Összeszűkítettem a szemem. „Mit akartál?”
Feszélyezve Rám nézett. „Hát, kicsit nehéz volt ilyen rövid idő alatt.” Az ajtó mögé nyúlt, és egy hatalmas csokor virágot, illetve kettő inkább nevetséges lufit - rajtuk a ’Bocsánat’ és a ’Köszönöm’ szavakkal -, plusz egy kis plüss nyuszit húzott elő.
„Ohhh!” Bőgni kezdtem, ahogy megölelt.
A többiek mögöttünk nyöszörögtek, és tapsikáltak, majd kórusszerűen hányó hangot adtak ki.
--
SZERDA DÉLUTÁN
Az ajtó előtt vártunk egy kocsira, hogy felvegyenek bennünket és visszavigyenek a hotelba.
Kezembe fogtam az övét. „Tudod…”
„Igen?”
„Én még sosem ismertem, valakit, aki…
„Igen?” Valahogy reményteljesen nézett Rám.
„… akitől annyira gyorsan el tudnék élvezni, mint ahogy Te csinálod.”
„Oh.”
Rosszallóan ránéztem. „Ez egy jó dolog.”
„Bocsánat… Igen, tudom, hogy az… Én csak azt gondoltam…”
„Mit?”
„Csak azt hittem, hogy mást fogsz mondani.”
„Oh? Mit?”
„Én…”
Egy dudálást hallottunk.
Felkaptam a szatyraim. „Itt a kocsi. Menjünk!”
--
Az épület előtt két fiatal rajongó lány ült, hogy egy pillantást vethessen a kedvenceire. Hátul maradtam, ahogy Bill kedvesen odament hozzájuk és aláírta a dolgaikat. Sajnálatomra az, hogy megpróbáljak észrevétlennek maradni balul sült el a virágok és a két léggömb miatt, amit a táskám pántjára erősítettem.
Bill átnézett a válla fölött és odahívott magához. „Ez a két fiatal lány épp arról beszélt, hogy ki lehetsz.”
„Az angol tanár vagyok!”
„Igen, Én is épp ezt magyaráztam Nekik, hogy mennyit segítesz Nekünk, ezért is vettük Neked ezeket a lufikat.”
A két lány felém meredt.
Idegesen mosolyogtam vizsgáló szemeik kereszttüzében.
„Miért van „bocsánat” ráírva az egyik lufira?”
„Azért sajnálkozunk, amiért néha sok bajt okozunk Neki.”
„Igen, nagyon csintalan srácok.” Nem tudtam mit csinálni.
Újra Rám meredtek. „Mi történt az ajkaddal?”
„Ping-pong baleset.”
Megelégedve elfordultak Tőlem. Bill-nek átnyújtottak néhány ajándékot, kuncogtak is, ahogy látták, milyen elragadtatott lett, majd megköszönte Nekik, és végül bevallották örök rajongásukat, ahogy beszálltunk az autóba.
„Legalább a fanjaim szeretnek.”
„Tessék?”
„Semmi.”
--
Egy forgalmi dugóba kerülve ültünk az autó hátsó ülésén.
Magam előtt kinyújtóztattam a lábam és hátra dőltem az ülésben. „Ezt meg tudnám szokni.” Fel-le emelgettem a lábam. „Ez annyira kényelmes. És még olyan messze vagyunk.”
Bill felnevetett. „Vezetsz?”
„Természetesen.”
„Szeretném, ha Én is tudnék… Milyen autód van?”
„Egy kis öreg, mocskos, zajos autó.”
„Hmmm.” Játékosan megcirógatta a lábamat. „Mint a tulajdonosa!”
Rácsaptam a kezére. „Hé. Remélem a ’mocskos’ részre érted…”
A sofőrhöz hajolt. „Feltenne valami zenét, kérem? Egy kicsit hangosabban! Köszönöm.”
Gonoszul Rám mosolygott és a térdemre tette a kezét. „Igaz, amit mondtál?” Szólt halkan. „Arról, hogy el tudom érni, hogy elélvezz.”
Bólintottam.
„Mondj egy példát.”
„Egy példát?” Kissé megmozdultam az ülésben.
„Arról, hogy milyen gyorsan el tudom érni, hogy elélvezz.”
Közelebb csúsztam hozzá és lágyan így szóltam. „Mikor megérintesz…”
„Hol érintelek meg?”
„Mikor megérinted a mellbimbóim.”
„Így?” Körmével körkörösen megcirógatta a térdem.
„Keménnyé válnak. Mikor megnyalod őket…”
Hozzám hajolt és megcsókolt az orcámon, épp hogy csak kidugva a nyelvét, mielőtt újra elhúzódott volna.
„Érzem, hogy teljesen benedvesedett a puncim. És mikor a csiklóm cirógatod…”
Megfogta a kezem és hüvelykujjával dörzsölni kezdte a tenyeremet.
Hebegni-habogni kezdtem. „És mikor simogatod a csiklómat… Én… Én…”
Gyorsan megnyálazta a hüvelykujját, és visszatette a tenyerembe immár erősebben nyomva azt.
„Mikor Te… Én…”
A fülembe suttogott. „Mi történik akkor, amikor a csiklódat simogatom?”
„Én… az Én…”
Újra suttogott. „És mi történik akkor, mikor mélyen a puncidba nyomom a nyelvem? Mond el! Mond el, mi történik!”
„Bill.” Megráztam a fejem.
„Mond el, mi történik!” A nyelve megérintette a fülemet. „Mikor nyalom és szívogatom a forró… nedves… puncidat.”
Fészkelődni kezdtem.
„Azaz a pillanat, amikor elélvezel?”
Bólintottam.
A fülembe lehelt. „Most is elélvezel?”
Újra bólintottam.
Még épp idejében csókolt meg, hogy megállítson, nehogy hangosan felsikítsak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése