Tom a kérését követő első pillanatokban tanácstalanságot és meglepettséget látott Bill arcán, azonban mintha egy csettintésre elmúlt volna minden kételye a férfinek, beleegyezően Rá bólintott a kérésére.
- Tényleg megengednéd? - kérdezett rá ismét, hihetetlen volt számára, hogy a terve ilyen könnyedén összejön.
- Lil rég nem látott barátját miért ne fogadnánk be pár napra?
- Csak... láttad, hogy milyen volt a viszontlátás kettőnk között.
- Én hiszek abban, hogy az emberek meg tudják beszélni a problémáikat. Nektek is sikerülni. Főleg ha nagyon jó barátok voltatok.
- Azok, nagyon jó barátok. - ismételte újra, majd kényszeredetten elmosolyodott, amikor Bill vállon veregette.
Tudni akarta, hogy a férfi miért ment bele ilyen könnyedén, hogy jószerivel miért enged magukhoz egy idegent; mindenesetre nem firtatta tovább. Az talán túl feltűnő lett volna.
- A vendégszobánkban lepakolhatsz, fent és lent is van egy fürdő, használd, amelyiket csak akarod.
- Köszönöm Bill!
- Semmiség - pillantott vissza a nappaliból. - Lil-ért mindent.
*
Lil-ért mindent. Az éjszaka folyamán többször is visszacsengett füleibe Bill utolsó mondata. Talán mégsem kellene belerondítania ebbe az idillbe, talán akkor tette jól, mikor hagyta Lil-t elmenni, hisz Bill mellett úgy érzi... úgy érzi, hogy jó helyen van. Látja, hogy mennyire szereti, hisz minden mozdulata arról tanúskodik, hogy igazán szerelmes belé. És ettől akarná megfosztani Lil-t? Attól, hogy valaki ennyire szeresse és mindig a javát akarja? Nem lehet megint ennyire önző...
Tépelődve kémlelte a plafont. Nem bírt elaludni, hisz a tudat, hogy tőle pár méterre fekszik csak Lil, kikészítette. Oda akart volna lopózni az ajtajukhoz, hogy legalább csak egy pillanatra hagy lássa, de nem kockáztatta meg, hogy esetleg lebukik. Hogy is magyarázná meg, hogy utánuk leselkedik?!
Mikor órája hajnal három órát jelzett, hirtelen egy emlék tört Rá. Gyorsan kibújt a takaró alól, majd a felső emeleten lévő fürdőszobához sietett. A falnak támasztva hátát leguggolt, majd várt. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy nevetséges, amit csinál, de adni akart egy esélyt annak, hogy tud beszélni Lil-el anélkül, hogy Bill a közelben lenne. Olyan tíz perc telhetett el, mikor halkan kinyílt a tőle nem messze lévő ajtó. Szíve azonnal hevesebben kezdett el verni, s mikor meglátta, hogy Lil botorkál ki szemeit dörzsölve talán csak még izgatottabb lett.
- Hé, Lil!
A nő azonnal szívéhez kapva torpant meg, majd meredt az előtte guggoló férfira. Tom lassan felemelkedett és elé lépett.
- Hát Te mit keresel még itt?
- Biztos a folyosón kell ezt megbeszélnünk? - intett fejével a fürdőszoba felé, mire Lil megrázta a fejét és belépett a kis helyiségbe.
Tekintetük azonnal összekapcsolódott. Bár csak a tükör fölötti kis spot lámpa égett, mégis tisztán látták egymás vonásait, rezdüléseit. Tom nem tudott szemet hunyni afelett, hogy az eddig gömbölyded csípővel és combokkal megáldott barátja teste most ijesztően sovány, arca pedig sápatag volt. Szemei sem a régi fényükben csillogtak, inkább megfáradtak és szomorúak voltak. Nem bírta ki, egyszerűen meg kellett érintenie; azt érezte, hogy jónak és gyengédnek kellene lennie irányába, így hát felé nyúlva végigsimított az arcélén.
- Ne érj hozzám! - húzódott el azonnal Lil, majd mellei alatt összefont karokkal hátrébb lépett a barátjától.
Tom tudta, hogy így is messzire ment, a tervében nem szerepelt, hogy kedves lesz Vele, de egyszerűen nem bírt nem óvóan közeledni felé. Mégis muszáj megemberelnie magát.
- Régen szeretted, ha hozzád értem - szólt foghegyről, majd Ő is összefonta karjait és az ajtónak dőlt.
Lil arcán valami furcsa árny suhant át, majd megrázta a fejét.
- Az régen volt.
- De milyen jó volt...
- Miért jöttél vissza, miért kerestél meg? És egyáltalán! Mit keresel Te itt éjszaka?
- Mennyi kérdés! De elmondtam vacsorakor. Hiányzott az Én kis barátom.
- Majd' egy éve nem hiányoztam Neked - súgta mardosó érzéssel a torkában.
- Az akkor volt, mit kell a múlton rágódni?!
- Hallod Te, hogy mit mondasz? - Lil hitetlenül felhorkant, és a hajába túrt. Ujjai megálltak a mozdulatban, ahogy egy érzés velejéig hatolt és szemei könnybe lábadtak. - Nem akarom, hogy itt legyél.
- A kis Billy viszont megengedte, úgyhogy eleget teszek a nagylelkű felajánlásának.
Tom könnyed vállrándítása még saját magának is fájdalmasnak hatott, nem hogy Lil-nek, aki hevesen emelkedő mellkassal alig bírta hallgatni barátja szavait.
- Önző vagy most is! Mindig is önző voltál Velem szemben.
- Nagyon tévedsz, kisasszony.
- Nem, ne gyere megint azzal, hogy mindent értem tettél. Te soha, érted? Soha semmit sem tettél értem.
- Ezt gondolod? - Tom egy pillanatra megremegett, de továbbra is fogva tartotta Lil pillantásait. A nő csak erősen bólintott. - Ugyanolyan makacs vagy, mint régen.
- Te pedig ugyanolyan érzéketlen és felelőtlen, mint eddig - felelte azonnal válaszként. - Most is önzően viselkedsz, hisz ha egy kicsit is szerettél volna, akkor nem tettél volna ki annak, aminek és nem jöttél volna vissza ennyi idő után.
- Változnak az idők, Lilli, ebbe törődj bele.
- Ne merj becézni - a nő érezte, hogy a Tom iránt lappangó gyűlölete egyre nagyobb méretet ölt.
Minden mozdulata, szava vagy hanglejtése irritálta, felzaklatta és megbolygatta az eddig nyugodtnak hitt életét. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy is képes ennyire közönyösen visszagondolni arra, amit tett, miként is képes ilyen lekelezően beszélni Vele, mikor Ő lehetne az utolsó ember, aki ilyen szavakkal illethetné.
- Undorító vagy!
- Te meg szexi, mikor ilyen ideges vagy! - a férfi még az állát is felszegte, hogy az arcára erőltetett semmitmondó macsó vigyor még élvezetesebb legyen.
- Élvezed, hogy így látsz?
- Azt élvezem, hogy egy ilyen kis helyen vagyunk összezárva. Ne mond, hogy Te nem élvezed!
- Fordulj fel, Peter!
Tom csak nevetni tudott azon, ahogy Lil kiejtette a nevét.
- Mond, hogy leleményes voltam.
- Egy undorító féreg vagy, semmi más.
A férfi ajkába harapott és kérdőn rá pillantott. Nem tagadta, hogy fájt ezt hallania Lil-től, mindenesetre nem hagyhatta, hogy levetkőzve páncélját Lil átlásson rajta.
Tett egy lépést barátja felé, aki ezzel egyidejűleg szintén tett egy lépést a falhoz közeledve.
- Ne húzódj el!
De Lil mintha meg sem hallotta volna kérését, tovább hátrált, míg háta bele nem ütközött a hideg csempébe. Azonnal felsóhajtott a kellemetlen érzéstől, ami Tom-ot meg is mosolyogtatta. Libabőrös karjaira nézett, majd vékony hálóingére.
- Menj ki innen!
- Talán használhatom a mosdót, nem gondolod?
- Az Én mosdóm, szóval Én vagyok az első.
- Akkor tessék! - tárta szét karjait, majd a mosógépnek dőlt.
Lil ajkait összeharapva próbálta visszatartani ismételten feltörni készülő dühét, de Tom arcára nézve hirtelen megijedt. A férfi arca elfehéredett és ajkai tátva maradtak.
- Mi van? - mordult rá.
- Vérzik az orrod.
Azonnal a tükör felé fordult, ahol kétségbeesetten vette tudomásul, hogy tényleg vérzik az orra. Ismételten.
- Menj ki! - kérte azonnal, de Tom mellé lépve törölközőt vett a kezébe és a csap alá tette, hogy benedvesítse.
- Még mit nem!
- Nem hallottad? Hagyj már egyedül!
- Elegem van a makacsságodból! - emelte fel a hangját, majd tarkójához nyúlva megfogta egyik kezével a fejét, míg a másikkal elszorította az orr nyergét. A nőn úrrá lett valami megmagyarázhatatlan érzés; az orrvérzése, az elesettsége, a kiszolgáltatottsága és az egész Tom-mal való veszekedése ólomsúlyként nehezedett Rá, majd hirtelen tört elő zokogás formájában. Tom szíve majd megszakadt a látványtól, ahogy barátja elesetten nyelte vissza könnyeit.
- Kérlek ne sírj! Css... - csitítgatta, de a nő kétségbeesett könnyezése nem hagyott alább. Minél inkább ki akart szabadulni öleléséből, annál inkább folytak könnyei és Neki annál jobban fájt a szíve miatta.
- Engedj el, kérlek - súgta még utoljára, mire Tom elengedte.
Azonnal a mosdókagylóra borult és hagyta, hagy csöpögjön a már csak gyengén szivárgó vére a hófehér kerámiára.
- Nem akartalak ennyire felidegesíteni, nem tudtam, hogy ez lesz. Istenem, mekkora egy barom vagyok...
- Legalább valamiben egyetértünk - szólt gyengén a nő, majd lemosta az állára száradt vért.
Tom-ban - ahogy némán nézte barátja lassú mozdulatait -, egyre inkább elhatalmasodott az, amit még egy kis ideig magában akart tartani. Nem így, és nem most akarta elmondani valódi szándékát, de egy belső hang arra ösztökélte, hogy kimondja.
- Vissza akarlak kapni!
Lil hátra kapta a fejét a hang hallatán. Azt hitte, csak rosszul hallott.
- Ne viccelj ezzel!
- Vissza akarlak és vissza is foglak kapni! - nyomatékosította szavait immáron mélyebb, erősebb hangon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése