11.: 1+1 = 3 (?) - 1. évad / 13. rész

Csak pillanatok kérdése volt, míg Lil rá jött arra, mi is rejlik Tom fájdalmas arckifejezésében. Annyira bolondnak érezte magát, szinte a hideg is kirázta attól a képtelenségtől, hogy is lovalhatta bele magát ismét valamibe, amiről tudta, sosem fog beteljesülni. Érezte, hogy a hófehérré színeződött arca azonnal pírbe borul és torkában olyan erősen kezd el szorítani valami, mint még addig soha. Azonnal melle elé kapta a vékony lepedőt, majd körbe fonva testén felpattant és hajába túrva hirtelen azt sem tudta, merre induljon. Tom rögvest felpattant (Ő a csípőjére tekerte a takarót), majd a lány után sietett, aki útját a festő helyiségként szolgáló téli kert felé vette.

Lillian könnyektől elhomályosult tekintettel szelte át a kis helyiségeket, majd lépett ki a világos, kellemes festék illatú szűk, pici térbe. Tom munkásságának illata valahogy mindig nyugodalmat hozott számára, azonban most cseppet sem segített rajta az a barátságos környezet.

- Hé, Lilli! – Tom finoman, néhány lépésnyire tőle szólította meg.

A nő nem nézett hátra, helyette csak még szorosabban maga köré csavarta a vékony anyagot. Tom halk, apró lépésekkel felé lépkedett s mikor mellkasa hozzáért Lil hátához és Ő nem tett egyetlen lépést sem messzi tőle derekára fonva karjait erősen ölelésébe vonta. Először csak gyenge és alig hallható szipogás törte meg a téli kert csendjét, de ahogy még inkább magához vonta a felforrósodott testet Lil-ből kitört a zokogás. Teste meggörnyedve feküdt a karjaiban, sírása hallatán talán még az eddigieknél is piszokabbul érezte magát.

- Ne sírj, Lillim! – kérte nyakába temetve az arcát, de Lil nem bírt sem válaszolni, sem felhagyni a sírással. Olyan régóta emésztette már a kettejük között lévő beteljesületlenség, hogy nem bírta tovább kordában tartani az érzéseit, hisz minden egyes bukásánál rájön, neki valóban nincs szerepe Tom életében. – Nézz rám, kérlek!

Lil megrázva fejét akart kibújni barátja szorításából, de Tom megmakacsolva magát maga felé fordította, és úgy helyezte karjait ismét a csípője köré.

- Te sokkal jobbat érdemelsz nálam, hidd el.

- Te semmit sem tudsz, Tom! – felelte szipogva a lány kerülve a pillantásait.

- Én tudom a legtöbbet, még ha most nem is látod be.

- De most már Én is tudom, hogy mi bánt. Segíteni fogok neked, hogy túl tedd magad rajta.

Tom lemondóan megrázta a fejét, majd állánál fogva a saját arcához húzta. Tekintete gyenge és szeretetteljes volt, a lány valahogy mindig elérte, hogy elérzékenyüljön irányába.

- Majd rá fogsz jönni, hogy igazam volt és meg fogod köszönni, hogy nem engedtem Neked.

Ekkor Lil hirtelen felkapta a fejét és kiszorította magát az erős karokból. Dühödten pillantott barátjára, aki meglepődve reakcióján egy lépést tett a fal felé.

- Utálom, hogy Te mindig mindent jobban tudsz.

- Lil…

- Nem, ezt most befejezem! – intette csendre. – Utálom, hogy ilyen mártírként viselkedsz és azt mondva, hogy engem akarsz megmenteni magadtól csak homokba dugod a fejed a saját gyengeséged miatt.

- Nem vagyok gyenge – kapott azonnal a szó után Tom, majd az eddig köztük lévő távolságot egy pillanat alatt átszelte.

- Ha nem lennél gyenge, akkor próbálnál és akarnál szeretni, de nem, sokkal könnyebb inkább boldogtalannak lenni.

- Te kibaszottul semmit sem tudsz az érzéseimről.

- Még, hogy nem tudok? – hitetlen arckifejezése cinikusan hatott – Előbb vallottál be mindent.

- Attól mert hallottad, még nem jelenti azt, hogy át is tudod érezni. Majd ha Te mész át azokon, amiken Én, beszélhetünk; addig viszont ne dobálózz azzal, hogy Te tudsz mindent.

- Hogy te mekkora egy fasz vagy!? – kiáltott fel ingerülten, majd vállainál fogva félre lökte Tom-ot, hogy beviharozzon a hálószobába.

Gyors, kapkodó mozdulatokkal rángatta magára a bugyiját és melltartóját; minél hamarabb el akart onnan tűnni.

- Úgy van, menekülj csak el megint! – hortyant fel a férfi.

- Mi az, hogy megint?

- Ezt komolyan kérdezed? Nem volt még egy olyan alkalom sem, hogy le bírtál volna higgadni és hideg fejjel átgondolva mindent megbeszéltünk volna.

- Bocsánat, hogy nem a nyugalom szobra vagyok, Mr. Tökély! Azt pedig ne merészeld a fejemhez vágni, hogy nem türtőztettem magam az elmúlt napokban.

- Oh igen, meg is lepődtem rajtad – színpadiasan álla alá kapott és gyerekesen megringatta a fejét. – Szar, ha nem úgy történnek a dolgok, mint ahogy azt Te eltervezted, ugye? Hát közlöm Veled, hogy ez itt nem egy tündérmese, ahol a hercegnő és herceg egymásra talál. Ez a szürke, kiábrándító valóság.

- Miattad szürke, egyedül miattad. – már blúzát gombolta, csak percek választották el attól, hogy ismét kiviharozzon a bejárati ajtón. – Megkeseredtél Tom, lásd be! Nem tudod már élvezni az életet, és ahelyett, hogy valami újat is engednél az életedbe, minden csak zárt ajtókra talál.

- Mondtam, éld át, amit Én, és máris nem lesz ekkora a szád.

- Tudod – itt Lil tett egy lépést Tom felé, majd mellei alatt összefont karokkal egyenesen a szemébe mondta. – Már sajnálom, hogy hallgattam Billie-re.

- Hogy kire?

- Billie-re, Ő tanácsolta, hogy adjak neked egy kis időt, és fogjam vissza magam. Hát úgy látszik, rajtad ez sem segít.

- Nem mondod komolyan, hogy valami kis buta liba tanácsai alapján cselekedtél?!

- Billie nem egy buta liba, hanem egy értelmes férfi.

Tom arcára kárörvendő mosoly húzódott.

- Képzelem, mennyire férfias lehet ilyen névvel.

- Ne merd bántani!

- Azt bántok, akit csak akarok; és ez a Billie gyerek máris a bögyömben van azzal, hogy faszságokkal tömi a fejed.

- Csak tanácsot adott, Te tapló.

- Üzend meg neki, hogy megvagyunk nélküle is; nincs szükségem a lelki támaszára.

- Nekem viszont annál inkább, úgy hogy ha megbocsátasz!

- Hozzá mész? – Tom eddig csipkelődő hangja azonnal megkeményedett és elrekedt a visszafojtott dühtől.

- És ha igen, akkor mi van?

Nem válaszolt, Lil mégis tudta, mit gondol és érez, hisz tenyere azonnal ökölbe szorult teste mellett.

- Én is így gondoltam! – válaszolt a férfi ki nem mondott szavaira, majd hátat fordított neki és hangosan becsapva maga mögött az ajtót elviharzott a lakásból.

*

Lil egyszerre volt feldúlt és elkeseredett. Nagyon elkeseredett. Fájt, hogy Tom-mal minden egyes találkozásuk így ér véget és hogy ezért tényleg Ő lenne a hibás? Lehet. Igen, önkritikája mindig is volt, most is tudta, hogy Ő kezelte rosszul a helyzetet azzal, hogy elrohant tőle; de egyszerűen kiborult. Annyira kuszák az érzései Tom-mal kapcsolatban, egyik pillanatban mindent megadna neki, hogy bebizonyítsa, Ő igen is más, mint az anyja volt; a másik pillanatban viszont szinte megveti és szánakozva gondol rá, pedig ha jobban belegondol, talán Ő viselkedik szánalomra méltóan, hisz figyelmen kívül hagyva szavait - miszerint nem akar és nem mer szerelembe esni – ráerőltetné a szerelmét.

Szüksége volt Bill-re, mert bár még csak alig pár napja ismerte mégis megbízott benne. Felhívta telefonon, hogy esetleg rá érne-e találkozni vele, de Bill felajánlotta, hogy látogassa meg, és vacsorázzon vele; épp akkor készült el a vacsorával.

*

Tom arcát tenyerébe temetve ült a kanapéján;

kimerítették a Lil-el való veszekedések. Szinte érezte, ahogy napról napra, óráról órára egyre gyengébb lett tőlük. Nem azért érezte a vesztét, mert elege lett a lánnyal való folytonos szóváltásból, hanem mert minden egyes vita alkalmával rá kellett jönnie, hogy a lány mindennél és mindenkinél jobban ismerte Őt. Minden egyes szava igaz volt; úgy érezte, hogy Lil az, amit Ő nem mer kimondani és megélni. Hogy szürke lenne az élete? Lehet, de csakis maga miatt, úgy, ahogy Lil is mondta.

*

- Köszönöm a meghívásod.

Lil már a takarosan berendezett kétszobás, magas belterű polgári lakásban ült, mikor Bill kedves mosollyal az arcán egy pohár bort nyújtott át neki. A férfi zöldséges pennét tálalt fel az asztalon, ami hófehér abrosszal volt leterítve.

- Semmiség. Mesélj, hogy vagy? – látott neki a vacsorájának.

- Nem látszik rajtam? – kérdezett rá keserű mosollyal Lil, majd Ő is egy falatot emelt a villájára.

- Jobbnak láttam, ha megkérdezem, minthogy egyből neked essek, hogy milyen kisírtak a szemeid.

Lil elmosolyogva fogadta Bill tapintatosságát.

- Összevesztünk. De már meg sem lepődök rajta.

- Mi miatt?

És a nő belekezdett. Mindent elmesélt a férfinek kezdve onnantól, hogy Tom felhívta Őt péntek délután. Még a múltját is elmesélte, amit Bill leplezetlen döbbenettel és sajnálattal az arcán hallgatott. Bár neki is egyik szülője nélkül kellett felnőnie, mégis hálás volt a sorsnak, hogy édesanyja mindent megadott és megad neki még a mai napig is. Egyfelől sajnálta Tom-ot, mégsem értette, miért zárkózik el Lillian elől, hisz ismeri már, és tudhatja, hogy megbízhat benne.

Épp újra szólni akart, mikor pillantása Lil karjára siklott. Először csak azt hitte, árnyék vetül a bőrére, de megbizonyosodhatott arról, hogy nem csalt a szeme, hisz a lány zavartan megköszörülte a torkát és kellemetlenül összehúzta magát a széken, ahogy találkozott a pillantásuk

- Az ott mi, Lillian?

- Semmiség, csak beütöttem – felelte egy újabb korty bort felhörpintve.

- Ugye nem bántott?

- Nem, dehogy! – szögezte le azonnal, hisz látta, hogy Bill állkapcsa idegesen megfeszült már csak a feltevés gondolatára is.

- De megszoríthatta, hisz belilult.

- Bill, semmiség, oké? – kicsit talán hangosabban adta a férfi tudtára, de azonnal meg is bánta, hogy felemelte a hangját vele szemben. – Ne haragudj!

Bill először nem reagált a lány bocsánatkérésére, hisz nem tudta, valóban kimondja-e azt, amit gondol; mégis belátta, hogy jobb, ha elmondja.

- Szerintem nincs Rád jó hatással Tom.

- Tessék? – ijedten kapta a tekintetét az előtte ülő fiúra. – Ezt, hogy érted?

- Ahányszor csak találkoztam eddig veled, mindig letört voltál miatta. Egy barát mellett nem szabadna ilyet éreznie egy embernek.

- Csak rossz időszakot élünk most, nem volt mindig ilyen. Tudom, hogy szeret.

- Igen, szeret, de nem szerelmes beléd – jelentette ki Bill egyenesen a szemébe nézve. Már a legelső találkozásuk óta ezt érzi Tom-ot illetően; úgy érezte, meg kell osztani a lánnyal, hisz bármennyire is különös, máris szívébe zárta és nem akart neki rosszat a jövőben.

Lil szeme azonnal könnybe lábadt, mert bár tudta Ő maga is, hogy Tom szeretete nem szerelem, így hangosan kiejtve mégis ijesztőbb és fájdalmasabb volt.

- Ne haragudj, ha ezzel megbántottalak, de szeretném, ha tisztán látnád a helyzetet.

- Nem, nem bántottál meg – nyelte könnyeit egyre nagyobb sóhajok közepette, majd arca elé kapva szalvétáját hangosan felzokogott.

Sose volt ennyire érzékeny, Isten lássa lelkét, de a Tom-mal való viszonya miatt egyre többször tört el nála a mécses.

Egy pillanat sem telt el és máris finom érintést érzett a karján. Hatalmas szemekkel tekintett fel Bill-re, aki szomorú pillantásokkal állt mellette, s mikor finoman karon fogta felállt, hogy kitárt karjaiba bújjon. Lil-nek fogalma sem volt arról, hogy mikor és egyáltalán miért kezdett ilyen bizalmat érezni a férfi iránt, mindenesetre nagyon jó érzés volt valakinek elmesélnie a bánatát.

- Hidd el, jóra fordul minden! – csitítgatta a férfi lassan simogatva a hátát, miközben a másik keze óvatosan a dereka körül pihent.

- Szerinted így lesz?

- Nem tudom, hogy hiszel-e Istenben, vagy valami feljebb valóban, de ha valami folytán belecsöppentél ebbe a nehéz helyzetbe, akkor innen ki is fogsz jutni általa. Lehet, hogy be fogja látni, hogy nem akar elveszíteni és megpróbálja legyőzni a félelmeit; de készülj fel arra is, hogy lehet, nem így fog történni. De akkor se csüggedj, mert lesz nála jobb.

- Nem hiszem – felelte halkan, hosszú csend után a lány.

Bill nem tagadta maga előtt, hogy kellemetlen és fájó volt hallani, hogy Lil nem tudná túl tenni magát Tom-on.

- Gyere, és ne csüggedj! – finoman eltolta magától és a korábban arcához emelt szalvétával megtörölte a nedves arcát. – Befejezzük szépen a vacsorát, gyorsan leugrok egy kis jégkrémért vagy süteményért és megnézünk valami jó kis vígjátékot.

- Nem akarom elrontani a szombat estéd.

- Azzal rontod el, ha nem fogadod el a meghívásom – kacsintott Rá, majd kihúzva neki a széket újra hellyel kínálta.

- Köszönöm Bill – felelte hálásan, miközben szíve teljesen megtelt melegséggel a férfi iránt. Nem is emlékezett már arra, mikor törődtek vele ennyire. – Ugye mesélsz majd magadról? Eddig mindig Én voltam a téma, szeretnélek most már Téged is megismerni.

*

Egy-egy hatalmas doboz csokoládé fagyit szorongatva foglaltak helyet a kanapén, majd kezdtek bele egy tartalmas, jó hangulatú beszélgetésbe, miközben Lil mobiltelefonja megállás nélkül rezgett a táskájában.