7/5
A napok csak úgy jöttek, mentek, vagy
legalább is Bill azt hitte, hogy több nap is eltelt már. Teljesen elvesztette
az időérzékét, azonban minden egyes alkalommal, mikor szürke fény szűrődött be
a szobába, megpróbált a padló porába jeleket rajzolni, de fáradt, zavarodott
elméjével végül felhagyott a számolással, hisz igazán azt sem tudta, mennyi
időt töltött alvással. Feladott mindent, ami ezzel kapcsolatos volt, és inkább
arra koncentrált, hogy beszélgetésbe tudjon elegyedni Tom-mal.
Bátyja különösen csendessé vált az utóbbi
időkben. Bill már abból tudta, hogy a lány ismét betért hozzájuk, hogy az ajtó
hébe-hóba kinyílt, azonban hozzá sosem ment oda. Az egyedüli dolog, amiből
következtetni tudott arra, mi is történik mögötte, az Tom erős légzése volt,
amit halk nyögések, esetenként pedig morgások követettek.
Lehunyta a szemét és megpróbálta
elképzelni, vajon mi történhet a testvérével, habár ennyi nem volt elég Neki: Ő
is ugyanúgy szenvedni akart, mint Tom, azonban semmit sem tudott tenni, hisz a
lány azért nem ment oda hozzá, mert Tom végül engedelmeskedett Neki.
A lány látogatásai között Tom nem beszélt,
habár próbálta szóra bírni… bármiről, akármiről, kivéve arról, amiben most
voltak. Néha azért válaszolt megtört hanggal, vagy csak halkan szipogott, amiből
Bill arra tudott következtetni, hogy Tom sírni kezdett. Azokban a pillanatokban
majd’ megszakadt a szíve, de továbbra is csak beszélt hozzá, habár féltette az
ikertestvérét, hisz attól a traumától, amit át kellett élnie, egész életében
szenvedni fog, már ha egyáltalán túléli. Remélte, hogy a családja és a barátai
kifizetik azt a kibaszott váltságdíjat és végre valahára vége lesz mindennek.
Mi a francra várnak még? Nem tudják, hogy mi történt Velük, mialatt Ők
odavoltak éjszaka? Egyszerűen csak haza akarta vinni a testvérét, hogy végre
rálépjenek a gyógyulás hosszú útjára.
***
A lány napnyugtakor tért vissza. Ahogy a
fények felgyúltak, Ő belépett az ajtón szendvicset és gyümölcsöket hozva a
tálcáján. Szíve dübörgött a mellkasában, gyomra pedig émelyítően kavargott. Ma
úgy döntött, először Bill-hez megy. Tudta, hogy egész nap nem figyelték Őket,
mi több, most sem nézik Őket, így hát nem is sejthették, hogy bármit máshogy
csinálna, mint korábban. Gyorsan megetette Bill-t, majd Tom-hoz sétálva közel
térdelt elé.
A férfi minden egyes mozdulatát
figyelemmel követte a lánynak, aki látszólag teljesen megadta magát a
közönynek, hisz már olyan hosszú ideje volt itt, és csinált dolgokat az
„áldozatoknak”, hogy szinte azt is elfelejthette, milyen valójában félni. Tom
végleg elfogadta a sorsát, hisz a lány sose fogja elmondani, amit tud, a nő
azonban tudta, ha feladja, fogva tartóit nem fogja többé érdekelni. Amint
eltűnik a harciasság a bebörtönözöttekből, „Ők” elunják magukat és már csak
idő, rövid idő kérdése, hogy mikor is jön el az utolsó jelenet és végzik
el az utolsó teendőket.
A lány felemelte az egyik fél szendvicset,
majd még közelebb hajolt a férfihoz, haját pedig sötét függönyként buktatta arca
elé arra az esetre, ha esetleg mégis figyelnék Őket. – Ki tudlak innen vinni
benneteket – mondta gyorsan tudván, hogy nincs ideje kertelni. Tom ránézett, a
szendvicset pedig elutasította. – Vedd el és edd meg – szólt hevesen. – Muszáj,
hogy megtartsd az erőd, mert szükségem lesz a segítségedre.
Tom-ot elérte a felismerés, majd jobb
kezébe fogta a szendvicset és lassan beleharapott.
- Meg tudom szerezni a kulcsot, és ki tudlak
vinni benneteket, de csak egy esélyünk van, és nincs sok időnk. Semmi sem mehet
rosszul és pontosan azt kell majd csinálnod, amit mondok Neked. – gyorsan
beszélt, miközben a férfi csak rágott és rágott. – Tudom, hogy nem hiszel
Nekem, ez ellen már semmit sem tudok csinálni, de ez az egyetlen módja, hogy
élve kijussatok. Szóval el kell döntened, hogy meg tudod-e csinálni, vagy sem?
Tom abba hagyta a rágást, majd lenyelte a
falatot. – Meg tudom csinálni – mondta halk, nyugodt hangon. – Mond el, hogy
mit kell csinálnunk!
A lány amilyen gyorsan csak tudta,
elmagyarázta a tervét figyelve arra, hogy egyetlen fontos információt se
hagyjon ki. Tom csak bólintva jelzett, hogy megértett mindent. Megértette, hogy
a lány ilyet még sosem tett, és előtte és Bill előtt egyetlen egy áldozat sem tudott
megszökni. Ha elkapják Őket, mindhármukat megölik és nem éppen lassan.
Észrevette, hogy mikor a szökésről volt szó, a lány csak róla és Bill-ről
beszélt, magáról nem, azonban nem vesztegethette el az idejét üres kérdésekre,
hisz a lány is kérte, ne tegye. Eldöntötte, hogy össze fogja szedni magát, és
ha véghez viszik ezt, akkor Őt is magukkal viszik, hisz ha esetleg lemaradna,
hogy eltüntesse a nyomokat, fogva tartói nagy valószínűséggel tudnák, hogy
segített Nekik. Egyszerűen nem engedhette meg, hogy feláldozza magát azért,
hogy az életük megmentse.
***
Tom már azelőtt sejtette, hogy jönni fognak
érte, mikor valóban betért valaki hozzájuk. Minden tőle telhetőt megtett azért,
hogy felkészítse magát a jövőben történő dolgokra, azonban ahogy az ajtón lévő
retesz megkondult, torka rögvest összeszorult a félelemtől.
Egy hatalmas, majd’ 190 cm-es, nála
háromszor izmosabb ember lépett be hozzájuk. Fekete ruhát viselt, Tom-ot mégis
a fején lévő hóhér csuklya ijesztette meg leginkább.
Miközben a férfi felé sétált és kizárta a
béklyóit, Ő egy tapodtad sem mozdult, azonban ahogy talpára állította, azonnal
Neki esett, hisz mióta itt voltak, egyszer sem állhatott fel. Mialatt a férfi
az ajtó felé rángatta, Bill felébredt és láncait ráncigálva üvölteni kezdett
folyton csak azt kérdezve, mi történik most, Tom válasz helyett azonban csak
elfojtott egy nyögést. A legutolsó dolog, amit még hallott - mielőtt becsapták
volna az ajtót -, azaz volt, hogy Bill az Ő nevét kiáltotta.
Egy ajtó kinyílt, Tom ajkai pedig
szétváltak. Tudta, hogy mi fog következni, igen… ez azonban mégsem
csillapította a most látottak okozta sokkot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése