11.: 1+1 = 3 (?) - 2. évad / 4. rész

Tom már abban a szent pillanatban megbánta, hogy kimondta. Valahogy nem egy ilyen helyzetben és időpontban akarta Vele tudatni a szándékát; mindenesetre most már csak egy feladata volt: fent tartani a kemény, megtörhetetlen és céltudatos férfi képét - ami valljuk be, sosem volt -, s mindezt azért, hogy Lil lássa, igen is megváltozott és el tudja érni azt, amit egykoron engedett kicsúszni a kezei közül.
 - Tom, nem vagyok vicces kedvemben - felelte még mindig falfehéren a nő, majd arcát egy krémszínű törölköző mögé rejtette.

Testét egyszerre lepte el félelem, izgalom, kétségbeesettség...

- Elhiheted, hogy Én sem.

Bár tudta, hogy Lil nem akarja, hogy hozzáérjen, mégsem tudta megállni, hogy ne sétáljon elé és simítson végig csupasz, libabőrös karján. Barátja most nem húzódott el, helyette szinte jéggé fagyva állt és látszólag próbálta feldolgozni a hallottakat.

- Ezért jöttél vissza?

- Mi másért szerinted? És mint mondtam, vissza foglak szerezni.

- Sosem voltam a Tiéd - Lil ekkorra már ellépett az érintése elől, de Ő karja után nyúlt és finoman visszahúzta maga elé. Érintése nyomán ismét libabőr lepte el a nő testét.

- Ezt ne mond!

- Ez az igazság! - nézett fel az arcára.
Lil erősnek akart mutatkozni, azt szerette volna, ha Tom látja és érzi, hogy nincs jövőjük - még ha ezzel nagyot is hazudott magának -, mindenesetre esze ágában sem volt elhitetni Vele, hogy akár egy cseppnyi esélye is van. - Sosem kellettem Neked.

- Ez nem igaz, Te is tudod. Akartalak, csak...

- ... nem érdekel a csak kifogásod. Nem csak engem dobtál el magadtól majdnem egy éve, hanem a lehetőségét is, hogy valaki szeressen. 

- De az akkor volt, Lil! Mit nem értesz azon, hogy azóta sok idő eltelt? - kérdezte immáron hangosabban. 

- Igen, sok idő eltelt! Épp ezért nem értem, hogy hiszed azt, hogy egy csettintésre majd a karjaidba borulok és elfelejtem, hogy nem voltam jó Neked.

- Nem azt kértem, hogy felejtsd el, csak...

- Hé, jól vagytok?

Hirtelen tárult ki az ajtó ezzel is erős fénnyel elárasztva a kis helyiséget. Lil azonnal távolabb húzódott Tom-tól aki mellkasát kidüllesztve hátrébb lépett hagyva, hogy Bill Lil felé siethessen.

- Valami baj van, Kicsim? - Lil kényszeredett mosollyal fogadta, ahogy Bill meleg tenyerével végigsimított az arcán. 

A férfi gyorsan kapkodta a tekintetét kedvesén és Peter-en, míg meg nem látta a kagylóban heverő véres törölközőt. 

- Megint vérzett az orrod? - Lil nem Bill-re, hanem Tom-ra tekintett, kinek arca értetlenséget tükrözött.

- Megint? - kérdezett vissza, de senki sem válaszolt. Bill Lil-t, Lil pedig Tom-ot nézte.

- Egyébként, hogy kerülsz ide, Peter? - terelte azonnal egy másik mederbe a beszélgetést Bill, míg a törölközőre hideg vizet engedett.

- Csak kijöttem a mosdóban és akkor már itt volt.

- Miért nem keltettél fel? - súgta oda halkan Bill Lil-nek, aki fejét rázva kilépett az egyre szűkösebbé váló fürdőszobából.

Bill azonnal utána sietett és karjainál fogva bevezette a közös szobájukba. Lil kelletlenül elhúzódott Tőle, majd visszabújt a takaró alá.

- Hé, mi a baj? 

- Semmi.

- Kicsim!

Mondta volna, hogy élete volt nagy szerelme épp az éjjel kellős közepén vallotta be neki, hogy vissza akarja és fogja szerezni Őt? Non-szensz lenne.

- Szerinted? 

- Az a baj, hogy látta?

- Mi más?! Utálom a lesajnáló pillantásokat.

- Biztos csak meg volt ijedve. 

- Nem akarok többet róla beszélni.

- Hé, nyugodj meg, ne idegeskedj emiatt. Holnap reggelre már nem is fog emlékezni rá.

- Ő nem olyan - suttogta, majd Bill karjai közé bújt.

*

És Tom valóban nem olyan volt. Agyában újra és újra végigpörgött minden az éjszaka történtekről. Lil illata, reakciója, remegése; egyszerűen minden az emlékezetébe vésődött. Minden egyes apró mozdulata, mosolya, vagy akár már a grimasza is örömmel töltötte el, azonban az orrvérzése - ami jelen állapotok szerint nem először fordult elő vele -, megrémisztette. Csak egy pillanatra futott át az agyán egy eszement gondolat, de azt azonnal el is hessegette, mikor arra gondolt, hogy bevallotta Neki, mi is a valódi szándéka. Bár a nő sejthette, így kimondva mégis más értelmet nyert. Még saját magának is.
*
A másnap reggel csendesen kezdődött. Tom fáradtan dörzsölte meg szemeit, hogy kikelve az ágyból és magára kapva egy atlétát lesétáljon a konyhába. Azonnal megállt a lépcsőfordulóban, ahogy fülét Bill búcsúszavai ütötték meg. Nem tagadta, örült Neki, hogy a férfi elmegy és végre kettesben maradhat Lil-el azonban az ebből fakadó jókedve azonnal alább hagyott, mikor meghallotta Lil szájából azt a bűvös szót: Én is szeretlek!  Muszáj volt mihamarabb eltüntetni a torkában lévő gombócot, így mikor Bill becsukta maga mögött a bejárati ajtót egy torok köszörüléssel besétált a konyhába. Látta, hogy Lil egy pillanatra összerezzent a mosogató előtt állva, majd hátra pillantott Rá és visszafordult a kávéfőző felé.
- Jó reggelt! - szólította meg halkan és leemelt egy bögrét a polcról. 
- Hogy aludtál?
- Remekül - felelte szűkszavúan a nő, majd barátja felé fordulva átnyújtotta a bögrét. - Gondolom még mindig ugyanúgy iszod.
- Igen.
Valami furcsa feszültség és nyomottság telepedett Rájuk. Talán túl sok mindent akartak mondani a másiknak, talán épp keveset. Egyikük sem tudta pontosan.
Tom Lil-re emelte a tekintetét. Szatén köntösbe bugyolált teste ismételten felkeltette az érdeklődését, még ennyi idő eltelte után is vágyakozott utána. Ugyanúgy meg akarta érinteni az arcát, megcsókolni az ajkait, hagyni, illata hagy töltse be az orrát... egyszerűen akarta.
- Jobban vagy?
Lil az eddig szigorúan csak az asztal lapjára szegezett pillantásait most Tom-ra kapta és erős szívdobogással fogadta, hogy barátja átható tekintete rég üdvözölt gyomor remegést váltott ki belőle.
- Eddig is jól voltam.
- Nem vagyok vak... - rázta meg hitetlenkedve a fejét Tom, majd az asztalra könyökölt. Lil még mindig nem nézett Rá. - Valami baj van?
- Ha azt bajnak lehet venni, hogy Te itt vagy, akkor igen, baj van - végre érzett magában annyi erőt, hogy állát magasba emelve ismét a szemébe nézzen. Tom érezte, most kell ismét felvennie azt a tőle nagyon messze álló maszkot.
- Tudom, hogy örülsz, hogy látsz!
- Nem láttál még igazán örülni, ha azt hiszed, most boldog vagyok - vetette oda Neki, mire a férfi arcára hatalmas kényszer vigyor szökött.
- Oh, okoztam Én Neked olyan perceket, mikor... hogy is mondjam. Igazán örültél. 
- Ezt most fejezd be - pattant fel azonnal az asztaltól, majd elkapva Tom elől a félig ki ivott bögrét a mosogatóhoz lépett.
- Nem tán Neked is visszajönnek az emlékek?
- Minden közös emléket ott hagytam, mikor nem kellettem Neked.
Tom szíve - ahányszor csak meghallotta a nő szájából, hogy nem kellett Neki - fájdalmasan összefacsarodott. Ha tudná mennyire akarta és akarja most is.
- Akkor úgy hiszem, ideje lenne feleleveníteni a régi emlékeket.
Tom az utolsó lépést is megtette és szorosan Lil mögé állt kezeit a mosogató pultra téve. Látta, hogy Lil lehajtja a fejét ezzel is kezeire nézve; valahogy önkéntelenül is, de belemart a márvány lapba. Egyetlen apró lélegzetvételt engedett meg csak magának, de az is épp elég volt, hogy ismét elbódítsa Lil narancsos illata. Orrával akaratlanul bújt tincsei közé, hogy nyakáról arrébb söpörve a haját egy apró csókot nyomhasson a füle mögé.
- Te remegsz - felelte halkan, nagyon közel Lil füléhez. Csak egy akarat gyenge fejrázást kapott válaszul. Valahol érezte, hogy a nő küzd az érzései ellen; annyira ismerte már, hogy tudja, felzaklathatta az érkezése és az egész vallomása tegnap este. Szíve szerint tovább csókolta volna a nyakát, most mégis más érzés kapta el. Karjait elemelte mellőle, majd teste köré fonva azokat szorosan magához ölelte. Ekkor mint valami robbanás, előtört Lil-ből egy fájdalmas, visszafogott sóhaj, amit apró könnycseppek követtek, hogy arcán végigfolyva karjain kössenek ki. Ha lehet, még rosszabbul érezte magát, mint eddig.
- Ne sírj, kérlek.
- Nem tudok nem sírni.
Tom csak még erősebben szorította.
- Menj el innen, kérlek!
- Nem...
- Kérlek Tom! - Lil utálta, hogy Tom őszinteséget váltott ki belőle. Egyszerűen nem akart gyengének, még gyengébbnek tűnni előtte.
- Nem hiszem el, hogy nem hiányzik az, ami régen volt.
A nő hatalmas sóhajjal megrázta a fejét és erőt véve magán kibújt a karok közül.
- Te ezt még mindig nem fogod fel? Már nincs többé régen és mi. Vége!
- Ne, ezt ne mond! 
- Eljátszottad az esélyed és ellöktél magadtól. Most már más életem van! És abban csak Bill és Én szereplünk.
- Nem hiszem, hogy ugyanúgy szeretnéd, mint ahogy Engem szerettél.
- Most komolyan meg akarod kérdőjelezni az érzéseim Vele kapcsolatban? - Lil-t felbosszantotta Tom viselkedése. Ugyanolyan volt, mint régen. Hitetlen. - Szeretem Őt.
- Akkor sem hiszem el, hogy ugyanazt váltja ki belőled, mint amit Én váltottam ki régen.
- Túlontúl is elszálltál magadtól, Kaulitz.
- Igen? - kérdőn felvonta a szemöldökét, majd újra Lil elé lépve a mosogató és a teste közé préselte. Látta, hogy Lil-t nem hagyta hidegen testének közelsége, így hát még tovább merészkedett. Fejét lehajtva és arcát arcától pár centire tartva felsóhajtott, miközben szemével folyamatosan az ajkait szuggerálta. Lábaival óvatosan beférkőzött a combjai közé, hogy ágyékát ágyékához szorítva továbbra is rabul ejtse.
- Legszívesebben felpofoználak, ugye tudod? - nyögte száraz torokkal Lil. Tudta, hogy már ezt sem lenne szabad engednie, hisz Neki ott van Bill; valami erőszakos érzés mégis ragaszkodott ahhoz, hogy Tom-ot maga előtt tartsa.
- Legszívesebben megcsókolnálak, ugye tudod? - replikázott azonnal a férfi, majd nem törődve azzal, hogy mi helyes és mi nem, ujjaival erőszakosan a combjaiba mart. A válaszként adott elfojtott torokhang elég volt Neki. - Sose érintett meg így, ugye? - csak egy pillanatra harapott a fülcimpájába. - Sose volt Veled vad és szenvedélyes.
- Ne becsüld alá - szűrte ki fogai közül a lány és még engedett egy utolsó harapást a nyakába, majd az előbb ígért pofon hangosan csattant barátja arcán. 
Tom meglepődött a hirtelen váltástól, mindenesetre nem tántorodott meg.
- Fogadjunk, hogy az egész kis kapcsolatotok finomkodásra épült. Egyetlen hangos szó, vagy szenvedélyes szeretkezés nem törte meg ezt a rózsaszín világot.
- És ha így van? - vonta meg vállait Lil és ellépve mellőle egy almát vett fel az asztalra tett kosárból. - Csak egy dolgot mondok még: Bill-el sokkal boldogabb vagyok, mint Veled valaha is lehettem volna. És tudod miért? Mert azzal, hogy Velem volt, mikor a legnagyobb szükségem volt valakire, bebizonyította, hogy kellek Neki, Te erre viszont sosem lettél volna képes.