2015. március 12., csütörtök

Szavakba öntött dallamok - 'Hamburg song'


Amint meghallottam ezt a dalt és elolvastam a szövegét, tudtam, ez lesz a mi dalunk. Az a könnyedség, amivel a zongorista játszik, az a játékosság, ami az énekes torkából hallatszik minden egyes alkalommal megbabonáz.
           Tudom, hogy még a csukott templom ajtaja mögött is meg fogok borzongani, ahogy fel fog csendülni az első akkord. A szívem heves vágtába fog kezdeni, gyomrom pedig diónyi méretre fog összezsugorodni. Eljött hát ez a nap is – fogom suttogni magam elé, mire egy erős szorítást fogok érezni az ujjaimon. Tudom, hogy életem egyik legfontosabb férfija fog az lenni, az a férfi, aki mosolyogva ugyan, de biztosan szorító torokkal fog átengedni neked az oltárig vezető utunk végén. Fel fogok pillantani rá, venni fogok egy mély levegőt és mikor kinyílik az ajtó, meg fogom tenni feléd az első lépést.
           Hirtelen kitárul előttem a robosztus fa ajtó és rájövök, eljött az a pillanat, amiről korábban még csak ábrándoztam.
Mintha több száz méter választana el bennünket, olyan messze állsz tőlem. Kezdeti lassú lépteim felgyorsítanám, csak hogy minél hamarabb a te kezed foghassam, de uralkodok magamon, hisz a mellettem álló férfira tekintve elönt valami. Valami, amit talán nem is hálának, szeretetnek, tiszteletnek hívnak, hanem valami többnek. Többnek, amit nem tudok igazán megmagyarázni, többnek, amit talán nem is lehet nevén nevezni. Hagyom, ez a pár pillanat hagy legyen még a mi kettőnk közös pillanata, engedem, hagy szívjuk mindketten magunkba azt a hihetetlen erőt, amit egymástól kaptunk egész életünk során. A könnyfátylon keresztül látom, az ő szeme is könnyes, és küszködik azzal, hogy ki ne buggyanjon akár csak egyetlen könnycsepp is a szeméből.
         A hozzád vezető út hirtelen véget ér, és megtorpanok. Ő - mint életében eddig mindig - tartva magát még egyszer utoljára megszorítja a kezem és feléd nyújtja azt. Sosem gondoltam volna, hogy az a momentum, mikor kezem az ő érdes kezéből a tiédbe fog simulni ilyen nagy hatással lesz rám. Jelentőségteljesen rád néz, feléd biccent, majd hátralép egyet és ott maradunk ketten az oltár előtt. Annyira szeretlek – suttogod, mikor könnyezve feléd fordulok és ujjaddal végigsimítod az arcom. Könnyáztatta arccal tenyeredbe simítom az arcom egy röpke pillanatra, majd mély levegőt veszek, és újra kinyitom a szemem.
           Jöjjön hát életem egy új szakasza.

Nem akarok imádva lenni,
első sem akarom lenni,
vagy magamat hallatni.
Csak egy kis fényt akarok hozni az életedbe,
csak azt akarom, hogy szeretve érezd magad.

Nem, nem akarok az egyedüli lenni, akit ismersz,
az a hely akarok lenni, amit otthonnak hívsz.
Többet adtam, mint amit én valaha is kértem tőled.

Látsz ott a végnél?
Vagy csak időpocsékolás az egész,
hogy a barátod legyek?
Csak ragyogj, ragyogj, ragyogj,
ragyogj egy kis fényt.
Ragyogj az életemben, melegíts fel újra.

Bár butaság, hisz azon is csodálkoznék, 
ha egyáltalán saját magad ismernéd.
Annyira könnyű lenne így minden.

2015. február 6., péntek

"Szavakba öntött dallamok" - 'Resentment'



Tudod, mit gondolok rólad? Hogy gyáva voltál, vagy és leszel is. Elhagytál. Elhagytál engem, azt, ami kettőnk között volt. És hogy miért? Cöh.
Egyszer csak úgy betoppantál az életembe. Jöttél és azonnal magaddal ragadtál, megnyertél és végleg elérted, hogy beléd bolonduljak. Te is belém szerettél, efelől kétségem sem volt. Azokat a szavakat, érintéseket egyszerűen nem tudtad volna megjátszani, még te sem. Te, aki mindig mindenkivel csak elhitettél mindent, te, aki annyira védted magad, hogy senkinek sem adtad ki magad, csak nekem. Tudom, hogy sokszor teszteltél, vajon szívemből szeretlek-e és nem csak egy fellángolás vagy-e a számomra. Azt is tudom, hogy még a kapcsolatunk közben is kételkedtél bennem, de egyszerűen csak óvatos voltál. Megértettem és elfogadtam.
Azt azonban soha, érted!? Soha nem fogom megérteni, hogy tudtál magadtól eldobni mindent, ami olyan nehezen épült fel, mindent, amihez mindketten kellettünk! Mit tettél, te szerencsétlen?Megcsaltál. Egy egyszerű, olcsó, szakadt ribanccal. Most jobb? Örülsz, hogy megtetted? Vagy bánod esetleg? Egyáltalán eljutott már az agyadig, hogy mit tettél? Hogy mi lett abból, amik mi egykoron voltunk, de soha a büdös életben már nem leszünk? Küzdöttem érted, értünk, hogy egyáltalán legyen valaha valami belőlünk, és most nézd meg mit tettél.
Az okot talán nem is akarom tudni. Tudod, ha azt mondanád, nem voltam elég jó, kinevetnélek. Sőt, meg sem hallgatnálak. Ki vagy te már nekem, hogy egy ilyen dolog után hallgassak még a szavadra? Ha te nem féltél attól, hogy mindennek vége lesz, ha kiderül mit is tettél azon az éjjelen, akkor én sem félek attól, hogy már nem leszel többé az életemben. Minek nekem egy ilyen férfi? Férfi vagy te egyáltalán? Tesz ilyet egy igazi férfi? Jól van, próbáld csak mentegetni magad, de valaki másnak magyarázkodj, talán annak a rossz kurvának. Ja, hogy nem tudsz vele beszélgetni? Akkor folytasd a „baszélgetést”.
Végeztünk egymással.

Bárcsak tudnék még hinni neked,
talán akkor jól lennék.
De minden, amit mondasz
egyáltalán nem passzol össze azzal,

amit belül érzek.
Könnyen beléd szerettem, egyszerűen csak úgy megtörtént.
De gyanús lettél nekem,
és ez mind azért van, mert hazudtál.

Neked is rossz lesz most már,
mert egyszerűen nem tudom folytatni,
úgy tenni, mintha elfelejtettem volna mindent,
hisz túl sok fájdalom van bennem.

Egyszerűen nem tudom túltenni magam azon, ahogy megbántottál,
azon, hogy hogy is tudtál mással lenni,
mással, aki semmit sem jelentett, nem.
Hogy tudtad neki is azt adni, amit nekem?

Azt hittem, el tudom felejteni ezt neked.
Tudom, hogy megváltoztál
úgy, hogy most már bízni is tudnék benned.
De tudom, hogy már semmi sem lesz ugyanaz,
hisz minden azért van, mert hazudtál.

Neked is rossz lesz most már,
mert egyszerűen nem tudom folytatni,
úgy tenni, mintha elfelejtettem volna mindent,
hisz túl sok fájdalom van bennem.

Talán sosem fogom megérteni, hogy miért?
Mikor minden tőlem telhetőt megtettem, és próbáltam,
próbáltam elfelejteni,
de túl fájdalmas ez nekem.

Sosem fogom elfelejteni azt az érzést,
hogy nem voltam jó.
Hogy nem tudtam megtenni érted azt,
amit az a rossz kúrva megtudott.
És ez mind azért van, mert hazudtál.

Jobban szerettelek, mint valaha.
Jobban, mint a saját életemet.
A legjobbat adtam magamból,
igen, fel is áldoztam volna mindent.
És ez mind azért van, mert hazudtál.

Neked is rossz lesz most már,
mert egyszerűen nem tudom folytatni,
úgy tenni, mintha elfelejtettem volna mindent,
hisz túl sok fájdalom van bennem.

Tudom, hogy csinos volt,
De én voltam itt először.
Hat éve voltunk már együtt,
Hogy érdemeltem ezt meg?
Hogy így elbánj velem?

Tudom, hogy valószínűleg most rám gondolhatsz,
vajon mi lehet B-vel?
Túl sokáig sírtam már,
mit tettél velem?

Próbáltam nagyon erős lenni,
de elloptad a szívem.
Sírok, nem tudom abbahagyni a sírást,
nem tudom abbahagyni a sírást.

Mondhattad volna, hogy nem voltál boldog,
de tudom, hogy nem akartál megbántani.
Nézd, most mégis mit tettél velem!
A szemébe néztem egyszer, s láttam,
hogy ’még csak fele annyira sem jó, mint én.’

Hogy hazudhattál?

2015. február 2., hétfő

"Szavakba öntött dallamok" - 'To Build a Home'



Nem gondoltam, hogy valaha is megélem ezt a csodát. Ezt, hogy van valaki az életemben, aki mindent jelent számomra. Mindent és talán még annál is többet. Előttem van életünk minden egyes pillanata, akár az apró, másoknak jelentéktelennek tűnő momentumok, akár a hatalmas horderejű, mindent elsöprő pillanatok. Tudod, hogy mire gondolok? Elmondom.
Ha lehunyom a szemem felsejlik előttem az a mesebéli táj, ahova eljutottunk egyszer. A természet szín kavalkádja magával ragadott, talpunk alatt smaragd zöld fű szegélyezte utunkat a kis ösvényen, fejünk felett pedig színes lombkoronák és türkiz kék ég terült el fehér bárányfelhőkkel. A hátadon vittél, lábaimat szorosan fontam csípőd köré, mert bár azt mondtad, vigyázol rám, én mégis félve utaztam a hátadon. Hosszú órák árán jutottunk el oda, amiről már többször beszéltél nekem. A ház – mint valami csoda -, egy völgyben feküdt fehér deszkakerítéssel keretezve; körülötte virágzó meggyfák sorakoztak. Az ajtó nehezen nyílt, de végül megadta magát erős karjaidnak. Ahogy beléptünk az apró épületbe egyből megcsapta orrunkat a dohszag. A jobbunkon egy egyszemélyes fehér ágy állt kopottas vasráccsal, rajta a lepedő és takaró összegyűrve feküdt, a párna a poros padlón pihent. Két szék állt egy sarokba tolt asztal körül, erezetes asztallapján egy félig leégett gyertyacsonk árválkodott. Rád néztem, mire te lesütötted szemed, de én megszorítottam ujjaid, és újra mosoly költözött az arcodra. Köszönöm – szóltál halkan, és én már csak ennyiből tudtam, mire is gondolsz. Én köszönöm – válaszoltam halkan, s arcod hirtelen elkomorodott és összeszorított ajkaid megremegtek.
Mindketten tudtunk mindent. Tudtuk, nem sok van hátra, sejtettük, hogy a megmásíthatatlan csak úgy, szinte a semmiből fog elragadni, mégis megpróbáltunk élni. Élni, a szó nagybetűs jelentésével. Mosolyogni, sírni, nevetni, zokogni, lélegezni, fuldokolni, szeretni, megbecsülni. Mert semmit sem ér az élet ezek nélkül, ezt mindig is tudtuk. Bukdácsolva, mégis egymásba karolva jutottunk el ide, ahonnan mások fejvesztve menekülnének, s megszakadnának, csak hogy elfuthassanak, mi mégis egy helyben állva vártunk, tekintetünk az égre szegezve. És hogy mire vártunk? A végre. Arra a végre, ami ezt a kapcsolatot nem hogy nem szakította szét keservesen, de egy láthatatlan isteni erővel megtartotta és a magasba emelte. Mióta tudtuk, hamarosan véget ér a halandó földi létünk, felkészültünk a mindent elsöprő égi utazásra. Egész életünkben hittünk, reméltünk, szerettünk, mert tudtuk, ezek nélkül üres lenne az életünk.

Egy kőből épült ház áll ott
fapadlóval, falakkal és fehér ablakpárkánnyal.
Az asztalok és székek portól megviseltek,
de ez az a hely, ahol nem érzem magam egyedül,
ez az a hely, ahol otthon érzem magam.

Mert egy házat építettem
neked s
magamnak.

Addig, míg el nem tűnik
mellőlem,
mellőled.

És most itt az idő, hogy elmenjünk és mindent belepjen a por.

Ott kinn a kertben, ahol a magokat ültettük
áll egy fa, ami olyan idős mint én,
s a faágak zöldellnek.

Még ha meg is horzsoltam a bőröm felmásztam a legtetejére,
egészen a fa tetejéig másztam, hogy lássam a világot.
S mikor jött a szélvihar és le akart fújni
én olyan erősen kapaszkodtam, mint ahogy te tartottál,
én olyan erősen kapaszkodtam, mint ahogy te tartottál.

Mert egy házat építettem
neked s
magamnak.

Addig, míg el nem tűnik
mellőlem,
mellőled.

És most itt az idő, hogy elmenjünk és mindent belepjen a por.

2015. február 1., vasárnap

"Szavakba öntött dallamok" - Bevezető

Sziasztok!

A "Szavakba öntött dallamok" című megmozdulásom lényege, hogy egy dalt hallván, illetve dalszöveget olvasván megfogalmazzam, milyen történet, kép elevenedik meg a szemem előtt.

A dalszövegeket magyarul is csatolni fogom.

Üdv,

anitabill

2014. augusztus 22., péntek

13.: Pénzt 'és' életet... - 9. rész

Tom-ot váratlanul érte a válasz. Mindenre számított, csak arra nem, ami talán a legkézenfekvőbb lett volna számára is, ha egy kicsit kívülről szemlélte volna Samantha történetét. Mit mondjon? Hogyan reagáljon a hallottakra?
- Ez… ez butaság, Te is tudod – nyögte alig hallhatóan a torkában lévő gombóctól. Mitől szorult el a torka? Sam kétségbeesettségétől, vagy attól a tudattól, hogy lehet, sosem akar tőle többet?
- Ez csak a valóság – súgta a nő és elkapta a tekintetét Tom-ról.
Be akarta vallani, mi is nyomja a lelkét, mégsem érezte úgy, hogy megkönnyebbült volna az őszinte szavaktól. Sőt, talán csak még feszültebb lett volna, hisz szentül hitte, a férfit azt követően már nem fogja érdekelni. De akkor mégis mit akar? A válasz még saját maga számára sem volt világos.
- Lehet, hogy az, de nem kellene, hogy minden pillanatodat ez töltse ki.
Igaza volt a férfinak, mégsem tudta bevallani.
- Te ezt nem értheted!
- És ha meg szeretném érteni, hogy mi van benned, akkor mit teszel?
- Ne tedd még nehezebbé a helyzetem!
Nem tagadta, hogy a férfi kérése furcsa, torokszorító hatást idézett elő nála. Mit akar ez a férfi tőle?
- Mit akarsz Te tudni egy ilyen nőről, mint Én? – tette fel a hitetlen kérdést Samantha. Tom megütközött a kérdésen.
- Például ezt, hogy miért becsülöd le magad ennyire, mikor egy emberfeletti dolgot viszel véghez. Harcolsz a fiadért!
- A fiam harcol egyedül! – szólt dacosan.
- Nem hiszem… és tudod miért? Mert akkor nem fogadtad volna el az ajánlatomat korábban!
- Te ezt minden egyes alkalommal a szememre fogod hányni?
- Te pedig minden alkalommal támadni fogsz, amint megpróbálok közeledni feléd?
- Hagyd abba, kérlek! – kérte sírástól kaparó torokkal a nő, majd lerogyott a kanapéra. Tom sejtette, hogy ismét átlépett egy határt, mégsem tudta szó nélkül hagyni, hogy a nő minduntalan elutasítja a közeledését annak ellenére, hogy maga is érezhet valamit iránta.
Óvatosan helyet foglalt mellette és várt. Ő maga sem tudta igazán, mire is várt, vagy mit remélt a nőtől, azt azonban sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga az elkövetkezendőkben.
- Állíts le mindig, ha sok lennék Neked – szólalt meg egyszer csak. Nem tudta miért, de lelkiismeret-furdalás lepte el. Talán realizálta, hogy a nő jelenlegi helyzetén nem akar még Ő maga is nehezíteni.
Sam nem válaszolt, helyette továbbra is csak a padlószőnyeget fixírozta. Miért váltja ki belőle ugyanazokat az érzéseket a férfi? Miért éri el mindig, hogy egyre többet akarjon belőle? Talán tudatosan, vagy épp öntudatlanul, de magához láncolja azzal, ahogy gondolkodik és vélekedik róla, illetve kettejükről. Miért egy ilyen nehéz élethelyzetben kellett felbukkanni? Miért nem korábban, vagy inkább a jövőben, mikor talán már merne és akarna Ő maga is boldog lenni? Rengeteg kérdés cikázott a fejében, de talán most nem is akart mindenre választ kapni, hisz másodpercek óta csak egyetlen dologra tudott gondolni. Tudta, amint megteszi, máris megnehezíti mindkettejük életét, mégsem tudta megvonni magától azt, amire már hosszú hónapok óta vágyott, főleg, mióta Matt-nek kiderült a betegsége és egyedül maradt.
Megcsókolta. Nem gondolkozott többet, csak csókolta és ölelte a férfit. Tom – mint aki titkon reménykedett a csókban -, azonnal visszacsókolt és viszonzott minden éhes ölelést. Öntudatlanul húzta ölébe Samantha-t, aki most - mint egy védtelen gyerek -, oldalt foglalt helyet a férfin. Tom-ot ez megmosolyogtatta, amit a nő észre is vett.
- Ne haragudj! – szabadkozott azonnal, mire Tom megrázta a fejét és a derekára kulcsolta a karjait. Sam értetlenkedve figyelte néhány pillanatig a férfi vonásait, majd mikor Ő a nyakába temette az arcát, Ő sem tudott másként tenni.
- Maradj Velem éjszakára, kérlek! Csak beszélgetünk, vagy alszunk, amit csak akarsz, de ne menj el!
***
Samantha nem ment el. Letusolt, felvette a férfitől kapott pólót, majd a konyhába sétált egy késő éjszakai vacsorára. Tom már az asztalnál ülve várta a nőt, aki feszélyezve ugyan, de helyet foglalt mellette, hogy néma csendben elfogyasszák a gyorsan elkészített tésztavacsorát.
- Jól főzöl – törte meg a több perces csendet Samantha.
- Ez is hozzátartozik az agglegény élethez.
- Tényleg – szólalt meg azonnal a nő, majd el is szégyellte magát. Vajmi keveset tudott a férfiről annak ellenére, mióta is ismerik egymást. – Alig tudok rólad valamit.
- Mit szeretnél tudni? – Tom érdeklődve figyelni kezdte a nőt. Tetszett Neki, hogy Samantha nyitni szeretne felé.
- Nem is tudom… mivel foglalkozol?
- Bill barátom zeneboltjában vagyok résztulajdonos. Meg néha fellépek itt-ott.
- Zenélsz?
- Igen, gitározgatok. Nem nagy szám.
- Ha szereted, akkor az szerintem – igaza volt a nőnek, a zenélés volt az élete.
- Te mivel foglalkozol?
- Jelenleg… jelenleg semmivel. Egyébként egy cégnél voltam igazgatói asszisztens.
- Te szeretted?
- Szeretnem kellett, muszáj volt.
- Nem volt álom meló? – állt fel a helyéről Tom, majd leszedte a tányérokat. A trikó megfeszült a felső testén, ahogy lehajolt bepakolni a mosogatógépet.
- Nem azaz álmom.
- Akkor mit szeretnél csinálni? – fordult meg mosolyogva. Már az sem zavarta, hogy ismét a nőről szólt minden.
- Nem érdekes, meg már úgy is lemondtam róla – legyintett Sam és felállt az asztaltól, hogy elsétálhasson, de Tom finoman karon ragadta és maga felé fordította.
- Mond el, kérlek!
Olyan tekintettel kérte, hogy Sam nem tudott ellenállni Neki.
- Imádok táncolni! De sosem volt lehetőségem tanulni is. Leginkább egy balett iskolába szerettem volna beiratkozni, csak nem voltak olyanok a körülményeink.
- Táncolj most Nekem valamit.
- Tessék? – kérdezett vissza döbbenten Sam és elhúzódott az erős karokból. Jóleső hideglelés fogta el már csak a gondolattól is, hogy a férfinak táncoljon.
- Csak egy kicsit! Cserébe Én is táncolok – nevetett fel hangosan mögötte Tom, mire Neki is mosoly szaladt az ajkaira. Érezte, a férfi karjai ismét átfogják a derekát, majd egész testével a testéhez nyomul. Tom tisztán hallotta Sam mély sóhaját. – Lazulj el! – súgta a fülébe és a nyakába csókolt ösztönzésképp. Finoman a fenekéhez dörgölőzött, majd lassan ringatni kezdte a saját csípőjét. Tenyereit levezetette Sam csípőjéhez, majd megmarkolva azt vezetni kezdte magához szorítva. Samantha a fejét hátrahajtva a nyakába temetkezett, lehunyta a szemét és hagyta, hagy vezesse végleg mindkettejüket.
Az éjszaka minden percét kiélvezték. Bár Tom azt mondta, nem kell, hogy szexeljenek, a kora hajnal mégis egy érzéki, fülledt aktusba torkollt. Samantha eleinte próbált ellent mondani a férfi iránt érzett vágyának, de mikor a férfi hozzáért, a nyakához bújt és a füle mögé csókolt, elvesztette az eszét. Tom finom unszolására elengedte magát és hosszú hónapok óta először olyan szabadnak érezte magát, mint még soha. Kihasznált minden egyes pillanatot, amit a férfivel tölthetett és éhesen viszonozta az utolsó mohó csókokat is.
- Remélni sem mertem, hogy egy kis táncból ez lesz… - súgta a fülébe Tom, majd elvigyorodott.
- Mi ’ez’? – kérdezett vissza Sam, habár nagyon jól tudta, mire is értette a férfi.
- Ez, hogy itt maradtál, hogy az ágyamban maradtál… hogy nem a kényszer miatt voltál ismét Velem.
Samantha-nak elkomorodott az arca. Eszébe jutott, hogy korábban milyen indíttatásból volt együtt a férfivel. A pénz nagyúr, talán a legnagyobb jelen pillanatban az életében.
- Természetesen mindent kifizetek, amire csak szükséged volt korábban.
Legszívesebben azonnal rávágta volna, hogy ne tegye, hisz nem érezné fairnek, mégsem tette.
- Most meg hová mész? Megbántottalak? – ült fel az ágyban Tom, majd árgus szemekkel figyelte, hova is megy Samantha.
- Nem.
- Hát akkor?
- Elkapott egy rossz érzés… - felelte hadarva, majd ruhái alatt kezdett kutakodnia.
Tom is kikászálódott a takarók közül, majd alsó nadrágját felvéve a nő mögé állt.
- Végre – kiáltott fel Sam, ahogy megtalálta a mobilját. – Te jó ég!
- Mi történt?
- 7 nem fogadott hívás Monica-tól.
- Milyen Monica-tól?
- Matt ápolójától.
Tom azonnal megértett mindent.
- Hallo? Szervusz Monica! Mi történt Matt-tel?
- Végre, hogy elértem! A főorvos úr azonnali műtét javasolt Matt-nél, a kivárásos módszer hatástalannak bizonyult és már nem lehetett tovább fenntartani azt az állapotot!
- Istenem! – kapott azonnal az ajkaihoz a nő, majd kapkodni kezdte a ruhadarabjait. – Azonnal bent leszek és mindent megbeszélünk!
- Már nincs mit megbeszélni, Samantha! Éjjel kettő óra körül megműtötték Matt-et. Amint tud, jöjjön be, hogy itt legyen, mikor felébred az altatásból.
Sam érezte, megnyílik alatta a föld és a mélybe szippantja.
- Mi történt? – kérdezte másodjára is Tom, de a nő alig figyelt rá.
- Ezt sosem fogom megbocsátani magamnak.
- Hé, nem vagy hibás. Most azonnal bemegyünk!
- Nem, csak Én megyek!
- Hogy micsoda?
- Jól hallottad! – gombolta be a kabátját, majd kiviharzott a nappaliból.

2014. július 27., vasárnap

13.: Pénzt 'és' életet... - 8. rész

Nem szólaltak meg, hisz mindketten zavarban voltak. Samantha az elmúlt percek miatt emésztette magát, míg Tom a nő iránt érzett sajnálata miatt nem tudott mit kezdeni az érzéseivel. Bár ez nem csupán csak sajnálat volt, ez valamivel több. Talán együttérzés.
- Ne érezd magad rosszul a csók miatt! Én voltam a fasz, hogy annak ellenére is megcsókoltalak, hogy nem akartad.
- Nem kell szabadkoznod! – válaszolt Sam és Tom-ra emelte a tekintetét. A férfi állta egy ideig a pillantásait, majd hogy megnyugtassa, ölében pihenő kezére tette a kezét. Samantha azonnal kezükre tekintett, majd kihúzta azt a férfi ujjai közül. Tom felvonta a szemöldökét, nem tudta hova tenni a hirtelen jött hangulatváltozást.
- Most meg mi történt?
- Semmi!
- De! Rideg lettél Velem.
- Nem lettem az! – szögezte le Sam, majd felállt és elsétált Tom-tól. A férfi azonnal utána sietett és finoman karon ragadta.
- Most mi változott meg hirtelen? Az előbb még semmi bajod nem volt.
- Az előbb volt! Engedj el! – próbálta kirántani a karját, de Tom közelebb lépett hozzá és nem engedte el Őt.
Farkas szemet néztek egymással. Tom imádta minden egyes pillanatát ennek a szemezésnek, hisz rengeteg mindent ki tudott olvasni Sam tekintetéből. Félelmet, izgalmat, tanácstalanságot, érzelmet.
- Engedj el, kérlek!
- Miért félsz ennyire tőlem?
- Nem tőled félek! – vallotta be halkan, fejét lehajtva. Tom meghőkölt egy pillanatra.
- Akkor mitől? Nem kell szexelned velem, nem emiatt akarom, hogy velem maradj ma estére.
- Épp ez az! – adta meg a rövid, Tom számára mégsem érthető választ.
- Nem értelek!
- Akkor ezzel már ketten vagyunk – lépett el mellőle Sam és visszasétált a házba.
Tom azonnal utána sietett.
- Mire célozgatsz mindig? Miért nem vagy őszinte?
- Minek legyek őszinte? Vagy kinek? Neked?
- Hát kössz! – Tom nem tagadta, rosszul esett neki Sam hangvétele.
- Miért kellene nekem bármit is mondanom neked? Csak szex van köztünk, semmi más!
- Szeretnéd, ha más is lenne?
Samantha arcára leplezetlen döbbenet ült ki.
- Akarod, hogy több is legyen? – kérdezett rá ismételten Tom, hisz látta, a nőt váratlanul érte egyértelmű kérdése.
- Minek teszel fel nekem ilyen kérdéseket?
- Mert sejtem, hogy ez zavarhat!
- Mi? Az, hogy nem vagyunk kapcsolatban?
- Igen, hisz kezdesz többet érezni irántam!
Mint egy arcon csapás, úgy érte Samantha-t az a néhány kimondott szó. Egyrészről dühítette Tom nyers megnyilvánulása, másrészről kétségbeesetten fogadta, hogy a férfi rátapintott a lényegre.
- Te bolond vagy! – hárított azonnal védekezésképp.
- Miért? És ha igazam is van, miért kell tagadni?
- Nincs igazad! Az elmúlt egy évben érzékenyebb lettem, mint az átlag, de szerintem ez érthető is!
- Érthető igen, de az is érthető, ha többet kezdesz érezni irántam, még ha nem is úgy indult a kettőnk története, mint egy lányregény!
- Nem úgy kezdődött és nem is úgy fog befejeződni!
- Ezzel mire akarsz célozni?
Samantha egy pillanatig nem válaszolt, talán Ő maga sem tudta, mit is akar felelni.
- Arra, hogy vége. Elmegyek. Felesleges maradnom.
- Ezt ugye Te sem gondolod komolyan! – kiáltott fel Tom és útját állta.
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy itt tudsz tartani.
- Ha akarsz, most menj, de ne hátrálj meg!
- Miért tartasz ennyire vissza?
- Mert veled ellentétben én bevallom, hogy kezdek érezni valamit irántad. Biztos, hogy ez még nem szerelem, mindenesetre jó érzés, és ami jól esik, attól nagyon nehezen válok meg.
Döbbenet, hitetlenség. Talán ez a két érzés vette hatalma alá a nőt, ahogy hallgatta Tom-ot. A legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy az a férfi, aki szinte gátlástalanul kihasználta gyermeke betegségét és anyagi gondjaikat néhány hét után ezt fogja mondani Neki.
- Látod, Én sem takarózok kifogásokkal.
- Az nem kifogás, hogy semmit sem érzek irántad!
- Oh, na végre! Legalább kimondtad, mit is gondolsz – mosolyodott el kényszeredetten Tom, majd ellépett Samantha-tól. A nő szemében hirtelen ijedelmet vélt felfedezni, talán egy kis megbánást is, mégsem tette szóvá.
Sam érezte, azonnal el kell tűnnie innen, hisz kezdett egyre kellemetlenebb lenni a közte és a férfi között húzódó vita.
Táskáját magához ragadva feltépte a bejárati ajtót és egyetlen szó nélkül kiviharzott azon. Tom nem futott utána, még csak a fejét sem fordította felé; nem akarta, hogy csalódott arckifejezése talán csak még jobban elárulja Őt.
***
- Megyek, egy pillanat! – kiáltott ki Tom, mikor meghallotta a csengő hangját. Gyorsan felkapott egy trikót és már sietett is ajtót nyitni a késői vendégnek.
Az este folyamán már egyszer megélt döbbenet ismét elöntötte a testét. Az a nő, aki két kézzel küzdött az ellen, amit ő bevallott neki a nap folyamán most ziláló mellkassal és zavart tekintettel állt előtte.
Azonnal egy lépést tett oldalra ezzel is utat engedve a Sam-nek, aki be is lépett a kis előszobába.
- Mi járatban? – próbált kimértnek tűnni, de még saját maga számára is gyenge volt ez a próbálkozás. Samantha nem válaszolt, helyette tovább fixírozta lábbelijét. – Egy kis bort?
- Kérek, köszönöm!
Tom némán tudomásul vette, majd a konyhába sétált. A kanapé két végén foglaltak helyet.
- Szóval, miért jöttél?
- Sajnálom – adta meg az egyszavas választ. Tom-nak ennyi is elég volt.
- Semmi baj!
- Miért nem haragszol?
- Haragudnom kéne, mert őszinte voltál?
- Nem voltam őszinte – lehelte maga elé, miközben Tom ismételten kisétált a konyhába, s immáron egy piros bögrével tért vissza.
- Talán a tea célravezetőbb lesz.
- Mire gondolsz? – tette le a borospoharat és átvette tőle a kellemes illatú nedűt.
- Hogy beszélgessünk. Hogy mesélj magadról. A fiad hogy van? Gondolom, onnan jössz!
- Igen, nála voltam – mosolyodott el halványan, ahogy a fia nyugodt, alvó arca kúszott az emlékezetébe. Talán a belőle áradó emberfeletti erő vette rá, hogy levetkőzze a büszkeségét és az este folyamán még visszatérjen Tom-hoz bocsánatot kérni a viselkedéséért. – Jól van a kis harcosom! Fáradt, nagyon fáradt mostanában, de tudjuk, hogy lassan, de biztosan vége lesz mindennek!
- Értem – Tom érdeklődött volna még, leginkább Sam hogyléte felől, miként is bírja ezt a terhet, mégsem tette.
Kellemetlenül kezdték érezni magukat. Samantha-t a benne tomboló érzelmek taglózták le, ismét menekülni akart, mégsem bírt. Valami láthatatlan erő ott marasztalta Tom mellett, aki látszólag szintén nem tudta, mi tévő legyen. Ujjaival idegesen dobolt a pohár falán, amit egyszer csak letett az asztalra és felállt. Sam megugrott a hirtelen mozdulattól, majd Ő maga is talpra állt.
- Azt hiszem, ideje indulnom! – felelte és kabátjáért nyúlt.
- Igen, szerintem is.
- Akkor… - torpant meg a mondandóában a nő. – Viszlát!
- Azt hiszem, ezt még meg fogom bánni! – motyogta félhangosan Tom, majd Sam felé fordult és derekánál fogva magához húzta.
A nő egy pillanatig sem habozott, visszacsókolt éhesen. Talán sosem mondta ki mire is vágyik igazán, mégis, ahogy visszacsókolt mindent elárult, még saját magának is. Tom ujjai erősen kapaszkodtak a hajába, majd tarkójába, ahonnan a kabátgallérba kapaszkodva megfosztotta a vékony anyagtól.
- Én is, de most nem érdekel! – Sam hagyta, hogy Tom a kanapéra fektesse és ismét a magáévá tegye. Ajkaik minduntalan egymásba forrtak az aktus alatt, a nő abbéli viszolygása, hogy a férfi ne csókolaja meg úgy tűnt, teljesen tovaszállt. Minden aggályuk és félelmük feledésbe merült azokban a sóhajokban, érintésekben. A csúcs pár másodperces eltéréssel érte el őket, a földönkívüli érzés lefolyását mégis együtt élték át. Fáradt, elhaló sóhajuk megmosolyogtatta a másikat, talán ezért is lehetett az, hogy hosszú percekig csak némán feküdtek egymás ölelésében és hallgatták a másikat.
- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg egyszer csak Samantha. Tom nem válaszolt, helyette csak bólintott egyet, miközben arcát még mindig a nyakában tartotta.
- Miért mondtad azt korábban, hogy meg fogod bánni ezt az éjszakát?
- Sejtettem... – fújta ki a tüdejébe rekedt levegőt a férfi, majd megemelte a fejét és a nőre nézett. Sam szemében látta, hogy izgatott a válasz miatt, tudta, meg is fogja lepni a válaszával. De ha jobban belegondol, a mai nap folyamán már bevallotta az érzéseit, nem érheti újdonságként a nő, amit mondani fog. – Mert délután óta nem változott bennem semmi, és még ha élveztem is, tudom, hogy nem lesz ennek folytatása. Legalább is olyan folytatása nem, mint amilyet én szeretnék! De most Én szeretnék kérdezni Tőled valamit! Kérlek, őszintén válaszolj! – Sam csak az arcát fixírozta, nem válaszolt. - Oké?
- Oké – adta be a derekát, habár tudta, kellemetlen lesz neki ez a beszélgetés.
- Te miért mondtad, hogy meg fogod bánni? Mire értetted?
Tudta, hogy ezt fogja kérdezni, talán várható is volt azután, Ő miről is érdeklődött korábban.
- Az emberek néha megbánnak egy-két dolgot – adott meg egy alig hihető választ. Tom nem reagált, helyette, ismét visszahajolt Samantha nyakához és a füle mögé csókolt.
- Rosszul hazudsz. Kértelek, hogy legyél őszinte!
- Az őszinteség néha fáj!
- Hidd el, hogy Én tudom a legjobban. De mivel ma már bevallottad, hogy nem érzel irántam semmit, így már nem tartok semmitől.
- Miért gondolod, hogy ez is most neked fájna?
- Mert nem?
- Nem.
- Így csak még érdekesebb ez az egész – könyökölt fel a nő mellett, aki kényszeredetten elhúzódott tőle. Tom – látván ezt a reakciót -, csak még izgatottabb lett.
- És ha nem mondom el az igazságot?
- Nem ilyennek ismertelek meg.
- Mert milyennek ismertél meg?
- Egy olyan nőnek, aki harcol az igazáért, azért, ami fontos Neki.
- És szerinted ez fontos Nekem?
- Meddig játsszuk ezt a macska-egér játékot? Én élvezem, de hogy nem fogunk vele semmire sem jutni, az is biztos.
- Na jó, Nekem erre nincs időm.
- Úgy van, menekülj csak el megint! – Tom hagyta, hogy Sam felkeljen mellőle, azonban azt nem engedte, hogy ismét válaszok nélkül csak úgy eltűnjön. – Mitől félsz?
- Semmi közöd hozzá.
- Ha esetleg mégis hozzám kötődik, akkor igenis van közöm hozzám.
- Túl kíváncsi vagy, nem mondták még?
Tom mostanra már felugrott és teljes meztelenségében elé állt, mire Sam-et teljesen elöntötte a pír. A férfi gyorsan végignézett magán, majd maga elé kapta a pólóját.
- Gyáva vagy!
- Hogy micsoda?
- Igen, jól hallottad. Gyáva vagy őszinte lenni és nem csak velem, de magaddal szemben is.
- Fogalmad sincs, hogy miért nem teszem azt, amit igazán szeretnék. Mert szeretném, de egyszerűen nem tehetem meg – nyelte könnyeit egyre kevesebb sikerrel.
- Miről beszélsz? – lépett közelebb Samantha-hoz. – Hé, mi tart vissza?
- Nem lehetek boldog… - vallott színt. – Egyszerűen nem lehetek boldog, miközben szenved a gyerekem.

2014. június 29., vasárnap

13.: Pénzt 'és' életet... - 7. rész


- Mit bámul? – förmedt rá másodjára is Samantha, azonban a Tom elengedte a füle mellett az egyre zaklatottabb kérdéseket.
Sam-et tényleg bosszantotta, hogy a férfi, mint egy szobor, csak megkövülten bámulta és szuggerálta a tekintetével. Egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy hagyja a pénzt és távozik a lakásából, mégsem veszíthette el a fejét, hisz szüksége volt a pénzre.
- Van egy ajánlatom! – szólalt meg egyszer csak Tom.
Samantha a férfi rezzenéstelen arcára emelte a tekintetét. Pillantása már nem volt vibráló, esetleg zavaró, helyette nyugodt és eltökélt volt. – Töltsd Velem ezt az éjszakát és a dupláját fizetem ki annak, ami Neked kell!
- Maga viccel!
- Nem hiszed el, hogy kifizetném?
- Azt nem hiszem el, hogy ennyire aljas, hogy megzsarol.
- Ez nem zsarolás, csak egy ajánlat. Ha élsz Vele, boldog leszek, ha nem, az nem az Én gondom!
Hirtelen elhallgatott, megrántotta a vállát, majd megfordult és kisétált a konyhából. Samantha megkövülten figyelte, hogy is tűnik el a férfi. Legszívesebben utána lépett volna és hajánál fogva visszarántotta volna magához, hogy beolvasva Neki leszögezze, Vele nem játszhat. Mégis felül kellett kerekednie mindennemű indulatán és utálatán.
- Elképzelni sem tudja, mennyire utálom magát! – kiáltotta el egyszer csak magát.
Tom kihozta a béketűréséből, elérte, hogy olyan dühöt érezzen egy férfi iránt, mint még soha.
Mégis.
Tőle függött a jövője, jövőjük.
*
Sosem hitte, hogy valaha is meg fog változni a mentalitása. Mindig is nyugodt és megfontolt volt még a legnehezebb pillanatokban is, most mégis úgy érezte, egy olyan érzés bontakozott ki benne, amihez hasonlót eddig még sosem érzett. Ingerült lett, szinte dúlt-fúlt belül, mégsem adta tudtára a férfinak.
- Bort kérsz? – tért vissza diadalittas mosollyal az arcán Tom.
- Fulladjon meg a borában!
Tom csak felnevetett, majd a palacktartóhoz lépett és leemelt egy üveggel. Töltvén magának ízlelgetni kezdte a nedűt, miközben le nem véve Samantha-ról a szemét kémlelni kezdte.
- Miért utálsz ennyire? – kérdezett rá egyszerűen.
- Még kérdezi?
- Igen, kérdezem! Nem tettem semmi rosszat ellened. Csak segítek.
- Segít… - súgta alig hallhatóan a nő, majd elfordult Tom-tól.
- Ne legyél mártír! Te jöttél ide most is, nem kényszerítettelek semmire sem.
- Igen, nem kényszerített, ezt belátom, hisz engem az élet kényszerít mindig mindenre.
- Most őszintén! Sajnálom, ami Veled, Veletek történik, de ezért miért kell engem utálni? Lehetőséget adok arra, hogy nem legyetek még lehetetlenebb helyzetben.
Sam utálta, hogy igaza volt, sőt, azt is utálta, hogy Ő is tudta, segítsége nélküle tényleg még nehezebb lenne az életük.
- Mesélj magadról!
- Hogy mi van? – fordult azonnal felé a nő.
- Nem értelek, így meg akarlak ismerni.
- Hát arra a várhat, hogy bármit is kiszed belőlem – fonta keresztbe a karjait ezzel is elzárkózva Tom-tól.
- Egész éjszaka csak makacskodni akarsz? Komolyan mondom, egy nővel sem találkoztam még, aki ennyire ellenszenves lett volna Velem. Szinte már sértésnek veszem – vigyorodott el, majd poharát letéve felkötötte a haját egy gumival.
- Én kérek elnézést, hogy nem tartozom azok közé a nők közé, akik azonnal hanyatt esnek a stílusától.
- Mert milyen a stílusom? – Tom egy lépést tett a hirtelen megszeppenő nő felé.
- Tenyérbe mászó.
- Jó, még!
- Visszataszító!
- Visszataszító? Miért? Magyarázd meg!
Tom-ot nem igazán bántották a sértő szavak, hisz Samantha őszinteségét mindennél előrébb valónak gondolta.
- Ezt nem lehet megmagyarázni, és ezzel talán mindent el is mondtam. Egyszerűen irritál minden mozdulatod, az, ahogy hozzám beszélsz, ahogy megérintesz, ahogy megpróbálod elhitetni, mekkora szerencsém van Veled.
- Tegezni kezdtél!
- Micsoda?
- Végre tegezni kezdtél.
- Hülyeségeket beszél, nem tegeztem!
- De, tegeztél! Kiváltottam belőled, hogy végre ne legyél annyira távolságtartó, legalább is a beszédben nem!
- Na, látja! Ez is visszataszító magában!
- Mi? Az, hogy örülök, ha elérek valamit? Egyébként most már csak azt szeretném, ha megcsókolhatnálak. Tényleg, miért nem szereted, ha megcsókolnak?
- Nem azt mondtam, hogy semmit sem fog kiszedni belőlem?
- Még egy ilyen nőt, mint Te! – sóhajtott fel Tom, majd megelégelve Samantha látszólagos akadékoskodását tarkójánál fogva magához húzta és megcsókolta.
Már az első másodpercben tudta, hogy a nő éppúgy akarta azt a csókot, mint Ő, csak egyszerűen nem vallotta be magának. Ezt nem hányta a szemére, helyette megemelte és a konyhapultra tette. Sam ellenségeskedése úgy látszott, alább hagyott, hisz hagyta, hagy karolja át a derekát.
A férfi addig csókolta, ameddig csak tudta. Érezte, amint vége a csóknak egy pofonnal szertefoszlik minden, mégsem így történt. Levegő után kapva hátralépett egyet, hogy kitérjen az ütés elől, azonban Sam keze nem lendült a magasba. Még csak meg sem mozdult, szeme lehunyva maradt, ajkai pedig résnyire szétváltak. Tom sejtette, hogy Samantha kellemetlenül érezte magát.
- Hé! Nincs semmi baj! Megcsókoltalak, és?
- Tom, maradj egy kicsit csendben, kérlek! – kérte halkan a nő, majd lecsúszott a konyhapultról és kisétált a konyhából.
Tom tanácstalanul nézett Sam után, aki feltehetőleg elhagyta a házat, hisz a bejárati ajtó egyszer csak hangosan becsapódott.
- El ne menj ezért! – kiáltott utána, de mikor meglátta, hogy csak leült a lépcsőre, csendesebbre fogta.
Óvatosan leereszkedett mellé, majd csendben Ő is kémlelni kezdte a kihalt utcát. Már javában éjszaka volt, csak egy-két autó gördült el a ház előtt.
Samantha borzasztóan érezte magát. Nem akart visszacsókolni Tom-nak, mégsem bírta megállni a már régóta érzett késztetést. Igen, elgyengült és háttérbe szorította az elveit, de Isten lássa lelkét, hihetetlen nagy szüksége volt az érzékiségre és gyengédségre. Mióta kiderült, hogy Matt beteg és egyedül maradt az elviselhetetlen tudattal, senkit sem engedett közel magához. Az ok egyszerű volt: nem akart érzelmileg senkihez sem kötődni, hisz egyszer már pórul járt, most mégis úgy tűnt, kezdi ismét elkövetni ugyanazt a hibát Tom-mal kapcsolatban annak ellenére, milyen érzéseket is táplált korábban iránta.

2014. június 14., szombat

13.: Pénzt 'és' életet... - 6. rész


Gombóccal a torkában távozott a szállodából. Pulóvere gyűrötten simult testére, miközben haja kiengedve lobogott. Próbálta elfelejteni, mi is történt pár perce abban a szobában, azonban minden egyes illatra és hangra tisztán emlékezett. Bőrén érezte a férfi érdes érintését, ahogy nyakától kiindulva végigsimított a mellkasán és hasán, majd vastag ajkaival a köldökébe csókolt.
Velejéig hatoló borzongás futott végig a testén az emléktől, és egy felismeréstől.
***
Szívbemarkoló volt a hajnali pár órás alvás után felülni a belvárosba tartó vonatra. Sosem engedett meg magának egy-egy gyenge pillanatot – még ha a fia nem is látta -, most azonban érezte, ki kellett volna adnia magából, mielőtt ismét magához öleli Őt.
Ideje sem volt már tovább marcangolnia magát az elmúlt napok történései miatt, hisz, ahogy benyitott az ismerős kórterembe minden fájdalma a háttérbe szorult. Az a felcsillanó szempár és rég nem hallott hang azonnal könnyeket csalt a szemébe.
- Életem! – borult az ágyára, majd mellére ölelve gyermekét némán felzokogott.
- Végre itt vagy, mami!
- Mesélj, hogy vagy? Hagy nézzelek! – azzal finoman el is tolta hófehér arcú kisfiát, majd ujjaival végigsimított az arcélén. – Ugye mindig megettél mindent, amit Monica hozott?
- Persze Mami! – kurjantott fel a kisfiú, majd megugrott, mihelyst az egyik cső megfeszült a testén.
A nő óvatosan megsimogatta a fejét és lágyan visszafektette az ágyba. Csak egy pillanatra jutott eszébe a valóság, az, hogy is ülhet most ott Matt mellett, mégsem bánta már, amit tett. Minden maga iránt érzett undor egy csettintésre eltűnt, ahogy fia fáradt, mégis csillogó szemébe nézhetett. Ez a tekintet minden pénzt megér – gondolta magában, majd megdörzsölte bepárásodó szemét.
***
Érezte, hogy követték. Sejtette, hogy ki ül a volán mögött, mégsem állt meg Neki. Miért is tette volna? A tegnapi nap folyamán világosan elmondta, semmit se várjon Tőle a továbbiakban, és azzal, hogy kilépett a szállodai szoba ajtaján, minden kapcsolatot megszakított Vele.
- Szerinted azzal, hogy nem veszel észre, majd el tudod felejteni, ami kettőnk között történt? – ütötte meg a fülét hirtelen egy ismerős, gunyoros hang. Nagyot nyelt, de nem válaszolt, helyette csak folytatta az útját. - Oké, játszunk megint olyat, hogy nem szólsz hozzám!
- Semmit sem játszok magával! – csattant fel hirtelen Samantha és megtorpant a járdaszegélyen. Az emberek furcsa tekintettel méregették kirohanását.
- Ülj be, gondolom, nem akarod, hogy bolondnak nézzenek az emberek! – Tom már nyitotta is volna az ajtót, mikor Samantha erősen becsapta azt.
- Azt mondtam tegnap, hogy nem lesz magához több közöm! – ezzel újra felvette a korábban diktált tempót és háta mögött hagyta az először megilletődő, majd kacéran elvigyorodó férfit. Tom újra gázt adott, majd, ahogy elhaladt a nő mellett kikiáltotta a címét. - Arra várhat! – zárta rövidre Samantha, majd bosszankodva oldalra szegte a fejét.
***
Érezte, gombóc kezd növekedni a torkában, ami lassan felfelé kúszva elérte, hogy levegőt is alig kapjon.
- Ez nem lehet… - súgta maga elé, majd újra s újra beleolvasott a levélbe.
***
Tudta, hogy ez az egyetlen kiút. Felszívnia magát, lenyelni a maga iránt érzett újra feléledő undort, majd cselekedni, nehogy túl késő legyen.
A korábban kapott pénzből beült egy taxiba, és reszketeg hangon ugyan, de bemondta a címet. A taxis csak bólintott, majd útnak indult. New York belvárosában volt ugyan, mégsem tudta behatárolni, melyik részen is vannak ilyen hatalmas fákkal övezett széles utcák. Mikor a taxi hirtelen megállt és a férfi fáradt tekintettel hátra pillantott rá tudta, megérkezett. Kényszeredett mosollyal átnyújtotta a pénzt, majd kiszállt és fellépett a járdaszegélyre. A megadott címen egy egyszerű, takaros ház fogadta; nem gondolta, hogy Tom egy családi házban lakik. Feszélyezetten körbe nézett, majd elindult a bejárat felé. Érezte, életének egyik újabb baklövését készül elkövetni.
Kétszer is megnyomta a csengőt, mégsem kapott választ, azonban kopogását követően egyre erősödő lépteket hallott, majd kattant a zár és szembe találta magát Tom-mal.
A férfi döbbenete sokat sejtetett. A legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy maga a nő fog eljönni hozzá és nem kell többet fűznie, mégis, ahogy ott állt, mást sejtett a dolgok mögött, mint puszta vágyat.
- Bemehetnék? – nyögte ki végül Samantha, mire Ő oldalra lépett és beengedte az előszobába. Szemét végigfuttatta a nőn; tekintete azonnal megakadt az ismételten szigorú kontyba fogott hajon. Ahogy Sam megfordult, ajka látványosan megremegett a férfi tekintetétől.
- Miért jöttél? – törte meg a csendet Tom. Samantha ujjaival kabátja szélébe mart, majd felszegve a fejét rátekintett.
- Pénz kellene!
Tom nem tagadta, meglepődött a nyers kijelentésen.
- Hogy mi van?
- Jól hallotta! – szűrte ki fogai közül a választ Sam.
Tom ha lehetett, talán csak még jobban összezavarodott.
