Tom – hogy egy kicsit elterelje a figyelmét a másik szobában
lévő férfi érdeklődéséről -, felhívta Josh-t és beszámolt Neki az elmúlt néhány óráról. Főnöke büszkén fogadta a hallottakat,
majd biztosította arról, hogy siker esetén a váltságdíj egy tetemesebb része fogja a markát ütni.
Tom életében először nem lelkesült fel a pénz hallatán. Gyorsan rövidre
fogta a beszélgetésüket – hivatkozva arra, hogy nem akarja figyelmen kívül
hagyni a modellt -, majd újra gondolataiba temetkezett.
*
Bill halk kulcscsörgésre lett figyelmes. Épp összekócolódott
haját próbálta ujjaival kibogozni, mikor kinyílt a faajtó, és a rasztás férfi
belépett a szobába. Kezében egy kis tányér volt, rajta két szelet kenyérrel, amin
egy-egy szelet felvágott volt.
- Tessék, hoztam ennivalót – átnyújtotta a szőke hajúnak, majd
kilépett volna az ajtón, de Ő maradásra kérte.
Tom vonakodva foglalt helyett egy kisebb széken a modelltől
néhány méterre. Újból az a gyomrot szorongató érzés lepte el, ahogy
belegondolt, hogy a szőke minden bizonnyal újra kérdezősködni fog. És ami
a legrosszabb és talán legkényelmetlenebb volt Tom számára az az volt, hogy beismerje,
akarta, hogy kérdezősködjön felőle valaki. Pontosabban, hogy a modell érdeklődjön.
- Te nem eszel? – Bill Tom felé nyújtotta az egyik szeletet,
de a férfi csak megrázta a fejét.
- Már ettem, köszönöm – zavarban érezte magát. Zavarban volt
amiatt, hogy egy olyan helyzetben, mint ami az övéké képesek udvariaskodni és
kérdezősködni, mintha csak rég nem látott barátok lennének.
Bill megvonta a vállát, majd
beleharapott a vékonyka szeletbe. Már majd egy napja nem evett, jól esett az a
néhány falat kenyér is, még ha egy kicsit száraz is volt. Lassan, kissé zavart
arckifejezéssel rágott, miközben csakis maga elé meredt ügyelve arra, hogy ne
találkozzon a tekintete a másik férfiéval. Könnyen megeshetett volna, hisz érezte a fogva
tartója pillantásait.
- Főztem kávét, kérsz? –
Bill csak biccentett, és egy újabb nagyobb falatot harapott.
Tom felállt, majd a konyhába
sétált. Hogy véletlen, vagy direkt nem zárta be maga mögött az ajtót arra Bill nem
tudta a választ, mindenesetre örült, hogy utána nézve leskelődhetett egy kicsit. Nem sok mindent látott onnan az ágyról, csak egy apró telefon
asztalkát, amin néhány apró érme volt.
Tom pillanatokon belül visszaért
kezében egy kis pohárral, majd a modellnek nyújtotta. Annak ellenére, hogy
mennyire összpontosított arra, hogy ne érjen a férfihoz ujjaik mégis elsiklottak
egymáson. Azonnal összeakadt a tekintetük, és ha eddig nem vették volna
tüzetesen szemügyre egymást, akkor most bepótolták. Intenzíven, hosszasan
vizsgálták egymást, Bill úgy ült ott, mintha a férfi minden egyes arcvonását, anyajegyét magába
akarta volna szippantani. Csodálkozva futtatta végig a
tekintetét a hullámos fülein, a vastag szemöldökein és a telt alsó ajkán.
- Bocsánat – egyszerre kezdtek
szabadkozni, ami ha lehet, még jobban zavarba ejtette Őket.
Bill bizonyult magabiztosabbnak
azokban a percekben is, hisz ismét Ő vette fel a beszélgetés fonalát.
- Mióta élsz itt?
- Ebben az épületben 3 éve. –
felelte Tom.
- Máshol is laktál? –
kérdezősködött tovább a szőke, majd megitta az utolsó korty kávéját.
- Igen, de annak nem volt lakcíme
– Tom-nak fogalma sem volt, miért mondta el – még ha csak burkoltan is -, hogy az utcán
lakott.
- Ohh! Sajnálom.
- Ne, nem szeretem, ha
lesajnálnak. Ezt dobta a gép.
Bill biccentett, majd megvakarta
az orrát.
- És Te hol laksz?
Bill furcsán, mégis izgatottsággal
a gyomrában fogadta a férfi kérdését. Az igaz, hogy még jobban meg akarta
ismerni, és rá akart jönni, honnan is van benne az a különös érzés a férfit illetően; azt mégsem
remélte, hogy a rasztás maga is érdeklődni fog, és nem zárkózik el a beszélgetés
elől.
- Én New York-ban élek, de
Németországban születtem. Csak a szüleimmel, vagyis anyával és a nevelő apámmal
ide költöztünk, mikor pár hónapos voltam.
- Én is Németországban születtem.
- Kijöttél dolgozni, vagy
szerencsét próbálni?
Bill, ahogy feltette a kérdést
virtuálisan meg is legyintette a fejét. Hogy kérdezhet ilyet egy gengsztertől?
Vagy egy emberrablótól?
- El kellett jönnöm onnan,
maradjunk ennyiben.
- Valamiben benne voltál?
Tom csak felhorkant, majd keserűen
elmosolyodott.
- 13 évesen?
- Akár…
- Nem, még semmiben sem voltam benne. És akkor még nem is jöttem ki Amerikába, Németországban maradtam, csak elmenekültem az apámtól.
- Ohh! – Bill ismét csak így
tudott reagálni, ami Tom-ot lassan kezdte felbosszantani.
- Ha meglepődsz, ne ennyire feltűnően
csináld, oké? Tudom Én is, hogy gáz az életem, nem kell, hogy még az emberek
arcán is lássam.
- Sajnálom.
- Már mondtam, hogy nem kell sajnálni.
Én sem sajnálom már magam. Te is megszoknád egy idő után.
- Ezt? – kétkedve körbe pillantott
a szobában, majd visszatekintett az előtte ülő férfira. – Mármint…
- Kuss! – éles hangja ellenére nem
sikerült olyan drasztikusra, mint ahogy szerette volna. – Gondolom a Te életed csupa
pompa. Ahogy látom, - itt jelentőségteljesen végigmérte az előtte ülő srácot -,
már csak a ruháid többe kerülhettek, mint nekem ez az egész
kóceráj.
- Ezt dobta a gép – ez valami
önkéntelen megszokás lehetett, hogy beszédjükben egyre többször kezdték használni a másik szavajárását.
- Néha elgondolkozom azon, hogy
milyen lenne egy olyan életet élni, mint mondjuk amilyen a tiéd.
- Sivár.
- Sivár? Te meg vagy őrülve? Minden a segged alatt lehet, kocsi, drága cuccok, menő lakás.
- Üres az egész, hidd el nekem.
- Nekem Te ezt nem tudod beadni.
– Tom hitetlenkedve megrázta a fejét és mellkasa előtt összefonta a karjait.
- Pedig hidd el, amíg a reflektor
fényben vagy addig talán elviselhető, de mikor kihunynak a fények és teljesen
magadra maradsz az szörnyű.
- Nem hiszem, hogy pont neked ne
lenne valakid.
Tom érezte, hogy előbb járt a
szája, mint az esze. Nem kellett volna ezt mondania, vagy ha mégis, akkor nem
ilyen formában. Kínosan elmosolyodott, majd felállt és az ajtó felé sétált.
- Szerinted jó pasi vagyok?
Bill kérdése még saját maga
számára is meglepő volt. Tudatában volt annak, hogy milyen adottságai vannak,
hisz nem hiába van a modell szakmában, mégis érdekelte a rasztás véleménye.
Bill kérdése hallatán Tom torkán
akadt a szó. Kezdett egyre abszurdabb lenni ez az egész helyzet, hisz egy általa túszul ejtett
pasival bájcseveg, aki még kérdőre is vonja, hogy helyes-e.
- Mondd azt, hogy nem vagy buzi!
Bill arcára mosoly szökött volna,
ha nem rándul görcsbe a gyomra egy újonnan jött gondolattól.
- Ha az lennék, akkor mi lenne?
Tom a válla fölött hátra
pillantott, végig pásztázta a már két lábán álló férfit és így felelt:
- Kevesebbszer jönnék be hozzád,
és nem használnék szappant a tusoláshoz. Már ha érted, mire gondolok.
Bill túlságosan is értette, hogy ne értette volna? Szembe került egy kissé homofób emberrel, de neki ez most
kapóra jön, nagyon is.
- Hát akkor elkezdhetsz áttérni a
tusfürdőre, mert, hogy nem fogom tagadni a másságom, az is biztos.
Bill erőset nyelt, miután
befejezte a mondandóját. Természetesen tudta az igazságot, heteróbb volt,
mint bárki más körülötte, most mégis szembe fog menni az árral. És, hogy miért? Taktikából, vonzalomból? Még Ő maga sem tudja pontosan, azt mégis sejti, hogy a kis történetükben
egy újabb fejezet veszi kezdetét. Kezdődjön
hát a játék!
Szia Anita :)
VálaszTörlésÚjra visszatértem hozzád és igenis jól tettem :) Sikeresen bepótoltam az elmaradt történeteket, részeket és nem okozott csalódást :) Még mindig fantasztikusak, izgalmasak...még mindig imádom :)) <3
Nagyon örülök Neked Tinám, jó újra látni. :) Köszönöm a dicséreteket, remélem ezután sem fogok csalódást okozni. Puszi :)
VálaszTörlésSzandra (freeblog-on)
VálaszTörlésEzek nagyon jó részek voltak. Kezdenek "összeszokni" ami talán nem is a véletlen műve. Talán testvérek? A múltjukban van valami közös, valami furcsa és titokzatos, amit csak a szülők tudnának....
Szandra, jó meglátásaid vannak, de nem mondom el, hogy a véleményed melyik részére vonatkozólag! :)
VálaszTörlés