2014. július 27., vasárnap

13.: Pénzt 'és' életet... - 8. rész

Nem szólaltak meg, hisz mindketten zavarban voltak. Samantha az elmúlt percek miatt emésztette magát, míg Tom a nő iránt érzett sajnálata miatt nem tudott mit kezdeni az érzéseivel. Bár ez nem csupán csak sajnálat volt, ez valamivel több. Talán együttérzés.
- Ne érezd magad rosszul a csók miatt! Én voltam a fasz, hogy annak ellenére is megcsókoltalak, hogy nem akartad.
- Nem kell szabadkoznod! – válaszolt Sam és Tom-ra emelte a tekintetét. A férfi állta egy ideig a pillantásait, majd hogy megnyugtassa, ölében pihenő kezére tette a kezét. Samantha azonnal kezükre tekintett, majd kihúzta azt a férfi ujjai közül. Tom felvonta a szemöldökét, nem tudta hova tenni a hirtelen jött hangulatváltozást.
- Most meg mi történt?
- Semmi!
- De! Rideg lettél Velem.
- Nem lettem az! – szögezte le Sam, majd felállt és elsétált Tom-tól. A férfi azonnal utána sietett és finoman karon ragadta.
- Most mi változott meg hirtelen? Az előbb még semmi bajod nem volt.
- Az előbb volt! Engedj el! – próbálta kirántani a karját, de Tom közelebb lépett hozzá és nem engedte el Őt.
Farkas szemet néztek egymással. Tom imádta minden egyes pillanatát ennek a szemezésnek, hisz rengeteg mindent ki tudott olvasni Sam tekintetéből. Félelmet, izgalmat, tanácstalanságot, érzelmet.
- Engedj el, kérlek!
- Miért félsz ennyire tőlem?
- Nem tőled félek! – vallotta be halkan, fejét lehajtva. Tom meghőkölt egy pillanatra.
- Akkor mitől? Nem kell szexelned velem, nem emiatt akarom, hogy velem maradj ma estére.
- Épp ez az! – adta meg a rövid, Tom számára mégsem érthető választ.
- Nem értelek!
- Akkor ezzel már ketten vagyunk – lépett el mellőle Sam és visszasétált a házba.
Tom azonnal utána sietett.
- Mire célozgatsz mindig? Miért nem vagy őszinte?
- Minek legyek őszinte? Vagy kinek? Neked?
- Hát kössz! – Tom nem tagadta, rosszul esett neki Sam hangvétele.
- Miért kellene nekem bármit is mondanom neked? Csak szex van köztünk, semmi más!
- Szeretnéd, ha más is lenne?
Samantha arcára leplezetlen döbbenet ült ki.
- Akarod, hogy több is legyen? – kérdezett rá ismételten Tom, hisz látta, a nőt váratlanul érte egyértelmű kérdése.
- Minek teszel fel nekem ilyen kérdéseket?
- Mert sejtem, hogy ez zavarhat!
- Mi? Az, hogy nem vagyunk kapcsolatban?
- Igen, hisz kezdesz többet érezni irántam!
Mint egy arcon csapás, úgy érte Samantha-t az a néhány kimondott szó. Egyrészről dühítette Tom nyers megnyilvánulása, másrészről kétségbeesetten fogadta, hogy a férfi rátapintott a lényegre.
- Te bolond vagy! – hárított azonnal védekezésképp.
- Miért? És ha igazam is van, miért kell tagadni?
- Nincs igazad! Az elmúlt egy évben érzékenyebb lettem, mint az átlag, de szerintem ez érthető is!
- Érthető igen, de az is érthető, ha többet kezdesz érezni irántam, még ha nem is úgy indult a kettőnk története, mint egy lányregény!
- Nem úgy kezdődött és nem is úgy fog befejeződni!
- Ezzel mire akarsz célozni?
Samantha egy pillanatig nem válaszolt, talán Ő maga sem tudta, mit is akar felelni.
- Arra, hogy vége. Elmegyek. Felesleges maradnom.
- Ezt ugye Te sem gondolod komolyan! – kiáltott fel Tom és útját állta.
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy itt tudsz tartani.
- Ha akarsz, most menj, de ne hátrálj meg!
- Miért tartasz ennyire vissza?
- Mert veled ellentétben én bevallom, hogy kezdek érezni valamit irántad. Biztos, hogy ez még nem szerelem, mindenesetre jó érzés, és ami jól esik, attól nagyon nehezen válok meg.