- Miről beszélsz? Adjak kölcsön? Már nem azért, de…
- Nem ingyen kérem! – felelte azonnal, hisz látta, nagyon nem hajlik az alku felé. Férfiból van – gondolta ismételten mielőtt újra megszólalt volna. – Hanem egy éjszakáért cserébe!
Samantha nem a várt hatást érte el. A férfi pupillája hatalmasra tágult, ajkai pedig elváltak egymástól. Talán hátra is lépett, mintha távol szeretné magát tartani tőle.
- Miért? – bukott ki elsőként Tom-ból. Nem a vágy miatt – sejtette, így hát még kíváncsibb lett.
- Az nem a maga dolga.
- Dehogy nem! Nem adom csak úgy valamire a pénzem.
- Nem gondolja, hogy be fogom avatni – folytatta a makacskodást Samantha. Melle előtt összefont karja csak még magabiztosabbnak tüntette fel.
- Te pedig nem gondolod, hogy minden nőt, aki ideállít, majd pénzzel fogok pumpálni csak úgy, ok nélkül.
- Van ok! – szögezte le azonnal Sam. – De ne kérje, hogy el is mondjam! Így is megalázó ez az egész.
- Egyáltalán ne érezd megalázónak! De ha nem mondod el, akkor Neked pénzed nem lesz, Nekem meg egy kellemes estém. És úgy érzem, nem kedvtelésből vagy itt, tekintve, hogy délután hogy is váltunk el.
A férfi tisztán látott mindent, ami bosszantotta Samantha-t. Tudta, a férfin múlik a jövője, jövőjük Matt-el, így jobban teszi, ha engedelmesen elmondja, mi miatt is kell a pénze.
- Szóval? – hallotta meg ismételten a mély hangot.
- Kaptam egy levelet. Pontosabban egy felszólítást.
- Kitől?
- Egy behajtó cégtől – fogta rövidre, ám a férfi kíváncsisága csak még nagyobb méretet öltött.
- Behajtó cég? Korábban kaptál már felszólítást a banktól?
- Igen! De hagyjuk, nem akarok erről beszélni! Meg a sajnálata sem kell senkinek sem!
- Miért gondolod, hogy mindenki lesajnál?
- Mert nem így van?
De – felelte magában a férfi. 
Samantha feszültsége Tom hangulatára is rányomta a bélyegét.
Sok minden kezdett kavarogni benne. Mind a hallottak, mind a látottak nagy hatással voltak rá, arról már nem is beszélve, hogy mi fog rá várni az éjszaka folyamán. Még ha nem is tudta magának megmagyarázni igazán, de valamiféle csodát kezdett érezni az előtte álló nő iránt, amiért gátlásait és elveit levetkőzve, csakis a gyermekére gondolva meghozott ismét egy ilyen döntést. Ez az önfeláldozás pedig sokkalta inkább hatással volt rá, mintha csak puszta vágyból töltötte volna Vele az estét.
- Akkor lássuk! – nyögte ki sután, rá nem valló esetlenséggel.
Közelebb lépett Samantha-hoz, aki szótlanul várta, mi is fog történni. Tom-ban a tudat, hogy a nő csak kényszerből van Vele valamiféle görcsöt kezdett előidézni, mégis megpróbált túllendülni az ismeretlen érzésen.
Kezeit a nő csípőjére helyezte, majd finoman megszorította és magához vonva hosszan megcsókolta. Muszáj volt palástolnia a feszélyezettségét, talán ezért lehetett az is, hogy hirtelen Samantha combjai alá kapott és csípőjére ültetve a hálószobájába vitte. Amint az ágyra fektette a feje alá nyúlt, majd megemelve azt még erősebben csókolta. Samantha még ha akart volna sem tudott volna ellenszegülni a férfinek sem az ereje, sem a csók érzékisége miatt. A férfin érzett valami fajta tehetetlenséggel keveredett vágyat, amit nem tudott hova tenni magában. A plafont is csak meredten bámulta azon gondolkozva, vajon mi lelhette a férfit. Gondolataiból a férfi egyre szenvedélyesebb csókja zökkentette ki. Ujjai pulóvere alá bújtak, combjai pedig combjai közé furakodtak.
Gyors egymásutánban következtek az események. Tom percek alatt megszabadította az alatta fekvő nőt a ruhadarabjaitól, hogy minél hamarabb belé temetkezve megszabadulhasson a rá törő feszélyezettség érzésétől. Mindkettejükben ott volt egy ismeretlen érzés, ami egyiküket sem hagyta nyugodni. Samantha a férfin eluralkodó látszólagos pániktól zavarodott össze, míg Tom-ot a nő iránt érzett sajnálata sújtotta le.
***
Tom kicsúszott az ágy szélére, majd felhúzva alsó nadrágját kisétált a konyhába. Samantha figyelemmel kísérte minden egyes mozdulatát, majd mikor magára maradt a szobában gyorsan magára kapkodta ruhadarabjait és Ő is elhagyta a hálószobát. Tom-ot a konyhapultra támaszkodva találta; fogalma sem volt, hogy szólítsa meg, illetve, hogy kérje el a pénzét.
- Adom mindjárt, csak egy pillanatot kérek! – felelte egyszer csak Tom a ki nem mondott gondolatokra válaszul. Samantha némán bólintott, majd kabátját is felvéve az ajtó mellé állt. Titkon Tom-ra kapta a tekintetét; nem értette minek is köszönhető ez a hirtelen hangulatváltozás.
- Gyere, keressük meg a pénztárcám!
Samantha esetlenül követte Tom-ot a nappaliba, ahol Ő lázas keresésbe is kezdett. Egy-két dolgot elejtett, feldöntött, de végül megtalálta a bőr pénztárcát. Szokatlan idegeskedése még mindig frusztrálta, arról az érzésről már nem is beszélve, amit akkor érzett, mikor újra Samantha elé állt. Nem akarta elengedni, nem akarta, hogy elmenjen és vége legyen mindennek - legalább is ennek az estének-, mégis tudta, a nő utolsó gondolata lehet az, hogy Vele töltse az éjszakát.