7/4
Bill örült, hogy Tom végre csendben maradt mögötte,
hisz a saját kétségbeesésén kívül nem tudta volna még az övét is elviselni. Vett
egy mély levegőt, majd összébb húzta magát, mire a lány valami bizarr módon
védeni kezdte Őt annak ellenére, hogy épp mit tett Vele. A férfi azok után, ami
Tom-mal történt, határozottan tudta, hogy ha nem játssza meg ezt az egészet, ha
nem adja meg Nekik azt, amit várnak Tőle, akkor a dolgok sokkal rosszabbra is fordulhatnak,
mint egy egyszerű molesztálás.
Mikor hátravetve a fejét felnyögött, majd fészkelődni
kezdett, ökleit pedig először összezárta, végül kinyitotta a koszos beton
falnak nyomva azokat, hirtelen meghallotta, ahogy testvére zokogni kezdett a fal másik
oldalán.
- Oh, Istenem, Bill… ne…
Figyelmen kívül hagyva Tom-ot újra felnyögött, hátát
pedig úgy megfeszítette, mintha a világ legfantasztikusabb gyönyöre érte volna
el, talán nem is volt annyira szörnyű ez az egész. A lány bólintott, majd lehajtotta a fejét és tovább folytatta a mozgást,
miközben Bill oldalra döntve a fejét továbbra sem hagyott fel a nyöszörgéssel
és a nyögéssel. Valószínűleg még
mindig valamiféle sokkban lehetett a történtek miatt, egy gondolaton azonban mégis
elmerengett… ha a lány megmozdul és Ő még mindig kemény lesz, tudni fogják,
hogy valójában meg sem dugta.
Felemelte a fejét és a nőre nézett, majd mikor
összekapcsolódott a tekintetük halkan így suttogott: - Csináld úgy, hogy
elélvezzek! Egyszerűen nem hitte el, hogy ezt mondta; őrültnek is gondolta
magát ezért, mintha nem is Ő lett volna és csak egy álomba ragadt volna, de talán így
is volt. Örült volna, ha a még mindig mögötte síró Tom végre befogja a
száját és tud koncentrálni, hisz mivel valójában meg sem dugták, így
még több erőt vett igénybe, hogy elélvezzen.
Újra hátravetve a fejét megpróbálta a
legfantasztikusabb álmait elképzelni, miközben a lány körbe-körbe
tekerte a csípőjét. Mondogatta is
magának, hogy mennyire meleg, nedves és puha, hogy ez mennyire jó érzés, hogy tényleg itt akar lenni, hogy
komolyan el fog élvezni, ami végül be is következett, hisz hátát a falnak
vettette, majd felnyögve végleg a lányhoz nyomult. Valójából nem volt annyira élvezetes,
hisz csak egy biológiai válasz volt, de legalább látszatos és hangzatos volt.
Tom-ot többet már nem hallotta.
A lány csak ült ott csodálkozva nézve Bill-t, azonban Ő nem nézett rá. Most, hogy túl volt rajta megalázva és megszégyenítve érezte
magát, így hát szemét lehunyva oldalra fordította a fejét és várt, hogy a lány végre
leszálljon róla. A nő így is tett - miután begombolta a nadrágját és
visszacsatolta az övét -, hisz finoman mellkasára helyezte a kezét, majd
felállt és elsétált mellőle.
Az ajtó felé menet megállt Tom mellett.
A férfi könnyektől maszatos arccal felnézett rá, majd megvillantva
fogait így szólt alig hallhatóan. – Ugye tudod, hogy ezért meg foglak ölni?
A lány halkan tudomásul vette, amit mondott, majd az
ajtóhoz sétált és kikopogott rajta, hogy végre kiengedjék, a fények azonban nem gyúltak
ki, ahogy elhagyta a helyiséget. Bill csendben volt a fal túlsó oldalán, Tom pedig mély
levegőt véve kétségbeesetten próbált valami olyat mondani, amivel meg tudja majd
nyugtatni az öccsét, habár érezte, talán sose fog egy ilyen dologból felépülni.
Egyszerűen le akarta szakítani a láncait a falról, hogy oda menjen hozzá, de
nem tudott, a csuklóján lévő vágásokból pedig végigszaladt a vér a karján ezzel
is pólója ujjába ivódva és karjának oldalára száradva. – Bill! Mondj valamit!
- Jól vagyok – jött a rövid válasz, mire Tom kifújta a
levegőt, amiről nem is gondolta, hogy eddig visszatartott. Bill hangja halk és
gyenge volt, így hát az idősebbiknek erősen kellett figyelni, hogy hallja azt is, amit ezután
mondott. – Nem tette meg, Tom!
Tom szeme azonnal kipattant. – Mi? Hogy érted?
Bill felsóhajtott a fal túloldalán. – Nem tette meg,
csak tettette.
Tom nem hitte el, rá akart kérdezni ismét, de
egyszerűen nem merte megtenni. Tudta, hogy valószínűleg kihallgatják Őket, így hát nem szeretett volna rizikózni azzal, hogy megtudják, csak trükköztek. De ha az,
amit Bill mondott igaz volt, akkor a lány megkímélte az Ő kistestvérét attól a megalázástól és traumától, amit ezek a balfaszok akartak Neki okozni. Lehunyta
a szemét, majd lehajtva a fejét majdnem felsírt a megkönnyebbüléstől. Rossz
volt, egyszerűen elcseszett volt minden, de annak ellenére, ami történt, Őt és
Bill-t még mondhatni nem bántották és úgy tűnt, hogy a lány az Ő oldalukon volt.
Talán… talán kiút is volt ebből az egészből.
Tom hirtelen úgy érezte, mintha valamit elfelejtett
volna, valamit, amit a hangosbemondó említett. Fejét felszegte, szemöldökét
pedig összeráncolta, miközben gondolkozni kezdett. Azonnal kétségbeesett, mégis
volt valami… valami… de mi volt az?
Még mindig szűz, ugye?
Senki sem akar meghalni szűzként, nem?
Pupillái kitágultak,
szívverése pedig hirtelen megállt.
Kis idő múltán kinyílt
az ajtó, a lány pedig újra belépett hozzájuk. Tom végignézte, ahogy egy dobozt
fogva hozzásétál és cseppet sem félve tőle leül mellé. Kinyitotta a dobozt és
olyasmi papír köteget vett elő, mint amit kórházban szoktak használni, majd még egy
Isopropyl üvegcsét, néhány vattacsomót, egy antibiotikus üveget, egy köteg kötszert,
és néhány lap gézt varázsolt elő. Mindent a papírlapra helyezett, majd megemelte
a fejét és a szemébe nézett, de Ő csak semlegesen nézett vissza rá. A lány
ekkor halványan rámosolygott és szeme kérdőn méregetni kezdte, mire végre Tom
elmosolyodott és felé biccentett.
- Ez egy kicsit csípni
fog – szólt halkan. Az egyik kis vattacsomót átitatta az alkohollal, majd a
férfi jobb kezét az ölében fekvő papírlapra helyezte, levette a
csuklóján lévő béklyót, majd tisztogatni kezdte, hogy végül be tudja kötni a sebet,
amiket magának okozott. Tom tudta, hogy az, hogy megszabadította a béklyóitól
azt jelenti, hogy van hozzá kulcsa, de azzal is tisztában volt, hogy ha rosszul
mozdul, akkor a lány ki tud szabadulni a szorításából és egyáltalán nem lesz jobb helyzetben, mint most. Talán bántanák is, ha megpróbálja, vagy, ami még
rosszabb... talán Bill-t is
bántanák. Így végül hagyta, karja hagy maradjon az ölében, és csinálja, amit
kell.
Ahogy a lány végigfuttatta a
vattacsomót a vágásain felszisszent, hisz pokolian égette, de nem volt annyira elviselhetetlen. Mikor végzett a jobb karjával, újra
visszatette a bilincset rá és a másik oldalára csúszott.
- Ezt ne csináld többet – mondta halkan a lány. –
Fertőzést is kaphatsz, és akkor már nem tudok Rajtad segíteni.
- Fogalmam sincs, hogy most is miért segítesz
Nekem – szólalt meg alig hallhatóan Tom, hogy Bill ne hallja meg Őt. A túloldalról jövő gyenge
horkolásból arra következtetett, hogy Bill végre álomba
szenderült. – Meg fognak ölni bennünket, ugye?
A lány nem nézett Rá. – Valószínűleg.
- Mit akarnak? Miről szól ez az egész? –
hangjával megpróbált rendíthetetlennek tűnni.
- Videókról – mondta egyszerűen.
Tom megrázta a fejét. – Mi? Miféle
videókról?
A lány megvonta a vállát. – Olyanokról,
amikkel rengeteg pénzt bezsebelhetnek a feketepiacon.
- Nem értelek – mondta a férfi és valóban
így is gondolta. Tudta, hogy a kikötözős szex videókkal tényleg nagy pénzhez
tudnak jutni… Ő magának is megvolt a saját pornó gyűjteménye. De ez… ez valami
más volt.
A lány megrázta a fejét, majd tekintetével
fogva tartotta a fiút. – Ezekben celebeket kínoznak… – mondta végül.
Várjunk… a kínzáson alapuló filmek mélyen, nagyon mélyen vannak a feketepiac
bugyraiban, azokat nem tudod csak úgy megrendelni a neten valami más címszó
alatt. Ez az egész azt jelenti, hogy majd megerőszakolják, megkínozzák és megölik
Őt és a testvérét - mindezt kazettára véve -, hogy végül eladják a legtöbbet kínálónak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése