Már kezdett alább hagyni az égi
áldás, mire végre elértek Tom lépcsőházához. Eddig némán sétáltak egymást
testét karolva ki-ki bele temetkezve a gondolataiba. Lil egyszerűen nem tudta feldolgozni,
hogy Tom megcsókolta. Még most is érzi azt a hatalmas erőt, amivel
megszédítette és szinte magáévá tette. Nem volt sem erőszakos, sem fájdalmas a
csókja, helyette inkább izgató volt érezni, hogy Tom ilyen heves szerető. Lil mindig
is szerette a határozott férfiakat – talán azért, mert Ő maga is egy magabiztos
nő volt -, így hát Tom ezen megmozdulása igazán felkeltette az érdeklődését.
Tom ez idő alatt máson
gondolkozott. Lehet, hogy túlbonyolítja a dolgokat - esetleg téveszméket kreál
magának-, mégis fél attól, amit a világon a legjobban akar. Persze nem biztos, hogy Lil is viszonozná azt; mégsem ez jelenti számára a legnagyobb
félelmet, hisz van, amit sosem fog tudni levetkőzni.
- Talán most már eláll hamarosan,
így akár haza is mehetek – egy hangos torokköszörülést követve nyögte ki Lil, hangja gyengének tűnt.
- Még mit nem! Feljössz, veszel
egy meleg fürdőt, Én pedig addig készítek egy kis teát.
- De felesleges Tom, tu… - de nem
is folytatta a nő, ahogy Tom oldalra döntve fejét rosszallóan megrázta a fejét.
– Igenis!
Az a vigyor, ami elterült a férfi
arcán minden pénzt megért Lil-nek. Szerette, mikor mosolyogni látta, még ha az
abból is fakadt, hogy az Ő akarata érvényesült.
Gyorsan kapkodva lábaikat felszaladtak
a második emeletre. Lil Tom mögött állt, míg a férfi átnedvesedett nadrágjából
elő nem halászta a kulcsot, és ki nem nyitotta az ajtót. Önkéntelenül is
végignézett Tom kissé meggördült hátán, széles vállain és erős felkarjain, amik
még kabáton keresztül is izmosnak hatottak.
- Nem jössz?
- Öhm, de, bocsánat! – lépett be
Lil lehajtott fejjel, érezte, hogy teljesen elpirult.
- Gyorsan megengedem a kádat,
addig feltennéd a vizet? – pillantott még hátra a válla fölött a férfi, majd
eltűnt a kicsike fürdőszobában.
- Felteszem igen, de nyugodtan
fürödj le először! Mégis csak Te vagy itthon, nem Én!
- Meg sem hallottam, Lil –
kiáltott vissza nevetve, majd pár pillanat múlva egy törölközővel a fején tért
vissza a konyhába.
Egyik kezével a fején lévő
hatalmas turbánt fogta, míg a másikkal egy üveget tartott a kezében.
- Kibontanád ezt? – nyújtotta
felé, mire Lil elnevette magát.
- Biztos, hogy sört akarsz inni
elázva és átfázva? – fejét rázva tett eleget Tom kérésének, majd
visszanyújtotta az üveget. Ujjaik egy pillanatra összeértek, s míg eddig ezt
figyelmen kívül hagyták volna, addig most azonnal egymásra kapták a tekintetüket.
Pillantásuk rövid, ám annál
tartalmasabb és beszédesebb volt. Tom lépett hátra először, de csak azért, hogy
egy nagyot kortyolva gyorsan végigfuttassa szemeit ázott barátján.
- Ma este buli van! A teát pedig neked
főzöm, nem magamnak!
- Nem ér, hogy Te ihatsz sört,
nekem meg teát kell kortyolgatnom, mint egy öt évesnek.
- Én vagyok a házigazda, hey! És
ma pizsamapartira vagy hivatalos, úgyhogy ideje lenne átvedleni. –
kacsintott, majd a konyhapulthoz lépett.
Lil ismét végigtekintett rajta, a csók óta valahogy minden egyes porcikája új színben tűnt fel,
illata pedig talán még az eddigieknél is bódítóbb volt.
- Tiszta törölközőt és pólót is
tettem ki, ott van a kád szélén.
Lil csak biccentett, majd
elhagyta a konyhát. Tom túlságosan is jól festett a konyhapult mögött.
Rázta a hideg, ahogy nedves
ruhadarabjait lehúzva magáról egy rozoga állványra helyezte azokat. Sosem volt
szemérmes, esetleg szégyenlős, mégis furcsa érzés volt más fürdőszobájában anyaszült
meztelenül állni, így - hogy eltakarja magát-, gyorsan meg is mártózott a
habokban. Szinte egy mosoly is szétterült az arcán, ahogy teste lassan kezdett
felmelegedni, az eddig jégcsapként lógó ujjai pedig felengedni.
Körül nézett Tom fürdőszobájában.
Nem volt egy nagy helyiség, mégis mindennek meg volt a maga helye. A kád a
hosszabbik fal mentén helyezkedett el, végében a szárítóval, előtte pedig egy
fekete szőrös szőnyeggel. A hófehér falat fekete és szürke csempék egyvelege
törte meg, a kellő világosságot pedig a kis ablak és néhány spot lámpa
szolgáltatta. A mosdókagyló felett egy kisebb polc is húzódott, rajta borotvahabbal, borotvával és egy parfümmel. Tekintete még végigsiklott a fonott
szennyes tartón, majd maga mellé nézett, és elmosolyodott a kád szélére
hajtogatott póló láttán. Kinyúlt, habos kezét megtörölte a törölközőben, majd
orrához emelve a pólót mélyet beleszippantott az anyagba.
Tom a konyhapultnak dőlve
kortyolgatta a sörét. Rezignáltan pillantott ki az ablakon, az eső újra
rákezdett. Felsóhajtott. Tanácstalan volt, egyszerűen nem tudta, mit is csináljon.
Bár nem történt sok minden az este eddigi részében – leszámítva Lil
kirohanását, illetve a csókot-, mégis úgy érezte magát, mintha egy élet terhe
nehezedett volna vállaira. Egyszerre volt zavart, mégis felhőtlenül boldog.
Ugyanabban a pillanatban akart felnevetni az örömtől, és felsikítani a
tehetetlenségtől. Annyira megnehezített mindent az, hogy Lil visszacsókolt.
Persze, akkor örült annak, hogy vágya viszonzásra talált; de így utólag
visszagondolva kevésbé lenne fájdalmas, ha Lil inkább arcon csapva számon kérte volna,
mégis miért rohanta le. És hogy kinek lenne kevésbé fájdalmas? Természetesen Lil-nek.
- A kurva életbe – káromkodta el
magát, majd a kukába vágva az üres üveget ráhajolt a mosogatóra.
- Valami baj van? – Tom azonnal
hátra kapta a fejét, Lil a háta mögött állt magán viselve a neki szánt pólót, ami jelen
állás szerint nem is olyan hosszú, mint, ahogy azt korábban hitte.
- Semmi baj! – rázta meg a fejét
mosolyt erőltetve arcára, majd felegyenesedett és elsétált Lil mellett. Azaz illat. – Öt perc és jövök! Addig
idd meg a teád, pont lefőtt.
- A Tv előtt leszek – szólt utána
a lány, mire Tom még hátra fordult.
- Nem akarok arra visszaérni,
hogy elfogyott még egy sör a rekeszből.
Lil csak kinyújtotta a nyelvét,
majd széles vigyorral magához vette a piros bögrét és befészkelte magát a
kanapéra.
Tom nagyot fújva lépett be a
párás, meleg fürdőszobába. Kinyitotta az ablakot és hagyta, hogy ne csak a kis helyiség,
de a tüdeje is megteljen friss levegővel. Zaklatott volt, igen, nagyon
zaklatott. Férfi létére többet gondolkozott, mint egy nő; mindig túlpörgött az
agya és ahelyett, hogy élvezte volna a pillanat adta lehetőséget előbb
analizálta a jövőt, azt, hogy egy adott dolognak milyen következményei lesznek,
mintsem hogy fejét vesztve belevágjon valamibe. Utálta is ezt a tulajdonságát,
hisz még sosem származott belőle egyetlen egy pozitív dolog sem. Talán a
költözése, igen, azaz egy momentum mutatható fel, mint helyes döntés, amit egész addigi életében meglépett. Hosszú ideig tervezte, hogy is fog új életet
kezdeni, meg is lett szerencsére a gyümölcse. Önálló, felnőtt emberként éli a
mindennapjait – még ha néha szűkösen is-, de legalább már nem veszi körül a családja fájó
emléke.
Gyorsan letusolt, és felhúzott magára egy fehér atlétát. Sebtében még megkötötte szürke
melegítőnadrágjának zsinórját, majd kilépett a fürdőszobából. Ajkába harapva
lépett a nappaliba, ahol Lil már egy hatalmas kockás pléd alatt ücsörgött.
Tincsei még vizesek voltak, kicsit talán kócos is, mégis gyönyörű látvány
nyújtott.
- A pizzát behozod? – hadarta Lil,
majd újra belekortyolt italába.
- Megmelegítsem?
- Légyszi’!
Tom vette is a parancsot, gyorsan
a konyhába vitte a hozott dobozokat, majd kivéve belőle a szeleteket
megmelegítette azokat.
- Tessék! – az asztalra helyezte
a nagy tányért, majd letelepedett a nő mellé.
Lil rámosolygott és szájához
emelve egy hatalmas szeletet beleharapott. Tom végignézte, kicsit talán rajta
is tartotta a szemét, de mikor összetalálkozott a tekintetük zavartan hajolt
előre, hogy a lány bögréjét felkapva belekortyoljon.
- Hé, ne! – kiáltott fel Lil, de
már késő volt, Tom kiitta a bögre tartalmát és hatalmas szemeket meresztve felé
is fordult.
- Te bort öntöttél bele?
- Csak sört nem engedtél inni –
rebegtette pilláit, majd felállva a kanapéról kiment a konyhába után tölteni.
Tom szétnyílt ajkakkal követte
nyomon, ahogy barátja ellépkedett abban a nevetségesen rövid pólóban, majd
felugorva utána sietett, a konyhaajtóban azonban megtorpant egy pillanatra, és
megmarkolva az ajtófélfát hatalmas
levegőt vett. Meg kell beszélniük a korábban történteket.
- Na mi van, neked is lötyköljek
egy kis boros-teát? – nevetett fel a lány, majd még egy kortynyi vörösbort
öntött a bögréjébe.
- Talán neked sem kellene! –
dorgálta meg finoman Tom és közelebb lépett hozzá.
- Nem Te mondtad, hogy ma este
buli van?
- Holnap reggel nem fogsz örülni
a másnaposságnak, hidd el nekem.
- Ajj Tom, ne legyél már
parti-gyilkos – haladt el mellette, azonban Tom finoman karon ragadta.
Lil lenézett a karját kulcsoló
ujjakra, amik erősen, mégsem fájdalmasan fogták. Egy szempillantás alatt elöntötte
a libabőr a férfi érintésétől, hátra is lépett – csakhogy szabaduljon az
érintésétől-, azonban a konyhapultnak ütközött. Tom elé sétált, majd beállt
lábai közé. Mindkettejük szíve a torkukban dobogott, Tom ujjai jéghidegek voltak.
Lil ajkába harapva ugrált pillantásaival a fiú arcán, hol szemeit, hol pedig az
ajkait tüntette ki a figyelmével. Nem tudta megállni, hogy ne
simítson végig vastag, eres nyakán át a vállain és le a felkarján. Érintése
alatt megremegett a teste, ami egyrészről büszkeséggel, másrészről pedig
izgalommal töltötte el.
- Beszéljünk, kislány! – kérlelte
lehunyt pillákkal a férfi, majd csípőjébe marva felültette a konyhapultra. Lil
megugrott a hirtelen mozdulattól, de mikor Tom hajába temette az arcát és
mélyet szippantott illatából megnyugodott. Combjaival körül ölelte a derekát és
úgy húzta magához.
- Most ne! – súgta Lil, és
végigsimítva Tom tarkóján felemelte a fejét. Tom tekintete sötét volt, barna
írisze szinte fekete színt öltött, Lil mégis érezte, hogy barátja nem
fogja úgy elveszíteni a fejét, mint néhány órával ezelőtt.
- Ez fontos lenne!
- Kinek? – kérdezett vissza
orrhegyét végighúzva nyakszirtjén.
- Mindkettőnknek – súgta Tom és
elhajolt Lil-től, mégis rabja lett érintéseinek és visszahajolt hozzá. Ajkaik
közül kiszökő forrólevegő egyként töltötte be a teret. Tom-ot megbolondította
Lil hajának narancsos aromája, amit csak tetézett puha bőrének baba illata. -
Figyelj Rám!
A nő nagyot nyelt és megrázta a
fejét.
- Tom, ne rontsuk el ezt a
pillanatot!
- Azzal fogjuk elrontani, ha nem
engeded, hogy megbeszéljük – vágott vissza azonnal, azonban figyelt arra – már
amennyire csak tudott-, hogy hangja ne legyen dühvel teli.
- Sajnálom – ezzel Tom-ba fojtva
a szót rátámadt az ajkaira.
Tom akaratgyenge mozdulata, hogy
eltolja magától a lányt még saját magának is szánalmasnak hatott, de egyszerűen
rabul ejtette a nő, és nem tudott tőle szabadulni. Nyelvük éhesen táncolt
egymással, s míg kezeik egymás hajába túrtak, addig testük önkéntelenül is
egymásnak feszült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése