11.: 1+1 = 3 (?) - 1. évad / 17. rész

Lil unottan kavargatta épp kihűlni készülő kávéját. Már hosszú percek óta csak a maga elé helyezett és átnézésre váró papírmunka fölött ült, egyszerűen nem tudott kikapcsolni az agya. Folyton csak a belőle, Tom-ból és Bill-ből álló hármason járt az esze. Mindig is hitt a sorsban, abban, hogy minden egyes embernek meg van írva a maga útja; most mégsem akarta, hogy valaki az Ő beleszólása nélkül irányítson. Igen is csak Ő akart a maga ura lenni, hogy egy kicsit kizárva azt a feljebbvalót minden úgy történjen, ahogy Ő maga akarja. 

Gondolatmenetéből egy telefoncsörgés zökkentette ki.

- Szia!

- Szia, Tom! – felelt életet lehelve gyenge, megfáradt hangjába.

- Hiányzol mellőlem!

- Tudod, hogy dolgoznom kell.

- Tudom… - sóhajtotta csalódottan a férfi, majd hirtelen témát váltott. – Találkoztál Vele?

- Billie-vel? – pillantott körbe a kis irodai sarkában, majd halkabbra vette.

- Igen, vele.

- Együtt jöttünk fel a liftben.

- És?

- Mit és?

- Tudod Te is…

- Úgy csináltam, ahogy kérted.

- Okos kislány – súgta Tom, miközben a levegőbe boxolva némán felsikított.

- De ne hidd azt, hogy könnyű volt.

- Lil, majd leszek Én a kis „barátnőd” – nevette el a mondat végét, mire Lil-ben azonnal felment a pumpa.

- Ne legyél ilyen, mert igen is nehéz volt. Sajnálom, ha neked rajtam kívül egy barátod sincs, de nekem sokat jelentett Billie. Úgyhogy becsüld meg, amit miattad tettem és ne viccelődj Velem.

- Hogy micsoda?

Lil hirtelen hátra kapta a fejét, majd automatikusan kinyomta mobiltelefonját. Bill nem messze, talán csak néhány lépésnyire állt tőle.

- Te mióta vagy itt?

- Épp elég régóta ahhoz, hogy megértsek mindent – felelte egyenesen a lány szemébe nézve. Arcvonásai megkeményedtek, ajkai pedig vékony vonallá szűkültek.

- Meg tudom magyarázni, csak hallgass meg – állt fel azonnal Lil, majd Bill elé sétálva kezei közé vette a kezeit.

- Hallgatlak! – húzódott el tőle a férfi, majd mellkasa előtt összefonta a karjait. Látta, hogy Lil egyszerre volt zavarodott és csalódott; saját csalódottsága most mégis felülkerekedett a nőjén.

- Én nem akartam, hogy ez legyen. Esküszöm! Egyszerűen csak… csak így láttam jónak, ha egy kicsit nem beszélünk.

- Nem Lil, Tom látta úgy, hogy nem kellene beszélünk, és ez itt a baj. Legalább a szemembe ne hazudj, hisz hallottam!

- De Ő sem azt akarta, hogy ne beszéljünk, csak…

- Miért véded, hm?

- Mert szeretem – szólt pillanatokkal később, még mindig lehajtott fejjel.

- Ez nem lehet válasz mindenre, Lil. Legyen önálló akaratod, és ha Te nem akarsz valamit, akkor azt ne is csináld meg.

- De csak jót akart.

- Mivel? Azzal, hogy azt tanácsolta, ne beszélj Velem? – horkant fel cinikusan, majd közelebb lépett a nőhöz. – Mit tudnék Én ártani Neked? Ha bármikor is az lett volna a célon, hogy megbántsalak, vagy kihasználjalak, már rég megtettem volna.

- Tudom, hogy nem vagy ilyen…csak… - kereste tovább a szavakat, de Bill megelőzte.

- Ne, ne mondj semmit, felesleges lenne. Mindig ez lesz, ameddig hatalma lesz feletted. Csak azért fogsz hódolni, hogy megfelelj Neki, és úgy érezd, attól majd beléd fog szeretni!

Lil-nek fájó volt hallani, amit barátja mondott, szíve mélyén azonban tudta, hogy igaza van, hogy is ne lenne igaza?

- Ezt ne mond, kérlek!

- De mondom, mert úgy látszik, nálad csak az ér valamit, ha az ember drasztikusan lép fel. Menj el hozzá, vagy hívd el magadhoz, nem érdekel, de beszélj vele és vagy zárjátok le ezt az egészet, vagy vállaljon fel végre téged, mert ebbe belebolondulsz. Úgy, ahogy Én is…

- Te mibe bolondulsz bele, hm? Mondd meg! – kérte ki magának szinte kiabálva. Nem érdekelte, hogy kollégái furcsa tekintettel meredtek felé.

- Abba, hogy így kell látnom Téged, és hogy napról napra egyre jobban kifordulsz önmagadból. És ne gyere azzal, hogy ez csak egy hullámvölgy, mert Te újra és újra hullámvölgybe kerülsz miatta, ami nem vezet semmi jóra.

- De szeretem, szerelmes vagyok belé! – súgta elfojtott hangon, miközben ujjaival szemeit dörzsölte.

- Tudom, de… - itt egy pillanatra megállt a férfi, majd leguggolva Lil elé térdeire tette a kezét. – Kérd meg, hogy ha egy kicsit is szeret, akkor döntsön.

- De mi van ha…?

- Akkor azt is el kell fogadnod, és hidd el, az is jobb lesz ennél a helyzetnél! Szeretsz így élni, hogy nem tudod, épp hogy fog reagálni, mit fog a fejedhez vágni? Nem ezt érdemled… - cirógatta meg finoman a bőrét, majd hirtelen ötlettől vezérelve tenyerébe fogta az arcát.

Lil könnyes szemekkel fogadta a mozdulatot, nem húzódott el, mindenesetre meglepődött a gyengéd érintésen.

- Munka után menj el hozzá, és mond meg Neki, hogy Téged többé nem manipulálhat. Tudom, hogy meg tudod csinálni és hidd el, minden jobb lesz.

- Billie…

Lil teljes testével Bill-hez bújt, aki egy mély lélegzetet véve halkan csitítgatni kezdte. Nehezebb volt tartania magát, mint ahogy azt korábban gondolta; egyszerűen fogalma sem volt arról, hogy Lil ennyire bűvkörébe fogja vonni.

*

Tom jókat kacagott a háttérzajként szolgáló tv kabarén, miközben egy újabb alkotásán ügyködött. Festménye egyszerre volt érzelmes és szenvedélyes, a szivárvány összes színe megtalálható volt azon az egy vásznon; mégis volt benne valami mély és letaglózó. Épp egy újabb színt akart kikeverni, mikor meghallotta a csengő hangját. Könnyedén felpattant a festőállvány elől, majd kezét megtörölve elkocogott a bejárati ajtóig.

A látvány, ami elé tárult egyszerre volt félelmetes és kétségbeejtő. Barátja, a legjobb barátja könnyekkel áztatott arccal állt előtte, haja kissé csapzottan tornyosult a feje tetején.

- Hát veled mi történt, Lilli? – kiáltott fel, majd karja után nyúlva behúzta maga mellé a kis előszobába.

Lil nem válaszolt, helyette csak szipogott és könnyezett, mint egy elárvult kisgyermek.

- Hallod? Mi történt? Bántott valaki?

- Te. Te bántasz - nyögte, mire Tom-nak elszorult a torka. – Miért játszol Velem? Miért hagyod, hogy így érezzem magam?

A férfi ajkát harapva lépett hátra. A kezdeti jókedve egy pillanat alatt elszállt és helyébe egy sokkal kínzóbb, lassú szenvedés költözött.

- Egyszerűen végignézed, ahogy szenvedek.

- Ez nem igaz, hallod? – kiáltott fel kétségbeesetten, majd szavak után kutatott, hisz meg kellett cáfolnia, amit a lány mondott, még ha igaza is volt.

- Hogy nem igaz? Bill ellen hangoltál.

- Már megint Ő? – kelt ki magából.

- Felnyitotta a szemem! Végre! – emelte plafonnak a tekintetét, majd Tom-ra kapta pillantását. Ő csak ökölbe szorított kezekkel állt tőle nem messze.

- Mit mesélt be már megint, hm? Mit?

- Hogy manipulálsz és egy önző dög vagy! – köpte sziszegve, egyre több erőt érezve magában. Az egész testében lévő fáradtság azonnal dühvé alakult.

- Hogy önző dög vagyok? Ha önző lennék, nem szóltam volna arról, hogy annak a srácnak milyen hátsó szándékai vannak.

- Mert milyenek vannak? Gyerünk, mond el, ha annyira tudod. Szánalmas, hogy senkiben sem látod meg a jót. Mindig csak azzal a fene nagy büszkeségeddel vagy elfoglalva, de  levetkőzni már sosem tudod. Azt hiszed, Te ettől több vagy, vagy jobb esetleg? Döntésképtelen is vagy.

- Ez tudod, hogy nem igaz.

- Ha nem lenne igaz, már rég eldöntötted volna, hogy akarsz-e vagy sem. De nem! Te állandóan csak bűnbakot játszol, akit meg kell sajnálni. Hát tudod mit? Nem sajnállak… és tudod miért? Mert egyes egyedül már csak Te vagy minden bajod okozója. Nem az anyád - aki elhagyott-, csak is Te! Gyáva vagy!

Tom erősen fújtatva, vállait leejtve hallgatta a vádakat és emésztette, mit is vágott Lil a fejéhez. Érezte, hogy a testében munkáló harag – mind Lil, mind Bill iránt -, kezd egyre nagyobb méretet ölteni, így úgy látta a legjobbnak, ha most azonnal megszabadul a nőtől, mielőtt valami meggondolatlant mondana esetleg tenne.

- Menj innen!

- Nem bírja a lelkiismereted? Rátapintottam mindenre, ami vagy, ugye?

- Azt mondtam, hogy menj el innen! Most!

- Szánni való vagy, Tom! – vetette még oda, majd feltépve az ajtó elviharzott.

*

A nő erősen emelkedő mellkassal rótta New York utcáit. Egyszerre érzett fájdalmat – testit, lelkit – és dühöt, olyan dühöt, mint még életében soha. Szinte érezte, ahogy mérge sejtről sejtre eluralkodik a testében és mint egy hurrikán, mindent elpusztít és eltakarít a felszínről. Ő is így érezte magát, kietlennek és sivárnak, könnyei mégis záporoztak, de már fogalma sem volt, miért.

Bill háza elé érve felpillantott az ismerős erkélyre, majd megnyomva a csengőt bebocsátást kért a hűvös lépcsőházba. Egyre gyengébb végtagokkal tette meg az utolsó lépcsőfokokat, majd csengetett be, hogy végre menedékre találjon barátja mellett.

- Istenem.

Csak ennyit szólt a férfi, majd magához húzva némán hagyta, hogy Lil-ből újból feltörjön a zokogás. Annyira kusza volt minden érzése és gondolata, ami Lil-hez fűződött, hogy úgy érezte, Ő sem bírja tovább. Mindent megtett volna azért, hogy akár csak egy kicsit is enyhítse a fájdalmát, de tudta, talán most semmi sem hatna: sem jó tanács, sem nyugtató szó; így hát finoman hajába túrva elemelte a fejét a mellkasáról. Lil hunyorogva, szemeit alig felnyitva hagyta, hogy homlokára egy apró puszit adjon, majd nyugtatásként végighúzza ajkait a szemöldökén. A nő csak akkor érezte, hogy nem helyes, amit tesz, mikor szája egy apró csókot nyomott a halántékára, majd végig az állkapcsára. 

Lil elkapva a fejét ijedten meredt Bill-re kinek pillantása sem adott okot nyugalomra. Szemei furcsán csillogtak, talán egyszerre voltak szomorúak, mégis örömmel telik; nem is tudta eldönteni. Az alsó ajka is pirosabb volt a kelleténél, s mikor a férfi a szeméről az ajkára emelte a pillantását tudta, nagyon nem akarja hallani azokat a szavakat, amik időközben az ajkán formálódtak.

- Azt hiszem, beléd szerettem.