Döbbenet, hitetlenség. Talán ez a két érzés vette hatalma alá a nőt, ahogy hallgatta Tom-ot. A legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy az a férfi, aki szinte gátlástalanul kihasználta gyermeke betegségét és anyagi gondjaikat néhány hét után ezt fogja mondani Neki.
- Látod, Én sem takarózok kifogásokkal.
- Az nem kifogás, hogy semmit sem érzek irántad!
- Oh, na végre! Legalább kimondtad, mit is gondolsz – mosolyodott el kényszeredetten Tom, majd ellépett Samantha-tól. A nő szemében hirtelen ijedelmet vélt felfedezni, talán egy kis megbánást is, mégsem tette szóvá.
Sam érezte, azonnal el kell tűnnie innen, hisz kezdett egyre kellemetlenebb lenni a közte és a férfi között húzódó vita.
Táskáját magához ragadva feltépte a bejárati ajtót és egyetlen szó nélkül kiviharzott azon. Tom nem futott utána, még csak a fejét sem fordította felé; nem akarta, hogy csalódott arckifejezése talán csak még jobban elárulja Őt.
***
- Megyek, egy pillanat! – kiáltott ki Tom, mikor meghallotta a csengő hangját. Gyorsan felkapott egy trikót és már sietett is ajtót nyitni a késői vendégnek.
Az este folyamán már egyszer megélt döbbenet ismét elöntötte a testét. Az a nő, aki két kézzel küzdött az ellen, amit ő bevallott neki a nap folyamán most ziláló mellkassal és zavart tekintettel állt előtte.
Azonnal egy lépést tett oldalra ezzel is utat engedve a Sam-nek, aki be is lépett a kis előszobába.
- Mi járatban? – próbált kimértnek tűnni, de még saját maga számára is gyenge volt ez a próbálkozás. Samantha nem válaszolt, helyette tovább fixírozta lábbelijét. – Egy kis bort?
- Kérek, köszönöm!
Tom némán tudomásul vette, majd a konyhába sétált. A kanapé két végén foglaltak helyet.
- Szóval, miért jöttél?
- Sajnálom – adta meg az egyszavas választ. Tom-nak ennyi is elég volt.
- Semmi baj!
- Miért nem haragszol?
- Haragudnom kéne, mert őszinte voltál?
- Nem voltam őszinte – lehelte maga elé, miközben Tom ismételten kisétált a konyhába, s immáron egy piros bögrével tért vissza.
- Talán a tea célravezetőbb lesz.
- Mire gondolsz? – tette le a borospoharat és átvette tőle a kellemes illatú nedűt.
- Hogy beszélgessünk. Hogy mesélj magadról. A fiad hogy van? Gondolom, onnan jössz!
- Igen, nála voltam – mosolyodott el halványan, ahogy a fia nyugodt, alvó arca kúszott az emlékezetébe. Talán a belőle áradó emberfeletti erő vette rá, hogy levetkőzze a büszkeségét és az este folyamán még visszatérjen Tom-hoz bocsánatot kérni a viselkedéséért. – Jól van a kis harcosom! Fáradt, nagyon fáradt mostanában, de tudjuk, hogy lassan, de biztosan vége lesz mindennek!
- Értem – Tom érdeklődött volna még, leginkább Sam hogyléte felől, miként is bírja ezt a terhet, mégsem tette.
Kellemetlenül kezdték érezni magukat. Samantha-t a benne tomboló érzelmek taglózták le, ismét menekülni akart, mégsem bírt. Valami láthatatlan erő ott marasztalta Tom mellett, aki látszólag szintén nem tudta, mi tévő legyen. Ujjaival idegesen dobolt a pohár falán, amit egyszer csak letett az asztalra és felállt. Sam megugrott a hirtelen mozdulattól, majd Ő maga is talpra állt.
- Azt hiszem, ideje indulnom! – felelte és kabátjáért nyúlt.
- Igen, szerintem is.
- Akkor… - torpant meg a mondandóában a nő. – Viszlát!
- Azt hiszem, ezt még meg fogom bánni! – motyogta félhangosan Tom, majd Sam felé fordult és derekánál fogva magához húzta.
A nő egy pillanatig sem habozott, visszacsókolt éhesen. Talán sosem mondta ki mire is vágyik igazán, mégis, ahogy visszacsókolt mindent elárult, még saját magának is. Tom ujjai erősen kapaszkodtak a hajába, majd tarkójába, ahonnan a kabátgallérba kapaszkodva megfosztotta a vékony anyagtól.
- Én is, de most nem érdekel! – Sam hagyta, hogy Tom a kanapéra fektesse és ismét a magáévá tegye. Ajkaik minduntalan egymásba forrtak az aktus alatt, a nő abbéli viszolygása, hogy a férfi ne csókolaja meg úgy tűnt, teljesen tovaszállt. Minden aggályuk és félelmük feledésbe merült azokban a sóhajokban, érintésekben. A csúcs pár másodperces eltéréssel érte el őket, a földönkívüli érzés lefolyását mégis együtt élték át. Fáradt, elhaló sóhajuk megmosolyogtatta a másikat, talán ezért is lehetett az, hogy hosszú percekig csak némán feküdtek egymás ölelésében és hallgatták a másikat.
- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg egyszer csak Samantha. Tom nem válaszolt, helyette csak bólintott egyet, miközben arcát még mindig a nyakában tartotta.
- Miért mondtad azt korábban, hogy meg fogod bánni ezt az éjszakát?
- Sejtettem... – fújta ki a tüdejébe rekedt levegőt a férfi, majd megemelte a fejét és a nőre nézett. Sam szemében látta, hogy izgatott a válasz miatt, tudta, meg is fogja lepni a válaszával. De ha jobban belegondol, a mai nap folyamán már bevallotta az érzéseit, nem érheti újdonságként a nő, amit mondani fog. – Mert délután óta nem változott bennem semmi, és még ha élveztem is, tudom, hogy nem lesz ennek folytatása. Legalább is olyan folytatása nem, mint amilyet én szeretnék! De most Én szeretnék kérdezni Tőled valamit! Kérlek, őszintén válaszolj! – Sam csak az arcát fixírozta, nem válaszolt. - Oké?
- Oké – adta be a derekát, habár tudta, kellemetlen lesz neki ez a beszélgetés.
- Te miért mondtad, hogy meg fogod bánni? Mire értetted?
Tudta, hogy ezt fogja kérdezni, talán várható is volt azután, Ő miről is érdeklődött korábban.
- Az emberek néha megbánnak egy-két dolgot – adott meg egy alig hihető választ. Tom nem reagált, helyette, ismét visszahajolt Samantha nyakához és a füle mögé csókolt.
- Rosszul hazudsz. Kértelek, hogy legyél őszinte!
- Az őszinteség néha fáj!
- Hidd el, hogy Én tudom a legjobban. De mivel ma már bevallottad, hogy nem érzel irántam semmit, így már nem tartok semmitől.
- Miért gondolod, hogy ez is most neked fájna?
- Mert nem?
- Nem.
- Így csak még érdekesebb ez az egész – könyökölt fel a nő mellett, aki kényszeredetten elhúzódott tőle. Tom – látván ezt a reakciót -, csak még izgatottabb lett.
- És ha nem mondom el az igazságot?
- Nem ilyennek ismertelek meg.
- Mert milyennek ismertél meg?
- Egy olyan nőnek, aki harcol az igazáért, azért, ami fontos Neki.
- És szerinted ez fontos Nekem?
- Meddig játsszuk ezt a macska-egér játékot? Én élvezem, de hogy nem fogunk vele semmire sem jutni, az is biztos.
- Na jó, Nekem erre nincs időm.
- Úgy van, menekülj csak el megint! – Tom hagyta, hogy Sam felkeljen mellőle, azonban azt nem engedte, hogy ismét válaszok nélkül csak úgy eltűnjön. – Mitől félsz?
- Semmi közöd hozzá.
- Ha esetleg mégis hozzám kötődik, akkor igenis van közöm hozzám.
- Túl kíváncsi vagy, nem mondták még?
Tom mostanra már felugrott és teljes meztelenségében elé állt, mire Sam-et teljesen elöntötte a pír. A férfi gyorsan végignézett magán, majd maga elé kapta a pólóját.
- Gyáva vagy!
- Hogy micsoda?
- Igen, jól hallottad. Gyáva vagy őszinte lenni és nem csak velem, de magaddal szemben is.
- Fogalmad sincs, hogy miért nem teszem azt, amit igazán szeretnék. Mert szeretném, de egyszerűen nem tehetem meg – nyelte könnyeit egyre kevesebb sikerrel.
- Miről beszélsz? – lépett közelebb Samantha-hoz. – Hé, mi tart vissza?
- Nem lehetek boldog… - vallott színt. – Egyszerűen nem lehetek boldog, miközben szenved a gyerekem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése