11.: 1+1 = 3 (?) - 1. évad / 14. rész

- Tudod, bennünket elhagyott az apám - szólt egyszer csak Bill, majd oldalra kapta a fejét, ahogy meghallotta a Lil-ből feltörő hitetlen sóhajt. A lány azonnal szája elé kapta a kezét, nem akart modortalan lenni, de Bill szelíd mosollyal megrázta a fejét.

- Nincs semmi baj, már túl vagyok rajta.

- Hogy történt, vagy mikor ment el?

- Még akkor, mikor megtudta, hogy a mama állapotos velem. Azt követően már egyszer sem keresett bennünket.

- Nagyon erős ember lehetsz, ha így, ilyen higgadtsággal tudsz erről beszélni.

- Már volt időm megszokni, és talán elfogadni, hogy sose volt része az életünknek.

- Mamádnak nem lett új barátja, vagy férje?

- Volt, hogy találkozott férfiakkal, de egyik sem volt komoly, úgy hiszem. Egyikőjüket sem mutatta be, innen gondolom, hogy semmit sem jelentett számukra. Egyszer, mikor még talán nyolc éves lehettem kihallgattam, ahogy a nagybátyámmal beszél. Akkor tudtam meg, hogy miattam nem volt komoly kapcsolata.

- De ugye nem volt lelkiismeret furdalásod? Biztos csak neked akarhatott jót.

- Őszintén? - keserűen elmosolyodott, majd az asztalra helyezte a jégkrémes dobozt. - Akkor, mikor megtudtam, kikértem magamnak, miért is keni rám, hogy nem szeretne senkit sem maga mellé. Persze, nyolc éves fejjel nem igazán tudtam, hogy mennek ezek a szívügyek; most már belátom, hogy tényleg miattam tett mindent. Nem akarta, hogy ha egy férfi újra elhagy bennünket, nekem újból apa nélkül kelljen felnőnöm.

- Jaj, Billie – szólt halkan Lil, majd közelebb csúszva hozzá a kanapén kedvesen megsimogatta a vállát.

- Már nem sajnálom, ami történt, a mama mindent megadott nekem. Talán jobb is, hogy nem kellett egész gyerekkoromban a veszekedésüket hallgatnom, nem igaz?

A nő látta, hogy a halvány mosoly mögött szomorúság bujkál.

- Csodálom benned, hogy mindenhez ilyen pozitívan tudsz hozzá állni. A mamádon kívül honnan gyűjtesz ennyi energiát? Muszáj tudnom a receptet – viccelt a lány, mire Bill arca is felderült.

- Csak egyszerűen megtanultam értékelni azt, amim van, és nem amiatt szomorkodni, amim nincs.

Lil hosszú csendbe burkolózott. Lehet, hogy neki is egyszerűen csak meg kellene elégednie azzal, amit Tom tud nyújtani ahelyett, hogy újra és újra egy olyan dolog után áhítozna, ami sosem lehet az övé?

- De most már beszéljünk Rólad, inkább jó hallgató vagyok, mintsem beszélő.

- Hogy beszéljünk rólam? Nekem sem teljes a családom, úgy értem… kilógok onnan.

- Ezt hogy érted?

- Tudod, még csak tizenhét éves lehettem, mikor eljöttem Denver-ből és New York-ba költöztem.

- Hogy-hogy neki indultál a nagy világnak?

- Egy nagy szerelem volt a hibás. Sajnos…

- Húha, mi történt? – a férfi teljes testével felé fordult, majd érdeklődve hallgatni kezdte Lil történetét.

- Képzelj el egy vadóc, 17 éves lányt, aki a szerelmén kívül se lát, se hall. Nekem Ő jelentett mindent, oké, így visszagondolva már elfogult voltam vele, velünk kapcsolatban, de akkor azt hittem, Ő lesz életem nagy szerelme.

- Elszöktetek?

- Valami olyasmi. Jimmy válaszút elé állított. Volt egy kis bandája, amivel világot akart látni, esetleg szerencsét próbálni, így New York-ot vették célba, nekem pedig döntenem kellett, hogy meg hozom-e érte azt az áldozatot, hogy magam mögött hagyok mindent és mindenkit…

- … és Te magad mögött hagytál mindent – fejezte be Bill Lil gondolatát.

- Olyannyira magam mögött hagytam mindent, hogy azóta hosszabb időre nem is voltam otthon.

- Hogy micsoda? – Bill-t teljesen letaglózták a hallottak. – De hisz azóta már öt-hat év is eltelhetett.

- Az apám kitagadott, és azt mondta, ha kilépek a házunk ajtaján, többé nem mehetek vissza hozzájuk.

- De hisz a lányuk vagy – csattant fel emelt hangon a férfi, talán még a kanapéra is rácsapott finoman.

- Azt hittem, hogy csak mérgében, vagy felindulásból mondta, amit… de nem. Következő év karácsonykor látogattam haza először, de nem az fogadott, amire vártam. Az apám még mindig ellenséges volt és szinte tudomást sem vett rólam, anyám pedig csak titokban, egy kis kávézóban találkozott velem.

- Az apád miatt?

- Igen. Valahogy Őt teljesen az uralma alá tudta vonni, de Én meg akartam mutatni Neki, hogy nem leszek egy a sok közül, aki behódol az önkényuralmának.

- De az apukád, Lil.

- Én pedig a lánya voltam, Bill – válaszolt azonnal, tekintete kicsit elhomályosodott. – Még  kamasz voltam, mit gondolt, tudok felelősségteljes döntést hozni? Mintha Ő sosem lett volna fiatal és bolond…

- Akkor azóta tényleg nem találkoztatok? – kérdezte immár halkabban, és finomabban Bill. Látta, Lil-nek már csak pillanatokon múlik, hogy ismételten elsírja magát.

- Csak telefonon tartom a kapcsolatot anyával, apám… Ő el van nélkülem.

Megrogyott vállait lassan átkarolta Bill és magához húzta egy gyengéd ölelésre. Lil-nek hihetetlenül jól esett a férfi törődése, pulóverének illata egyszerre volt mosószer és parfüm illatú.

Nem sokáig tarthatott az ölelés, Bill szakította meg a kontaktust miután zavartan eltűrte a lány arcába lógó tincset.

- Minél több mindent ismerek meg belőled, annál inkább biztos vagyok abban, hogy egy kis vadóc nővel hozott össze az élet. Kicsit makacs vagy, néha szeleburdi, de büszke és céltudatos is tudsz lenni.

- Még ha néha keménynek is tűnök, pff… Te nem tudod még, mennyire sebezhető és gyenge is tudok lenni.

- Sajnos már volt alkalmam elkapni Téged ilyen hangulatodban, ezért vigyázz nagyon magadra Tom-mal kapcsolatban. Kétszer is gondold meg, hogy mennyire ásod bele magad a kettőtök kapcsolatába. Nagyon rossz ilyen tanácstalannak és szomorúnak látnom Téged.

- Jajj Billie, ne aggódj miattam, főleg ne Tom miatt. Most van egy kis hullámvölgy közöttünk, de érzem, hogy ki fogunk jutni belőle. De most megint Te jössz, gyerünk, mesélj az eddigi barátnőidről, már ha nem személyes, persze.

- Tőled egyáltalán nem – nevetett jókedvűen a srác, de mikor észrevette, hogy Lil meglepődve rá kapta a tekintetét inkább halkan belekezdett. – Mindig is a hosszú kapcsolatok híve voltam, volt egy 3 éves kapcsolatom 16 évesen, és egy 4 éves rögtön azt követően.

- És miért lett vége mondjuk az utóbbinak? Nem hiszem, hogy Veled akármin is össze lehet veszni, olyan nyugodt embernek tűnsz.

- Valakinek épp ez a baj – próbált nem letörtnek esetleg szomorúnak tűnni, de az emlékek minduntalan elkapták, ha a volt kapcsolatára gondolt.

- Bolond lehetett az a nő, aki hagyott téged kicsúszni a kezei közül, elhiheted nekem – Lillian próbálta felvidítani, de érezte, Bill szomorúsága ezt illetően nagyobb, mintsem hogy egy kis viccelődéssel újra boldognak lássa.

- Nem tudom, miért mondom el, egyáltalán, miért akarlak az ügyes-bajos dolgaimmal traktálni, de… már jegyben jártunk, mikor szakított velem.

- Össze akartatok házasodni?

- Most már tudom, hogy csak Én akartam Őt nagyon. Talán még naiv is voltam, igen, kicsit jóhiszeműen álltam hozzá mindenhez, ami vele volt kapcsolatos – mikor megérezte Lil ujjait a kézfején halványan elmosolyodott és ráemelte a tekintetét. Jól esett neki a lány együttérzése, az, hogy a saját bajától elvonatkoztatva Ő rá is tud figyelni. Már nagyon hiányzott az életéből, hogy néha Ő legyen az első, és ne mindig csak az örök második. – És igen, most jön egy újabb fordulópont, megint Te mesélsz valamit.

- Várj, és hogy tetted túl magad rajta? Akkor is a mamád segített?

- Ő és Emma. Persze a haverjaim is segítettek elfeledtetni velem Nora-t, de a féktelen ivászattal egy kicsit sem éreztem magam jobban. Úgyhogy mikor felbontottuk az eljegyzést, elmentem Emma-hoz.

- Ő hogy tudott Neked segíteni? – érdeklődött tovább Lil, nem tudott mit tenni, Bill egyszerűen a bűvkörébe vonta a kedves személyiségével, pozitivizmusával és az egész élethez való hozzáállásával.

- Talán Ő segített Nekem a legtöbbet, egy öt éves, fülig érő mosolyú, hatalmas kék szemű kislány. Érdekes, nem? – biccentette oldalra a fejét, majd Lil csodálkozó arckifejezését látva folytatta az Emma-hoz kapcsolódó történetét. – Abban a kórházban találkoztam  vele, ahol néha anya is megfordul.

- Miért fekszik bent?

- Csontvelő daganata van.

Egy pillanatra megfagyott a levegő a nappaliban. Lil torka azonnal elszorult, amint arra gondolt, mit is kell átélnie egy olyan kis betegnek; neki pedig a legnagyobb problémája nevetségesen pitiáner dolognak tűnik jelen pillanatban.

- Csak elég pár órát foglalkoznom vagy játszanom Vele és már is akkora löketet kapok tőle, hogy az valami hihetetlen. Mindig mosolyog, és szinte némán tűr mindent, amit egy felnőtt nem hiszem, hogy ilyen hősiesen állna.

- Istenem, Billie – szipogta halkan Lil, bűntudata volt a saját problémája miatt.

- Hé ne sírj, Emma is mindig azt mondja, hogy ha Ő nem sír, akkor Én se sírjak. A feleségemre pedig csak hallgatok már.
- Feleségedre? – ennyi kellett a lánynak, szemeiből már is kibuggyantak az örömkönnyek.

- Megígértem Neki, hogy ha felnő, és meggyógyul, akkor elveszem Őt feleségül. Erre mit válaszolt: Sietek Billie, sietek!

Lil nem tudta tovább tartani magát, gyerekesen Bill testéhez fúrta magát és karjaival szorosan átölelte a nyakát. A férfi meglepődve fogadta barátja tettét, de örömmel vonta karjaiba ismét, hogy finom, hosszú mozdulatokkal a hátán újra megnyugtassa. Csak egy pillanatra, egyetlen szempillantásra temette arcát Lil narancsos illatú hajába, majd el is tolta magától.

- Ha szeretnéd, akkor majd egyszer elviszlek hozzá.

- Mindenféleképpen. De már ez is sokat segített, hogy meséltél róla – Lil lassan teljesen elvonta a testét Bill-től, de kezeit még mindig a férfi kezeiben pihentette. Bill csak bólintott, majd hüvelykujjával kedvesen megcirógatta a lány kézfejét. Tetszett neki, hogy Lil ennyire érzelmes egy nő.

- Figyelj, nem a Te mobilod rezeg?

- Az enyém? – Lil azonnal táskája után kutatott, majd mikor megtalálta előhalászta a készüléket. 6 nem fogadott hívás és 1 üzenet fogadta.

„Hiányzol!”

Arcára Bill számára eddig ismeretlen mosoly szaladt. Szinte mosolygott a szeme, teljesen kivirágzott.

- Talán az apukád az? – érdeklődött halkan, hosszan fürkészve az arcát. Lil csak megrázta a fejét és kapkodó ujjakkal barna loknijai közé túrt.

- Hiányzom Tom-nak!

- Tessék?

Bill állkapcsa azonnal megfeszült és távolabb ült a lánytól. Látva az örömét furcsa szorítás kezdte feszíteni a mellkasát.

- És?

Lil először nem figyelt fel a neki szánt kérdésre, csak másodjára hallotta és értette meg Bill szavait.

- Oda kell mennem!

- De hisz… - állt fel Bill is, ahogy Lil sebesen felpattant mellőle. Nem tagadta, kellemetlenül és csalódottan érezte magát tudván, hogy a lány magára fogja hagyni Tom miatt.

- Billie, köszönök szépen mindent, a vacsorát és a beszélgetést is.

A nő már magas sarkúja után kapkodott az előszobában, Bill csak az ajtófélfának dőlve nézte mozdulatait. Sok minden kavargott a fejében Lil viselkedését illetően, de tudta, nem zúdíthatja rá. Igazából joga sincs és nem is szeretné, ha csalódott lenne, így csak ennyit mondott.

- Naiv vagy, Lillian.

Lil azonnal rákapta a tekintetét; s a kezdetben komor arckifejezése lassan ismételten felvidult.

- Csak szerelmes, Billie – súgta, majd egy gyors puszit nyomva a férfi arcára kiviharzott a lakásból.

*

Tom percről percre egyre idegesebb lett, miután Lil hosszú órák óta nem válaszolt sem a hívására, sem az sms-ére. Tudta, hogy megbántotta a délután folyamán és illetlenül beszélt vele, de reménykedett abban, hogy a lány ismételten szemet fog hunyni afelett, mit is vágott a fejéhez. Természetesen tudta, hogy változtatnia kellene a viselkedésén és a hozzáállásán Lil érzéseit illetően; de érezte, nagyon nehéz lesz felül kerekednie a nőkhöz fűződő viszonyán.

Gondolatmenetéből a csengő hosszú, éktelen sípolása zökkentette ki. Morogva sétált el a bejárati ajtóig, s már épp készült, hogy elküldje a lakása előtt álló személyt, mikor megpillantotta a hatalmas vigyorral az arcán toporgó Lil-t.

- Hát Te!? – buta kérdése nem csak neki szúrt szemet, hanem Lil-nek is, aki kérdésére hatalmas nevetés közepette adott választ.

- Hiányoztam Neked, így hát itt vagyok! – felelte nemes egyszerűséggel. Tom még mindig le volt taglózva, de nem csak amiatt, hogy Lil azonnal meglátogatta, hanem mert még az eddigieknél is szebbnek és boldogabbnak látta most.

- De nem azzal a Billie gyerekkel vagy?

Muszáj volt rákérdeznie, férfiúi büszkeségét erősen piszkálta, hogy egy másik férfival van, mikor vele is lehetne. Kellene lennie…

- Most itt vagyok, és csak ez számít, nem?

Igaza volt Lil-nek; máris nem érdekelte, hogy hol és kivel töltötte az elmúlt órákat, hisz most csakis az Ő karjaiba bújik és az Ő nyakába puszil.

- Te is hiányoztál! – súgta halkan a nő, és egy újabb puszit adott a nyakszirtjére.

Tom - Isten lássa lelkét - , meg akarta beszélni a délután történteket, de Lil apró, jól irányzott csókjai olyan bénítóan hatottak Rá, hogy már csak azon kapta magát, hogy barátját szorosan magához préselve a nappali kanapéja felé viszi.

A nő éhesen viszonozta a csókokat, és boldogan vette tudomásul, hogy minden a régi kettejük között. Bill mondata - miszerint naiv -, csak egy egyetlen egyszer jutott eszébe, akkor is csak azért, mert Tom lemászva róla egy pillanatra egyedül hagyta és volt ideje gondolkozni. Nem érezte, hogy a férfinek igaza lett volna, és valóban naivan állna mindenhez, ami Tom-mal kapcsolatos; azonban ahogy teltek a napok, beigazolódni látszott Bill feltételezése.