A szőke hajú fiú hosszú
percek elteltével is csak kitartóan mosolygott. Lil nem tudta eldönteni, hogy
rajta talál-e valami vicceset, vagy csak egyszerűen ilyen a természete, mindenesetre nem
találta frusztrálónak. Régóta nem mosolygott már senki sem körülötte ilyen
szeretetteljesen. Igen, ezt már az első pillantásából leszűrte. Valahogy
észreveszi az ember, hogy a másik mosolyában milyen töltet van. Van, aki
mosolyát csábításra használja; akad olyan, aki mindent el akar érni az életben,
így arcára mázas, mégis romlott mosolyt erőltet; azonban van olyan is, kinek
tekintete nem árul semmi mást, csak egyszerű jókedvet és kedvességet, úgy,
ahogy ennek a fiúnak is.
A lány csak akkor bírt végre
elpillantani az arcáról, mikor érezte, belepirult a nézésébe.
- Bill vagyok egyébként, de illetlen
vagyok – kedvesen Lil felé nyújtotta a kezét, mire a lány először kétkedve a felé nyújtott
mancsára, majd az arcára nézett. A srác állta a tekintetét egy ideig, majd nevetve
oldalra hajtotta a fejét. – Nem eszlek meg!
- Bocsánat – tért végre
észhez és elfogadta kézfogását, azonban, ahogy összeért ujjuk erőteljesen
megrázták egymást.
Azonnal hátraléptek
egymástól, a nő ijedten, Bill pedig meglepődve. Lil gyorsan kabátzsebébe
dugta kezeit, mire halk kuncogást hallott maga mögül.
- Szóval hogy hívnak?
- Lillian.
- De érdekes, anyát is
Lillian-nak hívják – szólt kedvesen, majd a lift falának dőlt karjait háta
mögött összefonva.
A lány nem tudott érdemben válaszolni,
így csak elmosolyogta magát és az apró, fel-felvillanó nyomógombokat kezdte
fixírozni.
Talán a negyedik és ötödik
szint között járhattak, mikor hirtelen megremegett a lift. Ijedten Bill-re
kapta a tekintetét, majd mikor újfent beleremegett a fémkalitka erősen a
karjába kapaszkodott.
- Ez mi volt, Bill?
- Attól tartok áramszünet… -
sóhajtott fel a férfi, majd mintha egy csettintésre történt volna minden
kialudtak a fények, a lift pedig megakadt.
Lil gondterhelten felnyögött,
majd a lift fala mentén lecsúszott a padlóra. Tom veszekedése után már csak ez
hiányzott!
- Hé, jól vagy? – szólította
meg halkan a fiú – Remélem nem vagy klausztrofóbiás!
- Nem, nem vagyok, csak nem hiányzott
még ez is a reggelembe – felelte halkan Lil, és felhúzott térdeire fektette a
fejét.
Bill óvatosan kinyújtotta a karját,
majd tapogatózni kezdett a vaksötétben. Ügyetlenül még a lány hajába is
belekapott, azonban Lil csak nevetni tudott a srác esetlen mozdulatán.
- Ne haragudj, nem akartam!
Hol vagy?
- Itt ülök a lift tövében.
- Várj, terítsd magad alá a
kabátom! – ezzel a férfi meg is szabadult a zakójától, majd abba az irányba
nyújtotta, ahol feltehetőleg a lány ült.
Érezte, ahogy ujjai közül
kicsúszik a finom anyag, majd Ő is leereszkedett a padlóra.
- Köszönöm, Bill!
- Semmiség – legyintett, majd
megrázta a fejét, ahogy belegondolt, hogy a lány semmit sem látott belőle. – Mi
történt a reggel folyamán?
- Tessék? – Lil felkapva
fejét kérdezett vissza, furcsállta, hogy a férfi pár percnyi ismeretség után
figyelmet szán rá és a problémájára. – Nem szeretnélek ezzel untatni!
- Nyugodtan elmondhatod,
ráérünk, nem? – kuncogott fel a férfi, mire Lil arcára is mosoly szökött.
Valahogy átlengte a férfi jókedve azt a kis teret.
- Összevesztem egy
barátommal.
- Először?
- Hogy először-e? – Lil
korábbi mosolya keserű vicsorgássá változott. – A reggel folyamán először,
igen. Amúgy nem, nem először. Nálunk valahogy mindennaposak a viták.
- Utána meg tudjátok
beszélni?
- Annál Mi sokkal rosszabban
kezeljük a helyzetet. Úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna.
- Nem érzed a barátnődön,
hogy ez neki sem jó?
- Barátnőmön? Oh nem, egy fiú
barátomról beszélek.
- Így teljesen más a helyzet
– felelte egyszerűen a srác. Lil önkéntelenül is Bill felé fordult a sötétben,
szinte látta maga előtt az arcára kiült reakciót.
- Miért?
- Szerintem ha egy nő és
férfi barát vitatkozik, akkor ott az egyik fél az esetek döntő többségében többet
érez, hisz ahelyett, hogy túllendülne azon, hogy más a véleményük
megpróbálja ráerőltetni a saját véleményét. Így ha ez nálatok már
régóta tart, akkor szerintem érez valamit irántad.
- Épp ez az, hogy semmit sem
érez.
- Tessék? Ezt most nem értem.
- Én érzek valamit iránta, de Ő nem viszonozza.
- Bevallottad neki? –
érdeklődött újfent Bill.
- Nem… - szólt halkan Lil és
karjaival átfonta a derekát. – Őszintén szólva egyikünk sem tud igazán az
érzelmekről beszélni, mármint nem tartjuk fontosnak.
- Az érzelmeket, vagy azt,
hogy beszéljetek róla?
Lil elgondolkodott. Számára
mindig is fontos volt az érzelmi töltet, Ő maga is egy érzelmes nő, Tom mellett
azonban sosem érezte, hogy szavakkal kellene kifejeznie mit is érez iránta, még
ha csak barátságról is van szó
- Az utóbbi. De Bill, nekünk
sosem volt arra szükségünk, hogy szavakba foglaljuk, mit jelent a másik
számunkra. Ezt valahogy éreztük, Én is és Ő is.
- Ő is érezte? – tapintott rá
a lényegre a szőke hajú. – Mármint Ő is tudja, hogy mennyit jelent Neked, vagy
csak Te hiszed azt, hogy tudja?
A férfi első hallásra
tudálékosnak tűnhetett volna, azonban, ahogy Lil belegondolt, mit is kérdezett
Tőle, igazat adott neki.
- Úgy hiszem, hogy tudja.
- Szerintem mond el! Még ha
azonnal nem is azt, hogy többet érzel iránta, hanem csak azt, hogy jó vele lenni,
jó barát, örülsz, hogy találkoztatok, ilyesmi. Tudod – itt egy pillanatra
elhallgatott a férfi – nekem a mama mindig azt mondja, hogy legyünk őszinték,
ne csak magunkhoz, de másokhoz is. Te őszinte vagy magadhoz?
- Ezt most Én nem értem –
tört ki Lil-ből a nevetés, amiért azonnal bocsánatot is kért. – Kérlek,
magyarázd el!
- Te nem titkolsz magad elől
semmit? Vagy nem akarsz semmit sem elnyomni magadban vele kapcsolatban?
- Nem! Tudom, hogy mit
akarok, de nem érzem úgy, hogy Ő is szeretné ezt az egészet.
- Lillian, ne mindig arra
apellálj, hogy Te szerinted mit
érezhet – dorgálta meg finoman a lányt.
Lil nem vette zokon, hogy egy
idegen férfi jószerivel kioktatta, hisz egyetlen szava sem volt szemrehányó.
- Egyébként is, miből veszed,
hogy Ő nem akar?
- Ezt érzi az embert –
halkult el Lil, de Bill nem hagyta, hogy akár egy pillanatig is szomorúnak
érezze magát.
- Amit eddig láttam belőled –
szó szerint -, illetve amennyit a beszélgetés alatt megismertem belőled az mind
nagyon pozitív. Buta egy férfi, ha nem akar egy ilyen nőt maga mellett, mint
amilyen Te is vagy.
A lány arca piros pozsgás
lett, örült, hogy a sötét miatt nem láthatta a mellette ülő férfi.
- Te értesz ám a nőkhöz,
Bill.
- Szakmai ártalom, mármint –
felnevetett, majd helyesbített
– Mama pszichológus, konyítok egy-két dologhoz,
kihez, hogy kell hozzászólni, tanácsot adni neki, ilyesmi.
- Könnyű eset voltam?
- Őszintén? Igen, de nem
azért, mert annyira kiismerhető lennél, egyszerűen csak gyakori a kettőtök
helyzete.
- Büszke lehet Rád az anyukád
és a barátnőd is, hogy egy ilyen értelmes barátja van.
- Oh, jelenleg nincs
barátnőm! – felelte kicsit halkabban, mélyebben, mint ahogy eddig beszélt.
- Bocsánat, ez nem az Én dolgom!
Mindenesetre nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattál. Ha tudok valamiben
segíteni, nyugodtan szólj. A kilencediken, Mr Schultz irodája mellett van a
hadiszállásom.
- Egy sütivel a büfében
megfizetheted a jó tanácsaim.
- Hogy én fizessek? –
kacagott fel jóízűen a lány, majd mikor haloványan pislogni kezdtek a kis
lámpák felállt a lift tövéből.
Bill is követte a példáját,
és csak mikor mindketten lábra álltak vették észre, milyen közel is ültek
egymáshoz. Zavarba is jöttek, legfőképpen Lil, de nem magától a közelségtől,
hanem attól, hogy milyen reakciót váltott ki belőle a srác.
- Természetesen meghívlak,
csak el kell fogadnod egy gyümölcsös sütit, vagy amit szeretnél. – szólalt meg
Bill, hisz látta, hogy a lány pillanatnyi némaságba burkolózott.
- Nagyon köszönöm! –
biccentett Lil, majd mikor végleg megállt a lift a kilencedik emeleten kilépett
onnan.
- Akkor mondjuk 3-kor a
büfénél?
- Ott leszek.
*
Lil úgy érezte magát, mint
mikor az első igazi barátnőjével egymásra találtak. Furcsa egy hasonlat, de
Bill-t egyszerűen nem tudta másként jellemezni, mint ahogy az egykori legjobb barátnőjét.
Azon kívül, hogy tisztaszívű és toleráns, még jó hallgatóság is, ami nagyon
ritka, tekintve, hogy az emberek a saját problémájukról jobban szeretnek
beszélni, mint másokat meghallgatni.
*
Tom egész nap csak festett.
Enni is alig volt ideje, igaz étvágya sem volt, hisz egész nap gyötrődött a
reggel történtek miatt. Szinte még most is hallotta visszahangozni a falak között Lil
ideges, hangos szavait; mégsem tudott rá haragudni, hisz minden egyes szava
igaz és jogos volt.
Még egy utolsó ecsetvonás
volt hátra, és végleg befejezte a legújabb munkáját. Talán nem lett annyira kifinomult
és aprólékos - mint az eddigi festményei -, mégsem érdekelte. Egyszerűen csak
érezte, hogy minél hamarabb ki kell festenie a magában tomboló érzéseket, amik a félelem, vágy, és csalódás furcsa keverékeként kerültek a vászonra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése