9:. Lost - 6. rész

Tom – hogy egy kicsit elterelje a figyelmét a másik szobában lévő férfi érdeklődéséről -, felhívta Josh-t és beszámolt Neki az elmúlt néhány óráról. Főnöke büszkén fogadta a hallottakat, majd biztosította arról, hogy siker esetén a váltságdíj egy tetemesebb része fogja a markát ütni. Tom életében először nem lelkesült fel a pénz hallatán. Gyorsan rövidre fogta a beszélgetésüket – hivatkozva arra, hogy nem akarja figyelmen kívül hagyni a modellt -, majd újra gondolataiba temetkezett.

*

Bill halk kulcscsörgésre lett figyelmes. Épp összekócolódott haját próbálta ujjaival kibogozni, mikor kinyílt a faajtó, és a rasztás férfi belépett a szobába. Kezében egy kis tányér volt, rajta két szelet kenyérrel, amin egy-egy szelet felvágott volt.

- Tessék, hoztam ennivalót – átnyújtotta a szőke hajúnak, majd kilépett volna az ajtón, de Ő maradásra kérte.

Tom vonakodva foglalt helyett egy kisebb széken a modelltől néhány méterre. Újból az a gyomrot szorongató érzés lepte el, ahogy belegondolt, hogy a szőke minden bizonnyal újra kérdezősködni fog. És ami a legrosszabb és talán legkényelmetlenebb volt Tom számára az az volt, hogy beismerje, akarta, hogy kérdezősködjön felőle valaki. Pontosabban, hogy a modell érdeklődjön.

- Te nem eszel? – Bill Tom felé nyújtotta az egyik szeletet, de a férfi csak megrázta a fejét.

- Már ettem, köszönöm – zavarban érezte magát. Zavarban volt amiatt, hogy egy olyan helyzetben, mint ami az övéké képesek udvariaskodni és kérdezősködni, mintha csak rég nem látott barátok lennének.

Bill megvonta a vállát, majd beleharapott a vékonyka szeletbe. Már majd egy napja nem evett, jól esett az a néhány falat kenyér is, még ha egy kicsit száraz is volt. Lassan, kissé zavart arckifejezéssel rágott, miközben csakis maga elé meredt ügyelve arra, hogy ne találkozzon a tekintete a másik férfiéval. Könnyen megeshetett volna, hisz érezte a fogva tartója pillantásait.

- Főztem kávét, kérsz? – Bill csak biccentett, és egy újabb nagyobb falatot harapott.

Tom felállt, majd a konyhába sétált. Hogy véletlen, vagy direkt nem zárta be maga mögött az ajtót arra Bill nem tudta a választ, mindenesetre örült, hogy utána nézve leskelődhetett egy kicsit. Nem sok mindent látott onnan az ágyról, csak egy apró telefon asztalkát, amin néhány apró érme volt.

Tom pillanatokon belül visszaért kezében egy kis pohárral, majd a modellnek nyújtotta. Annak ellenére, hogy mennyire összpontosított arra, hogy ne érjen a férfihoz ujjaik mégis elsiklottak egymáson. Azonnal összeakadt a tekintetük, és ha eddig nem vették volna tüzetesen szemügyre egymást, akkor most bepótolták. Intenzíven, hosszasan vizsgálták egymást, Bill úgy ült ott, mintha a férfi minden egyes arcvonását, anyajegyét magába akarta volna szippantani. Csodálkozva futtatta végig a tekintetét a hullámos fülein, a vastag szemöldökein és a telt alsó ajkán.

- Bocsánat – egyszerre kezdtek szabadkozni, ami ha lehet, még jobban zavarba ejtette Őket.

Bill bizonyult magabiztosabbnak azokban a percekben is, hisz ismét Ő vette fel a beszélgetés fonalát.

- Mióta élsz itt?

- Ebben az épületben 3 éve. – felelte Tom.

- Máshol is laktál? – kérdezősködött tovább a szőke, majd megitta az utolsó korty kávéját.

- Igen, de annak nem volt lakcíme – Tom-nak fogalma sem volt, miért mondta el – még ha csak burkoltan is -, hogy az utcán lakott.

- Ohh! Sajnálom.

- Ne, nem szeretem, ha lesajnálnak. Ezt dobta a gép.

Bill biccentett, majd megvakarta az orrát.

- És Te hol laksz?

Bill furcsán, mégis izgatottsággal a gyomrában fogadta a férfi kérdését. Az igaz, hogy még jobban meg akarta ismerni, és rá akart jönni, honnan is van benne az a különös érzés a férfit illetően; azt mégsem remélte, hogy a rasztás maga is érdeklődni fog, és nem zárkózik el a beszélgetés elől.

- Én New York-ban élek, de Németországban születtem. Csak a szüleimmel, vagyis anyával és a nevelő apámmal ide költöztünk, mikor pár hónapos voltam.

- Én is Németországban születtem.

- Kijöttél dolgozni, vagy szerencsét próbálni?

Bill, ahogy feltette a kérdést virtuálisan meg is legyintette a fejét. Hogy kérdezhet ilyet egy gengsztertől? Vagy egy emberrablótól?

- El kellett jönnöm onnan, maradjunk ennyiben.

- Valamiben benne voltál?

Tom csak felhorkant, majd keserűen elmosolyodott.

- 13 évesen?

- Akár…

- Nem, még semmiben sem voltam benne. És akkor még nem is jöttem ki Amerikába, Németországban maradtam, csak elmenekültem az apámtól.

- Ohh! – Bill ismét csak így tudott reagálni, ami Tom-ot lassan kezdte felbosszantani.

- Ha meglepődsz, ne ennyire feltűnően csináld, oké? Tudom Én is, hogy gáz az életem, nem kell, hogy még az emberek arcán is lássam.

- Sajnálom.

- Már mondtam, hogy nem kell sajnálni. Én sem sajnálom már magam. Te is megszoknád egy idő után.

- Ezt? – kétkedve körbe pillantott a szobában, majd visszatekintett az előtte ülő férfira. – Mármint…

- Kuss! – éles hangja ellenére nem sikerült olyan drasztikusra, mint ahogy szerette volna. – Gondolom a Te életed csupa pompa. Ahogy látom, - itt jelentőségteljesen végigmérte az előtte ülő srácot -, már csak a ruháid többe kerülhettek, mint nekem ez az egész kóceráj.

- Ezt dobta a gép – ez valami önkéntelen  megszokás lehetett, hogy beszédjükben egyre többször kezdték használni a másik szavajárását.

- Néha elgondolkozom azon, hogy milyen lenne egy olyan életet élni, mint mondjuk amilyen a tiéd.

- Sivár.

- Sivár? Te meg vagy őrülve? Minden a segged alatt lehet, kocsi, drága cuccok, menő lakás.

- Üres az egész, hidd el nekem.

- Nekem Te ezt nem tudod beadni. – Tom hitetlenkedve megrázta a fejét és mellkasa előtt összefonta a karjait.

- Pedig hidd el, amíg a reflektor fényben vagy addig talán elviselhető, de mikor kihunynak a fények és teljesen magadra maradsz az szörnyű.

- Nem hiszem, hogy pont neked ne lenne valakid.

Tom érezte, hogy előbb járt a szája, mint az esze. Nem kellett volna ezt mondania, vagy ha mégis, akkor nem ilyen formában. Kínosan elmosolyodott, majd felállt és az ajtó felé sétált.

- Szerinted jó pasi vagyok?

Bill kérdése még saját maga számára is meglepő volt. Tudatában volt annak, hogy milyen adottságai vannak, hisz nem hiába van a modell szakmában, mégis érdekelte a rasztás véleménye.

Bill kérdése hallatán Tom torkán akadt a szó. Kezdett egyre abszurdabb lenni ez az egész helyzet, hisz egy általa túszul ejtett pasival bájcseveg, aki még kérdőre is vonja, hogy helyes-e.

- Mondd azt, hogy nem vagy buzi!

Bill arcára mosoly szökött volna, ha nem rándul görcsbe a gyomra egy újonnan jött gondolattól.

- Ha az lennék, akkor mi lenne?

Tom a válla fölött hátra pillantott, végig pásztázta a már két lábán álló férfit és így felelt:

- Kevesebbszer jönnék be hozzád, és nem használnék szappant a tusoláshoz. Már ha érted, mire gondolok.

Bill túlságosan is értette, hogy ne értette volna? Szembe került egy kissé homofób emberrel, de neki ez most kapóra jön, nagyon is.

- Hát akkor elkezdhetsz áttérni a tusfürdőre, mert, hogy nem fogom tagadni a másságom, az is biztos.

Bill erőset nyelt, miután befejezte a mondandóját. Természetesen tudta az igazságot, heteróbb volt, mint bárki más körülötte, most mégis szembe fog menni az árral. És, hogy miért? Taktikából, vonzalomból? Még Ő maga sem tudja pontosan, azt mégis sejti, hogy a kis történetükben egy újabb fejezet veszi kezdetét. Kezdődjön hát a játék!